Vannak emberek, akiknek aktivitását, szellemi energiáit látva el sem tudjuk képzelni, hogy elmehetnek közülünk, hogy rájuk ugyanúgy érvényesek az élet törvényei, mint mindannyiunkra. Szebenyi Péter ilyen embernek tűnt.
Amióta csak ismertük - idestova harminc éve -, mindig nagy munkákon dolgozott, valaminek mindig éppen a végére akart jutni. S a végére is jutott. Így élte az életét, amíg meg nem támadta a gyógyíthatatlan kór. Nem is létezett más alternatíva a számára, mint a nagy munkákkal teli létezés. Azok közé tartozott, akik pontosan tudták, hogy mit érnek. Tisztában volt azzal, hogy vannak ügyek, feladatok, problémák, amelyek nélküle nem oldhatók meg. Jó érzés volt számára, hogy mások is úgy gondolják, nélküle nem készülhet tanterv, történelemkönyv, szakterületén nem vihető végbe reform.
Ennek tudata mindig ott lebegett egyébként szerény, közvetlen, kedves személyisége mögött. Energiáinak, munkabírásának ez volt az egyik forrása. Ennek ellenére nem akart nagy öreggé, megfellebbezhetetlen szentenciákat kimondó tekintéllyé válni sem a katedrán, sem könyveiben, sem baráti kapcsolataiban. Pedig műveltsége, tudása alapján, amely energiáinak, munkabírásának másik hatalmas, kimeríthetetlen forrása volt, környezete, tisztelői, tanítványai számára nem is lett volna természetellenes, ha a sok dologban autentikus véleményt megfogalmazó tudós szerepét felvállalja. De ő sohasem helyezkedett bele ebbe a szerepbe. Bárhol, bármikor szembetalálta magát egy megoldandó kérdéssel, problémával, mindig mindennek utánajárt, olvasott, hihetetlen szorgalommal feldolgozta az adott téma általa ismert nyelveken megjelent, évtizedekre visszamenő szakirodalmát.
Bizonyára emiatt egyetlen oktatásügyi kormányzat sem nélkülözhette tevékenységét, tanácsait a tantervek, távlati oktatásfejlesztési koncepciók kidolgozásakor. A hetvenes évektől kezdődően egy negyedszázadon át részt vett a tantervfejlesztő munkálatokban. Mint mindenben, ezen a téren is hihetetlen megújulási készség, folyamatos önreflexió, önvizsgálat jellemezte. Ő irányította az emlékezetes 1978-as tanterv kidolgozását. Egy évtizeddel később a társadalmi, politikai környezet változásait érzékelve egyik kezdeményezője lett a Nemzeti alapterv létrehozásának. Munkásságának ebben a korszakában közelről is megfigyelhettük azt a munkastílust, amely valójában minden tevékenységét jellemezte. Az emlékezetes NAT bizottsági ülések sokunk számára Szebenyi Péter tantervelméleti stúdiumai okán váltak felejthetetlenné. A NAT kidolgozását kezdeményező négy jeles kutató közül ő vállalta azt a feladatot, hogy kidolgozza az alaptanterv fogalomrendszerét. Hihetetlen szellemi élmény volt követni azt, ahogyan érlelődtek, kiteljesedtek gondolatai, ahogyan saját korábbi elméleti felfogását tette a legélesebb kritika tárgyává. Ezzel is azt bizonyította, hogy az igazán nagy formátumú egyéniségek, az igazán elmélyülten gondolkodó emberek sohasem saját szobruk építésével vannak elfoglalva, számukra csak a megoldásra váró feladatok a fontosak. Ha ellent kell mondani egykori önmaguknak, készséggel megteszik. Szebenyi Péter számára a szembefordulás korábbi felfogásával - több is volt ilyen pályáján - mindig gondolati, szakmai motivációból, sohasem pozícióőrző alkuból fakadt.
Átnézve a könyvekben, tanulmányokban, cikkekben fennmaradt életművét, döbbenetes az előtáruló gazdagság. Mindenekelőtt tankönyvíróként alkotott maradandót, hiszen történelemkönyveiből generációk sokasága ismerkedhetett meg a legújabb kor eseményeivel, s a nyolcvanas évek elejétől kezdődően a modern állampolgári ismeretekkel. Már akkor a modern civic education szemléletet érvényesítette tankönyveiben, amikor erről még kevesen tudtak nálunk. Számos könyvet és tanulmányt írt a történelemtanítás, illetve általában a társadalomtudományi képzés módszertanával kapcsolatban. A történelemtanítás módszertanával foglalkozó szakemberek egész sora vallja őt mesterének. A tantervelmélet terén is iskolateremtő volt. Máig emlékezetesek azok a kutatásai, amelyekben a tanulók történelmi fogalmainak fejlődését vizsgálta. Ezek az elemzések a maguk idejében azért számítottak úttörő jelentőségűnek, mert az empirikus társadalomtudományi kutatás módszerei is beépültek az általa alkalmazott kutatási eszköztárba. Szebenyi Péter munkásságát a nemzetközi pedagógiai kutató közösség is nagyra értékelte. Kevés hazai kutatónak van annyi rangos nemzetközi publikációja, mint neki.
Ezzel a nagy ívű kutatói, tantervkészítői, tankönyvírói életművel a háta mögött mégis megmaradt történelemtanárnak, aki nagy örömét lelte abban, ha tanárkollégáival elidőzhetett egy-egy történelemtanítási probléma gyakorlati boncolgatásán, ha arról beszélgethetett, hogy miként lehet valamit jól megtanítani a gyerekeknek. Sohasem hagyott fel a tanári munkával, életeleme volt az iskola, a gyerekek, fiatalok tanítása. Hihetetlenül jól értett a gyerekek nyelvén, értette fogalomalkotásuk sajátosságait. Ezért is tudott olyan világosan magyarázni a katedrán és a tankönyveiben.
Mindig igyekezett jól tanítani, jól kutatni, jól írni, s "jól" embernek maradni. Mindenfajta tiszte, címe, feladata ellenére küzdött mindannyiunk baja, a rohanva, felületesen élés ellen - s nem is sikertelenül. Gazdag életművében talán a legnagyobb teljesítménye az "elmélyedni tudás" megőrzése volt.
Súlyos betegen is munkájáról, megírandó tanulmányokról beszélt, komolyan gondolta, hogy a lehetséges utolsó pillanatig dolgozik. Ez az elszántság, ez a "nem adom könnyen magam" attitűd egy darabig képes volt átírni a biológia egyébként átírhatatlan törvényeit.
A gazdag életművet maga után hagyó Szebenyi Péterből önmagunk számára ezt az elszántságot őrizzük meg tanulságként.
S akkor talán hozzá méltóan élhetünk, dolgozhatunk tovább.