A mindennapos testnevelés iskolai feltételei

BEVEZETÉS

Természetesen a termek száma mellett figyelembe kell vennünk a tanulók számának változását is, hiszen e nélkül kevésbé értelmezhető az infrastrukturális jellemzők változása. Ezt mutatja a 2. táblázat. Az elmúlt 10 évben minden intézménytípusban csökkent a tanulók, a gyerekek száma. Legkevésbé az óvodákban; ott először növekedés, aztán stagnálás volt tapasztalható, köszönhetően a kötelező óvodáztatás bevezetésének. Leginkább a szakképzésben, ezen belül is a szakiskolákban és a speciális szakiskolákban zuhant a létszám, ahol 10 év alatt 40%-os, illetve 50%-os volt a veszteség. Ennek kettős oka van: egyrészt a diákok egyre kevésbé választják a szakiskolai (és a szakközépiskolai) képzést, másrészt 2013-tól a képzési idő is csökkent – négyről három évre módosult. Szintén látványos a szakközépiskolák tanulóvesztése, ahol tíz év alatt harmadával csökkent a tanulók száma. A gimnáziumokban a csökkenés nem jelentős – és ez is csupán demográfiai okokra vezethető vissza –, sőt a középfok belső arányát tekintve 2007-ben kevesebb mint 35%-a volt gimnáziumi tanuló, 2017-ben már több mint 43%.

A 3. táblázat az egy teremre jutó tanulókat mutatja. 2007-ben még három tornaóra volt hetente, 2017/18-ban már mindenütt öt. Ezt is figyelembe véve mutatja a táblázat a termekre jutó tanulók számát, heti bontásban. A teremszám növekedése és a tanulók létszámának csökkenése miatt a terem/tanuló arány javult, vagyis kevesebb tanuló jut egy teremre, azonban ha az óraszám növekedését is figyelembe vesszük, már nem ilyen kedvező a helyzet. Az általános iskolákban több mint 50%-kal több tanuló jut egy teremre hetente, mint 2007-ben, s hasonló a helyzet a gimnáziumokban is, ahol ez az aránynövekedés 46%. Jobb a helyzet a szakközépiskolákban és a szakiskolákban, ám ennek elsődleges oka a tanulók számának igen jelentős csökkenése. Megvizsgáltuk a kiszűrt és felmentett tanulók számát és arányát is; 2007 óta arányuk nem változott jelentősen, sőt kis mértékben csökkent. Ez az arány iskolatípusonként 4% és 8% között mozog. Az iskoláknál kedvezőbb helyzetben vannak az óvodák, ahol tíz év alatt – a nem csökkenő gyereklétszám ellenére – csökkent az egy óvónőre jutó gyerekek száma.

3. táblázat
Az egy tornateremre vagy tornaszobára jutó tanulók/gyerekek számának változása 2007 és 2017 között

A köznevelési intézmények által fenntartott sportpályák és úszómedencék száma csökkent (4. táblázat). Annak ellenére történt mindez, hogy a már korábban említett infrastruktúrafejlesztési program része volt a tanuszodák építése is. A csökkenés valószínű oka, hogy nemcsak a stadionok, de az uszodák üzemeltetése, karbantartása is költséges, vagyis közoktatási intézmények számára kevésbé fenntartható.

4. táblázat
Sportpályák, úszómedencék számának változása 2007 és 2017 között

5. táblázat
Az egy teremre jutó tanulók átlagos száma a 2017/18. tenévben megyénként és intézménytípusonként (fő)

Az infrastrukturális ellátottság területileg változó képet mutat. Megyénként vizsgálva az átlagosan egy tornateremre jutó tanulók száma jelentősen eltér egymástól (5. táblázat). A legnagyobb különbség a szakiskolánál tapasztalható; itt akad, ahol majdnem háromszoros a különbség bizonyos megyék között. Ennek oka az intézmények számában és méretében keresendő. (Például Nógrád megyében kisebb létszámú intézmények működnek, mint Heves megyében.) Az adatok szórása legkisebb az általános iskoláknál és az óvodáknál; e két típuson belül viszonylag a legegyenletesebb a termek és a tanulók aránya, bár itt is van, ahol több mint 1,7-szeres a különbség egy-egy megye közt. A gimnáziumok esetében már előfordul több mint kétszeres különbség is. Összességében a megyei megoszlások tehát sok esetben tükrözik az egyes megyék méretét, illetve településszerkezetét is.

Vannak viszont olyan eltérések is, amelyek nem magyarázhatók demográfiai, földrajzi adottságokkal. Így például a Heves megyei gimnáziumokban nagyon sok tanuló jut egy tornateremre, míg a szomszédos Jász-Nagykun-Szolnok megyében ennek kevesebb mint a fele. E két megyét összehasonlítva hasonló a helyzet a szakközépiskolákban is; ott másfélszeres a különbség. Az adatokból az is látható, hogy a középfokú képzést tekintve Heves megye mellett Bács-Kiskun megyében is viszonylag rossz az infrastrukturális ellátottság. Az alapfokú képzésben Somogy és Nógrád megye helyzete kedvezőbb, míg Pest megye és a főváros tornatermei a legzsúfoltabbak.

SZEMÉLYI FELTÉTELEK

A mindennapos testnevelés bevezetésének személyi feltételeit tekintve azt tapasztaljuk, hogy a szakközépiskolákat leszámítva nőtt a tornatanárok terhelése. A 6. táblázat a testnevelő tanárok és a tanulók arányát mutatja (hasonló módszerrel számolva, mint a 3. táblázat tornatermi adatai). Az utolsó oszlopokban a tanulókat a heti óraszámukkal számolva mutatja az egy tanárra jutó heti tanulószámot, illetve a számok tíz év alatt történt változását. A tornatanárok száma a középfokú képzésben egyértelmű növekedést mutat; 2007-hez (de különösen 2012-höz) képest egyedül a szakiskolákban történt csökkenés – ott ezt a tanulók számának jelentős csökkenése magyarázza. Az általános iskolában is egyértelmű csökkenés látszik a tornatanárok számában, s bár ott a tanulók száma csupán 10%-kal csökkent, a tanároké 15%-kal. Ha figyelembe vesszük a heti óraszám növekedését, akkor a változást tekintve igen kiugró értéket kapunk: majdnem kétszer annyi tanulóval kell foglalkozni egy tornatanárnak hetente, mint 10 évvel ezelőtt. Nem ennyire nagy a különbség, de a szakközépiskolák kivételével mindenhol nőtt a tornatanárok terhelése. Egyedül a szakközépiskolákban növekedett annyival a tanárlétszám, amennyi ellensúlyozza az óraszámnövekedést. Itt a heti óraszámot figyelembe véve 10%-kal csökkent a testnevelő pedagógusok terhelése.

6. táblázat
Testnevelő tanárok számának és leterheltségének változása 2007 és 2017 között

Ahhoz, hogy a testnevelő tanárokra jutó diákok számadatait viszonyítani tudjuk egyéb releváns adathoz, megvizsgáltuk két másik tantárgy személyi feltételeinek alakulását (7. és 8. táblázat). Nincs olyan tantárgy, amely hasonló óraszámú lenne, mint a testnevelés, a kerettatantervek alapján magyar nyelv és irodalomból alsó tagozaton 7–7 és 6–6 óra, matematikából 4 óra, felső tagozaton magyar nyelv és irodalomból 4 (egy évfolyamon 3), matematikából 3 (egy évfolyamon 4), gimnáziumban, szakgimnáziumban magyar nyelv és irodalomból 4, matematikából 3 óra van. Vagyis az összehasonlítás csak hozzávetőleges, és csak általános iskolára (nem bontva az alsó-felső tagozatot), illetve középfokon csak gimnáziumra, szakgimnáziumra vonatkozik, mivel a szakiskolákban a közismereti órák száma összességében annyira lecsökkent
(9. évfolyamon 18 óra, 10. évfolyamon 11 óra, 11. évfolyamon 9,5 óra, ebből 5 óra minden évfolyamon testnevelés), hogy nincs más tárgyhoz viszonyítási alapunk.

A három tantárgyi képzés tekintetében tíz év távlatában látható, hogy míg az általános iskolákban jelentősen emelkedett az egy magyar- , illetve matematikatanárra jutó diákok száma, addig a gimnáziumokban stagnált, míg a szakközépiskolákban csökkent ez az érték. Ha a heti óraszámokat is figyelembe vesszük, akkor a magyar és a matematika tekintetében is a legjobb helyzetben a gimnáziumi tanárok vannak; 2007-ben és 2017-ben is rájuk jellemző a legkedvezőbb adat az egy tanárra jutó diákok számát illetően – és a vizsgált évtized alatt alig változott ez az érték. Az is látható, hogy az általános iskolákban növekedett meg leginkább az egy tanárra jutó létszám, valamint hogy itt a két terület közül a matematika van némileg kedvezőbb helyzetben; több mint 100 tanulóval jut kevesebb egy tanárra. Ugyanez a különbség figyelhető meg a szakközépiskolákban is. (Valószínű, hogy matematikából többször élnek a csoportbontás lehetőségével, mint magyarból. A gimnáziumokban viszont valószínűleg mindkét tárgyra a csoportbontás a jellemző.)

Jól látható, hogy az egy tanárra eső diáklétszámok magasabbak a tornatanárok esetében. A 2007-es évet tekintve – amikor még alacsonyabbak voltak a heti testnevelés-óraszámok – az általános iskolákban hozzávetőleg ugyanannyi diák jutott egy tanárra magyarból és testnevelésből is. 2017-ben a magyartanárokhoz képest egynegyeddel több diák jut a testnevelő tanárokra az általános iskolákban, hozzávetőleg felével a gimnáziumokban és kétharmaddal a szakközépiskolákban.

7. táblázat
Az egy magyartanárra eső diákok számának alakulása 2007 és 2017 között, heti 4 órával számolva

Ahogy a teremellátottság, úgy a tanárok száma is területi eltéréseket mutat. Az egy testnevelő tanárra jutó diákok számát illetően (9. táblázat) a legkisebb megyék közti eltérések a gimnáziumok és az általános iskolák esetében mutathatók ki, bár a megyei átlagokat összehasonlítva ezekben a képzésekben is több mint 1,6-szor több diák jut a legjobban leterhelt tornatanárra (Győr-Moson-Sopron és Heves megye), mint a legkevésbé leterheltekre (Zala megye). A legnagyobb területi eltérés a szakiskolák esetében tapasztalható. Itt megyei szinten közel háromszoros különbségeket figyelhetünk meg. Átlagosan Vas és Zala megyében kell egy szakiskolai tornatanárnak a legtöbb diákkal foglalkoznia, míg Nógrádban a legkevesebbel.

8. táblázat
Az egy matematikatanárra eső diákok számának alakulása 2007 és 2017 között, heti 3 órával számolva

9. táblázat
Az egy testnevelő tanárra jutó tanulók száma megyénként és iskolatípusonként a 2017/18-as tanévben (fő)

Az elemzés a mindennapos testnevelés tárgyi, személyi feltételrendszerét vizsgálta makrostatisztikai adatokon keresztül. Megállapítható, hogy kevés adat áll rendelkezésre az országos reguláris adatbázisokban, és kutatási adatgyűjtések sem készültek a témában. Az adminisztratív adatgyűjtések arra vonatkoznak, hogy intézményenként hány tornaterem, tornaszoba és hány testnevelő tanár van. Tíz éves trendek alapján megállapítható, hogy országosan növekedett a teremellátottság. A tanulólétszám alakulása tekintetében elmondható, hogy a rendszer működtethetőségéhez alapvetően hozzájárult a demográfiai apály, vagyis a tanulók számának csökkenése, viszont ennek ellenére is – iskolatípustól függően – megemelkedett a tornatermek, tornaszobák kihasználtsága, zsúfoltsága. Az általános iskolákban a legnagyobb mértékű ez az emelkedés, másfélszeresére nőtt az arányos tanulólétszám. A gimnáziumokban is alig jobb a helyzet. Ellátottság terén a szakképzésben vannak a legkedvezőbb létszámmutatók, ami nemcsak a demográfiai apálynak köszönhető, hanem a képzési idő rövidülésének és a képzés népszerűségvesztésének is. Az ellátottság területi különbséget is mutat, amit alakítanak a földrajzi, demográfiai viszonyok is, így Pest megye és a főváros általános iskolái a legzsúfoltabbak.

A személyi feltételek terén is azt tapasztaltuk, hogy – bár a szakiskolai képzésben a legmagasabbak a létszámarányok, köszönhetően a tíz évvel ezelőtti, már akkor is extrém magas egy tanárra eső diáklétszámnak – tíz év távlatában leginkább az általános iskolákban növekedett meg az egy testnevelő tanárra jutó tanulók száma.