Az időskori tanulás

A felnőttkori tanulás

Az oktatáspolitikával, felnőttoktatással foglalkozó források ma már szinte közhelyként használják az élethosszig tanulás és a tanuló társadalom fogalmát. A felnőttkori tanulást azonban a legtöbb ember – és sajnos néha számos szakember is – igen szűk körben értelmezi: a tanulás eszerint egyrészt iskolapadban, másrészt fiatal-, illetve aktív korban történik. Ideje lenne azonban szakítanunk ezekkel a sztereotípiákkal, több okból is.

• A kötött, zárt rendszerű, formális tanulás, amely iskolai jellegű és számonkéréssel párosul, gyakorlatilag a legritkábban színtere a felnőttkori tanulásnak. Egyre inkább előtérbe kerül a nem formális és az informális tanulás, amely nem feltétlenül kapcsolódik intézményrendszerhez, kötetlen jellegű, és gyakran önirányított módon valósul meg.
• A piacosodott felnőttképzési rendszerek, mint amilyen a magyarországi is, diverzifikáltabbak és sokszínűbbek annál, mintsem hogy formális keretek közé „szűkítenék” a tanulási lehetőségeket. Az egyre bővülő célcsoportot jelentő idősek egyre meghatározóbb módon jelennek meg megrendelőként is, kihasználva a felnőttoktatási struktúra nyújtotta lehetőségeket.
• A technikai fejlődés eredményeképpen az IKT-alapú tanulás lehetőségeinek látványos bővülése is olyan tanulási szituációkat és – akár virtuális – színtereket hoz létre, amelyek átalakítják a tanításról-tanulásról bennünk élő hagyományos képet. A tanítás és a tanulás egymástól térben és időben is eltávolodhat, a tananyagok egyre több ember számára, egyre több forrásból elérhetőek.
• A gazdasági és társadalmi változások hatására a tanulás már nem válik szét az aktív életkort mintegy megelőző, „felkészülési szakaszra” (iskolába járás), valamint a „felnőttkorra” (munkavégzés). A tanulási szakaszok valóban életünk végéig jelen vannak úgy, hogy tanulási és munkavégzési periódusok követik egymást, sőt ezek gyakran össze is fonódnak.
• Az idősödő társadalmak sajátosságaként a gazdaságilag aktív kor felső határa kitolódik, a nyugdíjkorhatár emelkedik, ezáltal az intézményesült felnőttkori tanulás az eddig megszokottnál idősebb generációkat is érint, illetve kell érintenie.^[1]

Az idősödő társadalommal együtt járó tényezők tehát több szempontból is hatással vannak az idősek tanulási szokásaira, az idősoktatás, a gerontagógia funkcióira. A korosabb generációk tömegessé válása következtében egyrészt megnövekszik ennek a célcsoportnak mint „megrendelőnek” a szerepe, vagyis az idősoktatás a jelenleginél meghatározóbb, önálló szerepet kap a felnőttoktatáson belül. Másrészt az idősebb generációk munkaerő-piaci helyzete is átalakul, ami szintén oktatási, képzési feladatokat von maga után.

Az időskori tanulási képességek

E. L. Thorndike az 1920-as években vizsgálta a felnőttkori tanulási képességeket. A korábbi felfogással szemben – amely szerint a felnőttek már nem képesek jelentős tanulási teljesítményre – arra a következtetésre jutott, hogy a tanulási képességek, amelyek maximuma valóban a fiatal felnőttkorra tehető, 40-50 éves korig optimálisak, majd az ezt követő csökkenés mértéke sem rohamos (Thorndike 1928). Ez a felismerés aztán nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az andragógiai kutatások, valamint a felnőttkori tanulási képességek tudományos értékű vizsgálata új lendületet kapjon.

A tudomány valóban 45-50 éves korban jelöli meg a biológiai, pszichológiai és szociális változásokkal együtt járó öregedés kezdetét. Ez a folyamat, valamint ennek megélése természetesen nem zajlik minden felnőtt esetében egyformán: a harmadik kor (third age) egyénenként változó sajátosságokat mutat. Az öregedés folyamatára külső (társadalmi, anyagi, kulturális) és belső (genetikai) faktorok hatnak. A tudományos álláspontok megoszlanak abban, hogy melyik csoportba tartozó tényezők hatása determinálóbb (Iván 2004). Ha ezt nem is tudjuk eldönteni, azt igen, hogy ezek együttes szerepe meghatározó. Az időskori tanulás elsősorban a külső faktorokkal hozható kapcsolatba.

Az észlelés és érzékelés, a memória, a figyelem romlása ténylegesen gátolhatja az időskori tanulást, hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a tanulási képességek nagymértékben függnek egyéb tényezőktől is: a korábbi tanulási tapasztalatoktól, a tanulási szituációk gyakoriságától, a tanuló felnőtt környezeti feltételeitől és nem utolsósorban a tanulási motivációktól. A felnőttkori tanulási képességeknek tehát csupán egyik determináló eleme az életkor.

Az időskori tanulást nehezíthetik egyéb sajátosságok is, például az érdeklődés csökkenése, a változásoktól való erősödő félelem vagy az alkalmazkodóképesség hiánya, a rövid távú memória, illetve a testi adottságok romlása (érzékszervek, mozgásszervek). Megfelelő idősoktatási programokkal azonban ezek a hátrányok sikeresen kiküszöbölhetők vagy csökkenthetők. Időskorban a motoros vagy szenzomotoros tanulással szemben előtérbe helyeződik a verbális vagy szociális tanulás.

Az időskori tanulás egyben „fiatalságunk záloga” is. A gerontológiai kutatásokból ismert, hogy azok az idősek, akik megőrzik társadalmi kapcsolataikat, mozgékonyak és nyitottak maradnak, teljesebb öregkorra számíthatnak. Azok, akik fiatalkorukban többet tanultak, tehát az agyi idegsejtjeik közötti kapcsolatok, szinapszisok száma magasabb, idősebben is tanulékonyabbak maradnak. Az intelligencia, a kreativitás, a műveltségi szint a korosodással nem hanyatlik törvényszerűen: az idegsejteknek az öregedés okán törvényszerű csökkenése ellensúlyozható a közöttük levő kapcsolatok tanulással történő megújításával, az emberi kor legvégéig (Iván 1997). Az intelligenciatesztek eredményei szerint húszas éveink elején teljesítünk legjobban, ám a verbális képességek romlása – szemben a mentális folyamatok lassulásával – időskorban sem mutatható ki (Czigler 2005).

Az időskori tanulási motivációk

Felnőttkori tanulás nincs tartós motiváció nélkül. A tanulási motivációkat igen sokféle szempont szerint csoportosíthatjuk (Csoma 2005; Kocsis 2006; Réthyné 2003; Zrinszky 2005), bár ezek a struktúrák jelentős átfedéseket mutatnak. Ritka azonban az olyan tanulási folyamat, amelyet „tisztán” egy adott motiváció vezérel. Ezek általában együttesen hatnak a tanulási szituációra, gyakran nem is tudatosulva a tanuló felnőttben. Természetesen ugyanez a helyzet az időskori tanulás esetében is, azzal a különbséggel, hogy itt az extrinzik (külső, szekunder) motivációk már nem olyan meghatározóak, mint aktív korban: a munkahely vagy a család irányából érkező elvárások hatásai vagy a gazdasági előnyök az idősek munkaerő-piaci és élethelyzetéből adódóan „elhalványulnak”. Az időskori tanulás az intrinzik (belső, primer) motivációkkal hozható szorosabb kapcsolatba. Ezek forrásai alapvetően a következők.

• Kommunikációs szükséglet — Az idősebb generációkat egyre inkább érinti az elmagányosodás.^[2] A különböző tanulási színterek kommunikációs színtereket is jelentenek: elősegítik új kapcsolatok, új csoportok kialakulását, régebbi kapcsolatok életben tartását, felelevenítését stb. Itt a tanulási cél másodlagossá válik, hiszen elsősorban a társas kapcsolatok alakításának eszköze.
• Technikai fejlődés — A technikai eszközök gyors ütemű fejlődése, az informatika és az internet elterjedése egyre több idős felnőttben ébreszti fel az igényt arra, hogy megismerje és kezelni tudja ezeket az új eszközöket: egyre többen szeretnének mobiltelefont és digitális fényképezőgépet használni, e-mailt fogadni, otthonról internetezni. Jól illusztrálja ezt a folyamatot a Kattints rá, Nagyi! tanfolyamok országos sikere. Az idősek tanulási motivációi között megjelenik a bizonyítási vágy is: „igenis meg tudom tanulni, a korom ellenére is!”. Sokan úgy mennek nyugdíjba, hogy nem igénylik a visszavonulást, továbbra is aktív életet szeretnének élni, ennek szerves része új ismeretek elsajátítása.
• A szabadidő hasznos eltöltése — Az inaktív kor elérése általában a szabadidő gyarapodásával is jár. Az idősebb felnőttekben felmerül az igény, hogy minél hasznosabban töltsék ezeket az órákat: klubokban, baráti összejöveteleken vagy tanfolyamokon ismeretterjesztő előadásokat hallgatnak, nyelvet tanulnak, hobbijuknak hódolnak, kirándulnak. A nyugdíjaskor gyakran arra is lehetőséget biztosít, hogy már régóta tervbe vett, de idő hiányában mindig elmaradt dolgokkal foglalkozzanak: megtanulják a rózsametszést, jógázzanak, barkácsoljanak.
• Közös szakmai múlt — A munkaerőpiacról kilépő idősebbek a felnőttoktatás keretein belül megtalálhatják a lehetőséget arra is, hogy tovább ápolják szakmai kapcsolataikat, fejlesszék szakmai ismereteiket, összejárjanak régebbi kollégáikkal (pl. nyugdíjas pedagógusok kórusa, nyugdíjas bányászok baráti köre.
• Egészségügyi okok — Az idősödés velejárója az egészségi állapot romlása. Az idő előrehaladtával egyre gyakoribbak az olyan szituációk, amikor az egészség védelme érdekében kell tanulnunk: diétás étkezéshez alkalmazkodva új főzési technikákat, recepteket elsajátítani, gyógyászati segédeszközök használatát megismerni, vagy különböző szempontok szerint át kell alakítani az életmódunkat. Az egészségtudatos gondolkodás terjedésével szerencsére egyre fiatalabb korban, gyakran prevenciós céllal vállaljuk ezeket a változásokat.

Az idősoktatás a felnőttképzési rendszerben

Annak ellenére, hogy a nyugdíjkorhatár emelkedésével az idősoktatás a munka világához szorosan kapcsolódó képzési kínálatot is kialakíthat, alapvetően nem a formális oktatási színtereken teljesedik ki: az idős felnőttek jellemzően a nem formális és az informális tanulást preferálják, szívesen választják a rövidebb, időben is kötetlenebb tanfolyamokat. Nem kell feltétlenül didaktikailag tervezett tanulási folyamatokra gondolnunk (nyugdíjasok egyeteme, nyelvtanfolyam, autósiskola). Sokkal gyakoribbak azok a színterek, amelyeken mintegy „észrevétlenül” zajlik a tanulás: idősek klubja, komolyzenei koncertek, kiállítások, ismeretterjesztő előadás-sorozatok, kirándulások stb. A felnőttkori tanulásra eleve jellemző ugyan, de időskorban még meghatározóbb az igény a praktikus, a mindennapokban mihamarabb hasznosítható tudás iránt. Lényeges a megfelelő, az életkori és időszerkezeti sajátosságokat szem előtt tartó, partnerviszonyra épülő tanár-diák kapcsolat, valamint az aktivizáló oktatási formák előtérbe helyezése. A fejlett országok egy részében (Finnország, Dánia, Németország, Nagy-Britannia) az utóbbi évtizedekben a harmadik és negyedik életszakaszban élők számára komoly képzési struktúra alakult ki.^[3] A hazai képet árnyalja, hogy az alacsony aktivitási ráta következtében sokan akár évtizedekkel a nyugdíjkorhatár előtt kilépnek a munkaerőpiacról, sok idős anyagi gondokkal küzd (esetükben az „önmegvalósítás” bizony háttérbe szorul), a nagyvárosokon kívül kevés idősoktatási program érhető el.

A hazai felnőttoktatási gyakorlatban a hangsúly sajnálatos módon teljesen eltolódott a munkaerő-piaci képzések irányába. Ez önmagában érthető ugyan, hiszen ezek a képzések nélkülözhetetlenek a foglalkoztathatóság növeléséhez és a gazdasági fejlődés fenntarthatóságához. Nagy hiba lenne azonban, ha a felnőttoktatás, illetve az élethosszig tartó tanulás fogalmát hosszú távon azonosítanánk a munkaerő-piaci képzés fogalmával. A felnőttoktatásnak ennél lényegesen sokrétűbb tevékenységeket kell magában foglalnia azért, hogy eltérő sajátosságú célcsoportok és eltérő igények jelenhessenek meg, különböző tanulási célok és formák valósulhassanak meg. Ha ez a sokszínűség – és vele egyszer a tanuló társadalom – valóban megvalósul, az idősoktatás is „nagykorúvá” válhat majd a hazai képzési piacon.

Irodalom

Az Európai Közösségek Bizottsága. A Bizottság közleménye – Zöld könyv: A demográfiai változások kihívása, a nemzedékek közötti szolidaritás új formái.
http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:52005DC0094:HU: HTML (2007. 09.28.)

Barkóczy Ilona – Séra László (szerk., 1988): Az emberi motiváció I–II. Tankönyvkiadó, Budapest.

Boga Bálint (1999): Az idős emberek és a felnőttoktatás. Kultúra és közösség, 1998. IV. – 1999. I. 137–146.

Czigler István (2005): Hogyan küzdünk meg az életkorral a megismerés terén? Magyar Tudomány, 11. 1328.

Csoma Gyula (2005): Andragógiai szemelvények. Bevezetés a felnőttképzés tanulmányozásába. Nyitott könyv, Budapest.

Iván László (2004): Öregedés: Örök Ifjúság?
http://origo.hu/mindentudasegyeteme/ivan/20040503ivan1.html?pIdx=1 (2007. 12 07.)

Iván László (1997): Ne féljünk az öregedéstől. SubRosa Kiadó, Budapest.

Kocsis Mihály (2006): A felnőttek tanulási motivációi. In Koltai Dénes – Lada László: Az andragógia korszerű eszközeiről és módszereiről. Nemzeti Felnőttképzési Intézet, Budapest. 113–140.

McClusky, H. Y. (é. n.): Education for Aging: The Scope of the Field and Perspectives for the Future. In S. Grabowski – W. Mason (eds.): Learning for Aging. Washington D.C. Adult Education.

Réthy Endréné (2003): Motiváció, tanulás, tanítás. Miért tanulunk jól vagy rosszul? Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Semsei Imre (2004): Néhány gondolat az öregedési elméletekről. Magyar Tudomány, 12. 1335.

Thorndike, E. L. (1928): Adult Learning. Mcmillan, New York.

Zrinszky László (2005): A felnőttképzés tudománya. OKKER Kiadó, Budapest.

Footnotes

1. ^ A következő évtizedekben várható újabb népességrobbanás (2050-re a Föld népessége valószínűleg meghaladja majd a 9 milliárd főt) együtt jár az áltagéletkor jelentős emelkedésével, különösen a fejlettebb társadalmakban. Bolygónkon a 60 évnél idősebbek már ma többen vannak félmilliárdnál, a 80 évesek és idősebbek száma 50-60 millió fő. A legidősebbek aránya növekszik a leggyorsabban: várhatóan megháromszorozódik majd a 60 éven felüliek és megötszöröződik a 80 éven felüliek száma.
2. ^ Kravalik Zsuzsanna: Öregedő társadalom az Európai Unióban. http://www.ncsszi.hu/idosugyi/eu-idos.doc (2007. 11. 10.) 
3. ^ http://www.milegyek.hu/letoltheto/vendiak.pdf (2007. 12. 02.)