A roma gyerekek óvodáztatása

^[1]A cigányság munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetének, alacsony szintű munkaerő-piaci integrációjának egyik, bár nem kizárólagos oka az alacsony iskolázottságban (az általános iskolából való magas arányú lemorzsolódásban, a többségi társadalomhoz képest kis arányú szakképzettségben, valamint az elenyésző arányú, érettségihez kötött középfokú képzettségben) keresendő.

Egyrészt a cigányság egésze mint olyan szenved iskoláztatási hátrányokat, másrészt ez a hátrány számtalan ok együttes eredőjének tudható be. A fő okok a következők:

• a cigány tanulók családi szocializációja, a (különben rendkívül rétegzett, inhomogén) cigányság és a többségi társadalom – család által közvetített – kulturális mintáinak különbözősége;
• nyelvi hátrányok (elsősorban a beás és oláh cigányok nem kizárólagosan magyar anyanyelvi szocializációja, valamint a nyelvváltás nehézségei);
• az óvodába járó roma gyerekek aránya önmagában alacsony, az 5. életévtől kötelező óvodai részvétel sok esetben az utolsó fél évre korlátozódik;
• a roma népesség szociális helyzete, magas arányú munkanélkülisége, területi elhelyezkedése (elsősorban kistelepülési, illetve magas munkanélküliségtől sújtott régiókban való elhelyezkedés);
• hátrányos megkülönböztetés, valamint szegregatív gyakorlat (a hátrányos megkülönböztetés és a szegregáció nem feltétlenül tudatos az iskolai gyakorlatban, mindenesetre ennek következményeként a cigány gyerekek aránya a gyógypedagógiai képzésben irreálisan felülreprezentált, a felzárkóztató osztályokban ugyancsak túlzottan és indokolatlanul magas);
• pedagógiai gyakorlat (a cigányok speciális oktatási-pedagógiai problémáira felkészült pedagógusok száma alacsony, az ez irányú pedagógus-továbbképzési program elenyésző, a speciálisan cigány gyerekek teljesítménymérésének elve és gyakorlata nem kialakult stb.);
• iskolaszervezeti, iskolaszervezési kérdések (a nemzetiségekre és hátrányos helyzetű csoportokra elkülönített alapok kezelésének intézményi gyakorlata sok esetben a célhoz képest ellentétes hatást fejt ki, szegregatív hatású cigány osztályok szervezése, az ilyen osztályokban tanítók kontraszelekciója, hiányzó vagy éppen előítéletes szülő-iskola kapcsolat stb.).

A felsoroltak következményeként az általános iskolát a tankötelezettségi kor végéig befejező roma fiatalok aránya nem haladja meg a 65%-ot.

Az általános iskolát befejezett roma fiatalok elsősorban a szakmunkásképzésben folytatják tanulmányaikat, ami munkaerő-piaci szempontból irreleváns.

Az érettségit adó szakképző intézményekben a cigány tanulók továbbtanulása a többségi társadalom hasonló arányainak mintegy hatoda, a gimnáziumban pedig mintegy negyvenede.

Az óvodai nevelésben (legalább ötéves kortól) való részvétel ugyanis – megfelelő óvodai programok, a roma kultúrát ismerő pedagógusok, előítélet-mentes nevelői légkör mellett – kimutathatóan hozzájárul az általános iskolai sikerekhez.

A roma gyerekek óvodáztatásának mértékéről, a kimaradás vagy a késői kezdés okairól, illetve a roma gyerekek óvodai nevelésben való nagyobb arányú részvétele és a későbbi sikeres iskolai pálya összefüggéseiről mind ez idáig nem készült átfogó, országos hatókörű kutatás. A részleges, többnyire esettanulmány-szintű információk mellett hiányoznak azok az ismeretek, amelyek birtokában az oktatáspolitika cselekvési programokat dolgozhat ki a roma gyerekek óvodai részvételi arányainak növelése érdekében.

Óvodai arányok

A Függelékben jelezzük, hogy a kutatásban részt vevő óvodák magas megbízhatósággal azon óvodákat reprezentálják, amelyekben a magyarországi óvodáskorú roma népesség tanul. Érdemes megvizsgálni – az óvodai adatfelvétel, valamint a 2000-ben, a roma gyerekeket képző általános iskolák kutatása során nyert adatok alapján –, hogy a roma gyerekeket nevelő óvodák, valamint általános iskolák hogyan oszlanak meg az országban településméret szerint.

A településméret szerinti megoszlás a roma népesség települési eloszlását követi: a roma gyerekeket nevelő-oktató intézmények zöme 3000 fő alatti, viszonylag kis településen található (óvodák: 62,9%, általános iskolák: 68,5%). Az arányok enyhe különbségének egyik oka az – mint azt az óvodába nem járó gyerekek problematikájának taglalásakor jelezzük majd –, hogy igen sok, magas roma népességarányú kistelepülésen nincs óvoda, vélhetően az ilyen településen élő roma gyerekek nem járnak óvodába, noha az adott kistelepülés valamely szomszéd település óvodai ellátási körzetébe tartozik. (Az itt élő iskoláskorúak a szomszéd településekre járnak át általános iskolába.) A vizsgált óvodák túlnyomó többsége központi óvoda.^[2]

A roma gyerekek óvodai arányeloszlása nem egyenletes. Az átlagos arány 35,9%. Mindezt figyelembe véve öt csoportba soroltuk az intézményeket a roma gyerekek aránya szerint.

Az óvodák létszáma, illetve településméret szerinti eloszlása a várt képet mutatja: minél kisebb a település, annál alacsonyabbak az óvodai létszámok. Az 1000 fő alatti településeken az óvodák több mint 90%-ában a gyerekek száma 66-nál kevesebb; az 1000 és 3000 fő közötti településeken az óvodák közel 80%-ában 46–111 fő között van. Mivel az óvoda létszámát természetesen nem lehet önmagában a település méretével magyarázni (egy településen több óvoda lehet, kistelepülési óvoda több település igényeit elégíti ki stb.), érthető, hogy például a 3000–10 000 fő közötti településeken az óvodák több mint 70%-a nagyméretű intézmény, de már ugyanez nem mondható el a nagy településekről. (Az óvoda méretének összesen 41%-át magyarázza a településméret; R2 = 0,41.^[3])

1. táblázat  Az intézmények megoszlása a roma gyerekek aránya szerint

Az 1001–3000 fő közötti településeken található a roma óvodások 41%-a, a 3000 fő alatti településeken pedig 66%-a.

A roma gyerekek óvodai aránya és a településméret összefüggése meglehetős természetességgel tükrözi a roma népesség települési elhelyezkedésének sajátosságait. A 10 000 lakos feletti települések óvodáinak közel felében (48,8%) 13,3% alatt van a roma gyerekek aránya. Minél kisebb a település, annál valószínűbb, hogy az ott található óvodákban magas a roma gyerekek aránya.

Hasonlóan lényeges kérdés az óvodai arányok összefüggése az óvoda méretével: minél kisebb az óvoda, annál nagyobb a roma gyerekek aránya, összefüggésben azzal a ténnyel, mely szerint a kisebb településeken kisebb óvodák találhatók, egyúttal természetesen a romák is elsősorban kistelepüléseken élnek.

Ha az intézményekben tanuló roma gyerekek arányát a település és az óvoda méretének együttes függvényében, lineáris regresszióval vizsgáljuk, a következő hatásarányokat kapjuk: a település méretének hatása az óvodai roma arányra 32% (R2 = 0,32); az óvoda méretének hatása pedig 25% (R2 =0,25).

Megállapíthatjuk tehát – és ezt az összefüggést az oktatásirányítás jó közelítésű becslésként használhatja –, hogy minél kisebb tanulólétszámú egy óvoda és/vagy minél kisebb településen helyezkedik el, a roma gyerekek aránya annál nagyobb valószínűséggel lesz magas az intézményben.

Az óvodák kapacitása

A kapacitások kérdése önmagában is roppant lényeges, egyúttal – hasonlóan az óvodák méretének és roma arányának problémájához – nélkülözhetetlen annak megértéséhez, hogy milyen összefüggések alapján rendeződnek el az óvodába járó gyerekek az egyes korévek között, és zömmel hány éves koruk között járnak óvodába a roma és a nem roma gyerekek.

E probléma szempontjából ugyancsak lényeges kérdés, hogy az intézmények kapacitása milyen mértékben kihasznált. A kihasználtság és kapacitás együttes jellemzésére a kapacitásterhelés indexét használjuk (az adott óvodában tanuló összes óvodás száma osztva az óvoda kapacitásával). 100 alatt ez az index azt jelzi, hogy milyen mértékben kihasználatlan az óvoda, 100 felett pedig a túlterheltséget jellemzi.

Az óvodák zömének kapacitásterhelése mintegy 100% körüli (átlag: 101,7%): közel negyedének 95% alatti a kapacitásterhelése, közel felének (48,7%) 95% és 112% közötti, a maradék negyednek (26,3%) pedig 112% feletti.

Lényegesnek tekintjük a férőhelyek kihasználtsága, valamint az óvodai roma arány, illetve az óvoda mérete közötti összefüggést.

2. táblázat  Átlagos kapacitásterhelés (%) – az intézmény méretének és a roma gyerekek arányának együttes függvényében

A 2. táblázat adatai szerint a kisméretű óvodák relatív kihasználatlansága a jellemző, amely meglehetősen független az óvodán belüli roma aránytól. Minél nagyobb az intézmény, annál nagyobb az átlagos leterheltség, ugyanakkor feltűnő módon a legalacsonyabb és legmagasabb roma arányú óvodák esetében a 100% közelében marad (miközben a közepes roma arányú nagy intézmények kapacitásterhelése a legmagasabb). Lineáris regresszióval vizsgálva az óvoda méretének és a roma gyerekek arányának hatását a kapacitásterhelésre, azt találjuk, hogy a két tényező együttes hatása mindössze 14%. A méret kérdése lényegesen döntőbb, mint a roma arány kérdése (45 fős intézményeknél 21%-kal kevesebbet magyaráz e mérettényező; 112 fő feletti intézményeknél pedig közel 20%-os magyarázóértékű, miközben az egyes romaarány-kategóriák önálló magyarázóereje közel azonos).

Áthelyezések

Az áthelyezések kérdésköre azért tűnik roppant fontosnak, mert az elmúlt években igen sok informális jelzés, vélekedés keletkezett arról, hogy (főleg azokon a településeken, amelyeken erre lehetőség van) a nem roma szülők a magas roma arányú (avagy „elcigányosodó”) óvodákból más intézménybe íratják át gyermeküket.

Az intézményvezetők beszámoltak arról, hogy a 2000/2001. tanévben intézményükből kértek-e, illetve hány fő kért áthelyezést más óvodába; ezeket az adatokat a hiteles becslésekre alapozva, roma/nem roma bontásban ismerjük.

Az összes vizsgált intézmény közel harmadában (27,4%) fordult elő, hogy nem roma szülő év közben máshova vitte gyermekét, roma szülők csak az intézmények 14,8%-ból íratták át gyermeküket (tehát a nem roma szülők közel kétszeres arányban). Lényeges ugyanakkor – és a következőben ezt tekintjük át –, hogy az áthelyezés hogyan függ az óvoda kapacitásterhelésétől, méretétől és a roma gyerekek arányától.

3. táblázat  Roma és nem roma szülők által kezdeményezett áthelyezések a 2000/2001. tanévben (%-ban)

A 3. táblázat az intézmények százalékos eloszlását mutatja az egyes kapacitásterhelési sávokban, az iskola mérete és a roma gyerekek aránya szerint.

A viszonylag kihasználatlan kapacitású intézmények csoportjában a legtöbb áthelyezés a kisméretű intézményekben történt. Az átlagos vagy átlag felett leterhelt intézmények közül viszont a legnagyobbakból történt a legtöbb áthelyezés. Az iskolai roma arány kérdése nem játszik komoly szerepet az áthelyezésben. A szülők etnikai hovatartozásuktól függetlenül elsősorban a kisméretű óvodákat, míg a nem roma szülők a zsúfolt intézményeket „hagyják ott”.

Lényeges, hogy az áthelyezett gyerekek átlagos létszáma az egyes kategóriákban igen alacsony, mindössze néhány fő. A tömeges áthelyezés, különösen a nem roma óvodások komoly méretű elvándorlása a magas roma arányú óvodákból kimutathatatlan.

Kimutatható viszont a település méretének hatása az áthelyezésekre. A nem roma szülők esetében a település méretének hatása eléri a 15%-ot, ezen belül a 10 000 főt meghaladó települések esetében komolyabb az ilyen esetek száma. Roma szülők esetében a település méretének a hatása kisebb (7% körüli érték), és ugyancsak legfeljebb a legnagyobb települések ugranak ki e tekintetben. Elmondhatjuk tehát, hogy az áthelyezések ott jellemzőbbek, ahol egyáltalán van alternatíva (és feltehetően év közbeni fogadókapacitás).

Az adatokból az következik, hogy a nem roma szülők által kezdeményezett áthelyezés (az „intézményközi migráció”) nem kimutatható esemény, egyúttal valószínű, hogy amennyiben mégis számolunk a spontán szegregáció e jelenségével, úgy az az óvodába járás előtt, a beíratáskor jelenhet meg (a nem roma szülők eleve más óvodába írathatják gyermeküket).

A roma óvodások aránya az egyes korévekben

Ismert összefüggés, hogy minél korábbi életkorban kerülnek a gyerekek az óvodába, illetve minél több évig járnak oda, annál kisebb az esélye a korai iskolai kudarcnak. Az óvoda nyelvi, kulturális szocializációs, illetve iskola-előkészítő szerepe a roma gyerekek esetében különösen hangsúlyos.

Ha tehát arra vagyunk kíváncsiak, milyen különbség van a roma és a nem roma óvodások között abban, hogy hány éves korukban kerülnek óvodába, illetve alapvetően milyen életkorukban járnak oda, érdemes áttekinteni az óvodába járók korév szerinti arányait.

4. táblázat  Az egyes korcsoportokhoz tartozók arányai (%)

Hároméves kor alatt, illetve hétéves kor felett – érthető okokból – az óvodások aránya igen alacsony, körükben viszont a veszélyeztetettek aránya kiugróan magas, mint azt a későbbiekben látjuk.

Legmagasabb arányban az 5-6 éves korosztály jár óvodába (nyilván a kötelező iskola-előkészítés okán), de 3 és 6 éves kor között a korcsoportok aránya közel hasonló. A 7. életévükig óvodába járók korcsoportaránya sem elhanyagolható. Az iskolába lépés korának kitolódása tendencia lehet.

Az összesített adatok szerint a roma gyerekek későbbi életkorban kerülnek óvodába: a
3–4 éves korcsoportban arányuk némileg alacsonyabb, míg 5 és 7 éves kor között arányuk némileg magasabb. Adatainkból az a meglepő kép bontakozik ki, hogy azon roma gyerekek esetében, akik járnak óvodába, az óvodába járás korának eltolódása korántsem olyan magas, mint azt egyébként az informális megfigyelések alapján várnánk. Fontos volt kiemelni azt a látszólagos evidenciát, hogy azon roma gyerekekről van itt szó, akik járnak óvodába: az adatok alapján vélhetően nem az a roma gyerekek óvodáztatásának leglényegibb kérdése, hogy későbbi életkorban kerülnek óvodába (láttuk, az eltolódás csupán pár százalék), hanem az, hogy milyen arányban nem kerülnek ebbe az alapfokú intézménybe, és az óvodába nem járásnak milyen okai lehetnek.

Veszélyeztetett roma óvodások aránya

Mint az előzőekben láttuk, hároméves kor alatt, illetve hétéves kor felett az óvodába járók aránya igen alacsony. Kérdésként merülhet fel, hogy milyen okok vezetnek e két szélső életkorban való óvodai elhelyezéshez.

A két szélső korcsoportban a veszélyeztetettek aránya eléri vagy meghaladja az ötven százalékot, ugyanakkor a közbenső korévekben ennél jóval alacsonyabb, bár így is magas érték körül ingadozik. Az adatokból kitűnik, hogy a hároméves kor alattiak között a veszélyeztetettek aránya a roma gyerekek kétszerese, a közbenső korcsoportok mindegyikében a roma gyerekek aránya a magasabb, és csak a hétéves kor felettiek esetében van szinte teljes átfedés az arányokban. Ebből következően kérdésként merül fel, hogyan függ a veszélyeztetettség aránya az óvoda roma arányától.

5. táblázat  Roma és veszélyeztetett óvodások aránya az egyes korcsoportokban (%)

6. táblázat  A veszélyeztetettek átlagos aránya az egyes korcsoportokban az intézményi roma arány szerint (%)

Minél magasabb az óvodai roma arány, annál magasabb az óvodában a veszélyeztetettnek nyilvánítottak^[4] aránya is, noha ez a megállapítás a három év alattiak korcsoportjában kivételesen nem állja meg a helyét.

A hároméves kor alatti kiugróan magas veszélyeztetett arányt a legalacsonyabb, illetve a legmagasabb roma arányú intézményeknél találjuk, míg a hét év feletti veszélyeztetettek aránya követi az intézmények roma arányának növekedését. Önmagában az a tény, hogy a három év alattiak ilyen magas aránya veszélyeztetett a legalacsonyabb roma arányú óvodákban, első ránézésre megmagyarázhatatlannak tűnik.

A rendelkezésre álló adatok elemzése két meglepőnek tűnő, a veszélyeztetettség arányát befolyásoló összefüggésre világított rá: (1) a cigány kisebbségi program megléte vagy hiánya; (2) a védőnőktől kapott tájékoztatás mértéke.

Az óvodák közel felében (46,4%) van cigány kisebbségi program. A legalacsonyabb roma arányú óvodáknak csak töredéke, mindössze 8,8%-a indított kisebbségi programot. A 13,4% feletti roma arányú óvodák azonban – a roma gyerekek százalékos növekedésének függvényében – egyre magasabb arányban indítottak ilyen programot. A roma gyerekeket viszonylag magas arányban képző óvodák azonban nem feltétlenül válaszolnak e pedagógiai kihívásra speciális programmal: például a 26% feletti óvodák kifejezetten magas roma tanuló arányúnak számítanak, mégis a 25,9–38%-os roma arány közötti óvodák kevesebb mint fele indított kisebbségi programot, míg az 50%-os roma arány feletti óvodáknak is csak háromnegyede.

Külön kérdés, hogy amennyiben van az óvodában ilyen program, a roma gyerekek mekkora hányada vesz benne részt. Adataink szerint a részt vevő roma gyerekek aránya független az óvoda méretétől és roma arányától, viszont az intézmény kapacitásterhelésétől erősen függ: minél leterheltebb az óvoda, annál kevesebb roma gyerek vehet részt a számukra kidolgozott programban.

A saját kisebbségi program fejlesztését befolyásolja az óvoda mérete és leterheltsége: a legkisebb intézmények alig háromnegyede, a nagyobb intézmények 80-90 százaléka vesz részt a fejlesztésben. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy ezt a munkát az intézmény zsúfoltsága és az ezzel feltehetően járó többletmunka nem befolyásolja. Kiemelendő viszont – és meglepőnek tekinthető –, hogy még a legkisebb intézmények is elsősorban saját programmal dolgoznak, és nem átvettel vagy adaptálttal. Tekintettel a kisebbségi programmal dolgozó óvodák viszonylag nagy számára, a többségükben saját program alapján zajló munka felveti a minőség és a program hatékonyságának kérdéseit.

7. táblázat  Veszélyeztetettek átlagos aránya korévenként a kisebbségi program megléte vagy hiánya szerint (%)

Amennyiben az óvoda nem indított speciális programot, úgy magas roma arány esetén a három év alattiak között nem találunk veszélyeztetettnek minősített gyereket, míg ha indított cigány kisebbségi programot, akkor a gyerekek zöme veszélyeztetett. A többi korcsoport esetében az intézmények közötti ingadozás átlagos, azaz az egyes egyéb korévekben a veszélyeztetettek aránya nem függ a speciális program meglététől.

Az adatokból az alábbi következtetések vonhatók le:

• amennyiben van kísérleti program, felveszik a három év alatti veszélyeztetett gyerekeket a magas roma arányú óvodák; amelyik intézmény nem indított ilyen programot, ott nem veszik fel;
• azon intézményben nyilvánítják veszélyeztetettnek a három év alatti gyerekeket, amelyben indítottak speciális roma programot;
• a speciális programot nem indító, egyúttal magas roma arányú intézményekben a három év alatti gyerekeket nem tekintik veszélyeztetettnek, illetve amennyiben annak tekintik, ennek indikátorait roma mivoltuk következményének tekintik.

A dilemma feloldhatatlannak tűnik, mindenesetre az adatok felhívják a figyelmet az óvodai roma arány és a korai veszélyeztetettség (vagy annak nem nyilvánítás) kisszámú, de kivizsgálást érdemlő kérdésére.

Az óvodába nem járó óvodáskorúak

A roma gyerekek óvodáztatásának egyik legérzékenyebb kérdése, hogy milyen arányban nem jutnak el óvodába, és milyen okok vezethetnek az óvodából való kimaradáshoz.

Az óvodába eleve be sem került gyerekekről az óvodáknak nincs adatuk, róluk a védőnők készíthettek becslést. A rövid idő után kimaradt gyerekek létszámadatai ugyancsak nem elérhetők az óvodákban. Az adathiányt elsőként a következő megközelítéssel igyekszünk pótolni: a rendelkezésre álló adatok alapján megvizsgáljuk, hogy milyen demográfiai adatokkal jellemezhetők azok a települések, amelyekben nincs óvoda.

Az országban összesen 864 olyan település található, amelyben nincs óvoda. E települések átlagos lakosságszáma 401 fő, tehát a legkisebb falvakról van szó. A megyei összetétel igen eltérő: kiugróak Baranya megye (182 ilyen falu), Borsod-Abaúj-Zemplén megye (112 falu), Somogy megye (94 falu) és Zala megye (139 falu).

E települések összlakossága 265 125 fő, az itt élő romák településsorosan becsült lélekszáma 36 329, így e településeken a romák átlagos aránya 13,7%. A magasan reprezentált megyék óvodát nélkülöző falvaiban azonban a romák aránya ennél jóval magasabb: Baranyában 23,1%, Borsod-Abaúj-Zemplénben 25,6%, Somogy megyében 31,5%. Mindez azt jelenti, hogy az óvodát egyébként nélkülöző falvakban kifejezetten magas a roma lakosság aránya.

Az OM utolsó statisztikája szerint az 1999/2000. tanévben a teljes óvodáskorú népesség 92%-a járt óvodába (összesen 365 704 fő) – ez a magyarországi népesség közel 4%-a. 2000-ben az összesen 609 200 magyarországi romából óvodáskorú: 105 404 fő^[5], ez a roma népesség 17,39%-a. (A teljes és a roma népesség roppant eltérő korösszetételét e két adat igen pregnánsan érzékelteti.) A jelzett településeken élő összesen 36 329 romából óvodáskorú: 6318 fő. Ez a létszám az összes óvodáskorú roma gyerek 19,8%-a. Tehát az óvodáskorú roma népesség közel ötöde olyan településen él, ahol nincs óvoda. E települések elhelyezkedése (zárványfalvak, zsákfalvak, a szomszédos településektől földrajzilag elzárt települések) alapján sejthető: a gyerekek nehezen juthatnak el azon településekre, amelyek óvodai ellátási körzetébe saját lakóhelyük tartozik.

A fenti adatok tehát a kistelepülési roma népesség elhelyezkedéséből következő óvodai kimaradás alapproblémáját jelzik.

A védőnők becslései alapján a település mérete, illetve az óvodából való kimaradás (be nem kerülés) imént elemzett összefüggését kontrolláljuk.

Az óvodába nem kerülést legjobban jellemző index az a szám, amely megmutatja, hogy az óvodáskorú gyereket nevelő roma családokra mennyire jellemző a gyerek óvodába nem járása. A megfelelő index – egy hányados – tehát: az adott településen óvodába nem járó roma gyerekek száma osztva az óvodáskorú gyereket nevelő roma családok számával.

Az adott település lélekszáma már összevethető ezzel az indexszel: mennyire függ össze a lélekszám az óvodába nem járás jellemző adatával.

1. ábra  A település lélekszáma és az óvodába nem járás indexe

A védőnők által közölt viszonylag kis esetszám miatt a két adatsorhoz rendelt trendvonal mutatja a lényeges tendenciát.^[6] Minél kisebb az adott település, az óvodába nem járás indexe annál nagyobb: a 2000 fő alatti vagy akörül ingadozó településeken az óvodába nem járás 0,5-0,6, tehát az óvodáskorút nevelő családok 50-60 százalékában él óvodába nem járó óvodáskorú. A nagyobb településeken ez az index 10 százalék körüli vagy az alatti.

A fenti becslésen alapuló összefüggés az előző, demográfiai-statisztikai adatokon alapuló felismerést támasztja alá, a kisebb településeken sokkal nagyobb valószínűséggel maradnak ki a roma gyerekek az óvodából (vagy el sem kerülnek oda).

Érdemes néhány szót ejteni a hiányzásokról, amelyek mértékének legjobb indexe az egy gyermekre eső hiányzott napok átlagos száma. Mivel a tanév egészére nézve becsülték a válaszolók a hiányzásokat, feltűnő, hogy alapvetően keveset – maximum átlagosan 12–13 napot – hiányoztak a gyerekek.

A roma gyerekek hiányzásának mértéke független az óvoda méretétől és az óvoda roma arányától. Hiányzásuk mértéke egyedül az intézmény kapacitásterhelésétől függ: minél zsúfoltabb az óvoda, annál nagyobb a hiányzás, de maximum 12 nap.

A nem roma óvodások hiányzásának mértéke a legnagyobb intézmények esetén valamivel alacsonyabb. Az óvodai roma arány a közepesnél magasabb százalékos értékek mellett (tehát amikor a roma gyerekek aránya meghaladja a huszonöt százalékot) befolyásolja a hiányzásokat: ezekben az óvodákban a nem roma gyerekek hiányzásának indexe szignifikánsan magasabb. Ezzel összefüggő adat szerint azokban az intézményekben, amelyekben van cigány kisebbségi program, a nem roma gyerekek hiányzásának mértéke ugyancsak magasabb értékű.

A roma gyerekek hiányzása a feltételezésekkel ellentétben nem számottevő mértékű, egyúttal nem jelentősen több, mint a nem roma gyerekeké. A roma gyerekek, a nem romákkal ellentétben, a zsúfoltabb intézményekben többet hiányoznak.

A nem roma gyerekek hiányzását viszont nem a zsúfoltság befolyásolja, hanem a roma gyerekek aránya, száma. Kérdés, hogy a nem roma szülők előítéletes vagy elkerülő magatartása magyarázza-e ezt a jelenséget.

A roma gyerekek hiányzásának alacsony mértéke az eddigi elemzéseket figyelembe véve, a következőre is felhívja a figyelmet:

• amennyiben – a környezet sztereotípiái szerint – a roma gyerekek pusztán azért járnának a többségi társadalom gyerekeihez képest alacsonyabb arányban óvodába, mert romák (azaz a roma családok egy része „nem szereti” az óvodát stb.), az óvodai hiányzások mértéke vélhetően lényegesen magasabb lenne,
• az óvodából való kimaradás független lenne a település méretétől,
• a bekerülés átlagos koréve nem függne az óvoda olyan specifikumaitól, mint például a méret.

Óvodáskorú roma gyermekek szociális, egészségügyi helyzete

Az óvodáskorú roma gyerekek szociális, egészségügyi helyzetének első kérdése, hogy milyen forrásokból nyerhetünk információt minderről. A jelen kutatásban egyrészt megkérdeztük az óvodák vezetőit, hogy a védőnői szolgálatok (amelyekkel kapcsolatban állnak) miről tájékoztatják az óvodát, másrészt megkérdeztük a védőnői szolgálatokat ugyanerről.

Tájékoztatás és veszélyeztetettség

Elsőként érdemes összehasonlítani, hogy a tájékoztatás egyes elemeire irányuló azonos kérdésekre hogyan válaszoltak az óvodák vezetői, illetve a védőnők.

8. táblázat  A védőnő miről tájékoztatja az óvodát? (válaszok %-a)

9. táblázat  A védőnő miről tájékoztatja az óvodát? (válaszok %-a)

A kérdésekben megjelenő három fő problémakörre adható védőnői információk véleményünk szerint két, egymástól eltérő időszakban mérvadók. Az óvodába kerülés időszakában a védőnői tájékoztatás sokkal lényegesebb, mint az óvoda ideje alatt, ugyanis ekkor már az óvoda is képes az illető problémákról tájékozódni, míg előtte a védőnők rendelkeznek releváns információkkal a gyerekről és a családról.

Adatainkból kitűnik, hogy akár az óvodavezetők, akár a védőnők válaszait vesszük figyelembe, a tájékoztatásban nem e két időszak között találunk különbséget, hanem egyrészt abban, hogy az óvodavezetők szerint a védőnők korántsem tájékoztatják olyan mértékben az óvodákat, mint azt a védőnők állítják, másrészt pedig az egyes problémakörökben nem azonos mértékű az információszolgáltatás.

A védőnők 80-90 százaléka úgy ítéli meg, hogy az összes témában tájékoztatják az óvodákat.

Ezzel ellentétben az óvodavezetők csak a gyerekek egészségügyi problémáit illetően látják többé-kevésbé megfelelő szintűnek a tájékoztatást (noha ez a szint így is elmarad a védőnők által becsülttől), míg a gyerekek e korai életszakaszának igen lényeges pszichés fejlődési kérdéseiben a védőnői tájékoztatás szintje nem éri el a negyven százalékot, a szociális, családi és anyagi kérdésekben pedig csak ötven százalék körül ingadozik.

Összefoglalva: az óvodavezetők összességében korántsem olyan elégedettek a védőnői tájékoztatás mértékével, mint maguk a védőnők.

A tájékoztatás átlagos mértéke szerint vizsgálva a kérdést, adatainkból kiderül, hogy az óvodavezetők szerint ez nem különbözik lényegesen sem a különböző méretű, illetve kapacitásterhelésű vagy roma arányú intézmények esetén.

Visszatekintve a veszélyeztetettség mértékéről leírtakra, adódik a kérdés: van-e összefüggés aközött, hogy az óvodákban mekkora a veszélyeztetettnek ítéltek aránya, és hogy a védőnő tájékoztatja-e az óvodát vagy sem.

Adataink elemzéséből világossá vált, hogy a tájékoztatás három fő témája közül a gyermekek egészségügyi problémáira utaló információk megléte vagy hiánya a mérvadó.

Mivel tudjuk, hogy a három év alatti, veszélyeztetettnek nyilvánított óvodások aránya kiugró, ezen belül is a legalacsonyabb és a legmagasabb roma arányú intézményekben, ezért lényeges, hogy az óvodába kerülés idején adott tájékoztatást hogyan ítélik meg – ebben az összefüggésben – az intézményvezetők.

10. táblázat  A veszélyeztetettnek nyilvánított három év alatti gyerekek aránya (%) az óvodai roma arány és a védőnői információadás szerint

Egyértelmű, hogy azokban az intézményekben magas a korai veszélyeztetettek aránya, amelyek az óvodába kerüléskor védőnői információt kapnak a gyerekek egészségügyi problémáiról – ez az eloszlás jól követi az összes intézményét.^[7] Ugyanezt a problémát lineáris regresszióval elemezve azt kapjuk, hogy a korai, három év alatti veszélyeztetettség megállapított arányát több mint 40%-os erővel magyarázza pusztán az a tény, hogy kap-e az óvoda védőnői információt a gyerekről annak óvodába kerülésekor vagy sem.

Noha tudjuk, hogy a közbenső óvodai években az egyes korcsoportokon belüli veszélyeztetettek aránya nem olyan kiugró, mint a korai időszakban, kontroll gyanánt érdemes megvizsgálni, hogy az óvoda ideje alatti védőnői tájékoztatás mértéke hogyan függ össze ezekkel az arányokkal. Az óvoda évei alatt, a három év feletti korcsoportok esetében nincs szignifikáns különbség a veszélyeztetettek arányaiban a tájékoztatás függvényében, ami azt jelenti, hogy az óvoda saját tájékozódása bőven pótolhatja a védőnőktől kapott (vagy nem kapott) információkat.

Védőnők által észlelt problémák

Mivel a védőnők tapasztalatait, becsléseit nyilvánvalóan befolyásolja az, hogy mekkora az általuk gondozott kör, illetve milyen a roma népesség aránya, ezért elsőként e két kérdést tekintjük át.

11. táblázat  Gondozott családok átlagos száma (fő) –
településméret szerint

Az adatokból két, egymásnak némiképp ellentmondó következtetés vonható le: a nagyobb településen óhatatlanul nagyobbak a védőnők tapasztalatai, a véleményük alapjául szolgáló „merítés” szélesebb körből származik, ugyanakkor a kisebb településeken „közelebb” élnek azokhoz, akikről vélekedésüket megformálják; az általuk gondozott kevesebb családról nyilván több és személyesebb élményük lehet (és fordítva: a nagyobb településeken e tapasztalatok felületesebbek lehetnek).

12. táblázat  Gondozott családok átlagos száma (fő) – óvodai roma arány szerint

Az egyre kisebb településeken egyre magasabb a romák aránya, az átlagosan egyre magasabb roma arányú óvodákkal kapcsolatban álló védőnők ellátási körzetébe egyre kevesebb család tartozik, egyúttal közöttük egyre több a roma család. Ez az összefüggés az előzőben értelmezett ellentmondást idézi fel, a gondozottak számának növekedése a becslések validitását torzíthatja.

Megkérdeztük a védőnőket, hogy az általuk gondozott családokban a megvizsgált gyerekek között milyen számban fordult elő olyan, aki mozgás-, értelmi, beszéd-, szociális fejlődési zavarban vagy testi, fizikai elváltozásban szenved. Noha nyilvánvalóan a védőnők gondozási körzetébe csak olyan család esik, ahol van gyermek, e kérdésre a védőnők töredéke válaszolt. E válaszhiány oka vélhetően a gondozottakkal való „közelség” vagy „távolság” problematikájára vezethető vissza. Ugyanis amikor a családokra általában kérdeztünk rá, tehát amikor a megítélendő egységek száma kisebb volt, megfelelő számban kaptunk értékelhető választ.

Elsőként feltűnő, hogy a védőnők a roma családok alkoholfogyasztását településmérettől függetlenül azonosan magas, negyven százalék körüli értékre becsülték, míg a nem roma családok eleve alacsonyabbra becsült alkoholfogyasztása a településméret függvényében csökken. Ez felidézi a tapasztalati „távolság” és a becslési pontosság kérdését. A roma és a nem roma családok dohányzásának becsült mértéke ugyanilyen összefüggést mutat.

A drogfogyasztás és a gyerekek bántalmazása e becslések szerint elhanyagolható mértékű. A gyerekek családban való elhanyagolása esetében a roma és nem roma különbséget a védőnők fordítva értékelték, például a dohányzás esetében: noha a romáknál magasabb értéket becsülnek, de ez független a település méretétől, míg a nem roma családok esetében arányában csökken.

13. táblázat  A problémák előfordulási aránya a gondozott családokban (%)

A védőnők tehát a roma családok körében az alkoholfogyasztást és a dohányzást meglehetősen magasra becsülik. A becslések ingadozása, valamint a magas becsült érték felveti a kérdést, hogy e vélekedések mögött megjelenhet-e előítélet. A kérdés ellenőrzésére a rejtett változók elemzésének módszere, a faktorelemzés kínálkozik.

A faktorelemzés során olyan új, ún. rejtett változókat találunk, amelyek a meglévő változók „együttes viselkedését” magyarázzák. Esetünkben a drogfogyasztás és a gyerekek elhanyagolása, az alkoholfogyasztás és a dohányzás, valamint a gyerek bántalmazása és a település lakosainak száma kerültek egy-egy faktorba. Lényeges, hogy a roma és a nem roma családokról alkotott vélekedések minden esetben azonos faktorba kerülnek, tehát nincs olyan rejtett változó, amely mentén a romákról és nem romákról alkotott ítéletek szétválnának.

14. táblázat  Faktoregyütthatók^[8] átlagai – fő település méretkategóriák szerint

A faktoregyütthatók értékeinek átlagos eltérése a településméret szerint értelmezhető, egyéb szempontok szerint (pl. az óvodában tanuló romák aránya) nincs értelmezhető eltérés.

Az együtthatók ingadozása a következőt jelenti: a védőnők becslése szerint az első faktorba tartozó családi viselkedések a kisebb településen ritkábban mutatkoznak az átlagnál, míg a nagyobb településeken gyakrabban. Ugyanez mondható el a gyerekek bántalmazásáról is.

Ezzel ellentétben az alkoholfogyasztás és a dohányzás faktorával jellemezhető családok szerintük elsősorban kistelepülésen élnek, míg a nagy településeken e viselkedés ritkább.

Az adatok együttesen két, egymástól különböző értelmezésre adnak módot.

• Az első értelmezés szerint a családok szociális helyzettel összefüggő, itt felsorolt jellegzetes problémái kizárólag a település urbanizáltságával, illetve méretével összefüggő kérdések. Noha a védőnők becslései szerint van különbség a roma és a nem roma családok alkoholfogyasztási és dohányzási arányai közt, az alkoholfogyasztás és a dohányzás mint olyan településtípushoz kötődik (és e kötődésben már nincs szerepe az etnikai hovatartozásnak^[9]).

Mivel a százalékos értékekben a dohányzás és az alkoholfogyasztás számottevő, a faktoregyütthatók átlagainak ingadozása alapján – az első értelmezés keretei között – kijelenthetjük, hogy a gyerekek életét vélhetően befolyásoló dohányzás és alkoholfogyasztás a családokban a kistelepülési élet deprivált körülményeivel összefüggő kérdés. Tehát a depriváció „számít” és nem az etnikai hovatartozás.

• A második értelmezés szerint, amely elviekben éppoly relevanciával bír, mint az első, a védőnők ítéletei és nem a dohányzási vagy alkoholfogyasztási szokások függnek a település méretétől. Az ítéletek mint olyanokfüggnek attól, hogy a védőnő milyen környezetben él, milyen közel azokhoz, akikről ítéletet mond.

Mivel adataink alapján a kérdés nem eldönthető, már e helyütt javasoljuk az oktatási és az egészségügyi kormányzatnak (különös tekintettel a védőnői tájékoztatás előbb elemzett adataira) a kérdés részletesebb elemzését.

Az óvodák és az iskolák kapcsolata

Az iskolákkal való kapcsolat minőségének megítélése kiterjedt arra, hogy a vezetők szerint a roma és a nem roma gyerekek vonatkozásában milyen az iskolák befogadókészsége, illetve mennyire fogadják el az óvodától az iskolaérettségre, a gyerekek egészségügyi, valamint szociális problémáira utaló információkat.

A rendelkezésre álló adatok elemzése nyomán megállapítható, hogy a kapcsolat minőségében az okoz lényeges különbségeket, hogy mekkora településen helyezkedik el a kétféle intézmény; egyúttal nincs lényeges szerepe annak, hogy mekkora az óvodában a roma gyerekek aránya, vagy mekkora a kapacitásterhelése.

A kapcsolat minősége minden településtípus esetén – a roma és a nem roma gyerekekre vonatkozóan egyaránt – az iskolák befogadóképessége tekintetében a legjobb, ugyanakkor e befogadóképességben is jelentős különbségek mutatkoznak.

Az óvodavezetők szerint az 1000 fő alatti településeken az iskolák a roma és a nem roma gyerekek iránt ugyanolyan arányban tanúsítanak nagyon jónak ítélhető befogadókészséget: a választás aránya nyolcvan százalék körüli, a „jó” ítélet aránya pedig húsz százalék körüli.

Minél nagyobb a település mérete, az óvodák annál rosszabbnak ítélik az iskola befogadóképességét a romagyerekek vonatkozásában (miközben a nem romák iránti fogadókészség alig romlik). A tízezer lakos feletti települések esetében a roma gyerekek iránti fogadókészséget nagyon jónak már csak a vezetők fele ítéli, míg a közepes tartományban közel húsz százalék.

Az iskolaérettségre, egészségügyi vagy szociális problémákra irányuló információk iskolai befogadását az óvodavezetők negyven-ötven százaléka ítéli csak nagyon jónak; ez független a település méretétől, egyúttal alig találunk különbséget a roma és a nem roma gyerekekre vonatkozóan.

A kis településeken tehát, amelyekben általában egy-egy óvoda és általános iskola található, a roma gyerekek iránti iskolai fogadókészség az óvodavezetők szerint lényegesen jobb, mint azokon a településeken, amelyekben több intézmény között lehet választani.^[10] Ez a jelenség felhívja a figyelmet a roma gyerekek iránt megnyilvánuló, más kutatásokból is ismert iskolai „spontán” szegregációra.

Függelék

Az adatok megbízhatósága