A nevelőmunka hatékonyságának mérése iskolánkban

Bevezetés

Iskolámban, a budapesti Táncsics Mihály Angol Két Tannyelvű Gimnáziumban folyó nevelő-oktató munka helyzetét, eredményeit és hiányosságait mutatom be tanulmányomban a tanulók és a tanárok véleményére támaszkodva. Az volt a célom, hogy a magam öszszeállította kérdőívek kitöltetése és értékelése után következtetéseket vonjak le a nevelőmunka hatékonyságának növelése és a felmerült problémák lehetséges kezelése érdekében.

A minta

Tanulói kérdőívek

Az általam összeállított 30 kérdésből álló kérdőívet kitöltettem a 13–16 éves gimnáziumi korosztállyal, évfolyamonként egy-egy, összesen öt, kb. 30 fős osztállyal.

Iskolánkba megközelítően 570 tanuló jár, 149-en vett részt a vizsgálatban. A mintavétel szempontja az volt, hogy minden korosztály egyenlő arányban képviseltesse magát, hiszen a véleményalkotás és az életkor összefügg egymással.

30 tanulóval esszét vagy értekező fogalmazást írattam arról, hatékony-e szerintük a nevelés gimnáziumunkban, illetve saját osztályukban. A véleményeket indokolni kellett. Erre a kérdőívben kevésbé adódott lehetőség.

Tanári kérdőív

Az 50 főből álló tantestületet 22 fő reprezentálja, ez a tantestület 44%-a. A reprezentatív merítés szempontja volt az is, hogy életkor szerint megközelítően egyharmad-egyharmad arányban képviseljék a tantestületet a fiatalok (40 év alattiak), a középkorúak (40–50 közöttiek) és az idősebb kollégák (50 év felettiek).

A tantestület életkori megoszlása: 44 százalék a 40 év alatti; 37 százalék 40–50 év közötti; 19 százalék az 50 év felettiek aránya.

 

A Táncsics Mihály Gimnázium bemutatása

A 42 éve működő gimnázium, a XII. kerület dél-budai középpontjában, főleg az értelmiségi és/vagy a jó egzisztenciával, többségében rendezett szociális háttérrel rendelkező családok gyermekeit oktatja-neveli. Jó megközelítési lehetősége nagy vonzerőt jelent az agglomerációs körzetben lakók számára is (Érd, Diósd, Budaörs, Törökbálint, Budakeszi, Pomáz, Bicske, Páty stb.).

Iskolánk az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken (OKTV) időről időre kimagasló eredményeket mutat fel spanyol, olasz, magyar nyelvből, matematikából.

A 2002. év eleji OKTV-eredmények szerint a középiskolák rangsorában az 1996–2000 közötti időszakban a 486 iskolából a 79., illetve a 80. országos helyen áll 27 ponttal.

A végzős évfolyamok tanulói 60 százalékának egy vagy több nyelvből középfokú nyelvvizsgája van. Az egyetemi-főiskolai felvételi vizsgákon átlagosan tanulóink 71 százaléka felel meg.

A Táncsics Mihály Angol Két Tannyelvű Gimnázium legfontosabb célja a képzés klasszikus hagyományainak megfelelően az egyetemi-főiskolai továbbtanuláshoz szükséges tudás közvetítése, felkészítve diákjainkat az eredményes felvételi vizsgára, a legkiválóbbakat pedig az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre is.

Az iskola arra törekszik, hogy a munkaerőpiac igényeit felmérve megfelelő szakmai előképzést adjon, valamint arra, hogy a közvetlenül munkába álló diákok életkezdését segítse. Igyekszik diákjait szakmai, kulturális és magatartásbeli értékek közvetítésével leendő életpályájukra felkészíteni.^[1]

Ebben a folyamatban nagy hangsúlyt kap az osztályfőnöki munka, mely a személyiségfejlesztés komplex folyamatának irányítója.

A tanulói kérdőívek feldolgozása

„Ha egy embert olyannak veszünk, mint amilyen, rosszabbá tesszük, de ha olyannak veszszük őt, amilyennek lennie kell, akkor azzá tesszük, amivé lehetne.” (Goethe)

 

Mit tekintenek értéknek a Táncsics Mihály Gimnázium tanulói?

Milyen belső tulajdonsággal szeretnél rendelkezni felnőttkorodban?

A tanulók 67%-a követendő emberi tulajdonságokat jelölt meg, 37%-uk pedig a tudáshoz kapcsolódó értékeket írta be válaszként. Ezzel az aránnyal elégedettek lehetünk.

Van-e példaképed?

63%-nak nincs, 32%-nak igen. A 32%-ból 8% jelölte valamilyen rokonát példaképül.

Korunkban nem divat példaképet szem előtt tartani, a megkérdezett tanulók több mint fele nem követ példaképet.

Milyen emberi tulajdonságokat ítélsz el?

Közel egyharmaduk elítéli a hazugságot, ezt követi a beképzelt-lenéző magatartás 23%-kal, a kétszínű-képmutató 20%-kal. Az önzés elítélése a negyedik helyre került 10%-os arányban, majd a rasszizmus 8%-kal az ötödik a rangsorban.

Kitűnik az az életkori sajátosság, hogy még a kortárscsoport értékrendje a döntő, de már felelősségteljesen tudnak ítélni.

Mit tartasz értéknek?

A 20 felsorolt érték közül 53%-kal első helyre került a szeretet, a boldogság és a család; 27%-kal második helyre került a műveltség; 20%-kal harmadik a pénz.

Melyiket választanád inkább: a kevés munkával szerezhető sok pénzt vagy a szakmai sikert?

A válasz megnyugtató fölénnyel – 58%-kal – a szakmai siker lett. 35% írta a kevés munkával megszerezhető sok pénzt.

 

Felelősség a környezetünkért

A megkérdezettek 54%-a szemetel és 67%-a szokott firkálni a padra. Ez az arány nem bizonyítja a környezettudatos viselkedést.

 

Viselkedéskultúra

A kérdés azt vizsgálta, mennyire működik a gyerekkorunktól kezdve belénk nevelt erkölcsi fék.

A diákok 26%-a választotta rá jellemzőként a következő állítást: a szabályokat nem akarom megszegni akkor sem, ha előnyöm származna belőle;

6% írta, hogy a szabályokat nem meri megszegni;

61% megszegi a szabályokat, ha az érdeke úgy kívánja.

Ennyi machiavellista tanítványunk lenne?

Tanulóink 85%-a mindig köszön a tanároknak, 77%-a mindig előreengedi az időseket/lányokat/nőket az ajtóban.

58%-uk átadja a helyét a közlekedési eszközön, 31%-uk csak akkor, ha nagyon muszáj.

Egyharmaduk mindig felajánlja segítségét a tanárnak, ha valami nehezet cipel, másik egyharmaduk nem figyel erre, a harmadik harmad pedig csak akkor teszi meg, ha az érdeke úgy kívánja.

Az udvariasságon lesz még mit javítanunk, bár ez csak a szülői ház következetes nevelésével együtt lehet hatékony.

 

A tanulóifjúság véleménye a nevelésről

Hogyan lehetne az iskolai nevelést hatékonyabbá tenni?

21% szerint így is működik, 48% nem tudja, 17% írt konkrét javaslatot.

Ezek közül megszívlelendőek az alábbi vélemények:

legyen közvetlenebb a tanár-diák viszony, több férfi tanár kellene,

drogellenes foglalkozásokra lehetőség, közös problémamegoldás,

több alkalom legyen a tanárral való négyszemközti beszélgetésre, a tanár példakép lehetne,

amit a gyerektől elvárnak, azt a tanár is tegye meg,

a műszaki feltételek javítása,

szemléltetőeszközök gyakoribb használata, életszerűbb tanítás, jutalmazás,

a negatív szemléletű tanárok mellőzése,

játékos, célravezető gyakorlatok, több program, beszélgetés.

Ezekből a felvetésekből pontosan körvonalazódik iskolánk jelenlegi állapota. Kiderült, hogy a diákok több időt és törődést igényelnének.

A tantestület nem egységes, a célkitűzésekben hosszas vita után megegyezünk, de a betartatásukban nem vagyunk következetesek.

A fiatalabb kollégák nem tesznek szóvá olyan eseteket, amiért egy idősebb biztosan szól (pl. ne üljenek fel az ablakpárkányra, ne üljenek le a lépcsőre). A fiatal tanár félti kialakulóban lévő népszerűségét, nem rombolja azzal, hogy számára kevésbé fontos dolgot naponta kifogásoljon nap mint nap a folyosón. Az idősebb viszont következetességből megteszi, meg azért, mert az ő népszerűsége nem múlik ezen.

A különbözőség természetesen nem csak az eltérő életkorból fakad.

Eltérőek vagyunk a tanulói aktivitás tudatos alkalmazásában is. A csoport- és egyéni munka alkalmazása mellett ma kiváló lehetőséget biztosít erre a projektmunka. Ennek során nagyobb szerepet kap a diákság által igényelt közös problémamegoldás is. Természetesen ez még nagyobb tanári előrelátást, körültekintést igényel, sőt anyagi vonzattal is jár, amit szerencsés esetben pályázatok útján biztosíthatunk.

Sokan nem motiválnak, hanem kényszerítő eszközöket alkalmaznak (pl. aki elkésik az óráról, az felel). Nem vagyunk mindnyájan pozitív, elfogadó nevelők, pedig a nyitott tanár-diák viszony hatékonyabban közvetíti a kívánt magatartásmintákat.

Sokan közülünk nem akarnak vagy nem tudnak szembesülni azzal, hogy a pedagógus korábbi szerepe megváltozott. A tanár, a nevelő a tanítványok mellett már nem fölérendelt értékelő tényező, hanem támogató, tanácsadó munkatárs.

Van, aki még mindig a tényanyag elmélyítésére helyezi a hangsúlyt, abból az elgondolásból, hogy a 11. és 12. évfolyamon megrendezett Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken és az írásbeli felvételiken még mindig ez a követelmény. (Lehet a tanítványunk bármilyen innovatív, kreatív, nyitott, dolgozhat kiváló együttműködéssel projektmunkában, mindez nem számít, ha a tesztjét – amelynek kitöltéséhez ezeknek nem sok hasznát veszi – nem írja meg az első fordulóban 70-80 %-os eredménnyel.)

Meg kell találnunk a helyes arányt, és ez egyre nagyobb terhet és felelősséget ró a tanárra.

A gyerekek elítélik a negatív szemléletű tanárokat, amint ez a válaszokban világosan körvonalazódott. Akiben már nincs hit, elkötelezettség és hivatástudat, az nem tud optimizmust, életigenlést sugalmazni, így nem válhat példaképpé sem.

Az iskola felszereltségének, tárgyi feltételeinek hiányosságai is megfogalmazódtak a tanulók válaszaiban.

Minél jobb lehetőséget biztosítunk a sportolási lehetőségre, a tanórán kívüli közösségi tevékenységekre, annál több időt töltenek a fiatalok velünk, annál több nevelési helyzetet élünk át együtt, annál több módunk nyílik a közösségfejlesztésre.

Fejlesztésre, jutalmazásra nincs az iskolának anyagi kerete. A sikeres pályázati pénzek csak az előre meghatározott célokra fordíthatók. Hiába fejlesztjük a könyvtárat elnyert pályázati összegekből (ami önmagában nagyon hasznos), ha nincs hová leülni és hol használni, mert helyszűke miatt folyamatosan órák vannak a könyvtárban.

Hiába akarjuk a mindennapi mozgás örömét megszerettetni az egyre inkább elkényelmesedő generációkkal, ha egy tornaterem, egy kondicionálóterem és egy udvari kosárlabdapálya áll az 570 tanuló rendelkezésére.

Kell-e az iskolának nevelnie?

A tanulók 58%-a az osztályfőnöknek tulajdonítja a legnagyobb nevelő hatást, 49% vallja az osztályközösség nevelő hatását és 48% szerint a szaktanárnak is van nevelő ereje.

56% szerint van a hazának nevelő hatása.

A tanulói kérdőívek alátámasztása szöveges indoklással

„Annál hatékonyabb a nevelés, minél jobban érvényesül a család és az iskola közötti együttműködés. A legtöbben azt hiszik, hogy a nevelést az iskolának kell végeznie. Azt gondolom, ez tévhit, mert a legkisebb >>sejtnél<<, a családnál kell kezdeni.” (Sujtó Noémi 9. b) „A tanárok nevelő hatása gimnáziumunkban elég változó. Szerintem a neveléshez hozzátartozik a rend és fegyelem tartása is. Ez néhány tanárnál nem nagyon érezhető. Nevelni sokféleképpen lehet. Van, aki erőszakkal nevel, és van, aki ezt ellenzi. Én az utóbbiakkal értek egyet. Az erőszakkal nevelés kihat a gyerek lelkivilágára is. Én inkább eltiltanám valamitől a gyerekemet (pl.: számítógép).” (Vörös Tamás 9. b) „Mikor jó nevelő az iskola? Akkor, ha a tanárok olyan különleges kisugárzással rendelkeznek, amely megragad minket, amelyben érezzük, hogy többet kapunk a tananyag puszta elsajátításánál.” (Kistamás Ágnes 9. b) „A tanár nevelő hatása attól függ, hogy a diákok mennyire néznek fel rá. Az pedig függ szakmai tudásától, attól, hogy milyen mértékben tudja felkelteni az érdeklődést a tantárgya iránt, milyen érdekesen tudja előadni, és hogy a számonkérés után mennyire tud reálisan értékelni.” (Rostás Mariann 9. b ) „A 12–18 éves kor között a legfontosabb nevelési módszer a példamutatás. A fiatalok kritikus szemmel nézik a körülöttük lévő világot, és a leggyakrabban tapasztalt elveket, viselkedési módokat fogadják el. Ha a felnőttek bármilyen téren helytelen példát tárnak a fiatalok elé, azt ők magukévá teszik. Ha a szabályrendszer nem működik, nincs mihez alkalmazkodni. A fiatalok önállóságra törekvése és a felnőttek határozott példamutatása közötti összhang megtalálása a nevelés lényege.” (Márkus Péter 9. b) „Szerintem az iskolának a kötelességtudaton és a renden kívül nincs akkora nevelő hatása. Ez a saját véleményem, mely a személyes benyomásaim alapján született. A nevelés folyamatának az lenne a végső célja, hogy az új generációt megtanítsa a haza szeretetére, az idősek megbecsülésére, alapvető illemszabályokra, a család fontosságára. Jó lenne, ha a mai generáció is úgy szeretné a hazáját, mint azok az emberek, akik a háborúkban életüket áldozták érte.” (László Bálint 9. b) „Pedagógusaink között kevés férfit találunk, ezért eltűnőben vannak a férfihez kötődő szerepek, a fegyelmezés, a nevelői tekintély. A diákok tanárképe szerint leginkább kívánatos vonások a diákközeliség, a beleélő képesség, a magas fokú szakértelem, maximális objektivitás az értékelésben és büntetésben, nyíltság és derű.” (Ferich László 9. b) „Egy tanárnak a tiszteletre és együttműködésre kellene tanítania, de hogyan tehetné ezt, ha maga se tanúsít pozitív hozzáállást a problémákhoz. A mai tanárokat egyre kevésbé érdekli a diák sorsa, így egy részük hanyagul adja le az anyagot, és el nem ismerve hibáját, megköveteli azt. Hiányolom a tanárokból a példamutatást és a felelősségtudatot. Felelősséget egy ember életéért, mert ez az utolsó hely az életben, ahol még megmondják, mi a helyes, és mit tegyél.” (Szabó Zsuzsa 9. b) „Nevelni különbözőképpen lehet. Lehet kérni, utasítani, parancsolni, jutalommal ösztönözni vagy személyes példamutatással élni. Szerintem ezek közül szinte minden felnőtt hangulatától függően mindegyiket használja. Számomra mégis a jutalmazás és a személyes példaadás a legszimpatikusabb. Nem szeretem, ha parancsolgatnak nekem, legyen ez szülő vagy tanár. Az iskolában a tanárok egyéniségétől is függ, hogy mennyire nevelnek minket. Minden tanár más egyéniség, más az értékrendjük, így a gyerekek más világokat ismernek meg az otthonihoz képest. Például más és más megvilágításban hallják otthon vagy a tanároktól ugyanazt az eseményt.” (Vida Heléna 9. b) „Az iskolai tanároknak kevesebb a nevelő hatásuk, mint a diákoknak, de azért nekik is van. Ahhoz, hogy megtalálják az összhangot, mindkét félnek kompromisszumot kell kötnie. Ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jól együttműködjenek, ami a tanuláshoz igen fontos. Ha a szülők nevelése helyes volt, akkor a diák képes megtalálni az összhangot társaival és tanáraival is. Az osztályfőnök nevelő hatása több mint a szaktanáré, mert az osztály többet van vele. Az osztály problémáit neki kell megoldania, de nem egyedül, hanem a diákjaival együttműködve.” (Wimmer László 9. b)

A fentiekből kitűnik, hogy a diákok felelősen gondolkodnak, hogy igényt tartanak a velük szemben támasztott elvárásokra. Nincs példaképük, de mégis vallják, hogy a tanárok példaadása a legfontosabb a család nevelő ereje mellett. Minden jogos bírálat ellenére az a vélemény, hogy az iskolának kell nevelnie.

A tanári kérdőívek

Hogyan lehetne az iskolai nevelést hatékonyabbá tenni?^[2]

A válaszolók 23%-a szerint ez az egységes elveken múlik. Ezeket a pedagógiai program kidolgozásakor hosszú vita után elfogadtuk, más kérdés, hogy a mindennapi gyakorlatban ki mennyire érzi betartandónak, betarthatónak. Ez valóban összefüggésbe hozható a tanár személyiségével, egyéniségével.

Néhány évvel ezelőtt a Nemzeti alaptanterv bevezetésével kapcsolatos véget nem érő tájékoztatókat halgattunk munkaközösség-vezetőként, szaktanárként. Átdolgoztuk a pedagógiai programot, kitaláltuk a helyi fejlesztési követelményeket stb.

1998-tól folyamatosan dolgoztunk a kerettantervi módosításokon: végigjártuk az erre és a minőségbiztosításra vonatkozó hosszabb-rövidebb továbbképzéseket.

Közben a drogprobléma is iskolaközelivé vált. Az igényes osztályfőnök képzett addiktológussá vált egy-két év alatt.

A tanártársadalom jó példát mutat az élethosszig tartó tanulásban: számítástechnikai felhasználói, oktatási informatikusi képzésben vett részt, közben idegen nyelvet is kell tanulnia, nehogy teljesen elfelejtse (nem nyelvszakos révén) addigi nyelvismeretét.

Aki pedig a saját szaktárgyát is korszerűen szeretné oktatni, évente módszertani előadásokra, konferenciákra jár. A vállalkozó szelleműek pedagógus-szakvizsgát szereznek.

Aki ügyes, annak a pénzkeresetet és a továbbképzéseket is össze kell egyeztetnie. Hol marad mindeközben idő a délutáni közösségmegtartó programokra?

Min kellene változtatnunk, hogy a meglévő demokratikus iskolai közösségek hatékonyabban neveljenek?

A válaszok is mutatják a nevelőtestület tagjainak önkritikáját: nekünk is változni kell, de változnia kell a társadalomnak, változnia kell az anyagi és erkölcsi megbecsültségnek, a szülőtársadalom hozzáállásának, a társadalmi presztízsünknek.

Valóra kellene váltani a gyakorlatban azokat a szép felismeréseket, hogy a szellemi tőkénél egy kis országnak nincs nagyobb kincse. A jövő nemzedéke a mostani pedagógusok kezében van. Oktatni-nevelni csak megbecsülve tudunk, a személyes szakmai tudásunk, kisugárzásunk, hitünk nem tud minden negatív körülményt ellensúlyozni, különösen hosszú ideig nem.

Érdekes szempont a fentiek között a „nekünk is változni kell”. Általánosan elfogadott, hogy a pedagógusszakmát meg kell újítani ahhoz, hogy a megváltozott elvárásokhoz igazodva képes legyen tudást és értéket közvetíteni. Az információs társadalom megkívánja a jó kommunikációs készséget, a gyors problémafelismerő és döntési képességet, a konfliktusok kezeléséhez és elviseléséhez szükséges készséget, a kritikai gondolkodást, az együttműködő készséget, valamint az egész életen át tartó tanulás képességét.

A kultúra értékteremtést és értékmegőrzést jelent. Mindez nem létezhet erkölcsi értékrend nélkül. Tudati, szellemi tevékenységünk színvonalát meghatározza iskolázottságunk, tudásanyagunk, műveltségünk. Akkor válik a műveltségből erény, ha az ember a műveltségét önmaga és mások (a közösség, a rászorultak, a haza, az emberiség) javára kamatoztatja.^[3]

Az iskolában a társadalom összes problémája lecsapódik: a szülőnek kevés az ideje, mert vagy karriert épít, vagy a megélhetéséért dolgozik késő estig. Ebből nagyon sok hátrány származik: nincs kellő energiája, hogy gyermekével szemben következetesen elvárásokat állítson, ellenőrizze őt, ráérősen beszélgessen vagy ápolja a párkapcsolatát is. Ennek elmulasztása váláshoz, elhidegüléshez vezet, ami kikezdi a gyerek biztonságérzetét.

Nehéz a szülőnek egyensúlyt találnia, hiszen akkor várják el a legtöbbet a munkahelyén is, amikor a gyerekének a legnagyobb szüksége van az odafigyelésére. Mire a karrierje kiteljesedik, addigra a kamasz is ifjúvá fejlődik, és már nem igényli annyira a napi törődést.

A kutatás tapasztalatai

Iskolánk az oktatásban hatékonyabb, mint a nevelés terén.

A szülők kétharmada szerint gyerekszerető, jól felkészült tanárok tanítanak iskolánkban. A tantárgyhoz kapcsolt nevelő-oktató munkánkat 68%-ban, a tanórán kívüli nevelő-oktató tevékenységeket 54%-ban találták pozitívnak a szülők.

Tanáraink 84%-a a vélemények szerint együttműködő-kommunikatív, interakciót kezdeményező nevelő.

Az osztályközösségnek feltétlenül van nevelő hatása a tanárok 86%-a, a tanulók 49%-a szerint.

Az osztályfőnöknek feltétlenül van nevelő hatása a tanárok 77%-a, a tanulók 58%-a szerint.

A szaktanárnak feltétlenül van nevelő hatása a tanárok 82%-a, a tanulók 48%-a szerint.

Az egyén önnevelő-önfejlesztő hatására vonatkozó válaszokban körvonalazódott, hogy tanítványaink értékorientáltak, felnőttkorukban törekednek majd a szakmai sikerre, a családi boldogságra. 67%-uk pozitív emberi tulajdonságokkal szeretne felnőttkorában rendelkezni, 53%-nak elsődlegesen fontos a szeretet, boldogság, család. 58%-uknak fontosabb a szakmai siker megszerzése a kevés munkával megszerezhető pénznél.

A tanulók és a tanárok szerint az iskola nevelő hatása a következő területeken és a megjelölt sorrendben nyilvánul meg.

Sorrend A tanulók szerint %-ban A tanárok szerint %-ban

Sorrend	A tanulók szerint %-ban		A tanárok szerint %-ban
1.	62	pályaválasztás	86
2.	44	egymáshoz való viszony	72
3.	34	életszemlélet	81
4.	26	jellemformálás	63
5.	15	férfi-, női szerepek	36
6.	13	állampolgári szerepek	22

 

Mi hiányzik nálunk leginkább a nevelőtevékenységből?

A társadalmilag hasznos munka. Ezt az értékteremtő tevékenységet össze kellene kötni a környezettudatos viselkedésre való, egyébként is hiányos neveléssel. A természettudományos tantárgyakat tanítók feladata, hogy kitalálják, hogyan fejleszthető ez a felelősségük a mindennapi életben. Úgy látszik, ebben még nagyon kevés a jó példa. A tanárok bíznak abban, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással több lesz a környezetvédelemre és a környezeti nevelésre fordítható pénz. Minden gyereket alsó, felső tagozaton és egyszer középiskolai tanulmányai alatt környezetvédő táborba kellene elvinni, ahol nem iskolakönyvből, hanem a valóságban tanulná meg, hogyan vigyázzon a természeti kincsekre, a tiszta vízre, a tiszta környezetre.

A környezetvédő táborhoz pénz kell. Nem esetlegesen elnyert pályázati pénz, hanem az állam által kitűzött közoktatási feladathoz rendelt kötelezően ráfordítandó összeg.

Az olvasási kultúrát küzdelmes dolog kialakítani a felnövő nemzedékben.

Mára megváltozott a szülő-gyermek, tanár-diák kapcsolat tiszteleten alapuló alá-fölérendeltségi viszonya. Az egyenrangúság, a partnerség a régebben kötelezően elvárt és megkapott tisztelet rovására valósul meg. Ma már egy kisgyermek sokkal többet enged meg magának viselkedésében, mint akár egy-két generációval korábban. Elavult a szülői autokratizmus, éppen ezért szülők, diákok egyaránt még nehezebben viselik el a még meglévő tanári autokratizmust.

Változtatnunk kell az udvariassági szinten. Ebben is érezhető a társadalomban bevett érvényesülési szemlélet.

A szülő-gyermek viszonyban sem sokkal jobb ez a helyzet, mint az iskolában. A gyerekek 49%-a főleg akkor segít, ha megkérik rá. 12%-a igyekszik kibújni ez alól valamilyen kifogással.

A szülői ház nevelő hatását a tanároknak csak 14%-a tartja elfogadhatónak. 41%-uk egyre rosszabbnak látja ezt. A fő okot a válaszadók fele a gyereknevelésre fordított kevés időben, energiában és türelemben látta.

Az oktatás szférája örökös pénzhiányt görget maga előtt. Nem kielégítő a tárgyi, technikai és személyi feltételek biztosítása. Felgyorsult világunkban a továbbképzések ellenére a személyi feltételek sem megnyugtatóak.

Hivatástudattal és személyes kisugárzással nem lehet pótolni a társadalmi elismerés és az anyagi megbecsülés hiányát.

 

A tapasztalatok felhasználhatósága a mindennapi pedagógiai gyakorlatban

Az osztályfőnöki órákat bontani kellene. A tanulóifjúságnak igénye van a személyre szóló nagyobb törődésre, a beszélgetésre. 30-34 gyerek azonban nem tud beszélgetni akkor sem, ha a parlamentáris formákat betartja. Ennek pénzügyi és terembeosztási vonzata is van, de hasznos lenne erre áldozni törvény által biztosított formában, mindenképpen megtérülne. Jobb körülmények között beiktathatna az osztályfőnök önismereti, szituációs tréningeket – iskolapszichológus híján – külső tréningvezető segítségét venné igénybe.

Kulturált környezetben kulturáltabb viselkedés várható el.

A neveltségi szint emelése érdekében évente meghirdetném „a legjobban nevelt osztály” versenyét.Szempont az elemi udvariasság elvárásainak betartása, igényes nyelvhasználat stb. A verseny győztesét szavazással döntenénk el.

A tanárok motiválására a „legjobban példát mutat” versenyt hirdetném meg. A példamutatás szempontjai: udvariasság, segítőkészség, ápolt megjelenés, igényes nyelvhasználat. Év végén osztályonként szavazólapokat töltenének ki. Az igazgató a pedagógusnapi jutalmazáskor figyelembe venné a verseny eredményét.

A tanulói kérdőívekből igényként felmerült életszerűbb tanítási módszereket, játékos, célravezető gyakorlatokat elvárhatjuk a kollégáktól. Erről óralátogatások révén győződhet meg az iskolavezetés. Akinél szükségesnek találja, javasolhatja és elvárhatja a módszertani továbbképzésen való részvételt.

Footnotes

1. ^ A Táncsics Mihály Gimnázium Pedagógiai programja, 2001.
2. ^ A tanárok válaszaiból rövid összefoglalást mutatunk be.
3. ^ Szabó Kálmán: Mindennapi erkölcsünk. 2001. Kairosz Kiadó, 63–64.