Levél
Kedves Géza!
Most elővettem újra az eredeti kérdéseteket, kéréseteket az én marginális jegyzeteimmel, és gondosan újra elolvasva megakadtam ott, hogy az alapkérdés az, hogy mi okozta a kialakult helyzetet.
Ezt a jelenlegi kialakult helyzetet elsősorban az okozta, hogy nem hallgatva a Fidesz oktatási szakembereire sem, egyetlen egy szempont érvényesült, hogy gyerektől és tanártól függetlenül a teljes közoktatás is legyen a centrális erőtér része, a piros gomb legyen a főnök asztalán. Államosítás, centralizálás. Hiába rendezett a Fidesz oktatási kabinetjének és akkor még az Országgyűlés Oktatási Bizottságának vezetője, Pokorni Zoltán Pálinkás Józseffel, az Akadémia elnökével összefogva háromnapos konferenciát arról, hogy mit mondanak a tények, hogy szembeszálljon a köznevelési törvény őrületével, hiába mondta, hogy ez a törvény rossz, hiába mondta, hogy a nemzeti alaptanterv taníthatatlan, túlzsúfolt, mindenben az lett, amit a Legfelsőbb Akarat elképzelt. Visszaállított 16 éves korhatár, zsákutcás iskolázás, lebutított szakképzés, mindenben az ellenkezője egyrészt annak, amerre ma a világ megy, másrészt ellenkezője mindannak, amit gróf Klebelsberg Kunó valaha is akart és megpróbált megvalósítani. Most csökkentették a gimnazisták és egyetemisták számát, a jeles gróf növelte. Most zsákutcássá tették az iskolázást, hogy kevesebben juthassanak középiskolába, Klebelsberg Kunó megnyitotta (a nyolcosztályos általános iskola tervével és a reálgimnáziummal stb.) Mindenki tudta és megmondta, hogy egy ekkora rendszert nem lehet centralizáltan irányítani, de a legfőbb elv érvényesült, a „demokratikus centralizmus,” az a gondolat, hogy megbízni jó, de ellenőrizni még jobb. Mindenki megmondta, hogy ez totális csőd. De a fentieken kívül így lehetett százmilliárdokat kivenni a közoktatásból és a felsőoktatásból.
Mindez: nemzetrontás.
Ehhez képest a neveléstudomány szerepe, felelőssége (ami nincs neki!), feladata és lehetőségei – smafu.
Nem, kedves Géza, nem szakmai részletkérdésekről van szó – bár a szakmával is minden szembe megy –, hanem gyereket és tanárt nem tekintő rombolásról.
És ez nem politikai és nem pártkérdés – sokan imádják a centralizálást az úgynevezett baloldalon, a szocialistáknál is, bár ezeknek az oldalaknak ma Magyarországon semmi értelme, bárcsak volna Magyarországon egy jobboldali konzervatív párt, mint ahogyan nincs, és bárcsak volna egy baloldali szociáldemokrata párt, mint ahogy az sincs.
Mindig sok bajom volt az iskolával, ezeket mindig is soroltam, itt azonban valami másról van szó, dilettáns és a humánumot sértő akarnokságról.
Ezért nem tudok hozzászólni az általatok kért módon a témához.
