Olvasási idő: 
54 perc
Author
Dr.
Kelemen
Elemér

A Magyar Pedagógiai Társaság újjáalakulása és tevékenységének első évtizede (1967–1976)

[1]Tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszöntjük írásával a szerzőt, aki idén nyáron ünnepelte 80. születésnapját. 1959 és 1964 között a dombóvári Apáczai Csere János Gimnázium tanáraként kezdte pedagógiai pályáját. Volt vezető beosztásban a Művelődési Minisztériumban, főigazgatója volt az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumnak, majd az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának, ahol 2008-ban professzor emeritus címet kapott. Jelenleg a Wesley János Lelkészképző Főiskola pedagógia szakának megbízott oktatója, ahol tudományos konferenciával köszöntötték születésnapján. Lapunk elődjének, a Pedagógiai Szemlének 1972–89 között szerkesztőbizottsági tagja. Tudományos és tudományszervezői munkássága elismeréséül számos díjat kapott. Évtizedek óta fontos szerzője lapunknak. Élete a fáradhatatlan közszolgálat jegyében telik.  


TÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK

A Magyar Paedagógiai Társaság 1891-es megalakulása a magyarországi oktatásügyi modernizáció eredménye és annak fontos mozzanata, katalizátora is volt; döntő szerepet játszott a modern hazai pedagógustársadalom kialakulásában, a pedagógusmesterség szakmává válásának, professzio-nalizálódásának folyamatában. Programja, tevékenysége több vonatkozásban is iránymutatásul szolgált a következő évtizedekre. Feladatának tekintette a megújuló neveléstudomány és a tömegesedő oktatás valóságos ellentmondásainak szembesítését, az elmélet és a gyakorlat kapcsolatainak kiépítését. Jellemzője volt az időszerű oktatáspolitikai kérdések – a tankötelezettség, a népoktatás és a középfokú oktatás kiterjesztése, a neveléstudomány és a pedagógusképzés megújítása – iránti érzékenység, valamint a nemzetközi tájékozódás igénye, az új pedagógiai szempontok és nézetek el- és befogadásának szorgalmazása.[2]

A Társaság 1946-os aktivizálódását követő durva felszámolása (1949‒50) törvényszerűnek mondható. A fentebb említett értékekre ugyanis az ideológia-vezérelt, pártirányított oktatáspolitikának nem volt szüksége; az MPT – más szakmai, civil szervezetekhez hasonlóan – megszűnt.[3]

Az 1967-es újjászervezés előtörténetének fontos fejezete 1956, az elfojtott társadalmi igények és szakmai követelések felszínre kerülésének esztendeje. Az első kezdeményezést, az MTA Pedagógiai Főbizottsága által kidolgozott és július 30-án elfogadott javaslattervezetet az augusztus 31-én megtartott „kommunista pedagógiai aktíva” is támogatásáról biztosította, és javasolta a Társaság újjászervezését „az MTA égisze alatt”.[4]Az október 1–2-án megrendezett Balatonfüredi Pedagógus Konferencián több felszólaló – így például Kónya Albert miniszter, Székely Endréné, a pártközpont illetékes munkatársa, valamint Zibolen Endre, Nagy Sándor és Bakonyiné Vincze Ágnes – támogatta a terv megvalósítását.[5]A kérdés – közvetett módon – a Petőfi Kör pedagógusvitája során is szóba került.[6]

Az újjászervezésre irányuló javaslatot egy, a jogfolytonosságot is jelképező, a felszámolás előtti utolsó tisztségviselőkből (Faragó László, Vajda György Mihály, Zibolen Endre) álló háromtagú bizottság terjesztette – 1956. december 31-én(!) – az MTA Pedagógiai Főbizottsága elé, amely az 1957. január 18-ára tervezett ülésén tárgyalta volna az előterjesztést.[7] A kérdés rendezése azonban csaknem egy évtizedre lekerült a napirendről, a megtorlás, majd a konszolidáció első éveiben szóba sem jöhetett egy alulról szerveződő, demokratikus szakmai szervezet létrehozása.


A TÁRSASÁG ÚJJÁSZERVEZÉSE

Politikai–oktatáspolitikai háttér

A Magyar Pedagógiai Társaság újjászületésének és kibontakozó tevékenysége első időszakának politikai-oktatáspolitikai háttere két, egymástól élesen elkülönülő szakaszra osztható.

Az 1960-as évek második felét a gazdasági kényszerhelyzet diktálta reformkísérlet, az új gazdasági mechanizmus katalizáló hatása jellemezte, ami egybevágott a manipulatív szándékú politika konszolidációs hatalmi törekvéseivel. A korábban szőnyeg alá söpört, elfojtott társadalmi problémák – gazdaság- és társadalomszervezési, munkaerőpiaci, foglalkoztatáspolitikai kérdések, a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek stb. – felszínre kerülése új kompromisszumok keresését, új társadalmi kiegyezés megteremtését sürgette.

A változó helyzet ösztönzően hatott a szellemi életre, így a társadalomtudományok (a közgazdaságtan, a szociológia, a történettudományok) megújulására. Kihatott az oktatásügyre is, amelynek szembe kellett néznie az 1961-es pszeudoreform kudarcával, az oktatási rendszer megoldatlan alapproblémáival (iskolaszerkezeti kérdések, feltételhiány, a tartalmi modernizáció kényszere, a neveléstudomány és a pedagógustársadalom helyzete stb.).

A lépéskényszerbe került pártirányítás a valóságos helyzet feltárásán alapuló reformok ígéretével, az érdekeltek, elsősorban a pedagógusok megnyerésével és aktivizálásával próbált úrrá lenni a helyzeten. Ez a körülmény jelentette közvetlen hátterét az 1967–70-es évek – fordulatot ígérő – szakmai eseményeinek, az MPT 1967-es újjászervezésének, majd az 1970-ben megrendezett V. Nevelésügyi Kongresszusnak.[8]

Ezt a folyamatot törte meg az 1971–72-ben bekövetkezett baloldali fordulat, amelynek tetőpontját az 1972-es novemberi MSZMP KB-határozat, az új gazdasági mechanizmus „leállítása” jelentette.[9] Ez a fordulat tükröződött az 1972-es oktatáspolitikai párthatározat szellemiségében, szándékaiban is, amit egy átmenetileg sikeres, végső soron sikertelen ellenreform-kísérletnek minősíthetünk. Az oktatáspolitikai KB-határozat ugyanis – a korabeli várakozásokkal és a későbbi értelmezésekkel ellentétben – az oktatásügy alapvető kérdéseire és a modernizációs kihívásokra adott válaszok helyett pótcselekvésekre késztetett, a pedagógiai-szakmai problémák politikai és adminisztratív eszközökkel történő kezelésére irányult (lásd: tananyagcsökkentési kampány, az iskolai értékelés-osztályozás adminisztratív rendszabályozása, a hátrányos helyzet elkendőzése stb.), az oktatásügy pártirányításának és tanácsi ellenőrzésének a megszilárdítását jelentette. Mindez szükségképpen együtt járt a megújulást kereső szakmai törekvések kényszerpályára terelésével, ami az MPT 70-es évekbeli tevékenységében is nyomon követhető.[10]

Az eredmény azonban csak átmeneti lehetett. A szellem kiszabadult a palackból; felerősödött az autonómia, a szakmai szuverenitás igénye, a felelősségtudat és a felelősségvállalás erkölcsi kényszere. Az oktatási rendszerben – és a társadalomban – zajló folyamatok mindinkább egy fenntarthatatlan rendszer kezdődő agóniájának első jeleit mutatták.


Az újjáalakulás közvetlen előzményei

Az MPT újjászervezésének gondolata 1965 nyarán kapott először nyilvánosságot Zibolen Endrének, az 1949/50-ben felszámolt szervezet utolsó titkárának a Köznevelésben megjelent írásában, amit Bakonyi Pál – néhány hónappal később – a „közóhaj” megfogalmazásának minősített.[11]

Az ezt megelőző háttértárgyalások, a végső – nyilvánvalóan politikai – döntéshez vezető események, lépések feltárása további kutatást igényel. A megalakításról szóló hivatalos döntés bejelentése mindenesetre a Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetőségének 1965. októberi ülésén történt meg Péter Ernő főtitkár részéről, aki – „a pedagógia elméleti és gyakorlati művelőinek önkéntes társulásaként” – határozta meg az újjáalakítandó társaságot.[12]

A bejelentést egyéves hallgatás követte, amely bizonnyal az alapos előkészítésnek – a politikai mérlegelésnek, az egyeztetéseknek és a káderpolitikai szempontokat érvényesítő előzetes szereposztásnak – az időszaka volt. Ennek az időszaknak a feltárása ugyancsak a további tájékozódás feladata lehet.

Az MPT újjászervezésére létrehozott Előkészítő Bizottság – a Magyar Tudományos Akadémia, a Művelődési Minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet és a Pedagógusok Szakszervezete által delegált tagok részvételével – 1966 októberében alakult meg. Első ülésére 1966. december 7-én került sor.[13]

A havonta rendszeresen ülésező bizottság – Jausz Béla debreceni egyetemi tanár elnökletével – többnyire három napirendet tárgyalt:

  • a Társaság funkcióját, jellegét, az oktatásügy intézményrendszerében betöltendő helyét érintő, valamint az irányításával összefüggő kérdéseket;
     
  • a Társaság szervezeti-működési szabályzatának tervezetét és az alakuló közgyűlés programját, protokollját;
     
  • a tagság kiválasztásának, illetve kijelölésének módját és szempontjait.

A Társaság funkciója, illetve jellege tekintetében három álláspont ütközött egymással: az MTA égisze alatt létrehozandó „alkalmazott” tudományos testület, a Művelődési Minisztérium által szorgalmazott, az oktatáspolitikának és az oktatásirányításnak alárendelt, közvetítő operatív szervezet, valamint egy kvázi „demokratikus” szakmai önszerveződés koncepciója. Az Előkészítő Bizottság, az első két javaslatot elvetve, végül – a korszak kompromisszumkereső politikai légköréhez igazodóan – a harmadik mellett foglalt állást.[14]

A függőségi viszonyokat azonban jól tükrözte az a bizottsági gyakorlat, hogy a döntések előtt minden lényeges kérdésben közvetlenül is kikérték Ilku Pál művelődési miniszter, valamint az illetékes MSZMP KB-titkár, Cseterki Lajos véleményét.[15] (Ilku egyébként egy esetben levélben hárította el az állásfoglalást a Művelődési Szabályzat ügyében, mondván, hogy ez a felügyeletre kijelölt pedagógus szakszervezet hatáskörébe tartozik).[16]

A Társaság kétarcúsága – a felülről szervezett és irányított, „demokratikusan centralizált” egyesület, illetve az alulról szerveződő, valóban demokratikus társulás dichotómiája – a tagok kijelölésének, megválasztásának kérdésében is megmutatkozott. A spontán jelentkezés lehetőségét, bár erre is volt próbálkozás, eleve kizárták. A kiválasztást (esetenként a kijelölést) aprólékosan kimunkált koncepció alapján, protokolláris, szakmai-szakterületi és területi-földrajzi szempontokat is mérlegelve, központilag – olykor személyes megkeresések útján – készítették elő és hajtották végre.

Az alakuló közgyűlésre meghívott „alapító” tagokat végül is több lépcsős kontroll alapján választották ki, amiben fontos szerep jutott a megyei, illetve intézményi vezető testületeknek, párt- és szakszervezeteknek, a megyei művelődési osztályoknak, valamint egyes – informális – véleménynyilvánítóknak.[17]

Jellemző momentum, hogy az alakuló közgyűlés előkészítése során – a protokolláris szempontok körültekintő mérlegelésén és a reprezentatív tagság kiválasztásán túlmenően – napirendre került a rendezvény kijelölt előadói – Szarka József OPI-főigazgató és az elnökjelölt Jausz Béla – tervezett előadásainak (előadás-vázlatainak) részletes megvitatása is, amelynek eredményeképpen főleg az utóbbi beszédtervezet ítéltetett alapos, az ideológiai-politikai szempontokat erőteljesebben érvényesítő átdolgozásra.[18]


Az alakuló közgyűlés

A Magyar Pedagógiai Társaság (újjá)alakuló közgyűlésére – a fentebb bemutatott gondos előkészítés után – 1967. április 21–22-én került sor.[19]A 259 meghívottból – az előre bejelentett, illetve igazolt távolmaradók nélkül – 217-en vettek részt. A résztvevők a neveléstudomány, a pedagógusképző felsőoktatás, a szakszervezeti mozgalom, az állami és pártirányítás és – mellesleg – a pedagógiai–iskolai gyakorlat reprezentatív képviselőiből verbuválódtak. A részvételi arányokat jól érzékelteti a Társaság – másnap megválasztott – 35 tagú elnökségének összetétele, amelyben a párt- és tömegszervezetek, valamint az oktatásirányítás (minisztériumok, tanácsi szervek) képviselői mellett (14 fő) a szakmai–tudományos területet 21 fő képviselte, közülük 14-et az OPI és a pedagógusképző felsőoktatási intézmények. Hét főt a „pedagógiai gyakorlat" (20 százalék!) delegált.[20]

Az alakuló közgyűlés első napi programját az Előkészítő Bizottság elnöke, Jausz Béla professzor köszöntője nyitotta meg, majd ezt követően Péter Ernő szakszervezeti főtitkár múltidéző programbeszéde és Simon Gyulának a Működési Szabályzat tárgyalását felvezető vitaindítója következett. Erdey-Grúz Tibor MTA-elnök felszólalásában a  „haladásért küzdő pedagógusok széles rétegének összefogását” méltatta, az eszmei-politikai szempontok fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy „a pedagógia gyorsabb ütemű fejlesztése gyorsítja a szocializmus építésének ütemét”, majd Szarka József  OPI-főigazgató – az egyik felszólaló, Ágoston György egyetemi tanár méltató szavaival élve „terjedelmes, minden lényeges, aktuális problémát érintő” – előadása hangzott el, amit 15, többnyire protokolláris jellegű, ünnepi hangvételű felszólalás követett.[21]

A második napon került sor a vezető szervek – a 35 tagú elnökség, valamint az elnök és a főtitkár – megválasztására. Az újjáalakult Társaság első elnöke Jausz Béla, az operatív tevékenységért felelős főtitkár Simon Gyula lett. Az elnöki székfoglaló – Jausz Béla ars paedagogicaja – a pedagógushivatás megbecsülésének fontosságát és a pedagógus-társadalomban rejlő energiák hasznosításának szükségességét és felelősségét hangsúlyozta.[22]

Az Elnökség által előterjesztett határozati javaslatokat a közgyűlés egyhangú támogatással fogadta el.[23] Jóváhagyta – néhány kisebb módosítással kiegészítve – a Magyar Pedagógiai Társaság Működési Szabályzatát.

A szabályzat 2. szakasza – a hagyományokkal összhangban – kinyilvánította, hogy „az MPT a pedagógia elméleti és gyakorlati művelőinek önkéntes egyesülése, célja és feladata, hogy a szocialista nevelés ügyét, a neveléstudomány fejlődését társadalmi úton előrevigye, a tudomány fejlődésének eredményeit közkinccsé tegye, növelje az iskola és a társadalom nevelőtevékenységének tudatosságát, hatékonyságát.”

A szabályzat 4. szakasza kimondta, hogy a Társaság „a Pedagógusok Szakszervezete elnökségének felügyelete alá tartozik”, illetve azt is, hogy szabályellenes működés esetén feloszlatható.

Az 5. szakasz szerint a tagság „rendes és tiszteletbeli tagokból” áll. Rendelkezett a szabályzat a megválasztott ügyintéző szervek működéséről, a működési keretekről (szakosztályok, tagozatok) és egyéb tevékenységi formákról (kiadói tevékenység, társasági folyóirat).[24]

Az egyhangúlag elfogadott javaslat – a fentieken túlmenően – két konkrét társasági programról is határozott: az 1967. novemberi rendkívüli „ünnepi” közgyűlésről, amelynek tárgya – mintegy kötelező gyakorlatként – a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” hatása a szovjet és a magyar neveléstudomány fejlődésére, valamint az 1968 áprilisában összehívandó V. Nevelésügyi Kongresszusról, amelynek záróeseményét 1970 áprilisában, a felszabadulás 25. évfordulója tiszteletére tervezték megtartani. Az „ünnepi közgyűlést” 1967 októberében – szovjet vendégelőadó és magyar partnerek közreműködésével – megtartották; az utóbbi program – némi késéssel – 1970 szeptemberében realizálódott.[25]


AZ ELSŐ TÍZ ÉV

Az MPT tagsága

A Magyar Pedagógiai Társaság taglétszáma a mintegy 280 főnyi „alapító tagsághoz” képest már 1967-ben – az őszi rendkívüli közgyűlés által szentesítetten – 215 fővel, 494-re gyarapodott. Ez a gyors bővítés – kimondatlanul is – a kiválasztással kapcsolatos konfliktusokat, nyilvánvaló sérelmeket, sértődéseket volt hivatva orvosolni.

Az MPT tagsága a következő években folyamatosan növekedett. Az 1976-os névleges létszám (1876 fő) az ez évi, a tagdíjbefizetés ellenőrzésén alapuló nyilvántartási revíziót követően 1674 fő lett.[26]

A nagyarányú létszámnövekedéssel kapcsolatos – korabeli és későbbi – aggályokat illetően, hogy ti. ez a Társaság „felhígulását”, az exkluzivitás feladását jelentette, tömegmozgalmi jelleget adott egy tudományos jellegű szervezetnek stb., érdemes elvégezni egy kis statisztikai elemzést. Az 1976-os – kb. 1700 fős – taglétszám az akkoriban mintegy 110 000-es hazai pedagógustársadalom 1,57 százalékát tette ki. Ez az arány hajszálpontosan megegyezik az 1892-es alapítást követő adatokkal. 1893-ban ugyanis a 100 rendes és 478 külső tagból álló létszám ugyancsak 1,57 százaléka volt a korabeli – az óvónőktől az egyetemi tanárokig terjedő – 37 000-es pedagóguslétszámnak. Ez természetesen csupán mennyiségi összevetés, meglehet, játék a számokkal, hiszen nem állnak rendelkezésünkre minőséget tükröző mutatók.[27]

Ami a taglétszám egyéb összefüggéseit illeti, a nők aránya – minden ösztönzés ellenére – csak 25-30 százalék között alakult, ami egyáltalán nem tükrözte a magyar pedagógustársadalom fokozódó elnőiesedését. A budapesti és a vidéki pedagógusok aránya nagyjából 40-60, a „gyakorló” pedagógusoké kb. 75 százalékos volt; ennek kétharmadát a pedagógusképző felsőoktatási intézmények oktatói, egyharmadát az alsó és középfokú nevelési–oktatási intézményekben dolgozó „kétkezi” pedagógusok tették ki.[28]


A Társaság ügyintéző szervei

A társasági élet „letéteményese”, az elvi irányítás és ellenőrzés meghatározó intézménye a közgyűlés volt.[29]Az alapító közgyűlést követő első – rendkívüli – ülésre a már említett alkalomból (a NOSZF 50. évfordulója) 1967 novemberében került sor.[30]Ezt követően – az 1970-es „rendkívüli helyzettől” eltekintve (lásd: Rendkívüli közgyűlés a felszabadulás 25. évfordulója alkalmából, illetve az V. Nevelésügyi Kongresszus) – a közgyűlésekre kétévente (1972., 1974., 1976.) került sor.[31]Az előírásszerű napirendet a vezetői (főtitkári) beszámolók, a Működési Szabályzat esetenkénti módosításának, valamint a kitűzött „időszerű” neveléstudományi kérdéseknek – 1972-ben például az oktatáspolitikai párthatározatnak – a megvitatása jelentette.[32]

A Társaság tevékenységét két közgyűlés között a 35-39 tagból álló Elnökség szervezte és irányította, amely negyedévente ülésezett, és néhány esetben – a közgyűlés utólagos jóváhagyásával – határozatot is hozhatott.[33]

 Társaság elnöki tisztségét 1967 és 1974 között Jausz Béla, halálát követően – 1974-1976-ban ügyvezető, 1976-tól megválasztott elnökként – Kiss Árpád töltötte be.[34]Az operatív tevékenységet irányító főtitkári feladatokat 1967-es megválasztásától kezdve Simon Gyula látta el, akinek szervezőkészsége, aktivitása, hihetetlen munkabírása a társasági élet meghatározó tényezője volt.[35]

Az ügyintéző szervek munkáját – az első években a Pedagógusok Szakszervezetének székházában, majd a Fáklya Klubban működő – kis létszámú iroda,[36] valamint a Bayer István vezetésével hatékonyan tevékenykedő számvizsgáló bizottság segítette.[37]

Az újjáalakulás 10. évfordulóját 1977. augusztus 29–30-án a Debrecenben tartott kibővített elnökségi ülésen ünnepelték. Simon Gyula főtitkárnak az első évtized tevékenységét összefoglaló beszámolóját követően kitüntetéseket adtak át. Ebből az alkalomból – érdemeinek elismeréseképpen – Zibolen Endre az MPT Emlékérmét, 102-en pedig a társaság Emlékplakettjét vehették át. A közgyűléshez kapcsolódó szakmai fórum vitaindító előadását – a korszerű iskola és a pedagógushivatás témakörében – Zibolen Endre tartotta.[38]


TEVÉKENYSÉGI KERETEK, MUNKAFORMÁK

Az V. Nevelésügyi Kongresszus[39]

Az újjáalakult MPT történetének – hatását tekintve is – kiemelkedő jelentőségű eseménye volt az 1970 szeptemberében megrendezett V. Nevelésügyi Kongresszus.

Egy demokratikusan megszervezett „pedagógus-parlament” igénye – a színjátékká torzult 1948-as IV. kongresszus kudarcát követően – 1956 szellemi öröksége volt. Az 1960-as évek második felének kedvező politikai feltételei között az ötödik kongresszus meghirdetése az MPT 1967-es alakuló közgyűlésén tartalmi irányt és szervezeti kereteket adott a szakmai önvizsgálathoz, az oktatásügy problémáinak, valós helyzetének széles körű társadalmi aktivitáson alapuló, reformszándékú feltárásához és a szükséges fejlesztési elképzelések, javaslatok kidolgozásához.

A kongresszusi irányelvek társadalmi-szakmai vitájában – meglehet, túlzó becslések szerint – a pedagógusszakma csaknem kétharmada, mintegy 70 ezer fő vett részt, nagyrészt az MPT által biztosított szervezeti keretek között, szakosztályi, tagozati rendezvényeken. A szakmai vitáknak nagy teret, nyilvánosságot adott a korabeli sajtó, valamint az MPT által gondozott, hiteles dokumentációt és tájékoztatást jelentő kongresszusi hírlevelek sorozata.

A szakmai egyeztetések során – s erről a kongresszus jól dokumentált vitái is tanúskodnak – az oktatásügy kényesnek számító kérdései, úgymond tabutémái kerültek napirendre: az iskolarendszer és -szervezet funkciózavarai, a működési feltételek krónikus hiánya, a tartalmi modernizáció sürgető igénye, a szakmai autonómia és a pedagógusszuverenitás, az alternativitás és a kísérletezés szabadságának kérdése.

Aligha túlzás azt állítani, hogy a kongresszusi felkészülés – és maga a rendezvény is – az iskola és környezete, a pedagógustársadalom egyfajta csendes lázadása volt az átpolitizált és egyenirányított oktatásügy és az arculatától megfosztott, uniformizált, végrehajtó iskola ellen.

A kongresszus előkészületeit és a rendezvényt is jóhiszemű várakozás, némileg túlzó optimizmus kísérte: a megvalósítható változásokhoz fűződő reménykedés.

Ezt a várakozásteli folyamatot törte meg az 1972-es KB-határozatban is kifejeződő baloldali fordulat, amely kijelölte az oktatásügy és a pedagógusszakma kényszerpályáját is: a „végrehajtás” szolgálatát. A következő években elsősorban ez határozta meg az MPT különböző fórumainak – közgyűlés, elnökség, szakosztályok és tagozatok – tevékenységét.

Ez a helyzet ugyanakkor azzal a felismeréssel is együtt járt, hogy a feltárt, felismert szakmai problémák megoldása, illetve a megoldási lehetőségek keresése az adott keretek között sem elképzelhetetlen, és hogy ennek a felelőssége el nem hárítható.

Az ezekben az években szervezett egyéb – országos, illetve nemzetközi – konferenciák, vitafórumok egyrészt a kétévente rendezett közgyűlésekhez, illetve a „kibővített” elnökségi ülésekhez kapcsolódtak, több esetben azonban szakosztályi keretek között rendezték meg őket.


Az MPT kiadói tevékenysége

A Működési Szabályzatban rögzített társasági „munkaformák”, tevékenységi területek között nagy hangsúlyt kapott a Társaság kiadói tevékenysége.[40]Ennek egy jelentős részét a társasági működéssel kapcsolatos dokumentáció (hírlevelek, jelentések, beszámolók), valamint a fontosabb eseményekhez kapcsolódó jegyzőkönyvek, összegező kiadványok tették ki (közgyűlési beszámolók, az V. Nevelésügyi Kongresszus anyaga, az első tíz év eseményeinek összegzése stb.).[41]

Jelentős, a hazai szakmai könyvkiadás hiányait is pótló feladatvállalásként értékelhető viszont az MPT-nek a társasági keretek között, elsősorban a szakosztályokban folyó, tudományos igényű feltáró, kutató, fejlesztő tevékenységet demonstráló, az első évtizedben mintegy 30 kötetre rúgó kiadványsorozata.[42] Sajnálatos, hogy ez a tevékenység az első évtized második felétől – a szűkülő pénzügyi források miatt – jelentősen visszaesett.

A Társaság kiadói tervei között – a Működési Szabályzatban is rögzítetten – szerepelt egy saját, társasági folyóirat megjelentetése is; Kemény Gábor egykori, kérészéletű folyóiratára utalóan Embernevelés címen. Ez a terv azonban a következő években – részben anyagi, részben ideológiai-politikai megfontolásokból lekerült a napirendről.[43]

A folyóiratkérdés megoldását végül is – a Pedagógusok Szakszervezete, a Társaság és az Országos Pedagógiai Intézet vezetőinek 1972-es egyeztető tárgyalásait követően – az OPI folyóirata, a Pedagógiai Szemle közös gondozásba vétele jelentette.[44] Az OPI és az MPT 1973 januárjától közös kiadványainak költségeit – az MPT, illetve a szakszervezet jelképes anyagi hozzájárulásával – a Művelődési Minisztérium fedezte.

A lap újjáalakult szerkesztőbizottságának elnöke az MPT által delegált Benkő Loránd egyetemi tanár, felelős szerkesztője az OPI főmunkatársa, Balogh László lett. A szerkesztőbizottságba mindkét fél – paritásos alapon – három-három tagot delegált.[45]Ez a megoldás hosszú távra szólóan megnyugtatónak és működőképesnek bizonyult.

A folyóiratot a Társaság tagjai – a szerény, évi 50 forintos tagsági díj fejében – illetményként kapták kézhez. Ezáltal a korábban belterjesnek mondható szaklap olvasótábora jelentősen megnőtt, s bővült a szerzői kör, valamint a tematika is. A Pedagógiai Szemle – az OPI-ról szóló híradások mellett – állandó rovatot biztosított az MPT központi és területi szervezetei számára, és rendszeresen beszámolt – Lénárd Ferenc jóvoltából – a jórészt társasági tevékenységhez köthető megyei pedagógiai kiadványokról is.[46]


Nemzetközi kapcsolatok

Az újjáalakult MPT vezetését kezdettől fogva a nemzetközi tájékozódás és kapcsolatkeresés, a „nyitás” szándéka jellemezte. Ezt tanúsítják az 1969-ben hazánkban megrendezett – neveléstörténeti és neveléselméleti – konferenciák, nagyrészt a szocialista országok, illetve a marxista neveléstudományok képviselőinek részvételével.[47]

Szerény kezdeményezések történtek a társszervezeti kapcsolatok kiépítésére is, elsősorban a „szocialista tábor” keretében. Az MPT Működési Szabályzatának kidolgozásához például mintaként használták fel a csehszlovák pedagógiai társaság szervezeti és működési rendjét,[48]és kölcsönös tapasztalatcsere-látogatásra került sor a szovjet pedagógiai társasági vezetőkkel. Ezek a kezdeti lépések azonban a bezárkózáshoz vezető 1972-es politikai fordulatot követően folytatás nélkül maradtak, a kapcsolatteremtési lehetőségek beszűkültek.[49] A helyzet az évtized derekától fordult kedvezőbbre.


Szakosztályi, tagozati tevékenység, szakosztályok[50]

A társasági élet alapvető, meghatározó létformáját a szakmai szempontok alapján szerveződő szakosztályokban és a területi elv szerint létrehozott regionális (megyei) tagozatokban folyó munka jelentette. Az MPT folyamatosan bővülő tömegbázisát ezek a szervezeti keretek biztosították. A korabeli pedagógiai sajtóból, a társasági beszámolókból és jelentésekből, valamint a későbbi visszaemlékezésekből színes és hiteles képet nyerhetünk az ezekben folyó tevékenységről. A következőkben – a további tájékozódás és kutatómunka lehetőségeire és szükségességére utalva – csupán néhány megközelítési, elemzési–értékelési szempontot szeretnék kiemelni.

Az alakuló közgyűlés – az előkészítő-szervező munkára támaszkodva – 14 szakosztály létesítését hagyta jóvá. Közülük a későbbiekben kettő bizonyult életképtelennek, viszont 1968-ban 3, 1970 és 1976 között 5 új szakosztály alakult; számuk 1976-ban elérte a húszat.

A szakosztályok eltérő szempontok, szervezési elvek alapján – intézménytípusok (általános iskola, gimnázium, szakképzés, felsőoktatás), tudományterületek (neveléselmélet, didaktika, neveléstörténet, összehasonlító pedagógia, később neveléslélektan), nevelési területek (iskolás kor előtti nevelés, vizuális, testi és honvédelmi nevelés), valamint speciális pedagógiai feladatok (gyermek- és ifjúságvédelem, iskolavezetés) szerint – jöttek létre.

Tevékenységüket elsősorban a neveléstudomány és a nevelési gyakorlat közötti kapcsolatteremtés, a kölcsönös közvetítői szerepvállalás határozta meg, amit a szakosztályok személyi összetétele is igazol. Tagjaik között megtalálhatjuk a neveléstudományok kutatóit, oktatóit és – növekvő számban – az adott problémák iránt érdeklődő gyakorló pedagógusokat is.

A Társaság szakosztályai ugyanakkor jelentős tudományszervezési–kutatásfejlesztési feladatokat is elláttak, fontos szerepet vállaltak a neveléstudomány – ekkor még – hiányos intézményrendszerének kiegészítésében, pótlásában.[51]

Ebben az átmeneti időszakban különösképpen, de a későbbiekben is, az egyes szakosztályok – a pedagógusképző felsőoktatási intézményekkel és a megyei pedagógus-továbbképzési kabinetekkel karöltve – fontos szerepet töltöttek be egy-egy szakterület tudományos megalapozásában, a fejlesztést szolgáló kutatások, kísérletek kezdeményezésében és irányításában, a neveléstudomány eszkalációjában, a későbbi intézményi kutatások előkészítésében, megalapozásában.

A fentieket e speciális szakosztályi tevékenység néhány kiragadott példájával szeretném alátámasztani.

Jelentős kutató–fejlesztő tevékenység folyt a kisgyermeknevelési szakosztályban, illetve szakosztályi együttműködések keretében a kisgyermeknevelési kutatások terén (a 0–7 éves korosztály egységes szemlélete, a fejlődési szakaszok és az átmenetek vizsgálata, az iskolaérettség megállapítása, az óvodai nevelési program implementációjában való részvétel stb.); az iskolarendszer és -szervezet – tabutémának számító – kérdéseiben (az általános iskola és az iskolai kezdő szakasz funkciója, a középfokú oktatás szerkezete, a szakképzés és a felsőoktatás fejlesztése stb.). A neveléselméleti szakosztály nemzetközi konferenciákon is ismertetett eredményeket mutatott fel a kanonizált neveléselméleti témákon túlmutató kutatások (iskolai közösségek, tanulói önkormányzatok stb.), a didaktikai szakosztály pedig a korszerű tananyagszerkezet, az anyanyelvi és matematikai nevelés, a mérési-értékelési módszerek kidolgozása és alkalmazása, az oktatástechnika és -technológia lehetőségeinek értelmezése terén. Szakosztályi keretek között formálódott a vizuális nevelés modern szemlélete, nagyobb hangsúlyt kaptak a neveléslélektani szempontok, előtérbe került az iskolavezetés, a közoktatás-irányítás és a felügyelet tudományos – vezetéselméleti és szociológiai – megalapozása. Új témákkal és szempontokkal bővültek a neveléstörténeti kutatások (kutatásmódszertani kérdések, helytörténet, a muzeális értékek védelme), az összehasonlító pedagógiai tájékozódás révén pedig tágult a szakma nemzetközi látótere.

A szakosztályok tevékenységét változatos – az elméleti kutatásoktól a kísérleti alkalmazásig terjedő – munkaformák, bővülő területi, szakosztály- és intézményközi, valamint nemzetközi kapcsolatok jellemezték.[52]


Megyei tagozatok

Az első megyei tagozatok – összesen 8 – az MPT újjáalakulását követő évben, 1968-ban jöttek létre (Baranya, Csongrád, Fejér, Győr-Sopron, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Tolna és Vas megye), 1969–70-ben pedig további 9 tagozat létesült (Békés, Borsod, Heves, Komárom, Szolnok és Veszprém; Bács-Kiskun, Somogy és Zala megye). Budapesti tagozat nem volt, Pest megyében csak később alakult meg a helyi szervezet; Heves és Nógrád megye közös – regionális – szervezetet működtetett.

Az MPT tömegbázisát valójában ezek a területi tagozatok jelentették, átlag 60-70 fős taglétszámmal. Tevékenységük a neveléstudomány decentralizálását és demokratizálódását, az iskolai-gyakorlati tapasztalatok visszacsatolásának szervezett lehetőségét jelentette. Bár a központi ajánlások időnként egységes irányelveket fogalmaztak meg számukra, elsősorban az 1972-es KB-határozat értelmezését és „végrehajtását” szorgalmazták, a tagozatok tevékenységében mindenekelőtt a helyi problémák feltárása, a helyi megoldások keresése dominált.

A tagozatok munkáját változatos munkaformák jellemezték. A hagyományosnak mondható konferenciák, felolvasó- és vitaülések mellett különböző, műhelymunkára szerveződő munkacsoportok alakultak, gyakoriak voltak a tapasztalatcsere jellegű, az alternatívákat kereső helyi próbálkozások iránti érdeklődést tükröző intézménylátogatások. A megyei fórumok programjai, témái között számos tabunak számító kérdéssel találkozhatunk (a tankötelezettség valós helyzete, megvalósulásának ellentmondásai; a működési feltételek krónikus hiánya; a tanulói teljesítmények megítélése; az objektív – méréses – módszerek alkalmazhatósága; az iskolai könyvtárak szerepe; az intézményvezetés demokratizmusa; az oktatásban-nevelésben érintett közösségek – pedagógusok, tanulók, szülők – szerepvállalása; a felügyelet problémái; az iskola és társadalmi környezetének kapcsolatrendszere stb., amelyek nemegyszer a helyi állami és pártirányítás rosszallását is kiváltották).

A megyei tagozatok elterjedt és népszerű tevékenységi formája volt a pedagógiai pályázatok meghirdetése (esetenként több tucatnyi pályázóval), a pedagógus újítómozgalom felkarolása, továbbá a helyi – megyei – pedagógiai kiadványok, periodikák megjelentetése. Kezdeményezően léptek fel a kiemelkedő pedagógiai teljesítmények helyi elismertetése, így például megyei pedagógiai díjak alapítása érdekében.

Sokoldalú kapcsolatok jöttek létre, gyümölcsöző együttműködések alakultak ki egyes szakosztályokkal és más megyei tagozatokkal, a területi pedagógusképző és -továbbképző intézményekkel és a regionális akadémiai bizottságokkal. Voltak sikeres próbálkozások a „kishatármenti” nemzetközi kapcsolatok kialakítására is (például Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala megye esetén).

Nem túlzás leszögezni, hogy az MPT megyei tagozatai az alkotó pedagógiai tevékenység és a demokratikus pedagógiai közélet valóságos műhelyei voltak, fontos bázisát jelentették az oktatásügy megújítására irányuló későbbi reformtörekvéseknek.[53]

A tagozatok munkájában, vezetésében a hazai pedagógiai közéletnek országosan is ismert és elismert, emblematikus személyiségei vállaltak szerepet.[54]

                                                               
                                                                  ***
 

Befejezésül két összefoglaló, értékelő megállapítást szeretnék idézni az MPT megalakulásának százéves jubileuma alkalmából rendezett tudományos ülésen elhangzott előadásokból.

Mészáros István szerint „az 1970-es, 1980-as években több esetben bontakozott ki vita a hazai szakemberek körében az iskolaügy, a nevelés- és oktatásügy egy-egy részkérdéséről. A pártnak elkötelezett szakemberek vitái voltak ezek (kiemelés: K. E.), melyekben mindig a pártközpont mondta ki a döntést.”[55]Ezt a sommás és egyoldalú véleményt – a szerzője iránt érzett minden tiszteletem és nagyrabecsülésem ellenére – nem tudom elfogadni.

Közelebb áll hozzám Lányi Andrásné egykori értékelése, miszerint „Nincs okunk és jogunk azt állítani, hogy az MPT ellenzéki szervezet lett volna. De mindvégig megőrizte etikus magatartását, a tudomány iránti elkötelezett tisztességét, a szakmai érdekek szószólója volt.”[56]

Ami a saját álláspontomat illeti: az 1967-ben újjáalakított MPT tevékenysége – kétes fogantatása, számos gyermekbetegsége és a sorozatos traumák ellenére – a pedagógiai realizmus győzelme volt. Az ideológiai-politikai korlátokkal, a „szocialista pedagógia” fogalmi-frazeológiai béklyóival küszködve, azokat meggyőződésből vagy megalkuvásból elfogadva, a magyar társadalom jövőjét, a gyermekek érdekeit próbálta mindig szem előtt tartani. Ez a példamutató felelősségvállalás ma is kötelez minket, az MPT mindenkori tagságát.[57]
 

Footnotes

  1. ^ Az írás az MPT Neveléstörténeti Szakosztálya 2017. június 9-én rendezett jubileumi emlékülésén elhangzott előadás szerkesztett, hivatkozásokkal, jegyzetekkel ellátott változata.
  2. ^ Mészáros, 1992, 4–30. o.; Németh, 2002, 252. o.; Kelemen, 2016.
  3. ^  Mészáros, 1992, 31–33. o.; Golnhofer, 2004, 40–41. o.; Kelemen, 2016.
  4. ^ Egy forradalom pedagógiája, 2006: Székely Endréné felszólalása(13–20. o.), Nagy Sándor vitaindító referátuma, 40–56. Székely Endréné Horváth Ilona (1912–1979) az MKP (1946–1948), majd az MDP (1954–1956) kulturális és tudományos osztályának alosztályvezetője. Nagy Sándor (1916–1994) az ELTE BTK neveléstudományi tanszékének docense (1952–1959), tanszékvezető egyetemi tanára (1959–1977). A szöveghez kapcsolódóan: a Pedagógiai Főbizottság javaslatára Székelyné, az augusztus 31-i aktíva állásfoglalására Nagy Sándor utalt.
  5. ^ Uo.: Kónya (9–10. o.), Székelyné ( 16–17. o.), Nagy (50. o.), Zibolen (59–60. o.), Bakonyiné Vincze Ágnes (130. o.). Kónya Albert (1917–1988) politikus, fizikus, az MTA tagja, közoktatási (oktatási) miniszterhelyettes (1952–1956), oktatási miniszter (1956), majd oktatási kormánybiztos (1956–1957); Székely Endréné és Nagy Sándor: lásd 4. sz. jegyzet; Zibolen Endre (1914–1999) az 1949/50-ben felszámolt Magyar Paedagogiai Társaság utolsó titkára, 1954–1958-ban a Pedagógiai Tudományos Intézet osztályvezetője, majd igazgatóhelyettese; Bakonyiné Vincze Ágnes (1925–2016) 1956-ban az Oktatási Minisztérium Óvodai Osztályának főelőadója.
  6. ^ Sós Júlia gimnáziumi tanár azt követelte, hogy a pedagógusokat kapcsolják be az elméleti, szellemi munkák területére, hiszen „majdnem minden tudományos munka fejlődik attól, ha gyakorlati ember tud részt venni benne”. Zibolen Endre azt hangsúlyozta, hogy „a füredi platform […] az iskolai dolgozók és az elméleti pedagógusok termékeny együttműködésének platformja”. Pataki Ferenc levezető elnök egy írásbeli hozzászóló – Éltető elvtárs – javaslatát tolmácsolta: „Hívjanak össze 1957 tavaszán országos pedagóguskongresszust”. Forrás: A Petőfi Kör vitái, 1992, 26–27., 108–109. és 127. o.
  7. ^ Forrás: Trencsényi, 2017. – A Szerző másolatban közli az „újjáélesztésre” vonatkozó dokumentumot, amely az OPKM Zibolen-hagyatékában található. 
  8. ^  Kelemen, 2011, 2013; Kardos, 2007 – V.ö.: Trencsényi, 2007.
  9. ^ Kelemen, 2013 – Lásd az MSZMP KB 1972. november 14-15-i határozatát „az új gazdasági mechanizmus leállításáról”.
  10. ^  Uo. Lásd még: 31-32. sz. lábjegyzet.
  11. ^ Zibolen, 1965.
  12. ^  Az 1965-ös bejelentésre Péter Ernő az MPT alakuló közgyűlésén elmondott megnyitó beszédében utal. Pedagógiai Szemle, 1967. 9. sz., 794. o.
  13. ^ Beszámoló a [Pedagógusok Szakszervezete] központi vezetőségének üléséről: A Magyar Pedagógiai Tudományos Társaság előkészítő bizottsága. Pedagógusok Lapja, 1966. 7. sz., 3. (Beszámoló az Előkészítő Bizottság alakuló üléséről.) Az Előkészítő Bizottság tevékenységét részben a korabeli sajtóhírek, s nagyrészt az MPT irattárában található dokumentumok alapján rekonstruáltuk. 
  14. ^ „A Társaság autonóm, elhatárolja magát az MTA Bizottságától és nem végzi el annak feladatát” – olvasható Simon Gyula egyik kéziratos feljegyzésében. MPT-irattár. 1967. Sz. n. Ez a gondolat Simon Gyulának az alakuló közgyűlésen elmondott vitaindítójában is megtalálható. Lásd a 21. lábjegyzet.
  15. ^ Péter Ernő 1966. december 2-án kelt levele Ilku Pál miniszterhez és Cseterki Lajos MSZMP KB-titkárhoz az Előkészítő Bizottság megalakulásáról és tevékenységéről; továbbá lásd az Előkészítő Bizottság „állásfoglalás-kérését” Cseterkihez (1967. március 4.), Uo. Sz. n.
  16. ^ „Az MPT jóváhagyás végett megküldött Működési Szabályzatát csatoltan visszaküldöm… - Mivel a Társaság a Pedagógus Szakszervezet felügyelete alatt jön létre, a jóváhagyás a Szakszervezet Elnökségének hatáskörébe tartozik”. Ilku Pál 1967. április 8-án kelt levele. Uo. Sz. n. 
  17. ^  A tagság kiválasztásának módszerére vonatkozó javaslatok. Előterjesztés az Előkészítő Bizottság 1967. januári(?) ülésére. Stencilezett anyag. MPT-irattár Sz. n. A beérkező javaslatokat a bizottság folyamatosan mérlegelte; a „végső döntés” azonban csak a végleges névsor formális jóváhagyására szorítkozott. Ebben az előterjesztésben található egy jellemző stílusfordulat „az úgynevezett gyakorló pedagógusok kiválasztásáról”. Az „alapító tagok” körére egyébként az MTA Pedagógiai Bizottsága, az OPI és a pedagógusképző felsőoktatási intézmények pedagógiai tanszékei is javaslatot tehettek. (Uo.)
  18. ^ Az 1967. március 16-i EB-ülés napirendjén szerepelt a két előadásvázlat megvitatása, illetve a korrekciós javaslatok átvezetése a stencilezett szövegekre. Uo. Sz. n.
  19. ^ Az új Magyar Pedagógiai Társaság, 1967. Lásd még: A Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetőségének írásos jelentése a VIII. kongresszusnak. Megalakult a Magyar Pedagógiai Társaság. Pedagógusok Lapja, 1967, 8-9. sz., 1–2.; Az MPT megalakulása. Pedagógusok Lapja, 1967. 10-11. sz., 3–4. Megalakult a Magyar Pedagógiai Társaság. Köznevelés, 1967. 9. sz., 321–325. o. A lap közli az alakuló közgyűlésen elhangzott beszédeket is. Jausz Béla elnök a Pedagógusok Szakszervezete VIII. kongresszusán (1967. június 1.) mondott köszönetet „a kezdeményezésért és a segítségért”. Pedagógusok Lapja, 1967. 12-13. sz., 1.
  20. ^ Az új Magyar Pedagógiai Társaság, 1967 és 106–107., 109–110. o.
  21. ^ Péter Ernő: Ünnepi megnyitó beszéd (Uo., 7–14. o.); Simon Gyula: Az MPT működési szabályzatáról (Uo., 15–19. o.), Erdey-Grúz Tibor: Üdvözlő beszéd (Uo., 21–24. o.), Szarka József: Nevelésügyünk helyzete és fejlesztésének távlatai (Uo., 25–45. o.); felszólalások (Uo., 47–84. o.). Szarka József előadásának témakörei: a jelenlegi helyzet, a társadalmi fejlődés erővonalai, az iskola a fejlődő világban, nevelés és oktatás, iskolarendszer, pályaválasztás, a pedagógusok. Ágoston György levezető elnökként méltatta az előadást (Uo., 103–104. o.)
  22. ^  Uo., 105–107., 109–110.
  23. ^ Uo., 110–113.
  24. ^  A Magyar Pedagógiai Társaság Működési Szabályzata. (Uo., 117–123. o.) – Idézetek: 2. szakasz: 117. o., 4. szakasz: 118. o.
  25. ^  Uo., 111–112., Lásd még: Simon Gyula: A Magyar Pedagógiai Társaság ünnepi közgyűlése. Pedagógiai Szemle, 1967.  9. sz., 1122–1127. Az V. Nevelésügyi Kongresszusra vonatkozóan lásd: 39. sz. lábjegyzet.
  26. ^ Az Előkészítő Bizottság adatai alapján az „alapító tagságra” mintegy 280-an kaptak felkérést. Az alakuló közgyűlés 259 visszaigazolt meghívottjából 217-en jelentek meg. Az igazoltan távolmaradókat is beszámítva az „alapítók” létszáma 280-ra becsülhető. Uo., 103. o., 109. o. – Ellentmondásnak tűnik, hogy itt még nem érvényesült a Működési Szabályzatnak a tagfelvételre vonatkozó előírása, hogy ti. a felvétel előfeltétele két tag írásbeli ajánlása. Erre – nyilvánvalóan – csak a későbbiekben kerülhetett sor. Az ide vonatkozó statisztikai adatokat lásd: Az új Magyar Pedagógiai Társaság, 1967, továbbá az 1967-es ünnepi közgyűlés, valamint az 1972-es, az 1974-es és az 1976-os közgyűlések vezetőségi, illetve számvizsgálói bizottsági beszámolóiban. Lásd 31. sz. lábjegyzet.
  27. ^  Az 1890-es évekre vonatkozó statisztikai adatokkal kapcsolatosan lásd: Kelemen, 2016, 7–9. o. Az 1970-es évek létszámadatairól: Csizmazia Károlyné (1986, szerk.): Oktatás, művelődés 1950–1985. Statisztikai Kiadó Vállalat, Bp.
  28. ^ Forrás: Közgyűlési beszámolók, számvizsgáló bizottsági jelentések. Lásd: 31.sz. lábjegyzet.
  29. ^ Az Új Magyar Pedagógiai Társaság, 1967, 120–121. o. A Működési Szabályzat 8-9. szakasza
  30. ^ Simon Gyula: A Magyar Pedagógiai Táraság ünnepi közgyűlése. Pedagógiai Szemle, 1967. 9. 1122–1147. Az MTA dísztermében megtartott rendezvény bevezető előadását Koroljov szovjet akadémikus, neveléstörténész tartotta a Nagy Októberi Forradalomnak a szovjet pedagógia fejlődésére gyakorolt hatásáról. A téma magyar vonatkozásait Nagy Sándor mutatta be, előadását két hazai intézményvezető, Medvegy Antal és Szentistványi Gyula korreferátuma egészítette ki. A program Erdey-Grúz Tibor zárszavával ért véget. Lásd még: A Nagy Október és az iskola. Az MPT ünnepi közgyűlése. Pedagógusok Lapja, 1967. 23–24.
  31. ^ Az MPT 1970-es „ünnepi” közgyűlése a felszabadulás 25. évfordulójához kapcsolódó protokolláris rendezvény volt. (Pedagógusok Lapja, 1970. 7–8. sz, 1.) Az 1972-es – „rendes” – közgyűlést 1972. február 22-én tartották. Az MPT közgyűlése előtt. Pedagógusok Lapja, 1972. 3. sz., 1. Az MPT küldöttgyűléséről. Pedagógusok Lapja, 1972. 10-11. sz., 5.; Simon Gyula: Az MPT küldöttközgyűlése. Köznevelés, 1972. 8. sz., 15. A közgyűlés az 1972-es oktatási párthatározat és az V. Nevelésügyi Kongresszus ajánlásainak „feldolgozását” jelölte meg a társasági fórumok első számú feladataként. Az MPT életéből. Köznevelés, 1972. 13. sz. ,34. Az 1974-es közgyűlésre vonatkozóan: Az MPT-közgyűlés előtt. Pedagógusok Lapja, 1974. 7-8. sz., 1.; Az MPT küldöttközgyűlésén. Pedagógusok Lapja, 1974. 12-13. sz., 1.; Cs[ulák] M[ihály]: A Pedagógiai Társaság küldöttközgyűlése. Pedagógusok Lapja, 1974. 23. sz., 9. A közgyűlésen – a protokolláris napirendet követően – Ágoston György szegedi egyetemi tanár tartott vitaindító előadást („A nevelés az egész társadalom ügye”). Az 1976-os (május 28-i) közgyűlésre vonatkozóan: Pedagógiai Szemle, 1976. 9. sz., 837–882. (A lap a közgyűlés teljes dokumentációját közli.) Továbbá: Simon Gyula: A Pedagógiai Társaság életéből. Pedagógusok Lapja, 1976. 10. sz., 1–5.
  32. ^ Kiss Árpád: A Magyar Pedagógiai Társaság az MSZMP határozatának megvalósításáért. Pedagógiai Szemle, 1973. 2. sz., 115–117.  A párthatározat „végrehajtása”, „megvalósítása” egyébként – az V. Nevelésügyi Kongresszus ajánlásaihoz hasonlóan – vissza-visszatérő témája volt az 1970-es évek társasági rendezvényeinek. Az MPT elnöksége például „témabizottságot” szervezett, kibővített elnökségi üléseket rendezett, ajánlásokat dolgozott ki a témabizottságok, a szakosztályok és a tagozatok részére. Ez a lendület azonban az évtized derekától megtörni látszott. Lásd még: 33. sz. lábjegyzet.
  33. ^ Az 1973. március 6–7-én tartott „kibővített” elnökségi ülésen az alábbi előadások hangzottak el: Nagy Sándor: Iskolai élet és megterhelés, Kelemen László: Iskola, hivatás, tehetség, Szarka József: A neveléstudomány feladatai.     A december 13-i „folytatásban” Badó László a pedagógusképzés és továbbképzés fejlesztéséről, Zibolen Endre a felsőoktatás hivatásra nevelő feladatairól tartott vitaindító előadást. Pedagógiai Szemle, 1973. 6. sz., 531–581., 1974. 4. sz. 321–366.      Az 1973. december 11-én rendezett ülés az „Iskola, hivatás, tehetség” témakörét tárgyalta, neves előadók (Kiss Árpád, Nagy Sándor, Zibolen Endre és mások) részvételével. Pedagógiai Szemle, 1974. 4. sz., 321–366.
  34. ^ Jausz Béla (1895–1974) 1951-től 1959-ig a debreceni egyetem – 1957-től tanszékvezető – tanára volt, 1959-es nyugdíjazása után is aktív szakmai-közéleti tevékenységet folytatott. Az MPT 1967-es megalakulásától annak elnöke. Simon Gyula: Dr. Jausz Béla (1895 – 1974). Pedagógiai Szemle, 1974. 12. sz., 1075–1076. Simon Gyula: Jausz Béla a Magyar Pedagógiai Társaság élén. In: Trencsényi László (szerk.): 40 éves a Magyar Pedagógiai Társaság. Tanulmánygyűjtemény. Apáczai Kiadó, Budapest. 13–20. Búcsú Jausz Bélától. Pedagógusok Lapja, 1967. 12-13. sz., 1. Kiss Árpád (1907–1979) neveléstudós, közoktatás-politikus. 1956-tól a PTI munkatársa, az OPI főiskolai tanára; 1974 és 1976 között az MPT ügyvezető elnöke, 1976 és 1979 között elnöke. 
  35. ^ Simon Gyula (1917–1989): neveléstörténész; 1962–1967 között az OPI munkatársa; 1967–1981 között az MPT főtitkára, 1981-től 1986-ig alelnöke, majd 1986-tól 1989-ig társelnöke.
  36. ^ A 2-3 fős személyzet „lelke” az irodavezető Gáspár Jánosné volt.
  37. ^ Bayer István (1909–1994): középiskolai tanár; az OPI fizika tanszékének vezetője (1962–1971). 1967-től az MPT Számviteli Bizottságának elnöke. A Bizottság – közgyűlésekhez kapcsolódó – jelentései hiteles képet nyújtanak a Társaság kiegyensúlyozottnak mondható gazdasági tevékenységéről, jelezve a tagnyilvántartás és a tagdíjbefizetés hiányosságaiból és a kiadványok értékesítésének nehézségeiből fakadó problémákat is. Lásd: Közgyűlési jelentések. 31. sz. lábjegyzet
  38. ^ Az MPT ünnepi kibővített ülése. Debrecen, 1977. augusztus 29–30. Pedagógiai Szemle, 1978. 1. sz. 32–61. F[ényi] A[ndrás]: Az MPT ünnepén. Pedagógusok Lapja, 1977. 16. sz.1. o.
  39. ^ Ötödik Nevelésügyi Kongresszus, 1970.; Kelemen, 2007. A korabeli pedagógiai sajtóból – kongresszusi előkészületek: Zibolen Endre: Nevelésügyi kongresszusaink. Köznevelés, 1967. 15-16. sz., 611–616.; Rehák Ferenc: Májusban kezdődnek az V. Nevelésügyi Kongresszus előkészületei. Megalakult a Nevelésügyi Kongresszus előkészítő bizottsága. Köznevelés, 1968. 13-14. sz., 484–486.; Pedagógusok Lapja 1968., 6-7. sz., 1.; Uo. 12-13. sz., 1.; Vitassa meg az V. Nevelésügyi Kongresszus. Köznevelés, 1969., 21. sz. 30–31.; 23. sz., 23.; 24. sz., 8–10.; 1970. 3. sz., 3–5.; 9. sz. 33–34. Az V. Egyetemes Nevelésügyi Kongresszus előkészületeiről (1968. március 28. Péter Ernő szakszervezeti főtitkár sajtótájékoztatója; 1969. június 3. a kongresszusi Szervező Bizottság alakuló ülése). Pedagógiai Szemle, 1969. 7-8. sz., 561–563.; Hol tart az MPT. Pedagógusok Lapja, 1970. 1-2. sz., 3.; Szarka József: Az V. Nevelésügyi Kongresszus tézisei. Pedagógiai Szemle, 1969. 7-8. sz., 577–580. Hozzászólások az V. Nevelésügyi Kongresszus előkészületeihez. (MTA Pedagógiai Bizottság, szakosztályok, OPI-viták). Pedagógiai Szemle, 1969. 11. sz., 12.; Uo. 1970. 3. sz., 195–202.; 5. sz., 385–391.; Simon Gyula: A Nevelésügyi Kongresszus előtt. Köznevelés, 1970. 18. sz., 3–5. Továbbá az MPT által kiadott „Kongresszusi Hírlevél” számai. A Kongresszusról: Péter Ernő: A nevelésügy korszerűsítése a szocializmus felépítésének egyik alapkérdése. Uo., 3–16.; Kádár János üdvözlő levele. Uo., 20/5. A kongresszusi témabizottság ajánlásai. Uo. 21. sz., 3–45.; Beszámoló az V. Nevelésügyi Kongresszusról. Pedagógusok Lapja, 1970. 19. sz., 1–3.; Az V. Nevelésügyi Kongresszus anyagából (Simon Gyula záróbeszéde, Ajánlások). Pedagógusok Lapja, 1970. 19. sz., 1–3.; Bakonyi Pál: Krónika az V. Nevelésügyi Kongresszusról. Pedagógiai Szemle, 1970. 12. sz., 1061–1071. 
  40. ^ Az Új Magyar Pedagógiai Társaság, 1967. 120. Működési Szabályzat. 8-9. szakasz.
  41. ^ Az új Magyar Pedagógiai Társaság. (Lásd: 19. sz. lábjegyzet); - Az Ötödik Nevelésügyi Kongresszus. I-II. (Lásd: 39. sz. lábjegyzet); – A Magyar Pedagógiai Társaság tájékoztatója. 2. szám. Bp., 1969.); Egy évtized a szocialista nevelésügyért, 1979.
  42. ^ Ennek alátámasztására csupán néhány kiadványt említünk. Az Egy évtized a szocialista nevelésügyért (1979)  függeléke 33 tételben sorolja fel az MPT kiadványait; közülük néhány – jelentősebbnek vélt – cím szerint is: Közösségi tevékenység – iskolai önkormányzat. Az ifjúság erkölcsi-politikai arculata és nevelési feladatai. Bp., 1969.; Tanulmányok az általános iskolai oktató-nevelő munka köréből. Bp., 1970.; A vizualitás szerepe a tanításban. I-II. Bp., [é.n.]; Iskolavezetés I-III. Bp., 1970.; Tanulmányok a testi nevelés köréből. Bp., 1970.; Átmenetek az iskoláskorig. Bp., 1970.; Neveléstörténeti tanulmányok. Bp., 1970.; A magyar szakoktatás helyzete és problémái.  Bp., 1971.; Ismerkedjünk az iskolákban folyó egész napos neveléssel.  Bp., 1971.; Középiskolai kollégiumaink tíz éve. Bp., 1971.; Ötödik Nevelésügyi Kongresszus. I-II.  Bp., 1971.; Nevelésügyi Kongresszusok Magyarországon. I-II.  Bp., 1971.; Az iskoláskor előtti nevelés-gondozás hazai bibliográfiája (1945–1968).  Bp., 1973.; A falusi nyolcadik osztályos tanulók fejlettsége és nevelése.  Bp., 1974.; Bevezetés a neveléstörténeti kutatómunkába.  Bp., 1977.; Az általános iskolai testnevelés időszerű kérdései.  Bp., 1977.; A szakmai képzés jelenlegi helyzete, fejlesztésének útjai és feltételei.  Bp., 1978.; Változó iskola.  Bp., 1979.
  43. ^  Az Új Magyar Pedagógiai Társaság, 1967, 118. o. (A Működési Szabályzat 3. szakasza) Az elutasításban szerepet játszhatott Kemény Gábor ellentmondásos megítélése is.
  44. ^ A Pedagógiai Szemle tartalmi továbbfejlesztésének fő irányai. Pedagógiai Szemle, 1973. 1. sz., 3–12. (Gosztonyi János, Benkő Loránd és Balogh László írásai)
  45. ^ A Társaság részéről Daly Lenke, Fábián Zoltán és Kelemen Elemér, az OPI részéről Nagy Katalin, Vladár Ervin és Zrinszky László, később Báthory Zoltán és Varga Lajos lett a bizottság tagja.
  46. ^ Lénárd Ferenc kiadványismertetései az 1974. évi első számtól folyamatosan jelentek meg; nagy érdeklődést keltettek és segítették a szakmai tapasztaltcserét, a „vidék” bekapcsolását.
  47. ^  Lásd a neveléstörténeti szakosztálynak az MPT Pedagógiai Bizottságával közösen szervezett nemzetközi neveléstörténeti munkaértekezletét (1968. május 13–14.), amelynek anyaga önálló kiadványban is megjelent. (Neveléstörténet és szocialista pedagógia. Bp., 1968.), valamint a neveléselméleti szakosztálynak 1968-ban (június 10. és szeptember 20–21.) rendezett, nemzetközivé bővített munkaértekezletét (Közösségi nevelés – iskolai önkormányzat. Az ifjúság erkölcsi-politikai arculata és nevelési feladatai. Az értekezlet anyaga 1969-ben az MPT kiadványaként jelent meg), továbbá a Balatonfüreden 1969. október 7–10-én megrendezett négynapos Nemzetközi Neveléselméleti Munkaértekezletet, amelynek anyagát szintén kiadták (A szocialista személyiség nevelése és a közösség. Bp. 1970.)
  48. ^ Az Előkészítő Bizottság levelezést folytatott a csehszlovák Pedagógiai Bizottsággal, és tájékoztatásul megkapta a társaság Szervezeti és Működési Szabályzatát. MPT. Irattár. 1967. Sz. n.
  49. ^ Pedagógiai társaság a Szovjetunióban. Pedagógusok Lapja, 1970. 14-15. sz., 7.; Közgyűlési beszámolók. Lásd: 31. sz. lábjegyzet.
  50. ^ Az új Magyar Pedagógiai Társaság, 1967. 122. o. (A Működési Szabályzat 13. szakasza). A szakosztályok és tagozatok tevékenységéről bőséges források állnak rendelkezésünkre. Áttekintésükhöz – a korabeli sajtóközleményeken, elsősorban a Pedagógiai Szemlében 1973 után megjelent írásokon túlmenően – elsősorban a Társaság összegző kiadványait használtuk fel. (A Magyar Pedagógiai Társaság tájékoztatója. 2., 1969. Egy évtized a szocialista nevelésügyért, 1979.)
  51. ^ Az MTA Pedagógiai Kutatócsoportja 1972-ben, az Országos Oktatástechnikai Központ 1973-ban, az MM Vezetőképző és Továbbképző Intézete 1976-ban jött létre; 1973–1974-ben születtek minisztertanácsi határozatok a pedagógiai kutatásokról és a „6-os főirányról”, és csak 1976-ban történt meg az OPI (korábban PTI) átszervezése, feladatbővítése tudományszervezési-kutatásirányítási funkciókkal. Kelemen, 2013. 17–18., ill. a 105–109., lásd még 33. lábjegyzet
  52. ^ A szakosztályokban folyó munka színvonalát a pedagógusszakma olyan emblematikus személyiségei fémjelzik, mint Bakonyi Pál (Általános Iskolai Szakosztály), Balogh Jenő (vizuális nevelés), Illés Lajosné (összehasonlító pedagógia), Járó Miklósné (gyermek- és ifjúságvédelem), Kaján László, Kiss Gyula, Mezei Gyula (pedagógiai vezetés), Ködöböcz József, Köte Sándor (neveléstörténet), Majzik Lászlóné (neveléselmélet), Szabadi Ilona (kisgyermeknevelés) – és sokan mások. 
  53. ^ Kelemen, 2012.
  54. ^ A teljesség igénye nélkül: Ágoston György (Csongrád megye és Szeged), Bajkó Mátyás (Hajdú-Bihar és Debrecen), Fónay Tibor (Veszprém), Komlósi Sándor (Baranya és Pécs), Markó Endre (Győr-Sopron), Petrikás Árpád (Hajdú-Bihar és Debrecen), Regős János (Vas), Somos Lajos (Heves és Nógrád), Szvétek Sándor (Bács-Kiskun), Tóth Lajos (Békés).
  55. ^  Mészáros, 1992, 44. o.
  56. ^ Lányiné, 1992, 64–65. o.
  57. ^  Álláspontom megerősítésére saját – korábbi – véleményemet is idézhetem: „Az új Magyar Pedagógiai Társaság – elődjének szervezési elveitől eltérően – nem zártkörű tudományos szervezetként, hanem sajátos, kettős arculatú, elméletre és gyakorlatra orientált pedagógiai tömegmozgalomként lépett fel – a Pedagógusok Szakszervezetének gyámsága alatt. A kor sajátos viszonyainak megfelelően egyszerre volt államilag ellenőrzött szakmai tömegszervezet és a pedagógustársadalom demokratikus szakmai újjászerveződésének keretjellegű intézménye, a pedagógusok szakmai szuverenitásának szerény, de létező letéteményese”. – Kelemen, 2007, 152-153. o.

2017/9-10

Műhely
Olvasási idő: 
54 perc