A határon túli nyelvhasználat és a határon túl használt tankönyvek nyelvezetének összefüggései
ÖSSZEFOGLALÓ
E rövid tanulmány alapja az az előadás, mely a fenti címmel hangzott el 2018. november 21-én Az anyanyelvi nevelés közös lehetőségei és dilemmái konferencián, melyet a Magyar Nyelvstratégiai Intézet és az Eszterházy Károly Egyetem – Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közösen szervezett.
A tanulmány első felében általában szólok a nyelvről és a nyelvhasználatról, leginkább nyelvfilozófiai, illetve kognitív szempontból. Ezután kitérek azoknak a kérdőíveknek a bemutatására, melyeket egy próbakutatás részeként küldtünk a Külhoni Magyar Oktatási Tanács tagjainak. A cél az volt, hogy betekintést nyerjünk a határon túl használt tankönyvek anyanyelvi neveléshez kapcsolódó legaktuálisabb problémáiba, kezdve olyan alapvetőkkel, mint például a tankönyvek összeállításának, beszerzésének lehetőségei, jogi háttere, s folytatva konkrét nyelvészeti kérdésekkel, mint például azok, amelyek a terminológiahasználatra vonatkoznak. Zárásul olyan nyelvi, nyelvhasználati összefüggésekre kívánok rávilágítani, melyek – reményeim szerint – mind a szakma, mind a közigazgatás számára hasznosak lehetnek, s így további kutatásoknak, felméréseknek adhatnak teret.