Az Európa-építés folyamata az Európa Tanács oktatási tevékenységének tükrében

Bevezető

Az Európa-építés (az Európa Tanács szóhasználatában: Building One Europe), más szóval európaizálódás folyamatát az általános közvélekedés, de a szakmai közvélemény is az Európai Unió tevékenységéhez köti: az európaizálódás folyamatát az egyes nemzeti szakpolitikákban kizárólag az európai integráció közpolitikákra tett hatásával azonosítja.^[2] Ennek köznyelvi, de a publicisztikától sem idegen szófordulatai a „megyünk Európába”, „csatlakozunk Európához” stb. kifejezések, melyek metonimikusan azonosítják a jelenleg 15 tagú Európai Uniót a kontinenssel. Ez azt a feltevést implikálja, hogy a csatlakozó országok most válnak csak igazán Európa részévé, hiszen mostanra teljesítették azokat a követelményeket, melyek alapján Európa teljes jogú tagjainak érezhetik magukat.

Ugyanakkor kevesebb szó esik arról, hogy a 2004-ben csatlakozó tíz ország nemcsak földrajzilag része Európának, hanem kulturálisan is szervesen kapcsolódik hozzá, az európai kultúra része, amelyen az a tény sem változtat, hogy még egyelőre kívül van a tagfelvételnél elsődlegesen a gazdasági unió szempontjait érvényesítő szervezeten. A jelen tanulmány egy korábbi gondolatmenet^[3] folytatásaként az ún. európaizálódás vagy Európa-építés azon folyamatára igyekszik rámutatni, amelyet az Európa Tanács működése fémjelez, a nyilvánosság előtt kevesebb figyelmet kapott. (Ebben a folyamatban 1990 ótaMagyarország is aktívan részt vesz.)

A tanulmányban az Európa Tanács (ET) oktatáspolitikáját mutatjuk be.^[4] Ismertetőnkben arra törekszünk, hogy az oktatás szerepéről, céljairól, módszereiről, területeiről szóló európai és nemzetközi gondolkodás az Európa Tanács által megcélzott és lefedett területei ismertek legyenek a szakma hazai szereplői előtt is. Szeretnénk bizonyítani, hogy az európaizálódás oktatásban tükröződő jelenségei nemcsak az európai integráció fejlettségi fokának megfelelő stratégiai célkitűzések megvalósítását jelentik, hanem a Tanács tevékenységét is, amikor saját deklarált normái szerint igyekezett a demokratikus értékek és az európai kulturális sokszínűség megőrzésének és fejlesztésének oktatásban történő megjelenítésére. Elsősorban a történelem és az idegennyelv-oktatás kapcsán utalunk olyan kutatási területekre, ahol az Európa Tanács égisze alatt tudományos igénnyel folynak kutatások. Ismertetjük Cesar Birzea Gyakorló demokrácia: oktatáspolitika az Európa Tanácsban című tanulmányát, amelyet a szerző az Európai Oktatási Miniszterek Állandó Konferenciája XXI., Interkulturális oktatás: a sokféleség kezelése és a demokrácia megszilárdításamottójú ülésszakára készített (Athén, 2003. november 10–12.). A tanulmány nemzetközi kontextusba helyezi és ezen belül értékeli az ET oktatási tevékenységét. A gyakorló demokrácia modelljének megalkotásakor az ET 21. századra szóló oktatási céljai és prioritásai már nemcsak az európai színtérre irányulnak, hanem a globalizáció kihívásaival néznek szembe. Az Európa Tanács a demokrácia, az emberi jogok, a kulturális sokféleség értékeinek oktatásban való tükröztetését a sokszínűség, az interkulturalitás és a minőségi oktatás prioritásként történő megjelölésével oldja meg. Birzea az EU oktatási indikátorait kiegészítendő ismerteti azokat a viszonyítási alapokat és indikátorokat, amelyeket az ET alkalmazhat az ún. soft, tehát az EU által nem érintett területeken.

Az Európa Tanács oktatási tevékenysége a nemzetközi színtéren

Az oktatáspolitika identifikálása az Európa Tanács tevékenységében

„A demokrácia egy folyamatos program, egy olyan irányadó eszme, melynek viszonylatában mérhetjük az előrehaladást, hasonlatosan ahhoz, ahogy a boldogság működik a filozófiában vagy a végtelen a matematikában” – írja Cesar Birzea tanulmánya bevezetőjében.^[5] A demokrácia mint program, mint idea létezik, vagy ha úgy tetszik, közös örökség, de állandó változásban lévő, szüntelen tanulást igénylő napi gyakorlata, tényleges megvalósulási formája van, melyet állandóan építeni és újraépíteni kell: részvétellel, képviselettel, átláthatósággal és számonkérhetőséggel. A Tanács egyik fő politikai célkitűzése lett különösen a bécsi csúcs óta a gyakorló demokrácia. A gyakorló demokrácia céljának fontosságát a világszerte, főleg a már régóta működő demokratikus társadalmakban tapasztalható politikai apátia, a közügyektől való elfordulás jelensége, a demokratikus deficit indokolja. Ugyanakkor Európa friss demokráciáiban az emberek most tanulják a demokratikus intézmények működését. Az ET álláspontja szerint a demokrácia sokkal inkább tanulási folyamat, mint politikai örökség. A szervezet erre az elgondolásra építette fel oktatói identitását.^[6]

A tanulmány ezen részében bemutatjuk a Tanács fő tevékenységi területeit az oktatási színtéren, majd a Birzea-tanulmány ismertetésével a szervezet 21. századra szóló fő oktatáspolitikai elképzeléseit.

Az Európa Tanács tevékenységi területei közül az oktatás az Európa-építésben kezdettől fogva kiemelkedő szerepet játszik. A Tanács oktatási-kulturális munkásságának keretét a Kulturális Konvenció szabályozza, programjait négy irányító bizottság segíti (az oktatási, a felsőoktatási és kutatási, a kulturális, a kulturális örökséggel foglalkozó). A programokért, a projektek koordinálásáért, az elkészült dokumentumokért az Oktatási, Kulturális, Kulturális Örökség, a Fiatalok és a Sport Ügyeivel Foglalkozó Főigazgatóság^[7] a felelős.

Az oktatásnak három fő kérdésre kell választ adnia:

• Hogyan tudja az oktatás elősegíteni az emberi jogok és alapvető szabadságjogok érvényesülését és erősíteni a plurális demokráciát?
• Hogyan tudja közelebb hozni Európa népeit egymáshoz, valamint növelni a kölcsönös bizalmat és megértést?
• Hogyan segíthet Európa kormányainak és polgárainak, hogy megfeleljenek azoknak a kihívásoknak, melyekkel társadalmaink szembesülnek?^[8]

Az Európai Oktatási Miniszterek Állandó Konferenciája határozza meg a legfontosabb oktatáspolitikai irányvonalakat és célkitűzéseket. A nyolcvanas években az oktatás prioritásai a társadalmi igazságosság, a gazdasági hatékonyság és a személyes fejlődés feltétlen értékeit szem előtt tartva az alábbiak voltak: az oktatás elérhetősége; befektetés a humántőkébe; esélyegyenlőség az oktatásban. Mindez jól tükrözi a Tanács, a fejlett nyugat-európai demokráciák által meghatározott arculatát, s azt, ahogyan ademokratizálás folyamatát akkor értelmezték.

A kilencvenes évek változásai, a szervezet nagymértékű kibővítése a közép- és kelet-európai friss demokráciákkal az oktatás és a demokrácia kapcsolatát helyezték a középpontba. Hangsúlyeltolódások következtek be a prioritásokban, s újak jelentek meg: az oktatás minősége, a részvétel, az egész életen át tartó és az élet minden területét átfogó tanulás és a hátrányos megkülönböztetés tilalma.^[9]

Az athéni konferencia elé új oktatáspolitikai prioritások kerültek, amelyek meghatározhatják a jövő oktatási programjainak irányultságát: az interkulturális oktatás; a sokszínűséget fenntartó oktatás; a minőségi oktatás (részletesebb ismertetését lásd később).^[10]

Az oktatáspolitika tevékenységi területei

Az oktatáspolitikai célkitűzések hagyományosan a Tanács öt fő tevékenységi területén válnak gyakorlattá. Ezek tematikus felosztásban a következők.^[11]

• Oktatáspolitika és reformok • Az ET oktatáspolitikája a demokratikus kultúra meghonosítását jelenti a tanításban, tanulásban. Nevezetesen az emberi jogok, a demokrácia, a tolerancia és a kölcsönös tisztelet, a jogállam és a konfliktusok békés rendezésének érvényesítését szorgalmazza a tanítási/tanulási gyakorlatban. Az oktatás minden szintjén ajánlja az interkulturális és vallások közti párbeszédet. Az Európai Oktatási Miniszterek Állandó Konferenciája által elfogadott 2003-as program (Oktatás Európáért: sokféleség, mobilitás és oktatáspolitikák) együttműködik olyan kormányokkal, melyek az információs technológiák és az élethosszig tartó tanulás társadalmi kihívásaira indították el programjaikat. Segíti továbbá a demokratikus átmenet és az európai integráció útjára lépett régiók és országok oktatási rendszereinek megújítását. (Konkrétan: részt vesz a Délkelet-Európai Stabilitási Paktum végrehajtásában; további kiemelt működési területe még a Dél-Kaukázus és a FÁK-országok). Részt vesz az Európai Felsőoktatási Térség kialakításában, a bolognai folyamatban. Az ET oktatáspolitikájában hangsúlyozza a nyelvi sokféleség fontosságát, amely nemcsak a kölcsönös megértés és tolerancia miatt lényeges, hanem a globalizáció és az európai integráció kihívásaival szemben is az egyik legfontosabb eszköz a gazdag európai örökség megőrzésében (kiemelés tőlem). Az ET nyelvpolitikája a soknyelvűséget és a nyelvi diverzitást támogatja, beleértve a kisebbségi nyelveket is. Azonkívül az ET programjában szerepel egy akcióterv a roma/cigány népesség sajátos oktatási igényszintjeinek kidolgozására.^[12]
• A demokratikus állampolgárságra nevelés (Education for Democratic Citizenship = EDC) • A modern demokratikus társadalmak politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális, valamint etikai jellegű viszonylatait érintő átfogó jellegű koncepció. 1997-ben A demokratikus állampolgárságra nevelés című projekt indításakor azt vizsgálták, milyen készségek szükségesek az egyén számára a részvételi demokráciában, és mit jelent az állampolgár státusa a demokratikus társadalomban. A projekt 2000-re fejeződött be, s eredményeként meghatározták az aktív és felelős állampolgársághoz szükséges készségeket, továbbá azon különböző tanulási formákat, oktatási-nevelési környezetet (beleértve a családot is), melyek közvetíthetik ezen készségeket. A Miniszteri Bizottság ajánlásában hangsúlyozza, hogy az EDC az Európa Tanács tagállamaiban valamennyi oktatáspolitika és reform kiemelt céljai között szerepeljen. Az ajánlás meghatározza a célokra, az EDC tartalmára, a módszerekre, a képzésre és a média szerepére vonatkozó irányvonalakat. A projekt és az ajánlás gyakorlatba történő átültetésére indították el a következő projektet (2001–2004), amely három fő területre irányul: oktatásfejlesztés (tanulmányok készítése, szakértők megbízása), hálózatiság (EDC-koordinátorok kinevezése az ET tagállamaiban) és a projekt kommunikációjának megfelelő biztosítása.^[13]
• Idegennyelv-oktatás • Már több ízben kitértünk arra, hogy az ET értéknek tekinti a kultúrák sokféleségét, a nyelvi pluralizmust és a nyelvi sokféleséget: az Európa-építésben kiemelt szerepet szánt neki. Az Európa Tanács nyelvpolitikájának része a különböző nyelvpolitikák elemzése, hatékony stratégiák kidolgozása a nyelvi sokféleségek növelésére, amely egyben közös európai referenciaeszközök kutatását is jelenti. Az Európa Tanács kezdeményezésére a 2001. évet az Európai Nyelvek Évének minősítették, s ennek keretében az ET és az Európai Bizottság közös projektet valósított meg. Az ET Parlamenti Közgyűlése ajánlására szeptember 26-át a Nyelvek Európai Napjának minősítették. A Közös Európai Nyelvi Referenciakeret (CEF) széles körben ismert és terjesztett referenciaeszköz. Felhasználható nyelvpolitika-tervezéshez a tanárképzésben, tantervfejlesztéshez, tesztelésre és nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításához. (Hat nyelvi szintet különböztet meg, ami a különböző országokból származó nyelvvizsgák összehasonlítását is lehetővé teszi.) A modellt az Európai Unió is elfogadta mint a nyelvi kompetencia mérésére szolgáló eszközt az egész életen át történő tanulás keretében.

• A projekt talán legnagyobb szabású akciója az Európai Nyelvi Portfólió (magyar változata: Európai Nyelvtanulási Napló) elkészítése volt, amely lehetővé teszi, hogy a nyelvet tanulók bármely életkorban és nyelvi szinten rögzíthessék nyelvi kompetenciájukat, tanulási és interkulturális tapasztalataikat. A Közös Európai Nyelvi Referenciakeret nyelvi szintjeit átvéve az Európai Nyelvi Portfólió lehetőséget teremt arra, hogy a nyelvi készség koherenciája és átláthatósága megvalósuljon.^[14]

  Az Európa Tanács nyelvpolitika-fejlesztési tevékenységét a grazi székhelyű Élő Nyelvek Európai Központjának (ECML) munkájával egészíti ki. A grazi intézményt az ET kibővített részleges megállapodás keretében hozta létre hároméves időtartamra (1994–1997). Az 1997 óta működő intézmény, elsősorban kutató-fejlesztő és multiplikátorképző tevékenységet folytat. Az idegennyelv-oktatásban például az interkulturális szemlélet a hagyományos paradigmát váltja fel: a lexikai-grammatikai kompetencia elsajátítása helyett az interkulturális kommunikatív kompetenciaelsajátítására fokuszál.^[15] Azt hangsúlyozza, hogy az idegennyelv-tudás és -tanulás több mint hatékony és eredményes (effective and efficient) információ-kommunikáció. A kommunikáció ugyanis nem pusztán információcserét jelent, hanem magában foglalja egy másik emberi lénnyel való interakciót, az ő életfelfogásának megértését, a hiedelmeket, értékeket és viselkedést, valamint az ezekre adott választ. A kommunikáció tehát ebben az értelemben kulturális folyamat jellegű. Ebből következően az idegennyelv-oktatásban újra szorgalmazzák a hagyományos humanista modellt, mely tartalmazza az adott nyelven alkotott kulturális produktumok megismerését is: irodalom, filozófia, művészetek.^[16] Az interkulturális kompetencia elsajátítását az idegennyelv-tanulás folyamatában minden szinten ajánlják, de különösen középhaladótól kezdődően.^[17]

  Az interkulturális kompetencia kifejlesztését megcélzó idegennyelv-oktatás elméleti hátteréül szolgál a társadalmi identitás teória. Segítségével megérthetjük a „másikat”, megvizsgálhatjuk, hogy egy bizonyos közösség tagjai hogyan lépnek kapcsolatba vagy hogyan adnak visszajelzéseket más közösség tagjainak. Az elmélet alapvetően kisebbségi csoportok kutatásával kezdődött a nyolcvanas években, azt vizsgálták, hogy a többség hogyan kezeli őket, és nyelvükben és kultúrájukban hogyan különülnek el. A társadalmi identitás elmélete alapvető szerepet tölthet be az idegennyelv-oktatásban, hiszen kulcsfontosságú annak megértésében, hogy a különböző nyelvű és kultúrájú csoportok tagjai hogyan „viselkednek” kommunikációs helyzetekben. A tanároknak tehát ezt is tanítaniuk kell. Fontos szerepe van még abban, hogy a nyelvet tanulók ismeretei bővüljenek a „másik” nyelvet beszélők csoportjáról, a sztereotípiákat valódi ismeretek váltsák fel a „másik”-ról. Gyakorlati eredmények bizonyítják, hogy az elmélet alkalmazásával az idegennyelv-tanításban eredmények érhetők el a tanulók saját társadalmi identitásának megértésében is.^[18]

• Európai dimenzió • A fogalom jelentéstartománya kulcsfontosságú az európaizálódás folyamatában, Európa Tanács-beli értelmezése bizonyos mértékig eltér az Európai Unióétól, mint erre korábbi tanulmányunkban rámutattunk.^[19] Az európai dimenzió dinamikus és fejlődésben levő fogalom, amely magában foglalja az Európában zajló, Európáról szóló és Európáért^[20] megvalósult oktatást. Alapelvei közé tartozik, hogy Európa alatt kontinensünk egészét érti, és nem valamely európai szervezettel azonosítja. Az európai dimenzió a helyi, regionális, országos és globális szintek mellett csak egy dimenziója az oktatásnak. Óv az eurocentrikus magatartástól. Az oktatási rendszereknek meg kell őrizniük sokféleségüket: helyi, regionális és nemzeti jellegüket. Elveti az uniformizálást. Az európai dimenzió nem új tantárgyat jelent, hanem a különböző tantárgyakban való megjelenítést. Fontos ezen tudás koherensebbé tétele. A 2003-as projektek e területen az alábbiakat célozzák meg: tanulói mobilitás, iskolák közötti kapcsolatok és csereprogramok, interkulturális oktatás: kultúrák és vallások közti párbeszéd, pedagógus-továbbképzés, az Európa az iskolában évente megrendezett verseny lebonyolítása (közösen az EU-val, az Európai Parlamenttel és az Európai Kulturális Alappal), az Emlékezés a holokauszt áldozataira napjának megtartása.
• Történelemoktatás • Rendkívül fontos az európaiság tudatának erősítésében. Történelmünk európai olvasatának közvetítése, amelynek célja egy érzelemmentes, objektív történelemolvasat közös elfogadására törekvés. A hangsúlyt a különböző háborúk, a nagyhatalmak törekvései helyett a különböző kultúrák egymást megtermékenyítő hatására, az országok közötti kapcsolatok sokféleségére, és közös örökségünknek a források sokaságából eredő gazdagodására helyezi.^[21] Néhány reprezentatív program ízelítőül: a Tbiliszi kezdeményezés (résztvevők: Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, az Orosz Államszövetség) célja közös történelemkönyv írása a részt vevő országok szakemberei, történészei által a közös történelem olyan területeit feltárva, mint kultúra, építészet, politika-, társadalom- és gazdaságtörténet. A Fekete-tengeri kezdeményezés (résztvevők: Bulgária, Grúzia, Moldova, Románia, az Orosz Államszövetség, Törökország és Ukrajna) programjában szemináriumok és projektek szervezése, tanári kézikönyvek összeállítása a cél. Oroszországban az ET programot indított a történelemoktatás megújítására: tantervek, típusfeladatok, tankönyvek összeállítására törekednek. Történelmi kutatások folynak még a bécsi és a strasbourgi csúcson is kiemelten kezelt A huszadik századi Európa történelmének tanulása és tanítása című projekt keretében, amelynek során tanítási csomagot, illetve tanári kézikönyvet állítottak össze, amely a főbb európai folyamatokat tartalmazza: nacionalizmusok, a holokauszt, a nagyobb migrációs folyamatok és a nők történelme – mindezt integráltan középiskolai tananyagként lehetne tanítani. A tanítási csomagban hangsúlyosan szerepel a különböző források intenzív használata (pl.: múzeumok, szóbeli történelem, archívumok, audiovizuális média). Ugyanezen projekt keretében számos szemináriumot, tanártovábbképzést szerveztek. Az új, 2003-tól futó projekt címe: Európai dimenzió a történelemtanításban.^[22]

Az Európa Tanács oktatáspolitikája által megcélzott területek közös nevezője a demokratikus szemlélet biztosítása: mind az öt tevékenységi terület fő alapelvei levezethetők az ET által képviselt demokratikus értékekből. Korábban már utaltunk a Tanács jövőbeli szerepére, amelyet az újra/újjá formálódó Európában egyrészt mint normaalkotó emberi jogi szervezet, másrészt mint 45 tagállamot tömörítő politikai szervezet képviselhet. Cesar Birzea az athéni konferencia elé kerülő vitaanyagában Európa és a világ oktatási színterének főszereplői – az Európai Unió, az UNESCO, az OECD, a Világbank és az UNICEF – között az Európa Tanács helyét is kijelöli. Fontosnak tartjuk azt a szemléletet kiemelni, amely a nemzetközi munkamegosztás elvét érvényesíti az oktatásban is. A Birzea-tanulmány ismertetésével szeretnénk a hazai szakma figyelmét is felhívni azokra az oktatáspolitikai célokra, irányvonalakra, amelyeket a nemzetközi színtéren – a munkamegosztás elve alapján – a Tanács képvisel, s amelyek véleményünk szerint nem maradhatnak alulreprezentáltak a hazai oktatáspolitikában sem a jövő Európájának alakítása során.

Az Európa Tanács gyakorló demokráciamodellje a nemzetközi munkamegosztásban

Manapság, amikor nagy, akár globális szinten jelentkező társadalmi kérdések megoldásában az oktatásnak szánt szerep felértékelődik, a nemzetközi élet kulcsszereplői bizonyos területekre szakosodnak, s igyekeznek fokozni szolgáltatásaik minőségét, s ezáltal versenyelőnyhöz jutni és azt megtartani. Mindegyikük világosan meghatározott, célirányos szerepre törekszik, s meghatározza sajátkulcsfogalmát, amely köré oktatásfilozófiája szerveződik:

• egyenlő fejlődés (UNESCO);
• strukturális korrekció (Világbank);
• humán tőke (OECD);
• tudás alapú társadalom (EU);
• gyermekek jogai (UNICEF);
• demokráciára nevelés (Európa Tanács).

A szakosodás ellenére közös ügyek segítik a koordinációt, a közös programok megvalósítását. Ilyen aglobális szemlélet, az egész életen át történő tanulás paradigmája (melyet eredetileg az Európa Tanács vezetett be a hatvanas években, majd az UNESCO szervezte világméretű projektté), valamint a társadalmi problémák iránti fogékonyság. Napjainkban az UNESCO által indított, az együttélés megtanulása című nagy, posztmodern társadalmi projekt az, amelyben valamennyi nemzetközi intézmény részt vesz (Delors-jelentés 1996)^[23] A projekt hat oktatási folyamat meglétét előfeltételezi:

• előzékenységre nevelés;
• békére nevelés;
• demokratikus állampolgárságra nevelés;
• interkulturális oktatás;
• globális oktatás;
• társadalmi tőkét teremtő oktatás.

Az együttélés megtanulása című projekt előtérbe állítja az interkulturális oktatást, a sokféleség kezelését és a demokrácia megszilárdítását. Birzea szerint ezek az athéni konferencia kiemelt témái is egyben.

Az ET ebben a nemzetközi környezetben, mint európai szereplő és oktatási szakszolgálat, két szinten teremt hozzáadott értéket.

Kormányközi szervezetként

• a legrégebbi és legnagyobb európai szervezet;
• a legnagyobb páneurópai oktatási fórum mobilizálására képes (Európai Oktatási Miniszterek Állandó Értekezlete + 400 partner civil szervezet);
• világos politikai mandátummal rendelkezik (egység a sokféleségben, a demokrácia megszilárdítása), amelyet a legfelsőbb politikai szinteken rendszeresen újból megerősítenek;
• nyitott a szélesebb értelemben vett világ és a szervezetek közötti együttműködésre.

Oktatási szakszolgálatként a Tanács kidolgozta a gyakorló demokrácia modelljét. A modell a szervezet működésének öt évtizede során alakult ki és csiszolódott. A gyakorló demokrácia a következő elvekre épül:

• Értékorientált oktatás F Az ET három alapvető értékéhez (emberi jogok, pluralista demokrácia, jogállamiság) kapcsolható oktatáspolitikák támogatása. Konkrét szakpolitikai célok: demokratikus állampolgárságra nevelés, a többnyelvű és interkulturális oktatás, a történelem kritikus felfogása, a bizalomépítés és a demokratikus biztonság.
• Állampolgári kompetenciák mindenki számára F A demokrácia azon felfogásának érvényesítése, mely szerint annak jelentése nem korlátozódik az európai társadalmak közös örökségéhez tartozó értékrendszerre. Több annál: a demokrácia megszilárdításához és tökéletesítéséhez szükséges az állampolgárok aktív részvétele. A Tanács olyan kompetenciák fejlesztését szorgalmazza, amelyek minden egyes ember polgári kultúrájának részét képezik, elsajátításuk az egész életen át tartó tanulás távlatában történik.
• A demokrácia közvetlen gyakorlása F A felülről lefelé építkező kötelező tanterv csak korlátozott hatással lehet a tanulók demokratikus magatartására. Ehelyett a tanulóknak részt kell venniük a kollektív döntéshozatalban. Az oktatási intézményekben közvetlenül kell gyakorolni a demokráciát: fontos a gyakorlati tapasztalatokon alapuló tanulás, az aktív részvétel, a kollektív tárgyalás, a kritikus gondolkodás, a szerepjáték, a problémamegoldás és a közösség életében való részvétel.
• Az oktatáshoz való jog feljogosítás felőli megközelítése F Az ET továbbmegy azoknál minimális rendelkezéseknél, amelyek a nemzetközi és európai okmányokban alapvető jogként rögzített oktatáshoz való jogról szólnak. A Tanács tevékenységeiben az oktatáshoz való jog feljogosításkéntjelenik meg: ez a jog lehetővé teszi az egyén számára, hogy életét irányítsa, annak irányítását átvegye az államtól. Ez a jog felhatalmazza az egyént a döntések befolyásolására, az aktív részvételre és a demokratikus élet tökéletesítésére. Olyan jog, amely az egyént képességekkel ruházza fel, mivel az egyén társadalmi, gazdasági és politikai kompetenciái az ezen jog teljes körű érvényesítéséhez kapcsolódó feljogosító folyamatokra támaszkodnak. Azonkívül lehetővé teszi más emberi jogok elsajátítását is, mint például a munkához való jog, az identitáshoz való jog és a megfelelő életszínvonalhoz való jog. Ily módon hozzájárul az emberi jogok összessége koherenciájának és eredményességének megteremtéséhez. Konkrétabban, az Európa Tanács támogatását élvező szakpolitikai célok az oktatásnak nemcsak a mennyiségi szempontjaira hivatkoznak (tankötelezettség, elérhetőség, beiskolázás), hanem az oktatás minőségével kapcsolatos származtatott jogokra is:
• jó minőségű tanításhoz és tanuláshoz való jog;
• az iskolai testületekben és diákszervezetekben való részvétel joga;
• a nem hivatalos oktatáshoz való jog;
• a szakma- és iskolaválasztási tanácsadáshoz való jog;
• a mobilitáshoz való jog a tanulmányok során;
• a tanulmányok megfelelő elismeréséhez való jog;
• a kulturális identitáshoz való jog.

Az Európa Tanács azt az elképzelést támogatja, hogy az oktatáshoz való jog nem az oktatás valamilyen formájához való általános jog, hanem a teljesítmény bizonyos minőségi normáinak elérését jelenti.

• Az európai dimenzió F A Birzea-tanulmány a jól ismert három szempontot idézi fel és fejti ki: oktatás Európában, Európáról és Európáért. A fogalom kilencvenes években történt látványos fejlődése az európai oktatás számára háromdimenziós célt jelölt ki. Az idődimenziót (történelem), a térbeli és kommunikációs dimenziót (nyelvek) és az állampolgári dimenziót (demokratikus állampolgárságra nevelés). Az európai dimenzió kapcsán a Tanács tevékenységei olyan kezdeményezéseket támogattak, mint az egyetemi diplomák ekvivalenciája, a mobilitás, az iskolai cserekapcsolatok és partnerségek, európai tanárképző szakok, egyetemek közötti együttműködések a közös reformok végrehajtása terén (pl. bolognai folyamat). Ma már az európai dimenzió értelmezése a Tanácson belül globális színezetet kapott: az önmagára korlátozódó felfogás helyett a demokratikus kérdések iránti világméretű nyitottság jellemzi (lásd: európai–arab párbeszéd, illetve más kontinensek országainak megfigyelői státusa a Tanácsban: USA, Kanada, Mexikó, Izrael, Japán).

Az oktatás jövőbeli prioritásai

Korábban már utaltunk a három prioritásra, amelyet az athéni konferencián vitattak meg. Tartalmukat és jövőbeli lehetséges hatásukat ismertetjük a Cesar Birzea által leírtak alapján.^[24]

A sokféleség a társadalom természetes állapota. A diákoknak meg kell tanulniuk, hogy hogyan kell élni egy pluralista, sok kultúrát tömörítő és sokdimenziós társadalmi környezetben. Ezért képesnek kell lenniük a mássághoz való jog gyakorlására.

Az interkulturalitás a sokféleség aktív dimenziója. Az interkulturalitás a multikulturalizmus és a pluralizmus mellett az egyének, csoportok és közösségek közötti interakciót is feltételezi. Az interkulturális oktatás a gyakorló demokrácia eszközeként szándékosan teremt olyan helyzeteket, amelyekben kultúrák érintkezésére, kölcsönös egymásra hatására és a kultúrák egymásra gyakorolt megtermékenyítő hatására kerülhet sor. Ennek célja a sokszínűség fokozása a folyamatos kulturális dinamizmuson keresztül.

A minőség a célnak való megfelelést jelenti. A minőség emberi jogi szempontból való értelmezése alapján aminőségi oktatás a demokráciához kapcsolódó oktatási célok választás alapján történő elérése.

Sokszínűséget fenntartó oktatás

A sokféleségben megvalósuló egység kihívása az oktatásban a sokféleség paradoxonának^[25] is nevezett jelenségre utal. Az adott oktatási rendszerek feladata, hogy az állampolgárok a fennálló államrendet támogató és egységes csoportját termelje ki. Ez mindenkire nézve egyforma tanulási követelményekhez, mindenkinek biztosított alapszintű oktatáshoz, az oktatás minimális normáihoz, nemzeti tantervhez és tömeges oktatáshoz vezet. Az oktatáspolitikának ugyanakkor figyelembe kell vennie a sajátos tanulási igényeket, egyéni elvárásokat, valamint a társadalmi, kulturális és gazdasági hátteret is. A paradoxon feloldásához három lehetséges út közül választhatnak az oktatáspolitikusok: az esélyegyenlőségen alapuló megközelítés, a társadalmi igazságosságon alapuló megközelítés, valamint az emberi jogokból következő kötelességek. Az első választási lehetőség azt feltételezi, hogy az egyén a képességeihez, érdeklődési köréhez és körülményeihez leginkább illő oktatásban részesül. A második a társadalmi igazságosság elve alapján (Rawls) igazolja a társadalmi egyenlőtlenségeket, hátrányokat és kirekesztést ellensúlyozó intézkedéseket. Az oktatás célja a hátrányok enyhítése és kiigazítása. A harmadik választási lehetőség, amelyet a Tanács követ, a sokféleséghez való jogot az emberi jogok teljes felépítményén keresztül húzódó kérdésként fogja fel.

Az emberi jogokból következő kötelességek^[26]

A Tanács álláspontja szerint abból kell kiindulni, hogy minden egyénnek olyan oktatást kell biztosítani, amely törekvéseinek és igényeinek leginkább megfelel. Az oktatáshoz való jog így egyben a sokféleséghez való jog is: a személyiségfejlesztéshez és identitáshoz való jog, a különbözőséghez való jog, az egyéni választás joga és az egyén igényeihez leginkább illő bánásmódhoz való jog. Az értelmezés szerint a sokféleség három szakpolitikai elvet generál:

A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve • Megköveteli a hátrányos megkülönböztetés minden nyílt, intézményesített vagy strukturális, valamint rejtett formáinak felszámolását. Azaz gondoskodni kell arról, hogy senki számára se legyen lehetetlen az oktatás igénybevétele csak azért, mert szegény, nőnemű, etnikai kisebbségből származik, földrajzilag kieső térségben él, tanulási vagy fizikai nehézségekkel küzd.

A választás elve • Az oktatási kínálat sokszínűségét jelenti (diverzitás), amelyben a különböző egyének, csoportok és közösségek megtalálhatják a nekik leginkább megfelelő környezetet, tantervet vagy képesítést. A diverzitás így a tanulási lehetőségek tárházaként jelenik meg, mely az emberi képességek sokféleségének pontos leképezését próbálja adni.

A pluralizmus elve • A Tanács – lehetőségeit figyelembe véve – az alábbi eljárásokat alkalmazhatja a projektek és a tevékenységek megtervezése előtt:

• a kulturális és a társadalmi pluralizmus elismerése a hasonlóság és a sokféleség egyensúlyának megbontása nélkül, a tantervben és az intézményi hátteret tekintve; a sokféleségre és befogadásra törekvés közepette az oktatáspolitikusoknak nem szabad elfelejteniük, hogy a végső cél nem az iskolai teljesítmények egyenlő szintre hozása, hanem az, hogy mindenki minőségi oktatásban részesüljön;
• a tanulás pluralista módon történő megvalósulásának ösztönzése (pl. alternatív iskolákon, a tanulás informális és nem hivatalos formáin, a virtuális egyetemeken, az elektronikus tanuláson, az alternatív szakmai központokon, a multikulturális és nem központosított tanterveken keresztül);
• az oktatási intézmények demokratikus irányításának elősegítése, ami magában foglalja az önkormányzatokat és önfejlesztő intézményeket, a tanulói részvételt, a kollektív döntéshozást stb.;
• a nyilvánosság oktatás iránti érdeklődésének felkeltése és abban való részvételének ösztönzése a különféle szereplők bevonásán keresztül, mint például az üzleti szektor, a magánszektor, a média, a helyi közösségek, önkéntes szervezetek, politikai testületek, munkaügyi hivatalok, egészségügyi szolgáltatók és egyéb közintézmények.

Birzea a sokszínűséget fenntartó oktatásról megállapítja, hogy a jövőben ez olyan „emelőerő” lehet, amely lendületet adhat az ET szerepvállalásának.

Interkulturális oktatás

Az interkulturalitás és a sokszínűség fogalma elválaszthatatlan, mint már utaltunk rá. Az előbbi esetén nagyobb hangsúly esik az interakciókra a különböző kultúrák között, míg az utóbbinál maga a különbözőség, a sokszínűség megőrzése, fejlesztése, értékként deklarálása az elsődleges.

Az interkulturális oktatás és az Európa Tanács oktatáspolitikája elválaszthatatlan fogalmak. Az oktatáspolitikát szemléletében, módszertanában már régóta meghatározza. Az interkulturális oktatást oktatáspolitikai elvként először 1983-ban fogalmazták meg, az Európai Oktatási Miniszterek Állandó Értekezletének 13. ülésszakán,^[27] mára oktatáspolitikai prioritássá vált az ET tevékenységében. A bevándorlók, később a kisebbségek, főleg a roma közösségek oktatására, felzárkóztatására, integrációjára alkalmazott oktatási/képzési módszerből általános, az egész társadalomra alkalmazható módszer fejlődött ki.^[28] Az ET jelen értelmezése, a Birzea-tanulmány Interkulturális oktatás és az együttélés tanulása (2000 után) című fejezetén alapszik, melyben a szerző három irányt jelöl ki a fogalom értelmezésére és a cselekvésre.

A különbségek mint a tanulás alapja

A módszer az interkulturális oktatás kreatív jellegét emeli ki. Birzea a Bennett-féle differenciációs elmélet és Bourdieu kulturális tőkéről alkotott elmélete alapján írja le a folyamatot, amelynek során új kulturális modellek születhetnek a régiek reprodukálása mellett. Az interkulturális oktatás során tehát nemcsak cseréről, viszonosságról, egymás megismeréséről lehet szó, hanem a tanulás új minőséget hozhat létre. Nem pusztán a megőrzés a célja a sokféleség és a multikulturalizmus kontextusában, hanem új tanulási élmények révén történő gazdagítása. Feltételezi az eltérő kultúrákkal való rendszeres találkozást, másrészt a viszonosság, csere, az interakciók és a kölcsönös bizalom, azaz interkulturális tapasztalatok révén a saját kultúra újrafelfedezését. A kulturális eltérések nem frusztrációt, előítéletességet okoznak, hanem megmutatják a kultúrák határait, melyeket átlépni csak nyitottság és kommunikáció útján lehet.

Ellentmondásokból és konfliktusokból való tanulás

A kulturális konfliktusok természetszerűleg fakadnak a sokféleségből, a lényeg azonban, hogy feloldásukkor nem szabad erőszakot alkalmazni. Ennek jogi és politikai eszköze az emberi jogok kölcsönös korlátozása, azaz az emberek, kulturális csoportok és közösségek jogai nem korlátozhatják mások jogait. A konfliktusokból, ellentétek megértéséből való tanulás az egyik legfontosabb forrás, amelyből az interkulturális tanulás ered. Az ET oktatási téren már alkalmazott módszerei szerint ez több szempont alkalmazásával jöhet létre,^[29] az emlékezet és a megbékélés eszközével,^[30] konfliktuskezeléssel,^[31] valamint a vallások közti párbeszéd szorgalmazásával.^[32]

Kollaboratív tanulás

Az interkulturális oktatás számára a legkedvezőbb környezet. Elméleti megalapozását a szocio-konstruktivista teória jelenti: viták folynak az e-tanulásról, a hálózatos tanulásról, a tanuló társadalomról, az együttélés tanulásáról stb. A tanulás hálózatokban (pl. cserék), csoportokban (feladatorientált projektcsoportok) és spontán alakult közösségekben valósulhat meg. Középpontjában tehát nem az egyén, hanem a közösség áll.

Az interkulturális oktatás fenti, Birzea által leírt értelmezése jelzi, hogy az interkulturális oktatás mára átfogó oktatáspolitikai elképzeléssé vált: az ET állásfoglalása szerint (is)^[33] e módszer segítségével együtt tudunk élni egy kulturálisan, etnikailag sokszínű társadalomban. Hozzásegít ahhoz, hogy jobban megértsük a különböző világképeket meghatározó kulturális, erkölcsi, vallási, társadalmi alapelveket. Fontos az interkulturális oktatás kreatív jellegének kiemelése. Az interkulturális oktatás ugyanis lehetővé teszi, hogy új, kollektív identitásokat hozzunk létre, köztük az európai identitást. Továbbá új ismereteket tesz elérhetővé olyan érzékeny kérdésekkel kapcsolatban, mint a közös történelmi múlt, a vallási hovatartozás, a nemzeti identitások és a migráció.

Minőségi oktatás

A minőség fogalmát a Tanács még eddig nem fogalmazta meg hivatalosan, de ez nem azt jelenti, hogy nem foglalkozott vele. Birzea megállapítása szerint a Tanács mindig a gyakorlat felől közelítette meg a minőség kérdését. Tanulmányában leírja, hogy az ET eddigi oktatási tapasztalataival és eredményével hogyan járulhat hozzá az európai minőségbiztosítási modellhez, javaslatot tesz új minőségi indikátorokra és a minőségfejlesztésre. A szerző nem hallgatja el a minőségbiztosítással kapcsolatos aggályait sem.^[34]

Minőségbiztosítás

Az európai oktatási rendszerek ötkomponensű minőségbiztosítási modelljéhez^[35] az ET az alábbi hozzájárulásokat határozta meg:

• Szabályozás • A Tanács jogi és politikai infrastruktúrájának felhasználása konkrét szakpolitikai célok érdekében, mint például a jogok és feladatok, a sokféleség, állampolgári aktivitás, interkulturális oktatás, egyenlő hozzáférés és egyenlő bánásmód.
• Az oktatás folyamata • Az Európa Tanács aktív tanulói részvétellel és az iskolai atmoszférával (pl. az erőszak és a rejtett diszkrimináció visszaszorításával), a tanárok szakmai továbbképzésével, az iskolák és az egyetemek demokratikus irányításával, az iskola és a szülők együttműködésével kapcsolatos tevékenységei.
• Tanterv- és tananyagfejlesztés • Az aktív állampolgári szerepvállaláshoz szükséges alapvető tananyagok hatékony átadása (pl. nyelvismeret, történelemismeret, az európai dimenzió); a hosszú távon megmaradó készségek középpontba állítása (pl. csapatmunka, kritikus gondolkozás, érvelés, a konfliktusok békés rendezése) az elavult ismeretek és az azonnali eredmények helyett.
• Tanulási tapasztalatok • A nem formális és a rejtett tananyag (információgyűjtés, hálózatok, terepmunka, látogatások, projektek) beszámítása a formális tananyagba; a tanítás átadó, valamint a tanulás befogadó jellegének megváltoztatása és helyette olyan konstruktív szemlélet bevezetése, amely a hangsúlyt a tanulók személyes tapasztalatszerzésére helyezi; az önállóan irányított tanulás ösztönzése a reaktív tanulás helyett; a személyiséget fejlesztő, meghatározott szempontokra épülő értékelés kialakítása.
• Eredmény • A képesítések nemzetközi összehasonlíthatóságának biztosítása (például a Közös Európai Nyelvi Referencia Keret révén); a felsőfokú bizonyítványok elismerésének biztosítása (például az UNESCO-val közösen elfogadott, a diplomák elismeréséről szóló lisszaboni egyezmény alapján); a felsőoktatási magánintézmények minőségbiztosításának támogatása (például A Rec [97]1 sz. ajánlás alapján).

A minőségbiztosítás oktatásban történő alkalmazása nem csodaszer, állítja Birzea, több hátránya is van.

• Saját magát a formális oktatásra korlátozza.
• Az erőforrások felülről lefelé történő elosztása és a szelektív szemlélet (a minőségbiztosítási technológiákat csak az a néhány elit szereplő használhatja, akik ténylegesen ellenőrzik az egész elszámoltathatósági folyamatot).
• Túlzott bizalom a statisztikai mutatókban; a minőség nem mindig fejezhető ki számszerű adatokkal.

Minőségi indikátorok és viszonyítási alapok

A tanulmány nem hallgatja el fenntartásait a minőség kvantitatív kifejezésével, azaz az indikátorokkal történő méréssel kapcsolatban. Kiemeli a nemzetközi tudásszintfelmérések korlátait, azzal együtt, hogy hasznukat elismeri (például PISA). Az Európa Tanács az ún. soft területeken (amelyeken egyetlen nemzetközi szervezet sem dolgozott ki viszonyítási alapokat) határozott meg viszonyítási alapokat és hozzájuk tartozó minőségindikátorokat, hangsúlyozva, hogy ezek kiegészítői lehetnek más szervezetek, például az Európai Bizottság 16 minőségindikátorának.

Sokféleség és tanulási lehetőségek:

• befektetések a távol eső és szegény régiók, valamint a kisebbségi és hátrányos helyzetű csoportok oktatásába és képzésébe;
• azoknak az etnikai kisebbségi származású tanulóknak a százalékaránya, akik anyanyelvükön tanulhatnak;
• az oktatás valamely hivatalos formájába beiratkozott idősebb tanulók száma;
• az oktatásban való részvétel második esélyét kihasználó tanulók súlya régiónként, nemenként, koronként és társadalmi csoportonként;
• lemorzsolódási arány a hátrányos helyzetű csoportok körében, összehasonlítva azokkal, akik a hátrányos helyzetűek érdekeit érvényre juttató politika által érintettek;
• romák/cigányok részvétele az oktatás szelektív szintjein (felső középiskola és felsőoktatás).

Állampolgársággal kapcsolatos műveltség:

• a demokratikus állampolgárságra nevelés hivatalos tantervi rendelkezései (például a tantárgy státusa és az állampolgári ismeretek óraszáma);
• a demokratikus állampolgárságra nevelésben részt vevő képzett pedagógusok száma;
• iskolai eredmények történelemből, állampolgári ismeretekből és társadalomismeretből (például a záróvizsgán, érettségin);
• az oktatási intézményen belüli döntéshozatalban részt vevő tanulók aránya;
• az állampolgársággal kapcsolatos műveltség aránya (például az állampolgári ismereteket mérő teszteken elért eredmények);
• az iskolán kívüli állampolgársággal kapcsolatos tevékenységekben való részvétel aránya (például közvélemény-kutatás, választások, kampányok, tiltakozó események, pénz- és aláírásgyűjtés, politikai testületek, pályázat helyi vagy városi hivatalra);
• az államirányítás és a közügyek iránti érdeklődés szintje (például politikai információknak való kitétel, közös ügyek iránti érdeklődés, a média kritikus használata);
• a bizalom szintje a tanulók és fiatalok körében (például a politikai vezetés iránti bizalom, bizalom a demokratikus intézményekben, a választásokon való részvétel szándéka).

Interkulturális oktatás:

• a kétnyelvű és nemzetközi iskolák száma;
• a külföldi diákok száma;
• beiratkozási arány a bevándorló családok és emigráns dolgozók gyermekei körében;
• a kisebbségi és többségi szemlélet tükröződése a tankönyvekben (például a tartalom elemzésén keresztül);
• a kétnyelvű pedagógusok száma;
• az együttműködő tanulási programokban részt vevő tanulók száma;
• a befogadás elvén működő iskolák száma.

Az európai dimenzió:

• az „európai” tartalommal rendelkező modulok, tárgyak és tantervek súlya a különböző szinteken;
• az elért eredmények szintje az Európával kapcsolatos tantervek és tartalmak terén;
• a mobilitási programokban, közös projektekben és európai programokban való részvétel;
• a más európai országok intézményeivel folytatott partnerkapcsolat keretében kínált, elismert közös diplomát adó szakok és tantervek;
• európai tanárképző szakok látogatottsága.

Végszó