A tudás társadalma felé?

Az információs társadalom alapkövetelménye, hogy a társadalom tagjai szüntelenül bővítsék ismereteiket, és hasznosítsák azokat a társadalom és önmaguk számára. Az ismeretszerzés igényét főként a közoktatásban kell megalapozni, módszereit, technikáit készségszintre fejleszteni, forrásait, intézményrendszereit megismertetni, hogy a polgárok képesek legyenek a számukra szükséges információk önálló megszerzésére, alkalmazására és továbbfejlesztésére. E feladat megoldásában az iskolák mellett a könyvtáraknak van kiemelt szerepük. Hogyan látják a könyvtárak tevékenységét a közoktatásban részt vevő tanulók?

Az ország különböző tájegységeinek nagyobb, közepes és kistelepülései eltérő típusú általános és középiskoláiban a kérdőíves interjú módszerével 1000 főre kiterjedő vizsgálatot folytattam ebben a témakörben 1998–2005 között. Az adatgyűjtésben pedagógusok, könyvtárosok és egyetemi hallgatók voltak a segítőim. A mintában 6., 8. és 10. osztályos tanulók vettek részt. A helyzetképben világosan kirajzolódik a tanulók értelmi és érzelmi kötődése, pozitív és negatív véleménye az iskoláról és az iskolai, illetve más típusú könyvtárakról, programjaikról és az azokat közvetítő személyekről. A 6. osztályosok rajzokban is megjelenítették iskola- és könyvtárképüket, ezek igen sok tanulsággal szolgálnak. A tanulók azt is megfogalmazhatták, mit várnak ezektől az intézményektől, milyen környezetben, milyen programban éreznék jobban magukat, s mit várnak el a pedagógusoktól és a könyvtárosoktól. A gyerekek változó választékossággal, de mindig szívesen és őszintén fogalmazták meg a gondolataikat, egyértelművé téve, hogy hasonló kérdéseket eddig még senki nem tett fel nekik az iskolában, csak egymás között mondhatták el a véleményüket.

A tanulók iskolaképe minden korosztályban jellemzően így summázható: az iskola az ismeretszerzés helyszíne, ahol tanulni kell. A 6. osztályos tanulóknál ez kiegészül az „okosodunk”, „sok érdekes dologgal találkozunk”, „játszunk”, „barátokat gyűjtünk” pozitív motivációkkal. A 8. osztályosok tudatosabban fogalmaznak, az iskola feladata, hogy „…el tudjunk igazodni a világban, találjunk megfelelő munkát”, ugyanakkor erősödik a tanulás „muszáj” volta. A 10. osztályosok differenciáltabban szemlélik az iskolát, tantárgyakhoz kötődnek, amelyek iránt nagyobb érdeklődést mutatnak, azokban szívesen „teljesítenek”, a többi tárgy „dög unalom”, amit „ki kell bírni”. Az igényesebb tanulók valamely jól fizető pályára készülnek, s világosan látják, hogy a továbbtanulás lehetőségéhez „sok tanulás szükséges”, bár ez többnyire nehezükre esik. Ebben a korosztályban a legnagyobb arányú a tanulás kényszerének a jelenléte, különösen az érettségivel megelégedők körében.

Arra a kérdésre, hogy miért szeret iskolába járni, a minta 39%-a nem válaszolt. Ők azok, akik egyáltalán nem szeretnek? A 6. osztályosok főként az ott „okosabbak és ügyesebbek leszünk”, „érdekes és lefoglal az iskola”, „szórakoztat” s a „barátok miatt” válaszokat adták. A 8. osztályosoknál felerősödik a barátokkal való együttlét motívuma, így kevéssé „unatkoznak”, esetenként megjelenik a sportolási lehetőség mint vonzó tényező. A 10. osztályos tanulók első helyen az „ott vannak a barátaim” szempontot, majd a kedvenc tantárgyakhoz kapcsolódó érdekes ismereteket, a jó tanárokkal való találkozást említik. Ebben a korcsoportban fogalmazódik meg a legtöbbször a „nem kell otthon lennem” (!) válasz.

A tanulók bátran sorolják azokat a körülményeket, amelyek nem teszik vonzóvá számukra az iskolát. A 6. osztályosoknál domináns válaszok: sokat kell tanulni, nehezek a leckék, sok a házi feladat és a dolgozat. A 8. osztályosok leggyakrabban a korai kelést, az unalmas órákat, a túlterhelést, a tanárokkal és az osztálytársakkal kapcsolatos problémákat említik. A 10. osztályosok szerint „nagy a hajtás”, „sok a kötöttség”, „kibírhatatlan a monotónia”, „nyomasztóak, unalmasak az órák”, „sok felesleges dologgal kell foglalkozni”.

Szívesebben járnának iskolába a 6. osztályosok, ha kevesebbet kellene tanulniuk, hosszabbak lennének a szünetek, „8 óra 30-kor kezdődne a tanítás”, kevesebb lenne a házi feladat, több a szabadidő, a játék, érdekesebbek lennének az órák, kevesebb gyerek járna egy osztályba, „izgalmasabb lenne az élet”. A nyolcadikosok azt szeretnék, ha kevesebbet kellene tanulniuk, ritkábban feleltetnének, többet lehetne sportolni, kirándulni, modernebb kísérleti eszközök lennének, kevésbé lennének szigorúak a tanárok, színesebbek lennének a tanórák, „a tanárok figyelnének ránk és értenék a viccet” és kellemesebb lenne az iskolai környezet. A 10. osztályosok szerint jó lenne, ha „csak azt kellene tanulni, amit akarok”, vagy „ami a felvételihez kell”, ha „jobb tanáraim lennének”, „a tanárok nem azonos napra tennék a dolgozatokat”, ha jobb lenne a viszony a tanárok és a diákok között, ha „a gondjaimat megbeszélhetném a tanáraimmal”, ha több közös programot szerveznének, ha lennének érdekes szakkörök, ha az egyes órákat a szabadban tartanák és persze, ha „lenne az iskolában barátnőm”, és ha „lehetne dohányozni”.

A kívánatos pedagógusképben, amelyet a diákok rajzoltak, mindenekelőtt az iskolához/tanuláshoz való pozitív viszonyt megalapozó személyiségjegyek fogalmazódnak meg. A pedagógus legyen kedves, mosolygós, barátságos, nyitott, megértő, segítőkész, jó tanácsokat adó, türelmes, kiegyensúlyozott, jó programokat szervező, humoros, ne legyen durva, ne kiabáljon stb. (Itt tapasztalják a legnagyobb hiányokat?) Csak ezt követően fontos számukra, hogy tanáraik érdekes, színes, változatos órákat tartsanak, megoldható feladatokat adjanak, ne legyenek tárgyi tévedéseik.

A 6. osztályos tanulók iskoláról készült rajzain dominánsan az intézmény külső képe jelenik meg, az emeletek ablaksorai, a kapu, fölötte az iskola neve, esetleg zászló. A rajzok majd 10%-a a folyosót mutatja a kívülről bezárt ajtóval, rajta az osztály nevével. Ennél valamivel jobb arányban (13%) találkozunk osztálybelsőkkel; a képeken főleg tábla látható, előtte tanári asztal, néhány esetben a táblára író, háttal álló tanárral, illetve a táblánál felelő tanulóval, az asztalnál ülő szemüveges tanárral. A sivár, rideg képek között előfordul, hogy díszítőelemek is megjelennek a rajzokon, asztalterítő, virág, óra, kép a falon. Könyv, könyvespolc egyetlen rajzon sem található! Egy-egy ábrázoláson találkozunk csak padban ülő, illetve az udvaron focizó gyerekekkel.

A tanulók írásban és rajzokban megfogalmazott véleménye alapján világosan látszik, hogy a diákok elsősorban az iskola ismeretközlő és számon kérő szerepét élik meg, a nevelő funkció háttérbe szorul. A pedagógusok sok esetben nem keltik fel az érdeklődést a tárgyuk iránt, így a tanulók tehernek és értelmetlennek érzik a velük való foglalkozást. A tanároknak nincs idejük, türelmük a diákok problémáinak meghallgatására, a megoldás segítésére. A tanulók hiányolják az életkori sajátosságoknak megfelelő tanórán kívüli, iskola által szervezett, „nem fizetős”, szabadidős foglalkozásokat. Az életkor növekedésével egyre inkább kötelező teherként jelenik meg az iskola a diákok számára, ez gyakorta megmutatkozik a teljesítményükben is. Az iskolát az elkerülhetetlen stressz forrásaként élik meg, amellyel nehezen birkóznak meg. Sokan hamar feladják, és megelégednek az alacsony teljesítménnyel, mások a továbbtanulás, a jobb életminőség reményében törekednek a jó megfelelésre sokszor az ismeretszerzés öröme, a tanulás belső indíttatása nélkül. Az iskolához, a tanárokhoz való erős érzelmi kötődés – kevés esettől eltekintve – nem jelenik meg a tanulókban, nem jellemző a tanuláshoz való pozitív viszony kialakulása sem.

A tanulók megítélése szerint rendkívül kevés szabadidejük van. Az iskolában töltött időn és az otthoni tanuláson kívül nem elhanyagolható az utazásra (bejárók, illetve a nagy településen lakók) és a különórákra fordított idő. A 8. és 10. osztályosok, különösen a kisebb településen élők körében jelentős időt vesz igénybe a háztartási munkában, a házi gazdaságban való részvétel is. Sokszor a tanulás rovására szerveznek maguknak szabadidőt a diákok. A 6. osztályosok szabadideje (gyakorisági sorrendben) játékkal, labdázással, biciklizéssel, focizással, tévénézéssel, sétával, edzéssel, zenehallgatással, olvasással, végül számítógépes játékkal telik. A 8. osztályosok rangsora: séta barátokkal, zenehallgatás, sport, tévénézés, kedvenc állataikkal való foglalatosság, számítógép, csavargás, „vergődés”, unatkozás, olvasás, látogatás a könyvtárban. A 10. osztályosok a leggyakrabban sportolnak, interneteznek, haverokkal töltik az időt, ezt követi a diszkó/buli, a tévénézés, a motorozás, a kirándulás, a kutya, a csocso, az olvasás, a könyvtár. A kedvelt szabadidős programok megfelelnek az életkoroknak, jellemző a kortárscsoporttal való együttlét, a testmozgás igénye, a tévénézés és a számítógép-használat. Az utóbbi évek felméréseit igazolja, hogy az olvasás a kedveltségi lista végén szerepel. Az értékes, a tanulók érdeklődésének megfelelően differenciált programok nyújtásában nagyobb szerepe lenne az iskolának, mint amit jelenleg vállalni tud, mindezek mellett a csavargó, vergődő, unatkozó, a problémáival egyedül maradó gyerekeknek is segítséget kell/kellene nyújtania.

Az ismeretszerzésben, a személyiség formálásában kiemelt szerepe van a könyvtárnak. A közoktatásban tanulók főként az iskolai könyvtárakat és a közkönyvtárak gyermek- és felnőtt szolgálatait látogathatják. A diákok a helyi tantervek alapján az informatika, illetve az anyanyelv tantárgy keretében megszerzett könyvtárhasználati, dokumentumtipológiai, információkeresési és -elérési ismereteiket akkor használhatják és fejleszthetik készséggé, ha a különböző tantárgyak oktatói a szakterülethez kapcsolódó, önállóan megoldandó feladatokkal látják el őket, amelyek elvégzéséhez partnerekre találnak az iskolai és a közkönyvtárakban. A közoktatás teljes spektrumát átfogja ez az ismeretkör, ezért a vizsgálat feladatának tekintette, hogy feltárja a tanulók könyvtárképének alakulását.

A tanulók szabadidős tevékenységeinek vizsgálatakor ismertté vált, hogy az olvasás, a könyvtár használata a kedveltségi/gyakorisági lista 9–10. (ez az esetek többségében az utolsó!) helyén van. A korosztály könyvtárképét elsődlegesen az iskola, a szülők és persze maguk a könyvtárak is alakítják. Fontos kutatni, hogy mekkora a szerepük e nem kívánatos helyzet kialakulásában. Az iskolakép vizsgálata során kiderült, hogy a könyvtár – itt elsősorban az iskolai könyvtár – nem része az iskolaképnek! A mintában szereplő diákok egyszer sem említették, hogy a könyvtár az iskola „tartozéka” lenne, pedig minden vizsgált intézményben működik könyvtár (s minden településen közkönyvtár is), igaz, különböző tárgyi és személyi feltételekkel, szolgáltatásokkal. A könyvtárhasználati ismeretek oktatása s az ismeretkör bármely szaktárgyban való alkalmazása nem lehetséges valamely könyvtár használata nélkül, a tanulók tudatában mégis különválik az ismeretszerzés e két forrása: iskolába járni kötelező, könyvtárba nem, és a gyakorlat szerint a könyvtár használata nélkül is elérhető jó tanulmányi eredmény. Ezért a helytelen gondolkodásért nem a tanulók felelősek!

A 6. osztályos diákok szerint a könyvtár olyan hely, ahol sok könyv van, lehet olvasni, internetezni, ahol „szorgalmit lehet csinálni”, csendben kell lenni, „hangoskodni tilos”, „nem szabad rendetlenkedni”, „fő a jó viselkedés”, unatkozni lehet, „az egy labirintus”, de „érdekes dolgokat is megtudhatok”. A minta közel 60%-a jár havonta egyszer könyvtárba, ám a tipikus válaszok alapján az nem túl vonzó hely a számukra. A 8. osztályosok többet tudnak a könyvtárról, a „tömérdek könyv tárolása” mellett más dokumentumtípusokat is említenek (folyóiratok, újságok, CD-k, hanglemezek), s 30%-uk azt is tudja, hogy ezek valamilyen rendszerben érhetők el (pl. betűrend, műfajok). A könyvtár „információszerző hely”, ahol lehet tanulni, szórakozni, kikapcsolódni, barátokkal találkozni. A differenciáltabb ismeret sajnos nem jár együtt a használattal, a korosztálynak csak kb. 40%-a jár egy- vagy kéthavonta egyszer könyvtárba. A 10. osztályosok úgy látják, hogy a könyvtárban „könyveket tárolnak”, „onnan lehet a kötelező olvasmányokat megszerezni”, „itt lehet a házi feladatokat megoldani”, internetezni, és megjelenik az egyéni érdeklődéshez, hobbihoz kapcsolódó ismeretszerzés lehetősége is. Ugyanakkor jelentősen megnőttek a „nem járok”, „kevés időt töltök”, „utálok keresgélni” típusú válaszok, a korcsoport 30%-a jár egy-, kéthavonta, illetve félévente könyvtárba. Úgy tűnik, a könyvtárak használatával foglalkozó tananyag elkerülte a tanulókat, sem a könyvtárakhoz való viszonyukban, sem ismereteikben nem érhető tetten. Magasabb életkorban csökken a könyvtárak látogatottsága, dominánsan egy konkrét feladathoz kötődik (leginkább a magyar és a történelem tantárgyakhoz kapcsolódó gyűjtőmunka, illetve a szaktárgyi versenyekre való készülés), a tanulók nem fedezik föl az intézmény nyújtotta lehetőségeket, s nem is igénylik azokat.

A könyvtárak szolgáltatásai közül leggyakrabban a kölcsönzést, az internetezést, a zenehallgatást, a videózást veszik igénybe, a fiatalabbak között előfordul a böngészés és a könyvtárossal való beszélgetés is. Taszító tényezők: könyvet „kell” kölcsönözni, „morgós” a könyvtáros, kevés az új könyv, „nem lehetek felszabadult”, „olyan, mint az iskola”, „nagy a szigorúság”, az unalom, „nincs olyan könyv, amit szeretek”, „nem találom, ami kellene”, „punnyadt a hangulat”, „firkásak a könyvek”, nincs elég számítógép. Arra a kérdésre, mi tenné vonzóbbá számodra a könyvtárat, a minta 35%-a nem válaszolt, 17%-a a tanulással hozza kapcsolatba, ami semmiképp sem vonzó. A többiek – korosztálytól függetlenül – a következő tipikus válaszokat adták: „ha akkor lenne nyitva, amikor ráérek”, ha közel lenne, ha otthonos lenne, ha több játék, számítógép lenne, ha érdekes programok lennének, ha nem csak olvasni lehetne, ha halk zene szólna, ha szabadna beszélgetni, ha nem kellene büntetést fizetni, ha sokkal érdekesebbek lennének a könyvek, ha minden könyvtáros kedves, segítőkész lenne.

A 6. osztályos tanulók könyvtárról készült rajzai a válaszoknál pozitívabb könyvtárképről tanúskodnak. A képeken szinte kivétel nélkül könyvtárbelsőt látunk könyvespolcokkal, olvasóhelyekkel, csillár, szőnyeg, terítők, növények, képek díszítik a helyiséget. Számítógép/ek, földgömb, olvasó gyerekek találhatók a rajzokon, megjelenik a könyvtáros is, minden esetben nő, aki rendszerint asztalnál ül, és gyerekkel foglalkozik. A könyvespolcokon esetenként tájékoztató feliratokat is ábrázolnak a tanulók, néhány képen a betűrend is felfedezhető. A rajzok alapján pozitív könyvtárkép jellemző erre a korosztályra, ez a könyvtárhasználat relatív gyakori voltával is összefügg.

A vizsgált minta könyvtárképét meghatározza a tanuláshoz, az ismeretszerzéshez való viszony. Jórészt az iskolai feladatok elvégzése miatt járnak könyvtárba, a „kell” a meghatározó, nem az ismeretszerzés belső igénye, öröme, a bármely dolog iránti érdeklődés. A könyvtár használatát, szolgáltatásainak széles körét, lehetőségeit kevéssé ismerik, az olvasásnál jobban kedvelik a technika nyújtotta lehetőségeket – az internetezést, CD-k használatát, zenehallgatást. A könyvtárakban betartandó szabályok az iskola szigorát idézik bennük, a könyvtárosban, főként a könyvtárostanárban a pedagógust látják, aki sok esetben mindkét szerepkörben találkozik a diákokkal. A tanulók által látogatott könyvtárak az igényeltnél sokkal jobb ellátást tudnak biztosítani gyűjteményeikkel és szolgáltatásaikkal.

A közoktatási intézmények pedagógiai programjaiban többnyire megtalálhatók azok a pedagógiai elvek, amelyek egy szabad, demokratikus, tudás alapú társadalom tagjainak neveléséhez, oktatásához, képzéséhez szükségesek. E dokumentumok egy része rögzíti az iskola könyvtár-pedagógiai programját is. Egyértelmű a szándék, a lehetőség, vajon miért marad el a kívánt eredmény? Melyek az általános és az intézményi szintű okai annak, hogy a tanulók iskolaképe és könyvtárképe az iskolafokozatokban előrehaladva egyre kevésbé pozitív?

Erősödik a tanulás kötelező jellege, nőnek a szülők és a társadalom elvárásai, csökken a belső motiváció, a jó közérzet. A tanulás teherként nehezedik a tanulókra, a követelmények folyamatos növekedése állandóvá teszi, fokozza a stresszt, amely a teljesítmény akadálya. A kevés sikerélmény a diákok kedvét szegi. Az iskola nem teremt széles körű lehetőséget arra, hogy a tanuló megismerje, felfedezze önmaga képességeit, határait, kevés segítséget kap ahhoz, hogy kiteljesedhessen abban, amiben jó, s ez sikert, megelégedettséget jelentsen számára, értelmét lássa a tanulásnak.

Az iskola feladata, hogy érdeklődést keltsen az egyes ismeretkörök iránt. A tanulók visszajelzései szerint ez nem jellemző sem a 8., sem a 10. osztályban. Gyakori, hogy a diák nem tudja megfogalmazni, mi érdekli. Ez természetesen nehezíti a pályaválasztást, amely sok esetben nem az érdeklődés, a képességek alapján történik. Oda jelentkezik a gyerek, ahová a teljesítménye alapján felveszik, vagy ami piacképes szakmának látszik, ahol kevesebbet kell tanulni. Gyakran hiányzik az elkötelezettség a szakma iránt, ez hat a szakma elsajátításának szintjére és majd a szakmában való munkateljesítmény színvonalára is.

A kötelező közoktatás idején folytatott tanulás nem ad teljesítményképes tudást. Azok a tudáselemek sem válnak a későbbiekben felidézhetővé, amelyekkel érettségiig legalább kétszer, háromszor találkozott a tanuló, ugyanis nem szerveződnek rendszerré a gondolkodásukban. A hallgatók tájékozatlansága miatt a felsőoktatásban is számtalanszor vissza kell térni olyan ismeretekre, amelyekre már az új tudásnak kellene épülnie. A kötelező iskolai oktatás során nem alakulnak ki az alapvető készségek, a tanulás módszerei, a helyesírás, a gondolatok pontos kifejezése, megfogalmazása, a kommunikáció és a könyvtárhasználat. Ezek később már kevéssé pótolhatók, és hiányuk a gyenge teljesítmény egyik forrása.

További tapasztalat, hogy a tanár szakokat választó hallgatók a képzés végén teljesítendő iskolai tanítási gyakorlatról visszatérve „rémálomként” megélt helyzetekről számolnak be, amelyeket a tanulók érdektelensége, hiányos tudása és nagyfokú fegyelmezetlensége okozott. E hallgatók többsége a diploma megszerzése után nem kíván a közoktatásban tanítani!

A vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a helyes pedagógiai törekvések és azok megvalósulása között még jelentős eltérések vannak. Nem elég hatékony az új nemzedék felkészítése a valós életre. Súlyos hiányosságok vannak a célok felvázolásában, az azok elérése iránti pozitív motivációk, alapkészségek kialakításában, az önismereten alapuló kiegyensúlyozott személyiségek nevelésében, akik erőfeszítésekre is vállalkoznak önmaguk és a társaik életminőségének javításáért.

Nem ad felmentést, hogy jelenleg sok példa van arra, hogy közép- és felsőfokon képzett szakemberek átmenetileg munka nélkül vannak, hogy az utóbbi évek olvasásvizsgálatai minden korcsoportban negatív trendekről számolnak be az olvasás (ismeretszerzés) gyakorisága, mennyisége és minősége vonatkozásában. Sőt, ezek ismeretében még nagyobb szükség van a széles látókörű, mobilizálható, több irányban továbbépíthető tudással rendelkező, képességeivel tisztában levő, a mindenkori körülményekhez alkalmazkodni tudó, aktív, cselekvő polgárokra, akiknek felkészítésében döntő szerepe van a közoktatásnak és a könyvtárnak.

Irodalom