Az MPT-történeti kutatások időszerűsége

2016-ban lesz a Magyar Paedagogiai Társaság megalakulásának 125. évfordulója. Alkalom rá, hogy felfrissítsük történeti emlékezetünket, pótoljuk esetleges mulasztásainkat.

Neveléstörténeti fórumainkon időről időre kiújulnak a viták az „évfordulós neveléstörténet-írás” létjogosultságáról. Az ellene érvelők elsősorban a kampányszerűség és a túlértékelés veszélyeire figyelmeztetnek, a mellette szólók a kiemelt figyelem előnyeit, elsősorban a történeti problémák újszerű megközelítésmódjának esélyét és az adott témakör iránti szakmai érdeklődés felkeltésének lehetőségét hangsúlyozzák. Neveléstörténet-írásunk kézzelfogható eredményei inkább az utóbbi álláspontot támasztják alá.^[1]

A közelgő évforduló mindenesetre alkalmat kínál az MPT történetével kapcsolatos kutatások eddigi eredményeinek és időszerű feladatainak áttekintésére.

Elöljáróban leszögezhetjük, hogy a további tájékozódás jó alapokra építhet. A társasági életnek a szakmai folyóiratokban, elsősorban a Magyar Paedagogia (1892–1950), illetve – főképpen az 1973-as együttműködési megállapodást követően – a Pedagógiai Szemle hasábjain megjelent beszámolói, az éves jelentések és az évfordulós visszatekintések eleve jó kiindulópontot jelentenek.^[2]

Az 1960-as évek derekán Zibolen Endre és Pásztor József írásai jelezték a szakmai-történeti érdeklődés megélénkülését.^[3] A megalakulás századik évfordulóján pedig Mészáros István kismonográfia terjedelmű előadásban tekintette át az „MPT évszázadát”. Ez az alapos és tárgyszerű történeti feldolgozás iránymutatásul szolgálhat a további kutatások számára.^[4] A centenáriumi konferencia fő előadását egyébként Lányi Andrásnénak új kutatási szempontokat adó korreferátuma és Zibolen Endre személyes motívumokkal átszőtt, az 1945 utáni, a Társaság felszámolásához vezető történéseket és az 1967-es újjászervezés háttérmozzanatait felidéző visszaemlékezése egészítette ki.^[5] Lényegében jól feldolgozottnak tekinthető a társasági tevékenység kiemelkedő eseményeinek, a nevelésügyi kongresszusoknak a története is.

A vázlatos historiográfiai áttekintés jelzés is egyben, a Magyar Pedagógiai Társaság történetére vonatkozó tervszerű és összehangolt gyűjtő- és kutatómunka időszerűségére és szükségességére figyelmeztet.

A továbbiakban egyrészt a történeti tájékozódás általánosabb, elvi jellegű szempontjainak a megfogalmazására, másrészt néhány konkrét kutatási téma megjelölésére vállalkozom.

A téma általános, elvi – oktatáspolitika- és mozgalomtörténeti – jelentőségű megközelítési szempontjának gondolom az alábbiakat:

1. A történelmi – társaságtörténeti – fordulópontok (az 1891-es megalakulás és az 1948-1949-es felszámolás, az 1967-es újjászervezés és az 1991-es megújulás) társadalmi, politikai, főképpen oktatáspolitikai háttere és összefüggései, különös tekintettel a pedagógustársadalom szerveződésének, mozgalmainak szerepére a magyarországi oktatásügyi modernizáció ellentmondásos – útkeresésekkel és útvesztésekkel jellemezhető – történetében.

Az 1891-es megalakulás hátterét az eötvösi–treforti oktatásügyi reform reformjának, továbbvitelének a közoktatás egészét érintő igénye, valamint a pedagógustársadalom szakmai és szakmaközi szervezeteinek megélénkülő tevékenysége, a szakma professzionalizálódása jelentette. E folyamatok részeként és eredményeképpen a neveléstudomány „kilépett” az egyetemi katedrák világából, az elmélet és az iskolai gyakorlat viszonya forradalminak mondható átalakuláson ment át. Az elmélet és a gyakorlat aktív képviselőinek összefogását célul tűző Magyar Paedagogiai Társaság létrehozása, progresszív programja és szélesedő bázisa ennek a fordulatnak a kifejeződése.

Az 1967-es újjászervezést egyrészt a két világháború közötti konzervatív iskolareform zsákutcás megoldásai, másrészt a „fordulat évét” követően szovjet mintára szervezett, ideológiai-politikai szempontoknak alárendelt, állampárti irányítású, monolit iskolarendszer mind nyilvánvalóbb kudarca és fenntarthatatlansága, az 1961-es pszeudoreform, az oktatásügyi modernizáció elhalasztása: az összetorlódott múlt determinálta. Az újjáalakulás közvetlen hátterét az 1960-as évek második felének gyorsuló változásai – az új gazdasági mechanizmus kísérlete és katalizáló hatása, a gazdasági hatékonyság, a munkaerő-piaci, foglalkoztatáspolitikai kérdések előtérbe kerülése, a növekvő társadalmi különbségekből eredő feszültségek, a „hátrányos helyzet” problematikája, a társadalom műveltségi színvonala és a gazdaság versenyképessége közötti összefüggések felismerése, a politikai hatalom és a társadalom megváltozott viszonya és új kompromisszumok keresése stb. – jelentették. A társadalomtudományok – a történettudomány, a közgazdaságtan, a szociológia – megújulása ösztönzően hatott a neveléstudományra és az iskolák világára is. Az oktatásügy szerkezeti és tartalmi ellentmondásai, a modernizáció sürgető igénye reális helyzetfeltárásra és megoldáskeresésre, az érdekeltek, mindenekelőtt a pedagógustársadalom bevonásának a szükségességére irányították a figyelmet.

Ez vezetett a közvetlen pártirányítással, szakszervezeti gyámkodással életre hívott Magyar Pedagógiai Társaság meg-, illetve újraalakulásához. Ez a folyamat teljesedett ki az 1970-ben megrendezett V. Nevelésügyi Kongresszus széles körű előmunkálataiban és őszinte reformszándékában. A történet dicstelen folytatását az MSZMP Központi Bizottságának 1972-es oktatáspolitikai határozata jelentette, a várt reformok helyett a problémák szőnyeg alá söprésével, a megoldások ismételt elodázásával, a rendszer stabilizálását szolgáló politikai-igazgatási kontroll megerősítésével. A határozat azonban kiszabadította a szellemet a palackból: szándékaival ellentétes (reform)folyamatok elindítója lett, amelyekben jelentős szerep jutott a Magyar Pedagógiai Társaságnak is.

Az MPT rendszerváltozást követő, 1991-es megújulása a megkésett és halaszthatatlan változásoknak – az állami iskolamonopólium felszámolásának, az iskola „visszatársadalmasításának”, az iskolaszerkezeti változások és a tartalmi megújulás szükségességének – a társadalmi és szakmai igényét tükrözte. E törekvések hátterét a pedagógustársadalom megújuló aktivitása, őszinte tenni akarása jelentette, ami az 1993-as VI. Nevelésügyi Kongresszus jobbító szándékú programjában is kifejeződött.

A 2008-ban megtartott VII. Nevelésügyi Kongresszus a nyitott – és a változó oktatáspolitikák által mindmáig megválaszolatlan, illetve rosszul megválaszolt – kérdések kongresszusa volt, ami a Társaság jelenkori szerepének, tevékenységének ismételt újragondolására kötelez.

2. A társaságtörténeti kutatások másik kiemelt, általános és elvi jelentőségű szempontja lehet a folytonosság és a megszakítottság dialektikájának vizsgálata, a célkitűzések és programok koronkénti különbözősége, ám lényegi azonossága.⁸ Ilyen állandó elemnek vélem az elmélet és a gyakorlat, azaz a neveléstudomány és az iskolai nevelő-oktató munka viszonyát, kölcsönhatását, valamint a professzionalizációnak az – elsősorban a társasági tevékenység kiterjedésével, a taglétszám gyarapodásával is alátámasztható – erősödését, a társasági élet – kétségtelenül változó – intenzitását, valamint közvetlen és közvetett hatását.

3. Hasonlóan fontos tájékozódási szempont lehet a mindenkori hatalomnak, illetve az egyes korszakok oktatáspolitikájának és az oktatásirányításnak a viszonya a Társasághoz mint sajátos szakmai-civil szerveződéshez, illetve a Társaság tevékenységéhez. A „három T” aczéli⁹ kategóriái, a támogatás, a tűrés és a tiltás, jól alkalmazhatóak a változó viszonyok jellemzésére.

Az 1891 és 1945 közötti évtizedeket a támogatás és a tűrés sajátos kombinációja jellemezte, időszakonként, így például az 1920-as évek végén, majd a ’30-as években okkupációs próbálkozások kíséretében, ami a kurzus vezető oktatáspolitikusainak a társasági szerepvállalásában is megnyilvánult.¹⁰ Az 1945 és 1949 közötti szakasz a tiltás periódusa, a totalitáriánus hatalmi törekvések és az erősödő etatista-autokrata oktatáspolitika egyre nyíltabb gátlástalanságának, „civilfóbiájának” az érvényesülése, ami a Társaság – más hasonló szervezetek sorsával közös – felszámolásához vezetett.¹¹ Az 1967-es újjászervezést követő időszakot a tűrés és a támogatás váltakozó hangsúlyával jellemezhetjük, amelyben az állandó kontrollt – hol rövidebb, hol hosszabb pórázzal – a szakszervezeti gyámkodás, végső soron azonban a (párt)központi irányítás jelentette, kétségtelenül táguló mozgástérrel.¹² A rendszerváltozást követő két évtized kapcsolatait viszont – a kormányzati változásoktól szinte függetlenül – egy új „T”-vel, a tűréshez közeli „tudomásulvétellel”, egyfajta hűvös távolságtartással jellemezhetjük.¹³ Napjainkban – a civil szerveződések korlátozásának, szűkülő lehetőségeinek negatív tapasztalatai alapján – nyugtalanító kérdőjelek kívánkoznak a befejezetlen mondat végére.

¹⁴

4. Végül – az eddigi kutatási eredményekre alapozottan – további vizsgálódást, elemzést igényel a társasági élet kiemelkedő eseménysorozatának minősíthető nevelésügyi kongresszusok története, főképp az egyes kongresszusok korabeli szakmai és társadalmi visszhangja, oktatáspolitikai, neveléstudományi és iskolai, azaz gyakorlati hatásai vonatkozásában.¹⁵

Befejezésül néhány további tájékozódási-kutatási szempontra, illetve témaválasztási lehetőségre szeretném felhívni a figyelmet.

1. A „régi”, azaz az 1891-től 1949-ig funkcionáló Magyar Paedagogiai Társaságot illetően, előrebocsátva a társasági irattár világháborús megsemmisüléséből adódó kutatási nehézségeket,¹⁶ elsősorban a tagság összetételére, intézményi, szakterületi és földrajzi megoszlására vonatkozó kutatások gyarapíthatnák ismereteinket.¹⁷

2. Hiányosnak mondható a Társaság kiemelkedő vezető személyiségeinek a társasági életre és a szakmai közéletre gyakorolt befolyását vizsgáló-elemző – biográfiai feldolgozottsága.¹⁸ Ugyancsak a hiánylistára kívánkozik a társasági tevékenység szervezeti kereteinek, tartalmának, közvetlen és közvetett hatásának komplex elemzése, mind a századfordulón, mind a két világháború közötti időszakban. Figyelmet érdemelhet az MPT és a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a tudományegyetemek és más szakmai szervezetek és szakmai orgánumok kapcsolata, együttműködése is.¹⁹

3. Izgalmas és fontos tanulságokat ígérő kutatási téma a „végnapok” története, a Társaság elsorvasztásának, megszüntetésének politikai-oktatáspolitikai és személyi háttere, egyrészt a Társaság akkori vezetőinek (Prohászka Lajos, Kiss Árpád, Zibolen Endre), másrészt a korabeli oktatáspolitika jeles személyiségeinek (Ortutay Gyula, Szávai Nándor, Mérei Ferenc stb.) az MPT – más szakmai szervezetekhez hasonló – felszámolásában betöltött szerepe.²⁰

4. Az „új”, 1967 utáni MPT történetéből különös figyelmet érdemelnek az újjászervezés konkrét politikai-oktatáspolitikai előzményei és körülményei, a korabeli művelődéspolitika megváltozott stratégiájának közvetlen és közvetett eszközei, így például a Pedagógusok Szakszervezetének transzmissziós szerepe, továbbá a szervezés és a megalakulás személyi kérdéseket is érintő „kulisszatitkai”. Érdeklődésre tarthat számot az alakuló ülés személyi összetétele, a tisztségviselők köre, a társasági program tartalmi-oktatáspolitikai elemzése, valamint az 1991-es megújulás hátterének, mozgatórugóinak, belső folyamatainak és személyi vonatkozásainak vizsgálata.²¹

5. Kutatható a társasági tevékenység szervezete és annak változásai, a társasági élet színterei és fórumai, így például a vezető tisztségviselők személye, az elnökség összetételének alakulása, az ún. kibővített elnökségi ülések tematikája, a választmány tevékenysége és a társaság által szervezett konferenciák – például Zánka – vagy a közgyűlések szerepe.²² A társasági élet meghatározó szervezeti kereteiről, az egyes szakosztályokban és a megyei tagozatokban folytatott munkáról is hiányosak az ismereteink, holott ezeknek fontos szerepük volt a pedagógiai reformfolyamatok katalizálásában, a szakmai újítások terjesztésében, az elmélet és a gyakorlat közötti kapcsolatok kiépítésében, elmélyítésében, a pedagógusok alkotó tevékenységének a kibontakoztatásában, a mozgástér tágításában.²³

6. Adósságunk az MPT emblematikus személyiségeinek, vezető tisztségviselőinek, valamint a meghatározó szakosztályi, tagozati vezetőknek a társasági tevékenységükkel is összefüggő munkásságát feltárni és bemutatni az illusztris szakosztályi, tagozati vezetők tevékenységéhez hasonlóan.

7. Alapos feltáró és feldolgozó munkát igényelne az MPT könyvtárnyi kötetre rúgó kiadói tevékenysége, valamint a Pedagógiai Szemlével, illetve az Új Pedagógiai Szemlével 1973-tól kialakított gyümölcsöző együttműködés szellemi hozadéka.²⁴ Itt említhetem meg a megyei tagozatoknak a pedagógiai kiadványozásban, valamint a helyi pedagógiai sajtó megteremtésében, működtetésében játszott szerepét.²⁵

8. Adósak vagyunk a két utolsó – a VI. és a VII. – Nevelésügyi Kongresszus történetének feldolgozásával, törekvéseiknek és hatásuknak (vagy éppen ez utóbbi elégtelenségének) a beható elemzésével is.

9. Úgyszintén feldolgozatlan az MPT nemzetközi kapcsolatainak története. Azt tudjuk, hogy a múlt század húszas-harmincas éveiben az egyetemes neveléstudomány számos jeles képviselője – például Ferrière, Montessori, Piaget – fordult meg rendezvényein és tiszteletbeli tagként köszönthették Claparède-et, Kerschsteinert és Sprangert.²⁶ Volt-e, van-e ennek a hagyománynak folytatása?

 

A fentiekből egyetlen tanulság vonható le – Madách szavaival – „végtelen a tér, mely munkára hív”. Az MPT-történet kutatására vonatkozó gondolataimat, javaslataimat a téma iránt érdeklődő kutatóknak, pedagógus kollégáimnak, a neveléstudományi doktori iskolák és a pedagógusképző intézmények hallgatóinak ajánlom szíves figyelmébe.

Footnotes

1. ^ Az egyes témakörök szakirodalmának tételes, bibliográfiai felsorolását itt mellőzve csupán utalok néhány jelentősebb évforduló közelmúltbeli gazdag „termésére”. Lásd: az 1959-es Apáczai-, az 1970-es és 1992-es Comenius-évfordulók; a Ratio Educationis kiadásának 1977. évi és az Eötvös-féle népoktatási törvény 1968-as, 1993-as évfordulói; a magyarországi iskola 1996-os millenniuma; továbbá az MTA Neveléstörténeti Albizottsága és az MPT Neveléstörténeti Szakosztálya által szervezett „évfordulós” megemlékezések, amelyek előadásai az OPKM által kiadott Neveléstörténeti Füzetek-sorozatban kerültek közlésre. – Lásd még: Mészáros István: A Magyar Pedagógiai Társaság évszázada. A Magyar Pedagógiai Társaság százéves jubileuma alkalmából rendezett tudományos ülés előadása. Neveléstörténeti Füzetek. 10. Budapest, 1992. 3-54. – A neveléstörténeti évfordulós ünnepi ülésekről: 23. o.
2. ^ Az erre vonatkozó utalásokat lásd: Mészáros: i. m. 55-56.
3. ^ Zibolen Endre: A Magyar Pedagógiai Társaságról. Köznevelés, 1965. 13-14., – Pásztor József: Magyar Pedagógiai Társaság. Megalakulásának 75. évfordulója elé. Magyar Pedagógia, 1966. 2.
4. ^ Mészáros: i. m. (Lásd: 2. sz. jegyzet)
5. ^ Lányi Andrásné: A Magyar Pedagógiai Társaság történetéhez, alapításának századik évfordulója alkalmából. A Magyar Pedagógiai Társaság százéves jubileuma alkalmából rendezett tudományos ülés előadásai. Budapest, 1992. 58-65. (Lásd: 2. sz. jegyzet). – Zibolen Endre: Megjegyzések – Prohászka az MPT 1946-os újraindulásának körülményeiről. Uo. 66-71.