A középiskolások szüleinek infokommunikációs eszközhasználattal kapcsolatos attitűdjei

Kutatócsoportunk^[1]2015-ben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával egy olyan alapkutatási programot indított el, mely segíti az ifjúság és a digitális kultúra viszonyának megértését. Ennek keretében 2015-ben és 2016-ban két olyan empirikus kutatást végeztünk, melyek az okostelefon-használat szokásait tárták fel a magyar általános iskolás felső tagozatosok (Sólyom, 2016) és középiskolások (Sólyom, 2015) körében. 2017 tavaszán folytattuk témánk vizsgálatát, ekkor a középiskolások számítógépes, online játszási szokásait néztük meg,^[2]illetve a középiskolás gyerekeket nevelő szülők IKT-eszközhasználatával kapcsolatos tapasztalatait, véleményeit és attitűdjeit vizsgáltuk. Ez utóbbinak eredményeit közöljük most, erős hangsúlyt helyezve interjúalanyaink eredeti megnyilatkozásaira.

A kutatás célja és kérdései

A téma hazai szakirodalmát feltárva azt látjuk, hogy az IKT-eszközökkel kapcsolatban a gyerekekkel és a tanárokkal, iskolákkal számos kvantitatív és kvalitatív kutatás készül (például Mihalik, Szabó és Kovács, 2014; Gombos, Hevérné és Kiss, 2015; Kárpáti, Kis-Tóth, Racsko és Antal, 2015; Kőrösi,  Námesztovszki és Esztelecki, 2015; Muhi, Kőrösi és Esztelecki, 2015; Szunyoghné, 2015; Dorner, Hatvani, Taskó, Soltész, Estefánné és Dávid, 2016; Havassy, 2016; Kiszelák, 2016), de a szülőket ritkán vonják be a vizsgálatokba, holott a középiskolás években is jelentős hatása van a családnak a gyerekek mindennapjaira, fizikai, lelki és mentális állapotára. Úgy gondoltuk, hogy a szülői attitűd megismerése fontos lehet ebben a kutatási témakörben.

Kvalitatív kutatásunkban a szülőktől megkérdeztük a következőket: Mennyire fontosak a családban a különböző IKT- eszközök; kinek milyen IKT-eszköze van otthon, hogyan osztják meg ezek használatát, általában mit mire, mikor, hogyan használnak közösen vagy egyenként; milyen előnyeit és milyen hátrányait látják ezen IKT-eszközöknek a családi életben, a család működésében és az egymás közti kapcsolatban; mit szeretnek ezekben az eszközökben és mit nem szeretnek. Témánkból adódóan fontos volt megvizsgálnunk a gondolkodásra, az értékrendre, az attitűdre és magára az eszközhasználatra is ható generációk közötti különbséget. Ezért érdekelt minket az is, vajon a szülők látnak-e különbséget köztük és a gyerekeik között. Ha igen, akkor annak milyen előnyeit és hátrányait tapasztalják. A szülői kontrollról, a családi elvárásokról, szabályokról, a privát szféra kezeléséről és ennek fontosságáról – ahogy korábban a gyerekeket – most szüleiket kérdeztük. Kíváncsiak voltunk véleményükre és tapasztalataikra a különböző infokommunikációs és digitális eszközök, illetve az okostelefon használatával kapcsolatban az iskolai oktatásban, tanulásban.

A kutatás módszertana

Vizsgálatunkban a kvalitatív módszerek közül a mélyinterjú és a történetmesélés módszer keverékét, illetve a diskurzuselemzést alkalmaztuk. Mivel főképp részletesen elmondott tapasztalatokra, élményekre, véleményekre és attitűdökre voltunk kíváncsiak, a kvantitatív módszerek alkalmazását – ebben az esetben – nem tartottuk sem megfelelőnek, sem szükségesnek. Ezt a módszertani megfontolást indokolja az is, hogy a fent hivatkozott korábbi kutatásaink során is így jártunk el, s ily módon újabb eredményeinket össze tudjuk hasonlítani a korábban végzett kutatásaink eredményeivel.

Kutatásunkban kis mintával dolgoztunk, ezért eredményeinket érdemes fenntartásokkal kezelni. Elsősorban figyelemfelkeltésre, lehetséges kutatási irányok kijelölésére használhatók. Összesen 10 mélyinterjút készítettünk a korábban megkérdezett tíz középiskolás, 15–19 éves diák egy vagy mindkét szülőjével, akik Budapesten vagy annak környékén élnek. Alanyaink között volt szakmunkásképzőt végzett, érettségizett és diplomás szülő, foglalkozásukat tekintve pedig gazdasági középvezető, adminisztrátor, hivatalnok, befektetési tanácsadó, egyetemi tanár, pszichológus terapeuta, közgazdász, külkereskedelmi igazgató, óvónő, mentősofőr, könyvszerkesztő, konyhai dolgozó, takarító, bolti eladó, két éve munkanélküli és nyugdíjas.    A családi összetétel is eltérő volt, a jövedelmi kategóriák változatosak, illetve a lakókörnyezet is nagyon különbözött egymástól.

Kutatási jelentésünkben az eredményeket eredeti interjúrészletekkel szemléltetjük, az egymástól elválasztott idézetek különböző alanyoktól származnak. Az idézetek után nem jelöljük a közlő pontos társadalmi jellemzőit (például nem, életkor, foglalkozás), mert a tapasztaltak szerint annak ellenére, hogy alanyainknak nagyon eltérőek a szociokulturális jellemzőik, kutatási témánk tekintetében releváns véleményük, attitűdjük, értékrendszerük és gondolkodásuk, valamint tapasztalataik hasonlóak, illetve bizonyos kérdésekben egyezőek.

 

Az okostelefon minden vizsgált családban alapeszköznek tekinthető, „nélküle nem tudnának élni”. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden szülő ugyanúgy használja és kihasználja telefonját, mint gyerekeik. Alapvetően praktikus okokból vettek okostelefont: szinte már csak azt lehet kapni; árban nincs jelentős különbség egy okos és egy nem okos telefon között; illetve ha okos a telefon, akkor szabad Wi-Fi hozzáféréssel ingyen tudnak kommunikálni egymással, főként a gyerekekkel Viberen vagy Messengeren keresztül. Így a drágább telefon ára is hamarabb megtérül.

A szülők telefonjukon elsősorban telefonálnak, ha szükséges, e-mail-eket váltanak, ritkán, sürgős esetben megkeresnek a neten valamilyen információt. Tulajdonképpen a telefonáláson kívül minden online tevékenységet otthonról is tudnak végezni, és ha tehetik, teszik is, mert a laptop vagy az asztali gép nagyobb képernyője kényelmesebbé teszi az ügyintézést. A telefont a szülők nagy többsége a fentieken túl a biztonságérzet végett használja; bármi történik a gyerekekkel vagy a társukkal, elérhetőek legyenek számukra.

Az otthoni laptop, asztali számítógép – illetve néhány család esetében tablet – közös használatúak, kivéve, ha a szülőnek munkaeszköze a készülék, és hordozza azt magával. Ilyenkor nem engedik meg a gyerekeknek azok használatát, vagy csak nagyon ritkán (például nyomtatáshoz), hiszen féltik munkahelyi dokumentumaikat és beállításaikat.

Az eszközöket a szülők otthon, munkavégzésen kívül ritkán használják. Ha mégis, akkor a következőkre: a családi adminisztráció intézése, hírek olvasása, Facebook-oldal nézegetése, ismerőssel vagy baráttal Skype-on történő kommunikáció, zenehallgatás, családi fotók rendezgetése, néha játék vagy gyerekekkel közös leckeírás. A legtöbb szülőnek – több anyának, mint apának – van Facebook-oldala, de többségük csak azért regisztrált vagy regisztráltatott az oldalra, hogy gyerekeiket lássák és figyelhessék ott. Több szülő említette, hogy a munkahelyén egész nap laptopon vagy asztali gépen dolgozik, ezért egyáltalán nem vágyik rá, hogy otthon is bekapcsolja. Sőt, azt élvezi, ha elő sem kell vennie, és csak létezhet, pihenhet gépek nélkül. A munkájában ugyan nélkülözhetetlen eszköz, de otthon csak a gyerekek miatt vannak gépek.

A családi gépeken közösen szoktak filmeket nézni, fényképeket tárolni és nézegetni, információkat keresgélni, vásárolni vagy csak nézelődni, illetve a különböző dokumentumok, házi feladatok nyomtatása és szkennelése is egy közös gépről indul, és ha kell, segítenek egymásnak. Az asztali számítógépeket vagy ún. családi laptopokat mindenki használja, osztoznak rajta.

Minden családban van Wi-Fi, így gyakran előfordul, hogy házon belül is online kommunikálnak egymással a családtagok, hiszen a kamaszok szeretnek elvonulni, bezárkózni szobájukba, illetve ha éppen barátjuk vagy barátnőjük náluk van, akkor a szülők sem szeretnek személyesen zavarni.

Generációs különbségek az IKT-eszközök használatában

A szülők mind érdeklődésben, mind hozzáállásban, mind IKT-eszközeik használatában látnak különbséget köztük és gyerekeik között. Ezt a különbséget a szülők többsége jelentősnek tartja, néhányuk kevésbé.

Az infokommunikációs eszközök használatával kapcsolatban a különbségek egyöntetűen kis mértékűnek mutatkoznak. A szülők egy része szerint a különböző IKT-eszközök, programok és alkalmazások használatát ők is meg tudják tanulni (Facebook, Viber), csak éppen nem érdekli őket, nincs miért megtanulniuk. Amire és ahogy szükségük van, azt megtanulják. És számos esetben előfordul, hogy a szülők tanítják meg a gyerekeket bizonyos programok használatára: az e-mail-ek írására és etikettjére, a ppt szerkesztésére és/vagy prezentációk megtartására, a dokumentumok formázására, az esszéírás formai követelményeire. Ezeket nem minden iskolában tanítják, így a szülők gyakran segítenek a gyerekeknek. Vagyis kölcsönös tudás- és tapasztalatátadás történik szülő és gyerek között. Egyik alanyunk szerint még nem is tudjuk, még nem látjuk, hogy valójában miben és mennyire különböznek a mai gyerekek szüleiktől.

 

A legtöbbször a gyerekek szokták megtanítani szüleiknek az eszközök, programok és alkalmazások használatának első lépéseit, utána már a szülők is elboldogulnak addig a szintig, amíg nekik kell. A Facebook-oldalak rendszerint így jönnek létre, a Viber használata is így fejlődik; a gyerekek regisztrálnak a szülőknek, az alapadatok beírását és a legfontosabb lépéseket megmutatják nekik, és onnantól boldogul a szülő is. Néha elbizonytalanodnak, vagy rákérdeznek bizonyos történésekre vagy jelenségekre, de egy kis segítség után megy tovább a használat. De csak addig a szintig tudják kezelni az eszközöket, amíg nekik a napi használatban szükségük van rá.

Abban azonban minden alanyunk egyetért, hogy a gyerekek gyorsabban tanulnak a digitális térben, gyorsabban lépnek tovább és értenek meg dolgokat fejben is és manuálisan is. A fejükben valamiféle rendszer alakult ki, egy újszerű gondolkodásmód, látásmód, amivel a teljesen új készülékekhez is olyan magabiztosan nyúlnak hozzá, olyan gyorsan, sokszor automatikusan kapcsolnak be, indítanak el vagy üzemelnek be készülékeket, vagy egyszerűen maguktól értik az algoritmusokat, úgy, ahogy a szülők sohasem lesznek képesek. Ezt a fajta hozzáállást maguk a gyerekek sem értik, erre mindegyikük azt mondta, hogy „csak úgy megy, csak magától, csak úgy tudom”.

 

A gyerekek újszerű, más gondolkodásmódja nemcsak a számítástechnika terén nyilvánul meg. Egy interjúalany szülőpárosunk 18 éves gyermeke például tökéletesen kiemelte az együtt megnézett Ibsen-színdarab lényegét. Két-három mondatban el tudta mondani, miről szólt. Ez a gyorsaság és tömörség még a szülőket is meglepte. Az előadás hibáit és erősségeit is megemlítette a gyerek. A szülők előtte érezték, hogy valami nem volt jó a darabbal, de mire átgondolták vagy megfogalmazták volna, a gyerek már elmondta és összegezte. Ennek a generációnak olyan pszichológiai „megmunkáltsága”, pszichikai technikái, mechanizmusai vannak, amelyek a mostani felnőttek ifjúsága idején csak jóval hosszabb idő alatt fejlődhettek ki. A szülők azt tapasztalják, hogy fiuk és annak barátai sok mindent tudnak az életről, amit a szülők biztosan nem tudtak 17-18 évesen. Több mindent megéltek már a hétköznapokban, amit a szülők ennyi idős korukban még nem. És nem biztos, hogy felszínesen. Lehet ez ugyanolyan mély megélés, mint a felnőttek esetében, csak gyorsabb, és korábban jön. Csiszoltabbak a képességeik bizonyos pszichológiai jelenségek fölismeréséhez és felfedezéséhez, mint a szülőknek volt ennyi idős korukban. És ez nem attól függ, hogy olvasták-e az Anna Kareninát vagy A kőszívű ember fiait. Az is lassú lesz nekik. Számos irodalmi mű van, ami csiszolja a lelket és az elmét, de a mai gyerekeknek ezek a művek nem biztos, hogy azt és úgy nyújtják, mint szüleiknek.

Mindezek a tulajdonságok és jellemzők sem nem előnyök, sem nem hátrányok; egyszerűen mások, mint a szülőkéi.

Két tanár szülőnk is volt a mintában, akik szerint a gyerekek kommunikációja, szövegértése, szövegfelépítése és gondolati szerkesztése, kifejezése „elmaradottabb”, mint a szülői generációé. Nehezen írnak meg egy esszét, mert annak nincs íve, nincs logikája, „kesze-kusza”, sokszor a szavak is szlengek vagy félszavak, mert ehhez vannak szokva. A klasszikus írásokat, a klasszikus irodalmat nem ismerik, nem tudják, milyen egy teljes és felépített szöveg. Szerintük kitermelődött egy olyan egyetemista és középiskolás réteg, aki nem beszéli a magyart, és nem tud ezen a nyelven írni sem. Ugyanígy probléma a helyesírás elvesztése is, ugyanis a géppel írt szövegek magukat automatikusan javítják, és valójában a gyerekek nem tudnak helyesen írni. A szülők is észreveszik magukon, hogy ők tudnak ugyan helyesen írni, de ha üzenetet vagy bejegyzést írnak, akkor ők is szlenget használnak, és átveszik az ehhez kapcsolódó rossz helyesírást. (Hozzá kell tennünk, hogy nem sokkal korábban több olyan középiskolás gyerekkel is találkoztunk, akik beszámolói szerint az ő iskolájuk nagy gondot fordít a szép beszédre, a szóbeli megnyilvánulásokra és kifejezésmódokra, a klasszikus irodalomra. Iskola-, tanár- és családfüggő, hogy egy gyerek milyen módon és hogyan nyilvánul meg akár szóban, akár írásban.) 

A szülők a generációs különbségek között említették a multitasking megjelenését. Szerintük az, hogy a gyerekek egyszerre több mindenre figyelnek és egyszerre több mindennel foglalkoznak, nem jó, mert felszínessé teszi azt, amit tesznek. A szülők is egyre gyakrabban veszik észre magukon, hogy egyszerre több mindent csinálnak (például gép előtt ülnek, dolgoznak, közben jön egy levél, azonnal válaszolnak rá, megcsörren a telefon, felveszik). Ezzel tapasztalataik szerint egyre jobban „szétfolynak”, kevésbé figyelnek, és nem emlékeznek arra, amit percekkel ezelőtt mondtak. Ez szerintük érvényes a gyerekekre is; az egyszerre több mindenre figyelés nem hatékony.

A szülők is „fejlődésképesek”. Mind a gyerekek, mind a szülők szerint, ha lassabban is, de a szülők is változnak hozzáállásban, használati bátorságban és a tapasztalatszerzés terén. Ha a szülők visszagondolnak az egy-két-három évvel ezelőtti digitális világhoz való viszonyuk helyzetére vagy konkrétan egyes eszközök használatára, illetve a tanulási folyamatra, akkor egyértelműen egy azóta bekövetkezett fejlődésről, gyorsulásról, rugalmasságról és magabiztosságról beszélnek. Az új fogalmak használata, az új nyelvezetek elsajátítása kicsit nehezebben megy, mint a készülékek használatának megtanulása, ennek oka pedig főképp az, hogy a gyerekek még külön szlenget is gyártanak az adott új kifejezésekre.

A fent említett generációs különbségek azonban a szülők szerint nem jelentenek komoly és mély problémát vagy konfliktust a családokban. Kisebb türelmetlenség, indulatosság és kiabálás, átmeneti mosolyszünet előfordulhat, de mindenki tudomásul veszi és elfogadja, hogy a digitális világban a gyerekek jobban, a szülők kevésbé boldogulnak, a nem digitális világban pedig fordítva. A két világ némiképp különbözik, és a szülőnek is és a gyereknek is van mit tanulnia a másiktól. Ha a család jól működik, akkor mindannyian élnek is ezzel a lehetőséggel.

Az IKT-eszközök jellemzői és hatásuk a családi életre

A szülők több előnyét és több hátrányát is fel tudták sorolni a különböző infokommunikációs eszközöknek, de összességében nem kategóriákban és szélsőségekben gondolkodtak, hanem a megoldás lehetőségében. A megoldás pedig számukra az, hogy amennyire szükséges, alkalmazkodnak a jelenlegi helyzethez.

 

 

Az előnyökre és hátrányokra való rákérdezés nyomán a szülők az elérhetőségen (azaz a biztonságon) és a könnyű ügyintézésen túl előnyként említették a fent már említett tudás- és tapasztalatátadást. Ez összehozza a családot. Közös program, hogy egymásnak elmagyarázzák a működéseket, vagy együtt gyakorolnak, a próbálkozásokon pedig nevetnek és viccelődnek. Egyik alanyunk ppt megírására és közönség előtti prezentálásra tanította 15 éves lányát. Ez jó családi programnak bizonyult, sokat tanultak belőle emberileg is, jobban megismerték egymást és építette a gyerekek személyiségét.

Az interjúalanyok az eszközök, illetve a digitális világ hátrányos következményeként említették, hogy a gyerekek sokkal hamarabb válnak felnőtté, önállóvá, mint a szülők idejében a gyerekek. Ezt nehéz elfogadni, és féltik is őket a korai felnövéstől.

Ezzel kapcsolatos a pillanat átélésének hiánya is. A gyerekek a szülők szerint nem élnek át és meg pillanatokat, mert közben nézik és nyomkodják a telefont, szelfiket készítenek. Nem az adott élményre figyelnek, és nem azt élik át, hanem pózolnak és keresik a legjobb beállítást a fényképhez. A szülők szerint a jelent kell élvezni, azt kell megtanítani nekik, és ha éppen az a pillanat nem különös, akkor vonuljanak el a szobájukba és nyomkodják a telefont. Vagyis akkor nézzék meg, mi történik mással, amikor velük épp nem történik semmi különös. Most csak akkor tudnak egy nagy élményt „lezárni”, ha azt lefotózzák és felteszik Facebookra vagy az Instagramra. Ha találkoznak egy hírességgel, egy szokatlan jelenséggel vagy egy különös eseménnyel, akkor úgy érzik, nem ér semmit, ha azt nem fotózzák le és nem teszik ki a Facebook-oldalukra. Mindent kifelé reprezentálnak, ahelyett, hogy megélnék, és úgy tűnik, állandó késztetésük van arra – néha görcsként is jellemezhetnénk –, hogy minél érdekesebbek legyenek.

A digitális eszközök másik hátránya – de egyesek szerint nem hátránya, csak egy új jelenség – a kognitív képességeket érinti, mégpedig a gondolkodás megváltozását.

 

A szellemi és gondolkodásbeli kiszolgáltatottság is veszélyforrást jelent, ha csak infokommunikációs eszközökre hagyatkozunk:

Több szülő említette a türelmetlenség megjelenését. A telefon türelmetlenné teszi az embereket – gyerekeket és felnőtteket –, mindent azonnal el akarnak intézni, és ha késik valaki pár percet, akkor azonnal ráüzennek vagy csörögnek. Elfelejtettek várni és tolerálni. Ezt a tulajdonságot több szülő magán és gyerekén is látja: az elmúlt öt évhez képest mind türelmetlenebbek.

Az okostelefon hátrányaként jelölték meg azok állandó és túlzó használatát is. Az eszköz mindig a gyerekek kezében van, és ahogy pár másodperces csönd támad, azonnal bekapcsolják. Társasági életben, családi eseményen gyakran veszekedés kerekedik ebből. A gondolkodást vagy memóriát igénylő napi kérdéseknél is azonnal megnézik, meg sem próbálják használni az eszüket.

Ami a generációs különbségekben megtestesülő hátrányos hatásokat illeti, a gyerekeknek a szülők szerint sokkal több ingerre, látványra, vizualitásra van szükségük, mint nekik. Ezért is nehéz egy közös családi program vagy nyaralás megszervezése. A kiállításokat, múzeumokat, színházat és városnézéseket a gyerekek unják, pedig a szülők szeretik, ők viszont a fesztiválozós forgatagokat nem viselik el, vagy csak nehezen. Összességében kevesebb lett a családi program az okostelefonok használata miatt.

A szülők többsége további hátrányként megemlítette, hogy a gyerekek nem, vagy kevesebbet olvasnak könyveket. Sem a klasszikusokat, sem a kortársakat nem ismerik, de még ponyvát sem olvasnak, sokan semmilyen könyvet, egyesek kevesebb könyvet, mint korábban.

Két szülő említette a telefonhasználat hátrányaként az alvási és pihenési rutin felborulását, például a kistestvéreknek mesélt esti mese, az önálló olvasás, a beszélgetés megszűnését, illetve azt, hogy a telefon megakadályozza a nyugodt rákészülést az alvásra. Magát az elalvást is nehezíti, mert a barátok fennléte zavarja azokat is, akik aludnának, a gyerekek közül többen még éjszaka is küldözgetnek a többieknek Facebook bejegyzéseket, kommenteket, teljesen értelmetlen és felesleges, lényegtelen dolgokról, csak azért, hogy jelezzék: fönn vannak. Viszont így a többieket sem hagyják aludni. Az a legbiztosabb, ha lefekvés előtt a gyerekek kikapcsolják vagy kiteszik szobájukból a telefonjukat, mert akkor teljes nyugalomban, fénytől és zajtól mentesen alhatnak.

A szülők viszonya az IKT-használati szokásokhoz, a szülői kontroll

A megkérdezett szülők úgy gondolják, hogy ebben az életkorban már nem szükséges a szülői ellenőrzés, a szülői kontroll a gyerekek felett. Korábban, kb. öt évvel ezelőtt, általános iskolás korukban még voltak szabályok (például a gépidő, a napi internetezés időtartama, lefekvési idő), ma már jellemzően nincsenek. Az odafigyelés és a bizalom ápolása továbbra is szükséges, de konkrét szabályok már nem kellenek. A szülők egy része szerint, ha a gyerekek az alapvető együttélési és az ezzel kapcsolatos eszközhasználati szokásokat betartják (például azt, hogy evés közben nem játszunk és nem csetelünk), valamint ha a korukból és élethelyzetükből adódó kötelességüket teljesítik – ami elsődlegesen a tanulás és egy adott, elvárt tanulmányi átlag teljesítése –, akkor nincs miért beleszólni abba, hogy mikor és mennyit használják a gépeket. A szülőknek kell a gyerekeket úgy nevelni, hogy ne függjenek a készülékektől, hogy önállóan gondolkodjanak és a készülékek által adott tudást kritikusan kezeljék és megfelelően értelmezzék. A másik nézőpont szerint a gyerekek már maguk is tudják – a saját kárukon okulva –, hogy hol vannak a határok, meddig mehetnek el, ők kontrollálják saját magukat. Illetve egyes szülők arról számoltak be, hogy ha a gyerekek nem teljesítik kötelességüket, például romlik a tanulmányi átlag, akkor tehetetlenek, nem tudják, hogyan és mitől tiltsák el a gyereket, hiszen az elvett IKT-eszközt egy másikkal azonnal pótolni tudják, ráadásul, ha ma valamelyik gyerek nincs fenn a közösségi oldalakon, akkor hamar kiközösítik a többiek. Kérdés számukra az is, hogy milyen alternatívát ajánljanak a tiltott tevékenységért cserébe.

Mi, kutatók, úgy látjuk, hogy a szabályok meghozatala és következetlen vagy egyáltalán be nem tartása sokkal rosszabb megoldás, mint ha nincsenek szabályok.

 

 

 

Ki kell emelnünk a szülői példamutatást, a szülői mintát, amire már több idézet is utalt. Akkor hiteles a szülő, akkor veszi őt komolyan a gyerek, akkor tekinti partnernek, ha úgy beszél vele, úgy figyel rá, hogy nem nézegeti közben a telefonját, és általában sem csetel, miközben kommunikál egy másik emberrel. Akkor lehet elvárni a gyerektől a helyes eszközhasználatot, ha a szülők is helyesen használják azokat.

A magánélet, a privát szféra biztosítása a szülők számára is fontos. Tudják, hogy a 15–19 éves kamaszoknak ez kiemelten érzékeny pontjuk, minden kamasznak vannak és maradjanak is titkaik, ez náluk létszükséglet, és ezt a szülők tiszteletben tartják. Nem leskelődnek utánuk, nem hívogatják őket, nem törik fel a fiókjaikat és nem nézelődnek a Facebook-oldalukon. Korábban, a pár évvel ezelőtti Facebook megjelenéskor, amikor a gyerekek elkezdték használni, az anyukák még időnként megnézték, mit tesznek ki a gyerekek, ellenőrizték őket, de mivel látták, hogy nincs probléma, ezt abbahagyták.

 

Mindegyik szülő interjúalanyunk megtalálható a gyereke Facebook-ismerősei között, hogy legalább minimális szinten tudják követni gyerekük kommunikációját, de ezt is csak a biztonság kedvéért teszik. Ha nyitva marad a gyerek Facebook-oldala, akkor egyes szülők beleolvasgatnak az üzenetekbe, mások azonnal kilépnek a fiókból, de egyikük sem szokott módszeresen „kémkedni” a gyereke után. Ezzel példát is mutatnak arra vonatkozóan, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartani a privát szféráját. Megbíznak bennük, hiszik, hogy tudja a gyerek, mit szabad és mit nem szabad egy online felületen, és vállalja tetteiért a felelősséget. A gyerekek is néha belenéznek a szülők fiókjába, ha az nyitva marad, de unalmasnak találják. Ráadásul az egymás kommunikációjába történő módszeres belelesés komoly félreértéseket is szülhet, akár kapcsolatok mehetnek rá erre.

 

Az iskolai IKT-eszközhasználat

Szülő interjúalanyaink szerint gyorsabban, hatékonyabban tanulnának a gyerekek, ha a tanárok különböző digitális eszközöket is használnának az órákon, keverve a hagyományos oktatási módszerekkel. A mai gyerekek fogékonyabbak az új, digitalizált tanulási módszerekre, sokkal vizuálisabbak, mint a szülők korosztálya, sokkal magasabb lett az ingerküszöbük, nem tudnak sokáig figyelni. Ki kell találnia valamit a tanárnak, hogy lekösse őket.

 

 

Élni kell a technikai lehetőségekkel és el kell fogadni őket, illetve alkalmazkodni kell a gyerekek igényeihez és elvárásaihoz is. Természetesen van példa arra is, amikor ez történik. Egyik, akkor még 15 éves alanyunk osztályában irodalomórán az Odüsszeiát úgy dolgozták fel, hogy el kellett olvasni és blogot írni róla. Ennek nagy sikere volt, a gyerekek élvezték – és el is olvasták – a könyvet.

Több szülő is tapasztalta, hogy iskolájukban vannak ugyan oktatási IKT- eszközök, például digitális tábla, de azt egyáltalán nem használják a tanárok, még ki sincs csomagolva a berendezés. Pedig használatát idős és fiatal tanár egyaránt meg tudja tanulni, és be tudja őket vonni a munkájába. Inkább a tanárok hozzáállásával és motivációjával, ambíciójával van probléma. A szülők szerint nyitottnak kell lenni az új dolgok felé. Ha a szülők vagy a munka világában az előző generáció tud alkalmazkodni – és kell is alkalmazkodnia – a munkája miatt az IKT fejlődéséhez, ha minimális vagy optimális szinten meg tudja tanulni a különböző eszközök használatát, akkor egyes pedagógusok miért nem tudják?

Emellett viszont több interjúalanyunk kiemelte, hogy az érdekes és informatív tanóra nem elsősorban eszközfüggő, hanem tanárfüggő. Egy jó tanár mindennel fel tudja kelteni az érdeklődést, ha érdekes, magával ragadó, akkor a hagyományos módon is felkelti a gyerekek figyelmét, ők pedig szeretni fogják az adott tárgyat. Egy ilyen tanárnál már nem is kell látványos technikai eszköz a figyelem lekötésére és felkeltésére. És ugyanígy: egy érdekes, izgalmas tantárgyat is el lehet rontani és meg lehet utáltatni a gyerekkel. Erőteljesen tanárfüggő, hogy milyen tárgyat szeretnek és tanulnak a gyerekek, nem az eszközökön múlik.

Fontos kiemelnünk a szülők azon véleményét, hogy egy tanárnak a különböző infokommunikációs eszközök használata mellett meg kellene tartania diákjaival a személyes kapcsolatot is. Ez független az eszközöktől. A tanárnak emberekkel kell foglalkoznia, tehát fontos, hogy feleltessen, foglalkozzon a gyerekekkel, ismerje őket, motiválja őket. A személyes kapcsolat és a személyes interaktivitás, valamint az IKT-eszközök használata nem egymást kizáró módozatok, hanem egymás kiegészítői.

Az iskolai okostelefon-használat

A szülők szabályoznák az okostelefonok iskolai használatát. Egyértelmű szabályokra és keretekre lenne szükség, hogy a gyerek is tudja, mit szabad és mit nem, illetve minek milyen következményei vannak. Például a telefont óra előtt ki kellene tenni az asztalra, vagy leadni a tanárnak, hogy órán ne nézegessék és ne játszanak rajta. Ha a tanár azt mondja, hogy az óra anyagához kell, akkor vegyék elő és használják.

Egyik korábbi gyerek interjúalanyunk iskolájában is harc folyt az okostelefon használatáról a szülők és a vezetés között, mert a gyerekek olyan sokat telefonoznak az órákon, hogy az már nehezen kezelhető. A szülők egyik része azt akarta, hogy tiltsák ki a telefont az iskolából. Másik részük – a tanárokkal együtt – úgy gondolta, hogy ha a gyerek unja az órát, akkor legalább csöndben játszik és nem zavar. A 18 éves fiú interjúalanyunk szülei azt képviselték, hogy ne tiltsák a telefont, hanem építsék be az oktatásba, hiszen mindent onnan néznek a gyerekek. Ennek az eszköz-feltételei megvannak abban a középiskolában. Ezeket a feltételeket az iskola is és a szülői közösség is elfogadta, de a gyerekeknek is meg kellett ígérniük az önkorlátozást, például azt, hogy nem játszanak órán.

Az iskolában dolgozatíráskor a telefonos puskázásról a szülők is tudnak, és sürgősen megoldandó problémának tartják. Elmondták, hogy a gyerekek szerint ez a jelenség ma már természetes és mindennapos. Több alanyunk gyereke lelkiismeretesen, sokat tanulva készül a dolgozatokra, míg osztálytársai közül egyre többen lefotózzák a könyvet, és dolgozat alatt puskáznak. Néha ezeknek a gyerekeknek jobban sikerül a dolgozat, és jobb jegyet kapnak, mint azok, akik tényleg tanulnak. Ez nagyon igazságtalan, és abba az irányba tereli a lelkiismeretes gyerekeket is, hogy ne tanuljanak, minek, hiszen nem lesz jobb a jegyük. Ezt a helyzetet kezelnie kell az iskolának.

Élet IKT-eszközök nélkül

A szülők a telefonjukhoz nagyon ragaszkodnak, nem válnának meg tőle. Az okostelefon biztonságérzetet ad nekik, ha bármi történik, tudnak szólni és segítséget kérni. Ezenkívül sok információhoz jutnak általa, de ez a lehetőség nem elsődleges számukra. Máshogy is megoldanák valahogy a hétköznapi problémákat, és biztosítani tudnák a kommunikációt, ahogy korábban, amikor még nem volt okostelefonjuk.

Akiknek nem munkaeszközük a többi otthoni IKT-eszköz, azok le tudnának mondani róluk. Akiknek a munkahelyén adottak az IKT-eszközök, azok ott végeznék el azokat az ügyintézéseket vagy tennivalókat, amiket eddig az otthoni gépeken tettek.

A szülők időnként igénylik a teljes eszköznélküliséget, jólesik nekik telefonok és más infokommunikációs eszközök félretétele. Erre általában nyaraláskor kerül sor, aki teheti, hétvégenként is megpróbálja.

Kutatásunkban középiskolás gyereket nevelő szülők IKT-eszköz használattal kapcsolatos attitűdjeinek és tapasztalatainak feltárását végeztük. A kutatás 2017 tavaszán készült, mélyinterjú és történetmesélés kvalitatív módszer keverékével, 10 szülő megkérdezésével. Lakhelyük Budapesten és környékén volt.

Vizsgálatunk eredményei szerint minden családtagnak van okostelefonja és azt kiegészítendő otthoni laptop, asztali számítógép vagy tablet. A szülők ezen IKT- eszközöket a munkavégzésen kívül ritkán használják, okostelefonjukon elsősorban és főként csak telefonálnak és üzeneteket váltanak. Az otthoni eszközöket a családtagok közösen használják.

A szülők mind érdeklődésben, mind hozzáállásban, mind kihasználtságban látnak különbséget köztük és gyerekeik között. A legtöbbször a gyerekek szokták megtanítani szüleiknek az eszközök, programok és alkalmazások használatának első lépéseit, utána már a szülők is elboldogulnak addig a szintig, amíg nekik kell. Abban minden szülő egyetért, hogy a gyerekek gyorsabban tanulnak ezen a téren, gyorsabban lépnek tovább és értenek meg dolgokat fejben is és manuálisan is. A gyerekek újszerű, más gondolkodásmódja és kognitív képességeik nem csak a számítástechnika terén nyilvánul meg. A generációs különbségek azonban nem jelentenek problémát vagy konfliktust a családokban.

A szülők több előnyét és több hátrányát is fel tudták sorolni a különböző infokommunikációs eszközöknek, de a megoldásban érdekeltek: amennyire szükséges, alkalmazkodnak a jelenlegi helyzethez. Az IKT-eszközök előnyei között említették, hogy a családtagok napközben bármikor és bárhol elérhetőek, a gyerekeket biztonságban tudják, valamint tudás- és kölcsönös tapasztalat-átadást tesz lehetővé. Az eszközök, illetve a digitális világ hátrányaként említették a gyerekek korai felnőtté válását, a pillanat átélésének hiányát és bizonyos kognitív képességek megváltozását.

Az elmondások szerint ebben az életkorban már nem szükséges a szülői kontroll a gyerekek felett. Az odafigyelés és a bizalom ápolása továbbra is szükséges, de konkrét szabályok már nem kellenek. A szülői példamutatás, a szülői minta kulcsfontosságú. A privát szféra biztosítása és tiszteletben tartása a szülők számára is és a gyerekek számára is fontos.

Az iskolákban gyorsabban, hatékonyabban tanulnának a gyerekek, ha a tanárok különböző digitális eszközöket is használnának az órákon, keverve a hagyományos oktatási módszerekkel. Élni kell a technikai lehetőségekkel és el kell fogadni őket, illetve alkalmazkodni kell a gyerekek igényeihez és elvárásaihoz is. Alapvető probléma a tanárok IKT-eszközökhöz, illetve általában a digitális kultúrához való hozzáállása, de az érdekes és informatív tanóra nem eszköz-, hanem tanárfüggő.
A személyes kapcsolat és személyes interaktivitás, valamint az IKT-eszközök használata nem egymást kizáró okok.
Az okostelefonok iskolai használata jelenleg problémát jelent, az iskolák tanácstalanok.

Az okostelefonok és általában az IKT-eszközök használata hatással van a családi kapcsolatokra, amelyek jelentősen változtak, és folyamatosan változnak jelenleg is. A családtagok együtt töltött ideje csökken, de a kapcsolatok intenzitása növekszik, a családtagoknak folyamatosan tudomásuk van egymásról, miközben a gyerekek nagyobb szuveneritást, önállóságot kapnak.

A digitális szakadék a szülők és középiskolás gyerekeik között kisebb, mint ahogy a közvélekedés tartja. A mai középiskolások szülei igényeiknek, munkahelyi követelményeiknek és szükségleteiknek megfelelően használják a különböző IKT- eszközöket és „haladnak a digitális korral”.

A digitális eszközök rendszeres használatának következtében a 15–19 éves gyerekek ismeretszerzéshez való viszonya gyökeresen megváltozott; sokkal aktívabbá vált. A legfrissebb pszichológiai tanuláselméletek szerint (például Daniel L. Schacter, 2001 és Racsmány Mihály, 2005; 2006; 2008) ez a fajta tanulás sokkal hatékonyabb, mint a passzív, ismétlésen alapuló. Ennek alapján fontos változásokra volna szükség az iskolai oktatásban. Az okostelefonok és egyéb IKT-eszközök tantermi használata erősíthetné az aktív ismeretszerzést, valamint a tanárral és az egymással való interaktivitást. Az élményalapú tanulás lehetőségeit nagyban kitágítják ezen új eszközök. Az iskolai oktatásban nagy figyelmet kellene szentelni annak, hogy a tananyagok és a tanórák felépítésében mikor előnyös a figyelemmegosztás (multitasking) módszere és mikor megy ez a hatékony tanulás rovására.