Az iskolák fejlesztő tevékenységét támogató pályázatokat fogunk meghirdetni

Az új pályázati év és az új közoktatás-politika milyen feladatok elé állítja a Közoktatási Modernizációs Közalapítványt?

Puskás Aurél: Bizonyos folyamatok nem változhatnak meg, inkább hangsúlyeltolódások vannak. Példaként a kétszintű érettségit említem, ahol nehéz eldönteni, hogy abban a készenléti állapotban van-e, hogy bevezethető legyen. A tananyag szerkezeti és tartalmi változtatásainak szándéka nem új keletű és a készségek fejlesztésének előtérbe helyezése sem az. Talán a cselekvési terv és a cselekvési lehetőségek térnek el a korábbiaktól, és új irányt kell kijelölni az informatikai fejlesztés, az informatikával támogatott oktatás és a pedagógusok erre történő felkészítése terén. Itt a huszonnegyedik órában vagyunk. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk közelsége is új feladatkört jelent. Bár a nemzeti oktatáspolitikák megőrzik a sajátosságaikat, mégis illeszkedési feladatok előtt állnak, ha másban nem, az Unió kínálta pénzekre való pályázati tevékenységben mindenképpen.

Csirke Ernő: A Közalapítvány feladata, hogy a kezdeményezéseket támogassa. Bár minden kormányváltáskor a különbségek kerülnek előtérbe, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az iskolák a problémák és azok megoldására tett erőfeszítések kontinuitásában léteznek és működnek. Ezért a KOMA ezt a kontinuitást követi. A kuratóriumi tagok maguk is abban az iskolai környezetben élnek, ahol a megoldásra váró feladatok azonos helyzet elé állítják a pedagógusokat, vagyis kellőképpen ismerik azokat a tennivalókat, amelyek támogatására pályázatokat írnak ki.

Puskás Aurél: Arra keresünk például megoldásokat, hogy a többi tantárgy oktatásának és az iskola pedagógiai programjának hogyan lehet része az informatika. A diákok számára vonzó tantárgy, míg a pedagógusok egyre inkább leszakadnak a diákjaiktól. Eddig az informatika oktatására kevés időt szánt az iskola, különösen a kisebb gyerekek esetében. Olyan tananyagokat kell készíteni, amelyek a Sulinet rendszerén keresztül terjesztve használhatók, és hatásukra a pedagógusok újabbakat is készíthetnek. Ez Európa-szerte aktuális probléma, ebben a magyar oktatás stratégiai helyzetbe kerülhet, és a KOMA-nak is lehet benne szerepe. A pedagógusok olyan tananyagmodulokat tudnának létrehozni saját szellemi erőforrásaikkal, központi támogatással, standardizált formában, amelyek máshol is használhatók lehetnek. Ez olyan program, amelyben a magyar oktatás egyenrangú félként, az EU-s oktatási rendszer kínálati oldalán szerepet tud vállalni. Persze nem valósítható meg minden tantárgyban, de a természettudományok, az interkulturális és demokratikus társadalmi ismeretek, a művészetek és az irodalom általános vonatkozásaiban igen. Vannak nyelvi korlátok, de saját programjainkat adaptálhatóan meg lehet alkotni.

Csirke Ernő: Az iskola kétgenerációs műfaj. A diákok számára evidens környezet az informatikai világ, míg a pedagógusok esetében ez nem mindig van így, és ezt kell megoldanunk. Egyrészt az informatika mint technikai ismerethordozó egyre nagyobb teret nyer információforrásként, másrészt szerintem valamiféle didaktikai forradalom előtt állunk, amit akkor is meg kell vívnunk, ha nem akarjuk. Problémát csak az jelent, hogy az eszközellátottság az európai normához képest csak 12 százalékos, és még ez sem oszlik el egyenlően a gyerekek között, hiszen létezik egy informatizált urbánus és ezzel szemben egy nem informatizált vidéki gyerektársadalom. Ez szakadást okoz, és tovább növeli az esélyegyenlőtlenséget. Vagyis a vidék technikai ellátása elodázhatatlan feladat, akárcsak az ott tanító pedagógusok felkészítése az informatika eredményes használatára és beépítésére az oktatási feladatok megoldásába. Ez konfliktussal járhat, hiszen a pedagógustársadalom nagyon állandóságkívánó és stabilitásigényes.

Hutai László: Véleményem szerint a fő feladat a pedagógusok lelkesedésének felkeltése az új eszközök és módszerek iránt. Ha vannak motivált tanárok (és itt elsősorban nem az informatikát tanító kollégákra gondolok, hiszen ők többé-kevésbé „hivatalból” lelkesednek a számítógépekért, hanem például a magyar, a földrajz, a kémia, a rajz vagy a testnevelés szakos tanárokra), akkor ők előbb-utóbb megtalálják a módját, hogy az iskolavezetésből, a fenntartóból, esetleg szponzorokból kisajtolják a szükséges infrastruktúrát. De ha a tanárok nem érzik, hogy ezekre az eszközökre valóban szükség van a mindennapi munkában, akkor az ilyen irányú innováció még akkor is kemény ellenállásba fog ütközni, ha egyébként az anyagi fedezet meglenne rá. Be kell látnunk, hogy a mai magyar iskolában nem az az elsődleges cél, hogy minél több számítógép legyen, hanem azt kell elérni, hogy a tanárok szívesen és félelmek nélkül használják a meglévő gépeket. Fel kell ismerniük, hogy az informatika olyan eszköz, amellyel bizonyos esetekben a hagyományos módszereknél jóval egyszerűbben és hatékonyabban lehet a tananyagot átadni és feldolgozni. Ugyanakkor vannak olyan oktatási szituációk, ahol a kutatások és a gyakorlat tanúsága szerint kifejezetten ellenjavallt a számítógép használata. Húsz évvel ezelőtt az írásvetítő és a videomagnó váltott ki hasonló ellenérzéseket a konzervatívabb kollégákból. Ezeket az eszközöket is lehetett, illetve lehet jól és rosszul használni a napi oktatási gyakorlatban. Előbb-utóbb az iskolai számítógép is meg fogja találni a helyét az oktatási intézményekben és a tanárok, diákok, szülők mindennapjaiban. Ennek a folyamatnak a felgyorsítása és főleg a helyes irányba terelése fontos feladatunk. Az oktatásirányítás, illetve a kormányzat dolga pedig az ehhez szükséges infrastruktúra megteremtése.

Ugyanakkor a beérkezett pályázatok alapján az is igazolódik, hogy vannak, akik nagyon szívesen vezetnek be innovációkat.

Csirke Ernő: Az innováció nagyon sok esetben csak a tervezés szintjén jelenik meg, megvalósítása már nem olyan egyszerű. Hozzászoktak, hiszen az elmúlt nyolc évben a NAT-nak és a kerettanterveknek köszönhetően sokat kellett tervezniük a pedagógusoknak. További fontos lépés lenne, hogy ezek az újítások napi szinten is megvalósuljanak, de az alternativitás, az alternatív iskolák gyakorlata nem terjedt el kellő mértékben, annak ellenére, hogy nagyon sokat gazdagodott.

Puskás Aurél: A KOMA gyakran olyan pályázatokat ír ki, amelyek a kistérségek iskoláit, a leszakadó régiókat is meg tudják szólítani. Néha úgy éreztük, hogy ezek inkább szociális pénzek, mint modernizációs fejlesztések, hiszen oda juttattuk, ahonnan a leginkább hiányoznak az ilyen jellegű támogatások. Lehet, hogy ebből a helyzetből tovább tudunk lépni, de a szociális jelleget továbbra is fel lehet vállalni. Jellemző példa erre egy Phare-pályázat, amelyet a KOMA szempontjából fontosnak tartok megemlíteni. Ez a pályázat a ritkán lakott régiók, a tanyasi világ iskolás gyerekeinek oktatásában a modern információs technológiák és használatuk elterjesztését szolgálja. A hazai viszonyok között azonban elsősorban a megfelelő infrastrukturális feltételeket kell javítani, és a tanárokat kell felkészíteni ezek használatára. Ugyanakkor ennek a pályázatnak az elkészítése olyan bonyolult adminisztratív utánjárást igényelt, hogy ezt csak idegen nyelvű pályázásban jártas profi pályázók írhatták volna meg. A pályázási technológia javításában a KOMA mediátori szerepet kaphat. A Közalapítvány lehetőségeinél nagyságrendekkel nagyobb pályázati források elérhetősége és a pályázati képesség között nagy szakadék van, ezért a KOMA abban tud segíteni, hogy a hazai pályázatokkal szemben fokozottan növekvő minőségi elvárásokat fogalmaz meg, és ezáltal javíthatja a pályázati technikákat. Fontos, hogy a méltánytalanul kevés forrásból működő KOMA pályázataira jelentkezzenek a pedagógusok, ezáltal is gyakorolva ezeket a „képességeket”, hiszen mi a kiírásoknál figyelünk a nemzetközi standardok követésére.

Csirke Ernő: A pályázási „iparban” sajnos kiváló „iparos klubok” alakultak, amelyek nem kis mértékben megnyirbálják a beérkező összegeket. Ezt tudná kiváltani a KOMA, ha úgy áll középre, hogy a megírás terhének átvállalása nélkül segít például a nyelvi korlátok leküzdésében. Ez még csak felvetés, nagyon jól át kell még gondolni.

Az említett feladatok és a pedagógusok modernizációs tevékenységének bátorítása nagyléptékű befektetéseket feltételeznek. Hogyan lobbizik a Közalapítvány a források biztosításáért?

Hutai László: Lobbizásról az utóbbi időben szinte kizárólag olyan értelemben beszélnek, hogy kapcsolatokat kell építeni, amelyek során anyagi előnyhöz lehet jutni. Ha a szó eredeti jelentését nézzük, akkor az sokkal inkább egy informális kapcsolatrendszer építését jelenti. És a mi esetünkben inkább erről van szó. A kuratórium tagjai különböző iskolákban, gimnáziumokban, minisztériumban töltenek be funkciót, ezért a munkánk során olyan helyzetekbe kerülünk és olyan emberekkel találkozunk, hogy információt tudunk gyűjteni arról, mire van szükség az iskolákban, a pedagógiai intézetekben az ország és a szakma különböző területein. Ezek az információk erős tőkét jelentenek a kurátorok számára abban, hogy a legmegfelelőbb és legégetőbb témában írhassunk ki pályázatokat.

Puskás Aurél: Kurátorként úgy lobbizhatunk nagyobb támogatásért, ha olyan pályázatokat írunk ki, amelyekről a társadalmi visszajelzés igazolja, hogy szükségesek. A források csökkenése sajnos azt vonja maga után, hogy a KOMA nem tud kellő súllyal megjelenni a pedagógustársadalomban mint pályáztató szervezet, mert a nagyon jó pályázati munkákat is gyengén tudja támogatni. Egyik legnagyobb problémánk, hogy egy-egy pályázati szakaszban a kiemelkedő pályázatokat sem tudjuk teljes mértékben honorálni. Kereteinkhez képes nagy összeget adunk, mégsem biztos, hogy vállalni tudják a pályázók, hogy hiánytalanul meg is valósítják a tervezetük minden elemét. Egy-egy jelentősebb programot teljesen finanszírozni, a visszacsatolásáról is gondoskodni kellene, és ha értelmesnek és előrevivőnek bizonyul, akkor egy további szinten is támogatni kellene. Jelenlegi pályáztatási szerkezetünk és szűkös forrásaink miatt mindez nem fér bele a pályázatok nyomon követésébe, és ezért a mintaértékű fejlesztéssel kapcsolatos vágyaink csak részben fognak teljesülni, és lobbitevékenységünk sem olyan átütő erejű, mintha több ilyen nagy fejlesztést fel tudna mutatni a KOMA. Az előbbiek szemléltetésére egy korábbi pályázatunkat említem, amikor a költségvetésünkhöz képest tetemes összegű CD-készítési pályázatot írtunk ki, amelynek minőségi hozadékai voltak. Azt is érdemes lenne áttekinteni, hová pályázhatnak még a pedagógusok, milyen központi források oszlanak meg a közalapítványok között, érdemes-e szétaprózni a pénzeket, és ilyen kevés pénzt allokálni egy olyan szervezethez, mint a KOMA. Kurátorként azt szeretném, hogy nagyobb, akár többéves programokba is bátran bele tudjunk vágni.

Hutai László: A többi minisztérium felé is lehet lobbizni. Meg kell találni a családügyi, a gyermek-, ifjúsági és sport-, valamint más minisztériumokkal a közös pontokat és érdekeket, amelyek mentén közösen finanszírozott projekteket, pályázatokat lehet kiírni. Ezáltal is tetemesen megnőhetne az alap, amelyből gazdálkodhatunk. A másik lehetőség, hogy a helyi, illetőleg a megyei közalapítványokkal közösen írunk ki pályázatokat, ezzel könnyíthetünk a szervezési gondokon is.

Csirke Ernő: Amennyiben a mostani közalapítványi struktúra marad, akkor abban van a KOMA-nak nagy szerepe, hogy kommunikátorként és saját anyagi résszel is belépve összefog a helyi közalapítványokkal. Az eddigi működésünk alatt kialakult a közoktatás helyzetére vonatkozó országos rálátásunk, és kommunikációs lehetőségeink segítségével is tudunk lobbizni, össze tudunk fogni erőket, tudjuk szervezni az együttműködési szándékokat. Az intézményes megjelenítés, a szakmai beágyazódottság is segítheti a lobbitevékenységet, de az anyagi keretek mértéke mindig politikai döntés. A KOMA szerepe elsősorban az árnyalás. Amit a közoktatás-politika a költségvetési hátterével nagy vonalakban megmozgat, azon belül a KOMA bizonyos árnyalatok stimulálására vállalkozik mérete, költségvetése és eredeti szerepvállalása alapján.

Az imént hangsúlyozta a visszacsatolás fontosságát a pályázati munkák utógondozásában, illetve további fenntartásában. Az ez évi több ezer pályázati munka alapján, amelyet Önök megvizsgáltak, mely területeken lehet számítani arra, hogy továbbra is terítéken marad a modernizáció feladatköre, mi szorul további fejlesztésre, korrigálásra?

Puskás Aurél: Van olyan hiányosság, amelynek nehéz megtalálni a felelősét. Az innovációs tevékenységnek van egyéni és van csoportos szellemi fejlesztő szakasza, ennek a kifinomult alkalmazása az oktatásban egész iskolát, sőt több iskolát összefogó feladat, és általában itt elakad a folyamat. A fejlesztések hasznosulását kevésbé ismerjük, hiszen egy kiírás nyomán létrejött pályázati munka megvalósulását egy bizonyos pontig akár a helyszínen is nyomon követhetjük, de a további hatását, hasznosulását már nem kísérjük figyelemmel. Ennek a gyakorlatnak a metodikai megújításán már jó ideje dolgozunk, és záros időn belül nagy fordulatot remélünk. Azonban az iskola szerkezetéből, a tanárok beidegződéseiből, képzettségéből adódóan olyan ellenállás van, amely miatt nem biztos, hogy a szép programok, gondolatok bekerülnek az intézmények vérkeringésébe. Példaként a szakiskolák számára kiírt pályázatunkat említem. Ottani kollégáink talán a legméltánytalanabb helyzetben dolgoznak, nemcsak oktatási, hanem sok más problémával is meg kell küzdeniük nap mint nap, ennek ellenére nincs képzés vagy továbbképzés, ahol segítséget kaphatnának. És ezt a helyzetet csak súlyosbítja, hogy nincs is kellő fogadókészség, hatalmas óraterhek és tömegesség terheli az ott tanítókat. Fontos lenne súlyának és jelentőségének megfelelően kezelni ezt a szférát.

Csirke Ernő: Az a szemlélet is működik, mely által a pedagógustársadalom reményteljesen fordul az elit felé, eleget akar tenni az átlagnak, és maradékként gondol azokra, akik nagy tömegekben nem kezelhetők. Ez nem az esélyegyenlőség szemléletében gyökereződik. Emiatt van az adott helyzetben a szakiskola. Problematikus a pedagógusképzés is, nem biztos, hogy azt tanítják, amire szükség van, hanem inkább azt, amit a hallgatók amúgy is tudnak. Nem eléggé motivált ma a pedagógustársadalom – talán az óvodát leszámítva, amely a magyar oktatás sikerágazata –, hogy gyors, nagy léptékű változásokat vállaljon, amelyek munkaigényesek és kockázatokkal is járnak. A pénzhiány is probléma, akárcsak az össznépi szkepticizmus. Ma Magyarországon eléggé kimerült a jövőbe vetett hit, és ez meghatározza a társadalomnak az iskolához való viszonyát is, hiszen az iskola a helyi társadalom jövője, és az ehhez való viszonya a saját jövőjéhez való viszonyát tükrözi. Problématerületeket továbbra is gyűjtünk, ezek irányába intézményesen érzékenyek akarunk lenni.

Puskás Aurél: Valószínű, hogy kiírunk a közeljövőben egy pályázatot, amely a társadalmi integráció elősegítését szolgálja. Itt komoly feladatunk van, mert olyan típusú szociális kérdéseket kell felvállalnunk, amelyeket más társadalmi szerveződések nem képesek megoldani. Mintha a társadalom az iskolára hárítaná ezt a feladatot. Példátlan kihívások előtt áll az iskola, amint a szakiskoláknál is említettem. Nem lehet úgy kezelni a problémát, hogy az egymás mellé helyezett padsorokban, fix helyen ülő gyerekek egymás után hat-hét órát ebben a mozdíthatatlan, ingerszegény világban töltenek el. Ez húsz éve még működni látszott, de ma már súlyosbítja a helyzetet a szegénység, a lepusztultság, a szociokulturális hiány. Ez nem feltétlenül hordoz szomorú jövőképet az iskoláról, ellenkezőleg; olyan kihívás, amely inkább általános pedagógiai, mint szűk szakmai megoldást igényel. Az iskola szerepe változóban van, sokkal inkább koordináló, mint kinyilatkoztató. A rendről, fegyelemről és a rejtett tantervről szóló elképzelésünk is változni fog. Azt remélem, hogy a pedagógusok lesznek olyan bátrak, hogy ezt ne a „bezzeg az én időmben ez nem fordulhatott elő...” módon kezeljék, hanem feleljenek meg ennek a feladatnak. Az iskola szintjén kell újra és újra megteremteni a társadalmi kohéziót, amely mára már igencsak széttöredezett. A 20. században voltak olyan politikai rendszerek, amelyek megtépázták ezt a kohéziót, most újra kell gombolni a kabátot, és ez az egész világon így van. Generációs problémák is vannak, amelyek pár évtizede még megoldhatók voltak az iskolán belül, mint például a hosszú haj esete. Most súlyosabbak a problémák, pedagógiai kudarcérzetet váltanak ki, már nem férnek el az iskola falain belül. Ilyen a tanulókra váró munkanélküliség. Ha ezekre nem találunk megoldást a pedagógusképzés vagy továbbképzés keretein belül, akkor nagyon frusztráltak lehetnek a kollégáink. Pedig nem biztos, hogy annak kellene lenniük, hanem inkább az eredmény fogalmát kellene újradefiniálni.

Hutai László: A pályázati kiírásoknál szűkős anyagi kereteink miatt mindig figyelembe kell vennünk, hogy mely területen tudjuk a legnagyobb változásokat tudjuk elérni. Az oktatásügy – kedvenc hasonlatommal élve – egy anyahajó fordulékonyságával azonos jelentőségű kérdés. Ezt a mi kis evezőinkkel szinte képtelenség kormányozni, ezért eredményesebb lenne talán, ha összehívnánk a gépészt, a kormányost és a többieket, hogy meggyőzzük őket a helyes irányba fordulásról. Nagyon jelentősnek látom a pedagógusképzési-továbbképzési rendszer szerepét, hiszen a KOMA pályázatai nyomán felhalmozódott minták, megoldások, ha úgy tetszik evezőcsapások összegyűjthetők, példaként állíthatók és segítségükkel, ha az irány helyesnek bizonyul, talán a hajó is elfordítható.

Csirke Ernő: Van egy érdekes logikai ellentmondás, amely meghatározza az életünket. A magyar társadalom évtizedeken keresztül igényelte a szabadságot, ezt több mint egy évtizede el is érte. Innentől kezdve új szenvedések keletkeznek, hiszen a szabadság csak akkor boldogít igazán, ha felkészültünk arra, hogy éljünk vele. Az iskolák világát egy óriási konfliktus nehezíti, mivel másfajta szabadságban élnek és gondolkodnak az emberek, mint amit vártak, reméltek, követeltek. Másfajta szabadság ez, amely az egész világot érintő nagyon gyors liberalizációs folyamatban létrejött. Ebből születhetnek a generációs válságok, a pedagógiai és társadalmi nehézségek is, ezért nem kell kincstári optimizmussal nézni sem a támogatási pénz erejére, sem a pedagógusok innovációs kezdeményezéseire, hiszen ezek a nagy ellentmondások még feloldásra várnak.

Puskás Aurél: Meg kell említenünk a „gazdasági kultúra fejlesztése az oktatásban” témájú pályázatunkat is. Azt tapasztaltuk, hogy a közoktatás még kevéssé fogékony a gazdaság kérdéseire, és szükség van arra, hogy megszólítsunk civil szervezeteket is, hogy közös pályázat útján az iskolák eredményesebben válthassák valóra pályázati céljaikat. Ebben az új világban a gyerekek számára rendkívül fontos, hogy eligazodjanak a gazdaság világában. Új technikákat kell megtanulniuk, hogy azzal élve megkönnyítsék életüket, mert lehet, hogy a családból hozott minták már nem elég hatékonyak. Szeretnénk elérni, hogy az új generáció ne csak az informatikát, az internetet kezelje okosan, hanem tudjon gazdálkodni is, hiszen naponta találkozhat olyan őt érintő gazdasági kérdésekkel, amelyek befolyásolják az életét. Fontos, hogy ezeknek a gazdasági folyamatoknak ne csak elszenvedője, hanem részese legyen, döntési lehetőségekkel felruházva. Nemrégiben voltam egy mezőgazdasági szakiskolában, gazdaságtanórán. Az itt tanulók szüleinek nagy része földművelésből él, és nagyon jelentős előrelépésnek tartom, hogy ezek a fiatalok már új, hatékony gazdasági ismeretek birtokában lesznek képesek megszervezni a munkájukat, amennyiben folytatják ezt a vállalkozást, megérthetik azokat a döntéseket, amelyek őket érintik.

Csirke Ernő: Az iskola kénytelen eljutni odáig, hogy az arisztotelészi tudománystruktúrából generált tantárgyrendszert valamennyire oldja, és bizonyos kompetenciák kialakítására helyezze a hangsúlyt. Az említett gazdasági kompetencia is ilyen, amely nélkül a felnőtt társadalom nem boldogul. Az iskolának tudatosan kellene fejlesztenie ezeket a kompetenciákat, és ez konfliktust idézhet elő a szigorú tantárgyi keretek között. Nekünk, pedagógusoknak modern embereket kell képeznünk annak ellenére, hogy napi munkánkban, életszemléletünkben mi magunk sok konzervatív elemet mutatunk. De a sportedző sem mindig képes versenyeredményekre, mégis jól végezheti a munkáját. Talán azért kellene egy kicsit ügyesebbé válnunk a modernizáció kérdésében, hogy hitelesebben képviselhessük ezt a szemléletet.

Hutai László: Sajnos a minket körülvevő világ, a média reklámvilága hajlamos következetesen manipulálható „célcsoportként” kezelni az embereket. Azokat a pontokat kell megtalálni, amelyek mentén felkészíthető a pedagógustársadalom ennek az áldatlan helyzetnek a kivédésére, hogy aztán a gyerekeket is felkészítse arra, hogyan kell önálló, szuverén személyiségként élni felnőtt korukban. Az ehhez szükséges kompetenciák kialakításának támogatása is a KOMA egyik célja.

Puskás Aurél: A gyerekek előtt álló döntésekhez szükséges képességek többé-kevésbé az iskolai és a családi környezet által meghatározottak. A közoktatás növelni látszik a szociokulturális különbségeket oly módon, hogy az egyébként is hozott előnyöket és hátrányokat egyaránt felerősíti, vagyis az olló két ága távolodik. Az oktatás egyik legfontosabb feladata ez ellen tenni, hiszen ha állandósul a probléma, akkor a felnőtt társadalom torz, szétszakadó képet fog mutatni, ahol nem lehet kommunikálni. Ezen segíteni kell, itt nem elég a pedagógusok hivatástudata, hanem szükségük van képzésre is.

A bevált minták, a hasznosítható munkák, projektek széles körű megismertetése a Közalapítvány egyik legfontosabb vállalása. Milyen lépéseket tesznek az innovációk terjesztése érdekében?

Hutai László: A pedagógusképzésben és továbbképzésben való jelenlétünk ezt szolgálja. Konferenciákat is szervezünk, legközelebb decemberben a roma gyerekeket tanító pedagógusok számára, ahol találkozhatnak, formális és informális fórumokon megbeszélhetik tapasztalataikat az azonos érdeklődésű és elkötelezettségű kollégák, vagyis elindul egy folyamat, amelynek végén az adott probléma megoldása könnyebbé válik.

Puskás Aurél: A teammunka eredményességére is egy korábbi, az integrált tantárgyak fejlesztésére kiírt pályázatunkat említem példaként. Két oka is van annak, hogy nehézségekbe ütköztünk: egyrészt van egy kitűnő, nem integrált tanítási hagyomány, amely párját ritkítja a világban, ugyanakkor a tömegoktatás és a kor követelményei túlhaladtak ezen a fajta metóduson, ezért váltani kell, akár a közoktatás egész rendszerében. Van néhány műhely, ahol nagy küzdelmek és nehézségek árán történnek kísérletek a természettudományi tantárgyak integrálásának megvalósításáért, de nincs kapcsolat, érintkezési pont közöttük. Lehet anyagilag segíteni egy munkaközösséget ebben a munkában, de sokkal inkább olyan megerősítésekre, fejlesztési csoportok kialakítására volna szükség, amilyeneket a vágyaink szerint szívesen látnánk. Nem nagyon látjuk a pályázati rendszerben ennek a helyét, ezért úgy kell a pályázatot megfogalmazni, hogy a pályázat során összeállt munkacsoportot tovább is támogassuk. Ebben több éves elkötelezettséget kell vállalnia a kuratóriumnak, tudomása kell legyen évekre előre a támogatások mértékéről, hiszen nem lehet bizonytalanra építeni a pedagógusok bizalmát. A terjesztést kiterjesztés által is próbáljuk megoldani, vannak pályázataink, melyeket újra meghirdetünk. Ilyen a roma és a kistérségek témakörben megfogalmazott kiírásunk, melyeket most újabb megyékben is elérhetővé teszünk.

Csirke Ernő: A KOMA-nak mint a közoktatás egyik szereplőjének önmagát is menedzselnie kell a fennmaradásért, a további támogatási lehetőségekért, ezen túl meg kell találnia a „még és már” gazdasági határait, ahol már gazdaságos, amit tesz, látható és értelmes eredményei vannak, de még nem fizeti túl magát annyira, hogy leálljon az élete. Azok a tevékenységi formák, amelyeket a terjesztés kapcsán említettünk, meglehetősen költségesek. Szükséges lenne a forrásokat úgy növelni, hogy az eddig vállalt, végzett feladatokon túl a KOMA ilyen módon nagyobb súllyal vehessen részt a magyar közoktatás belső kommunikációjának alakításában.

Hutai László: A pályázatok elbírálása is lehetőséget teremt az eredmények terjesztésére. Azok a szakértők, akik megvizsgálják a pályamunkákat, maguk is sokszor elcsodálkoznak az innovációk eredetiségén, működőképességén, és mivel maguk is a szakterületen dolgozó prominens személyiségek, ők is továbbviszik ezeket a híreket, és így nagyon hatékonyan tudják segíteni ezt a munkát.

A beérkező pályázati munkák száma változó az egyes témaköröknél, némelyiknél csekély az érdeklődés, máshol a keret többszörösére érkezik támogatási kérelem. Milyen mozgósítási módokat tartanak fontosnak a pályázati kedv növelése érdekében?

Csirke Ernő: Vannak olyan témakörök, amelyekre azért írunk ki pályázatot, hogy felhívjuk a figyelmet a kiemelt fontosságú területek problémáira, még akkor is, ha amúgy kicsi a pályázati kedv az adott témában. Sok fejtörést okozhat az is, hogy olyan területeken lehetőleg ne hirdessünk pályázatot, ahol minden iskolának van megoldása, mert akkor az kevésbé releváns probléma. A sokféle helyről jövő kuratóriumi tagoknak jó rálátásuk van a gyakorlati iskolai életben felmerülő gondokra, így sejtjük, hogyan lehet úgy megfogalmazni egy kiírást, hogy megfelelő számú, minőségi munkákat várhassunk.

Puskás Aurél: Olyan típusú pályázatokat fogunk meghirdetni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot, ilyen a romaprogramunk és a kétszintű érettségivel járó teendők. Ez utóbbi azért új, mert rá kell állniuk a pedagógusoknak, hogy a tananyag lényegében nem változik, csak másként kell visszakérdezni, máshová helyeződnek a hangsúlyok. Nem teljesen új érettségi rendszerhez kell alkalmazkodni, csupán a tételek összeállítása változik és azok a segédanyagok, amelyekből a tanulók készülhetnek. Máris időcsúszásban vagyunk a tartalmi követelmények kidolgozásában és a legközelebbi vizsgaidőpont tekintetében, de szem előtt kell tartanunk, hogy csak hosszú távú tervekkel, a mentalitásunk és a technikáink megváltoztatásával tehetjük a közoktatás felső szintjét modernné, készségfejlesztővé, tehetséget megmutatóvá. Az alapfokon tanítók is magukénak érezhetik ezt a pályázati kiírást, hiszen róluk is szól, lehet, hogy ezáltal végre kikerülhetnek a felülről szabályozott ismeretcentrikus oktatási keretekből, nem kell vigyázó szemeiket a középiskolán tartaniuk, hanem a gyerekekre figyelhetnek.

Csirke Ernő: Pragmatizmusok és készségfejlesztések, kompetenciák kialakítása felé kell elmozdítani az oktatásunkat. És mivel ez a járható út, minden szalmaszál segítséget jelent a pedagógusoknak, hogy gyakorolják a haladást ezen az úton. Ha az oktatáspolitika nemcsak a döntés szintjén, hanem a kimeneti oldalon is vállalni tudja ennek a képviseletét, akkor valós eredményekre számíthatunk. A bemeneti oldalon, a tantervek szintjén már több kísérlet született, a napi gyakorlat azonban mindig visszarendezte a már megszokott mederbe a dolgokat. Képletesen szólva, ha tudjuk, hogy mi a gól, akkor arra fogunk játszani.

Hutai László: Azt gondolom, hogy azok a tanárok, akik vállalni mernek innovációs kezdeményezéseket, és erőfeszítéseket tesznek azok sikeréért, ha anyagilag is kellő mértékben támogatottak, akkor még nagyobb lendülettel teszik napi gyakorlattá az esetleg addig elszigetelten működő próbálkozásaikat, és ha eredményes a munkájuk, akkor ezt a többi kolléga is értékelni, sőt akár követni is fogja.

A beszélgetést vezette és szerkesztette: Pásztor Júlia