Lapszámunk képei ezúttal még az elmúlt tanév végén, vagyis idén júniusban készültek. Kisnánán jártam egy történelmi vetélkedő vendégeként. A helyszín a vár volt, a későközépkori magyar nemesi rezidenciák egyik legszebb emléke.
A meghívó sokat ígért, nem hagyományos tanulmányi vetélkedőt, úgy tűnt, itt az ügyesség, a bátorság, a leleményesség, a cselekvőkészség, a jó együttműködés dönt majd a csapatok között, hiszen olyasféle próbákon kellett helytállni, melyek mind Mátyás korának mindennapi életét idézték fel.
A meghívó szerint a 7-8. osztályosok számára kiírt „Meghalt Mátyás király, oda az igazság!” című vetélkedőre 45 csapat jelentkezett 30 iskolából. 12 négy fős csapat jutott a nánai döntőbe a következő iskolákból: Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Heves; Hevesi Általános Iskola és AMI Körzeti Tagiskolája; Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger; Berze Nagy János Gimnázium, Szakiskola és Kollégium, Gyöngyös; Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola; Felső Mátrai Zakopszki László Általános Iskola és Óvoda, Mátraszentimre; Visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola; Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola; Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola.
A rendezvény a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulhatott meg, és a Kisnánai Szent Imre Általános Iskola volt a házigazda, az iskola tanárai és diákjai segítették a verseny lebonyolítását, korabeli ruhákba öltözve. De volt még másféle segítség is: az Egri Vitézlő Oskola tagjai és a Nánai Sólymos Vitézek, valamint a kisnánai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat hagyományőrző népdalkörének tagjai.
A rendezvényt az Egri Vitézlő Oskola fegyveres bemutatója és a Nánai Sólymos Vitézek Boszorkányversenye és Zokni-csatája színesítette.
A Vitézkedők próbája elnevezésű döntőn a versenyzők összemérték ügyességüket gólyalábon, kelevéz-dobásban, íjászatban, vívásban, botbirkózásban, reneszánsz táncban, LOGI-VÁR építésben, rózsaablak-készítésben és a nánai ízvilágot tükröző krumplis fánk elkészítésében. (Az ügyességi próbák mellett számot adtak a fordulók során megszerzett ismereteikből történelmi totó, időgép és térképismeret formájában.) A címlapon és a belső oldalakon (22., 29., 60., 83., 90., 137. o.) a vetélkedőből láthatók jelenetek.
Elfogult összeállításban, ugyanis a képen többnyire roma diákok láthatók, bár nem ők voltak többségben, de nekem az ő szereplésük különleges élmény volt, mert ittlétük nem csak természetesnek és magától értetődőnek tűnt, hanem egyúttal a magyar történelem szimbolikus újraelosztásának is. (TG)