Alternatív vitarendezés és resztoratív eljárások az oktatásügyben

A konfliktusok keletkezése az iskolai szervezet és a pedagógiai munka egyik legtermészetesebb velejárója, s ez így volt mindig. Álláspontom szerint természetes, hogy konfliktus van az iskolákban, különböző formában, témákban, különféle szereplők között. Azon lehet változtatni, hogy miként birkózunk meg a konfliktusokkal, mit kezdünk velük, milyen tanulságokat szűrnek le belőlük a konfliktusok résztvevői, szemtanúi. Másik fontos állításom, hogy a konfliktusokban szerzett tapasztalatok, tudások nem az osztályterem falain belül, a tanulói közösségekben izoláltan keletkeznek, hanem egy sokkal tágabb közösségben nyernek értelmet, amelyben a gyerekek élnek, amelyben az iskola létezik, és amelybe az iskola környezete is beleértendő. Az iskola elválaszthatatlan a helyi közösségtől, annak része, s szo­ros kölcsönhatások között fejti ki tevékenységét. A gyermekek ebben a tágabb közegben nem látnak feltétlenül jó példákat. Nemcsak azokra a példákra kell gondolnunk, amikor egyértelmű jogsértés van, hanem arra, hogy a körülöttünk lévő világban nagyon sok vitát úgy oldunk meg (felnőttek, tanárok, iskolavezetők és fenntartók is), hogy reflexszerűen a szélsőségesen legerősebb eszközöket próbáljuk alkalmazni. Adott esetben ezeket kevéssé tartjuk elítélendőnek, magyarán kevéssé normakövető, normateremtő az a közösség, amelyet a gyerekek látnak. Továbbá – véleményem szerint – ez a jelenség nem lokalizálható az oktatásügy speciális területeire, iskolatípusaira vagy földrajzi területeire. Ahogy Sáska Géza kifejtette, a problémák a közoktatásba az elmúlt években bekerülő csoportokra (és iskoláikra) jellemzők leginkább, amelyek a kötelező közoktatás kiterjesztése révén kerültek be a közoktatási rendszerbe, korábban azon kívül voltak. Tapasztalnunk kell, hogy ma Magyarországon bizony ez a probléma a jól szituált felső középosztálybeli szülők körében ugyanígy előfordul. Amikor a szülők gyermekeikkel nagy presztízsű autóikkal az iskolába mennek, és a kereszteződésben megállva elzárják az utat, s ha ezért rájuk dudálnak, akkor rázzák az öklüket, és mondják, hogy mit tennének, ha kiszállnának a kocsiból, és így tovább. A gyerekek látják ezt, és azt is, amikor az iskolában konfliktusok vannak, hogy bizony a fenntartó az igazgatóval, az igazgató a tanár társaival nagyon gyakran ugyanezeket a módszereket, vagyis a legerőteljesebb eszköztárat alkalmazza.

Mik a legfontosabb ismérvei a ma leggyakoribb konfliktuskezelési rutinoknak (erő­stratégia)?

• A legközvetlenebb érdekérvényesítés keresése, akár a jogszabályok figyelmen kívül hagyása árán is.
• Ki-ki a saját eszközkészletéből választja a legkeményebbeket.
• Az a vélelem, hogy csak a másik kárára, rovására lehet nyerni.
• Vezetői, testületi, szülői döntések a normák, (jog)szabályok megsértésére, pl.: iskola, közigazgatás, KRESZ.
• A jogszabályok sajátos kiegyensúlyozó szerepe (a másik fél számára is elérhetővé vált) megerősítette a korábban érdekérvényesítésre esélytelen feleket.
• A jogi eszközök a támadás, károkozás eszközeiként is megjelennek.
• Az eszközök gyakran csak a másik fél érdekérvényesítését lehetetlenítik el, de a saját érdekek érvényesítéséhez kevésnek bizonyulnak.
• Egyes kutatási adatok szerint az iskolai belső szabályok nagy arányban jogsértők, a gyakorlat még nagyobb arányban ilyen (Csákó 2007).

Ez a minta is hozzátartozik, beépül a gyerekek tapasztalataiba, és ennek alapján próbálják megoldani a maguk kis konfliktusait. Bizonyos értelemben azok a jelenségek, amelyeket az elmúlt időszakban a sajtóban láttunk, nem mások, mint a gyerekek nagyon primitív, sajátos válaszai a konfliktushelyzeteikre. Tehát ők ugyanúgy a legszélsőségesebb eszközt választják érdekeik érvényesítésére vagy véleményük kifejezésére, ami bizony néha nagyon elítélendő eredményre vezet. Ez adott esetben abban merül ki, hogy föl kell állni az asztal tetejére, és onnan köpni kell egyet, mert ez az őáltala látható lehetőségek közül a legkeményebb, amit ki tud fejezni. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben készült egy felmérés Mayer József vezetésével, budapesti középiskolákban, és az adatokat összevethetjük a Sáska Géza által említettekkel, miszerint a normaszegés jelentős részben lokalizálható (1. ábra).

Az adatok meglehetősen elgondolkodtatóak. Nagy volt a válaszadási hajlandóság, viszonylag nagy elemszám, heterogén intézményi kör, tehát azt mondhatjuk, hogy itt nem hibahatáron belüli számokról van szó, ezek nagyon magas gyakoriságok. A gyerekek kortársaik 12 százalékáról gondolják azt, hogy nagyon agresszívek. Hangsúlyozom, hogy budapesti középiskolák adatairól beszélünk, nem szabad áltatni magunkat azzal, hogy ez a magyar társadalomban ma egy régiókra, településtípusra lokalizálható jelenség. A megkérdezettek az osztálytársak több mint egyharmadát minősítik nagyon fegyelmezetlennek, s más, szintén a normasértéshez köthető jellemzők előfordulása is feltűnően magas.

1. ábra: OFI-kutatás az iskolai erőszakról

2. ábra: OFI-kutatás az iskolai erőszakról

A 2. ábrán látható, hogy a gyerekek kb. kétharmada mondja, hogy biztonságos (vélhetően a saját szempontjából) az iskola, amelyben tanul. Ez azt is jelenti, hogy egyharmada úgy érzi, nem biztonságos. Ez is nagyon magas szám. Vagyis azt mondhatjuk, hogy van hová előrelépni a biztonságos iskola kérdésében.

Vegyünk egy külföldi példát, mégpedig a kanadai emberjogi eseteket kezelő eljárások rendszeréből. Itt nagyon fontos eljárásként kezelik a mediációt a normasértő (agresszív), az emberi jogokat sértő viselkedések kezelésére.^[1] A kanadai példa szerint az emberi jogi jogok érvényesítésében (s ide kell sorolni a gyermekek jogát az erőszaktól és diszkriminációtól mentes iskolai közegre is) óriási szerepe van az alternatív vitaelrendezési eljárásoknak, különös tekintettel a mediációra.

„A mediáció hatalmas lehetőség a legtöbb diszkriminációval kapcsolatos panasz feloldásában” Kanadai Emberjogi Bizottság

A Bizottság különféle megközelítéssel kezeli a panaszokat, beleértve a vizsgálatot, a mediációt és a békéltetést.

A mediáció a panaszban érintett felek önkéntes eljárása a párbeszédre és tárgyalásra.

A mediációra sor kerülhet bármelyik szinten és fórum előtt, egészen addig, míg az Emberjogi Bíróság megkezdi a meghallgatást.

Egy másik fontos példa az európai charta a demokratikus és erőszakmentes iskoláról, amely 2004 nyarán született. Ez a dokumentum világosan rögzíti az iskola polgárai közötti kívánatos (Európában elvárt) viszonyt, s ezt valamennyi iskolára érvényesnek kell tekinteni. E megközelítés nem megengedő abban az értelemben, hogy az iskolarendszer bizonyos problémás területein el lehetne tekinteni a megfogalmazott elvárásoktól, a normákat, ha úgy tetszik, kötelezőként deklarálja a charta.

Európai Charta a Demokratikus és Erőszakmentes Iskoláról (Strasbourg, 2004. 07. 16.)

1. Az iskolaközösség minden tagjának joga van a biztonságos és békés iskolai élethez. Mindenkinek kötelessége hozzájárulni a pozitív, tanulásra serkentő és a személyiség fejlődését elősegítő iskolai környezet megteremtéséhez.
2. Mindenkinek joga van az egyenlő bánásmódhoz és tisztelethez bármilyen különbözőségre való tekintet nélkül. Mindenki élvezi a szólásszabadság jogát, anélkül hogy diszkrimináció vagy elnyomás veszélye fenyegetné.
3. Az iskolaközösség biztosítja, hogy mindenki tudatában legyen jogainak és kötelességeinek.
4. Minden demokratikus iskola rendelkezik egy, a diákok, tanárok, szülők és – ahol ez lehetséges – az iskolaközösség más tagjainak képviselőiből álló, demokratikusan megválasztott döntéshozó testülettel. E testület minden tagjának szavazati joga van.
5. Egy demokratikus iskolában a konfliktusokat erőszakmentes és konstruktív módon, az iskolaközösség minden tagjával való együttműködés jegyében oldják meg. Minden iskola rendelkezik egy képzett szakemberekből és diákokból álló csoporttal, amely tanácsadás és közvetítés útján közbenjár a konfliktusok megoldásában és megelőzésében.
6. Minden erőszakos esetet kivizsgálnak, haladéktalanul kezelnek és nyomon követnek, tekintet nélkül arra, hogy a diákok vagy az iskolaközösség más tagjai az érintett felek.
7. Az iskola a helyi közösség része. A helyi partnerekkel való együttműködés és információcsere elengedhetetlen a problémák megoldásához és megelőzéséhez.

Egy pontját kiemelem: „Egy demokratikus iskolában a konfliktusokat erőszakmentes és konstruktív módon az iskolaközösség minden tagjával való együttműködés jegyében oldják meg. Minden iskola rendelkezik egy képzett szakemberekből és diákokból álló csoporttal, amely tanácsadás és közvetítés útján közbenjár a konfliktusok megoldásában és megelőzésé­ben.” (A tanácsadás a 'consiliation', a közvetítés a 'mediation' fordítása.) E követelménytől, szemlélettől, annak érvényesülésétől még nagyon távol vagyunk. Felhívnám a figyelmet a charta utolsó pontjára, melyet már részben érintettünk. Az iskola a helyi közösség része, a helyi partnerekkel való együttműködés és információcsere elengedhetetlen a problémák meg­oldásában és megelőzésében. Hangsúlyoznám, hogy a helyi közösség az, amely az is­kolát működteti.^[2] A korábbi előadásokban szó esett a szülők, a tanulók és a tanárok szerepéről, de indokolt a helyi közösség kibővített értelmezése is, melybe a helyi társadalom, az intézmények tagjait is beleértjük. Így a szűkebben vett iskolai közösségnél egy kicsit tá­gabb környezet határozza meg, hogy egy iskola hogyan működik, megfogalmazza a maga számára azokat a közös elvárásokat, amelyek akár a felmerülő konfliktusok kezelésével, akár a biztonságos környezet biztosításával kapcsolatosak. A mégiscsak előforduló és megol­dandó krízishelyzetekben is bővebb az a szereplői kör, amellyel számolni lehet, gondoljunk a gyermekvédelmi rendszer szereplőire, a szakszolgálatokra, a bűnmegelőzési szakemberekre stb. A hazai jogi szabályozás stratégiai dokumentumai már régóta megfogalmazzák a jogbiztonsággal kapcsolatban azt, hogy az alternatív vitarendezési eljárásoknak helyük van a jogok érvényesítésében.

„A jogérvényesítés számos szempont alapján csoportosítható. Főbb területei: a ható­sági jogalkalmazás, a bíróság előtti jogérvényesítés és az egyéb jogvédelmi szervek előtti jogérvényesítés (állampolgári jogok országgyűlési biztosa, választott bíróságok, Alkotmány­bíróság, Emberi Jogok Európai Bírósága stb.), valamint a jogérvényesülést elősegítő alternatív vitarendezés (közvetítők).”

„A jogérvényesítés lehetőségeit olyan alternatív intézményi megoldások színesítik, mint a jogi segítségnyújtás, a közvetítés, az áldozatsegítés és a választott bíráskodás. Ezt egészíti ki a jogorvoslati fórumok – helyi bíróságoktól az Európai Bíróságig terjedő – széles köre, továbbá az Alkotmánybírósághoz, az ombudsmanokhoz, valamint az országgyűlési képviselőkhöz fordulás egyszerű és gyors lehetősége.”

Az oktatás területén több olyan faktor van, amely gerjeszti a konfliktusokat. Ezek között egyrészt kiemelhetők az intézményrendszer átalakulásából fakadó konfliktusok, melyek okai között a demográfiai, a minőségfejlesztési, minőségbiztosítási szempontokat szokás leggyakrabban említeni. Másrészt a fejlesztési akciók (fejlesztési források felhasználása, prioritásai) folytán kialakuló konfliktusok, érdekütközések játszanak jelentős szerepet. Harmadrészt az iskolai erőszak, az intézmények személyes viszonyainak (gyerek-tanár-szülő) kirívó prob­lémái, jogsértései sorolhatók ide. E három területen jelentős javulást lehetne remélni az említett alternatív vitarendezési eljárások alkalmazásától. A bizonyítottan eredményes eljárások alkalmazásának egyik fontos gátja az, hogy az iskolai tananyag nagyon kicsi súllyal tartalmazza azt, hogy a vitákhoz milyen viszonya lehet valakinek, és ezért bizony gyakran előáll az, amit Ranschburgprofesszor úr mondott, hogy a gyerekek egy része nem ismer más eszközt az érdekei érvényesítésére, mint az erőszakot. Az alternatív vitarendezés, a me­diáció nagyon gyakran nemcsak az adott vita megoldására alkalmas, hanem arra is, hogy a felek megértsék egymást.

• A mediáció lehetőséget ad a feleknek, hogy jobban megértsék egymás álláspontját.
• Ez gyakran segít javítani a kommunikációt, és olyan kooperatív megoldást találni, amely jobb jövőbeni kapcsolatokhoz vezet.
• A mediáció rugalmas, és megengedi, hogy ne csak az „üggyel” foglalkozzanak, hanem az okokkal is, elősegítve így a kreatív megoldásokat.
• A lehető legkorábbi stádiumban a mediáció segít elkerülni az eszkalációt és elérni a gyors megoldást.

A mediáció során a felek megértik, elfogadják a másik álláspontját akár kortárs mediátor, akár felnőtt mediátor segíti ezt a folyamatot. Nagyon örültem, hogy a kortárs mediátor kifejezés elhangzott ezen a konferencián. Kortárs mediátort ott fogunk tudni képezni, útjára indítani, ahol felnőttként legalább azt tudjuk, hogyan kell a mediáció résztvevőjének lenni. Igen gyakran a gyerekekkel kapcsolatba kerülő felnőttek sem tudnak erről az eljárásról vagy azokról az elvekről, amelyek az eljárás alapját jelentik. Ma már persze nagyon gyakran emlegetnek alternatív vitarendezési eljárásokat, a kifejezések talán már bekerültek a köztudatba, de még csak kevesen alkalmazzák.

Ha jogi eljárást helyettesítő eljárásról beszélünk, akkor az valamelyest szigorúbb szabá­lyokhoz kötött; a pedagógiai eszközként használt vagy szigorúan érdekvitákhoz kötött módszer kevésbé formális, kevésbé kötött eljárás. Az alternatív vitarendezési módszerek „filozófiája” úgy jellemezhető, hogy a felek a kölcsönös hasznot próbálják meg maximalizálni szemben azzal a játékelméletben „nulla összegű” játszmának tekintett eljárással, amely abból indul ki, hogy az egyik fél nyeresége csak a másik fél veszteségével lehet azonos (3. ábra).

3. ábra: Alternatív vitarendezési módszerek

Ebből próbált kilépni az alternatív vitarendezési eljárás, mondván: léteznek olyan eredmények, amelyek a felek előnyeit jobban tudják érvényesíteni. Ez nem lelki presszió vagy önfeladás eredménye, nem abból indul ki, hogy megsimogatjuk egymás fejét, és azt mondjuk, ne bántsuk egymást. Abból indul ki, hogy a vita során a feleknek vannak olyan szükségleteik, amelyekre az a furcsa szabály igaz, hogy az egyik félnek kisebb költséget, kisebb lemondást jelent a másik fél szükségletének kielégítése, mint amekkora haszonnal jár az a másik fél számára. Az ilyen eljárások legjellemzőbbje a klasszikus mediáció, de vannak más hasonló eljárások is, amelyekben a szimmetrikus felek közötti vitarendezést segíti a felek által önkéntesen igénybe vett független és pártatlan harmadik fél. A másik nagyon fontos eljárás a helyreállító vagy resztoratív eljárás, melyet a normasértések, jogsértések eseteiben alkalmaznak. Magyarországon igazi sikertörténet a helyreállító eljárások leggyakoribb formájának alkalmazása, melyet a tavalyi évben több mint 3500 esetben folytattak le sikeresen a büntetőügyekben.

A resztoratív eljárások jellemzői

• Az érintettek szükségleteiből indul ki (szabályalkotás, közösség).
• Nélkülözhetetlen a beismerés és a felelősség vállalása.
• Az okozott kár helyreállítására törekszik.
• Az érintett személyek közvetlenül részt vesznek benne.
• Megállapodás születik a jóvátétel tartalmáról, módjáról, menetéről.
• A család és az intézmény (hatóságok) közös tervezése a problémák megoldására.
• Megérteni, mi a cselekmény, milyen hatása van a sértett(ek)re, hogyan lehet jóvátenni, hogyan lehet a jövőben elkerülni.

Ezek az eljárások igen sikeresen végződnek a nemzetközi tapasztalatok szerint. A 4. ábra azt mutatja, hogy nem feltétlenül kizáró dolog a megengedő (segítő, támogató) és a kontroll jellegű (szankcionáló, büntető) beavatkozás. Ha mindkettőt egyszerre kívánjuk alkalmazni, akkor jutunk el a resztoratív eljárásokhoz.

4. ábra: A helyreállító attitűd

Felhívnám a figyelmet néhány adatra, amely ezeknek az eljárásoknak a sikerességét támasztja alá. A sikert persze nem egyszerű mérhetővé tenni ilyen eljárások esetében. Minden eset más, a „bírósági”^[3] (hagyományos fegyelmi jellegű) megoldások nehezen vethetők össze a resztoratív módszerek alkalmazásával. A leggyakrabban alkalmazott módszer szerint a visszaesők arányát hasonlítják össze, minthogy az elsőrendű cél a normasértők visszaintegrálása a közösségbe.

• Konferenciamódszer
• Az erőszakos elkövetőknek csak 10%-a lesz visszaeső a konferenciamódszerrel, míg 36%-a a bírósági eljárást követően (Hayes 2005, USA).
• Fiatalkorú erőszakos elkövetők körében 38% csökkenés tapasztalható a visszaesők számában (Sherman–Strang–Woods [RISE], Ausztrália).
• Első bűntényes fiatalok esetében 6 hónap után 40%-os, 12 hónap után 25%-os a csökkenés (McGarrell–Olivares–Crawford 2000, USA).
• Mediáció
• 14 tanulmány, 9037 fiatalkorú elkövető esetében 23%-kal csökken a visszaesés mediáció esetén (Nugent–Williams–Umbreit 2003).
• 1298 fiatalkorú elkövetőből 19% a visszaeső mediáció esetén, míg mediáció nélkül 28% a visszaeső (Nugent–Umbreit–Winamaki–Paddock 2001).

(Forrás: Restorative Justice Consortium, 2006)

Ezek az adatok talán elég meggyőzőek. Az erőszakos elkövetők cselekményeinek kezelésére a konferencia az egyik alkalmazott módszer, amelyet a resztoratív eljárásokban felhasználnak. A másik gyakran alkalmazott módszer, a mediáció esetén is egyértelműek a számok, ezek az eljárások azokban az esetekben különösen eredményesek, ahol az első elkövetőt kell visszaterelni a normák megtartásába, elfogadásába. Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen eljárás vagy egy ilyen szemlélet érvényre jusson?

5. ábra: Az alternatív vitarendezés feltételei

Egyrészt kell hozzá szabályalkotás, törvényalkotás, intézményi struktúrák, amelyek ezeket az eljárásokat, szabályokat érvényesítik, kísérleti programok, tapasztalatcserék, szakmai hálózatok, anyagi és információs erőforrások, s olyan szakmai normák, standardok, amelyek egységessé teszik az eljárások tartalmát. Ehhez képzések, kutatások kellenek, emellett nyilvánosságra van szükség, hogy az eredmények megismerhetővé váljanak. Ezek az elemek együttesen tudják kialakítani azt a rendszert, amelyikben elterjedhet egy ilyen szemlélet, és ennek eredményeként létrejöhet egy biztonságosabb iskola.

Más csoportosításban a siker összetevőit a következőképpen foglalhatjuk össze.

A szükséges támogatások típusai

1. Politikai „nyomás”, deklaráció

• az oktatáspolitika,
• a fenntartók,
• a média,
• a felsőoktatás részéről.

2. Erőforrások

• kormányzati,
• önkormányzati, fenntartói,
• alapítványi, nonprofit,
• ágazatközi intézményi együttműködések.

3. Módszertan

• szakmák közötti együttműködések,
• ágazatok közötti szakmai együttműködések,
• nemzetközi együttműködések.

Az emberi jogok érvényesítésében szintén nagy szerepük van ezeknek az eljárásoknak. Társadalmi érdek, hogy az egyedi megállapodás (a cselekmény kezelésére hivatott eljárás eredménye) összhangban legyen az alapvető célokkal, de van egy második fontos cél is: az ilyen eljárás orvosolja a hibás policyt (gyakorlatokat, intézményi rutinokat) is. Ahol ez beépül a rendszerbe, ott a rendszer korrigálni képes a hibás eljárást. A hazai törvényi szabályozásban ma már sok helyen megjelenik az alternatív vitarendezés valamilyen formája, kb. húsz jogterületen említik ezeket. A kohézió nem minden esetben erős közöttük, de alapjában véve többségük harmonizál egymással és az európai uniós szabályozásokkal is, s eredményességük az alacsony alkalmazási gyakoriság mellett is kiemelkedően magas, gyakran 80-90% feletti.

Az intézményrendszerről szólva, vannak állami, civil és profitorientált intézmények, melyek az alternatív vitarendezési eljárások szolgáltatói és letéteményesei. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet keretében működő Oktatásügyi Közvetítői Szolgálat (OKSZ) a költségvetés által működtetett intézmény, amely az oktatásügy valamennyi szereplője számára hozzáférhetővé teszi ezt az eljárást. Ha ilyen vita felmerül, s a felek az OKSZ-hez fordulnak, semmilyen további jogorvoslati lehetőségről nem kell lemondaniuk, azok az eljárás sikertelensége esetén továbbra is rendelkezésükre állnak.

Végül néhány adattal szemléltetném – az OKSZ működésén keresztül – az eljárások eredményességét. 2004 óta működik ez a szolgálat, azóta azokban az ügyekben, ahol a tényleges egyeztetésekre, közvetítői tárgyalásokra sor került, legalább 80%-ban végződött legalább részleges megállapodással az eljárás. Az esetek nagyon különbözőek, de ez más területeken, ágazatban is nagyjából hasonló, az eredményesség kirívóan magas. Nincs olyan terület Magyarországon, ahol az alternatív vitarendezési eljárások eredményessége 70 százalék alatti lenne, és több helyen 90 százalékos vagy afölötti. Ugyanakkor el kell mondanunk, hogy az esetek száma alacsony, ezért kiemelkedő fontosságú a megfelelő környezet és intézményrendszer megteremtése, hogy az alkalmazások száma jelentősen növekedhessen. Az ilyen eljárások alkalmazásának elősegítése lehet az egyik fontos kitörési pont, amely hozzásegíthet a biztonságosabb iskolák megteremtéséhez, az erőszakos cselekmények számának csökkenéséhez s ahhoz, hogy az iskolákban felnövő generáció elsajátítsa azokat a készségeket és ismereteket, amelyekkel felnőttkorban is eredményesebben és békésebben lesz képes érvényesíteni az érdekeit.

Irodalom

Csákó Mihály (2007): MSZT Konferencia 2007.

Fellegi Borbála (2008): Büntetés és/vagy helyreállítás? A resztoratív igazságszolgáltatás intézményesítése Magyarországon. Doktori disszertáció, ELTE Társadalomtudományi Kar, Budapest.

Restorative Justice Consortium (2006): Restorative justice works! The positive effect of restorative processes on re–offending. [http://www.restorativejustice.org.uk/Resources/
pdf/RJ and the Reduction of Reoffending_update03042006.pdf], letöltve: 2008. 07. 24.

O'Connor, T. – Wachtel, B. – Wachtel, T. (1999): Conferencing Handbook: The New Real Justice Training Manual. Pipersville, The Piper's Press.

Footnotes

1. ^ A mediáció, bizonyos értelemben Magyarországon egy hívó szó, mely szerint mediációhoz sorolunk szinte minden olyan eljárást, amelyet egyébként alternatív vitarendezésnek neveznek máshol. E szóhasználat a nemzetközi gyakorlatban is előfordul, s hasonlóan használja a kifejezést az EU mediációra vonatkozó, az Európai Parlament és a Tanács 2008/52/EK irányelve is.
2. ^ E kérdés igen gyakran merül fel az oktatásirányítással kapcsolatban, s olyan véleményekben ölt testet, mint hogy az iskolákat a központi államnak kellene finanszíroznia vagy a tanárokat kiválasztania. Véleményem szerint a rendszerváltás egyik legnagyobb vívmánya, hogy az oktatás a helyi közösség kontrollja, „megrendelése” alapján működhet, minden vele járó nehézség ellenére is.
3. ^ Gyerekek esetében természetesen nem beszélhetünk bírósági eljárásról, ezért az idézőjel a hagyományos szankcionáló jellegű megoldásokra utal.