A képekről
„TUDÁS – HATALOM"
Iskolai tárgyú sajtófotók a hatvanas évekből
(Ez az írás az Európai Oktatáskutatási Szövetség 2015. szeptember 7–11. között Budapesten tartott konferenciájára (ECER) készült kiállítás bevezetője. Lapszámunkban – a 14., 35., 63., 67., 87., 91., 123., 140. és 143. oldalon – a kiállítás képei láthatók.)
Az OFI Pedagógiai Könyvtár és Múzeum több mint százezres fotógyűjteményéből itt és most tíz fénykép képviseli az 1960-as évek első öt évének oktatásügyét, oktatáspolitikáját, iskolaépítéseit, a gyermekek valós vagy vélt hétköznapjait, „pártunk és kormányunk” ideológiáját. A képeken a Magyar Távirati Iroda (MTI) működését és az ott dolgozó fotósok egyéni stílusát, művészi és dokumentarista tevékenységét láthatjuk. Több mint ötven év távlatából tetten érhetjük a fotográfusok időnként a képben elrejtett fricskáit, egyéni véleményét is.
A figyelmes képelemzés és a hivatalos sajtószövegek, valamint a képaláírások összevetése ízelítőt ad a kor hétköznapi, reális és ideologikusan elvárt gyakorlatáról, mindezek keverékéről.
Egy bizonyos: ezek a pedagógusok, ezek a diákok, gyermekek (a ma ötvenes, hatvanas éveikben járók) akkor és ott éltek. Kommunista ideológiával vagy anélkül, de tették a dolgukat, neveltek és oktattak, nevelődtek és okosodtak.
Az 1956-os forradalom bukása után az Oktatási Minisztérium visszavonta átfogó oktatásügyi reformterveit. A Szovjetunióra vonatkozó részek visszakerültek a történelemtankönyvekbe, újra kötelező lett az orosz nyelv oktatása, és megszüntették a szabad vallásoktatást. Az iskolai nevelő munka a tudományos világnézet szellemében kellett, hogy folyjon, ismét előírás lett a marxista-leninista ideológia. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1957-ben határozatot hozott az ifjúság ideológiai neveléséről. Újra előkerült az „osztályidegen” kategória, és adminisztratív eszközökkel befolyásolták a munkás- és parasztszármazású fiatalok továbbtanulási lehetőségét. A 20. század elején elindult szlöjd – a kézügyesség – tantárgy utódaként megjelent a munkára nevelés tanórája: a gyakorlati foglalkozás. Ennek keretében a gimnazisták heti egy napot fizikai munkával töltöttek egy-egy üzemben, hogy ezzel is felkészítsék őket a termelőmunkában való részvételre. Az 1963-as Tanterv és utasítás szerint az általános iskola célja és feladata, „hogy megalapozza a kommunista ember személyiségének kialakítását.”
A kor egyik legnagyobb vívmányának tartott 8 osztályos általános iskola elterjedésének objektív akadályai voltak: rengeteg tanterem hiányzott hozzá. Elkezdték a vidéki 1-2 tantermes osztatlan iskolák bővítését, azzal a céllal, hogy a településen belül legyenek meg a nyolc tanulócsoport külön nevelésének tárgyi feltételei. Az elkészült típustervek alapján sorra épültek a falvakban a 8–12 tantermes, míg a városokban a 12–16 tantermes iskolák. Kísérletképpen épültek 24 tantermes „mamut”iskolák is. Huszonöt év alatt mintegy 9200 új általános iskolai tanterem készült el, és 5000 szükségtantermet alakítottak ki a tanácsok, eredetileg nem iskolának készült épületekben. A 20. század során két hasonló volumenű iskolaépítési program zajlott, az egyik az 1910–1913 között a Bárczy-féle székesfővárosi, illetve az 1920-as évek Klebelsberg-féle tanyasi és falusi iskolaépítési program.
A hatalom nagy igyekezettel megteremtette a tudás és a nevelés helyszínét: a szocialista iskolaépületet. Többségükben már rendelkezésre álltak – a tantermeken és az egy-két adminisztrációs helyiségen kívül – tanulószobák, külön szertárak, úttörőszobák, igazgatói irodák és nevelői szobák. A nyolc- – vagy ennél több – tantermes iskolákban tornaterem, öltöző, mosdó, konyhaüzem, étkező, orvosi szoba, műhelyterem, központi fűtés és könyvtár segítette a szocialista „kiművelt emberfők” nevelését.
A tanulók „második otthonáról”, az új szocialista iskoláról, az ott zajló munkáról tudósítani is kellett. Ez – több más téma mellett – a Magyar Távirati Iroda feladata volt. Budapesten, a Tanács körúton az MTI Fotó kirakatában óriási faliújságon sorakoztak a fényképek cserélhető fémkeretekben, alattuk a hivatalos szövegekkel. Az utca népe meg-megállt és végignézte ezt a szerkesztett „képregényt,” miközben várták a 9-es busz érkezését. A faliújság kisebb (tízképes) változatát üzemek, gyárak rendelték meg. A szakorvosi rendelőkben, közintézményekben is jelen voltak ezek az MTI Híradók, így szinte mindenki láthatta, olvashatta azokat.
Az 1960-as évek MTI fényképészeinek többsége a magyaros stíluson nőtt fel. Gyakori volt, hogy mestereiket követve – „gyöngyös-bokrétás” módon – a „libák tollán megcsillanó napfényt” koncentrálták a téma középpontjába, és ezt a veretes kompozíciót ültették át az akkor már erősen elvárt szocialista realizmusba. Legtöbb esetben a fotográfus – a zársebesség és a blende megadása mellett –- beállította a fényképek szereplőit, néha kellékeit is, elképzelései szerint megrendezte a témát. A képek pontosan datáltak, azonban készítőjüket csak monogram jelöli. A fényképek hivatalosan és kötelezően megadott szövege két részre oszlott, a kiemelt központi esemény, hír megnevezésére és a konkrét képcímre.
Az itt kiállított fényképek sajtófotósai is így kapták meg feladatul a témát, a központi gondolatot, és indultak a helyszínre elkészíteni a felvételt a szocialista iskolaépítés és a népi demokratikus oktatásügy reformjainak sikereiről: így kukucskálnak be kíváncsian egy új tanterembe a kisdiákok Miskolcon; így vonulnak a frissen megépült lakótelep házai előtt a csepeli iskolások, hogy megismerkedjenek a termelőszövetkezeti élettel; így szemez egymással, teljes iskolai szerelésben (kantáros nadrágban, iskolaköpenyben, hátitáskával és fehér ingben) egy elsős kislány és kisfiú; így szédülnek bele a lányok a simizésbe (sörgés); így kortyolnak vizet a 9 millióból épített budapesti iskola modern ivókútjából; így kezdi iskolásnapjait Varga Terike spiccen nyújtózkodva a táblánál; így tette lehetővé a koedukáció a lány és fiú intim közeledését egy fülbesúgás erejéig; így gyönyörködhetnek az első tanítási napon a kiselsősök az új, ingyenes, még bekötetlen tankönyveikben; így cserélnek utcai cipőt papucsra, karszalagos diákfelügyelők kontrolljával a megye legtisztább iskolájában; és így komponálódott meg az egyik képen a TUDÁS – HATALOM háromszög-elrendezés. Egy látens tartalom, egy lehetséges ikonográfiai interpretáció (a képet lásd: 34. o.):
- balra a gyermek és felette az elvárás, a TUDÁS,
- jobbra a pedagógus, felette a HATALOM,
- szoros szemkontaktus, tekintélyelvűség,
- maga a jelmondat: A TUDÁS – HATALOM,
- a háromszög csúcsán pedig a Kádár-címer.
A rendszer elvárása? A fotós gondolatai? A néző reflexiója?
Sajtófotók az 1960-as évekből.