Az iskolai élet alappillére a demokrácia

A Közoktatási Modernizációs Alapítvány felhívása alapján az iskolákban létező demokratikus folyamatokról számolhattak be a pályázók a 2002. évi XLI. pályázatban. Mik voltak a Demokrácia az iskolában című pályázat elvi alapjai?

A ma érvényes társadalmi és eszmei összefüggésekben a demokrácia az iskolai élet egyik alappillére. Egyrészt demokráciára, a demokratikus társadalmi berendezkedés keretei közti felnőttlétre nevelünk, másrészt demokratikusan nevelünk, vagyis a nevelés cselekvő részesévé kívánjuk tenni a tanítványt azáltal, hogy segítjük őt fejlődésében, önkiteljesítésében és értékmegőrző, értékalkotó munkájában, és demokratikus feltételeket biztosítunk az iskolai tevékenységhez, a nevelődéshez. A demokrácia jelen van az iskolai rendszer minden szintjén: az iskola kapcsolatrendszereiben és felépítésében, az iskolairányítási elvekben és a nevelési folyamatokban, az iskola éthoszában, a formális és informális tantervben, valamint az osztálytermi gyakorlatban. Érvényesnek kell lennie az iskola minden szereplőjére: tanulókra, tanárokra, vezetőkre és szülőkre egyaránt, hiszen épp a közös erőfeszítésekkel végzett munka nyomán jöhetnek létre olyan döntések és eredmények, melyek lehetővé teszik az iskolai boldogulást.

Nem ez az állapot volt hagyományosan jellemző a hazai iskolarendszerre. Hogyan látja az elmúlt tizenkét évben lezajlott hazai iskolai folyamatokat a demokrácia vonatkozásában?

Alapvető változás volt, hogy a rendszerváltás óta a törvényalkotók az iskolai életben is kiemelt fontosságúnak tartották, hogy törvényi szinten megjelenjen egyfajta demokratizálás. Az 1993-as oktatásügyi törvénytől kezdve folyamatos a demokrácia szabályozása az iskolában. Előírás vagy legalábbis erős ajánlás az iskolaszék létrehozása. Az iskolaszék szereplői között először csak a szülők, tanárok és a fenntartó szerepelt, a későbbi módosítások során bekerültek az iskolai diákönkormányzat képviselői is. Maga az iskolai diákönkormányzat is komolyabb jogokat kapott, sőt a rendelet értelmében a tanévből egy nappal is rendelkezhetnek. Ezek a korábbi szokásrendtől pozitív irányba tett lépések. Egy másik irány: a politika lehetséges kizárása az iskolából, ami nem jelenti azt, hogy a demokrácia mint a társadalmi lét egyik fontos és eddigi tapasztalataink szerint egyedüli jól működő, illetve az emberek számára általánosan elfogadható formája az iskolában ne tudna megjelenni. A hagyományos iskola Magyarországon még az alternatív módszerek megjelenése előtt kifejezetten tekintélyelvű, porosz rendszerű volt, ahol nagyon szigorú hierarchia érvényesült. A tekintély elve hatott a fenntartóktól kezdve az iskola irányítóin és a pedagógusokon át a rangsor aljáig, ahol az iskolát használók, a diákok és velük kapcsolatban a szülők helyezkedtek el. Az elmúlt tíz évben fontossá vált, hogy ebben megtörténjen az áttörés, és a társadalom demokratizálódása érzékelhető és tapasztalható legyen az iskolákban. Hiszen milyen módon kapcsolódik be a demokratikus társadalmi folyamatba az a fiatal, aki élete első 18 évében, a kötelező iskolai időszak alkalmával nem tapasztalja és nem gyakorolja ezt? E nélkül egy számára újfajta világba kellene belépnie. Az iskolákban a demokratizálódás igénye nem volt egészen magától értetődő, attól, hogy törvényi szinten megjelentek egyes demokratikus létformára vonatkozó előírások, ez nem vonta maga után feltétlenül azt, hogy ezek hamar gyökeret vertek, általánosan elfogadottá és működőképessé váltak az iskolában. A legfőbb akadály magában a működésben tapasztalható, hiszen a magyar iskolában hagyományos oktatási környezetben a legfontosabb dolog a tanterv és a tanrend, a pedagógiai program. Ezek kialakítása Magyarországon hosszú időn keresztül központilag, államilag meghatározott módon működött. Az iskola végrehajtó szervezet volt, az ottani munka bizonyos értelemben egy államilag preferált ideológia közvetítője volt, ebben vitának, kérdéseknek, a rendszer értelmét kereső kérdezősködésnek nem volt helye. Ez az állapot is megváltozott. Elsősorban az 1996-os, 1998-as törvény előírásai következtében végbement helyi programalkotásban meg kellett hogy jelenjenek a demokratikus létformára nevelés eszközei, formái, rendszere, sőt az iskolák működési szabályzataiban is törvény írta elő ezeknek a formáknak a megvalósítását. De addig csak papírformában létezik, amíg az iskolai résztvevőknek, az iskolahasználóknak, az irányítóknak, a pedagógusoknak nincs indíttatásuk arra, hogy feltétlenül működtessék mindazokat a formákat, amelyeket a törvény előír. Az elmúlt évtizedben elég sok oldalról foglalkoztam az iskolai demokrácia ügyével. Mint a diákönkormányzatot segítő pedagógus, a KISZ felbomlása utáni időszakban rengeteg furcsa, néhol érdekes dilemmával találkoztam. Az volt az egyik tanulságos tapasztalatom, hogy az akkori vezetők számára minden diákakció, intenzív program politikai veszélyzónának minősült, és a közfelfogás úgy szólt: „Ne csináljunk semmit, abból nem lesz baj!” Mostanában azt tapasztalom, hogy leginkább ott működik a diákönkormányzat, ahol súlyos gondok vannak, és ezeknek a megoldására nincs más mód, csak az efféle mozgalom létrejötte. Ahol nem olyanok a körülmények, hogy a változás kikényszerítené a demokratikus eszközök igénybevételét, ott sokkal lassabban indul meg a folyamat. Az idők során intézményvezetőként a másik oldalról is sokat tapasztaltam. Az volt furcsa, hogy a hétköznapi életben a diákoknak nagyon nagy affinitásuk van a demokratikus légkörnek, formáknak, jogoknak a megjelenésére, de ennek a szervezéssel, munkával járó részét nem mindig tartják fontosnak. A lázadás vagy ellenkezés szintjén élnek a demokrácia eszközeivel, de szervezett és megoldásra törő formákat nehezebben alakítanak ki. A demokrácia konstruktív iránya kevésbé vonzó, mert munkával jár. Azt is tapasztalnom kellett, hogy a tanárok körében sincs igazán elterjedt kultúrája a demokratikus működésnek, hiszen számukra kényelmesebb egy olyan munkakörnyezet, amelyben általában diktáló szerepük van, hatalmi pozícióban működnek, ezért egy tanárnak az iskolai demokrácia majdnem a saját munkájának a megnehezítését jelenti. Megszállottnak kell lenni ahhoz, hogy az ember a saját kijelentéseivel szemben is kérdéseket tudjon föltenni, vagy hagyja megkérdőjelezni a saját tudását, netán hatalmát.

Persze ez a helyzet folyamatosan változik, és ahogy a társadalomban lassan formálódnak a demokratikus jogállamiság keretei; lehetőségei és formái, ez az iskolába is folyamatosan beszűrődik. Három-négy évenként látni lehet a gyerekek mentalitásán is bizonyos változást, a ma iskolába érkező, „ezredfordulós” diákok demokráciára való hajlama, arra vonatkozó elvárásai sokkal evidensebbek, mint a tíz évvel ezelőttieknek.

Az iskola mely szintjein történt demokratizálódás?

Ideális esetben demokratikus modell a tanár, de a tantárgyi kényszer – mint mázsás súly, hatalmas nehezék – időprésben tartja őt, és arra kényszeríti, hogy a hatékonyság érdekében a legkevesebb demokratikus eszközt vesse be, mert egyszerűen nem tudja a megfelelő mennyiségű ismeretet közölni, gyakoroltatni. Tantervi szinten semmiféle demokratizálódás nem történt, sőt a NAT és a kerettanterv bevezetése óta az iskolák többségére általánosan a tananyag-központúság jellemző, megmaradt a tanterv által meghatározott tananyagmennyiség meghatározó jellege, és ez nehezíti a demokratizálódást. Ezen változtatni kell. Ahhoz, hogy sokféle nézetet ütköztessünk, kiscsoportokban egyéni véleményeket figyelembe véve információkat tudjunk cserélni, lehetőséget adva a tanárnak a demokráciára nevelésre, sok idő, kisebb csoportlétszámok és természetesen kevesebb ismeretanyag szükséges. Az iskolafenntartók és az iskola viszonya bizonyos formában demokratizálódott. Való tény az, hogy az iskolákkal való együttműködés törvény által, demokratikus előírásokkal szabályozott módon történik, de tudjuk, hogy a demokratikus egyeztetési formákat a pénzhiány miatt sokszor formálisan működtetik. Lehet, hogy a formális demokrácia tanít a demokratikus folyamatok megismerésére, de a valóság mögötte mégis gyakran az, hogy az diktál, akinél a pénz van. Általában a fenntartók szabályoznak, illetve ők határozzák meg az iskolai élet lehetőségeit. A magyar pedagógustársadalom számára még legalább tíz évig tartó folyamat lesz, míg az iskolai demokratizmus és az arra való igény teljesen kialakul és gyökeret ver. A régi hagyományokon nevelkedett pedagógusok meghatározó tekintélyelven működő szerepének háttérbe kell szorulnia, és szükség van arra, hogy számos olyan fiatal vagy középkorú pedagógus fejthesse ki a hatását, akiben a demokratikus megközelítés módszerei magától értetődőbbek.

A „túlzottan” demokratikus, főként amerikai iskolák bírálói annak az aggodalmuknak adnak hangot, hogy gondos és tudatos tervezés, valamint irányítás nélkül nincs érdemi munka az iskolákban. Valóban a jogok és kötelességek együttese működteti a demokráciát?

A tapasztalat azt mutatja, hogy a demokráciára való ráeszmélés a jogokra való ráeszméléssel kezdődik. Abban a fázisban vagyunk, amikor a gyerekek, a szülők fölfedezik saját jogaikat, és ezek érdekében fellépnek. Ez az első szakasz. A következő szakasz az, amikor kialakul egyfajta párbeszéd, a megoldás felé vezető út, ahol mindenki a saját jogai érdekében, ugyanakkor a kötelességei figyelembevételével vagy teljesítésével vesz részt ebben a munkában. Az amerikai szabadságelv befolyásolja a demokráciáról való felfogást. Nálunk is megjelennek hasonló gondok: a nyugati világban honos szórakozás sokféle variációja, a drogok használata, a szabadidő ésszerű vagy esztelen eltöltése. A demokrácia megerősödéséhez ezeket a gyermekbetegségeket ki kell nőni, meg kell erősödni, képesnek kell lenni a párbeszédre, hiszen az értelmesebb gyerekek gyorsan fölfogják a saját érdekeiket, és megértik a jogaikat, különösen, ha ezt mindenféle fórumon világossá és érthetővé teszik számukra. Más kérdés, milyen módon tudják a jogokat a lehető leghatékonyabb formában előterjeszteni, saját érdekképviseletüket megszervezni. Nekünk, felnőtteknek is meg kell tanulnunk, hogy egy konfliktushelyzetben milyen eszközökkel éljünk, hiszen egy érdekütközés kapcsán sok esetben a kommunikáció a megoldás kulcsa.

A hogyanokat kell megtanulni, a tanároknak meg kell barátkozniuk az arroganciáról, a (vélt) hatalomról való lemondással, meg kell ismerniük és megérteniük azt, hogy szükség van a partner jellegű megközelítésre, mert akkor lehet igazán eredményesen együttműködni. Biztosnak tűnik, hogy a most kezdődött évezredben már nem lehetséges egyértelműen közlő vagy irányító funkcióban megmaradni az iskolai nevelés tekintetében. Az iskola együttes, sőt együttműködő szerepet kényszerít mindannyiunkra. Ma sokkal inkább a kooperáció, az információk közös és a társadalom hasznára való felfedezése lesz a cél az iskolában, mint az, hogy mindentudó emberek a saját tudományos ismereteiket átadják, a diákközösség pedig hallgassa őket. Az információs világ azt jelenti, hogy ismeret, tudásanyag mindenhol van, a fő feladat ezek kezelésének megtanulása és a kommunikáció, kooperáció együttes megjelenése.

Mivel kíván hozzájárulni a Közalapítvány a iskolai demokrácia térnyeréséhez?

A pályázat eredményeként készül egy segédkönyv hang- és videoanyaggal kiegészítve. Az volt a célunk, hogy fedezzük fel és tegyük közkinccsé azokat az iskolai tapasztalatokat, amelyek úttörők vagy előbbre vannak ezen a téren, azaz már végigmentek egy folyamaton, kipróbálták és saját maguk kitermelték azokat a módszereket, amelyek a demokrácia működését, megismerését lehetővé teszik. Az volt a szándékunk, hogy fölfedezzük, kiemeljük, publikálási lehetőséget adjunk azoknak az iskoláknak, amelyeknek erre szükségük van, hogy kézbe vehető anyagok születhessenek. A másik cél az volt, hogy ha egy iskola szeretné elindítani vagy gyorsítani ezt a folyamatot, akkor kapjon segítséget ehhez, egyrészt a pályázatban leírt anyagokból, másrészt a szakirodalomban ugyancsak elterjedt és nagyon jó külföldi példákból. További szándékunk elősegíteni, ösztöndíjakkal támogatni továbbképzési programokat. Ha van olyan iskola, ahol a tanárok a demokratizálódási folyamat mikéntjét, kommunikációs irányait, rendszerét szeretnék kitanulni, és számukra létrehoz valaki megfelelő képzést, az azon való részvételhez kapjon anyagi segítséget. A következő fontos pályázati cél: kommunikációs-információs rendszer kidolgozása. Mindannyian tudjuk, hogy a demokratikus értékrendben a kommunikáció, az információ áramlása fontos terület, és ebben – külföldi példák alapján – sok jól működő, iskolát segítő lehetőség létezik a piacon. Felhasználhatóak olyan közvélemény-kutató módszerek, konfliktuskezelő eljárások, melyek keretében esetleírásokkal, tanácsokkal és az elektronikus levelezés segítségével betekintést lehet nyerni a közélet olyan pontjaiba, ahol ez nem egészen jól működik. Az iskola esetében ily módon értékes adatokhoz lehet jutni a közösség életével, véleményeivel kapcsolatban.

Milyen demokratikus modellek működnek már az iskolákban?

Magyarországon egyre több modell létezik. Az alternatív pedagógiai műhelyek létrejötte, az alternatív pedagógiai mozgalom nagyon kitágította az iskola lehetőségeit, nem kellene mást tenni, mint megismerni az alternatív pedagógiák eredményeit. Nem minden iskolának alternatívvá válnia, de ismernie kell azt, amit behoztak a magyar pedagógiai közéletbe: lehetőséget, módszert, stílust. Ezt a tudást szükségesnek tartanám bevezetni a pedagógusképzésbe is. A pedagógusképzés ugyanolyan lassan változik, mint maga az iskolai közeg. Ezért is adtam tízéves távlatot annak, hogy a demokratizálódás Magyarországon el tudjon terjedni, és az egyetemekről újonnan kijövő, tanár szakot végzett fiatalok más módszertani kultúrában készülhessenek föl az iskolai munkára. Ennek a gondolatsornak a végére kívánkozik az, hogy a demokráciára nevelés mint puszta forma értelmetlen. Ha nem a valódi szükségletből indul ki, amely miatt demokratikusan kell működni az iskolában, akkor bármilyen demokratikus játékot lehet játszani formálisan, le lehet írni gyönyörű szabályokat, de nem valószínű, hogy elfogadott cél nélkül ez igazi tartalommal fog megtöltődni. Intézményeket, szabályokat létre lehet hozni írásban, dokumentumok szintjén. Alig lehet Magyarországon olyan intézményeket találni, ahol ne lennének meg ezek a formák, viszont azt lehet mondani, hogy általában a gyakorlatban formálisan, papírszerűen működnek, mert még nem alakult ki az iskolákban az a belső szükséglet, amely nélkül a demokrácia elképzelhetetlen.

A legtöbb helyen jól szervezett a diákönkormányzat, mégis meglepő a tantestületek részleges passzivitása. A pályázat elképzelése szerint a demokratikus rendszernek az iskola minden összetevőjét át kell hatnia. Megvizsgálva a pályázatokat, az derült ki számomra, hogy ez nem lefutott téma. A vezetők és a beosztott pedagógusok, egyéb alkalmazottak munkájában megjelenik a demokratikus folyamatok rendszerezett formája. A legtöbb pályázat a diákok képzését és a demokratikus rendszerre való felkészítését és támogatását tartalmazta, ez volt a legelterjedtebb téma. Több iskola belső fórumot, konfliktuskezelő rendszereket, vitafórumokat ismertetett. Szellemes felkészülést biztosít a Kölcsey Ferenc Gimnázium, Sopron iskoláiban együttműködést teremt a panaszkezelő rendszer; egy másik pályázat célja konfliktuskezelő elektronikus hálózat működtetése, amely egyben rendszeres képzést is nyújt. Érdekes a Hétszínvirág Iskola pályázata, amely egy informatikai hálózatot dolgozott ki a pedagógusoknak, és úgy kívánja továbbfejleszteni, hogy a diákok számára is használható legyen. Ez azért is forradalmi, mert az iskolai rendszerre jellemző demokratikus szabályozás főként a gimnáziumokra jellemző. Örültünk annak is, hogy külföldi, határon túli magyar iskolák is pályáztak: az észak-bácskai általános iskolában pszichológusokból álló csoport próbál képzést meghonosítani a jobb konfliktuskezelésért. A szolnoki általános iskola egy játékrendszert dolgozott ki. Olyan játékokat, megoldásokat kerestek, amelyek a klasszikus demokratikus működési modelleket tükrözik, és ezáltal a gyerekek világosan látják az iskolarendszer működését, az iskolai színtereken megjelenik az egész demokratikus rendszer leképezése. Diákigazgató-választást mutat be, és annak a valós életben lévő öszszes választási eszközét megjeleníti. Etyeken a Kolumbusz Gimnáziumban régóta működő „A világ népei” című humán tantárgy módszertani anyagainak kidolgozásáért pályáztak. Ez a tantárgy a különböző népek államformáinak, működési rendszerének, az ottani politikai és társadalmi szokásrendnek a bemutatásán keresztül rálátást ad a magyarországi közéletre, és egyúttal szélesebb körű demokratikus világlátásra nyújt lehetőséget a gyerekeknek. Az Öveges József Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola komplex információs rendszert dolgozott ki. Interaktív oldalán az iskola összes eseménye, működése jelen van, azonkívül magában foglalja az interakció lehetőségét, panaszkezelő fórum, aktuális kérdések rovat, levelezőrendszer, nyílt adatbázis működik.

Milyen jellegű felkészültséget igényel a demokratikus működés az iskolától, a pedagógusoktól, a diákoktól, a szülőktől?

Azt hiszem, kétféle lehetőség is van a felkészülésre. Mindenképpen a valósághoz kötődő, az iskola hétköznapjait is magában foglaló helyszíni gyakorlatoknak van értelmük. Országos szinten megkezdődött a beindított folyamatok tanulmányozása, több helyen az alternatív iskolák nyitottak képzéseket, rendszeres foglalkozásokat a gyerekeknek és a szülőknek. A demokráciáról heti órakeretben vagy tantárgykeretben tanultak nem értékelhetők ilyen módon. A gyerek könnyebben el tudja mondani teoretikusan, hogyan működik a demokrácia, mint hogy képes legyen belépni a tanári szobába és szóvá tenni, hogy valamivel nem ért egyet. Nehéz az igazáért kiállnia vagy a gyakorlatban választ kapnia egy kérdésre, esetleg egy tanárral való konfliktusát normál, rendezhető helyzetbe hoznia. Ezt nem lehet a demokráciáról szóló elméleti tudásként elsajátítani. A demokrácia gyakorlása a társadalom változásával egy időben fog változni, hiszen az iskolai szereplők mindegyike a magánéletében, a közéletben vagy a társadalomban betöltött funkcióiban egyre több olyan helyzetbe kerül, ahol szüksége van a fölkészültségre egy demokratikus jogállamban való részvételre. Behozza az iskolába a tapasztalatait, és ott annak hatása lesz. A következő szint az, hogy az információkat, melyek általában terhelik az iskolai tananyagot, sokkal gyakorlatibb jellegűvé kell alakítani. Nemcsak a demokrácia oktatását tartom kulcsfontosságú területnek, hanem gyakorlatorientáltabbá kell tenni az egész oktatási rendszert, amelyben például a demokrácia nem tantárgyként, hanem életformaként jelenik meg. Minden közösségi létforma, együttélés nélkülözhetetlen velejárója a demokrácia, akárcsak a konfliktus és az érdekütközés. A tudatos demokrácia csak egy út vagy módszer arra, hogy minél többen elégedettséggel működhessünk. A demokráciára nevelés nem cél az iskolában, hanem a működés minél természetesebb, az emberi és a közösségi természetnek minél inkább megfelelő módja. Ennek azonban több akadálya, nehézsége van.

Milyen tényezők késleltethetik a demokratizálódás folyamatát?

A KOMA kurátorai többségének a véleménye szerint a modernizáció mint eszköz és folyamat lehetőséget ad arra, hogy kicsiben mintaként megelőlegezzük a várható fejlődést. A modernebb eljárásokhoz vezető útra mutassunk példákat, megoldásokat. Nem tudjuk megítélni, hogyan változik hosszú távon, de e nélkül a megtermékenyítő hatás nélkül még lassabban menne végbe a közoktatás-fejlesztés. Az alternatív pedagógiai próbálkozások vagy az innovatív iskolai kezdeményezések, folyamatok nélkül ma a magyar közoktatás még sokkal távolabb lenne az általános európai tendenciáktól. Ha ezek az új módszerek híveket szereznek, a nemzetközi modernizációs kezdeményezések pályázatokon keresztül a köz számára is ismertté válnak, akkor előbb-utóbb elterjednek.

Mutattak be a pályázók innovációnak számító kezdeményezéseket?

A sok iskola együttműködését tartalmazó kezdeményezés volt az, amely leginkább örömmel töltött el. A többi pályázatnak a részleteiben találhatók újítások.

Miért szükséges és elégséges-e a példák bemutatása? A kölcsönvett programok, módszerek segítségével a demokratikus építés több helyen elkezdődhet? Meggyökeresedésüknek milyen távlatai vannak?

Az áttörést a diákok és a szülők is megindíthatják. A tantestület vezetői öt éven belül szembetalálkoznak olyan helyzetekkel, ahol a demokratikus módszereket alkalmazniuk kell. És sokkal nehezebb kényszerhelyzetben demokratizmust tanulni, kellemetlen konfliktusokkal bajlódni, mint valamilyen módon felkészülni arra, hogy más idő, más világ van. Nem értek egyet azzal, hogy a kölcsönvett dolgok nem gyökeresedhetnek meg, hiszen a kooperatív tanulás egyik legfontosabb eszköze az „ötletlopás” mint tanulási stratégia. Az átvétel („nézzük meg, más hogyan csinálja”) hasznos is lehet. Lehet tanulni azoktól, akik jól csinálják. Cseréljük ki az ötleteinket és a használhatókat próbáljuk ki. A szándék a fontos, ha nem tudok a saját kútfőmből valamit kitalálni, akkor olvasok, tanulok, képzéseken veszek részt és ötleteket próbálok gyűjteni ahhoz, hogy ezt a saját területemen meg tudjam valósítani. Még ha szándékuk szerint nagyon is egyetértenek a pedagógusok, sokkal több részletbe menő vitában, véleménycserében kell részt venniük, hogy valóban használható tudással rendelkezzenek. Biztos nagy időigénnyel jár, hogy a kommunikációs-interaktív tantárgyak körében párbeszédek alakulhassanak ki a tantermekben. Viszont szükség van arra, hogy az ismeretanyag ne csupán befogadandó, megemésztendő, hanem „kibeszélhető” legyen. Ha idő híján nem lehet megbeszélni, nem tudjuk meghallgatni minél több gyerek történetét, filozófiáját s még akár tudományos kérdésekben kialakult véleményét, számolnunk kell azzal, hogy számukra holt anyag marad a megtanulandó ismeret.

Mint tapasztaljuk, a demokrácia nem véges állapot, hanem naponta megújuló folyamat, melynek részesei és nem elszenvedői az iskolai szereplők. A Közoktatási Modernizációs Alapítvány milyen további feladatokat kíván e témában célul kitűzni?

Bízom benne, hogy ha nem is ebben a direkt formában, más pályázatok körében ismét fel fog merülni a téma, hiszen a pályázat időszerűsége ellenére szűk volt a felhívásra pályázók köre. Nem biztos, hogy erre a közoktatás széles, érintett rétege oda tudott volna figyelni. Folytatni fogjuk a témát, ameddig részt vehetek ebben a munkában. Komoly változáson ment keresztül a rendszerváltás óta a társadalom, az emberek minden kiábrándultságuk ellenére egyre aktívabban vesznek részt, intenzívebben foglalkoznak azzal, hogy mi történik a környezetükben, mi zajlik körülöttük. Gyengék vagyunk arra, hogy sok problémát kezelni tudjunk. A közügyek iránti érdeklődés az elmúlt öt évben intenzívebbé vált, ahogy ezt a mindennapi életben is tapasztaljuk. Az odafigyelés európaivá tesz minket, újra erősíti az európaiságunkat, ma már nem vagyunk olyan közömbösek, mint amikor úgy gondoltuk, hogy a politika, a társadalom irányítása tőlünk független, valamilyen személytelen hatalom működését jelenti. Nagy lépés a demokrácia irányába, ha megértjük és hisszük, hogy saját sorsunkon mi magunk tudunk változtatni, erre az utóbbi években lehetőségünk nyílt.

Az interjút készítette és szerkesztette Pásztor Júlia.