A kisebbségi (magyar) felsőoktatás helyzete Szatmárnémetiben

^[1]A szerző a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozataként Szatmárnémetiben működő magyar nyelvű főiskola létrejöttét és jövőbeni perspektíváit vizsgálta, elsősorban a magyar kisebbség szemszögéből. A kutatás narratív interjúkra és dokumentumelemzésre épült, amelyek segítségével rekonstruálni lehetett a főiskola megalakulásának körülményeit. Jelen tanulmányban összefoglalót olvashatunk a szerző kutatásának eddigi eredményeiről.

A Romániában lezajlott rendszerváltást (1989) követően jelentős változások történtek az oktatás szerkezetében mind alap- és középfokon, mind a felsőoktatásban. Ezek a változások nem hagyták érintetlenül a kisebbségi oktatást sem (Kozma–Rébay 2006). A Romániában élő kisebbségek közül a magyar rendelkezik a legszélesebb és legszervezettebb oktatási rendszerrel. Külön figyelmet érdemel a magyar kisebbség felsőoktatásának helyzete a Partiumban^[2], mert a rendszerváltás után sorra alakultak magánalapítású intézmények, amelyekben a magyar nyelvű oktatás is széles teret kapott (Tonk 2002). De a magánintézmények mellett új lehetőségként megjelentek az állami finanszírozású, magyar nyelvű tagozatokat indító intézmények is, például a magyar nyelvű tagozatot is^[3] működtető Babes–Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémetibe kihelyezett főiskolája (2005 őszétől egyetem), ahol tanítóképző és közigazgatási kar működik.

A kisebbségi oktatás a kisebbségi politizálás része, eleme, sőt annak fontos meghatározója. Elsősorban nem szakmai szempontok, inkább politikai motívumok határozzák meg ezt a kezdeményezést. A legfőbb indíttatás a magyar kisebbség önmeghatározása, identitástudatának megőrzése. Ebből következik, hogy a magyar nyelvű felsőoktatásnak elsősorban szimbolikus jelentése van a magyar kisebbség számára. Azért kezdeményezték a magyar tagozat létrehozását, mert arra a magyar közösségnek van szüksége, az ott élő magyaroknak természetes igénye az, hogy az anyanyelvükön tanulhassanak.

Partium

Kozma (2005, 30.) szerint: „A Partium olyan határközi térség, amely még nincs formalizálva, de már kimutatható. A térség két magyarországi és három romániai megyét, valamint hét ukrajnai járást foglal magában. Elnevezése történeti utalásokat hordoz és a köznyelvben is használatos, bár politikai elismerést nem nyert.”

A Partium térség az államhatárokon túlnyúló, félig formalizált igazgatási körzettel esik egybe (a tiszántúli református egyházkerület). Egyfajta közös történeti tudata van, amelyet elsősorban az itt élő magyar nemzetiségűek hordoznak. A határközi együttműködések gyakoribbak, mint e térségen kívül, és a térség néhány városi vonzáskörzetére összpontosulnak (Beregszász, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Debrecen, Nyíregyháza). A romániai Partium területét négy megye teszi ki (Máramaros, Szatmár, Szilágy, Bihar), mintegy 1,5 millió lakossal. A lakosság 68%-a román, 28%-a magyar, nagyobb arányú a szláv és a cigány kisebbség. A térség központja Nagyvárad, alközpontjai Szatmárnémeti és Nagykároly. Területét nyugaton az államhatár, keleten az Erdélyi-hegység zárja le. A romániai Partium részét képezi a tágabban értett Partium elnevezésű határközi térségeknek (Kozma 2005).

Kisebbségi oktatás

A határközi együttműködések jellegzetes motívuma Közép-Európában a kisebbségek azon törekvése, hogy megszervezzék önálló oktatásukat. Alapvetően tradicionális és modern együttműködést különböztethetünk meg.

Tradicionális együttműködés

Azokat az együttműködéseket nevezzük így, amelyek már fönnálltak a jelenlegi államhatár megvonása előtt, de a folyamatos gyakorlatban megakadályozta őket az új államhatár. Ezekben az együttműködésekben a részt vevők ún. felzárkóztatási stratégiákat alakítanak ki, vagyis helyre akarják állítani az egykori helyi, regionális társadalmakat, s ehhez szimbolikus politizálásba kezdenek. Partium esetében a tradicionális határközi együttműködés áll fenn (Kozma 2000, 2005).

Modern együttműködés

Ezek az együttműködések az új gazdasági és társadalmi változásokra válaszul alakulnak ki, a gazdaság térszerkezetének átalakulásával bontakoznak ki, és elsősorban a gazdasági szükségleteket hivatottak kielégíteni. Az ilyen térségekben megfigyelt magatartásokat túlélési taktikának nevezik. Ezek a gazdasági racionalitás szerint alakulnak. E térségek együttműködésére elsősorban a közelebb vagy távolabb található foglalkoztatási és képzési központok gyakorolnak szívóhatást.

Ha megvizsgálunk egy-egy államhatárt, kiderül, hogy mi motiválja a határközi együttműködést, és az milyen egyéni vonásokat mutat más határközi együttműködésekhez képest. Konkrétan Szatmárnémeti igen sajátos eset, hiszen a város egy olyan régió központja, amelyet egy mesterségesen meghúzott államhatárral elválasztottak Magyarországtól, a régiót megosztották két ország között, ezáltal a régió központja (Szatmárnémeti) Romániához került.

A város vonzáskörzete, illetve annak egy része (Csenger, Csengersima, Tyukod, Nagyecsed, Porcsalma, Fehérgyarmat, Mátészalka) Magyarország területére esik. A természetes vonzáskörzetet figyelmen kívül hagyó államhatárral elsősorban kulturális, oktatási és gazdasági szempontból furcsa helyzet jött létre. A romániai rendszerváltást követően a kommunista rendszerben elrománosított vagy megszüntetett iskolák egy része újjászerveződött, illetve újjáalakult. Ez a román tagozatok megszűnésével, illetve átköltözetésével zajlott le. Fontos tény, hogy a román osztályokból való átiratkozás következtében emelkedett a kisebbségi oktatásban tanulók száma, és az állami oktatás mellett megjelentek az egyházak által létrehozott és a magánintézmények is. Ez az oktatás vagy magyar nyelvű intézményekben, vagy magyar tagozatokon működik. A magyar nyelvű iskoláknak Erdélyben több száz évre visszanyúló hagyományai vannak. A ma is működő iskolák közül nem egyet még a 16–17. században alapítottak. A legismertebbek Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Református Kollégium (1560), a Székelyudvarhelyen alapított Katolikus Iskola (1593) és a 16. században alapított Nagyenyedi Iskola (Szűcs 2005). Fontos megjegyezni, hogy a kisebbségi oktatás ma Romániában főleg a magyar kisebbséget érinti, a magyar nyelvű közoktatás aránya azonban messze elmarad a magyar lakosság arányától. Sajnos az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent a magyarul tanulók száma, ez igen súlyos problémát jelent a magyar nyelv megmaradása szempontjából (Péntek 2004). Ennek a folyamatnak különböző okai lehetnek: a politikai helyzet instabilitása, a gazdasági regresszió, a kivándorlás, a csökkenő gyerekvállalás vagy a szórványmagyarság apadása. Sajnálatos tény az is, hogy sok magyar szülő román osztályok, intézmények felé irányítja a gyermekét, ettől reméli jobb boldogulását. Partiumban az országoshoz hasonló az oktatásban való részvétel, de eltérések mutatkoznak az oktatási rendszer különböző szintjein. Az iskola előtti oktatás szintjén a Partium részvételi rátája szignifikánsan magasabb az országosnál, a felsőoktatásban való részvétel terén viszont a partiumi arány sokkal alacsonyabb az országosnál. Azt mondhatjuk tehát, hogy a partiumi és az országos részvételi adatok közötti különbségek fokozatosan nőnek az oktatás egyre magasabb szintjein, és a korosztály létszámához viszonyított részvételi ráta is szignifikánsan alacsonyabb (1. táblázat) (Szűcs 2005).

1. táblázat • Részvétel az oktatási rendszer valamely szintjén (% a megfelelő életkorú lakosságból)
Régió	Iskola előtti oktatás	Általános iskolai oktatás	Középisko-lai oktatás	Felsőok-tatás	Iskolai populáció/ korosztály létszáma
Forrás: Szucs 2005
Románia	57,8	90,2	66,8	13,8	63,9
Partium	63,5	88,5	64,8	4,7	61,2
Bihar	59,3	87,5	73,2	9,1	67,3
Máramaros	59,8	90,3	62,2	4,6	60,9
Szatmár	64,5	89,1	57,2	0,4	58,6
Szilágy	70,6	87,6	66,8	–	57,8

Szembetűnő a megyék közötti eltérés, elsősorban a közép- és felsőoktatás szintjén. A régió legfontosabb egyetemi városa Nagyvárad, ahol Partium legnagyobb állami egyetemén több mint 26 000 hallgató tanul (Szűcs 2002). Ennél kisebb méretű és fontosságú, de azért jelentős a nagybányai és a már említett szatmárnémeti felsőoktatási intézmények aránya.

Partium fiatal lakosainak jelentős része nem részesül felsőfokú képzésben. Ez a tény a nem megfelelő intézményi struktúrára vezethető vissza, ennek köszönhető az, hogy a fiatalok egy része a régión kívüli, elsősorban a kolozsvári és temesvári intézményekben tanul tovább. A hallgatók egyharmada tanul magánegyetemekben. Ezek jelentős része egyházi alapítású intézmény.

Magyar nyelvű állami egyetemi oktatás három intézményben, illetve városban zajlik Romániában: Bukarestben, Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Az egyetemeken zajló képzések nem ölelnek fel minden szakterületet, elsősorban a magyar nyelv és irodalom szakra, az orvosképzésre, színészképzésre és néhány bölcsészeti szakra terjednek ki.

A legnagyobb számban a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem szakjain tanulnak magyar hallgatók, ahol a 2000–2001-es tanévtől több mint 50 szakon magyar képzési vonalak jöttek létre.

Ugyanakkor egyáltalán nem indított magyar csoportokat a Közgazdaságtudományi Kar, az Európa Tanulmányok Kar, a Business Iskola, az Ortodox Teológiai Kar és a Görög Katolikus Teológiai Kar. Magyar nyelvű képzést indítanak a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett rövid időtartamú kurzusai, amelyek a tanítóképzés terén működnek több erdélyi városban. Ilyen képzés működik Szatmárnémetiben, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. A Kolozsváron működő más felsőfokú intézmények nem hirdetnek magyar nyelvű képzést. Így román nyelven kell tanulniuk azoknak a magyar hallgatóknak, akik a Művészeti Akadémián, a Zenei Akadémián, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen vagy a Műszaki Egyetemen szeretnének tanulni. Igazából a magyar nyelvű egyetemi oktatás Nagyváradon jelent meg először, a Partiumi Keresztény Egyetemen, magánoktatás keretén belül, és már 1990 óta működik két karon, mintegy 14 szakon. Sajnálatos, hogy a romániai magyarság nincs kellőképpen képviselve a felsőfokú oktatásban, ugyanis minden százezer lakosra 1984 egyetemi hallgató jut, míg százezer romániai magyarra csak 1210 (Szűcs 2005).

Partium legnagyobb és a legtöbb magyar lakost számláló városaiban (Szatmárnémeti, Zilah) egyre több román nyelvű egyetemi képzés indul, és figyelembe véve a ma Romániában zajló gazdasági és társadalmi folyamatokat, valószínűsíteni lehet, hogy folyamatosan nőni fog azoknak a magyar fiataloknak a száma, akik ezeken a kihelyezett román nyelvű képzéseken vesznek majd részt. Sajnos ennek negatív hatása lehet a magyar nyelv megőrzése és fennmaradása szempontjából, hiszen a magyar lakosság számára az anyanyelvű oktatás a nemzeti identitás megőrzésének talán legfontosabb eszköze, és a magyar nyelvű felsőoktatás, a magyar egyetem ennek szimbolikus kifejeződése.

Szatmárnémeti térsége

Szatmár(németi) Erdély észak-nyugati részén fekvő város. 1919-ig, illetve 1940 és 1944 között Magyarországhoz tartozott. Szatmár megye a romániai Partium négy megyéjének egyike, Szatmárnémeti központtal. A város két részből áll: Szatmárból és Németiből. A két városrész 1712-ben szabad királyi város címen egyesült. A város a 18–19. században kereskedelmi, vásári, illetve kézműipari központ volt.

Ma a város a Szatmárnémeti nevet viseli, ennek helyességét sokan vitatják. Szatmár Szent István korabeli település, Anonymus szerint már a honfoglalás előtt létezett, a 13. század elején Zotmar néven említik. Kiváltságokat élvező város volt, a sókereskedelem egyik központja, az Erdélyből a Szamos vizén, tutajon leúsztatott só elosztóhelye. Innen a város nevének egy másik etimológiája: Saltmark(www.church.lutheran.hu). 1829-ben a megye főjegyzőjévé kiváló költőnket, Kölcsey Ferencet nevezték ki. Azóta mondják Szatmárt „Kölcsey városá”-nak.

Szatmárnémeti 13 km-re terül el a magyar határtól és 27 km-re az ukrán határtól. Jelentős a közigazgatása, Szatmár és vidéke gazdag hagyományokkal és jelentős intézményrendszerrel rendelkező kulturális életet mondhat magáénak: színházak, filharmóniai társaság, 60 közkönyvtár több mint egymillió kötettel, 30 filmszínház, négy multifunkcionális kultúrház, 17 múzeum, két művészeti galéria és egy alkotók háza áll a közönség szolgálatában. A hírközlő médiák is jól képviseltek három napilappal, egy irodalmi újsággal, több rádió- és egy televízióadóval. Minden öt lakos közül egy a nevelésben fejti ki tevékenységét, éspedig a 269 óvodában, a 26 általános iskolában, a 27 líceumban és a 8 technikumban. A felsőoktatást a magánintézmények mellett a Babes–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozata képviseli a városban. A város lakossága 131987 fő, összetételét tekintve a többségi románság mellett több nemzeti kisebbség él a városban, legnagyobb számban magyarok (54013 fő, 40,92%)

Szatmárnémeti felsőoktatása

A városban számos magánalapítású, román nyelvű felsőoktatási intézmény nyitotta meg kapuit a rendszerváltást követő években, a magyar nyelvű felsőfokú képzés a Babes–Bólyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatán működik. A magyar nyelvű felsőfokú képzés helyzete a rendszerváltást követően sem oldódott meg egy csapásra, a mintegy tizenöt éve tartó, a magyar egyetem^[4] visszaállítása körül kibontakozott küzdelem Romániában mindig is a különböző érdekek kereszttüzében állt. A felsőoktatás olyan többszereplős játék, amelyben a szereplők – az állam, az akadémia és az ún. piac, amelyek alakítják a felsőoktatást – érdekei szemben állnak, illetve ütköznek egymással (Mandel 2005). Érzelmi elemeket állított előtérbe az az érvelés, amely szerint a múltban elszenvedett történelmi igazságtalanságok jóvátételeként kell biztosítani az önálló állami magyar oktatási intézmények visszaállítását. A magyar nyelvű oktatási intézmények létrehozása nagyfokú többségi társadalmi ellenállásba ütközött. 1995-ben és 1996-ban a román lakosság 80%-a, míg 1997-ben 68,2%-a nem értett egyet azzal, hogy a magyar kisebbség saját önálló iskolákkal rendelkezzen (Demény 2002). Az első lépés, amely lehetővé tette Szatmárnémetiben a főiskola megalapítását, egyértelműen a multikulturális egyetem fogalmának bevezetése volt, ez Andrei Marga^[5] román oktatási miniszter nevéhez fűződik. 1997-ben a BBTE^[6] szenátusa elfogadta az egyetem multikulturális jellegére vonatkozó határozatot. Ez valójában nem más, mint a többség kulturális hatalmának megerősítése és a magyar elkülönülés elfojtása.

A multikulturalizmus tehát módot adott a kisebbségi nemzeti törekvések visszaszorításának politikájára (Horváth 1997). A 2000-es választásokat követően egyezmény született a BBTE-en a magyar nyelvű oktatási vonal finanszírozásához szükséges szervezési és szakmai keret létrehozására, valamint a magyar oktatás bevezetésére több állami egyetemen. Szatmárnémetiben az 1999/2000-es tanévben kezdte meg működését a főiskola tanítóképző kara, majd rá egy évre a közigazgatási kar, mindkettő három nyelven (magyar, román, német).

Tanítóképző Kar

A Tanítóképző Főiskolai Kar az első tanévét (1999/2000) a Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületében kezdte, majd átköltözött az egykori kaszárnya felújított épületébe, és 2000 őszétől itt működik. Mindhárom évfolyam rendelkezik tanteremmel, van titkárság, könyvtár, egy dolgozószoba a tanároknak. A főiskola induláskor kettős képzésű volt: tanítóképző–angolnyelv-oktató. 2000/2001-es és a következő tanévben felvételizettek óvónőképzői modult is végeztek. 2003-tól az egyetemhez tartozó főiskolákon kizárólag tanítóképzés folyik (kivétel a marosvásárhelyi főiskola, ahol kizárólag óvónőképzés van). A 2000/2001-es és a 2001/2002-es tanévben a főiskolán csökkentett látogatottsági kötelezettséggel működő, távoktató tagozat is indult a tanügyben már dolgozók számára. A főiskola keretein belül alap- és továbbképzés valósul meg. Az alapképzés típusa a főiskola indulása óta többször változott. Az 1999-ben induló első évfolyam a három év elvégzése után tanítói és angoloktatói diplomát szerzett. A 2000-től induló évfolyamok óvónői, tanítói és angoloktatói képesítést kaptak, a 2003/2004-es tanévtől pedig tanítói képesítést nyernek. A pedagógiai líceumot végzett hallgatók pedagógiai tárgyakból kapott jegyeit elfogadják, és lehetőségük van arra, hogy két év alatt elvégezzék a főiskolát. A felvételi vizsga két részből áll, egy kizáró jellegű, zene- és rajzvizsgából, ennek sikere után felvételi átlagot számítanak, amelynek 25%-a az érettségi átlaga, 75%-a pedig a középiskolai évek jegyeinek átlaga. A főiskolán kétféle képzés: nappali és távoktatás (csökkentett látogatási kötelezettségű) közül lehet választani. Távoktatás azonban csak két évben indult: 2000-ben és 2001-ben. Az első évfolyam 58 hallgatója 2003-ban államvizsgázott, a 2001-ben indult évfolyamnak 16 távoktatott hallgatója volt, ők 2005 nyarán államvizsgáztak.

A nappali helyek száma korlátozott, az évek során változott. Államilag támogatottan, tandíjmentesen vehet részt a képzésben az első évfolyamról 10 hallgató. A többi hallgató tandíja 350 euró évenként, amelyet négy részletben is ki lehet fizetni. Lehet pályázni ösztöndíjra, amely lehet szociális, tanulmányi és érdemi. A hallgatók minden félévben részt vesznek pedagógiai gyakorlaton a főiskola gyakorlóóvodáiban és -iskoláiban. Az utolsó évben vizsgatanítást tartanak. A harmadik év végén záróvizsgáznak a következő tantárgyakból: pszichopedagógia (nappali és távoktatás), angol (csak a nappali oktatásban), játékelmélet (csak a távoktatásban), valamint szakirányító segítségével diplomadolgozatot készítenek, amelyet az államvizsga-bizottság (licenciátusi vizsga) előtt megvédenek. A főiskolát végzett hallgatók a Tanfelügyelőség által meghirdetett helyekre versenyvizsgázhatnak. A főiskola továbbképzési feladatokat is ellát a következő területeken: véglegesítővizsga, II. és I. fokozati vizsga. Véglegesítővizsgára jelentkezhetnek azok a szakképzett pedagógusok, akik legalább két éve dolgoznak az oktatásban; a vizsga halasztható, de legkésőbb négy év tanítás után kötelező. A főiskola óvodapedagógusok és tanítók számára szervez véglegesítővizsgát, amely magában foglalja a felkészítést és a vizsgáztatást is (ez írásbeli és szóbeli vizsgákat jelent a kijelölt szaktudományos, illetve tantárgy-pedagógiai ismeretekből). Óvodapedagógusoknak: román nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, óvodapedagógia és gyermeklélektan, az óvodai tevékenység módszertana. Tanítóknak: román nyelv, irodalom és módszertan, magyar nyelv, irodalom és módszertan, iskolapedagógia és gyermeklélektan, matematika és módszertana. A véglegesítővizsga után az óvodapedagógusok és a tanítók a főiskola keretein belül megszerezhetik a második, illetőleg az első fokozatot. A II. fokozatot a véglegesítővizsga után négy évvel lehet megszerezni, ha közben a pedagógus végig tanított. A főiskola a szaktárgyból, tantárgy-pedagógiákból és pedagógiából felkészítőket tart a véglegesítő- és a II. fokozat elérésére irányuló vizsgákra. A harmadik posztgraduális vizsgaszint, az I. fokozat megszerzésére jogosult, aki kiemelkedő gyakorlati tevékenységet végez, és akinek a II. fokozattól számítva négy év gyakorlata van. A jelentkezőnek egy tantárgy-pedagógiai jellegű tudományos szakdolgozatot kell készítenie a főiskola által kijelölt szakirányító segítségével. A szakdolgozat megvédése a minisztérium által előírt metodológia alapján történik.

A véglegesítővizsga, a II., illetve az I. fokozat megszerzése részét képezi a pedagógus-továbbképzésnek, hiszen az első kettő estében pedagógiai, pszichológiai, szaktudományos és tantárgy-pedagógiai előadásokon vehetnek részt a pedagógusok a Tanítóképző Főiskola szervezésében, míg az I. fokozat megszerzése esetében tudományos szakirányító segíti a pedagógust a szaktudományos, tantárgy-pedagógiai dolgozat elkészítésében. A pedagógusok számára biztosított egyéb továbbképzési forma az ötévenként tartott kötelező szakmai továbbképzés. A főiskolán ilyen továbbképzési formát csak 2000-ben tartottak, a kötelező 40 órás továbbképzésen 31 pedagógus vett részt (Bura 2004).

Közigazgatási Kar

A főiskola a BBTE több mint 30 erdélyi főiskolájának egyike – mondta el a Közigazgatási Kar tanulmányi aligazgatója.^[7] A négy – a besztercei, a kolozsvári, a szatmárnémeti és a sepsiszentgyörgyi – közigazgatási főiskola mindegyike a BBTE Politikatudományi és Közigazgatási Karának alárendelve működik. A BBTE közigazgatási főiskolái egy – a kar Közigazgatási Tanszéke által kialakított – közös tanterv alapján készítik fel diákjaikat majdani szakmájukra. Az európai elvárásoknak megfelelően megszervezett oktatási rendszer nagyszámú magyar nemzetiségű diák felvételét teszi lehetővé a magyar tannyelvű oktatásba. Ez nem is olyan meglepő, hiszen a diákok nagy része a többségében magyarok által lakott Hargita és Kovászna megyéből származik. Ugyanakkor az oktatási rendszer lehetővé teszi a továbbtanulást is a Politikatudományi és Közigazgatási Kar közigazgatás szakának egyetemi szintű képzésén. A főiskola mellett egy tudományos társaság – egyesület – is működik, amelynek kizárólagos célja az, hogy elősegítse a főiskola oktatási folyamatát és az ehhez kapcsolódó kutatói munkát. A Pro Scientia Administrativa Tudományos Társaság segítségével sikerült egy sor, a román helyi közigazgatásra vonatkozó, mérvadó fontosságú kutatási programot megszervezni. A főiskola hallgatóinak képzése során az elméleti diszciplínák mellett fokozott hangsúlyt fektetnek a – helyi közigazgatásban elengedhetetlenül szükséges – gyakorlati ismeretek elsajátítására. Ezáltal a főiskola hallgatói helyi közigazgatási intézmények jól felkészült majdani szakembereiként enyhíthetik az említett intézményekre jellemző szakemberhiányt.

Összegzés

A magyar kisebbség azért hozta létre Szatmárnémetiben a főiskolát, hogy a magyar diákok magyar nyelven tanulhassanak a felsőoktatásban. A magyar nyelvű főiskolának elsősorban szimbolikus jelentése van a magyar kisebbség szempontjából, és a kisebbségi politizálás szerves részét képezi. Fontos kiemelni, hogy állami főiskoláról van szó, amely a magyarság identitástudatának fontos kifejezőeszköze (lásd bővebben Kozma–Rébay 2006). A kisebbségi politika mindig „identitáspolitika” abban az értelemben, hogy a kisebbségi politikusnak szükséges azonosságtudatának megőrzése. Ezek az önmeghatározások többfélék lehetnek (történeti, nyelvi, területi, kulturális), és természetesen idetartozik az oktatás is mint a kisebbségi önmeghatározás fontos eszköze és lehetősége. Az iskolafejlesztések, -alapítások nem mások, mint az önmeghatározás kifejeződésének és kialakításának eszközei.

Irodalom

Bajomi Lázár Guy (1996): A felnőtt lakosság nemzeti identitása a kisebbségekhez való viszony tükrében. In Terestyéni Tamás (szerk.): Többség–kisebbség. Tanulmányok a nemzeti tudat témaköréből. Osiris Kiadó, Budapest, 9–115.

Bura László (szerk., 2004): Az első öt év. (Babes–Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Tanítóképző Főiskolai Kar). Profundis Kiadó, Szatmárnémeti.

Demény Gyöngyvér (2002): Kisebbségek oktatási jogai és a magyar tannyelvű felsőfokú oktatás Romániában. Magyar Kisebbség, VII. évf. 2. (24.) sz.

Discriminations regarding the Hungarian medium and high educations in Romania.www.mtaki.hu/kisebbségi-hirek-magyar/kisebbségi-hirek-magyar-20051212-1.html 2006. 03. 12.

Horváth Andor (1997): Tanulságok, menetközben. Magyar Kisebbség, III. évf. 3–4. (9–10.) sz.

Kozma Tamás (2000): Regionális együttműködések a harmadfokú képzésben. Educatio Füzetek 227. Oktatáskutató Intézet, Budapest.

Kozma Tamás (2002): Határokon innen, határokon túl. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.

Kozma Tamás (2004): Kié az egyetem? Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.

Kozma Tamás (2005): Kisebbségi oktatáskutatás. In uő: Kisebbségi oktatás Közép-Európában. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.

Kozma Tamás – Rébay Magdolna (2004): Határközi kapcsolatok és intézményalapítás: egy összehasonlító egyetemkutatás eredményei. Debreceni Szemle, 12. sz. 32–44.

Kozma Tamás – Rébay Magdolna (2006): Felsőoktatási akkreditáció Közép-Európában. Felsőoktatási Kutatóintézet – Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.

Mandel Kinga (2004): Kisebbségek és kormánypolitika Közép-Európában (2002–2004). Gondolat Kiadó, Budapest.

Mandel Kinga (2005): A konszenzusos felsőoktatás-politika esélye Romániában. In Pusztai Gabriella (szerk.): Régió és oktatás európai dimenzióban. Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen, 52–65.

Pásztor Gyöngyi (2001): Kolozsvári multikulturalizmus. Pro Minoritate, Ősz. 80–88.

Péntek János (2004): A romániai magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai. Korunk, 11. sz. 63–73.

Pusztai Gabriella (szerk., 2005): Régió és oktatás. Európai dimenziók. Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen.

Reisz D. Róbert (1992): Romániai magán felsőoktatás és privatizáció. Educatio, 2. sz. 155–167.

Szűcs István (2002): A Partiumi Keresztény Egyetem létrehozása és helye a romániai magyar felsőoktatásban. Partiumi Egyetemi Szemle, 1. sz. 379–383.

Szűcs István (2005): Partium. In Kozma Tamás (szerk.): Kisebbségi oktatás Közép-Európában. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 132–152.

Tonk Sándor (2002): A magyar nyelvű felsőfokú oktatás Romániában. Educatio, 9. sz. 406–412.

Veres Valér (2002): A romániai magyarság létszámcsökkenésének okai a 20. század utolsó negyedében.Korunk, 2. sz. 4–18.

Veres Valér (2005): Az erdélyi magyar fiatalok nemzeti identitását meghatározó tényezők. In Csata István és mtsai (szerk.): Perifériáról a centrumba. Max Weber Társadalomkutató Alapítvány, Kolozsvár.

Footnotes

1. ^ Készült a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program keretében.
2. ^ Lásd részletesen a Partium című fejezetben.
3. ^ Mellette román és német tagozat működik.
4. ^ Az 1959-ben a kommunisták által bezárt állami magyar (Bolyai) egyetemre vonatkozik.
5. ^ Aki korábban a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektora volt.
6. ^ Babes–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár.
7. ^ 2005-ben interjús adatfelvételt készítettem a főiskola megalakulásának körülményeiről, ennek során nyilatkozott a Közigazgatási Kar aligazgatója is.