A kibertér etikai, jogi és társadalmi kihívásai

Globalizáció, tudás, oktatás és képzés az információs korban

Az információs forradalmat és az ezt követő ún. információs kort a gazdasági, társadalmi és politikai globalizáció folyamata határozza meg - szögezte le bevezetőjében Derrick L. Cogburn, a konferencia előadója az UNESCO égisze alatt működő társadalomfejlődés-kutató és információs központ afrikai regionális igazgatója. Maga a globalizáció pedig a globális gazdaság - a termelés és elosztás - alapvető és organikus szerkezetváltozását jelenti. Nem kétséges, hogy ezeket a szerkezeti változásokat a feltételrendszerük meghatározó elemeként tekintett fejlett információs és kommunikációs technológiák, illetve az üzleti életbe való beépülésük tette, teszi lehetővé. Kiderült ugyanis, hogy olyan üzleti funkciók, amelyekről mindeddig úgy vélték, szükségszerűen összefonódnak, egy helyre koncentrálódnak, éppen e technológiák felhasználása révén szétválaszthatók. A különböző üzleti funkciók mintegy szétterültek a térben, behálózzák egész bolygónkat egy globális termelési folyamatot képezve.

Természetesen a globalizáció fejlett információs és kommunikációs infrastruktúrát is kíván, amely a telekommunikációs, távközlési, számítógépes és ellátó hálózaton (Globális Információs Strukturán - GII) alapul. Ahogyan azonban ezt a feltehetően száloptikás kábelhálózatra épülő nagy kapacitású rendszert megálmodták, jelenleg a valóságban még nem létezik. Ma az internet és a World Wide Web közelíti meg a leginkább ennek az elképzelt ideális rendszernek a követelményeit.

A globalizáció és az információs forradalom növeli a nemzetállamok nehézségeit, mert most próbálják megkeresni és kidolgozni a globális termelésnek és elosztási rendszernek megfelelő új módszereket.

A világ gazdasági és politikai rendszereinek átszerveződésével, az ezeken a rendszereken belüli tudással és információval kapcsolatos elvárásokkal összefüggésben nagy változásokat tapasztalhatunk az oktatás minden szintjén, de kivált a felsőoktatásban. A majdani munkaerő iránti oktatási követelmények és az informális tanulásra kifejlesztett rendszerek is megváltoztak.

Cogburn szerint az új típusú tudás, oktatás és tanulás tíz legfontosabb összetevője:

1. Az absztrakt fogalmak jó ismerete és könnyed használata, a problémák önálló megfogalmazása a probléma megoldásához szükséges információk önálló megkeresésével.
2. Holisztikus megközelítés F Az információs társadalom és a globális gazdaság komplex valóságát kizárólag interdiszciplináris, illetve multidiszciplináris kutatási stratégiával lehet megragadni.
3. A szimbólumkezelési képesség fejlesztése F Napjaink gazdasága megköveteli, hogy folyamatosan kezelni tudjuk a politikai, a jogi, az üzleti élet szimbólumait, olyanokat, mint a szerzői jogok vagy a digitális pénzrendszer és így tovább. A szimbolikus elemzőképességgel rendelkezők igen sokat érnek a mai munkaerőpiacon.
4. A tudás elsajátításának és hasznosításának képessége F Olyan oktatásra van szükség, amely a tanulókat nemcsak a tudás megszerzésére teszi képessé, hanem annak értékelésére, alkalmazására és adaptálására is. Különösen fontos a másokkal való együttműködésre nevelés. A "nagy mesélő" szerepköréből az oktatók a tanulás megszervezésének irányítói szerepkörébe sorolódnak át.
5. Egyre több tudományosan és technikailag képzett emberre van szükség F A gazdasági növekedés jelenleg a tudáson alapul, a hagyományos termelési tényezők között ez a legfontosabb. Új iparágak alakulnak ki, amelyek - mint a biotechnika vagy a humángenetika - a munkavállalóktól magas tudományos és technológiai képzettséget követelnek meg. Az egyetemeknek gyorsan kell alkalmazkodniuk a szükségletekhez, ily módon a nemzeti rendszerek kitüntetett szereplőivé válnak.
6. Csapatban végzett munka F A ma jellemző teammunka megköveteli, hogy a diákok kifejlesszék a csoportdinamikával kapcsolatos készségeket, képesek legyenek kompromisszumokra, vitatkozásra, meggyőzésre, szervezésre, vezetésre. Ehhez képest ma a legtöbb akadémikus intézmény és program ennek pontosan az ellenkezőjét tűzi ki célul, vagyis azt akarja elérni, hogy a diákok csak a maguk egyéni fejlődését tartsák szem előtt.
7. A világban található virtuális teamek felhasználása F A tanulóknak nemcsak azt kell elsajátítaniuk, hogyan kell teamben dolgozni, hanem azt is, hogy globális, virtuális networkcsapatban tevékenykedjenek. Ezek a globális virtuális csapatok egyre nagyobb szerepet kapnak az iparban és más jellegű nemzetközi szervezetek tevékenységében.
8. Hatékony és rugalmas rendszer kialakítása F A felsőoktatási intézményeknek képzőtevékenységük során határozottan szakítaniuk kell a ma rájuk jellemző merevséggel, azzal, hogy a változásokat lassan követik. Mivel a globális gazdaságban új iparágak és új témák, problematikák születnek, a felsőoktatási stúdiumoknak rugalmasan kell követniük a folyamatokat, változatosabb tanterveket, kurzusokat kell kínálniuk.
9. Az idő és a tér határainak áttörése F Az információs és kommunikációs technikák széles körű és komplex felhasználásával, weboldalak, videó, különböző szoftverek és sok más eszköz felhasználásával archiválható kurzusanyagokat kell előállítani, amelyek bárhol s bármikor használhatók.
10. Megszűnik a fizikai és a szellemi munka közötti különbség F Minden munkavállalótól megkövetelik az intellektuális tevékenységet a munkafolyamatban. Az információs kor gyári csarnokát aligha lehet majd megkülönböztetni egy számítógépes laboratóriumtól.

A következő feladat, hogy az új gazdaság követelményeire történő felkészítésben a képzés valamennyi területét átfogó együttműködés jöjjön létre, megfelelő szakmai fórumok alakuljanak ki, kutatások, oktatási kísérletek induljanak, tantervek, szoftverek készüljenek az információs és kommunikációs technológiák rendelkezésre álló repertoárjának felhasználásával.

Ennek az együttműködésnek az érzékeltetésére Cogburn egy 1999-ben létrejött - akkor még csak a tervezés stádiumában lévő - virtuális képző szemináriumot ismertetett, amely két neves amerikai és egy dél-afrikai egyetem közös vállalkozásaként szerveződött meg a modern technológiák felhasználásával, amelyek megfelelőnek bizonyultak egy hálózati együttműködési tanulási környezet létrehozására.

Weboldalak készültek, és virtuális oktatói központ létesült. Minden diáktól elvárják, hogy a lehető legszélesebb körben használja ki a virtuális oktatási központot.

Az előadó, aki a világ bármely szegletében lehet, különféle eszközökkel tartja a kapcsolatot a hallgatókkal. Az előadásban van audio, élő web, egyéb kiegészítők (vetítővászon, Java-animáció stb.). A hallgatóság kérdéseket tehet fel, az előadó pedig eldöntheti, hogy azonnal vagy később válaszol a kérdésekre. A virtuális kutatócsoport (globális szindikátus) virtuális hallgatók csoportjaként ül össze, tagjai az előadás alatt kérdéseket tesznek fel egymásnak. Az előadó előre összeállított kérdőívekkel mérheti fel hallgatóságát, de azonnal is "mérheti" a hallgatóság hőfokát, a pillanatnyi megértést és érzéseiket (például azt, hogy túl gyors vagy lassú az előadás).

Tanuljuk meg, hogyan lehetünk a kibertér állampolgárai!

A társadalom fejlődésének ebben a szakaszában, ezen a globális minőségen belül a társadalom minden intézményének meg kell valamilyen módon változnia. A leggyökeresebb változásnak mégis az oktatás, illetve képzés területén kell bekövetkeznie - mondotta előadásában Vincent Mosco, a kanadai Carleton Egyetem újságírás és kommunikáció szak oktatója.

Ugyanakkor a számítógép közvetítette oktatási folyamat még nagyon a kezdetén tart, ha elterjedtségét nézzük. A felszereltség területi megoszlását illetően az életbevágóan fontos hálózati infrastruktúra a világ népességének nagyobb hányada számára nem létezik. Az összes internetszolgáltatás 97 százaléka a fejlett országokban található. Egyelőre a számítógépes fejlődés korai szakaszában járunk, nem is igen reménykedhetünk a helyzet gyors változásában, mert még a telefonok telepítésével sem sikerült legyőzni a történelmileg kialakult egyenlőtlenségeket. 1977 elején a fő telefonvonalak 62 százalékát fejlett országokban installálták. Még ezeken belül is jelentős különbségeket figyelhetünk meg. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban egy számítógépre kilenc diák jut, Japánban és Portugáliában ötven. A hozzáférhetőség területén meglévő mennyiségi különbség miatti aggodalmon kívül még azon is el kell gondolkodni, milyen típusú képzés folyik a kibertérben. Ott zömmel technikai képzés folyik ugyanis, ami a hagyományos oktatásra jellemző egyoldalú, lineáris és passzív megközelítést jelent. Egy széles körű amerikai felmérés szerint az iskolák a hálózatot még igencsak kezdetleges módon használják. Az oktatók még az interneten hozzáférhető hihetetlen mennyiségű információ bűvöletében élnek. Minőségi oldalról közelítve nincs elegendő irányítás, és ami van, az sem elég strukturált ahhoz, hogy szisztematikus tudást építsenek fel a segítségével. A Harvard neveléselmélettel foglalkozó egyik professzora ezzel egyetértve azt mondja, hogy a számítógépeket az alapoktatásban használják a legértelmetlenebbül.

Komoly gondot okoz, hogy egyre több iskolát kapcsolnak rá a világhálóra (az USA-ban 1997-ben 4,3 milliárd dollárt költöttek az iskolai informatikai infrastruktúra fejlesztésére) anélkül, hogy tényleges hatásfelmérést végeztek volna. A folyamat ennek ellenére fékezhetetlenül halad előre, mert remek üzleti lehetőségeket kínál az oktatás ellátása technológiai eszközökkel.

Egyre többen aggódnak amiatt, hogy a kibertér elsősorban kereskedelmi térré alakul, elektronikus bevásárlóközponttá válik, melynek fő célja az e-mail kereskedelem és nem a nyilvános vita vagy az oktatás. 1997-re az internetoldalak egynegyede tisztán kereskedelmi tartalmú volt, de a többi oldal is sok tekintetben kereskedelmi, noha nemzeti vagy más hangzatos címen jelentkezik. Aki tisztán oktatásra akarja használni a kiberteret, kénytelen szembenézni az egyre erősödő kereskedelmi környezettel, amelynek egyetlen célja, hogy az új fogyasztói generációt megtanítsa, hogyan kell elektronikus úton vásárolni.

Anélkül, hogy tagadnánk a technikai és fogyasztói készségek értékét - folytatta a professzor - az online-oktatásnak etikai kötelessége megtanítani, hogyan legyünk a kibertér állampolgárai. Az elektronikus korban az állampolgárság azt is jelenti, hogy a kiberteret nyilvánosságként, vagy "új közjóként" kezeljük, amelyet minden embernek joga van elérni és felhasználni, miközben ki-ki megőrzi személyiségi jogait és biztonságát. Mindezekkel a jogokkal együtt polgári felelősségérzetet kell kialakítani. Az információs társadalomra való valódi nevelés ott kezdődik, hogy megtanítjuk ezeket az alapelveket, és úgy használjuk az internetet, mint az ezeket megvalósító számos eszköz egyikét. A kibertér állampolgárságának kialakításához és gyakorlásához az egyik legfontosabb feltétel a közösségi vagy szabad hálózatok megteremtése, amelyek összehozzák egy közösség lakóit, alapvető információkhoz juttatva őket a szokásos internetes anyagokon kívül.

A kiberteret sokszínűen fel lehet használni, ugyanakkor sok nehézséggel és veszéllyel kell szembenézni. Megerősíthetik a hierarchiát, ha alkalmazásuk során nem kap szerepet az egyenlőség, a részvétel, a magánszféra, a kölcsönös tisztelet és felelősség elve. El kell gondolkodnunk azon is, vajon a technológia önmagában legyőzheti-e az egyenlőség hiányát, illetve az erős kommercializálódást. A tapasztalatok azt sugallják, hogy nem ez történik. Szükség van tehát az állampolgárság elveinek elkötelezett közvetítésére, beleértve azt is, hogy erőteljesen támogatjuk a civil szerveződéseket, a nyilvánosságot. Így a kibertér gazdag közösségi keretet biztosíthat, és a meglevő közösségeket gazdagító eszközzé válhat.

Oktatás a folyamatosan változó világban

Vlagyimir G. Kinelev volt orosz közoktatási miniszter, az Információs Technológia az Oktatásban nevű UNESCO-Intézet igazgatója előadásában a felgyorsult és globálissá vált fejlődés jellemzőit a következő pontokban foglalta össze.

• Az emberiség keresi az egység új alapját. Ebben az egységben nem csak a világpiac vagy meghatározott politikai rend kell hogy szerepeljen. Létre kell jönnie a különböző kultúrák, emberek között egyfajta lelki egységnek is.
• Új elképzelés alakul ki a tudományról, amely meghaladja a jelenlegi, a természettudományokat és a társadalomtudományokat elkülönítő tudományfelfogást, és végre átfogó alapot teremt a tudományok számára.
• A globális fejlődés új módon határozza meg természetes és mesterséges környezetünk, a természet és a civilizáció közötti kapcsolatot.
• Az oktatási rendszereket világszerte át kell alakítani arra az új feladatra, hogy képesek legyenek alkalmazkodni a felnövő generációk a felgyorsult változásokhoz.

Mindezek érdekében

• a tanítás helyébe a nevelésnek kell lépnie;
• egy alapvető tudásbázis megszerzését kell biztosítani, amely az egyén kifejlesztett kreatív képességeinek felhasználásával lehetővé teszi adott feladatok elvégzését.

A hagyományossal szemben a korszerű oktatás olyan kognitív stratégiákkal és formákkal történik, amelyek nemcsak egyetlen tudomány alapján szólnak a vizsgált dologról, jelenségről, folyamatról, hanem voltaképpen felette állnak a szaktudományoknak, illetve szaktárgyaknak, és holisztikus képet adva új lehetőségeket tárnak fel a további megismerőtevékenység számára (eszköztudás).

Az a feladatunk, hogy olyan oktatási kurzusokat, rendszereket és intézményeket hozzunk létre, amelyek biztosítják az átmenetet "az életnek tanulunk" korszakából az "egész életünkön át tanulunk" korszakába. Az új információs és kommunikációs technológiák segítségével lehetővé válnak majd a programozott és számítógépre adaptált tantervek, a kibertérbe való kilépés. Az információt már nem lineárisan, hanem mátrixszerűen prezentáljuk.

A matematikai ismeret például elvezet a képzelőerőnket megmozgató szemiotikához, nyelvészeti matematikához, a kommunikáció és a gondolkodás matematikájához. A fizikai kurzusok megteremtik a fizikai világ modelljét a fejünkben, amit "externalizációnak" nevezhetünk, szemben a hagyományos oktatás jellemzésére használt "internalizációval". A telenetworkre és az intellektuális számítógépes rendszerekre épülő telekommunikációs technológiák megannyi új lehetőséget kínálnak a tanároknak és a tanulóknak egyaránt.

Bolygónk új infrastruktúrájában a számítógépes és információs technológiák új dimenziókat nyitnak az emberi elme előtt. Az információs technológiától elválaszthatatlan élő kommunikáció összeköti ezeket, és megteremti az új kultúra rendszerét. Lehetőség nyílik a távoktatás globális rendszerének kiépítésére, elektronikus rendszerű könyvtárak, illetve egész egyetemek létrehozására. A második évezred alkonyán sem veszített aktualitásából és jelentőségéből a talleyrandi megállapítás: "Az oktatás valóban különleges birodalom, olyan hatás, amelyet egyetlen ember képtelen meghatározni, sőt, még az állam hatóságai sem képesek behatárolni: hatóköre ugyanis mérhetetlen és végtelen."

Globalizáció és felelősség

Az augustinusi kérdésre - "Hol a jövő, szeretném tudni, hol van" - természetszerűen adódó válasz az, hogy a jövő bennünk van - mondotta a konferencia másik orosz résztvevője, Alexander N. Jakovlev történész. Csakhogy az emberiség súlyos ellentmondás szorításában vergődik: míg a tudomány és a technika terén lélegzetelállító magasságokba jutott, társadalmi viselkedése még nem szakadt el véglegesen a barbárságtól. A felszólaló a történelmet információs korszakokban méri, amelyben idő egyenlő az információátadás sebességével. Úgy látja, hogy a "második ábécének", az "interneteződés" korszakának, egy új reneszánsznak a küszöbén állunk.

Ezt a kort az jellemzi, hogy a tudomány és technológia fejlődésének eredményeként átléphetünk "a menedzseri forradalom" korszakából "az intellektuális forradalom korszakába", amelyben a kultúra, a vallás, a tudomány és az életmód majdan integráns egységbe kerül a társadalom és az egyének életével. Nem kapitalizmusban, nem is a szocializmusban, még csak nem is a kettő valamiféle kereszteződésében fogunk élni, hanem a hétköznapi józanság és racionalizmus, a kompetenciák és a felelősség, az individuális szabadság világában, amelyben eltűnnek az államközi határok, amelyben a tudomány és a kultúra biztosítja az ember harmóniáját a természettel, és amikor a társadalom vallásává a humanizmus válik.

Meggyőződése, hogy az internetizáció elkerülhetetlenül elvezet a civilizáció anyagi és szellemi fejlődésének az eddigiektől lényegileg különböző stációjához. Ez a stáció, az ökofejlődés - amelyben a tudás és a humanizmus összekapcsolódik - hozza majd az elszakadást a barbárságtól, amelyben ma élünk.

Az ökofejlődés mint a globális fejlődés iránya megvalósulásában azonban jelentős visszahúzó erők vannak jelen. Ilyen egyrészt az a kényszer, hogy a fejlődő országokra idő előtt, fejlődésük jelentős átugrásával ráerőltetik a fejlett országokra jellemző információs korszakot. Ha a dolgok természetes menetébe beavatkoznak, az súlyos konfliktusokat vetít előre, esetleg soviniszta hisztériát, vérfürdőt. Másrészt az élet értékeinek, ezek felhasználási módjának a globalizálódása az elidegenedés egy sajátos formájával, az univerzalizálódással, a nemzeti kultúrák elhomályosodásával fenyeget. A kultúrát csak az etnikai kultúrák ezreiből összetevődőnek lehet elképzelni, mivel a világ sokszínű, népek és nemzetek színesítik. Csak e sokszínűség megtartásával következhet be minőségileg fejlettebb korszak az emberiség életében. Akkor tudunk a Föld nevű bolygó "hazafiaivá" válni, ha megmaradunk egyben szűkebb közösségeink polgárainak is. E nélkül csak egy újabb fanatikus dogmákra épülő világ monokulturális "fejlődése" képzelhető el, amely az embert nem egy felsőbbrendű cél értelmének, csupán eszköznek tartja.

Az emberiség jövőjének tehát a demokrácia a záloga, s a demokráciában kulcsfontosságú a felelősségvállalás. Napjainkat nem ez jellemzi. A gazdasági nyomás alatt álló média például gyakran türelmetlen, felelőtlenül megsérti az emberi jogokat.

Át kell gondolnunk az életnek, a mások szabadságának és biztonságának védelmével, a politikai élettel, a munka végzésével, az oktatás biztosítottságával, a természettel kapcsolatos felelősségeinket. Az élet globalizációjának és az internetizálásnak a világközösségen belül az emberi felelősség elválaszthatatlan velejárójának kell lennie. Csakis az emberi jogok és a felelősség deklarációja lehet a nagy világformálás alapja.

Az Internet irányítása és etikája

Az Európai Uniónak az információs társadalommal kapcsolatos javaslata elvárja a tagállamoktól, hogy megfelelő törvényi védelmet biztosítsanak minden tevékenységnek, beleértve az új eszközök gyártását és elosztását, a szolgáltatásokat; és tegyék lehetővé, hogy hatékony technológiai intézkedésekkel megakadályozzák a jogtalan használatot, védjék a szerzői jogokat, illetve az ezekhez kapcsolódó egyéb jogokat, továbbá a felhasználói jogokat.

Az új információs technológiák megjelenése három új szabályozási eszközt hívott életre: elsősorban a jog és a törvény szabályoz, amelynek megvan az az előnye, hogy hatékony, és bírósági végzéssel kényszeríteni lehet a végrehajtását, ugyanakkor vannak gyenge pontjai, például az, hogy keveset segít, ha gyakorlati problémákat kell megoldani. A szabályozás második lehetősége az önszabályozás. Ezt a módszert rendszerint azok a szektorok alkalmazzák, ahol a tevékenységben részt vevők között nagyon szoros a kapcsolat, például a pénz világában. Az önszabályozás akkor hatékony, amikor kereskedelmi előnyöket biztosít a résztvevőknek. Amennyiben ez nem történik meg, akkor nagyon nehéz elképzelni, hogy ez a szabályozási rendszer bármilyen formában bárkire kényszeríthető lenne.

A harmadik és egyben a legújabb szabályozási módnak a technológiát jelölik meg, amely magában foglalja a jogi követelményeket, és technológiai eszközökkel tudja ezeket megvalósítani/kényszeríteni. A veszély a következőkben rejlik: Kinek van joga megírni azokat a standardokat, amelyek a gépezetet irányítják? Mert ha csak egy oligarchia dönt azokról a szabályokról, amelyeket a gép alkalmaz, akkor a jogot saját szemszögükből értelmezik, és figyelmen kívül hagyhatják a szabályozás filozófiáját. A felhasználónak kell az "úrnak" lennie, és nem lehet a gép rabszolgája.