(Fölülni a korlátra)
Ebben a lapszámban a budapesti Deák17 Galériában 2016 tavaszán rendezett GYIK40 kiállításon készült fotóim láthatók szubjektív jegyzetekkel (a 16., 39., 88., 89., 105. és 143. oldalakon), amelyekhez a felvezető idézeteket Kárpáti Andrea: Esztétikai nevelés az új képkorszakban című írásából kölcsönöztem. Ugyanezen a kiállításon készültek az egy-egy mondattal kísért képek is (a 87., 115., 123., 127. és 136. oldalakon).
A GYIK Műhely kiállítására az utolsó előtti nyitvatartási napon érkeztem.
Még nem volt szó jegyzetekről, nem volt feladatom, csak nyitottságot és bizalmat éreztem. Nem tudtam, mit fogok látni, de tudtam, hogy olyasmit, aminek egyszerre van köze a szabadsághoz és a gyerekekhez. Ez pedig ma nem kicsi és nem gyakori lehetőség.
Amikor a jegyzeteket írni kezdtem, rendre túlcsordult a szövegem. Nem a pedagógus szólalt meg belőlem, hanem a gyerek. Az alkotás azonban röviden, egy GYIK-videóban hallott kifejezéssel: a szabadságtudat önkorlátozó tevékenysége. Kerestem hát a korlátokat, elég kevés reménnyel; képtelen voltam irányítani magam. Aztán kitaláltam, hogy ugyanannyi szóból építem fel minden szövegemet. Megszámoltam az első, nagyjából elkészültet: pontosan 111 szóból állt. Találtam mindjárt hozzá bulvárfilozófiai tételt is: „A 111-es szám olyan, mint egy villanólámpa vakító fénye. Azt jelenti, hogy a Világegyetem éppen »lefényképezte« a gondolataidat, és most anyagi formába önti őket.” Ami engem ugyanahhoz a felismeréshez vezetett el, mint André Malraux dísztelen mondata: „Bár gyakran művészi értékeket mutat fel, a gyermek nem művész, hiszen tehetsége irányítja őt, s nem ő
a tehetségét.”
Honnét valók a Világegyetem lesifotói és ki vezeti a tehetség bábelőadásait? Nem tudhatjuk. Annyi biztos: ezek megtörténnek velünk. Ma már rólunk szóló képek, színjátékok tengerében úszunk. Mégsem muszáj csak sodródnunk. A parttalanságban épp alkotói szabadságunk az a korlát, amelyre ha akarunk, fölkapaszkodunk, s ott ülve-billegve (mintha játszótéren) ennek a tengernek hullámait hallgatjuk, szemléljük és csodáljuk, beszélünk róla. Persze dönthetünk arról, részt veszünk-e ebben a jóféle, aktív, örömteli és közös elidegenedésben. Ehhez a döntéshez egy felnőttnek nincs szüksége semmire, a gyereknek viszont szüksége van hozzá a felnőtt szabadságára.
Veszprémi Attila
