Az új évezred Európájának oktatási és képzési rendszere és az élethosszig tartó tanulás

Az Európai Unió és a csatlakozni kívánó országok oktatási miniszterei az 1998-ban Prágában megtartott megbeszélések középpontjába az iskoláztatás minőségének javításával kapcsolatos feladatokat állították. Az akkor megfogalmazott szakmai javaslatok képezték az uniós államfők lisszaboni csúcsértekezletén 2000 márciusában meghozott döntések alapját. Az oktatásra vonatkozó fejlesztések irányát a határozat négy területen, összesen tizenkét indikátorral jelölte ki.

• A képesség- és tudásszint növelése (különös tekintettel a matematikára, az olvasásra, a legmodernebb információs és kommunikációs technológiák, az idegen nyelvek és az állampolgári ismeretek, valamint a tanulni tudás elsajátítására).
• A tanulás eredményességének és a továbbhaladás sikerességének hatékonyabb biztosítása (az iskolai lemorzsolódások csökkentésével, a középfokú tanulmányok befejezésének általánosabbá válásával, a felsőoktatásban való részvétel növekvő arányaival).
• Az iskolai oktatómunka és a vezetés rendszeres értékelése (a szülők hatékonyabb bevonásával az iskolai döntéshozatal folyamatába, valamint az értékelési rendszer átláthatóbbá tételével).
• Az erőforrások és struktúrák megfelelő alakítása (a tanárképzés időtartamának, az iskolán belüli gyermek/számítógép aránynak a növelésével, s nem utolsósorban az egy főre jutó oktatási költségek emelésével az oktatás minden szintjén).

Az Európai Bizottság 2001 márciusában (Stockholmban) elfogadott munkaprogramja alapján a barcelonai csúcsértekezlet (2001. április) – a maastrichti szerződés 149. és 150. pontja értelmében – áttekintette az európai oktatás és szakképzés jövőbeli irányait és tennivalóit, és jóváhagyta a három stratégiai célhozkapcsolódó 13 feladatot, kijelölve a pontos végrehajtási határidőket is. Az idén júniusban (Pozsonyban) megtartott miniszteri megbeszélés a továbbhaladáshoz szükséges részleteket is tisztázta.

A jóváhagyott részletes időtábla 2003 végére teszi kötelezővé az összes feladat végrehajtását, és az oktatásügy felelősei azt követően fogják áttekinteni az egyes tagországokra háruló további tennivalókat.

A stratégiai célok és feladatok

Az oktatás és képzés fejlesztése érdekében elfogadott három stratégiai cél a következő:

• Az Európai Unió országaiban az oktatás és képzés minőségének és hatékonyságának javítása.
• Az oktatási és képzési rendszerekbe való belépés megkönnyítése.
• Az oktatási és képzési rendszerek megnyitása a szélesebb közönség előtt is.

Ezek a stratégia célok azt a – lisszaboni csúcson megfogalmazott – felismerést tükrözik, hogy az oktatásnak és képzésnek kulcsszerepe van a fejlődés feltételeinek megteremtésében. A 2010-re tervezett és az európai polgárok jólétének érdekében megvalósítandó feladatok tehát már önmagukban is egy egységes Európa képét vetítik elénk, ezért kerültek bele – egyebek között – olyan előírások is, melyek a tagországok számára az oktatási és képzési rendszerek kompatibilitásának, a képesítések, az ismeretek és készségek mindenhol való elismerésének, a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatásának megvalósítását is kötelezővé teszik.

A felsorolt stratégiai célok mindegyike a tagországok – és a csatlakozni kívánók – számára egyidejűleg több feladat elvégzését is előírja. Az első cél elérése az alábbi öt feladat sikeres megvalósításának a függvénye:

• a tanárok és a szakoktatók oktatásának és képzésének javítása;
• a tanuló társadalomhoz szükséges készségek kifejlesztése;
• az információs és kommunikációs technikákhoz való hozzáférés biztosítása mindenki számára^[1];
• növekvő beiskolázás a tudományos és technikai tanulmányokra^[2];
• a források optimális felhasználása.

A második cél szükségessé teszi

• a nyitott tanulási környezet megteremtését;
• a tanulás vonzóbbá tételét;
• az aktív állampolgárság, az egyenlő esélyek és a szociális kohézió támogatását.^[3]

A mindenki számára elérendő oktatási és képzési lehetőségek, vagyis a harmadik stratégiai céleléréséhez biztosítani kell

• az oktatás és képzés kapcsolódását a munka világához;
• a vállalkozó szellem fejlesztését;
• az idegen nyelvek ismeretének javítását;
• a mobilitás és a cserekapcsolatok növelését;
• az európai együttműködés erősítését.

Ez utóbbi elvárások között harmadikként említett feltétel kapcsán csak emlékeztetni szeretnénk a 2001-es esztendőt a Nyelvek Európai Évének nyilvánító határozat és az ahhoz kapcsolódó törekvések jelentőségére^[4], a többiről pedig könnyen megállapítható, hogy – értelemszerűen – összhangban vannak az 1997 júliusában megrendezett amszterdami csúcstalálkozón elfogadott foglalkoztatási irányvonalakkal^[5] is, melyek az alábbi négy pillérre épülnek:

• a foglalkoztathatóság növelése;
• a vállalkozókészség erősítése^[6];
• az alkalmazkodóképesség fejlesztése;
• a nők és férfiak egyenlő esélyeinek előmozdítása.

A stratégiai célokat a 13 feladaton kívül 42 kulcsfontosságú téma is megjeleníti. Ezek a kulcstémák bizonyos értelemben a feladatok megvalósítása során elérendő részeredményeknek is tekinthetők; vannak olyan feladatok, amelyekhez három, sőt, több kulcstéma is kapcsolódik.

Az első stratégiai cél első feladatához, amely az oktatás és képzés minőségének és hatékonyságánakjavítását jelenti, az alábbi kulcstémák kapcsolódnak.

• Azon képességek meghatározása, amelyekre a tanároknak és szakoktatóknak szükségük van ahhoz, hogy megváltozott szerepüket be tudják tölteni az ismeretek társadalmában.
• Olyan feltételek biztosítása, amelyek segítik a tanárokat és a szakoktatókat abban, hogy megfeleljenek a tudás alapú társadalom kihívásainak, egyebek közt az egyéni és a munka melletti képzések során, az élethosszig tartó tanulás távlataiban.
• Kielégítő szintű képzés megteremtése a tanári pálya minden területén és minden szintjén, valamint a tanári és a szakoktatói pálya vonzóbbá tételével hosszú időre biztosítani a szakma szükségleteit.
• Az egyéb területeken már szakmai tapasztalatokkal rendelkező új tanárok és szakoktatók megnyerése.

Az EU illetékesei körében mindmáig nincs egyetértés a tanuló társadalomhoz szükséges készségekmeghatározásában. Lisszabon után, az Uppsalában megtartott találkozón a miniszterek két – a személyes és a kulturális – dimenzióba rendezték az általuk legfontosabbnak ítélt készségeket.

A hozzájuk rendelt kulcsfeladatok a következők:

• új alapkészségek felismerése és beillesztése – a hagyományos alapkészségekkel együtt – a tananyagba^[7];
• az alapkészségek megszerzésének biztosítása mindenki számára, beleértve a hátrányos helyzetű, a speciális szükségletű, az iskolákból lemorzsolódott és a felnőtt tanulókat is;
• gondoskodni az alapkészségek hivatalos elfogadtatásáról abból a célból, hogy megkönnyítsék a folyamatos oktatást, képzést és foglalkoztathatóságot.

(E feladatok kapcsán hivatkoznak azokra az eredményekre, amelyeket a következőben szervezendő PISA-vizsgálatokból remélnek megszerezni.)

Az információs és kommunikációs technikákhoz való hozzáférés biztosítása megköveteli azt, hogy mindenki számára

• legyen megfelelő felszerelés, oktatási szoftver, hogy ezeket – valamint az e-Learning folyamatot – alkalmazni lehessen a tanítási-képzési gyakorlatban; illetve, hogy
• bátorítsák is az innovatív, IKT alapú technikák alkalmazását az oktatásban-képzésben.

Ezek a feladatok – egyebek között – felhívják a figyelmet a tanácsadó és segítő szolgáltatások^[8] fontosságára, amelyek kiépítése és továbbfejlesztése az elmúlt év során az Európai Unió Leonardo da Vinci programjainak prioritásai között is helyet kapott.

Ahhoz pedig, hogy a tudományos és technikai tanulmányokat egyre több tanuló kezdhesse el, újabb négy feltételt kell biztosítani:

• növelni kell a matematika, a tudományok és a technika iránti érdeklődést már egészen kis kortól kezdve;
• a fiatalokat e területek tanulmányozására kell ösztönözni, különösképpen a kutatói életpálya és azon területek irányába, ahol ma nagyon hiányzik a szakképzett személyzet, elsősorban az oktatási és szakképzési tanácsadás stratégiáinak megtervezéséhez;
• javítani kell a matematikai, tudományos és technikai tanulmányok egyensúlyát az emberek körében;
• elegendő számú szakképzett pedagógust kell biztosítani ezeken a területeken.

Végül pedig a források optimális felhasználása megkívánja

• a humán erőforrások fejlesztését célzó beruházások növelését, valamint a rendelkezésre álló eszközök igazságos és hatékony elosztását;
• olyan, kompatibilis minőségbiztosítási rendszerek kialakítását, amelyek tiszteletben tartják az európai sokszínűséget,
• a partnerség kialakítását az állami és a magánlehetőségek között.

Az oktatási és képzési rendszerekbe való belépés megkönnyítését célzó stratégiai intézkedések (második cél) első csoportját a nyitott tanulási környezet megteremtését magukra vállaló feladatok jelentik. Sikeres megvalósításuk öt kulcseredmény elérésétől függ:

• az élethosszig tartó tanuláshoz való hozzáférés megnövelése az információs és tanácsadó szolgáltatások révén, melyeknek ki kell terjedniük a rendelkezésre álló tanulási kínálat teljes körére;
• olyan oktatási és képzési programokat kell kidolgozni, hogy azokban a felnőttek is részt vehessenek, összeegyeztetve a tanulást egyéb tevékenységeikkel és elkötelezettségükkel;
• a tudás alapú társadalom kihívásaira adott legjobb válaszként el kell jutni oda, hogy a tanulás mindenki számára elérhető legyen;
• mindenki számára rugalmas tanulási útvonal kirajzolásáról kell gondoskodni;
• az élethosszig tartó tanulás jegyében oktatási és képzési intézmények egész hálózatát kell kialakítani, különféle szinteken.

A tanulás vonzóbbá tétele érdekében

• arra kell ösztönözni a fiatalokat, hogy bent maradjanak az oktatásban és a képzésben a tankötelezettség után is, a felnőtteket pedig arra, hogy egész életükben tanulni akarjanak;
• ki kell dolgozni a nem formális tanulási tapasztalatok hivatalos elismertetésének módszereit;
• meg kell találni a tanulás vonzóbbá tételének lehetőségeit az iskolarendszerű oktatásban és képzésben és azon kívül is;
• mindenkiben ki kell alakítani a tanulás kultúráját, növelni kell a potenciális tanulók tudatosságát a tanulás szociális és gazdasági hasznosságára vonatkozóan.
• vonatkozásokban kiemelt szerepet kapnak a nyitott és on-line képzések, valamint a távtanulás lehetőségei.

Az aktív állampolgárság, az egyenlő esélyek és a szociális kohézió támogatása érdekében

• biztosítani kell mindenki számára a demokratikus értékek és a részvétel megtanulásának lehetőségét;
• be kell építeni az egyenlő esélyek szempontjait az oktatás és a képzés folyamatába, céljai közé is;
• a legkevésbé szerencsések, a legkevésbé jól ellátottak számára is meg kell teremteni a készségek megszerzését, a tanulásra való motiválást.

A harmadik stratégiai célhoz (az oktatási és képzési rendszerek megnyitása a szélesebb közönség előtt is) ugyancsak több feladat tartozik. Ezek megvalósítása egyenként a következő részeredmények elérését feltételezi: az oktatásnak és képzésnek a munka világához való erősebb kapcsolódása érdekében

• a társadalom egészében meg kell teremteni az oktatási és képzési rendszerek szoros együttműködését;
• kölcsönösen előnyös partneri kapcsolatokat kell kiépíteni minden típusú oktatási és képzőintézmény, valamint a különféle cégek és a kutatóhelyek között;
• biztosítani kell, hogy a képzés – beleértve az alapképzés és a munkahelyi tanulás – kialakításában szerepet kapjanak az érdekeltek.

A vállalkozó szellem fejlesztéséhez leginkább két kulcselemet kell megvalósítani:

• a kezdeményező- és az alkotókészség kialakítását az oktatás és a képzés során;
• az üzleti tevékenység kialakításához és folytatásához szükséges készségek elsajátíttatásáról való gondoskodást.

Az idegen nyelvek ismeretének javítása érdekében

• mindenkit két vagy – ahol ez lehetséges – három idegen nyelv megtanulására kell ösztönözni az anyanyelvén kívül, és minden életkorban növelni kell az idegen nyelvek fontosságának a tudatát;
• arra kell serkenteni az iskolákat és a képzőintézményeket, hogy hatékony módszereket használjanak, és ösztönözzék a nyelvtanulást a későbbi életszakaszokban is.
• kulcselemekhez kapcsolódik – értelemszerűen – a nyelvtanítási programok minél korábbi elkezdésének gyakorlata, amellyel kapcsolatban az Európai Unió már 1997-ben a korai nyelvtanítás kérdéseivel foglalkozó luxemburgi konferencián felhívást is intézett a tagországokhoz.

A harmadik feladat – a mobilitás és a cserekapcsolatok eredményes növelése – érdekében az Európai Unió eddig is nagyon sokat tett. Gondoljunk csak például a Socrates, a Leonardo és a Fiatalok Európáért programok eredményeire vagy a nizzai tanácsülésen elfogadott mobilitási akciótervre. A szükségesnek ítélt részletek a következők:

• az egyének számára biztosítani kell az oktatási és képzőintézmények közötti mobilitást, és még a legkevésbé privilegizált közönség számára is csökkenteni kell a meglévő akadályokat;
• pontos képet kell kapni az Európán keresztül zajló mobilitási áramlatokról, áttekintve azok nagyságát, irányait, a résztvevők arányait, illetve a minőségi szempontokat;
• meg kell könnyíteni a mobilitás során megszerzett kompetenciák elismertetését és érvényesítését;
• segíteni kell, hogy az európai oktatást és képzést az egész világon elismerjék, illetve, hogy vonzó legyen a világ többi részén élő tanulók, kutatók és elméleti szakemberek számára is.

Az európai együttműködés erősítéséhez pedig négy részeredmény elérése szükséges:

• az elismertetési folyamat hatékonyságának és időszerűségének ösztönzése, hogy biztosítva legyen egész Európában a továbbtanulás és alkalmazhatóság is;
• létre kell hozni a felelős intézmények és hatóságok közötti együttműködést a minőségbiztosítás és az akkreditáció kompatibilitása céljából;
• átláthatóvá kell tenni az oktatási és képzési lehetőségekkel kapcsolatos információkat és struktúrákat egy nyitott európai oktatási régió kialakítása érdekében;
• ki kell alakítani az oktatás és képzés európai dimenzióit.

Az élethosszig tartó tanulás minőségét meghatározó indikátorok

2002-ben az Európai Bizottság^[9] szakértői kidolgozták azt a 15 minőségi indikátort is, amely az élethosszig tartó tanulás minőségét hivatott meghatározni. Az indikátorok azonosításától azt várják, hogy általuk sikerül hozzájárulni az élethosszig tartó tanulás minőségének a javításához. Ezek az indikátorok négy területet fognak át.

Készségek, kompetenciák és attitűdök

• olvasni tudás,
• matematikai alapismeretek,
• a tanuló társadalomhoz szükséges új készségek,
• tanulni tudás,
• az aktív állampolgári részvételhez szükséges kulturális és szociális készségek.

Hozzáférés és részvétel

• hozzáférés az élethosszig tartó tanuláshoz,
• részvétel az élethosszig tartó tanulásban.

Az élethosszig tartó tanulás forrásai

• beruházás az élethosszig tartó tanulásba,
• oktatók és képzők,
• információs és kommunikációs technikák a tanulásban.

Stratégiák és rendszerfejlesztés

• az élethosszig tartó tanulás stratégiái,
• összefüggő ellátás,
• tanácsadás és irányítás,
• akkreditáció és tanúsítás,
• minőségbiztosítás.

Az indikátorok kidolgozásához a szakértők – természetesen – elsősorban a PISA 2000, illetve az IALS (a felnőttek olvasási készségeit áttekintő) vizsgálat tapasztalataira támaszkodtak. Jelentésükben az egyes indikátorok fontosságának bizonyítékaként minden esetben adatokat és megállapításokat is közölnek a vizsgálatból.^[10] Azokat az indikátorokat részletezzük, amelyek valószínűsíthetően kevésbé ismertek még a hazai szakemberek körében.

Ilyen minőségi indikátor például az aktív állampolgári részvételhez szükséges kulturális és szociális készségek elsajátíttatására való törekvés "számonkérése" a különböző programoktól és intézményektől. Ez a terület lényegében három témát fog át:

• demokrácia, a demokratikus intézmények és az állampolgárság;
• nemzeti identitás, a regionális és a nemzetközi kapcsolatok;
• szociális kohézió és sokszínűség.

Jelentőségére már korábban, az IEA-vizsgálatok tapasztalatai is felhívták a figyelmet, tekintettel arra, hogy az idetartozó tudástartalom mellett különösen nagy szerepe van a velük kapcsolatos interpretatív, azaz értelmező készségeknek is, hiszen végül is ez is jellemzi az oly fontos részvételi aktivitást.

Az élethosszig tartó tanulás forrásai témacsoporthoz tartozó beruházás az élethosszig tartó tanulásbaindikátor is megérdemel némi magyarázatot. Összefüggésben van ugyanis a liszszaboni csúcsértekezletnek a humán erőforrásokba való beruházások növelésére vonatkozó határozatával, valamint azzal a tapasztalattal, hogy az oktatási és képzési szektor igencsak forrásigényes. Az indikátor jelentőségének megértéséhez azonban szükséges annak tisztázása is, hogy a beruházásoknak legalább három különböző típusát különböztethetjük meg: az állami, a vállalati és az egyéni beruházásokat. Ezek hatékonysága – bármilyen meglepő! – nemcsak a beruházás nagyságától, hanem annak megfelelő időzítésétől is függ. (Svájci adatok például azt mutatták, hogy a túl későn megvalósított oktatási beruházások hatástalanoknak, nemegyszer kifejezetten károsaknak bizonyultak.) Ez a jelentés a GDP oktatásra fordított hányadát tekinti kiindulási alapnak, mert az tartalmazza az oktatási intézményekhez direkt módon eljuttatott költségeket mint az egyéb módon támogatott intézmények és képzőprogramok költségeit, illetve az egyes háztartásoknak adott összegeket, például az ösztöndíjakat is. A statisztikai adatok azt jelzik, hogy e téren is igen nagyok az országok közti különbségek.

Figyelmet érdemelnek a Stratégiák és rendszerfejlesztés témacsoport összetevői is. Az élethosszig tartó tanulás stratégiáinak megítélésével kapcsolatban ugyanis az egyik legfontosabb annak tisztázása, hogy például valóban mindenkinek rendelkezésére állnak-e az élethosszig tartó tanulás programjai, nincsenek-e ezektől elzárva a fogyatékosok vagy az etnikai kisebbségek. Ezek természetesen nemcsak szakmai, hanem nagymértékben politikai kérdések is egyben. A rendszerszintű indikátorok egyébként is nagyon szoros kapcsolatot mutatnak a politikai tervezéssel és döntéshozatallal, így alkalmasak további minőségi információk nyújtására is. Érdemes megemlíteni még azt is, hogy tavaly például az EU-országok foglalkoztatáspolitikai nemzeti akcióterveiben^[11] az élethosszig tartó tanulás igen magas szintű prioritást kapott.

Az összefüggő ellátás indikátora arra hívja fel a figyelmet, hogy egyrészt a kínált programoknak meg kell jelenniük a formális, a nem formális és az informális oktatásban, másrészt az élethosszig tartó tanulás programjainak egyaránt ki kell elégíteniük az európai, az országos, a regionális és a helyi igényeket is.

Az akkreditáció és a tanúsítás indikátorai nemcsak azt jelzik, hogy az élethosszig tartó tanulás számára kialakított oktatási és képzési rendszereknek átláthatóaknak és elfogadottaknak kell lenniük, hanem azt is, hogy a szolgáltatások minőségét is kulcsfontosságú elemként kell értékelni. Néhány ország már e területen is példával szolgál az európai igényeknek megfelelő látásmód érvényesítésére. Norvégiában már a nonformális és informális oktatás keretében megszerzett tudást is elismerik, vagy például Skóciában, a 2001-ben bevezetett rendszernek köszönhetően összehasonlíthatóvá váltak a különféle kvalifikációk, az alapszinttől egészen a posztgraduális szintig. Írországban pedig olyan rugalmas, moduláris értékelő rendszert vezettek be, amely csak a tanulás eredményeit veszi tekintetbe, és azt nem, hogy formális vagy informális szektorban jutottak-e hozzá az ismeretekhez; egyformán elismernek minden megtanult elemet, legyen az ismeret, készség vagy kompetencia, kapcsolódjék akár az állampolgársághoz, akár valamilyen foglalkozáshoz, vagy egyszerűen csak a személyes értékeket gazdagította. De hasznos tapasztalatokat kínál aportugál és a francia gyakorlat is. Utóbbi egy 2002. januári törvénynek köszönhetően például lehetővé teszi a korábbi munkatapasztalatok beszámítását is akár egy kurzus anyagába, akár pedig egy valamilyen szintű képzettség moduljai közé.

Az utolsóként említett indikátornak a minőségbiztosítás szempontjait kell majd számon kérnie az élethosszig tartó tanulás rendszerétől is. E téren azonban az uniós országok még nem rendelkeznek elegendő mérőeszközzel és tapasztalattal, amiért bizonyos értelemben elméleti tisztázatlanságok is felelőssé tehetők. Jelenleg is inkább a nemzetközi szintű, így egymással is összehasonlítható indikátorokat használják; azországos és a helyi viszonyokra alkalmazható minőségbiztosítási rendszerek kiépítése (a pozsonyi miniszteri értekezlet kommunikéje szerint is) a jövő egyik legsürgetőbb feladata.