Az OECD-országok kisgyermekneveléssel és -ellátással kapcsolatos politikája

^[1]Trendek az Európai Unióban

A kisgyermekek és az idősek gondozása, napközbeni ellátása Európa gazdasági és szociális jólétének egyre fontosabb eleme. A gondozás minden formája iránt gyorsan nő az igény. Az egészségügy és a szociális szféra a legdinamikusabban fejlődő munkaerő-piaci szektorok az Európai Unióban. Ennek a növekedésnek két hajtóereje van:

• a kisgyermekellátás iránti igény, mivel a női munkavállalás növekszik,
• az idősellátás iránti igény, mivel Európa népessége öregszik (az EU tagországaiban az 1980-as 8 millióhoz képest 1997-ben 14 millió volt a 80 éven felüliek száma).

Ezzel egyidejűleg csökken az informális (a családon belül, rokonok körében megoldott) gondozás, melyet általában a női hozzátartozók végeznek. A csökkenés hátterében a növekvő női munkavállalás és a születések alacsony száma áll, és ennek az egyik következménye, hogy egyre kevesebb az idősek ellátását megoldani tudó családtag.

A trendek pedig, úgy tűnik, tovább folytatódnak.

• Az USA-hoz képest az Európai Unióban még mindig aránylag alacsony a női munkavállalás mértéke, ugyanakkor az EU-tagországok között nagyok a különbségek a kisgyermekes anyák munkavállalása tekintetében. Vagyis a nők munkavállalásának további növekedése prognosztizálható.
• Feltehetően 2020-ra tovább növekszik az idős (80 év feletti) korosztály létszáma is.
• A 45 és 69 év közötti nők aránya csökken.

Feltételezhető, hogy növekedni fog az igény a gondozás iránt, és az informális megoldások képtelenek lesznek lépést tartani ezzel. Úgy tűnik, eltolódás megy végbe az informális és az intézményi ellátások területén az utóbbi javára mind a kisgyermekellátás, mind az idősellátás tekintetében.

A skandináv országokban érhető tetten legjobban ez a jelenség a napközbeni kisgyermekellátásban, -nevelésben, ahol nagymértékben csökkent az informális gondozás és növekedett az intézményi ellátás (EC Childcare Network, 1996). Az ottani tapasztalatok azt sugallják, hogy a gondozás igénybevételének aránya és természetének változása komplex módon követi az ellátások, szolgáltatások kialakítását, fejlesztését.

A munkavállaló nők 17 százaléka dolgozik az egészségügyi és a szociális szektorban, míg a férfiaknál ez az arány csak 4 százalék. Felvetődik a kérdés: ha a fenti trendek folytatódnak, ki fogja ellátni ezt a fajta munkát? Hiszen a kisgyermekellátás iránti igény növekedésének egyik oka éppen a fiatal nők – egyre magasabb iskolai végzettsége következtében – munkavállalási lehetőségeinek a bővülése. Úgy tűnik tehát, hogy egyre szűkül az a kör, ahonnan hagyományosan a kisgyermekellátásban dolgozók kikerültek (fiatal nők alacsony iskolai végzettséggel és az idősebb nők, akik gyermekeik felnevelése után kerestek munkát). A gondozás-nevelés színvonalának emelése – például az ehhez kapcsolódó magasabb iskolai végzettség révén – pedig más, esetleg jobban fizetett foglalkozásokkal hozza versenyhelyzetbe ezt a tevékenységet a munkaerő megszerzése érdekében.

Egyre inkább felismerik a gondozási munka potenciális jelentőségét és összetettségét. Az intézményekben folyó munka nem olyan, mint az informális, otthoni ellátás. Az EU 1992. évi ajánlása tartalmazza, hogy a napközbeni kisgyermekellátásban dolgozóknak olyan képzésre és folyamatos továbbképzésre van szükségük, amely megfelel munkájuk szociális és gondozó-nevelő tartalmának egyaránt. Ez a kitétel nemcsak a képzés fontosságára utal, hanem egyben elismeri a kisgyermekgondozás, -nevelés komplexitását is. A gondozók, nevelők a jó színvonalú ellátás legfontosabb tényezői.

Jelentősen változik az ellátottakról (legyenek azok gyermekek vagy idősek) való gondolkodás is. Az utóbbi tíz évben például jelentős befolyást gyakorolt a kisgyermekellátásra a „gyermekkorról mint életszakaszról” a Gyermeki Jogok Egyezménye kapcsán indult társadalmi vita. A gyermek tiszteletben tartásáról, jogainak biztosításáról és az őt érintő döntésekben való részvételének lehetőségéről való gondolkodás nyomán változott a róla kialakult felfogás. Nem tekintik többé a gondoskodás passzív résztvevőjének, hanem egyre inkább a társadalom tagjának, saját véleménnyel rendelkező, a környezetét befolyásolni tudó, tudásához aktív módon hozzájáruló személynek fogadják el. (Például Dániában törvény szól arról, hogy a legkisebb gyermekek is részt vehessenek az őket érintő napi döntésekben.) Ugyanez a tendencia tapasztalható a fogyatékosok és az idősek ellátásában is.

Az idősellátásban egyre inkább az otthoni ápolás/gondozás megoldásait keresik, míg a kisgyermekellátás és -nevelés terén az intézményes ellátási formái szaporodnak.

Jelentős különbségek vannak a napközbeni kisgyermekellátás és -nevelés struktúráját, szervezését és az ott dolgozók képzését tekintve az egyes EU-tagországok közt. Legalább három modell létezik.

• Osztott rendszer: a 3 év alatti gyermekek számára az ellátás az egészségügyhöz tartozik, a 3 év felettieké az oktatásügyhöz. A 3 évnél fiatalabbakkal foglalkozók képzettsége és státusa alacsonyabb az idősebb gyermekekkel foglalkozókénál (pl. Hollandia, Franciaország, Olaszország).
• Egységes, az oktatásügyhöz tartozó rendszer: tanár vagy pedagógus látja el a gyermekeket a 0–6 éves korosztályban (pl. Svédország, Spanyolország).
• Egységes, a szociális szférához tartozó rendszer: jól képzett pedagógus (szociális pedagógus) foglalkozik a gyermekkel az egész iskoláskor előtti, 0–6 éves korosztályban (pl. Dánia).

Nagy különbségek tapasztalhatók az egyes országok között az állam, illetve az önkormányzat és a nem állami szervezetek, illetve ez utóbbiakon belül a vállalkozások és a nonprofit szervezetek hozzájárulásában, részt vállalásában.

Az OECD-vizsgálat előzményei

A kisgyermeknevelésre, gondozásra, a gyermekek tanulására növekvő politikai figyelem irányul az OECD-országokban is. A kisgyermekek napközbeni ellátását (bölcsőde, családi napközi) és az óvodai ellátást nemcsak a női esélyegyenlőség egyik feltételeként tartják számon a munkaerő-piaci megjelenésnél, hanem a gyermek korai fejlődését egyre inkább az élethosszig tartó tanulás megalapozásának tekintik. Továbbá, ha megfelelő pénzügyi, szociális és munkaügyi intézkedések segítik a szülőket és a helyi közösségeket, akkor a napközbeni kisgyermekellátás minden gyermek számára biztosítja az életben való elindulás jó esélyeit, és hozzájárul beilleszkedésükhöz a társadalomba.

Az OECD-vizsgálat: Tematikus vizsgálat a kisgyermeknevelés és -ellátás helyzetéről

Az OECD 1998 és 2000 között átfogó vizsgálatot végzett 12 országban a kisgyermekellátás és -nevelés helyzetéről. Az részt vevő országok Ausztrália, Belgium, Csehország, Dánia, Finnország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Portugália, Svédország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok voltak.

Célja nemzetközi adatok és információk összegyűjtése volt, annak érdekében, hogy javítani lehessen a kisgyermeknevelésre, -ellátásra, a gyermekek tanulására irányuló politika tervezését és megvalósítását. A vizsgálat során tanulmányozták:

• az adott országok főbb politikai megfontolásait, a törvényi, rendeleti szabályozást és a kisgyermekellátás helyzetét, társadalmi környezetét;
• a kormányok, önkormányzatok, nonprofit szervezetek és más szociális partnerek szerepét, valamint az intézményi erőforrásokat;
• az egyes országokban tapasztalható különböző megközelítések hatásait és hatékonyságát.

A vizsgálat holisztikus megközelítéssel elemezte a szakmapolitikát, az ellátási formákat és programokat, amelyek a születéstől a kötelező iskolába lépésig a gyermekek számára elérhetőek az egyes országokban. Mindezt egy négylépcsős folyamat keretében valósították meg:

• a részt vevő ország háttértanulmányt készített;
• nemzetközi szakértői csoport tanulmányozta azt, összevetve más releváns szakirodalommal, és az adott országban tett látogatáson szerzett tapasztalatokkal;
• az OECD-titkárság rövid országbeszámolót készített a háttértanulmány és a látogatás alapján;
• összehasonlító tanulmány készül a 12 országban végzett vizsgálatról.

 

A kisgyermeknevelés és -ellátás irányelveit (politikáját) befolyásoló tényezők

Az elmúlt tíz év során több fontos demográfiai, gazdasági és társadalmi változás alakította át a kisgyermek-nevelési politika kontextusát. A legdrámaibb változás a nők nagyobb arányú részvétele a munkaerőpiacon. A napközbeni kisgyermekellátás és más, a munka és a család világának összeegyeztethetőségét segítő ellátások (pl. a gyermek gondozására kivehető szabadság) elérhetősége és megfizethetősége nagyban befolyásolja, hogy az anyáknak választaniuk kell-e a munkavállalás és a gyermekvállalás között (OECD 1999). Az utóbbi években több figyelmet fordítottak a napközbeni kisgyermekellátásra, és növekedett az állami szerepvállalás is. Néhány országban határozottan látszik a fokozottabb odafigyelés a törvénykezés szintjén is, míg máshol csak most kezdenek el gondolkodni ezekről a kérdésekről.

 

Demográfiai, gazdasági és társadalmi trendek és változások

• A demográfiai változások jellemzői: öregedő lakosság, csökkenő születésszám és egyre több egyszülős háztartásban élő gyermek. Az adatok egyben azt jelzik, hogy ahol magasabb a női munkavállalás, ott alacsonyabb a gyermekvállalási kedv.
• A kétkeresős háztartások számának hirtelen megemelkedése különösen fontossá teszi a napközbeni kisgyermekellátást, a gyermekgondozási-gyermeknevelési szabadságot és támogatást a családok jólétének, jó közérzetének megteremtése érdekében. A nőkre inkább jellemző, mint a férfiakra, hogy nem hagyományos formában dolgoznak, ami általában alacsonyabb gazdasági és társadalmi helyzetet is jelent.
• A vizsgálatban szereplő, majdnem mindegyik országban elfogadottak a fizetett szabadságot és a munkahely megtartását garantáló családpolitikai intézkedések az anyák és a családok számára, amelyek egyben a munka és a családi élet összehangolását, valamint a nemek közti esélyegyenlőséget hivatottak segíteni. A támogatás időtartama, rugalmassága, igénybevételének mértéke és az igénybe vevő személye (nők, illetve férfiak) országonként változó.
• Míg az adók és a bevételek jövedelmek redisztribúcióját célozzák a kisgyermekes családok érdekében, néhány országban a gyermekek több mint 20 százaléka még mindig relatív szegénységben él. A pénzbeli támogatások, a szülők munkavállalásának segítése és a célzott korai intervenciók javíthatják a gyermekek esélyeit, és erősíthetik a szociális kohéziót.

 

A gyermekkor és a kisgyermeknevelés és -gondozás céljainak különböző értelmezései

• A kisgyermekneveléssel és -gondozással kapcsolatos politikai megfontolások és az ellátásokba való befektetések okai mélyen beágyazódnak a kisgyermekekről, a családok és az állam szerepéről, valamint a kisgyermeknevelés és -gondozás céljairól vallott kulturális és társadalmi nézetekbe.
• Sok országban a kisgyermeknevelés és -ellátás a magánszektorból egyre inkább az állami szektor irányába mozdul el. Ezzel egyidejűleg nagy figyelmet szentelnek a családok és a napközbeni kisgyermekellátás és -nevelés intézményei közti szerepmegosztásnak a gyermekek fejlődésében és tanulásában.
• Sok ország próbálja megtalálni az egyensúlyt a gyermekkor „itt és most” megközelítése és – a jövőbeli felnőttre gondolva – a „befektetésre” irányuló megközelítés között. A különböző értelmezések fontos meghatározói az ellátásokkal kapcsolatos irányelvek és szolgáltatások kialakításának.

 

Főbb változások és kérdések az irányelvek alakításában

A demográfiai, gazdasági és társadalmi változások eredményeképpen a politika több változtatást kezdeményezett a kisgyermeknevelés és -gondozás területén is, mint például a napközbeni ellátások kiterjesztését, a színvonal emelésének hangsúlyozását, a koherencia és integráció megvalósítását és az állami befektetés növelését az egész rendszerben. Az OECD-vizsgálat több jelentős eredményt regisztrált az érintett országokban, de több fontos kérdést és problémát is felvetett. Az összefoglaló tanulmány nem az egyes országokat hasonlítja össze egymással, hanem a különböző politikai megfontolásoknak és megközelítéseknek a gyermekekre, a családokra és a társadalomra gyakorolt következményeire, várható hatásaira hívja fel a figyelmet.

 

Az ellátások kiterjesztése

Az ellátások kiterjesztése – vagyis az elérhetőség biztosítása a gyermekek és a családok számára – mindegyik vizsgált országban a prioritások közé tartozik. Egyrészt szeretnék lehetővé tenni, hogy mindenki találjon ellátást, akinek szüksége van rá, másrészt hogy mindenki számára egyformán jó színvonalú, megfizethető szolgáltatások legyenek elérhetők, amelyek megfelelnek a gyermekek – különös tekintettel a speciális ellátást igénylők – és a családok különböző igényeinek. A megvalósításnak több dimenziója van, mint például a megközelíthetőség – mind a vidéki, mind a városi területeken –, a megfizethetőség, az éves és a napi nyitvatartási idő, a rugalmasság, a különböző életkorú gyermekek fogadása és a speciális ellátást igénylő gyermekek ellátása.

• Az általános iskolát általában négy- és hétéves kor között kezdik, ami azt jelenti, hogy vannak országok, ahol a gyermekek legalább három évet valamilyen napközbeni kisgyermekellátás keretében töltenek, míg máshol maximum három évet járhatnak bölcsődébe, óvodába stb. az iskolakezdés előtt.
• Több országban a gyermekek törvényben foglalt joga, hogy hároméves kortól (vagy még fiatalabban) napközbeni kisgyermekellátásban részesüljenek. Az a tendencia, hogy három- és hatéves kor között teljes körű legyen a részvétel, lehetőséget adva a kötelező iskolakezdés előtt legalább két év ingyenes, államilag finanszírozott ellátásra.
• A legtöbb országban ugyanakkor nem tartozik a prioritások közé a tanítás utáni napközbeni ellátás biztosítása a dolgozó szülők gyermekeinek. Az igény viszont nagyon nagy, szükséges tehát figyelmet szentelni az ilyen típusú ellátások koncepciójának, szervezésének, finanszírozásának és szakember-ellátottságának.
• A három év alatti kisgyermekek napközbeni ellátására vonatkozó irányelvek szoros kapcsolatban állnak a rendelkezésre álló szülési, gyermekgondozási stb. ellátásokkal, valamint a társadalomnak a gondoskodásról vallott nézeteivel. Vannak kormányzati kezdeményezések a számukra nyújtható szolgáltatások kiterjesztésére és ezeken belül a nevelési (tanítási) tartalom növelésére, de ennek ellenére jelenleg még nagyon eltérő az elérhetőség és a színvonal.
• Az országok igyekeznek kialakítani
  • egy rugalmas és sokszínű rendszert, miközben megoldást próbálnak találni az elérhetőség tekintetében a regionális és helyi különbségek kiküszöbölésére;
  • egy olyan stratégiát, amely biztosítja a speciális ellátást igénylő gyermekek befogadását.

 

Az ellátások színvonalának javítása

Az elérhetőség kiterjesztése mellett a következő prioritás a kisgyermeknevelés és -ellátás biztosításában a színvonal javítása. Több kutatás is hangsúlyozza ennek fontosságát. Azok a gyermekek, akiknek jó gondozásban, nevelésben volt részük első három életévük során, jobb kognitív és nyelvi képességekkel rendelkeznek, mint azok, akik alacsonyabb színvonalú ellátásban részesültek.

A jó színvonalú ellátás bizonyos elemei ugyanazok minden országban, de azért a „minőséget” inkább relatív, mint univerzális mértéknek kell tekinteni a kisgyermeknevelésben és -ellátásban. Az országok közti különbségek nagyrészt abból adódnak, hogy az adott társadalmak milyen nézeteket vallanak a kisgyermekkorról, és ennek tükrében milyen célokat fogalmaznak meg. Az egyes országokon belül a gyermekekkel és a kisgyermekellátásokkal kapcsolatos célok és kritériumok megfogalmazásában nagy eltérések lehetnek a vidéki és a városi lakosság között, a szociális, gazdasági és kulturális háttér szerint, valamint a szülők és a szakemberek vagy éppen a minisztériumok között is.

• Sok hasonló elem található a jó minőség jellemzőinek definiálásában, különösen a három évnél idősebb gyermekekre vonatkozóan. A legtöbb országban a jó színvonalú ellátás strukturális mutatóira összpontosítanak (például a felnőtt-gyermek arány, a gyermekcsoport létszáma, környezeti feltételek, a dolgozók továbbképzése), ezek a feltételek egyébként általában gyengébbek a három éven aluliak ellátásában.
• E Néhány országban standardizált megfigyelési skálákat és a gyermek fejlődését nyomon követő méréseket használnak az ellátás színvonalának megállapítása érdekében. Mások – helyi szinten – a célok közös megfogalmazásának folyamatát választják.
• A minőség biztosításának felelőssége általában megoszlik a külső ellenőrök, pedagógiai szaktanácsadók, szakdolgozók és szülők (esetenként gyermekek) között. Újabban egyre inkább teret hódít a külső hitelesítésű önfelmérés, amely elősegíti a folyamatos reflexiót és a színvonal emelését.
• A vizsgálat során felmerült főbb gondok az ellátások minőségével kapcsolatban a következők:
  • a koherencia és a koordináció hiánya a szakmapolitika és az ellátások/szolgáltatások tekintetében;
  • a szociális szférában dolgozók alacsony státusa és képesítése;
  • a háromévesnél fiatalabb gyermekek számára nyújtott ellátások/szolgáltatások alacsonyabb színvonala;
  • az a tendencia, hogy általában kevésbé jók az alacsony jövedelmű családok gyermekei számára elérhető ellátások/szolgáltatások.
• A minőségbiztosítást és -javítást a kormányok a következő kezdeményezések mentén valósítják meg:
  • keretprogramok (pl. Belgium, Olaszország, Finnország, Norvégia, Portugália, Svédország),
  • önkéntes standardok és akkreditáció (pl. Ausztrália, Hollandia, USA),
  • kutatási eredmények terjesztése (pl. Belgium, Finnország), speciális támogatások (pl. Hollandia),
  • helyi menedzsmentek technikai támogatása (pl. Svédország, Hollandia),
  • a szakdolgozók képzettségének és státusának emelése (pl. Svédország, Portugália, Olaszország),
  • önfelmérésre való ösztönzés (pl. Belgium, Dánia, UK),
  • a szülők bevonásával működő demokratikus rendszer (pl. Dánia, Finnország, Norvégia, Hollandia, Svédország, USA).

Az irányelvek és a szolgáltatások koordinálásának és koherenciájának elősegítése

A legtöbb országban a „gondozásra” és az „oktatásra/nevelésre” vonatkozó politika egymástól függetlenül alakult ki külön szabályozással, finanszírozással és képzéssel a dolgozók számára, míg néhány országban megvalósult a gondozás és nevelés elvi és gyakorlati integrálása. Nemzetközileg egyre inkább tért hódít a holisztikus megközelítés, ahogy a politika alakításáért felelős emberek biztosítani igyekeznek a gyermekek korai és későbbi tanulásának folyamatosságát, valamint a rendelkezésre álló erőforrások mind hatékonyabb felhasználását. Az OECD-országok felismerik, hogy a koherens kisgyermekkori tapasztalatok nagy valószínűséggel megkönnyítik a gyermekek számára az egyik életszakaszból a másikba való átmenetet, és biztosítják fejlődésük folyamatosságát.

• Egy minisztériumhoz való tartozás segíti a koherencia megteremtését. Több országban, ahol ez nem valósul meg, olyan mechanizmusokat alakítottak ki, amelyek lehetővé teszik a minisztériumok közötti együttműködést. Különösen erősödik a tendencia az oktatásüggyel való koordináció irányába, a gyermekeknek a napközbeni ellátásból az általános iskolába lépés megkönnyítése érdekében.
• Az ellátásokért való felelősség decentralizálása következtében kialakult a helyi igényeket és preferenciákat kielégítő szolgáltatások sokszínűsége. A kormánynak ilyen esetben azzal a kihívással kell szembenéznie, hogy miként hozza egyensúlyba a helyi döntéshozatalt a túlzott szétforgácsolódás korlátozásának igényével.
• Sok helyen felismerték az ellátások helyi szintű integrálásának fontosságát a gyermekek és családok igényeinek holisztikus kielégítése érdekében. Az ellátások integrálása több formában valósulhat meg, például a különböző végzettségű szakemberek teammunkájaként.

 

A megfelelő befektetés stratégiáinak áttekintése

A megfelelő finanszírozás elengedhetetlen feltétele annak, hogy minden gyermek egyformán hozzájuthasson jó színvonalú napközbeni ellátáshoz, és hogy a szülők különböző szolgáltatások közül választhassanak. Nagyon erős érvek szólnak az állami befektetés mellett (EC Childcare Network 1996; Verry 2000). Sok országban felismerték, hogy az állami hozzájárulás az esélyegyenlőség biztosításának egyik eszköze lehet, amely lehetővé teszi, hogy a szegény családokból származó gyerekek ugyanúgy élvezzék a napközbeni kisgyermekellátás előnyeit, mint a tehetősebb családokból származók. Később kiszámíthatatlan költségkihatásai lehetnek annak, ha nem sikerül korán felismerni és támogatni a tanulási nehézséggel küszködőket. A hozzájárulás költségei hosszú távon bőségesen megtérülnek, mert hatékonyabb lesz az oktatási rendszer, több kereső és ezáltal adófizető lesz az országban, és csökkennek a szociális támogatások.

• A vizsgált országok majdnem mindegyikében az állam fizeti a költségek legnagyobb részét, a szülők hozzájárulása általában 25–30%.
• A legtöbb országban az állami támogatás többsége közvetlenül az ellátásokhoz/szolgáltatásokhoz és az iskolákhoz kerül. Még azokban az esetekben is, ahol sok az állami és a nem állami fenntartású intézmény, az ellátások nagy százaléka közvetlen vagy közvetett állami támogatást kap.
• E Többféle finanszírozási mechanizmus létezik (a családok részére) a megfizethetőség biztosítása érdekében. Ilyen a közvetlen finanszírozás, a térítési díj támogatása, az adókedvezmény és a munkáltatói hozzájárulás.
• A legtöbb országban a szolgáltatások kiterjesztését az ellátást nyújtóknak adott közvetlen támogatással próbálják megoldani. Ugyanakkor néhány ország a kereslet vezérelte támogatásokat, vagyis a térítési díj támogatását és az adókedvezményt preferálja. Mindkét esetben kérdéses, hogy az egyes családok találnak-e számukra elérhető és jó színvonalú ellátást.
• Függetlenül az alkalmazott finanszírozási stratégiától mindenképpen jelentős állami támogatásszükséges egy mindenki számára egyformán elérhető és jó erőforrásokkal rendelkező, jó színvonalúkisgyermek-nevelési és -ellátási rendszer létrehozásához és fenntartásához.

 

Az ellátásban dolgozók képzése, továbbképzése és munkakörülményei

Széles körben elfogadott, hogy a kisgyermeknevelésben és -ellátásban dolgozó felnőtteknek nagy hatásuk van a gyermekek fejlődésére és tanulására. Kutatási eredmények kimutatták a felnőttek képzettsége, továbbképzése és támogatása – beleértve a megfelelő fizetést és munkakörülményeket –, valamint az ellátás színvonala közti szoros kapcsolatot (EC Childcare Network, 1996; Whitebook és mtsi. 1998). A magasabb szintű és speciálisan a kisgyermekkorra vonatkozó iskolai végzettséggel rendelkező dolgozók stimulálóbb, barátságosabb és támogatóbb interakciókba lépnek a gyermekekkel (Nichd 1997).

• A vizsgált országokban kétféle megoldás tapasztalható. Az egyik, amikor a háromévesnél idősebb gyermekekkel óvónők („tanárok”) foglalkoznak, míg a háromévesnél fiatalabbakat alacsonyabb végzettségű gondozók látják el. A másik, amikor a hatévesnél fiatalabb gyermekekkel „pedagógus” foglalkozik különböző ellátási formák keretében. Nemzetközi törekvés tapasztalható annak biztosítása érdekében, hogy a gyermekekkel dolgozók legalább hároméves főiskolai végzettséggel rendelkezzenek.
• Az egyes országokban változó a kisgyermekkorra való specializálódás lehetősége és az oktatásban az elmélet-gyakorlat közti egyensúly mértéke. Mindenhol jelentős hiányok tapasztalhatók a szülőkkel való foglalkozás, a kétnyelvű/multikultúrájú és speciális (gyógypedagógiai) oktatás, továbbá a kutatás és értékelés alkalmazása területén.
• Egyenlőtlenek a továbbképzéseken való részvétel és a továbbtanulás lehetőségei. A legalacsonyabb végzettségű dolgozók részére van a legkevesebb tanulási lehetőség.
• Gondot okoznak az alacsony fizetések, az alacsony presztízs, a nem túl jó munkakörülmények és a kevés továbbképzési lehetőség főleg a háromévesnél fiatalabb gyermekek, az iskolai tanítás utáni és a családi napközi ellátásában dolgozók esetében.
• Ahogy kiterjed a kisgyermek-nevelési és -ellátási szolgáltatások köre, úgy jelent egyre nagyobb kihívást az új dolgozók felvétele és megtartása. Sok országban igyekeznek minél többféle kulturális háttérrel rendelkező dolgozót felvenni, hogy ez is tükrözze az ellátott gyermekek családi hátterének sokféleségét. Az is kérdés, hogy kívánatos-e több férfit foglalkoztatni az ellátásokban.

 

Megfelelő pedagógiai keretprogram kialakítása

Az ellátások jó színvonalra emelésének és megtartásának alapvető feltétele a megfelelő keretprogram kialakítása – ami az általános célok és útmutatás megfogalmazását jelenti a gyakorlat számára – a kisgyermekekkel foglalkozók számára. A legtöbb európai országban van országos nevelési vagy keretprogram. Néhol ezek az óvodáskorra vonatkoznak (pl. Belgium, Csehország, Finnország, Olaszország, Portugália, UK), máshol a háromévesnél fiatalabbakra (pl. Belgium), megint máshol az egész iskoláskor előtti korosztályra (pl. Finnország, Norvégia, Svédország). Ausztráliában és az USA-ban többféle keretprogram és útmutató létezik az egyes tagállamokban.

• A pedagógiai keretprogramok minden életkor és mindenfajta ellátás esetében segítik az egységes színvonal biztosítását, segítik a dolgozókat munkájukban, és könnyítik a dolgozók, a szülők és a gyermekek közti kommunikációt.
• Újabban olyan keretprogramokat dolgoznak ki, amelyek több életkorra és ellátási formára vonatkoznak.
• A keretprogramok többnyire holisztikusan közelítik meg a gyermekek fejlődését és jólétét, és nem a szűken értelmezett írásra-olvasásra és számolásra vonatkoznak.
• Az átfogó program (curriculum), amelyet a nevelők, a szülők és a gyermekek együttműködése során alakítanak ki, lehetővé teszi, hogy a gyermekekkel foglalkozó szakemberek különböző módszerekkel, pedagógiai megközelítésekkel kísérletezzenek, és hogy az általánosan megfogalmazott célokat a helyi igényekhez és körülményekhez igazítsák.
• A keretprogramok megvalósításához szükség van a dolgozók támogatására, továbbképzések és pedagógiai tanácsadás formájában, valamint a strukturális feltételek javítására (például felnőtt-gyermek arány, csoportméret stb.).

 

A szülők, családok, helyi közösségek bevonása az intézményes kisgyermeknevelésbe, gondozásba

A kisgyermeknevelés megköveteli a szülőkkel való partneri kapcsolat kialakítását és fenntartását, az információk cseréjét.

A szülők a gyermekek legjobb szakértői, így sokat tudnak segíteni a nevelőknek abban, hogy az adott programot/ellátást az adott csoport gyermekeinek igényei szerint alakíthassák.

• A szülők bevonásának az a célja, hogy a gondozó, nevelő
  • kiaknázza sajátos ismereteiket a gyermekről;
  • pozitív attitűdöt és magatartást alakítson ki a gyermekek tanulása iránt;
  • információval lássa el a szülőket,
  • megerősítse a szülőket és a helyi közösséget.
• A szülők bevonása a kisgyermekellátásba egy kontinuum mentén változik, a legérintőlegesebb kapcsolattól a teljes részvételig és az intézmény vezetésében való részvállalásig.
• Nehézséget (kihívást) jelenthetnek a kulturális, attitűdbeli, nyelvi és szervezési nehézségek (pl. kevés idő). Különösen nehéz megoldani, hogy minden különféle kulturális háttérrel rendelkező család arányosan képviseltesse magát.

A vizsgálat tanulságai

A vizsgálat tanulságai alapján a kisgyermekneveléssel és -ellátással kapcsolatos politika több kulcsfontosságú eleme rajzolódott ki, amelyek megteremtik a jó színvonalú ellátáshoz jutás esélyeinek egyenlőségét. Ezeket elég általánosan fogalmazták meg ahhoz, hogy érvényesek legyenek a különböző országok eltérő körülményei, társadalmi nézetei és értékei közt is:

• a politika kialakításának és megvalósításának szisztematikus és integrált megközelítése;
• erős és egyenlőségen alapuló partneri kapcsolat az oktatási rendszerrel;
• az ellátások kiterjesztése abból a célból, hogy mindenki, de különösen a speciális ellátást/támogatást igénylő gyermekek igénybe vehessék azokat;
• jelentős állami támogatás az ellátásokban és az infrastruktúrában;
• együttműködésen alapuló minőségbiztosítás és fejlesztés;
• a dolgozók részére az ellátások minden formájában megfelelő képzés és munkafeltételek;
• gondos és szisztematikus figyelem a monitorozásra és az adatgyűjtésre;
• stabil és hosszú távú kutatási és értékelési program.

  Footnotes

  1. ^ Thematic Review of Early Childhood Education and Care (ECEC) Policy elnevezésű OECD-vizsgálat ismertetése