A szerkesztőségek fütyülnek a firkászokra. Két éve ígéretet kaptam, hogy 80. születésnapomra kihozzák a visszaemlékezés kötetemet. A kiadó hónapokig hirdette, mint előkészületben lévőt. Jelenleg a 82-et morzsolom. Ismételt kérésemre végül a kiadó közölte (nem személyesen), ma Magyarországon egy pedagógus emlékeire senki sem kíváncsi, senki nem ad rá pénzt, a kiadó pedig… ’56 ötvenhatodik évfordulójára írtam, összeállítottam egy kötetet Tanárok és tanítványaik 56-ban címmel. Ez is az előző sorsára jutott. Van egy több száz oldalas tanulmánykötetem, Közelképek című. Ez jórészt az utóbbi években publikált írásaimat tartalmazza. Két éve kész a Cseres Tibor élete és levelezése, életmű bibliográfiája című kötet, amit az író születésének 100. évfordulójára szeretnénk kiadni. Online (www.ArchivNet.hu) hozzák. Ezt is a szerkesztő-levéltáros ismerősömnek köszönhetem. Elkészítettem – ez életem talán legátfogóbb kötete – a Magyar ifjúság a 20. században című kronológiát, ami egyben tartalmazza a korabeli ifjúsági folyóirat-irodalom anyagát, valamint egy összefoglaló bibliográfiát. Ez 520 oldal. Ennek a bevezető tanulmányát fogadta el az Új Pedagógiai Szemle. A NKA most adott a „kötet előkészületi munkálataira” pénzt, de a kiadásra nem. Ezt is csak némi ügyeskedéssel tudtam elérni. Én az „uccáról” sehol nem rúgok, nem rúghatok labdába. Cédulákban kész egy újabb, a „Kádár-rezsim”-ellenes szervezkedésekről szóló anyag. Jelenleg pedig egy olyan összegzésen dolgozom, amely a 20. századi politikai indíttatású tisztogatásokat, a kirúgásokat és a rehabilitációkat mutatná be, folyamatában, komoly tényanyagon.
Végül. Mivel az én életem is hajszálon függ, szerettem volna az évtizedek során felhalmozódott jegyzeteimet, xerox-másolataimat, kézirat-változatokat és kiadatlan köteteimet, levelezésemet olyan helyen letétbe helyezni, amely biztosítja megőrzésüket, kutathatóságukat. Mai napig nincs megoldás. Pedig sok intézménynél próbálkoztam.
Még egy történet: a mai napig nem tudjuk, hány pedagógust öltek meg a fehérterror idején. Senki meg se kísérelte, hogy felhívással forduljon az ország pedagógusaihoz, nézzenek utána helyben, és ha sikerül adatokhoz jutniuk, küldjék el pl. az Új Pedagógiai Szemlének. Így hát maradt az egyszemélyes kutatócsoport, ingyenmunka, saját források a költségekre.
Se az ifjúságról, se a tanárokról, se a pedagógiáról nem írok, mert fényévnyi távolságra élek mindettől. Drága unokáimtól azt kértem legutóbb, hogy ajándékozzanak meg Tóth Árpád Április c. versének megtanulásával. Válasz: a (szabad alapítványi) iskolában azt mondták nekik (mivel színdarabra készülnek), egyszerre csak egy dologgal foglalkozzanak. Érettségi találkozókon az 55-60 éves apák mesélik keserűen, gyerekeik teljesen elszakadtak tőlük, nem tudnak velük szót érteni. A világ akkorát fordult, hogy én még magammal sem beszélgetek szívesen.
Ha jól tudom, én írtam először és utoljára könyvet a cserkészet történetéről, ugyancsak én az 1933-as világtalálkozóról. Szombaton nyitották meg az emlékkiállítást Gödöllőn. Kit kértek fel a megnyitásra? A katonai elit kutatóját.
8 éve nem tudom eljuttatni teherautónyi folyóiratunkat senkinek.
