Olvasási idő: 
25 perc

Egyszemélyes enciklopédia

Az ismertetett könyv szándékát leginkább a szerző, Rókusfalvy Pál bevezetőjéből ragadhatjuk meg. Hogy ez a szándék hogyan valósult meg, mit mond számunkra az enciklopédia, azt az olvasó a használat során dönti el. Ehhez ad némi támpontot kritikai méltatásunk.

"Az emberiség dilemmái valójában csak látszatra dilemmák. Alternatíva nélküli sorsproblémák ezek: 1. Akörnyezetszennyezés beszüntetése és a természeti rend helyreállítása. 2. A túlnépesedés humanizált kezelése. 3. A széthullott erkölcsi értékrend helyreállításával az ember egész-ségének (sic!), kultúrájának megőrzése. Az emberhez méltó túlélés biztosítása a 3. probléma megoldásával kezdődik, mivel a globális válság gyökere az ember válsága. (Kiemelések: H. N.)

Az ember neveléséhez s ezen keresztül az emberiség jövőjének építéséhez sokkal komolyabban kell vennünk az ember természetét, az ember kialakulásának (antropogenezisének) több millió éves történetét. Alegkülönbözőbb tudományok eredményeit kell tudni együtt látni ahhoz, hogy korunk globális válságával a megoldás reményében tudjunk szembenézni."

Nem szokás szakmai könyvről azt állítani, hogy lebilincselő, de Rókusfalvy Pál legújabb művére bátran mondhatjuk ezt. Ha az olvasó csak lapozgatja, szembetűnik olvasmányossága, közérthetősége s emellett tárgyszerűsége. Ha elmélyedünk az olvasásban, nehezen tesszük le, mert szeretnénk az összefüggéseket látni, a szellemi horizontot megtapasztalni.

Olyan feladatra vállalkozott a szerző, amely ritka a szakirodalomban: egyszemélyes enciklopédiamegírására, amely egy élet szakmai és emberi tapasztalatát, erkölcsi summázatát sűríti össze a humanista szemüvegén keresztül. Ez nem szubjektivizmus, hanem erőteljes és következetes szemlélet, felelősségteljes magatartás, amely biztosítja a munka kohéziós erejét.

A szerző az emberi élet rejtett dimenzióit láttatja meg. Asszociációs gondolataink kerülnek előtérbe. Első benyomásra a bőség zavara okoz gondot. Megtalálni a kötetben az ember fejlődésének tartóelemeit, fejlesztésének kiindulópontjait, alapjait, a kívánatos emberképet, tömör fogalmi meghatározásokat s utána a bővebb kifejtést. Továbbá szakmai megállapításokat, értékelvű fogódzópontokat, téves utak jelzéseit, összefüggéseket láttató mefogalmazásokat. A gondolatiság igazolására - természetesen a szakma jeles képviselői mellett - íróktól, költőktől, nagy gondolkodóktól vett idézeteket találunk.

Az olvasó felteheti a kérdést, hogy tulajdonképpen mely szakterülethez is tartozik ez az enciklopédia. Egyszer pszichológia, máskor pedagógia? Vagy etikai alapállású munkáról van szó? Embertudományról, az ember fejlesztésének megjelölt kiindulópontjairól? Azt gondoljuk, hogy bár más-más hangsúllyal, de mindegyik kérdésre igenlő választ lehetne adni. Ez egyfajta eklekticizmust is takarhat, de az olvasás során egyértelművé válik a felelősségteljes, etikai alapú emberközpontú szemlélet és annak velejárója, a sokszempontú megközelítés. Megoldási kulcsként azt mondhatjuk, hogy az enciklopédia jelentős kísérlet szemléletünk ilyen irányú fejlesztésére.

Műfajilag nehéz a munkát meghatározni. Címében enciklopédia, mégis lexikonszerűen és nem tematikusan tárgyalja az anyagot. Nem találunk szakirodalmat az egyes szócikkek végén. A mű végén is csupán az idézett irodalom található. Ugyanakkor a szócikkekben található szakirodalmi utalások nincsenek külön egybegyűjtve. Pedig ez is értékes szakirodalom, s utalna a szerző széles körű érdeklődésére és tájékozottságára. (Néhány példával jellemezhetjük, hogy valóban hiányról van szó. pl. Kemény Zsigmond, Lénárd Ferenc, Pauler Ákos, Szondi Lipót, Henri Bergson, II. János Pál pápa.)

Az enciklopédia - az egyszerűség kedvéért maradjunk ennél a meghatározásnál - a címszavakat tartalmazza betűrendben. A mintegy 300 - a féloldalastól a 2-3 oldalig terjedő - szócikkhez 20 oldalas bevezetőcsatlakozik Emberkép és nevelés címmel hét részre tagolódva: A globálissá vált világ dilemmái; Az ember; Az ember fejlődése; Az ember fejlesztése; A kopernikuszi fordulat: az ember lényegéből kiinduló tudományok; Az értelmiség felelőssége: közhasznú élet a tudás és hit összhangjában; Ami mindenütt jelen van.

Az utolsó, nyolcsoros fejezet a szerző egyik kardinális megállapítása. Az a poézis, amely az "Élet" bonyolult fogalmát megközelíti, a maga emelkedettségében utal a szerző filozófiai síkú megközelítéseire. Nem árt teljes terjedelmében idézni:

"Mégsem szerepel címszóként. Pedig az egyetlen fontos. Mindennek a forrása. Megnyilvánulásairól szól e kis enciklopédia minden címszava, de maga kifejezhetetlen, lényege megfoghatatlan titok. Ezer kérdéssel bombázzuk, millió választ ad, mégis megfejthetetlen. Minél többet tudunk róla, annál több újabb kérdés fogalmazódik meg bennünk. Minél több tárul fel szépségéből, gazdagságából, annál félelmetesebbre tágul mélysége. Nem tudjuk, hol van a kezdete s van-e vége. Az egy sejt szintjén éppoly megfejthetetlen, mint maga a világmindenség. Az örökkévalóság ugyanolyan természetes benne, mint a pillanat varázsa.

Ez a titok: az Élet."

A bevezető kulcsot ad a munka megértéséhez, ehhez társul "A címszavak életszemléletbe rendezett bemutatása". Ez a rész öt táblázatban, hálórendszerben, "családfában" ábrázolja az egész munka struktúráját. Sokféleképpen jellemezhetjük ezt: genezis, összefüggésrendszer, horizontális és vertikális kapcsolódópontok, logikai lánc, szakmai alapállás, tudományos világlátás. A bevezető tüzetes tanulmányozása elengedhetetlenül szükséges a teljes megértéshez.

A táblázatok az Embert állítják a középpontba, annak Lelki funkcióival, cselekvéseivel. Az Emberhez hozzátartozik a szükségképpeni Fejlődés és Fejlesztés. Mindezt a természeti és társadalmi Környezethatásrendszerébe ágyazva találjuk.

Az egyes fogalmakat a következő táblázatok részletezve, elemeire bontva tárják elénk. Maguk a szócikkek utalásokkal segítik a háló áttekintését. Pontosabban úgy is kifejezhetjük a lényeget (a táblázatokat és a művet), mint egy koherens eszmei rendszerbe foglalt, fogalmi hálóban kifejezésre kerülő rendszertant.

E recenzióban kísérletet sem teszünk e háló kritikai méltatására, inkább csak annak dimenzionált s evvel kapcsolatban gondos tanulmányozásra késztető jellegére utalhatunk.

Ez a felvázolt előzmény tehát mintegy prelúdiumnak tekinthető, melyhez társul a fúgarész, a bővebb kifejtésű szócikkek, azaz a tulajdonképpeni enciklopédia. Itt szükséges megjegyezni, hogy a szócikkek bemutatásakor többnyire a definíciókra hagyatkoztunk, és a bővebb kifejtésre hely hiányában csak esetenként vállalkoztunk.

Milyen érdekességeket lehet az Olvasó figyelmébe ajánlani, milyen szempontokat lehet ismertetésünk tárgyává tenni? Lássuk sorjában!

1. Rókusfalvy egyik legjellemzőbb tulajdonsága az állandó jellegű, mindent átszövő értékorientáció,melynek központja az ember- és élettisztelet, mentesen mindenfajta politikai célkitűzéstől és tételes vallási eszmétől. Ez nem jelenti az istenképre, a transzcendenciára vonatkozó kapcsolodópontok megrajzolásának hiányát s a hívő létnek a tagadását. Tallózásunkban - mintegy bokrosítva az efféle címszavakat - bemutatunk néhány fogalmi meghatározást, melyek egyértelműen jelzik ezt az irányultságot. A definíciók jó része szerencsésen ötvözi a szigorú tárgyilagosságot és az elkötelezett gondolkodást. Érdemes szemügyre venni azokat.

Eszmény: "valamely dolog vagy személy lehetséges legnagyobb értékére emeléséről alkotott belső kép".

Etika (erkölcs): "a konkrét ember önfejlődésének a törvénye, amely az élni akarás ösztönének tudatosításával alakuló élettiszteleten keresztül érvényesül, valósul meg".

Érték: "külső természeti és társadalmi környezetünk tárgyainak, jelenségeinek és belső környezetünk (testi szervezetünk, személyiségünk) jelenségeinek számunkra valamilyen szempontból fontos tulajdonsága".

Értékorientáció: "az egész személyiséget mozgósító azon tartós cselekvési készenlét, amely a környezet objektív értékeinek felismerésén, azokkal való érzelmi azonosuláson alapul, s e belsővé vált értékek megvalósítására irányul".

Érzület: "bizonyos értékeszmék köré szerveződött és állandósult pozitív érzelmek".

Istenkép: "a teljességnek olyan központi pozíciót elfoglaló archetípusa, amely az álmokban és egyéb módon mélymagunk egyfajta tükröződéseként, illetve mélymagunk mint ’Isten képe az emberben’ (’imago Dei in homine’) nyilvánul meg".

Kultúra eszményei: "a kultúra legmagasabb értékére emeléséről és ennek értékismérveiről alkotott belső kép, illetve képek".

Küldetés: "nálunk hatalmasabb (e világi és transzcendens) erőtől kapott nagy léptékű - nemzedékeken átívelő - és az életünknek értelmet adó, fejlesztő feladat".

Nevelési eszmény: "emberkép, amely az embert élete és embersége legnagyobb értékére fejlesztve, teljességében és tökéletesedésében mutatja be".

Szeretet: "a másik ember javát is munkáló erő, törekvés és magatartás". A szeretet az élet-, az emberszeretetet és a keresztény érzéseket, cselekedeteket jelenti.

Tökéletesedő ember: "az egészséges ember, aki lankadatlanul törekszik saját embersége kibontakoztatására".

2. Rókusfalvy enciklopédiájában - nem jelszavak szintjén - megmutatkozik az élet különféle színtereitszerves egységben, összetartozásban látó gondolkodásmód. Ezek nemcsak a néhány most bemutatott fogalmi meghatározásra érvényesek, hanem más szócikkekre is.

Kiemelhetjük az alábbiakat mint az összetartozás tudatát, az etikus emberi magatartást erősítő színtereket.

Család: "vérségi kapcsolaton alapuló, a népesség - a társadalom, a nemzet - reprodukcióját biztosító teljes életközösség és az életünknek értelmet adó szeretetközösség és sorsközösség".

Iskola: "intézmény és közösség; mint intézmény az ember tökéletesedését szolgáló hivatalos szervezet, mint közösség mindazon emberek szüntelen alakuló egysége, integrációja, akik a család, a nemzet és az egyetemes emberiség metszéspontjában e tökéletesedésben mint nevelők és mint neveltek részt vesznek".

Közösség: "optimálisan szervezett, egységes és erkölcsileg értékes emberi társulás".

Nemzet: "természetes közösség, amely az egymásra utaltság érzése és a közös érdekek tudatosulása alapján az egyes embereket a családon keresztül az emberiséghez kapcsolja".

Nemzetnevelés: "a nemzet egészét átfogó, szükségleteihez igazodó s belső egységét munkáló olyan nevelés, amely a nemzet emelkedő pályára állítását és tartós fejlődését a nemzet gondolatának a nevelői gondolkodás középpontjába állításával és a nemzeti tudatosságnak minden egyénben való kifejlesztésével éri el. A nemzetnevelés nem magyar sajátosság".

Fenti szócikkeknek egyik meghatározó eleme az egészséges

identitás (azonosság): "egy dolog önmagával való azonossága, magától értetődő igazság, amelyet már nem lehet más, alapvetőbb igazságból levezetni" és az

identitástudat: "a személyiségnek az a természetes és szükségszerűen tudatosuló állapota, amellyel önsorsát vállalja, azonosul vele, és amely a közösségileg értékes önmegvalósításban nyilvánul meg".

3. Az eddigiekből is kiviláglik, hogy a szerző gondolkodásában, ha nem is központi helyet foglalnak el azérzelmek, jelentőségüket azonban kiemelten kezeli.

Érzelem: "az a pszichológiai jelenség, amelyben életérdekeinknek megfelelően a tárgyi és a személyi környezethez, adott tevékenységhez és önmagunkhoz való viszonyunk közvetlenül fejeződik ki, ugyanakkor vissza is hat tevékenységünkre".

Érzelmi alkalmazkodás: "az egész ember alkalmazkodása életvezetésének hatékonysága céljából, érzelmi megnyilvánulásainak tudatos befolyásolásával".

"Érzelmi logika: pozitív vagy negatív érzelmeken átszűrt gondolkodásmód, amelyben az érvek csoportosítása csupán az előre kész végkövetkeztetés ’bizonyítására’ szolgál".

Érzelmi módosítás: "a cselekvés szervező szabályozásában erős érzelmi hatásra végbemenő változás",és az ezektől függetlenül nem tárgyalható.

Empátia: "beleérző, tudatos embertársi megértés".

4. Az enciklopédiában mindenütt jelen vannak a pedagógiai gondolat s a helyes pedagógiai magatartás ismérvei. Úgy érezzük azonban, hogy a nevelés és oktatás mikrotörténéseire kevésbé volt figyelemmel a szerző. Összefüggésben állhat ez a problémák gyakorlati megoldásától való távolságtartással. Itt most csupán hat címszó definícióját emeljük ki.

Pedagógia: "a személyiségfejlesztő tevékenységnek, a nevelésnek, oktatásnak, tanításnak a tudománya".

Pedagógiai gondolkodás: "sajátos emberfejlesztő irányultságú megismerő és problémamegoldó gondolkodás".

Pedagógiai hatás törvényszerűségei: "az ember fejlődési törvényein alapuló fejlesztési alapelvek".

Pedagógiai kultúra: "a pedagógus személyiségének és tevékenységének olyan emberfejlesztő irányú műveltsége, amellyel mind tevékenysége környezetét, mind ezekben a tanulók magatartását és személyiségét értékalkotó hatékonysággal képes alakítani".

Pedagógus: "az az ember, aki a maga emberségéből építi a rábízott gyermekek és ifjak emberségét".

Pedagógusi etika: "a pedagógusnak egyéni belső fejlődéstörvénye, amelynek követésében válik lelke legmélyéről és minden ízében egészségessé és hatékonnyá, azaz olyanná, akinek a rábízott gyermekek fejlesztésében teljesedik ki értelmes élni akarása, nemzetben gondolkodó küzdeni tudása és életöröme".

5. Természetes, hogy a pszichológiai alapállás a legerősebb oldala az enciklopédiának. Itt csak utalhatunk az emberre mint személyiségre, a különböző lelki funkciókra, a fejlődés ismérveire, a cselekvések ("életdrámák") pozitív és negatív ismérveire. Ismertetésünk több helyén megtaláljuk a további utalásokat.

6. A hasonló kifejezések közti finom különbségtétel jellemző Rókusfalvy körültekintő alaposságára. Ugyanis a köztudatban gyakran azok egybemosását figyelhetjük meg. Ilyen finom különbségtételre látunk példát az életvezetés és az életmód egy szócikkben (78.) s az énkép, éntudat és az önismeret (80., 176.) két szócikkben való tárgyalása esetében.

"Az életvezetés több, mint az életmód. Ez utóbbi csupán cselekvéssorozataink, magatartásunk módja, hogyanja, rész az egészen belül."

"Énkép: az énről, önmagunkról, lényegesnek tűnő külső és belső sajátosságainkról kialakított s többnyire változó értékelő képünk."

"Az éntudat, még kevésbé az énkép, az embernek nem veleszületett jelensége...

Az éntudat nem azonos az önismerettel. Ez utóbbi tágabb terjedelmű, s egyre bővülő tartalmában állandóbb jellegű az énképhez képest: az önmagunkra vonatkozó tapasztalatoknak leszűrt rendszere. A kettő azonban szoros kapcsolatban van. Az énkép, a nála teljesebb önismeret dinamikus, motiváló magvának tekinthető."

Az önismeretet, fontosságánál fogva, figyelemmel az eltérő oldalakra, a szerző külön szócikkben is tárgyalja.

"Önismeret: teljes személyiségünknek, erényeinknek és hibáinknak olyan ismerete, amely magatartásunk helyes irányítására minden helyzetben képessé tesz.

Az önismeretnek három forrása van: a) önmagunk (lelki jelenségeink) megfigyelése (introspekció), b) mások reakciója, visszahatásai a mi magatartásunkra, c) cselekvéseink, feladatmegoldásaink konkrét eredménye, teljesítménye." ...

7. Kevés azon szócikkek száma, melyeknek nyomán többletinformációt, bővebb értelmezést látnánk kívánatosnak. Ilyennek látjuk például a szublimáció szócikket, mégpedig annak definíciója alapján.

"Szublimáció: olyan akadályozott ösztönzés, amely az eredetitől eltérő, ‘magasabb rendű’ szinten elégül ki."

E fogalom - megítélésünk szerint - nem csupán akadályozás esetén nyilvánul meg, és nem pusztán pótcselekvés. Esetenként a törekvésnek olyan fajtájáról is szó lehet, mely az emelkedett gondolkodás, a transzcendensre való törekvés egyik velejárója lehet.

8. Alapvető hozzáállást tükröz, azaz a "megismerés, a kiútkeresés alapja" elvét követi az a kiválasztás, mely a különböző "menekülési utakat" mutatja be, úm. betegségbe, butaságba, kábulatba, lázas tevékenységbe, lustaságba, magányba, különféle pótcselekvésekbe való menekülést stb. Ezeket külön-külön szócikk tárgyalja.

9. Rókusfalvy humanista felfogásának jó példája az öngyilkosságba menekülés szócikke, mely nemcsak a személy szempontjából mérlegel, hanem az általa vallott társadalomképet is tükrözi. Itt is a probléma okainak felismerése és kezelése a további lépések kulcsa.

10. A negatív példák mellett a pozitív életérzések - mint a boldogság, harmónia - is magyarázatot kapnak, de hiányoznak olyan fogalmak, mint örömérzés, pozitív érzelmek.

11. Mindenképpen információs hiányt jelez, ha egyes kifejezések nem szerepelnek a szócikkek között. Ennek két formájáról van szó:

a) Amikor adott (gyűjtő)szócikk hiányzik: például pszichoszomatikus jelenségek; iskola-egészségügy; introvertált vagy extrovertált személyiség. Jóllehet az enciklopédia számtalan helyen tárgyalja ezeket a fogalmakat, jelenségeket, ám ha egy (gyűjtő)címszót nem találunk, az mindenképpen hiányérzetet kelt az olvasóban. Mindezt nem pótolja, hogy a táblázatos "családfában" többnyire megtaláljuk a keresett kifejezések rendszertani helyét. A megoldási módra, a jelzett hiány kiküszöbölésére jó ellenpélda például apótcselekvés szócikk.

b) Amikor adott szócikkben szereplő kifejezés nem jelenik meg utalórendszer formájában sem. Ezek lehetnek szándékos vagy indokolható hiányok. Tehát nem szükségképpen a szócikk hiányát kifogásoljuk, hanem az utalórendszerben való szereplésének hiányát. Ilyenek például behaviorizmus lásd viselkedés; instropekció lásd önismeret; individualizmus és kollektivizmus lásd például individuáció.

Miután sok ilyen példa található az enciklopédiában, tudatos szerkesztői magatartásnak vélhetjük. Ám a recenzens megítélése szerint ez inkább a mindenkihez való hozzáférhetőséget biztosítja, mint a szakmai színvonal erősítését.

12. Külön említendő a személyiség (az ember) fejlesztése témának a fejlesztés címszó alatti szerepeltetése. Szükséges lett volna ezt az igen bonyolult kérdéskört bővebben tárgyalni. Lehetséges, hogy a szerző nem kívánt a pedagógiai lélektan útjainak bővebb ismertetésére vállalkozni.

Itt emelhetjük ki - azt hiszem, az előbbiekkel összefüggésben - a fejlesztéssel is kapcsolatos megállapításunkat, tudniillik, hogy az enciklopédia, illetve a címében rejlő fejlesztés nélkülözi a gyakorlati példákat, az iskolai életben konkrétan felmerülő problémákat. A szerző általános emberi szintre emeli a megoldási módokat, s a lehetséges kiindulási (csomó)pontokat rajzolja meg nagy pontossággal mint fejlesztésre szoruló területeket. Magának a megállapításnak van gyakorlati jelentősége, mely a gyakorlatot szolgálja, de gyakorlati megoldási módok nélkül. Nagyon helyesen, gondosan kerüli az elmélet és a mindennapos gyakorlat keverését.

Erre utal a nevelhetőség (fejleszthetőség) definíciója, mely szerint: "az ember külső hatásból és saját tudatos elhatározásából eredő fejlődésének a lehetősége". Ugyanezt erősíti meg a fejlesztés fogalmi meghatározása: "a természet törvényét követő lényegkibontakoztatás, illetve [az] ezt segítő, ösztönző tudatos és módszeres tevékenység".

13. Érdekes egybevetni a homo ethicus és a kultúrember fogalmak tárgyalását. Míg az előbbi a törekvést, a küzdelmet, az utóbbi a kész vértezettel felruházott embert példázza, aki ugyan szintén törekvő, de látja a hátráltató tényezőket. Nem csupán művelt, tanult ember, hanem a "kiművelt emberfő", ebben "teljesedik ki az ember igazi személyiséggé". Széchenyi István gondolatát Rókusfalvy ekképpen teljesíti ki.

"Kultúrember: a saját természetes belső fejlődéstörvényét felismerő és emberségének egyedi és nembeli kiteljesedéséért tudatos tevékenységgel szüntelenül küzdő személyiség."

Ezt a gondolatot Albert Schweitzer szavaival teszi teljessé. "A kultúrember eszménye nem más, mint az olyan ember eszménye, aki igaz emberségét minden körülmények között megőrzi. A mi számunkra kultúrembernek lenni majdnem annyit jelent, mint a modern kultúra állapota ellenére megmaradni embernek."

"Homo ethicus: az egészséges ember az etika szemszögéből nézve."

E szócikkeknél fejezzük be az enciklopédia és az egyes szócikkeinek ismertetését. Próbáljunk kissé mélyebbre hatolni a szerző szellemi hátterének becserkészésében, a kinyilatkoztatás kísértése és a teljesség igénye nélkül!

A tökéletesedő ember, a kultúrember szó használata és etikai, humánus gyökerei olyan két jelentős személyiséghez vezetnek el, akik Rókusfalvy eszmerendszere megismerésének kulcsai. Az egyik az "ethicizáló" személyiség alapjait kimunkáló evangélikus Schneller István, és az élet és ember tiszteletének gyakorlati példáival elöljáró, szintén evangélikus Albert Schweitzer. Ha a szócikkeket tanulmányozzuk, nem ritka a rájuk való hivatkozás sem, sőt gondolataik átvétele és beépítése a szerző "rendszertanába". Ha hozzávesszük még az Imre Sándorra való gyakori hivatkozásokat s azonosulásokat, akkor láthatjuk az életről, az emberről, a nemzetről való felfogás puritán, protestáns gyökereit.

Nem lennénk pontosak, ha nem utalnánk a (gyermek- és személyiség-központú) lélektan nagy formátumú képviselőjére, Várkonyi H. Dezsőre. Ő a lélektan sokáig tudatosan mellőzött és elfelejtett egyénisége, akinek hatása, szellemisége egyértelműen kimutatható (nemcsak) Rókusfalvy enciklopédiájában. Rókusfalvy professzor érdeme, hogy kiemelte a feledés homályából, és ebben a munkájában is rehabilitálta. Várkonyi hatása megmutatkozik fogalmak átvételében (pl. parataxis), szemléletben, irodalmi utalásokban és hivatkozásokban (pl. lélek) és a szerző bevallott tanítványi mivoltában.

Az előbb említett protestáns gondolkodók mellett utalhatunk a katolikus Prohászka Lajosra, a neveléstudomány jeles képviselőjére mint egyik fontos hivatkozási forrásra. (Őt és munkásságát Zibolen Endre professzor emelte ismét a köztudatba.) A szellemiségében katolikus, egykor szerzetes Várkonyi és a református gyökerű, de a katolikus vallás iránt fölöttébb nyitott Jung által képviselt irányok (hivatkozások:archetípus, istenkép, hit, lelkiismeret, önigazolás, önuralom, ösztön, Selbst /mélymag/ stb.) tehát nemcsak a követő vagy tanítványi mivoltra utalnak, hanem a kor kihívásainak megfelelni kívánó szaktudós és "kultúrember" saját életművével kiegészülő szintézisének is tekinthetők. Ez a szintézis vonatkozik egyrészt - az önálló gondolkodás megtartása mellett - a pszichológiai szakma eltérő irányzatai közti, nem konfrontatív állásfoglalásra, de vonatkozik a professzor keresztény és keresztyén, azaz katolikus és protestáns forrásaira. Jóllehet a protestáns vonások látszanak erőteljesebbnek, ennek ellenére a keresztény gyökerű emberkép dominanciája vitathatatlan, annak tételes vallási ismérvei nélkül.

Jó megállapítani, hogy ezek a gyökerek túlélték a diktatúrák szorító ölelését, az egyirányú megközelítések szomorú korszakát, és jó látni azt is, hogy Rókusfalvy Pál személyisége és szakmai munkássága mily tudatosan és odaadóan ötvözte ezeket az irányzatokat. Ennek szép példája az ismertetett enciklopédia.

Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy ez a mű nem csupán rendeltetés szerinti "felsőoktatási segédkönyv", hanem olvasmányos jellege miatt - mely egyébként a szerző szándéka is - minden érdeklődő haszonnal forgathatja, aki az élet fontos kérdéseiben eligazodni kíván, illetve az önálló gondolkodás ösztönzését fontosnak tartja.

 

Rókusfalvy Pál: Az ember, fejlődése és fejlesztése. Enciklopédia dióhéjban. Bp., 2001, Nemzeti Tankönyvkiadó, 248.