A lóasszisztált tevékenységek szociális viselkedésre gyakorolt jótékony hatásáról

                                                                                                    FORRÁS: saját szerkesztés

A ló mediátor szerepe mellet gyakran említik, hogy tükörként funkcionál az ember-ló interakcióban. Ez azt jelenti, hogy a ló mindig reflektál az emberi viselkedésre, sohasem közömbös, mindig azonnali és őszinte választ ad a felé közvetített érzésekre, szándékokra. Ösztönösen értelmezi az emberi testbeszédet, érzékeli a kibocsátott feromonokat, és reagál ezekre. Ez segíthet abban, hogy a lóval foglalkozó személy is felismerje és értelmezze saját érzéseit, esetleg fel is dolgozza azokat. Ezáltal pedig képes legyen őszintén megélni és/vagy kontrollálni ezeket az érzelmeket (uo.).

A ló tükör funkciója emellett azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a külvilág az emberi viselkedést értelmezi, annak alapján bizonyos feltételezéseket fogalmaz meg, és végül reagál rá, ami pedig a páciens saját viselkedésének értelmezéséhez és annak kontrollálásához járulhat hozzá (Kendall és mtsai, 2015).

A terápiás háromszögön belül tehát a ló többféle szerepet is betölthet. Talán a legfontosabb, hogy nyitottá tegye a pácienst a kezelésre, bizalmat ébresszen a terapeuta és a terápia iránt – enélkül ugyanis elképzelhetetlen bármiféle változás. Ezután tudja csak a pácienst visszavezetni önmagához, saját érzelmei és problémái megértéséhez és elfogadásához, hogy aztán új feltételek között alakíthassa át meglévő kapcsolatait, alakíthasson ki új kapcsolatokat és keressen helyet magának a társadalomban.

A PEDAGÓGUS SZEMÉVEL

Pedagógusként meggyőződésünk, hogy a lovakkal való foglalkozás jót tesz a gyerekeknek. Igazán kimagasló változásokról, csodaszámba menő eseményekről nem számolhatunk be, de az évek során sok olyan apró dolog történt, ami alátámasztja meggyőződésünket.

A lovas szakmákat oktató középiskolákba bekerülő gyerekek esetében rögtön szembetűnik, hogy kik azok, akik már korábban is foglalkoztak lóval. Ez a csoport jóval magabiztosabb és nyitottabb, nemcsak az állatokkal, hanem a társakkal szemben is. Természetesen először a lovak körül végzett gyakorlaton tapasztalható, hogy mennyivel otthonosabban mozognak ebben a környezetben, de ha igazán odafigyelünk, akkor látjuk, hogy ez a nyugalom és bizalom az osztályteremben is jelen van. Az istállóban elvárt higgadt, de határozott viselkedés, a szándékok egyértelmű és nyílt kifejezése a többiek felé is érvényesül, így segítve a kommunikációt és a beilleszkedést. Az, hogy segíteni tudnak kevésbé jártas társaiknak, hogy a tanár őket kéri meg egyes csoportos feladatok vezetésére, önbizalmat ad és elismeréssel jár. A ló megfelelő reakciói és viselkedése biztosítják számukra a sikerélményt, az pedig már a pedagógus feladata, hogy a kevésbé ügyes diákokat is biztassa, dicsérje, hogy azok is megfelelő magabiztossággal forduljanak az állathoz. Ha ezt sikerül elérni, a ló nekik is engedelmeskedni fog, és ez a folyamat igazából már magától generálja a további sikereket, az elégedettség és a jó teljesítmény érzését – aminek jelentősége a pedagógiai folyamatban felbecsülhetetlen.

A lovasiskolába járó gyerekeknél a lovazás nem iskolai kötelezettség, hanem szabadon választott hobby. A pedagógus egyik legnehezebb feladata, a belső motiváció kialakítása ezzel meg is oldódott, hiszen a gyerekek megfelelően motiváltan érkeznek, ők akarnak ott lenni, ők akarnak tanulni. Persze gyakran van úgy, hogy a szülő vagy a tanár valamilyen egyéb céllal küldi lovak közelébe a gyereket, például hogy többet legyen szabad levegőn, többet mozogjon, tanuljon rendet és fegyelmet, illetve megtanuljon felelősséget vállalni vagy éppen fejlődjön a kommunikációs- vagy beszédkészsége. De a gyerek ettől még ugyanúgy szeret a lovasiskolában lenni.

A lovas környezetből érkező diákoknál ugyanakkor időnként nehézséget okoz, hogy azt gondolják, már mindent tudnak, nem lehet nekik újat mutatni. Ez a probléma is könnyen leküzdhető a lovak segítségével. Hosszas példabeszédek helyett egyszerűen olyan feladatot kell adni, amelyet önállóan nem tudnak megoldani, így hallgatniuk kell a pedagógus útmutatására. (Ember és állat biztonsága természetesen mindig elsődleges szempont.) Ilyen lehet például egy fejét féltő ló fel- vagy lekantározása. Lehet, hogy a diák ezerszer is kantározott már lovat, és úgy gondolja, ez nem kihívás, de ha a ló nem működik együtt, akkor bizony kivitelezhetetlen. Ekkor meg kell értenie, hogy nem mindegy, hogy egy beteg fog, nem megfelelő zabla használata, korábban túl szorosra húzott kantár vagy durva szerszámozás, esetleg bántalmazás-e a ló ellenállásának oka. Mert ettől függően kell türelmesen megvárnia, hogy  a ló magától bevegye, illetve kiejtse a szájából a zablát, felülvizsgálnia, hogy megfelelő-e a zabla mérete és erőssége, odafigyelnie a szíjak meghúzásának fokozatosságára és finomságára, az érzékeny fülek finom kezelésére vagy a ló szempontjából minimálisan is fenyegetőnek érezhető mozdulatok elkerülésére. Ezzel egyrészt kénytelen elismerni, hogy szüksége van a pedagógus útmutatására és hogy van még mit tanulnia, hiszen minden ló más és más, másrészt pedig azt is megérti, miért fontos figyelni a fogak egészségére, a szerszámok kiválasztására és megfelelő használatára, a mindig nyugodt és kiegyensúlyozott viselkedésre, illetve a durva bánásmód és az erőszak teljes kizárására. A ló tehát egyszerre tanít szakmára és megfelelő szakmai és emberi hozzáállásra.

A gyerekek általában szeretik a lovakat, illetve ha kicsit esetleg félnek is, vonzódnak hozzájuk, így a félelem könnyen legyőzhető. Persze van olyan, hogy valaki nem tudja megszokni a nála jóval nagyobb állatokat vagy az egyéb körülményeket, mint a legyek vagy az istállószag, de ez általában hamar kiderül. Aki azonban marad, az hosszú távra marad, és teljes szívvel csinálja. Ezért történhet meg az, hogy az a kislány, aki az apukája halála után nem hajlandó beszélni, akkor szólal meg először, mikor megkérdezik tőle, hogy voltizshevederben^[3]vagy nyeregben szeretne-e lovagolni. Tudja, hogy mit szeretne, és érdemesnek is tartja ezt kifejezni, hiszen lovagolni jó, és (szerinte) nyeregben még jobb! Nincs tehát ebben semmi rendkívüli, kérése azonnal valóra válik, és ő azonnal jobban érezheti magát, ha nyeregbe kerül. Ugyanígy, ha a figyelemzavaros kislány iskolai teljesítménye kicsit is javul, miután a lovardában megtapasztalja (természetesen valós veszélyhelyzet kialakulása nélkül), hogy koncentráció és figyelem nélkül a lovaglás nemcsak lehetetlen, hanem akár veszélyes is lehet, az megint csak apróság, de a gyermek szempontjából mégis jelentős dolog. Hogy ne is említsük azt a kitörő örömöt, ami lóháton sugárzik a gyermekek arcáról, azt a büszkeséget és elégedettséget, ami egy-egy feladat megoldása után tölti el őket.

Az sem ritka jelenség, hogy kamaszkorú gyereket vagy fiatal felnőttet szerelmi csalódás vagy sikertelen egyetemi felvételi, esetleg az egyetem okozta stressz miatt egy nyárra elküldenek lovak mellé dolgozni a szülők. Az állatok közelsége, a munka és az elvégzéséhez szükséges odafigyelés nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is lekötik a fiatalt – így kevesebb idő marad a bánatán rágódni. A feladatok ugyanakkor mindig megoldhatók (úgy kell őket kiadni, hogy azok legyenek), és azonnali eredménnyel szolgálnak: az istálló tiszta lesz, a ló már nem éhes vagy szomjas, mindenki elégedett. Sikerélményeik és saját hasznosságuk érzésének hatására a fiatalok a nyár végére megnyugszanak, visszanyerik magabiztosságukat és bátrabban indulnak neki az ősznek. Hiszen ha náluk jóval erősebb állatok vannak rájuk utalva, és nem csak hogy gondoskodni képesek róluk, hanem irányítani is képesek őket, akkor könnyebb szembenézni az élet más kihívásaival is.

A következőkben részletesebben ismertetünk három esetet, ahol a lovak és a velük való kapcsolat gyökeres változásokat hozott a szereplők életébe.

ESETTANULMÁNYOK

A kamaszkorral párhuzamosan zajló középiskolai évek minden diák számára nagy kihívást jelentenek. Sokan elbizonytalanodnak abban, hogy tanulmányaik valóban hasznukra lesznek-e későbbi életük során, hogy megéri-e a sok erőfeszítést a szakma elsajátítása. Néhány évvel ezelőtt volt egy diák – nevezzük Tamásnak –, aki hasonló kétségekkel küzdött, egyáltalán nem hitt abban, hogy az iskolában eltöltött idő valaha is meghozza a gyümölcsét. Szülei sem támogatták, biztatták szakmaválasztását illetően; örültek, hogy a fiú továbbtanult, de nem igazán értették vagy érdekelte őket, hogy mi zajlik a középiskolában. Tamás így csak sodródott, bejárt az iskolába, de sosem készült, több tárgyból is bukásra állt. A gyakorlati órákon is rossz teljesítményt nyújtott, többször elmondta, hogy ő fél a lovaktól, és nem szeret lovagolni. Nagydarab, nehézkes fiú volt, így felmerült a kérdés, hogy ez az állítólagos félelem és kedvetlenség nem csupán a gyakorlati órák kudarcainak eredménye-e. Egyértelműnek tűnt, hogy ha kibukik az iskolából, nem fog máshol továbbtanulni, ezért is kellett mindent megtennünk a helyzet megoldásáért. A lovaglás órákon Tamás jó ideig mindig valamilyen más feladatot kapott, így óvtuk őt az újabb sikertelenségtől, a társak gúnyolódásától. Cserében azonban le kellett győznie a félelmét, be kellett mennie egy-egy lóhoz a boxba, kivezetni, leápolni, felszerszámozni, előkészíteni a többiek számára. Az első néhány alkalom elteltével – miután rájött, hogy ha megfelelő módon fordul az állathoz, akkor nincs oka félelemre – meglepő önbizalommal végezte el a feladatot. Képes volt ráhangolódni az állatra, megtanult figyelni annak testbeszédére, és ehhez alakítani saját viselkedését. Alapvetően lassú mozgása és kimért mozdulatai itt segítségére voltak, a természetére jellemző nyugalom pedig – ami más körülmények között talán lustaságként vagy nemtörődömségként lett volna értelmezhető – végre a lovak közelében is visszatért. Megszabadult a szorongástól, amit korábban az okozott, hogy rá kell majd ülnie a lóra, és felszabadultan, magabiztosan dolgozott a lovak körül.

A következő nagy áttörés az volt, amikor hajtás órákon, a bakon ülve ez a magabiztosság szintén megmutatkozott, társai között kiemelkedően jól hajtott, szívesen, ügyesen végezte a feladatokat. Sőt, Tamás arra vetemedett, hogy kijelentse: hajtani igazából szeret. Persze hogy szeret, hiszen a hosszú hónapok alatt szerzett lovak körüli rutin végre sikereket biztosított számára. Képes volt elvégezni a kiadott feladatot, megtanulta vezetni, pucolni, szerszámozni a lovakat, s eközben megtanult bánni velük. Ha pedig a földről jól bánik valaki a lóval, ha megtanul bízni az állatban és elnyeri annak bizalmát, az a bakon is nagy előnyhöz juttatja. Olyan tudást szerzett Tamás, amit igazából nem lehet megtanítani, csak a sok-sok lovakkal töltött óra, a munka során megtanulni. Ez a tudás ösztönzőleg hatott Tamásra, aki végre elkezdett hinni abban, hogy van helye a lovak mellett. Belátta, hogy lovászként el tud majd helyezkedni a környező lovas tanyák, istállók egyikében, hogy ez megélhetést biztosíthat a számára a jövőben. Azzal, hogy megtanult bízni a lovakban, megtanult bízni önmagában és a jövőjében. Így azután elkezdett tanulni, kijavította a jegyeit, és nem csak azért, hogy így befejezhesse az iskolát, hanem mert rájött, hogy az elméleti órákon elhangzottak jól hasznosíthatók a gyakorlatban is. A hajtásnak egyenesen a szerelmese lett, az iskolában eltöltött további évek ennek a jegyében zajlottak. Lovaglásban nem vált virtuózzá, de teljesítette a vizsgákat, megszerezte a végzettséget.

Tamás ma egy lovas tanyán dolgozik, rendben tartja az istállót, eteti és ápolja a lovakat, kocsikáztatja a vendégeket. A csikósbemutatókon nem ő szerepel, saját bevallása szerint továbbra sem érzi magát felhőtlenül lóháton, de a bakon annál inkább elemében van. A kiábrándult, útját kereső kamaszból életvidám, szorgalmas fiatalember lett, aki kibékült önmagával
és a világgal.

Levente

A lovak jelenléte nem feltétlenül sorsfordító tényezőként játszik szerepet; olyan eset is van, hogy menedéket, nyugalmat jelentenek egy-egy fiatal számára. Így volt ezzel Levente is.

Ahogy már említettük, a kamaszkor sok kihívás elé állítja a fiatalokat, sok minden megváltozik bennük és körülöttük. A gyermekkor és a felnőtt élet közötti senki földjén találják magukat, új érzések ébrednek bennük, új gondolatok foglalkoztatják őket. Megváltozik viselkedésük és értékrendjük, megváltozik kapcsolatuk a szüleikkel, a kortársaikkal, keresik a helyüket a társadalomban. A sok változás és bizonytalanság mellett nagy biztonságot adhat egy kis állandóságra találni. Valaki olyanra, aki pont ugyanúgy viselkedik, mint legutóbb: akit nem érdekel, hogy a kamasz nem készült a dolgozatra vagy éppen elkésett az óráról, későn ért haza az este, túl kedvesen mosolygott egy másik lányra a buliban, nem elég menő a mobiltelefonja. Aki ugyanazt a fiút látja, akit legutóbb, függetlenül attól, hogy mi történt a két találkozás között. Akivel csak az itt és a most számít.

De térjünk vissza Leventére. Egy dolgozatban a gyerekeknek meg kellett fogalmazniuk, mit jelentenek számukra a lovak. Levente a fenti gondolatokat a maga egyszerűségével és őszinteségével az alábbi módon írta le: „A ló közelsége számomra a legfontosabb. Mikor szomorú vagyok, bemegyek hozzá, gyengéden megsimogatom, átölelem a nyakát, és teljesen megnyugszik a lelkem.”

A ló tehát vigaszt jelent, békét, megnyugvást. Mindig ott van, és mindig ráér meghallgatni őt. S ha tanácsot nem is tud adni, puszta jelenlétével és ítélkezéstől mentes hallgatásával segíteni tud. A kamasz fiú vallomása azonban nem ért itt véget, egy további érdekes momentumra hívja fel a figyelmünket: „Szeretek lovagolni, szeretek hajtani, egyszerűen imádom a lovakat. Egy sima ápolás is feldobja a napom. A lovaglás az annyira ki tud zárni mindent, hogy csak a lóra figyelek, és olyan, mintha mi ketten lennénk a világban.”

Levente itt egy olyan meghatározó élményét fogalmazza meg, mely segít kiszakítani őt a hétköznapok egyhangúságából, segít elfelejteni a mindennapok problémáit. A lóval való foglalkozás képes annyira lekötni az ember figyelmét, hogy minden másról megfeledkezik. A mozgás, az érintkezés, a koncentráció, a közös munka egy külön kis világot teremt, ahol megszűnik minden más. Mindez hasonlóságot mutat a Csíkszentmihályi (1991) által megfogalmazott flow-élményhez, mely során az ember teljesen belemerül valamilyen cselekvésbe, amiben örömét leli.

Levente megtanulta, hogy a lovak közelében ki tud kapcsolni és fel tud töltődni, és ezt a mai napig tudatosan használja is. Munkája nem kapcsolódik a lovakhoz – futárként dolgozik –, de rendszeresen időt szakít arra, hogy a számára oly fontos élményben újra és újra része legyen, így szabadidejében sokszor eljár egy ismerőséhez lovagolni és segíteni az állatok körül.

Bea

Bea a kamaszkor sűrűjében lévő, nagyon visszafogott, szerény lány volt, akinek problémát okozott az önérvényesítés, egyáltalán nem hitt a képességeiben, úgy érezte, nem tud megfelelni az iránta támasztott elvárásoknak. A lovakat nagyon szerette, örömet okozott neki a velük való foglalkozás, bizonytalansága miatt mégis gyakran érte kudarcélmény. A futószáras oktatás során nagyon gyorsan fejlődött, látszott, hogy jó a mozgása és van érzéke a lovagláshoz. A bajok akkor kezdődtek, amikor a lóról lekerült a futószár, és Bea megpróbált osztályban lovagolni.^[4]Annak ellenére, hogy technikailag nagyon ügyes volt, biztos volt az ülése, érzékenyen tudott reagálni a ló minden mozdulatára és a segítségeket is jól adta, gyakran nem engedelmeskedett neki az állat. Hamar kiderült, hogy nem a lovaglással, hanem az önbizalommal van a probléma. A ló hamar megérzi, ha a hátán ülő személy nem biztos a dolgában, és átveszi az irányítást. Mivel Beának alapvetően nagyon jó volt a kapcsolata a lovakkal, soha nem került veszélyes szituációba emiatt, az állat egyszerűen csak megtagadta a munkát, nem volt hajlandó végrehajtani a kitűzött feladatot, visszaesett ügetésbe vagy lépésbe, sőt olyan eset is volt, hogy edzés közben hozzáfogott legelészni.

Ennek orvoslására Bea nagyon sok földről elvégzendő feladatot kapott. A lovat először kantárral kellett végigvezetnie egy rudakból és bójákból álló pályán. Azért döntöttünk a földi munka mellett, mert egyértelmű volt, hogy nem a lovaglással van a baj, hanem a lóval való kapcsolattal, az irányítással. Mindig is jól kijött a lovakkal, de valahogy hagyta, hogy a ló mondja ki az utolsó szót, így kiegyeztek abban, hogy a lehető legkevesebbet dolgozzanak. Úgy gondoltuk, ha lekerül a ló hátáról, nem kell azt éreznie, hogy ő ügyetlen lovas, és így talán csökken frusztrációja, elhiszi, hogy képes irányítani a lovat. Az első alkalom nagyon tanulságos volt. A lovat végig lépés jármódban kellett vezetnie, bóják között szlalomoznia, rudakon átléptetnie. A ló egyáltalán nem akart ennek engedelmeskedni, leginkább nem vette komolyan a feladatot. Beának be kellett látnia, hogy nem az a baj, hogy szegény ló elfáradt, vagy túl megerőltető dolgot kér tőle – egyszerűen szabotálta a munkát. Ahogy korábban az edzéseken is. Meg kellett értenie végre, hogy amíg nem tudatosítja a lóban, hogy ő a főnök és azt kell csinálni, amit ő mond, addig nem fognak tudni együtt dolgozni. Egy megoldás van: kétségek nélkül el kell indulnia a pályán, és nem arra várni, hogy a ló vajon majd együttműködik-e vele, hanem abban a tudatban vezetni, hogy ezt igenis meg fogják csinálni ők ketten – ha Bea ezt komolyan eldönti magában, akkor igazából nem kérdés, hogy ezt a valójában egyszerű feladatot meg tudják-e oldani. Az első próbálkozás alkalmával ez sajnos önállóan nem sikerült, edzői közbeavatkozás volt szükséges ahhoz, hogy a ló végül elvégezze a feladatot. Bea pedig úgy ment haza, hogy végképp elkeseredett a lovas jövőjét illetően. Bár nem ez volt a foglalkozás célja, tudható volt, hogy ez is bekövetkezhet. Amiatt kockáztattuk meg mégis ezt a kimenetelt, mert Bea lovak iránti rajongása olyan kézzelfogható volt, hogy bízhattunk benne: nem fogja feladni. Némi edzői biztatás után valóban újra eljött a lovasiskolába.
Az volt az utasítás, hogy a legutóbbi kudarc miatt semmiképp ne érezzen szomorúságot vagy elkeseredettséget: ha nem is tudja teljesen elengedni a negatív érzéseket, legyen inkább mérges, akár saját magára, akár a lóra, de csinálják már meg azt az egyszerű pályát! Bea pedig kellőképp dacosan indult neki a pályának, és ő volt a legjobban meglepődve, hogy a ló minden ellenállás nélkül ment vele, és elvégezte az összes feladatot. Ezután végigbeszéltük, hogy mi is történt, mire gondolt a feladat közben Bea. Először valóban mérges volt, aztán pedig az első apró sikerek után egyszerűen biztos volt abban, hogy végig fogják csinálni. A feladat tehát elérte a célját, a lovas megértette, hogy ilyen egyszerű ez az egész – ha a ló azt érzi, hogy lehet lazsálni, akkor lazsálni fog. Ha viszont azt érzi, hogy a feladatot mindenképp meg kell csinálni, akkor együttműködik. A ló hátán tehát nem szabad azon töprengeni, hogy vajon sikerülni fog-e, amit szeretnénk elérni, hanem tudatosan haladni kell a cél felé. Persze nem állítjuk, hogy a lovak gondolatolvasók, viszont borzasztó érzékenyen észlelik a lovas lelkiállapotát annak testbeszédéből, viselkedéséből, mozdulataiból. Ha az ember is megtanul ugyanilyen érzékenyen figyelni rájuk, ugyanakkor pedig asszertív módon cselekedni, akkor igazán nagyszerű párost alkothatnak.

Bea néhány további, földről végzett foglalkozás után természetesen visszakerült a ló hátára, és lovaglása azóta is töretlenül fejlődik. A lovardában a viselkedése is megváltozott: határozottabb, magabiztosabb, jobban megnyílt a többiek felé. Persze megőrizte csendes, szerény önmagát, de láthatóan nem érzi már azt, hogy ő a legügyetlenebb, akivel jobb, ha nem is foglalkoznak. Bár a lovardán kívüli életére kevés a rálátásunk, szeretnénk azt hinni, hogy a lovak mellett szerzett önbizalom és sikerek talán más területeken is hozzásegítik céljai eléréséhez.

ÖSSZEFOGLALÁS ÉS KÖVETKEZTETÉSEK

Írásunkban összefoglaltunk néhány gondolatot a lovak jótékony hatásával kapcsolatban, kitekintettünk a lovasterápia területére, meséltünk gyermekek lovagoltatása során tapasztalt élményeinkről és ismertettünk néhány esetet.

Az e területen lefolytatott vizsgálatok száma nem túl magas, a legtöbb vizsgálat mégis azt mutatja, hogy a lovakkal végzett munka pozitívan befolyásolhatja a pszichés fejlődést (Kaiser, Spence, Lavergne és Vanden Bosch, 2004), 2004; Kemp és mtsai, 2014; Kendall és mtsai, 2014) és segíthet az érzelmi problémák kezelésében, különösen serdülők esetén (Frederick és mtsai, 2015). A maga szerény módján ez a tanulmány is ezt a megállapítást igyekszik alátámasztani olyan esetek bemutatásával, melyek tanúsítják, hogy a kamaszkorukkal küzdő középiskolás diákoknak jót tesz, még tanulmányaik szempontjából is, ha rendszeresen lovak közelében töltik az idejüket.

Amit nem szabad elfelejteni, hogy mindez nem működhet, ha az érintetteket nem teszik érzékennyé a lovak által közvetített hatásokra. Fontos, hogy az alanyok megtanulják szubjektumként, társként kezelni az állatot, így értelmezni annak reakcióit (Carlsson és mtsai, 2015). Ezeknek az ismereteknek az átadása az oktatók felelőssége; szükség van tehát megfelelő szakemberekre, akik ezt a hozzáállást közvetítik. A ló nem csodaszer, de benne rejlik a lehetőség, hogy olyan értékeket adjon át és építsen be a személyiségbe, amelyek jobbá teszik az embert, megkönnyítik az életét. Ez természetesen minden ló-ember viszonyra érvényes, legyen az iskolai vagy szabadidős tevékenység, általános, lovakkal kapcsolatos feladatok elvégzésére irányuló elfoglaltság vagy célzott terápia.

A lovak pszichés hatásainak kutatása további, nagy mintákat magukba foglaló, hosszú távra kidolgozott vizsgálatokat igényel. Véleményünk szerint hazánkban ennek nagyon jó terepet biztosíthatnának az iskolai keretek között folytatott lovas foglalkozások. A gyermekekben végbemenő változások nyomon követhetők lennének, a módszereket egységesíteni lehetne, így az eredményekből megbízható következtetéseket lehetne levonni. Az iskolai lovasoktatás erre elsőrangú terep lenne, de ez a kezdeményezés sajnos elakadt. Ott vannak azonban a lovas szakmákkal foglalkozó iskolák, melyek jó kiindulópontot jelenthetnek, illetve maguk a lovasiskolák, melyeken keresztül a serdülőkorú fiatalok mellett a vizsgálatokba a kisiskolásokat is be lehet vonni. A különböző képességeket, részképességeket mérő vizsgálatok nagyban elősegíthetnék a kutatások fejlődését, a lovas tevékenységek hatásainak vizsgálatát, ami pedig hozzájárulhat a végső célhoz, a nevelés hatékonyságának növeléséhez.

Mindenestre, ha a lovasiskolákban dolgozó szakemberek kellő hozzáértéssel és empátiával foglalkoznak gyerekekkel és lovakkal egyaránt, az biztosan sok örömet adó sikerélmény lesz az összes érintett számára.