„Ez a ’hadtáp’ munkacsoport konkrétan a legnagyobb poén idén. És az egész NKT- őrület legnagyobb vívmánya. Ehhez képest petíciót írni tiszta snassz.”
Az idézet a ReSuli – Tanulóközösségek hálózata nevű Facebook-csoportból származik. A történet, amely mögötte rejlik, egyszerűen összefogalható: A 2019. június 11-én benyújtott köznevelési törvénymódosító javaslat nyomán megkezdődő, majd hetekig éjjel-nappal tartó munkába – értelmezésbe, kommunikációs tervezésbe és ezerszálú, online és hús-vér tájékoztatásba – merült önkéntesek fáradtságát látva a közösség tagjai laza országos minihálózatot szerveztek e hadtest élelmezésére. Az igények felmérésével, főzéssel, szállítással. A „közösség tagjai” azt jelenti, hogy van, aki így lett az.
Szolidaritás jött létre, mert arra volt szükség éppen.
A lapszám képein persze nem 'hadtáposok' és nem ételesdobozok szerepelnek. Hanem legfőképp gyerekek. Olyan gyerekek, akik nem iskolába járnak, hanem egy-egy tanulócsoport tagjai. A képek viszont olyanok, amelyek épp készülhettek volna egy-egy iskolában is. Tudniillik teljesen természetes, hogy a fotókon látható pillanatok – mint vizuális lenyomatok, sugallatok, kinek-mi-ugrik-be-élményforrások – megvalósulhatnának bárhol, hiszen ténylegesen nincs rajtuk semmi különös.
Ez a semmi különös az, ami fájdalmasan és feltűnően nem megy nekünk ma. Félünk hagyni a kis és nagyobb méretű embereket, hogy éljenek, játsszanak, tanuljanak (ezt a kettőt riadt szokásunk elválasztani), örüljenek, szomorkodjanak, és piszkosul szeressenek felelősséget érezni maguk, egymás, illetve a teremtett és az épített világ iránt. Pedig ebből föltétlen döbbenetes mennyiségű különösség születik, amit nem is lehet lefotózni, mert ott legfeljebb annyiban látszana, amennyire már eleve benne volt a semmi különösben.
Ezt hagyni, ez volna a bizalom. De ennek a gondolatnak csak az örül, aki még szeretne bizalmat érezni.
Most olyan időket élünk, amikor az erőink nagy részét elveszi, hogy védekezünk valami ellen. Ezt a valamit legtöbbször „a mások” hordozzák. A mások azok, akik sosem azt csinálják, ami nekünk jó. Ők azok, akiket ki kell oktatni, vagy akik kioktatnak minket, ők azok, akiket szűrni, képezni, felzárkóztatni, ellenőrizni, irányítani és korlátozni kell – vagy akik ugyanezt akarják tenni velünk.
De van olyan, amikor hirtelen nem tudjuk, melyik a „mi” és melyik az „ők”. Lehet, hogy ők is mi vagyunk?
Ennek a kérdésnek lehetne örülni, mert akkor lehet lépni a szolidaritás felé.
A képeket és a címlapon szereplő fotót a ReSulitól kaptuk. A képek melletti idézetek a közösség 2019 nyári hónapjaiban zajlott facebookos beszélgetéseinek részletei. Láthatók-olvashatók a 39., 48., 65., 77., 95., 101., 106., 114. és 135. oldalon. (VA)
