A pedagógus-mozgalom folytatódik (?)

Előző lapszámunkban (ÚPSZ 2016/1-2) beszámoltunk a pedagógus-mozgalom eseményeiről. Azt gondoltuk, ebben a lapszámban folytatjuk a történtek elbeszélését. Sajnos, ezt nem tehetjük, mert ami látható volt, az már nem azonos azzal, ami történt, történik. Volt március 30-án egy kétórás tanári engedetlenségi akció, április 15-én figyelmeztető sztrájk a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezésében, majd 20-án egész napos sztrájk a Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezéseként. Abból azonban, hogy mindezek ellenére (vagy éppen miatt) a mozgalom elcsendesedni látszik, semmi nem következik. Hogy megértsük a történetet, tudnunk kellene pontosan, mi zajlik az EMMI szervezte Köznevelési Kerekasztal szakmai bizottságaiban, s erről beszámol ugyan a Herman Ottó Gimnázium harmadik nyílt levele, s ennek hitelében nincs okunk kételkedni, voltak nyilatkozatok a kormányzat oldaláról is, ezeknek is hitelt adnánk, de ez mégiscsak kevés. Már csak azért is, mert nincs köztük összhang.

A Civil Közoktatási Platformban folyó munkáról azonban még ennél is kevesebbet tudunk. Próbáltam az interneten tájékozódni a tanári kritikai álláspontokról, tervekről, az a helyzet azonban, hogy szinte semmit nem találtam a felhívásokon és követeléseken túl. Hónapok teltek el, és egyetlen nyilvános szakmai pedagógus konzultációnak nem akadtam nyomára. Se iskolák honlapjain, Facebook oldalain, se közösségi oldalakon. Tulajdonképpen kénytelen vagyok ennek a párbeszédnek a ki nem alakulását a mozgalom egyik fájó kudarcának tekinteni, annak ellenére, hogy nagy tanári szellemi aktivitást, persze, eleve nem lehetett várni, hiszen a mozgalom egyik követelése épp a tanári terhek csökkentése. Mégis, azt gondolom, a nyilvános követelések a tanárok vitái, pontosításai, értelmezései, szakmai aktivitása, szakmai önszerveződései, önkritikára való elszántsága nélkül csak rosszul teljesíthetők.    

A továbbiakban rovatunkban két írás következik. Az első K. Nagy Emeséé, aki még az előző számunkban megjelent körkérdésre ad választ, a második Horányi Gáboré, az egyetlen olyan kollégáé (bár remélem, ebben tévedek), aki tanárként, iskolaigazgatóként, iskolája honlapján érdemben reflektált a tanári mozgalom eseményeire. Jegyzeteire egy olvasónk hívta fel a figyelmünket. 

Azt gondolom, iskolaügyünk aktuális gondjai elég súlyosak ahhoz, hogy a tűzoltással együtt elkezdődjék az évtizedek óta rendezetlen kérdésekre a válaszkeresés. Talán egy pedagógus parlamentet kellene választanunk (már működhetne, ha bármelyik félnek eszébe jut, hogy a köznevelési konzultációkon – melyek a mozgalom láthatatlanul maradt következményei és számomra legígéretesebb eseményei voltak – képviselőket válasszon, s talán fel is vetődik javaslatként, ha a Nemzeti Pedagógus Kar, a nagy szakmai szervezet, súlyos legitmációs deficitje miatt nem volna oly nagyon és oly kevéssé létező), ami felhatalmazást kapna a szakértői javaslatok elbírálásra, javaslattételre, elutasításra, egyeztetésre közoktatásunk alapkérdéseiről. Hiszen demokráciánknak mindmáig csak burka van, ma már talán az is mondhatjuk, hogy csak kérge, ellenben az, amit a demokrácia jelentene, még a demokráciák korszaka előttről, hogy minden szakma erős szerveződésekben él, mert másként nem élhet, ezzel teremtve meg a demokrácia társadalmi alapszövetét, nos, ezek a szerveződések nincsenek sehol. (A civilek elszigetelt, elszigetelődött kis körei inkább csak ennek a hiánynak a bizonyítékai.) 

Takács Géza