Attitűd vagy „vas”?

A beszélgetés résztvevői: Szalayné Tahy Zsuzsa tanár, Szent István Gimnázium, Budapest; Turcsányiné Szabó Márta egyetemi docens, ELTE; Könczöl Tamás, a Sulinet Programiroda igazgatója; Dőry István tanár, Ferences Gimnázium, Szentendre. A szerkesztőséget Kerber Zoltán képviselte.

Mit jelent a digitális tananyag fogalma? Miben különbözik a hagyományostól? Miért van szükség digitális tananyagokra?

Szalayné Tahy Zsuzsa: Nem állítanám szembe egymással a digitális és a hagyományos tananyag fogalmát. A digitális tananyagokkal ugyanúgy lehet hagyományosan tanítani, mint a tankönyvekkel. Nem a tananyag hagyományos elsősorban, sokkal inkább az a tanári hozzáállás, amely a tananyagot közvetíti a gyerekeknek.

Akkor a digitális tananyaggal a papír alapú tananyag állítható inkább szembe?

Szalayné Tahy Zsuzsa: Így van. A digitális jelleg másfajta hordozóeszközt jelent, az ilyen tananyag másképp működik, mint a papír alapú, és máshogy is kell használni. De a digitális tananyagok teljes tárházának felvonultatásával is lehet rettentően unalmas frontális órát tartani. Meg kell tanulni, hogy miképpen lehet ezt az eszközt beépíteni a napi gyakorlatba.

Dőry István: Régi elvárásom, hogy a digitális tananyag jobb legyen, mint a hagyományos. Ne újítsunk csak azért, mert a számítógép rendelkezésre áll! Vannak olyan eszközök, módszerek, amelyek jobban használhatók akár az órán, akár az otthoni munkában, mint a hagyományosak, és van, amikor inkább az eddig használt a jobb. Nem kell szégyellni, ha bizonyos anyagokat papíron osztunk ki, fénymásoljuk, esetleg lediktáljuk azokat. A digitális tananyag fejlesztésénél – én inkább azt mondanám, gyűjtésénél, mert nem annyira fejlesztő, sokkal inkább gyűjtő vagyok – nagyon meg kell gondolni, hogy hol fogják használni. Tipikus módszer, hogy a tanár beviszi az iskolába az összegyűjtött anyagokat, majd hagyományos módon, a katedráról előadja. Bizonyos alkalmakkor ez is nagyon jól működik. Három-öt perces filmekkel, kivetített képekkel babérokat lehet aratni, mert a gyerekek odafigyelnek rájuk. A képek, filmek ott hasznosíthatók jól, ahol van vetítési lehetőség. Egészen másként kell a digitális tananyagot fejleszteni, ha interneten keresztül akarjuk a diákot elérni. Ott tényleg játékos interaktivitásra van szükség. Nem kísérleti labirintusba kell zárni a gyerekeket, ahol az a feladat, hogy találja ki, milyen elágazási lehetőségek vannak, ide kattintson, oda kattintson. A régi CD-ROM-oknál voltak olyan szélsőséges fejlemények, amikor a játékosságot annyira túlzásba vitték, hogy már a gyerek idegeivel is játszottak. A CD-ROM-ok nemcsak a lassúságuk, áruk miatt mennek ki a divatból, hanem egyszerűen nem voltak sokkal jobbak egy hagyományos színes képeskönyvnél. Gyakran telepítési nehézségeik voltak, nem volt egyenletes a minőségük, néha ötezer forintért kitűnőt lehetett kapni, máskor tízezerért csapnivalót. Az internet által közvetített digitális tananyag azonban minőséget jelent, mert ami ott megjelenik, senkinél sem lehet rosszabb.

Turcsányiné Szabó Márta: Nagyon fontos, hogy a tananyagnak modelleznie kell az életet, és a 21. század digitális reprezentációs formája elkerülhetetlenné teszi, hogy a tananyagok segítsék e reprezentációs forma, illetve a hozzá kapcsolódó struktúrák megértését. Fontos, hogy ezek az új típusú tananyagok lehetővé tegyék a keresést és a szintézist. A digitális tananyag interaktív jellegével jelentősen hozzájárulhat a gyerekek önálló tanulásához, segítheti az élethosszig tartó tanulás képességének a kialakulását. Ebben alapvetően új utakon jár ez az eszköz.

Könczöl Tamás: Az SDT-vel egy olyan tudástárat kívánunk felállítani, amelynek digitális tananyagai felhasználhatók a közoktatás mindennapi gyakorlatában, tartalmai szerkeszthetők-módosíthatók a konkrét tanítás-tanulási környezetnek megfelelően. Tény, hogy nem kell minden tevékenységhez digitális tananyag. Csak azt szabad elektronikus taneszközben megjeleníteni, amelynek hozzáadott értéke van a hagyományos taneszközökhöz képest. Mint ahogy egy időszakban mindent az írásvetítővel vetítettünk – ha kellett, ha nem –, a multimédiával, az e-learninggel szemben is volt egy csodavárás, amely nem igazolódott be. Ezek csak eszközök, amelyeket a pedagógus belátása szerint használhat fel. Az SDT is csak egy eszköz, amely sokféle funkcióval rendelkezik, de a lényeg az, hogy hogyan használjuk. Ha a pedagógusnak megmutatjuk a hatékony használat módját, akkor nagyon jól fogja alkalmazni az órán. Erre továbbképzési modulokat akkreditáltunk, és mintegy húszezer pedagógus képzését indítjuk el.

Dőry István: A spontaneitás jót tesz az órán. A gyerekek szeretik, ha a tanár lelkesedik, s olyan friss dolgokat – akár az előző nap megtalált anyagot – is megmutat, amelyek nem tartoznak szorosan az adott tananyaghoz. Az SDT esetében szerintem egy kicsit túlzásba vitték a didaxist: a tanárnál az szerepel, hogy értessük meg a diákokkal, és adjuk át a szemléletet, a diáknál, hogy értsd meg és tanuld meg a szemléletet. Sokszor ugyanazok a szavak jelennek meg. Ebben a nagyon rideg keretben elvész a lényeg. Egy idő után a gyerekek még a jót is otthagyják a forma miatt. A Sulinet egyéb részein egyébként hatalmas kincsesbánya található, amely hagyományos módon szerepel, ahogy az interneten szokásos. Vegyes felvágott, ez is van, az is van. A különböző honlapok böngészésével én is magamat művelem, néha fölhívom a gyerekek figyelmét egy-egy oldalra.

Turcsányiné Szabó Márta azt hangsúlyozta, hogy a diákok önálló tanulását segíti elő a digitális tananyag, azaz egyfajta önművelő funkciót lát el. Mások szavaiból az derül ki, hogy a tanár számára is legalább ennyire fontos. Az SDT szerkezete alapján jól látszik, hogy a pedagógus igényei nagy szerepet kapnak benne. Sőt, talán az ő szempontjuk a legerősebb. Hogyan tud megfelelni az SDT a különböző igényeknek?

Könczöl Tamás: Az sdt.sulinet.hu portálon most látható verzió közel sem a végleges állapot, ennél jóval előbbre tartunk már. Az új verziót az idei Educatio kiállításon tárjuk a nagyközönség elé. Amikor az SDT koncepcióját kidolgoztuk, nem akartunk se többre, se kevesebbre vállalkozni, mint hogy homogén felhasználói felületen, azonos struktúrában digitális oktatási segédanyagokat publikáljunk. Az elsődleges cél az volt, hogy rövid idő alatt nagyon nagy mennyiségű tananyagot helyezzünk el, amely kiegészítheti a tanórai és a tanórán kívüli oktatást. A tanárok számára az SDT tananyagszerkesztő modulja segíthet még sokat, amellyel le tudják tölteni a tartalmakat, és akár offline is tudják szerkeszteni, felhasználni, majd vissza is tudják tölteni a szerverre.

Dőry István: Az internet folyton változik, az ember megjegyez egy címet, és mire a gyerekeknek ajánlaná, sokszor már nem létezik. Vagy letöltök egy médiaanyagot, és lehetséges, hogy egy másik számítógépen és másik operációs környezetben már nem is fut. Tehát fontos az a fajta biztonság, hogy a kiválasztott anyag meglegyen, amikor például a diák otthon használni akarja.

Könczöl Tamás: Pont erről szól az SDT, a koncepció lényegét foglaltad össze. A többi digitális tananyaghoz képest pont az az új, hogy mint pedagógus kivehet-hozzárakhat a meglévő tananyagokhoz. Ez a rendszer lehetőséget ad a korszerű tanulásszervezési formák, például a kooperatív technikák alkalmazására. A pedagógus az osztályon belül csoportokat hozhat létre, megfelelő szerepeket oszthat ki, és ennek megfelelően dolgozhatnak a tanulók. Nyilván ez nem váltja ki a hagyományos kommunikációs formákat, tanítási-tanulási módokat, módszereket, csak hozzásegít ahhoz, hogy a pedagógus eredményesebben tudja megszervezni az órai munkáját.

Szalayné Tahy Zsuzsa: Fontos hangsúlyozni az SDT tudástárjellegét. Az SDT-s halmaz jóval bővebb annál, mint amit tananyagnak lehet nevezni, hiszen csak egy része a megtanulandó tananyag, egy másik részéből a diák vagy a tanár válogat, és készségfejlesztésre, kutatásra használja. A különböző tudáselemekből a diákok értelmes, összefüggő új tudást hozhatnak létre. Információk gyűjtésére, rendszerezésére alkalmas, tehát az SDT-ben található információk nagy része szerintem nem tananyag.

Könczöl Tamás: Tudástár digitális tananyagokkal, amelynek nem minden része törzsanyag.

Szalayné Tahy Zsuzsa: Inkább kutatási háttér. Egy galéria összes műalkotása például nem tananyag. Viszont hozzá lehet férni, hozzá lehet nyúlni. Az sem tananyag, hogy a Bibliát szöveg szerint tudja valaki. Kutatni lehet benne, részeket lehet belőle kiemelni, tehát ilyen értelemben ez több mint tananyag. Műveltségterületek, tantárgyak szerint rendszerezett tudástár. Remélem, egy idő után hiteles információk lesznek benne mindenhol. A lényeg, hogy hitelesített információk vannak benne, bár még lehet találni néhány ellenpéldát.

Könczöl Tamás: Az áltudományokat nem támogatjuk, a fent lévő anyagok javítása folyamatban van.

Szalayné Tahy Zsuzsa: Nem ilyenekre gondolok. Volt németes, horvátos és magyaros írás. Lehet ennyiféleképpen írni, csak akkor tegyük oda zárójelben, hogy ez melyik írásmód, és hogy éppen miről van szó, mert különben megzavarja a gyereket is. Külön problémát okoz ebből a szempontból Thálesz, Pitagorasz a matematikában. Hitelesíteni kellene ebből a szempontból is a teljes SDT-t, hogy ha gyerek kutat és talál valamit, akkor tudjuk, hogy ami az SDT-ből jön, az valószínűleg jó. Az internet minden más területéről mindent össze lehet szedni, csak az nem biztos, hogy hiteles, mert akárki odatehet bármit.

Könczöl Tamás: Alapvető szempont, hogy hiteles legyen, elkészülte után is folyamatosan javítani lehet. Tisztában vagyok ennek a jelentőségével, sajnos vannak még hiányosságok, a korrigálásokat elvégezzük.

Különböző kutatások – köztük az OKI tantárgyak helyzetével foglalkozó kutatásai is – egyértelműen bizonyítják, hogy a pedagógusok nagyon kis számban használják a számítógépet a tanórán, szinte csak az informatikatanárok, és ha egyáltalán használják, akkor is otthon, elsősorban a szövegszerkesztőt, néha az internetet. A digitális tudástárat is úgy kell bevezetni, hogy a tanórán is szerepet kapjon, és a tanárok körében megtörténjék a szemléletváltás. Elhiggyék, hogy az új eszköz által hatékonyabban, eredményesebben, jobban tudnak tanítani. Nem szabad megfeledkezni az iskolák számítógépes technikai hálózatának adottságairól, hiányosságairól. Fontos kérdés, hogy mi jelenti az erősebb korlátot: a tanárok szemléletváltásának, attitűdjének a hiánya vagy az iskolák technikai lehetőségei?

Szalayné Tahy Zsuzsa: Szerintem a hardware az erősebb korlát. Indokolnám is. Azt gondolom, hogy az SDT akkor jó, ha a tanórán a gyerekek maguk is tudják használni, illetve amikor a tanár könnyedén elő tudja venni az órán, majd könnyen félre lehet tenni, aztán újból elő lehet venni, tehát, ha beépül az oktatás, a tanóra folyamatába. Ma a középiskolákban nincs ehhez szükséges eszközpark. Az iskolák egy részében most kezdik kiépíteni a drótnélküli (wireless) hálózatokat, hogy viszonylag könnyedén lehessen bevinni az órára legalább a bőröndöt vagy a zsúrkocsit. De a bőrönd és a zsúrkocsi is csak a frontális órára jó. Erre viszont az is megfelel, ha a tanár kigyűjti otthon a szükséges elemeket, szöveget készít belőle, felolvassa és előadja. Tehát a frontális óra nem indukálja feltétlenül azt, hogy a tanár SDT-t használjon. Bizonyos dolgokra jó, és a tanárok használják is. Arra például jó, hogy szerepeltesse a diákot. Az SDT nem arra való, hogy frontálisan, prezentációs alapon előadjak valamit. Ha a tanár így használja, akkor azt fogja érezni, hogy a farka csóválja a kutyát. Tehát azért tartom az órát géppel, hogy bizonyítsam, ezzel is tudok tanítani. Ez kétszer, háromszor hatásos a gyerekeknél, mert felüdülést okoz, hogy a tanárnő is tudja használni a számítógépet. Valójában fölösleges energiabefektetés igazi módszertani haszon nélkül. Ahhoz, hogy az SDT használható legyen, tényleg meg kell őrizni az eredeti konstrukcióját, az eredeti funkcióját, hogy interaktívan használják a gyerekek az órán. Ha van benne egy teszt vagy egy interaktív feladat, lehet benne keresni, kutatni, akkor ezzel a gyerekek mindegyike foglalkozni fog. Ehhez viszont olyan terem kell, ahol mindenki hozzáfér ahhoz az eszközhöz, géphez, amelyen el tudja végezni a feladatot. Jelenleg ez még hiányzik.

Dőry István: Amerikában rengeteg pénzt fektettek ebbe. Nemrégiben olvastam, és ezt másutt is tapasztalom, hogy pont az a típusú óra jelent csődöt, amelyen a tanár is ott van, a diák is ott van, és mindenkinek van számítógépe. Ugyanis a gyerekek dolgozni kezdenek a géppel, a tanár rekedtre beszélheti magát, mert hol itt, hol ott, mindenhol kell figyelnie és segítenie. Ha szabad internet-hozzáférés van, akkor az óra utolsó 15 percében a letöltések zajlanak valamelyik hátsó sarokban, a gyerekek már mással foglalkoznak. Én azt tartanám jónak, hogy otthon nagyjából azonos feltételei lennének mindenkinek, s ha a diák kap egy feladatot, akkor azt otthon is megoldhatja. Így nem vonják el a figyelmét, nem kell a barátaival kommunikálnia, csillogtatnia számítógépes tudását, hogy ő ezt is tudja, azt is tudja, ilyen-olyan honlapokat ismer. Vagy cenzúrázzunk? Beindítjuk a számítógépet, és azt mondjuk, hogy a mai órán csak az SDT honlapjához lehet hozzáférni? Azt hiszem, előbb-utóbb a gyerekek ebben a helyzetben is megtalálnák a maguk szórakozását. Még egy adott honlapon belül is el lehet kalandozni máshova. A frontális órát is lehet javítani, a frontális órába is be lehet vinni olyan anyagokat, amelyekkel többet érek, mintha fölolvasnám egy könyvből és lediktálnám. Hozzá kell tenni, ez a frontális órára vonatkozik, ez csak az egyik lehetőség. Amerikában is úgy értékelik, hogy kidobott pénz minden gyerek asztalára számítógépet tenni, mert szórakozni fognak a számítógéppel, és a tanulás alig halad előre.

Szalayné Tahy Zsuzsa: Azt gondolom, ha van egy olyan feladatsor, amely 25 kérdésből áll, és a diáknak tíz perce van rá, mert utána mással foglalkozunk az órán, akkor a gyerek közben nem fog internetezni. Informatikatanárként rendszeresen úgy tanítok, hogy rendelkezésre áll az internet, és nem engedem, hogy elkalandozzanak. Amikor a diáknak prezentációhoz kell anyagot gyűjtenie az internetről, akkor is tudom, hogy milyen témáról van szó, és közben nem chatelhet, nem levelezhet. Egy tanár, amikor ott van az órán, ennyit azért láthat. Ha ötperces feladatot adok, akkor öt percet foglalkozhat a diák a géppel. Nagyon fontos, hogy pici, laptop gépek legyenek a termekben, és nem nagy gépek, amelyek mindent kitakarnak.

Dőry István: Igen, a nagy gépek mögött nagyon jól el lehet bújni…

Szalayné Tahy Zsuzsa: El lehet bújni mögöttük, mert amikor nem dolgoznak rajta a gyerekek, akkor is be vannak kapcsolva. A kis gépet kiveszem a padból, kinyitom, elkészítem a feladatomat vele, az eredményt esetleg a füzetbe írom, vagy adott esetben elküldöm a tanárnak, tíz perc után becsukom a gépet, visszatolom a padba, és folyik tovább az óra. Így működik az SDT szerintem, másképp nem nagyon. Innentől kezdve éri meg a tanárnak.

Turcsányiné Szabó Márta: Visszatérnék a tanulásra, mert szerintem innen érthető meg a probléma. A tanulás egészen jól megy addig, amíg el nem kezdünk iskolába járni, és megint nagyon jól megy, miután befejeztük az összes iskolát, az élet iskoláját ugyanis a motiváció vezérli és egy természetes mindennapi közegen keresztül zajlik. A tanulás nagyon fontos, a tanárnak ebben kulcsszerepe van. Nagyon sok gyerek azért nem szeret tanulni, mert amikor bekerül az iskolába, jó esélye van arra, hogy olyan tanárral találkozik, aki a régi poroszos módszert használja még ma is. Ezért fordul elő gyakran, hogy a gyerekek egy része az iskola falain kívül jobban szeret tanulni, olyan anyagokat talál, amelyek motiválják. A tanárnak nem az a szerepe, hogy az egész tananyagot ismertesse a gyerekekkel, majd az egészet számon is kérje. Valójában az lenne a szerepe elsősorban, hogy motiválja őket, felkeltse az érdeklődésüket valami iránt. Olyan témákat kell felvetni, és olyan forrásokat kell nyújtani – itt mindegy, hogy digitális vagy nem digitális –, amelyek motiváló hatásúak. Ez az elsődleges. Ha ezt nem tudja megtenni, elvesztette a gyerekeket. Ehhez szorosan kapcsolódik viszont a tudásmenedzsment kérdése. Itt válik fontossá, hogy a pedagógus milyen eszközöket tud bevinni a terembe, mire hívja fel a gyerekek figyelmét. Itt kaphat szerepet a digitális tananyag és az internet is. Mert mit akarunk? Azt, hogy a gyereket motiváljuk arra, hogy önállóan fejlessze magát. Nem az iskolának, nem a felnőtteknek tanul, hanem önmaga érdekében fejleszti önmagát, és ezért becsülje is önmagát. Ebben a folyamatban az a tanár szerepe, hogy orientálja a gyerekeket. Ez minden gyerek esetében másképp történik, mert más az érdeklődése, más a fejlettségi szintje, és más feladatban tud hozzáadott értéket adni a közösen kifejlesztett tudáshoz. Ez hívjuk perszonalizált tanulásnak. A tanárokat viszont évtizedek óta poroszos módszerrel képzik az egyetemen. Ehhez képest mit várunk el tőlük? Azt, hogy ne ilyen módszerrel tanítsanak. Így lehetetlen változást elérni, s ez kihat a digitális tananyagok alkalmazására, sőt az egész IKT-használatra. Ugyanolyan módszerekkel kellene képeznünk a tanárokat, mint amilyen módszereket szeretnénk, hogy ő maga is meggyőződéssel alkalmazzon.

Könczöl Tamás: A kérdés lényegében az volt, hogy attitűd vagy „vas”? Azt gondolom, hogy elsődlegesen attitűd s csak másodlagosan „vas”. Az a fontos, hogy a pedagógus megérezze, hogy ez is csak egy eszköz a számára, mint régen az írásvetítő volt. Nagyon sokféle eszközt fel lehet használni a tanórán, a digitális tananyag ezek között egy lehetőség. Hogy a „vas” témájára is kitérjek: a fejlettebb országokban már nem kell központi programot indítani azért, hogy egy iskolának vagy diáknak legyen számítógépe, mert meg tudja venni. Már egyre kevesebb helyen építenek laborokat is, mert a diáknak ott van a kezében az eszköz. Az SDT-fejlesztéssel számunkra az a fontos cél, hogy adjunk egy olyan felületet, amelyen tartalmakat lehet megjeleníteni, és a tartalmakat akár szerkeszteni is lehet, esetleg újat létrehozni. Először mindenképpen állami szinten kell egy kezdő lökést adni, amely beindítja a tananyagfejlesztés piacát, mert Magyarországon ennek nincs igazán még piaca. Nálunk ma még nem reális, hogy a portál címlapjára kattint a pedagógus, és például a történelemanyag csak akkor megjelenik meg, ha megadja a hitelkártyaszámot és fizet érte. Azt gondolom, az SDT ebben is példaértékű lehet: ha ez állami üzemeltetésű rendszer, akkor annak kötelessége öt és tíz év múlva is ott lenni. Persze folyamatosan fejleszteni kell továbbra is, és ami már esetleg elavult, azt időközben félre kell tenni. Egy a lényeg: nagyon egyszerű felületen mindenki számára világos koncepció alapján – ez le van írva az SDT-kézikönyvben – különböző tartalmakat tegyünk föl, publikáljunk, és ennek hatékony felhasználásához szolgáltatásokat üzemeltessünk. Ehhez kell például egy olyan ügyfélszolgálat, helpdesk, amely nem technikai, hanem szakmai. A bevezetésnél figyelni kell a fokozatosságra is: a pedagógusnak először nem új tartalmat kell készítenie, hanem bátorságot kell vennie ahhoz, hogy felhasználja a meglévő anyagokat a tanóráján. Később már talán ötletei is támadhatnak az anyag bővítésére. Ekkor látja majd valójában, hogy a struktúra továbbfejleszthető, és ekkor kezd majd számára is igazából működni a rendszer. Ehhez idő és türelem kell. Valójában rengeteg dolog befolyásolja ezt a folyamatot, ezért kicsit összetettebb a kérdés annál, hogy attitűd vagy vas.

Szalayné Tahy Zsuzsa: A tanárok sokszor alulértékelik magukat, még a kérdőíves felmérések esetében is. Jóval többet próbálkoznak, jóval többet tesznek, mint amit elmondanak, és mégis azt gondolják magukról, hogy nem használják az eszközt. Az attitűdnél inkább ilyen típusú problémát látok: azt kellene a tanárnak mondani, hogy igen, te már használod, te már tudod, már alig kell egy picikét továbbfejlődnöd, hogy rugalmasan tudd használni, és akkor sokkal jobban érezné magát, büszke lenne magára, és esetleg megtenné azt a kis lépést, amely továbbvinné. Nem jó, ha mindig azt látja, hogy leértékelik az erőfeszítéseit.

Turcsányiné Szabó Márta: Semmit sem fogunk elérni azzal, ha a lehető legösszetettebb eszközöket adjuk a tanároknak még azelőtt, hogy átálltak volna erre az új szerepkörre. Úgy kell konfigurálni az eszközt – erre saját fejlesztésünkből jöttünk rá –, hogy be tudják illeszteni abba a modellbe, amelyet már használnak. A pedagógus csak akkor érzi magát biztonságosan az osztályban, ha ura az eszköznek. Az SDT-nek az a jelentősége – akármilyen jól vagy rosszul sikerül –, hogy egy olyan hatalmas magyar nyelvű és moderált tudásforrás, amilyen idáig nem volt az interneten. Ebben nagyon nagy előnyük van az angol nyelvű társadalmaknak, kultúráknak, hiszen ők már rendelkeznek ilyennel. Magyarul eddig ilyen nem létezett. A tanár nem tudta azt mondani, hogy bizonyos projektekhez vagy kereső feladatokhoz – ilyen a mai mindennapi gyakorlatban előfordulhat – használják az interneten megtalálható ellenőrzött minőségű tartalmakat. Fel kell készítenünk a tanár szakos hallgatókat arra, hogy tudjanak problémákat megfogalmazni, adatokat keresni hozzá, majd megoldási stratégiákkal orientálni a tanulókat. Az SDT ebben tud segíteni, tehát hiányt pótol. Ha a tanár be tudja illeszteni ezt az újfajta reprezentációs formát, akár saját hagyományosan alkalmazott módszereibe, az első lépést máris megtettük, a továbbiakban csak fejleszteni kell.

A pedagógus az egyik oldal. A diákok már másképp viszonyulnak az IKT-használathoz…

Szalayné Tahy Zsuzsa: Érdekes, elgondolkodtató változások zajlanak ezzel kapcsolatban. Tavaly azt a feladatot adtam a diákoknak, hogy gyűjtsenek tudnivalókat a vasalásról, mosásról. Keresték az interneten, mindenkinek van gépe, informatika tagozatosok, úgyhogy tökéletesen működött a dolog, beírták a keresőbe a vasalás címszót, keresték a könyvtárban, könyvekben. Viszont egyik sem kérdezte meg a szüleit, a nagyszüleit, hogy mégis mit tanácsolnak, milyen vasalási trükkök vannak.

Dőry István: Ha szóba került a gyakorlati és technikai oktatás, megemlíteném, hogy 2005-ben kezdődött el A nevelés a fenntartható fejlődésért évtized programja. Tehát az ENSZ azt akarja, hogy tíz éven keresztül foglalkozzunk ezzel a témával. Ebben például a különböző tudásbázisoknak, médiumoknak, internetnek nagyon nagy szerepe lesz. Valóban a nagymamát is meg kellene kérdezni, mert akkoriban még fenntarthatóbb módon vasaltak, főztek, mostak, közben aztán elszabadult a fogyasztói társadalom, most itt van a nyakunkon, túlfogyasztási válság van, általánosak a szennyezési problémák. De a nagymamáknak sajnos nincs honlapjuk, ahol elmesélhetnék apró, pici trükkjeiket. Pedig jó lenne, mert az internetes tájékozódás során nagyon gyakran csak reklámhonlapok jönnek be. Az ökológiai szemlélet bemutatására azért jó forrás lehet az internet is. Például az ökológiai lábnyomról szóló honlapot akár interaktív módon is jól lehet használni. Rögtön kiderült a gyerekek számára, hogy nagyon sok helyen lehetne javítani a helyzeten, de nem tesszük.

Turcsányiné Szabó Márta: Ez is azt bizonyítja, hogy szükség van az interaktív felületekre. Ha az órán olyan szituáció adódik, hogy egy bizonyos tananyag a gyerekeket nem érdekli annyira, a tanár a digitális tananyagok segítségével ki tud találni egy olyan projektet, amely ezt a problémát áthidalja (mégis köze legyen a lényegi témakörhöz), s el tudja kerülni azt, hogy a gyerekek érdektelensége kudarchoz vezessen. A gyerekek IKT iránti érdeklődése segítség a tanár számára, csak ki kell használni.

Könczöl Tamás: A tanári attitűdről szólva nemcsak a digitális tananyagokhoz való viszonyról, hanem egy újfajta pedagógusi szerepről is beszélünk. Csak motivált pedagógus tud gyerekeket motiválni. Most készültek el a NAT műveltségi területeihez kapcsolódó, a kompetenciafejlesztést előtérbe helyező programcsomagok az NFT 3.1.1. program keretében. A cél, hogy ezek a programcsomagok mind a tanórai, mind a tanórán kívüli tevékenységekben – legyen műveltségterülethez vagy akár kereszttantervi területhez kapcsolódó modul – hatékonyan segítsék a pedagógusok munkáját. A tanár feladata, hogy az új helyzetnek megfelelően megszervezze a munkát, olyan feladatokat adjon, amelyek beleillenek a tantervi szabályozásba, az ő tantervébe, a tantárgy céljába, illetve alkalmazkodjon ahhoz a technikai környezethez, amely adott számára, legyen akár minden gyerek előtt számítógép vagy csak egy, kivetítővel. Ha ezeket összeadjuk, azt gondolom, valóban van értelme a digitális tartalmak és eszközök bővítésének.

A képességfejlesztő attitűd – amelyet a NAT és a készülő programcsomagok is közvetítenek a pedagógusnak – hogyan tud átszivárogni az SDT-be, a digitális tananyagok rendszerébe? Jól látszik a béta-verzió tesztüzemmódjában, hogy ott vannak már a kis könyvecskék, melyek a különböző tanulásszervezési eljárások alkalmazására vonatkozó információkat tartalmaznák, de ezek még üres linkek. Van-e arra valamilyen elképzelés, hogy az SDT miképpen tud segíteni abban, hogy a pedagógusok tanulásszervezési eljárásokkal kapcsolatos konzervativizmusa is oldódjon?

Könczöl Tamás: A fejlesztés most valójában kétirányú. Az oktatási programcsomagokat – kivéve az IKT-programcsomagot – a SuliNova Kht. fejleszti, ezek a TIOK-intézményekbe kerülnek kipróbálásra. Hagyományos és nem hagyományos taneszközökre való utalásokat is tartalmaznak. A másik része a digitális taneszközrendszer, amelyet mi fejlesztünk a Sulinetben. A meglévő foglalkozások közül mintegy ezer foglalkozást bővítünk módszertani háttéranyagokkal. Az SDT legfrissebb változatában ezek már szerepelni fognak. Az még kevés, hogy fölteszünk különálló tartalmakat, amelyek tartalmilag valamennyire össze vannak kapcsolgatva. Ehhez kellenek még a pedagógusnak szóló háttéranyagok is. Amikor az SDT-ben megvalósul, hogy minden műveltségi terület minden tantárgyának minden releváns információja a kapcsolódási pontoknál – akár külsőkkel is – össze lesz kötve, akkor valósul meg a valódi tudásháló. Tulajdonképpen ez a távolabbi célunk. Ez szándékaink szerint nem megköti a pedagógus kezét, hanem alternatívát ajánl neki a különböző oktatási célok eléréséhez.

Dőry István: Mi a vakok számára gyűjtöttünk szöveganyagokat. Eljutottunk három gigabájtig, szövegben ez óriási mennyiség. Amikor keresünk valamit, két vagy három szóra, ezek együttes előfordulására kereshetünk, és nyilván első helyen megjelenik az adott lexikális vagy tananyagszerű rész, ahol a keresett szavak együtt állnak. Ez a telitalálat. Általában az első három-négy találat releváns. Ezenkívül keres olyan helyeket, ahol együtt áll a két szó, csak nem az eredeti kontextusban és kicsit más ragozásban. Így néha elolvashatunk olyan verseket, szövegeket, amelyekre nem is gondoltunk. Beírom például, hogy sav és lúg, s nemcsak kémiai anyagok jönnek elő, hanem József Attila is, mivelhogy mosónő volt az anyja. A gyerekek élvezettel használják, mert soha nem jött volna elő ez a vers, sehol nem szerepel a tananyagban, de így lehetőség van arra, hogy asszociáljanak arra, hogy abban az időben miképpen mostak, hogy ettől haltak korán a mosónők. Itt már szóba kerülhet a környezetvédelem is, mert megjelennek ilyen jellegű találatok is. Hasonlóan működik a Google is vagy bármelyik másik kereső, de ott többnyire reklámcélú találatok is bejönnek. Ez a vakok számára készült adatbázis is azért jó, mert magyarul van, tudományos, történelmi, irodalmi adatok tárháza, igazi kultúrkincs. Ebben az ember sosem találkozik reklámmal, és mindig talál valami hasznosat, „legrosszabb esetben” egy verset.

Szalayné Tahy Zsuzsa: Szerintem a tanár autonóm egyéniség. Nem pedig színész, aki eljátssza az adott szerepet, hanem egy olyan előadóművész, akinek minden órája más. Amikor leírjuk, hogy egy szituációt milyen módon kellene megoldani, akkor az olyan mintha rendezői utasítást adnánk a tanárnak. Ha elfogadja, akkor már nem saját magát adja, hanem szerepet játszik. Ha lesz tudásháló, akkor nyilván lesznek bejáratott utak, de lehetőséget kell adni arra, hogy mindenki megkereshesse a saját útját is.

Könczöl Tamás: Mint az előbbiekben kifejtettem, csak ajánlásokról, lehetőségekről van szó és nem kötelezően előírt feladatokról!

Szalayné Tahy Zsuzsa: Óvatosan kell bánni ezzel, nyilvánvalóvá kell tenni, hogy lehet másképp is, és valójában arra kell ösztönözni a tanárt, hogy az adott anyagból szerkessze össze a sajátját. Akkor lesz igazán az övé, ha az osztályhoz, a csoportjához, az éppen aktuális lelkiállapotához tudja igazítani az anyagot.

Turcsányiné Szabó Márta: Abban látom a digitális tananyagok hatalmas előnyét, hogy ha a tanár bemegy az osztályba, nem kell előadnia az anyagot, hanem elmondja a projekt vagy témakör címét, és a gyerekek különböző belépési pontoknál megkezdhetik a munkát korosztálytól, egyéni képességektől is függően. Ez nagyon nagy átalakulás. Saját, hasonló tananyagainkat már többször kipróbáltuk iskolákban, és olyan környezetben is, ahol nincs tanár, hanem csak segítő, például a teleházakban. A tanárok először nehezen szokták meg, hogy mindenki másképp halad, eltérő pontoknál tartanak a feladat megoldásában. De a gyerekeknek is meg kellett szokniuk az új helyzetet. Ahhoz vannak szokva, hogy a tanár mondja meg a következő lépést. Itt a gépen jelent meg, hogy mit tegyenek. Állandóan a tanárt kérdezték, kollégánk már arra gondolt, hogy feladja. Egy hónapba telt, míg megszokták a gyerekek, hogy önállóan haladhatnak, a tanár csak koordinálja az eseményeket. Ráadásul marad ideje az egyéni problémákkal is foglalkozni. Erre az új szituációra mindkét félnek rá kell hangolódnia.

Könczöl Tamás: Azzal kezdtem, hogy nagyon sokféle digitális taneszköz van, és ezek nyilván más és más célra használhatók. A beszélgetésben is több típusról volt szó. Az SDT valójában elsődlegesen tananyagtár, vagyis tartalommenedzsment-rendszer (LCMS). A tanulásmenedzsment-rendszer (LMS) – amely most kerül beszerzésre és tesztelésre – hozzáépülve az SDT tartalommenedzsment-rendszeréhez egy komplex e-tanulás- (e-learning) rendszert alkot, amely már alkalmas lesz az önálló tanulásra is.

A probléma általában mindig akkor jelentkezik, amikor egy új eszköz, módszer alkalmazása nagyon sok pluszmunkát igényel a pedagógustól. Ha a tananyagszerkesztés, az órára való felkészülés túllép egy reális időmennyiséget, a pedagógus lelkesedése lankadni fog, bármennyire is elkötelezett az új eszköz iránt. Ezt a szempontot figyelembe kell venni. A kilencvenes években nem egy alternatív program került nehéz helyzetbe azért, mert ezt a dimenziót alulértékelte.

Könczöl Tamás: Ezért vitatkoztam az előbb Tahy Zsuzsával, hogy nem megszabni akarunk valamit a tanárnak, hanem olyan lehetőséget vagy több lehetőséget fölajánlani, amelynek hatására belevág az új módszerek, eszközök használatába, mert úgy érzi, belefér még az idejébe, szakmailag pedig érdekli. Nem titkolom, ez egy „mézesmadzag”, ennek a változásnak folyamata van, nem lehet egyből azt mondani, hogy itt egy üres keretrendszer, itt egy tananyagszerkesztő, csinálj vele, amit akarsz. Zárójelben megjegyzem, hogy abban a pillanatban, ahogy a tananyagszerkesztőt publikálni fogjuk, minden egyes ingyenesen regisztrált pedagógus saját tárhelyet kap a regisztrációja után. Lehetősége lesz az általa letöltött, szerkesztett vagy újonnan elkészített anyagot saját tárterületére föltenni, amelyet csak ő vagy az ő névjegygyűjteményébe fölvett diákjai vagy pedagóguskollégái láthatnak. Ez – a szerző pedagógus döntése alapján – azonban mindenki számára is publikus lehet, ha átment a digitális tananyagok akkreditációján, azaz amikor szakmai, tudományos, módszertani-pedagógiai és technikai szempontból is átesik egy bírálati folyamaton. Ha átengedtük, ki lehet tenni a világhálóra, hogy bárki felhasználja. De ha csak a kollégái számára teszi elérhetővé az általa szerkesztett anyagot, az is nagyon hasznos lehet, inspirálhatja a többieket. Bízom abban, hogy el fog indulni ez a folyamat.

Milyen forgatókönyv tűnik valószínűnek az elkövetkező években a digitális tananyagok terjedését, iskolai gyakorlatba való beépülését illetően? A továbbképzési elképzelésekben ez hogyan jelenik majd meg?

Könczöl Tamás: Természetesen a továbbképzéseket folytatni kell. Az oktatási intézmények, pedagógiai szolgáltatók majdnem húszezer pedagógus kiképzésére kapnak lehetőséget az NFT keretében, amelyhez hardware-finanszírozás is tartozik. A továbbképzések ezen szakaszában az IKT-t mint eszköz jellegű kompetenciát kell megcélozni.

Szalayné Tahy Zsuzsa: Az SDT egy kicsit olyan, mint egy újszülött. Nagyon szeretjük, de nem azért, amit újszülöttként produkál, hanem azért, mert a folyamatos fejlesztések során fejlődni fog. Kezdetben nem biztos, hogy visszamosolyog ránk, lehet, hogy inkább sírni fog, de idővel mi is hozzászokunk, megtanuljuk, hogyan kell vele bánni, ő is fejlődik közben, és majd mire felnő velünk együtt, általunk is, akkor lesz igazán hasznos. Sokszor mondják, hogy az SDT-t mindenki szidni fogja. Azt kell megértetnünk, hogy még „gyerek”, rajtunk is múlik, milyen lesz. Mi alakíthatjuk, „nevelgethetjük”, s egyre több örömünket leljük benne. Az elmúlt évek számítógéppel kapcsolatos képzései eljuttatták a pedagógusokat egy szintre, és most sokan úgy érzik, ennyi elég volt. De ezek a képzések általában a számítógépek használatának alapjait nyújtották. A következő években az új eszközök módszertani felhasználását kell előtérbe helyezni. Hangsúlyozni kell, hogy most már elsősorban módszertani képzés szükséges ahhoz, hogy az új eszközöket az órára be tudjuk vinni.

Könczöl Tamás: Sajnos a legtöbb felmérés még mindig azt mutatja, hogy az alapokkal sincs minden rendben.

Dőry István: Ezek olyan rutinok, amelyeket el kell sajátítani. Visszatérnék arra, amit a legelején mondtam, hogy mindig csak akkor kell a digitális technikát használni, ha jobban tudunk általa dolgozni, mint a régi módszerrel, ha gyorsabban, hatékonyabban, szebben, értelmesebben, a gyerekek számára élvezetesebben tudjuk előadni a témát. Nem kényszerről, hanem lehetőségről van szó. Ez oldhatja a használattal kapcsolatos görcsöket is.

Turcsányiné Szabó Márta: Nem szabad erőltetni a használatot, mindig csak ahhoz képest szabad továbblépni, amit már megtanult a pedagógus. Az egyre gyarapodó ismeretek építik ki az egyre növekvő igényeket is. Ha már háromszor elvesztett egy anyagot, utána figyel arra, hogy rendszerezze a dokumentumait.

Szalayné Tahy Zsuzsa: Néha azt érzem, hogy a pedagógusok IKT-képzése előreszaladt az eszközök módszertani használatának képzéséhez képest. A módszertanban is előre kell lépni. Ha a pedagógus megtanult valamit, és nincs lehetősége használni, akkor egyszerűen elfelejti azt. Egyébként továbbképzésektől függetlenül is szeretnének tanulni. Valamelyik kollégám most jelentkezett nálam, hogy szóljak, amikor prezentációt tanítok, mert beülne az órámra. Ha csak minden második órámra jön el, akkor már meg tudja tanulni a prezentációkészítést úgy, hogy eljátszogasson vele. Nem lesz profi, de tud fejlődni. Ez bőven elég. Az ilyen típusú tanulási folyamatokat sem szabad leértékelnünk, gondoljunk arra, hogy a gyerekek is így képzik egymást, nem is eredménytelenül.

A beszélgetést Kerber Zoltán szerkesztette.