Lapszámunkban Fazekas Barbara Toldi énekeihez, a 2013–14-es tanévben készített illusztrációit közöljük. Barbara a monori Kossuth Lajos Általános Iskolában volt a diákom, s amikor a Fehérlófiát tárgyaltuk ötödikben, az előző tanév elején, talán jókedvéből, talán a biztatásomra, rajzot készített a meséhez. Ekkor egyeztünk meg abban, hogy neki ezentúl „kötelessége” lesz sok-sok rajzot készíteni, hiszen annyira öröm volt látni, milyen ügyes, mennyire megható őszinteséggel szól a rajza egyszerre saját magáról, és persze a tárgyáról is. Így 2012–13-ban a János vitéz fejezeteihez készített rajzokat, majd a következő évben a Toldihoz. Rajzai bemutatása a magyarórák ünnepi pillanatait jelentette, legalábbis az én emlékeim szerint (hiszen azért volt miattuk némi irigység is), de, ahogy Toldinak sem akadt vetélytársa, úgy Barbara is egyedül vitte végig ezt a nagy vállalkozást. A megbeszélések tanulságosak voltak, sokféleképp, a rajzok bájossága és sajátos (gyermeki) teljességének élményén túl minden rajza egy szabad, dolgos, csendes, képzeletgazdag tanulói személyiség szép tanúsága volt (értelmezem utólag), alkalmat adtak az elemzésre, mindenféle változatban, ráadásul még azt is tárgyalhattuk, hogyan lesz Barbaránál az olvasmány belsővé vált képeinek kivetítésekor valahogy más az ének, mint a szöveg szerint.
Talán önző voltam, talán elítélhető is emiatt, de ezeket a rajzokat nem adtam vissza az alkotójuknak (hogy más osztályoknak is megmutathassam őket, hogy együtt legyenek, hogy elővehetők legyenek), igaz, nem kérte vissza őket, de talán inkább nem is merte, ezt soha nem tisztáztuk, s én ugyan féltve őrzöm a gyűjteményt, de azzal a tudattal, hogy nem az enyém, nálam csak letétben van, hogy majd visszaadhassam alkotójuknak egyszer, ajándékként önmagától, és átadhassam másoknak is, hadd szolgáljon örömükre, érezvén a sugárzását annak a szeretetnek, játékosságnak, gondosságnak, odaadásnak, figyelemnek, a részletekkel való bajlódásnak, ami nekem tanárként, az irodalom neveltjeként, pedagógusként sokat ért, sokat jelentett.
Aztán eljöttem a Kossuth Iskolából, nem találkoztunk, Barbara azóta már gimnazista, szemüveget sem hord, meg sem ismerném talán, ritkán rajzol, jó diák.
„Szorgalmi” munkáit Arany János születésének 200 évfordulójára közöljük, talán azt is jelezve, hogy Arany Toldija (is, sok más művével együtt) kilépett az emberöltők távolából, és költői pásztortüze ma is lobog. Oda lehet mellé kuporodni.
A rajzokat sorrendben közöljük, a címlapon az Előhang illusztrációja látható, a többi a 15., 33., 50., 65., 96., 106., 117. és a 143. oldalakon.
Takács Géza
