Demokráciára és aktív állampolgárságra nevelés a 21. században

^[1]Az előadás bemutatja a demokráciára és az aktív állampolgárságra nevelés terén jelentkező nemzetközi irányokat, illetve az e téren végbement paradigmaváltást. Elemzi e változások kiváltó okait, melyek között olyanokat említ, mint a diktatúrák bukása, a globalizációs folyamatok, a véres etnikai konfliktusok, a demokratikus kormányozhatósághoz szükséges kollektív társadalmi tanulási folyamatok szükségessége s nem utolsósorban a gazdaság új módon történő működéséhez szükséges magas szintű bizalom és kooperációs igény. Az előadás felvázolja a demokráciára nevelés új paradigmájának lényeges jellemzőit.

Az előadásomban arra a kérdésre keresem a választ, mit jelent a demokráciára és aktív állampolgárságra nevelés Európában a 21. század elején.

Mindenekelőtt egy olyan megállapítással szeretném kezdeni, amely nem hagyható figyelmen kívül most, amikor a Demokráciára nevelés európai évének eseményei kezdődnek. Az elmúlt évtizedben e területen rendkívüli nemzetközi aktivitás bontakozott ki. Ennek eredményeképpen a demokráciára és aktív állampolgárságra neveléssel összefüggő tudás látványosan bővült, sőt – talán nem túlzás azt állítani – bekövetkezett egyfajta paradigmaváltás is. A tudásbővüléssel kapcsolatban sok mindent lehetne említeni, így például az IEA-nak azt az átfogó felmérését, amely a polgári kompetenciák, a civic knowledgefejlettségének a helyzetét vizsgálta több országban.^[2] Talán ennél is nagyobb figyelmet érdemel azonban az a program, amely az Európa Tanács keretein belül zajlott az elmúlt években.^[3] A nagyon intenzív tevékenység eredményeként ma sokkal többet tudunk a demokráciára és aktív állampolgárságra nevelésről, mint egy évtizeddel ezelőtt, és másképp is gondolkodunk róla. Ezeknek a fényében elmondhatjuk: a Demokráciára nevelés európai éve akkor lesz sikeres Magyarországon – és bárhol másutt –, ha ezt a tudásbővülést és paradigmaváltást sikerül megértenünk és ezekhez illeszkedő konkrét cselekvési programokat elindítanunk.

Mi váltotta ki ezt a rendkívüli nemzetközi aktivitást? Melyek azok a kihívások, amelyekkel e terület az elmúlt másfél évtizedben szembesült? Miért lett fontos a demokráciára és aktív állampolgárságra nevelés a 20. század végén?

Az első és talán leggyakrabban emlegetett ok a nem demokratikus rezsimek összeomlása, a demokratikus politikai rendszerek látványos terjedése, és – ami ezen belül talán a legfontosabb – az új demokráciák hallatlan nehézségei a működőképesség megteremtése terén. Óriási tudás- és tapasztalatigény jelent meg ezzel kapcsolatban. A második ok, amely legalább ilyen gyakran emlegetett tényező, a globalizálódás és az ezzel együtt járó nemzetközi integrációs folyamatok. Abban a régióban, ahol mi élünk, ez elsősorban az európai integrációt jelenti. Ez azzal jár, hogy a nemzeti kereteken túl új problémaközösségek jönnek létre, és ezeken az új problémaközösségeken keresztül, a kialakuló új politikai intézményekhez kapcsolódóan új identitások is formálódnak. Gondoljuk csak meg, ebben az elmúlt másfél évtizedben jött létre és épült ki az Európai Unió mint politikai szerveződés is. Harmadik okként említhetjük a civilizált világ közepén megjelent új véres etnikai-nemzeti konfliktusokat. A legtöbben ezzel összefüggésben érthető és természetes módon a Jugoszlávia felbomlását követő etnikai konfliktusra gondolnak.

A felsorolt okokat emlegetik a leggyakrabban, de jó néhány egyéb más kihívásra és okra is érdemes odafigyelnünk. Egy részük a régi demokráciákban jelent meg. Ilyen a társadalmi kötelékek felbomlása és a polgári aktivitás visszaesése. Az elmúlt másfél évtizedben nagyon sok ezzel kapcsolatos kutatási eredmény látott napvilágot. Például Putman amerikai szociológus Egyedül tekézni^[4] című könyvében írja le azokat a kutatási eredményeket, amelyek azt mutatják, hogy az elmúlt egy évszázad folyamán az Amerikai Egyesült Államokban folyamatosan csökkent a polgári aktivitás. Ugyanígy említhetem Fukuyama híres könyvét A nagy szétbomlást,^[5] amely magyarul is megjelent. Jóllehet Fukuyamának ez a műve alapvetően pozitív, optimista szemléletű, ám ebben is élesen fogalmazódik meg a társadalmi kötelékek felbomlásának problémája.

Ezzel párhuzamos egy másik folyamat – amelyre talán kevesebben figyelnek oda – is komoly aggodalmat váltott ki az elmúlt másfél évtizedben: a demokratikus intézmények problémakezelő képességének folyamatos gyengülése. Ennek nyomán újra nagyon nagy hangsúllyal jelent meg az a dilemma, amellyel a demokratikus intézmények keletkezése óta sokan sokat foglalkoztak: a demokrácia vagy kormányozhatóság dilemmája. Vajon a politikai demokráciának, a parlamenti demokráciának azok a mechanizmusai és intézményei, amelyek a legtöbb fejlett államban döntően a 19. század folyamán alakultak ki, mennyire képesek a mai társadalom és gazdaság problémáinak a kezelésére, azaz mennyire működőképes a demokrácia? Ehhez szorosan kapcsolódik egy másik gondolat, amelyet szeretnék hangsúlyozni: a demokráciáról való gondolkodásnak létezik ma egy új iránya, új formája, a tanuló vagykísérletező demokrácia gondolata és gyakorlata.^[6] Arról a gondolatról van szó, hogy abban a hallatlanul komplex társadalmi problémavilágban, amelyben élünk, senki sem – egyetlenegy csoport, egyetlenegy politikus sem – lehet az egyetlen lehetséges megoldás birtokában. Csak úgy tudjuk a problémáinkat kezelni és megoldani, ha kipróbálunk megoldásokat, ha kísérletezünk, és ennek a kísérletezésnek, kipróbálásnak a során kollektív tanulási folyamat megy végbe. Maga a tanulás a demokrácia egyik kulcsfogalmává vált. Elég csak megnéznünk az Európai Unió kormányzásáról szóló Fehér Könyvet,^[7] amelyet néhány évvel ezelőtt jelentetett meg az Európai Bizottság, s amelynek egyik fő gondolata, hogy a demokráciák jövője a tanulóképességtől függ.

Egy következő kihívássorozatra, amely talán kevésbé ismert, még nagyobb erővel szeretném felhívni a figyelmet: a gazdaság szereplőinek a megnyilatkozásai az aktív állampolgárságra és demokráciára nevelés témájával kapcsolatban. Elsőként említeném a társadalmi tényezők gazdasági növekedésben játszott szerepének a felértékelődését. Az elmúlt években nagyon sok olyan kutatás zajlott, amelyek azt mutatták, hogy a fizikai és pénztőkén túl, sőt – és ez a legfontosabb – az egyes emberekben meglévő tudáson és kompetenciákon, azaz a humán tőkén túl van még egy olyan tényező, amely a gazdasági növekedésben kulcsszerepet játszik: ezt nevezzük társadalmi tőkének (angolul social capital). Ez az emberek között meglévő kapcsolatrendszer, az emberek közötti bizalom, az együttműködési képesség, tehát valami olyasmi, amely nem az egyes egyénekben, hanem az egész csoport, az egész közösség szintjén létezik. Ma már mérik ezt a tényezőt, számos kutatási eredmény számszerűen kimutatja, hogy a social capital, a társadalmi tőke hogyan hat a gazdasági növekedésre, és milyen gazdasági, versenyképességi előnyt szereznek azok az országok, amelyek ilyen tőkével rendelkeznek.^[8] A demokráciára és aktív állampolgárságra nevelés az egyik olyan tényező, amellyel építeni lehet ezt a tőkét. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság oldaláról egyre nagyobb figyelem terelődik arra a területre, amellyel itt foglalkozunk.

Ezzel szorosan összefügg egy másik, szintén a gazdaság oldaláról jelentkező kihívás: a gazdasági szervezeteknek, a vállalkozások belső világának az átalakulása. A sikeres vállalkozások szinte mind tanulószervezetként működnek, amelyekben a szervezeti tanulás meghatározó szempont. Márpedig a szervezeti tanuláshoz szükséges emberi és szociális képességeket megint csak a demokráciára és aktív állampolgárságra nevelés képes a leghatékonyabban fejleszteni, alakítani. Mindezekkel együtt járt az is, hogy olyan új szereplőket látunk a demokráciára és aktív állampolgárságra nevelésről zajló vitákban, akik korábban nem voltak itt, így például az üzleti szféra képviselőit. Például az Európai Gyáriparosok Szövetségének oktatással foglalkozó anyagai olyan utalásokat, fogalmakat és javaslatokat tartalmaznak, amelyek mind-mind érthetők és olvashatók, értelmezhetők azok számára, akik egyébként a demokráciára neveléssel foglalkoznak.^[9] Ez megváltoztatta ennek a területnek az erőterét. A minőségügy, a quality insurance, a minőségbiztosítás is olyan témává vált, amely ma már nem idegen, nem szokatlan, amikor a demokráciára való nevelésről beszélünk.^[10]

Érdemes megemlíteni, hogy az oktatásban is olyan változások zajlottak, amelyek ezt a területet új megvilágításba helyezték. Ezek közül a legjelentősebb minden bizonnyal az élethosszig tartó tanulás (life long learning) paradigmájának a megjelenése és uralkodóvá válása, amely teljesen új fényben jeleníti meg a demokráciára neveléssel kapcsolatos kérdéseket. Nem kevésbé jelentős azoknak a változásoknak a hatása, amelyek a tanulás kutatásában, a pedagógiai fejlesztésben történtek, és amelyek eredményeképpen szinte általánossá vált a kompetencia alapú gondolkodás, amely a pedagógiai fejlesztés teljes problémakörét új megvilágításba helyezte. Kompetenciákat, komplex cselekvőképességet akarunk kialakítani az egyénekben, és ez sokkal bonyolultabb, komplexebb folyamat, mint amikor egyszerűen csak rámutatunk bizonyos kulturális vagy tudáselemekre, és azt mondjuk, hogy ez az, amit tanítani kell.

Végül természetesen magának a demokráciára nevelésnek a változásai is visszahatottak e folyamatra. A demokráciára nevelés új technikái alakultak ki, hallatlanul sokat gazdagodott az az eszköztár, amellyel ez a terület megpróbálja kezelni a problémáit. A megoldások gazdagodása új lehetőségeket nyitott meg, többek között olyanokat, amelyek a korábban felsorolt kihívásokra adandó válaszok lehetőségeit is szélesítette.

Mi is az új paradigma lényege? Miben áll a demokráciára és aktív állampolgárságra nevelés új megközelítése, amelyet mindazok a kihívások alakítottak, amelyekről a korábbiakban szó volt? Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy – ahogy korábban már utaltam rá – ennek az új megközelítésnek, gondolkodásmódnak az alakulása részben a nemzetközi térben zajlott, többek között az Európa Tanács 1997-ben elindult demokráciára nevelési programjának a keretén belül, amelynek utolsó állomása, a Demokráciára Nevelés Éve. Emellett nagyon sok országban zajlottak olyan folyamatok, amelyek hatottak az új paradigma alakulására. Ezek közül többet is ki lehetne emelni, de talán az Angliában zajló reformfolyamatra utalnék, amelyről közvetlen is képet kaphatnak a konferenciára megjelent kötetből.^[11] A kötet első tanulmánya, amelyet Bernard Crick írt, azt mutatja be, hogy mit tettek, s még mit kell tenniük az angol iskoláknak, pedagógusoknak a demokráciára nevelés érdekében.

Melyek a demokráciára nevelés új elemei? Minden elemet természetesen nem tudok bemutatni, mindössze négy elem kiemelése fér az előadás időkeretébe.

Az első az élethosszig tartó tanulás és a társadalmi integráció perspektívájának a fölerősödése a demokráciára nevelés témáján belül. Elég csak megnézni a 2002-es Európa tanácsi miniszteri ajánlásokat,^[12]hogy lássuk: nagymértékben kitágult a demokráciára nevelés témája. Az ajánlások elején négy deklaráció jelenik meg, amelyekből az egyik arról szól, hogy a demokráciára nevelést az egész életen át tartó tanulás perspektívájába kell beilleszteni, ami például azt jelenti, hogy a jövőben nem lehet kizárólag csak a fiatalokra, csak a formális oktatásra koncentrálni. A második deklaráció arról szól, hogy mindez nagyon erősen kapcsolódik a társadalmi integráció, a társadalmi kohézió és a társadalmi befogadás kérdéseihez. Ebből a paradigmaváltásból messzemenő következtetések adódnak, többek között azért, mert mind az élethosszig tartó tanulásra, mind a társadalmi befogadásra, társadalmi integrációra erőteljes létező kormányzati politikák irányulnak. Ha pedig ez kötődik a demokráciára nevelés kérdéséhez, azt jelenti, hogy a demokráciára nevelés az ezekre a területekre irányuló kormányzati politikák számára is felértékelődik.

A második elem az, hogy a demokráciára nevelés egyfajta innovációs tényezővé válik. Az előbb említett Európa tanácsi ajánlásokban megfogalmazott deklaráció harmadik eleme éppen azt fejti ki, hogy a demokráciára nevelés innovációs tényező. Olyan „trójai faló” ez – a kifejezést az IKT-val kapcsolatban alkalmazták sokan az elmúlt években –, amely felkeltheti az oktatás megújulásával kapcsolatos érdeklődést azokban is, akik egyébként nem sokat foglalkoznak a demokrácia értékeivel, nem ez érdekli őket, hanem az innovációs potenciált keresik. Számukra is érdekes lett, felértékelődött a demokráciára nevelés, mert hordozza ezt az innovációs erőt.

A harmadik új elem a kompetencia alapú gondolkodás. Ma egyre inkább új kontextusban, az úgynevezett kompetenciakontextusban jelenik meg az erről a területről való gondolkodás. Ami talán a legfigyelemreméltóbb, hogy ilyen mértékben soha nem terelődött a figyelem az értékekről való gondolkodásról a hatékony megvalósításra. Hogyan lehet elérni azt, hogy az a dolog, amit a politikusok elhatároztak, valósággá váljon, tényleg megtörténjék, hogy a kompetencia alapú gondolkodás valóban jelen legyen a legszélesebb gyakorlatban? Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt egy régi dilemmát szeretnék feleleveníteni. Elégséges-e a demokráciához szükséges egyéni kompetenciákat alakítani, vagy pedig van valami más is, ami több ennél, azaz szükséges-e a közösségfejlesztés is? A közösség önmagában nem teremtődik meg, nem fejlődik, bármilyen jól alakítjuk, fejlesztjük a demokratikus kompetenciákat az egyénekben. Nem biztos, hogy működik a közösség, ha nem figyelünk magának a közösségnek a fejlesztésére. A kompetenciákkal kapcsolatban nagyon sok kezdeményezésre lehetne utalni. Az Európa Tanács ajánlásai is felsorolnak konkrét polgári kompetenciákat. Megjelennek ilyenek a korábban példaként említett angol reformban is. Itt elsősorban Európáról beszélünk, de érdemes kitekinteni egy kicsit az Egyesült Államokra is, ahol döntően standardok kialakításával próbálnak változtatni az oktatás különböző jellemzőin. A demokráciára, az állampolgárságra nevelés területén is átfogó standardokat határoztak meg.^[13] Néhány évvel ezelőtt zajlott az OECD DeSeCo elnevezésű programja, amely a kulcskompetenciák meghatározását és kiválasztását célozta, és amelynek keretei között szintén érdekes vita zajlott az ezen a területen kialakítandó releváns kompetenciákról.^[14]

A kompetenciákkal összefüggésben szeretném külön kiemelni az Angliában lezajlott folyamatokat. Az Európa Tanács programjával egy időben itt is átfogó társadalmi, szakmai vita kezdődött a demokráciára nevelés kérdéséről. A több éven át tartó vita eredményeképpen az a konszenzus alakult ki, hogy egyszerre három nagyon eltérő területre érdemes figyelni, és mind a háromnak egyenlő súlyt kell adni a demokráciára nevelésben. A három terület a következő: (1) a társadalmi és az erkölcsi felelősség kérdése, (2) az effektív, tényleges közösségi munkavégzés és (3) az, amit az angolok political literacy-nak (politikai írástudás vagy politikai műveltségnek) neveznek.^[15] Nem véletlenül használják a literacy fogalmat. Ez olyan alapkompetencia, amellyel a társadalom minden egyes tagjának rendelkeznie kell ahhoz, hogy részt tudjon venni a társadalmi életben. Ezen a ponton válik igazán érzékelhetővé az a másik elem is, amelyről korábban beszéltem: a megvalósításra való koncentrálás, azaz annak biztosítása, hogy a kitűzött célok ténylegesen megvalósuljanak. Angliában kötelező iskolai feladat lett e kompetenciák fejlesztése, amit hozzákapcsoltak más társadalmi, életviteli területekhez, például az egészségnevelés vagy a környezeti nevelés kérdéséhez, és amit az eredmények intenzív és komoly értékelése követ. Így például a tanfelügyelet kiemelt feladatává tették, hogy elemezze, vajon a felsorolt három elem megfelelő arányban jelenik-e meg az iskolákban. Az angol oktatási minisztérium témához kapcsolódó honlapján megtalálhatók azok az értékelő elemzések, jelentések, amelyek bemutatják, mi történt ezen a területen.^[16]

A negyedik új elem szorosan összefügg azzal, amit korábban a tanuló demokráciáról, a politikai tanulásról és a kísérletező demokráciáról mondtam: a komplex társadalmi problémamegoldás talán az egyik legérdekesebb és legfontosabb dolog, amellyel ezen a területen foglalkoznunk kell. Ez összefügg azzal, hogy a korábbiakhoz képest sokkal komplexebbé vált az a társadalmi problémavilág, amellyel mindennapi életünk során foglalkoznunk kell. A társadalmi kérdésekről többdimenziós komplex rendszerekben kell gondolkodnunk, vagyis látnunk kell, hogy sokféle szereplő, érdek és alternatíva jelenik meg, és szükség van e komplexitás kognitív és érzelmi kezelésére egyaránt. Vajon hogyan lehet fejleszteni azt a kompetenciát, amely erre irányul? Döntően a játékelméletből átvett dolgokkal, szimulációs játékokkal, ahol a kooperációs és konfrontációs megoldásokat ki lehet próbálni, sorozatban lehet megnézni. Mi történik akkor, ha kooperálok, és mi történik akkor, ha nem kooperálok? Az egyéneknek folyamatosan elemezniük kell, hogy a döntéseiknek rövid és hosszú távon milyen előnye és hátránya van. A társadalomban való életre történő felkészüléshez egyaránt ki kell próbálni a bizalomra és a gyanakvásra épülő stratégiákat, meg kell tanulni az alkufolyamatokat, a szcenárióépítést, a kockázatmérlegelést. Tehát el kell sajátítani egy olyan eszközrendszert, amely ezt a komplex rendszerben gondolkodást és komplex társadalmi problémamegoldást fejleszti.

Mit jelent a hatékony megvalósításra való koncentrálás? Egy amerikai közpolitikával foglalkozó szerzőtől idézem azt a mondást, amely magyarul így hangzik: „arra figyeljünk, hogy a munka valóban el legyen végezve”, azaz getting the job done. Ez a pragmatikus amerikai szemlélet a mi területünkön is megjelent: ez a terület az értékek világából átkerült a közpolitika, a public policy világába. Ha valaki megnézi az Európa Tanács már többször idézett deklarációját, több konkrét utalást talál arra, hogy itt egy közpolitikai területről van szó. Ez azt jelenti, hogy a célokat itt is olyan komolyan kezdik venni, mint más közpolitikai területeken, mintha mondjuk élelmiszer-biztonságról vagy adóbehajtásról lenne szó. Vagyis komolyan megkérdezik, hogy megtörténik-e a kitűzött célok végrehajtása. Ezzel együtt jár az is, hogy a korábbiakhoz képest jóval keményebb elvárások jelennek meg ezen a területen. A demokráciára neveléssel kapcsolatban is egyre gyakrabban olvashatunk olyan fogalmakat, mint eredményesség, elszámoltathatóság, hatékonyság, értékelés, minőségbiztosítás. Ehhez járul az is, hogy nagymértékben felértékelődtek a technikák és az eszközök. A figyelem azokra a technikákra és eszközökre irányul, amelyek hatékonyan segíthetik a polgári kompetenciák kifejlődését az egyénekben.

Az eszközökről való gondolkodást is a többszintűség, a többdimenziós jelleg jellemzi. Például az egyén szintjén egyaránt figyelni kell a belső lélektani folyamatokra, a cselekvéssel kapcsolatos kérdésekre és a környezetre; a csoport szintjén az osztályon belüli kis csoportra; az osztály szintjére, az iskola egészére és az iskola környezetére. Ezek mindegyikével összefüggésben külön-külön technikák és eszközök jelennek meg. És ezzel együtt a tanárok és az iskolák részéről megjelenik a gazdag, többszintű módszertani segítség iránti igény.

Befejezésül szeretnék néhány lehetséges hazai feladatot is megfogalmazni. Előadásom elején utaltam arra, hogy akkor lesz sikeres a Demokráciára nevelés európai éve, ha le tudjuk fordítani a magunk számára azokat a jelenségeket, tendenciákat, amelyekről itt szó volt. Ennek egy nemzeti stratégia kidolgozásában kellene kicsúcsosodnia. E stratégiában – és ez talán szokatlannak hat, de abból, amit eddig elmondtam, azt gondolom, logikusan következik – olyan módon kell meghatározni a célokat és az eszközöket, hogy olyan célok is megfogalmazódjanak, mint a versenyképesség, a társadalmi kohézió és az életminőség javítása. A demokráciára nevelés olyan tevékenység, amely felhasználható ezeknek a közpolitikai céloknak a támogatására is. Ebből az is fakad, hogy sokféle szempontot kell figyelembe venni és széles társadalmi egyeztetésre van szükség. Tehát nemcsak azoknak kell részt venniük ebben a folyamatban, akik hagyományosan a demokráciára nevelés kérdésével foglalkoznak, hanem azoknak is, akiket a társadalmi kohézió vagy a gazdasági sikeresség kérdései érdekelnek. Ha egy ilyen stratégia létrejön, annak be kell épülnie az átfogó oktatásfejlesztési stratégiákba, beleértve ebbe az élethosszig tartó tanulás, a tartalmi szabályozás és fejlesztés és – ami nem kevésbé fontos – az értékelés és mérés rendszerére irányuló stratégiát.