A KOMA legfőbb feladata továbbra is az innováció ösztönzése

Miért fontos a magyar közoktatás, a pedagógusszakma, a társadalom számára, hogy legyen egy olyan közalapítvány, amelynek alapvető küldetése az oktatás modernizációjához, a helyi fejlesztésekhez szükséges források biztosítása?

Nádor Rudolfné: Régóta küzdök azért, hogy a civil szféra képes legyen erőteljesen beleszólni a társadalom különböző részterületeinek működésébe. Van, ahol ez az elmúlt másfél évtized alatt sikeresen megtörtént, de épp az oktatásban lenne szükség arra, hogy – szakemberek bevonásával – a civil szféra a jelenleginél nagyobb szerepet kapjon a célok kijelölésében, a fejlesztési források elosztásában. Különösen fontos, hogy az ország különböző területei képviselve legyenek azokon a fórumokon, ahol a közoktatással, illetve a forrásokkal kapcsolatos döntések megszületnek. Amit mindennél fontosabbnak tartok: legyen a pedagógusok civil érdekképviseleteinek beleszólása azoknak a pénzeknek az elosztásába, amelyek a pedagógusok innovációs tevékenységének támogatását szolgálják. Az ő jelenlétük azért is nélkülözhetetlen, mert igazán ők tudják, milyen módon lehet megszólítani a pedagógusok szélesebb körét, hogyan lehet felkelteni az érdeklődésüket az újítás, az innováció iránt. A megváltozott társadalmi, gazdasági és kulturális élet kiköveteli magának a változtatásokat. Ezeknek az irányítására nem biztos, hogy az állam, illetve a közigazgatási apparátus a legalkalmasabb. Sokkal inkább azok tudják ezt eredményesen végrehajtani, akik részesei a gyakorlatnak, egy-egy szakterületnek. Az alapítványoknak épp az a dolguk, hogy társadalmasítsák azokat a támogatási forrásokat, illetve e források felhasználását orientáló munkát és azokat az irányítási tevékenységeket, amelyeket korábban teljes egészében az állam végzett. Ebben a vonatkozásban sem tekintem jó gazdának az államot, és szükségesnek tartom, hogy az irányítás, orientálás, forráselosztás minél alacsonyabb szintre delegálódjon, pontosan oda, ahol olyan emberek gyűlnek össze, akik az adott terület szakértői. Az oktatásban a KOMA az a fórum, ahol az oktatáshoz értő szakemberek egybegyűjthetők, s képesek az államnál, a minisztériumnál jobb gazdaként dönteni az innovációs források elosztásáról.

Szalay Lúcia: 1998 óta vagyok kurátor. Sok dologban egyetértek Nádor Rudolfnéval, abban azonban nem, hogy a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány valóban decentralizálná a források elosztásáról való döntéseket. Ugyanis egyetlen ilyen alapítványként létezik, amelyet ráadásul a mindenkori kormányzat az állami költségvetésből tart fenn. Ugyanakkor a KOMA kuratóriumában és az ahhoz kapcsolódó szakértői körben olyan szakmai kompetencia jelenik meg, amelyhez hasonló a minisztériumi, kormányzati apparátusban nem lelhető fel. A KOMA nagy előnye, hogy a kuratóriumban képviselve van a kormányzati szféra, ami lehetővé teszi a szakmai párbeszédet a civil szféra, a gyakorlat és az irányító apparátus képviselői között, de nagy súllyal, a maga sokszínűségében van jelen a szakma, a gyakorlat is; a nagyvárosi iskolaigazgatótól a neveléstudományi kutatón át a kistelepülési, oktatáshoz értő polgármesterig minden lehetséges szakmai réteg megtalálható a kuratóriumban. A KOMA épp e kedvező adottságai miatt képes arra, hogy módszertani innovációk sorát ösztönözze, és az oktatás előtt álló kihívások elébe menjen. Az oktatás területén nem nagyon létezik más fórum. A kuratórium szakmai kérdésekről folytatott vitái közben fejlődik, alakul, csiszolódik az a tudás, képesség, amely arra vonatkozik, miként kell szakmai kérdésekhez jól hozzányúlni, hogyan lehet indirekt pályázati eszközökkel szakmai folyamatokat orientálni. Nem tudok egyetlen hivatalt, szakmai fórumot, amely ilyen módon képes lenne erre, amely ráér arra, hogy szakmai kérdésekben finom módszerekkel befolyásolja a fejlesztési folyamatokat. A KOMA a pályázatok tartalmáról folytatott vitákkal, a kiírások szövegezésével erre az indirekt befolyásolásra, irányításra vállalkozik immár egy évtizede.

Szenczi Sándorné: A közoktatás különböző területeit képviselő kurátorok jól látják, mi hiányzik az egyes területeken, milyen konkrét gyakorlati problémák várnak megoldásra a közoktatási rendszerben. Tudják, hogy a hiányzó fejlesztési eredmények létrehozásához szükséges műhelymunkával hol foglalkoznak az országban. Sok intézményt ismernek a maguk területén, ismerik eddigi eredményeiket, s tudják, hogy ezek milyen módon alakíthatóak olyanná, hogy szélesebb körben is terjeszthetőek legyenek. A KOMA pályázatai épp ezért mindig a valósághoz kötődnek, olyan témákban ösztönöznek pályázásra, amelyek iránt tömeges igény van, s amelyek összhangban vannak a közoktatás fejlesztésének szükségleteivel. Ezt semmilyen más szervezet, fórum nem tudná megtenni, mivel az itt dolgozó szakembergárda valóságismerete, a közoktatás szükségletei iránti érzékenysége garantálja, hogy a kuratórium fontos kérdések megoldását segítő pályázatokat írjon ki.

Szalay Lúcia utalt arra, hogy a KOMA-t a mindenkori oktatáspolitika tartja fenn. Mennyire következik ebből az, hogy a KOMA-nak igazodnia kell a mindenkori oktatáspolitika célkitűzéseihez? Szükségszerű-e ez az igazodás? Lehetnek-e a közalapítványnak önálló, az oktatáspolitikától független saját céljai, fejlesztési szempontjai?

Nádor Rudolfné: A közalapítvány akkor tölti be jól a küldetését, ha tevékenységében a kettő ötvözetét valósítja meg. Egyébként a KOMA – az általam közelebbről ismert utolsó két évben – erőteljesen érvényesíti az oktatáspolitika célkitűzéseit. Elég utalni a 2004. évi pályázatokra, amelyekben a kulcskompetenciák fejlesztésétől a kistérségi szakmai programok támogatásán át egészen a roma tanulókkal foglalkozó intézmények innovációjáig minden fontos oktatáspolitikai cél megjelenik. A KOMA azonban nem azért írta ki ezeket a pályázatokat, mert ezek a témák az oktatáspolitikai célkitűzésekben is szerepelnek, hanem azért, mert úgy ítélte meg, hogy a közoktatás fejlesztése, az iskola mindennapi tevékenysége szempontjából nagyon fontosak. Ugyanakkor a pályázatok jó részében az oktatáspolitika által megjelölt céloknál mélyebbre is megy, hiszen minden esetben a pedagógusok innovációját kívánja ösztönözni, azaz megpróbálja pótolni a pedagógusképzés egyik legfőbb hiányosságát, nevezetesen azt, hogy a pedagógus tanuljon meg önállóan fejleszteni, próbáljon meg lépést tartani a pedagógia, a tantárgymódszertan fejlődésével. Nagyon fontos, hogy azokat a pedagóguscsoportokat is be kívánja vonni az innovációs folyamatokba, amelyek kistelepülésen élnek, viszonylag távol azoktól a központoktól, egyetemi, főiskolai műhelyektől, amelyek képesek kisugározni az új tudást. A KOMA a mindenkori aktuális célokon túl az innovatív, projektekben való gondolkodás, a modern fejlesztési kultúra, a fejlesztési hálózatok, a társulásokban történő munka szervezeti megoldásainak terjesztője is. Tevékenysége ennyiben általánosabb célokat is követ, mint a politikai célok megvalósításának segítése. Ez valójában az iskola alkalmazkodóképességének javítását szolgálja, hiszen a források szűkülése rákényszeríti az intézményeket a racionálisabb magatartásra, általában a társulásra, a fejlesztési források közös hasznosítására. A KOMA – amint már utaltunk rá – pályázatainak jó részét a valóságos fejlesztési igényekre adott válaszként írja ki, ami azt jelenti, hogy sokszor elébe megy az oktatáspolitika, az irányítás által megjelölt céloknak. Különösen így van ez a regionális keretekben történő gondolkodás terjesztése, ösztönzése terén.

Szenczi Sándorné: A KOMA kuratóriumának tagjai önállóan gondolkodó szakemberek, akik a közoktatás sűrűjében élnek. Ismerik a közoktatás problémáit, látják, hogy az élet, a gazdaság változásait mennyire nem tudja követni az oktatás. A pályázati témák kiírásánál elsősorban ezek a szempontok vezetik a kurátorokat, s sokkal kevésbé az, hogy megfeleljenek az oktatáspolitika elvárásainak. A KOMA célja épp az, hogy ösztönözze a közoktatási rendszer lehetséges szintű alkalmazkodását ehhez a gyorsan változó világhoz. Tudjuk, hogy ez a rendszer milyen nehezen változik, ezért a kuratórium igyekszik olyan pályázatokat kiírni, amelyeken keresztül növelhető az oktatási rendszer alkalmazkodóképessége. Az innováció nem megy parancsra, ez csak mindennapi aprómunkával, kis lépésekben képzelhető el. A KOMA tehát azt kívánja elősegíteni, hogy minél több példa legyen arra, miként lehet változtatni az iskola megkövesedett világán. A kuratóriumi tagokat tehát ez a változtatási törekvés vezérli és nem az, hogy igazodjanak az oktatáspolitikai célkitűzésekhez. Ugyanakkor természetesnek tartom, hogy az általunk kijelölt célok és az oktatáspolitika céljai egybeesnek. Nekem azonban úgy tűnik, mintha az oktatáspolitikai célok is késésben lennének kicsit, mintha a változtatási igények mögött kullognának. Ugyanis, ha nem sikerül a tanítási tartalmak korszerűsítése, az alkalmazott módszerek megújítása, a felnövő nemzedék nem tud majd megfelelni az előttünk álló évtizedek követelményeinek. Valóban igaz, hogy a KOMA időnként megelőzi az oktatáspolitikát, elég, ha a kulcskompetenciákkal kapcsolatos vagy a természettudományi nevelés korszerűsítésére kiírt pályázatra utalok. Ám nem lenne jó ezt valamiféle versengésnek felfogni, ugyanis a KOMA-nak ez a küldetése, szerepe.

Szalay Lúcia: Kicsit más a véleményem. A KOMA-nak részben az a feladata, hogy a mindenkori oktatáspolitikát szolgálja. Ugyanis amit az oktatáspolitika elhatároz, az úgyis megvalósul. Ha ezt nem támogatja olyan szakmai háttér, mint amilyen például a KOMA, akkor ez sok veszélyt hordozhat magában. Egy-egy oktatáspolitikai döntés szakmai megalapozásában van jelentősége a célokkal összhangban álló, azokat támogató pályázatoknak. A KOMA-nak meg kell találnia azokat a konkrét gyakorlati feladatokat, amelyekkel segítheti az oktatáspolitikai célok megvalósulását. A kuratórium – összetételéből adódóan – jól ismeri a közoktatásban jelentkező problémákat, ezért természetes, hogy a politikától függetlenül is kiír pályázatokat, amelyekkel a szakmai közvélemény figyelmét igyekszik valamire ráirányítani, persze korántsem arról van szó, hogy a politikával szemben kívánna bármit is tenni. Szerencsére a KOMA tevékenységében a szakmaiság játssza a fő szerepet, s nem válik politikai csatározások színterévé.

Ismerve a KOMA tevékenységét, ez egyfelől igaz. Másfelől azonban a KOMA mégsem független, hiszen költségvetését a mindenkori oktatási tárcától kapja. Mennyiben okoz ez gondokat?

Szalay Lúcia: A parlament éppen most foglalkozik a kutatásra-fejlesztésre, innovációra vonatkozó törvénnyel, amely a vállalkozásokból az innovációs alapba folyó pénzek, súlyos milliárdok felhasználását szabályozza majd. A törvény szövegét olvasva lényeges ellentmondást érzékelek. Miközben milliárdokat fordítunk majd kutatási-fejlesztési célokra, nem támogatjuk anyagilag a közoktatásban folyó innovációt. A KOMA évek óta forráshiánnyal küzd, 2004. évi pályázatait a tartalékaiból finanszírozza, mivel a költségvetésben szereplő 100 milliót is csak papíron kapta meg. Céljainak megvalósításához sokkal jelentősebb forrásokra lenne szükség, ugyanis a kutatási-fejlesztési innováció megalapozása nélkül az egész olyan, mintha a 21. századi legmodernebb technikát homokvárra építenénk. Források nélkül a KOMA nem tudja betölteni szerepét.

Mivel magyarázható, hogy a közalapítvány ennyire alulfinanszírozott? Gazdasági nehézségek, a költségvetési hiány vagy mélyebb politikai-szakmai okok állnak e mögött?

Szalay Lúcia: Kormányonként változó mértékben kapott támogatást a közalapítvány. A költségvetési helyzeten túl ebben szerepe lehet annak is, hogy egy-egy kormány mennyire kívánja bevonni a civil szférát a fejlesztésre fordítható források elosztásába. A jelenlegi kormány valószínűleg kisebb szerepet szán annak a fajta civil szakmaiságnak, amelyet a KOMA megjelenít. Ebben egy olyan üzenet is lehet, hogy a tartalmi modernizációt szolgáló fejlesztőmunkát az oktatatási tárca saját szakértői apparátusa végzi el, s ebben kevéssé épít az intézményi innovációra. Mi, a KOMA kurátorai úgy látjuk, hogy egy ilyen fejlesztési folyamatban hasznos segítséget tudnának adni az e témákban meghirdetett pályázatok, mivel elő tudnák hívni a központi reformcélkitűzésekkel összhangban álló helyi innovációkat. Fogadjuk el, hogy most olyan oktatáspolitikai elképzelés szerint működik a reform, amely nagyobb teret biztosít a központból kezdeményezett fejlesztésnek. A reformok terjedéséhez, osztályterembe való eljutásához, tankönyvekben való érvényesüléséhez azonban nagyon hosszú időre van szükség, és hosszú távon ebben jelentős szerepet vállalhatna a KOMA. Olyan pályázatokra lenne szükség, amelyekkel elősegíthető, hogy a központi fejlesztéssel létrehozott programok eljussanak az osztálytermekbe, megjelenjenek a tankönyvekben. A KOMA emellett megpróbálta ösztönözni egyfajta partneriskola-hálózat kialakulását is az innovatív iskolák körül. Amint erről már szó volt a beszélgetésben, ez a funkció is felértékelődik a jövőben, mivel mind a feladatellátásban, mind a fejlesztésben megnő a kistérségek szerepe. Bármilyen is legyen a tartalmi fejlesztésről alkotott elképzelés, pályázataival a KOMA jól tudja ösztönözni az iskolák partnerépítési törekvéseit. Itt korántsem csak a más intézményekkel kialakítandó partneri viszonyok megteremtéséről, fejlesztéséről van szó, hanem az iskola helyi társadalmi partnereinek megtalálásáról is. Épp most zárult le a faluközösségben nevelődő polgár címet viselő pályázatunk, amely pontosan arra ösztönözte az iskolákat, hogy a helyi társadalomban találják meg a demokrácia gyakorlásához szükséges feltételek megteremtését segítő partnereket.

Szenczi Sándorné: A KOMA-nak ezt a partnerséget abban az értelemben is erősítenie kell, hogy az egyes intézmények egymással, illetve a környezetükben fellelhető nagyobb szellemi kapacitással rendelkező fejlesztő központokkal – például pedagógusképző intézményekkel – együttműködve fejlesszék helyi programjaikat, saját módszertani eszköztárukat. A közelmúlt pályázatai közül ilyen jellegű funkciókra adott lehetőséget az aktív tanulási módszerek fejlesztésére kiírt pályázat, amelyen az iskolák hasonló partnerintézményekkel vagy pedagógusképző intézményekkel együtt vehettek részt. Az ilyen jellegű együttműködésekben hatalmas szellemi tartalékok vannak.

Nádor Rudolfné: Ahogy figyelem ezt a beszélgetést, úgy tűnik, a vita rejtetten arról szól, hogy az oktatásirányítás miben vegye igénybe a közalapítvány által megszólítható innovációs szféra szellemi kapacitását. Szűkebb pátriámban, Baranyában nemrég részt vettem a megyei közoktatási közalapítvány munkájában, s azt láttam, hogy a pedagógusok fejlesztő tevékenységében előtérbe került a módszerek és eszközök fejlesztése, s egyre inkább háttérbe szorult a tartalmi fejlesztés. Korábban épp ezt próbálták ösztönözni mind a KOMA-ban, mind a helyi közalapítványokban. Felvetődik a kérdés, mi az oka ennek, jó-e ez a tendencia, nem kell-e például a KOMA-nak a pályázatok kiírásával visszafordítania ezt a tendenciát. A válasz az én megfogalmazásomban az, hogy a tartalmi innovációkban sokat kell gondolkodni, nagy energiát igényelnek, szemben az eszközök, módszerek fejlesztését célzó innovációkkal, ahol a napi tanítási gyakorlatba ágyazottan jön létre a fejlesztés eredménye.

Szenczi Sándorné: Úgy vélekedem erről, hogy a fejlesztés logikáját, konkrét technikáját talán ezekben a módszertani, eszközfejlesztési tevékenységekben lehet megtanulni, belsővé tenni. Néhány ilyen munka után vállalkozhat a pedagógus a tartalmi innováció bonyolultabb, összetettebb folyamatára.

Szalay Lúcia: A közalapítványok – így a KOMA is – jelentős diagnosztikai funkciót is betöltenek. Jelzik, hogy milyen területen vannak szellemi erőforrások, a pedagógusok mihez értenek jól és mihez kevésbé, mire képesek koncentrálni az energiájukat, és mi az, amiben kevésbé vannak ötleteik. A KOMA által meghirdetett pályázatok sorában voltak nagyon sikeresek és nagyon sok kudarccal járók is, ahol a rendelkezésre álló támogatási forrást sem lehetett felelősséggel kiosztani. A KOMA pályázatai gyors visszacsatolást jelentenek az oktatáspolitika és a kutatók számára arról, hogy mennyire fontos, érdekes, közérthető a kiírásban megfogalmazott probléma, a fejlesztési célkitűzés. Ezt a funkciót szinte semmilyen más eszközzel nem lehetne helyettesíteni. Ezért is lenne érdemes az oktatáskutatóknak folyamatosan elemezniük a pályázatok tanulságait. Sajnos erre eddig nem nagyon került sor.

Az elmúlt egy-másfél évtized tartalmi szabályozásról folytatott vitáinak egyik fontos tanulsága, hogy a tartalmi szabályozási dokumentumok kevésbé befolyásolják az oktatás minőségét, alig hatnak azon a sokat emlegetett osztálytermi szinten. Úgy látszik, le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a tartalmi fejlesztésben meghatározó szerepet játszik a katedrán álló pedagógus. Az oktatáspolitikusok és kutatók egyre gyakrabban fogalmazzák meg, hogy a pedagógus innovációjának igazi terepe a módszertan, a tanulás hatékonyságát növelő fejlesztőmunka. Ez a felismerés miként alakítja a KOMA jövőbeli szerepét?

Nádor Rudolfné: A KOMA eddigi pályázataiban – szerintem helyesen – túlsúlyban voltak a tartalmi fejlesztést szolgáló témák, miközben a módszertani innovációk is helyt kaptak a kiírásokban. Az arányokon nem kellene változtatni. Nem tartanám jónak, ha a pedagógust kiiktatnánk a tartalmi fejlesztés, a programfejlesztés folyamatából. Kétségtelen, hogy ez egyre professzionálisabb munka, de sok pedagógus felnőtt ehhez a feladathoz, nem lenne jó ezt a tudást, szakértelmet elsorvasztani. Miközben egyetértek azzal, hogy a mainál nagyobb hangsúlyt kell helyezni a módszerek, eszközök pedagógusok általi fejlesztésére, a módszertani kultúra megújítására. A 21. század viszonyai között bizonyosan másként kell tanítani, és másként kell közvetíteni a tananyagot a megváltozott tanulási környezetben, a média és az internet világában.

Mit mutatnak a pályázatokból szerezhető tapasztalatok: van-e érzékelhető különbség a tartalmi innovációkra és a módszertani, eszközfejlesztési innovációkra vonatkozó pályázatok között?

Nádor Rudolfné: A tanári szabadság – minden ellenkező nézettel ellentétben – meglehetősen régóta adott ebben az országban. Hosszú tanári pályámon sohasem korlátozott egyetlen igazgatóm sem abban, hogy valamilyen új megoldást kipróbáljak. Ennek ellenére a pedagógusok széles köre jobban szereti a kész recepteket. Azok vannak kevesebben, akik szeretik maguk kitalálni a saját programjaikat. Tehát a tartalmi fejlesztéshez kevés pedagógusnak van igazán affinitása. A pedagógus szereti, ha megmondják, hogy mi legyen a tananyag, milyen tankönyvből kell tanítani. Azon már sokkal inkább képes gondolkodni, hogy ezt milyen módszerrel lehet eredményesen megtenni.

Szalay Lúcia: 1998-ban, amikor a NAT implementációja zajlott, kiderült, hogy az iskolák elenyésző hányada készített valóban önálló helyi tantervet. Sok tekintetben illúzió volt ezt feltételezni. 26 évnyi tanítási gyakorlat alapján úgy ítélem meg, hogy a pedagógusnak nem a tantervkészítésben kell jeleskednie. Mindez nem jelenti azt, hogy aki ebben innovatív, aki ért ehhez, annak ne legyen erre lehetősége. A pedagógus igazi feladata, hogy olyan módszertani eszköztárt alakítson ki, amellyel hatékonyan tudja átadni az ismereteket, fel tudja kelteni a kevésbé érdeklődő gyerekek érdeklődését is. Az elmúlt időszakban kétségtelenül kevesebb figyelmet fordítottunk a módszertani kérdésekre, holott a pedagógus munkájának ez az igazi lényege. A KOMA-pályázatok között ezért nagyobb hangsúlyt kell kapnia azoknak az innovációknak, amelyek hatékonyabb módszerek keresésére ösztönzik a pedagógusokat. De mindez nem jelentheti azt, hogy ezt követően a KOMA ne írjon ki tartalmi fejlesztéssel foglalkozó pályázatokat. Már csak azért sem, mert a tartalmi innovációkat többnyire módszertani fejlesztési elemek kísérik, ahogyan a módszerek fejlesztése is visszahat a tartalom alakulására. Ráadásul mindig lesznek a tartalom terén olyan fehér foltok, amelyek felszámolásában szükség lehet a helyi innovációkra is. Elég utalni a művészeti iskolák tankönyveinek problémájára. A jövőben a pedagógusok által végzett tartalmi fejlesztést tehát lehetőségként és nem kötelező penzumként kell értelmezni. A tartalmi, tantervi fejlesztést a jövőben intézményesült – megfelelő intézményi háttérrel támogatott – állami feladatként értelmezem, amelyet segíthetnek a KOMA innovációt ösztönző pályázatai. Hasonló a helyzet a tankönyvek fejlesztése terén is. A KOMA által támogatandó innovációknak a módszertani eszköztár fejlesztésében van széles lehetőségük.

Szerkesztette: Schüttler Tamás