Ázsóth Gyula (1914–2008)

^[1] 1935-től 1955-ig a Somogy megyei Kapoly község elemi népiskolájában, illetve általános iskolájában dolgozott tanítóként, majd – a pécsi Pedagógiai Főiskola elvégzését követően – magyar-történelem szakos tanárként. Éveken át a tabi járási északi körzetének mindenütt szívesen látott alsó tagozatos felügyelője volt, aki kerékpárral járta az aprófalvas vidék iskoláit.

1955-től 1974-es nyugdíjazásáig a balatonszárszói általános iskolában tanított, s közel tíz évig a tabi járás magyar-történelem szakos szakfelügyelőjeként is tevékenykedett. Nevéhez fűződött a helyesírás-tanítás egységesítését segítő „somogyi norma” kidolgozása. 1963-tól igazgatóhelyettes, 1968 és 1974 között pedig a szárszói iskola igazgatója. Szakmai tekintélyével, emberségével is személyes példát mutató, kollégái és a község lakói által egyaránt elismert vezető, akinek szívügye volt a tanulók tanórán kívüli tevékenységének megszervezése, a szakköri munka kibontakoztatása, a tanulmányi versenyek szorgalmazása és az iskolai felnőttoktatás kiterjesztése. Úttörő kezdeményezése volt az iskola szabadpolcos könyvtárának és folyóirat-olvasójának kialakítása, a „könyves környezet” megteremtése.

Szakmai-közéleti tevékenysége túlnőtt az iskola falain és a község határain. Évekig volt a járási igazgatói munkaközösség vezetője, majd – a Somogy megyei Pedagógus-továbbképzési Intézet külső munkatársaként, megyei szaktanácsadóként – az általános iskolai igazgatók megyei szintű munkaközösségének szervezője és vezetője. Nyugdíjasként is szerepet vállalt a vezetői utánpótlást képző megyei tanfolyamokon. Ez irányú tevékenységéről tanúskodnak –a Köznevelésben, a Magyartanításban és a Történelemtanításban megjelent szakmódszertani írásai mellett – az iskolavezetést segítő publikációi.^[2]

1970-es megalakulásától kezdve tíz éven át volt a Magyar Pedagógiai Társaság Somogy megyei Tagozatának elnöke. A földrajzi távolság ellenére – Balatonszárszón élt feleségével, Emma asszonnyal – aktívan részt vett a társasági életben. Nagy szerepe volt – az olykor kényesnek, sőt provokatívnak számító témák, problémák napirendre tűzésével – a megye pedagógiai közéletének felpezsdítésében. Szoros kapcsolatot ápolt az MPT országos vezetésével, személy szerint Simon Gyulával. A 70-es évek második felében tagja volt az országos választmánynak. Ugyancsak részt vett az 1979-ben alapított, a Társaság tagozata által is jegyzett megyei közoktatási-pedagógiai folyóirat, az Iskolai Szemle szerkesztőbizottságának munkájában. Közhasznú tevékenységének elismeréseképpen az elsők között kapta meg 1979-ben Somogy megye Pedagógiai Díját.

Meghatározó személyisége volt – tanácstagként is – Balatonszárszó közéletének, közművelődésének. Élénk szakköri élet, a helyi és járási kulturális versenyek, szellemi vetélkedők népszerűsége, sikerei tanúskodnak erről. Hosszú időn át tevékenykedett a helyi sakk-szakkör és a járási versenyeken sikeres szárszói sakkcsapat vezetőjeként. Egyik kezdeményezője és aktív közreműködője volt az 1967 és 1974 között öt ízben megrendezett balatonszárszói József Attila szavalóversenynek és a hozzá kapcsolódó költő-, illetve író-olvasó találkozóknak. Részt vállalt a „szárszói találkozók” hagyományának újraélesztésében.

Sokrétű és gazdag életművének egyfajta összegzése és betetőzése is egyben a „fogadott haza”, Szárszó „múltját és jelenét” felölelő tanulmánykötet kezdeményezése, megszervezése és szerkesztése.^[3] Számos tanulmánya olvasható a kötetben: a község iparáról, vendégforgalmáról, az iskolán kívüli művelődésről, a sportról, az 1943-as szárszói találkozóról és a versmondók országos rendezvényeire „hazatalált” József Attiláról.

A szárszói temető – élete, munkássága rá a bizonyság – egy mindhalálig hivatásának élt, fáradhatatlan, igazi néptanító hamvait őrzi.