A civil szervezetek szerepe a társadalmi folyamatokban és a szemléletformálásban

Szemléletformálás mint csodaszer?

Manapság divattá vált mindenféle társadalmi bajunk egyetlen, üdvözítő megoldásaként ezt az eléggé ködös, megfoghatatlan, de igen jól hangzó kifejezést hangoztatni. Általa ugyanis könnyedén lesöpörhetjük a felelősséget, hiszen nem mi tesszük rosszul a dolgunkat, hanem a társadalom nem akarja megérteni a jobbításra vonatkozó elképzeléseinket. A társadalom rosszul gondolkodik, rossz a szemlélete. Ja, kérem, mi nem tehetünk arról, hogy a társadalom helytelen nézeteket vall, rosszul látja a dolgokat, ezért rosszul is mennek a dolgok. Tessék átalakulni, megváltozni, és majd akkor minden a kívántaknak megfelelően fog történni.

Akkor most mi is van ezzel a szemléletformálással? Kell ez nekünk? Jó ez nekünk, vagy el vele?

Kell, mert bármennyire is közhelyes, az átalakulásra szükség van, és ennek első lépése a szemlélet átalakulása. Mert amíg csak kényszerből vagy törvényi kötelezettségből teszünk lépéseket, és nincs mögöttea dolgok lényegének megértése és az ügy iránti elkötelezettség – merthogy ez a szemléletformálás igazi célja –, addig valóban csak kényszermegoldások születhetnek.

Erre példa az 1993-as közoktatási törvény és gyakorlati megvalósulása. A törvény a gyermeki jogok maximális figyelembevételével született, és valóban gyermekbarát. Mégis tízéves érvénybelépése után még mindig vannak olyan intézmények, oktatásban dolgozó szakemberek, akik hallani sem akarnak integrációról és főként nem az inkluzív befogadásról.^[1]

A törvények magukban tehát nem elegendőek a szemlélet mélyebb gyökerű átalakításához.

A szemléletalakulás mikortól nevezhető szemléletformálásnak?

Amikor már nemcsak hagyják, hogy a társadalom magától alakuljon át (mert alakul az magától is, csak nem biztos, hogy a legmegfelelőbb irányba), hanem – felismerve, hogy a szemléletet tudatosan is lehet alakítani – tesznek is érte. Csak nem mindegy, hogy hogyan. Tenni ugyanis hasznosan és jól is lehet, meg ártón is.

Milyen veszélyei lehetnek a szemléletformálásnak?

Az emberi tudat formálásával a közfeladatokat ellátó rendszereken túl (oktatás, egészségügy, szociális szféra) komoly iparágak is foglalkoznak (a reklám- és médiaipar, valamint természetesen a politika). Megvannak ennek is a megfelelő eszközei, módszerei. Naponta saját bőrünkön és pénztárcánkon érezzük, milyen nagy üzlet van benne.

A társadalmi tudat formálása, a szemlélet alakítása felelősségteljes munka, mert vissza is lehet élni vele. Gondoljunk csak a háborús propagandákra, az információk torzítására, melyek rávilágítanak a politikusok és a médiában dolgozók felelősségére. Számtalan példa van arra (különösen a kereskedelmi televíziós csatornák esetében), hogy anyagi megfontolásból vagy politikai érdekek miatt úgy nyirbálnak meg híreket, nyilatkozatokat, hogy egészen más – sokszor nagyon ártalmas, hitelt romboló – tartalom, mondanivaló kerül ki belőle, és így rossz irányt vesz a szemléletformálás.

Mikor beszélhetünk jó irányú szemléletformálásról?

Amikor a tudatos szemléletformálás arra irányul, hogy az egyének tudatába tartósan beépüljenek olyan értékek, melyek a társadalmi együttélést jobbá, humánusabbá teszik.

Egy példa: 2003 februárjában a Fővárosi Önkormányzat konferenciát rendezett a fővárosban élő tanulási, magatartási zavarokkal küzdő, úgynevezett nehezen kezelhető gyermekek ellátásának, iskoláztatásának kaotikus állapotáról.

A főváros évek óta próbál – jelentős anyagi áldozatot is vállalva – tenni ezekért a gyerekekért, családjaikért, valamint a velük foglalkozó pedagógusok és a gyerekek ellátásába bekapcsolódó egyéb szakemberek, intézmények és civil szervezetek megsegítéséért. Ez a konferencia is e cél szolgálatában állt. Éppen ezért felsorakoztatta a teljes szakmai kört, beleértve a feladatellátásban érintett önkormányzati szakembereket és a témával foglalkozó civil szervezetek képviselőit is.

A konferencia végkicsengése az volt, hogy a gyerekek jobb ellátásában csak akkor lehet áttörő eredményt elérni, ha a hárítási mechanizmusok helyett befogadásra képessé tesszük az intézményeket.

Csak így lehet SZEMLÉLETFORMÁLÁSRÓL beszélni!!!

  Egy konferencia is lehet a szemléletformálás eszköze?

Igen. A főváros ennek a konferenciának a megrendezésével – már csak azzal, hogy felvetette a témát, abban ismereteket, információkat nyújtott, majd fórumot, nyilvánosságot adott a különféle vélemények megjelenítésének, összecsapásának, és lehetővé tette a konklúziók levonását – komoly lépést tett a SZEMLÉLETFORMÁLÁS érdekében.

Hogyan tud a civil társadalom a társadalmi folyamatok alakításában, szemléletformálásában szerepet vállalni?

A Magyar Köztársaság Alkotmánya, valamint a köznyelvben csak „nonprofit” törvénynek becézett (hivatalosan az Egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény) jelentős jogokat adott a társadalom tagjainak ahhoz, hogy ne csak felülről irányítsák, formálják őket, hanem egyénként megfogalmazott gondolataik, az egyének szervezetbe tömörülésével törvényes meghallgatásra találjanak.

Egy szervezet a törvény szerint csak akkor jegyezhető be, ha legalább 10 tagot tud igazolni. Ha minden szervezet csak a kötelező 10 követőjét sorakoztatja fel, már akkor is az 50 ezret közelítő szervezetek számát figyelembe véve, félmillió állampolgár fejezi ki ebben a formában azon véleményét, hogy részt kíván venni a társadalmi folyamatokban.

Az 1997-es közhasznú törvény^[2] tovább finomította a civil társadalom szabályozását azzal, hogy „közhasznú, illetve kiemelten közhasznú szervezetekként” megnevezte – és ezzel együtt el is ismerte – a köz javáért dolgozó, közfeladatokat ellátó, „humánszolgáltatást” biztosító szervezeteket. Meghatározta 21 tevékenységi körben a közfeladatokat, és ezek ellátásához további kedvezményeket biztosított.

Milyen szerepük van a civil szervezeteknek a szemléletformálásban?

Az egész társadalmat lefedik, az élet minden területén megnyilvánul az önszerveződés igénye. Bélyeggyűjtők klubja, lokálpatrióta, városszépítő egyletek, sportkörök, a beteg gyerekeket segítő alapítványok, az egy-egy szakmát tömörítő, érdekképviseletet is felvállaló egyesületek. Sorolhatnánk napestig a különféle érdeklődésű, elkötelezettségű csoportosulásokat. Még a „harcos” békepárti tüntetések mögött is nagyobb részt civil szervezetek állnak.

A civil szervezetek tulajdonképpen magát a társadalmat képezik le, és miközben a társadalmat formálják, eközben saját maguk is alakulnak.

A közhasznú törvény kizárja a politikai elköteleződést is, így az ebbe a körbe bejelentkezett szervezetek politikamentes, mindenkitől független, folytonos, célirányos működésükkel biztosítani tudják a négyéves ciklusokhoz kötött politikai irányítás mögött, illetve mellett az állandóságot, szakmai szervezetek esetében a stabil szakmai hátteret. Éppen ezért értelmes kormányzati hozzáállás esetén a vezetők nagyon is számítanak, adnak a civil szervezetek munkájára és támogatják működésüket!

Mit tudnak a „civilek”?

A civil szervezeteket nem kötik túlzottan szigorú jogszabályok, ezért rugalmasak, gyorsan tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, és olyan hiányterületeken is pillanatok alatt képesek megjelenni, ahol a kormányzati, közigazgatási szervezetek, állami intézmények nem éppen „problémaérzékenyek”, vagy merev szabályozásuk, bürokratikusságuk miatti lassúságuknál fogva sokkal nehezebben lépnek. Így a civil szervezetek állandó kontrollt jelentenek. Indikátorként azonnal jelzik, ha valami nem jól szabályozott, nem jól működik, ha érdeksérelem történik.

Jó példával járnak elől, és a társadalmi változásokra erjesztően hatnak.

Számok, adatok

A következő adatok magukért beszélnek, és jelzik, hogy hol mutatkozik hiány az ellátásban.

A civil szervezetek száma 1990-től megnégyszereződött, az 1990-es évek vége felé tetőzött, akkor meghaladta az ötvenezres nagyságrendet. A KSH e témában a legfrissebb adatokat^[3] a 2000. évről adta ki, mely szerint ekkor már „csak” 47 144 nonprofit szervezet volt bejegyezve. Ebből az egyesületek 48%-ot, az alapítványok 42%-ot tettek ki. A csökkenés jelzésértékű. Valószínűleg az egyre nehezebbé váló körülmények kedvezőtlen hatása érezhető itt is.

Szintén jelzésértékű az az adat, hogy miközben csökken a szervezetek száma, az oktatási célú szervezeteké^[4] évről évre nő. Összevetve az 1996-os felmérés adataival^[5], az akkori 5105 szervezettel szemben 2000-ben 6866 foglalkozott valamilyen szinten oktatással (oktatási szolgáltatás, oktatásszervezés, módszertani fejlesztés, a szakterület érdekvédelme stb.).

A fővárosi konferencián elhangzottakból kiderült, hogy a csökkenő gyermekpopuláción belül a nehezen kezelhető gyerekek száma nő, és csupán a fővárosban mintegy ezer tanuló „csak” alapítványi iskolában képes megmaradni, eredményesen tanulni. Az állami, önkormányzati intézményekbe járó gyerekek szülei is sorra alakítják az iskolát segítő alapítványokat, ezzel pótolva az iskola szűkös bevételeit. Mindez összecseng azzal, hogy egyre több a gyerekek oktatásában tevékenykedő alapítványok száma. 2000-ben a 6866 oktatási célú szervezetből 4547 ilyen alapítvány volt, és egyesületi formában 133 próbált segíteni.

A szervezetek legtöbbje nehéz anyagi körülmények között küszködik, különösen az egyesületek. A 6866 oktatási szervezet közül mindössze 1257 (18%!) tudott pályázati úton támogatást szerezni mintegy 70 millió forint értékben. Az oktatási szervezetek tagdíjakból 55,7 millió Ft, vállalati támogatásból (többnyire szponzorok) 4378,4 millió Ft bevételre tettek szert. Ha összesítjük a bevételeket, ez szervezetenként átlagban, éves viszonylatban 656 ezer Ft-ot jelent, ami nem fedezi a kiadásokat. Különösen nem a nevelési-oktatási intézmények működtetését. Ezért is kényszerülnek alapítványi támogatást, speciális szolgáltatásaikért pedig térítési díjat kérni.

Még egy árulkodó adat szóljon arról, hogy ezek a szervezetek milyen körülmények között végzik tevékenységüket.

A szervezetek létének legkritikusabb pontja a humán erőforrások^[6] biztosítása. A 6866 szervezet közül mindössze 575 (8%!) tud munkatársat alkalmazni, miközben az állami feladatellátásból igen tetemes részt vállalnak át. Már 1996-ban is 57 ezer tanuló és 6 ezer pedagógus részesült alapítványi támogatásban, ennek egy főre jutó értéke több mint 17 ezer forint volt akkor, természetbeni támogatásban közel 4 ezer iskola és 39 ezer magánszemély részesült. Ezek a számok azóta csak tovább növekedtek.

Megszállottság kell?

Külön kell foglalkozni azokkal a kimondottan nem bevételorientált nonprofit szervezetekkel, melyek a legkritikusabb kérdésekkel is hajlandók foglalkozni. „Úttörő” szerepet vállalva – a Magán- és Alapítványi Iskolák Egyesülete megfogalmazásában –, „altruista módon” heroikus küzdelmet folytatnak egy-egy új projekt bevezetéséért, újfajta szolgáltatás szigorú pénzügyi korlátok közötti és egyéb nehézségek ellenére történő működtetéséért. Nem véletlen, hogy például az alapítványi iskolák, illetve más közoktatás mentén szerveződő civil szervezetek jelentős része olyan nehezen kezelhető, szociálisan vagy mentálisan hátrányos helyzetű, illetve deviáns gyermekekkel foglalkozik, akik a többségi iskolákban eleve elutasításra vagy kudarcra lennének ítélve. Az ilyen szervezetek vezetői rendszerint az ügy iránt elkötelezett, nagyon erős szakmai identitású, kiváló szakemberek, akik valami újat, rendhagyót, különleges minőségűt akarnak csinálni, és a jóval merevebb irányítású állami vagy önkormányzati fenntartású intézményekben nincs lehetőségük elképzeléseik megvalósítására.

Konklúzió

A nonprofit szervezetek mint a civil társadalom intézményei tehát megkérdőjelezhetik az állam döntési monopóliumát, és saját elképzeléseiknek megfelelően vehetnek részt a társadalompolitika formálásában.^[7]

Technikák

• A kikényszerítés stratégiája: alternatív, innovatív vagy egyszerűen hiányzó szolgáltatások önálló beindítása s az állami támogatás prózai, mindennapos érdekérvényesítési küzdelmek során történő megszerzése.
• Védekező jellegű, nyílt érdekérvényesítés: a kormányzati kezdeményezésekre reagáló, visszacsatolás jellegű akciók.
• Kezdeményező jellegű, dinamikus, kreatív, nyílt érdekérvényesítés: saját elképzeléseken alapuló, önálló kezdeményezések, eredeti elgondolások, hosszú távú koncepciók kidolgozása.

Ha tehát a nonprofit szervezetek hatást kívánnak gyakorolni a döntésekre, szerepet kívánnak vállalni a közvélemény formálásában, akkor figyelemmel kell kísérniük a politikai és szabályozási vitákat, hozzá kell férniük a különböző kormányzati szinteken készülő javaslatokhoz, előterjesztéshez, képesnek kell lenniük a megszerzett dokumentumok elemzésére, el kell igazodniuk a döntéshozók között, ápolniuk kell a kapcsolatokat a politikusokkal, kormányhivatalokkal és az adott esetben szövetségesnek számító nonprofit szervezetekkel. Ugyanakkor a nonprofit szervezeteknek joguk van ahhoz, hogy ne csak a kormányzati programokat kritizálják, hanem maguk is vessenek fel kérdéseket, javasoljanak megoldásokat és stratégiákat. (Ez is a SZEMLÉLETFORMÁLÁS egyik, igen jelentős hatású eszköze.) Kezdeményezőként kell fellépniük minden olyan esetben, amikor vezetőik, tagjaik és támogatóik szakmai hozzáértése ezt lehetővé teszi, s valószínűsíthető, hogy az általuk kidolgozott javaslat élvezi a társadalom szélesebb körének támogatását.

Hogy néz ki mindez a gyakorlatban?

Egy konkrét példán, a POZITÍV Országos Szakmai Egyesület bemutatásán keresztül kívánom szemléltetni a fentiek megvalósulását a gyakorlatban.

A POZITÍV Országos Szakmai Egyesület a nehezen kezelhető gyerekek megsegítésére

Hogyan indult?

Amikor még a média komolyan gondolta a „közszolgálatiságot”, azaz a „Közért lenni, azért tenni” elvet, a Magyar Televízió akkori vezetésének köszönhetően lehetőséget kapott egy, az ügy iránt saját érintettsége révén is elkötelezett szakmai csapat, hogy olyan műsorsorozatot indítson, amely a nehezen kezelhető gyerekek problémáival foglalkozik. A szakmai mentor Huba Judit gyógypedagógus volt, magam pedagógiai és közoktatási szakújságírói végzettségű lévén, az MTV munkatársaként a műsor szerkesztését, vezetését vállaltam. A kilenc éven át, kétheti rendszerességgel, 20 perc hosszúságban futó „POZITÍV, avagy nehezen kezelhető?!” hatszázezres állandó nézőtábort mondhatott magáénak, sok lelkes és igen kiváló szakembert ismerhettünk meg általa.

A forgatások során járva az országot azt tapasztaltuk, hogy a tanulási, magatartási zavarok felismerésében, kezelésében addigra már nagyon sok gyakorlati tapasztalat gyűlt össze. Egyre többen foglalkoztak ezzel a problémakörrel, de ezek az emberek nézeteikkel a szakmán belül egyedül maradtak, amolyan csudabogaraknak számítottak.

Sajnos ez idő tájt még komoly szakmai körökben is olyan nézetek uralkodtak, hogy nincs is ilyen zavar, és csupán a szülők és a gyenge felkészültségű pedagógusok nevelési hiányosságainak tudhatók be a különféle tanulási, magatartási problémák. Az ilyen gondokkal küszködő gyerekeket egyszerűen csak „rossznak, lustának” minősítették. Másik igen elterjedt nézet hírhedt mondása volt a „Ne tessék aggódni anyuka, majd kinövi a gyerek”.

Ezért úgy gondoltuk, fontos lenne a közvéleménnyel – beleértve az elutasító szakmai csoportokat is – megismertetni a gyerekek tanulási, magatartási nehézségének igazi okait, bemutatni a példaértékű szakmai kezdeményezéseket, összekapcsolni és koordinálni ezeket a „szigeteket”. Ezzel a fajta SZEMLÉLETFORMÁLÁSSAL hatékonyabbá lehetne tenni a munkát, és jelentősen javulna az ellátás minősége is.

A műsor elementáris erővel hatott a társadalomra. Egyre többen kerestek meg gondjaikkal, javaslataikkal vagy már kipróbált módszerekkel, működő szolgáltatásokkal.

Szélsőséges indulatokat is kiváltott. Támogató és tagadó csoportok alakultak. Fórumokat szerveztünk, ahol a különféle nézeteket, véleményeket, módszereket ütköztettük. Mi ez, ha nem SZEMLÉLETFORMÁLÁS?

Az érintett gyerekek és családjaik, valamint a velük foglalkozó szakemberek kilátástalan helyzete igen nagy hatást gyakorolt ránk is, és növelte tenni akarásunkat. Az ellátás hiányosságaiból fakadóan és szaporodó megoldatlan eseteket látva és átérezve annak súlyát, hogy ezek miatt milyen súlyos következmények alakulhatnak ki (családok széthullása, a gyermekek kallódása, deviáns magatartásformák megjelenése), a műsor keretein túlmutató lehetőséget kerestünk. (Akinek kétségei lennének afelől, hogy mit jelent a családok életében a nehezen kezelhető gyermek, olvassa el az Új Pedagógiai Szemle 2002. júliusi–augusztusi számában Szűcs Marianna „A hiperkinetikus zavarokkal küzdő gyermekeket nevelő szülők problémái” című tanulmányát.)

Egyre nőtt az igénye annak, hogy fogjunk össze ennek a csoportnak az érdekében, mert civil szervezetbe tömörülve sokkal nagyobb hangot tudunk adni mondanivalónknak, több esélyünk van, hogy meghallgassanak, és sokkal több lehetőség nyílik arra, hogy eredményesen felléphessünk.

Ezen igénynek (az ellátásban hiányterület!) eleget téve, valamint felismerve a civil szervezetek fentebb leírt szerepét, 1995 áprilisában megalakítottuk a POZITÍV Országos Szakmai Egyesület a nehezen kezelhető gyerekek megsegítésére elnevezésű szervezetet, hogy segíteni tudjunk a gyerekeken, javítani tudjuk helyzetüket, és természetesen ezzel együtt segíteni tudjuk családjaikat és a velük foglalkozó szakembereket.

A célok

Ez a szándék fogalmazódik meg az egyesület alapszabályában.

Alapszabályunkban tehát kiemelten a SZEMLÉLETFORMÁLÁS fő célját fogalmaztuk meg: a dolgok lényegének megértését és az ügy iránti elkötelezettséget. Feladatainkat is ennek ismeretében jelöltük meg. A kitűzött cél érdekében az egyesület sajátos eszközeivel (adatbank, hírlevél, tematikus klubok, tanácskozások, konferenciák, ajánlások, cselekvési útmutatók, továbbképzések, tv-műsor, VHS-referenciaanyagok, egyéb publikációk, táborok, tanácsadások, regionális tagszervezetek, szülői klubok alakítása stb.) igyekezett a szemlélet formálását előmozdítani.

Munkaformánk

A leghatékonyabbnak ígérkező, kezdeményező jellegű, dinamikus, kreatív, nyílt érdekérvényesítő munkaformát választottuk. Így saját elképzeléseinken alapuló, önálló kezdeményezéseink, eredeti elgondolásaink alapján alakítottuk ki a problematikus területek megoldására a hosszú távú koncepciókat (Ajánlások).

Fokozatosság

Lebontva mindezt a mindennapokra, kis lépésekben, azaz a Lépésről lépésre program elveit vallva, fokozatosan nyitottuk egyre szélesebbre annak az információs tárháznak az ajtaját, melyen belépve egyre többen értik meg a nehezen kezelhető gyerekek gondjainak lényegét, és ezáltal egyre többen vállalkoznak arra, hogy a maguk területén tegyenek is értük.

Csapatépítés, összefogás

Célunknak megfelelően igyekeztünk minden olyan szakmát összefogni, amely a gyerekek ellátása során velük kapcsolatba kerülhet, és tehet is értük (pl.: szülész-nőgyógyász, gyermekorvos, védőnő, pszichológus, ideggyógyász, óvónő, tanító, tanár, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, pszichopedagógus, katonai sorozó orvos, pályaalkalmasságot vizsgáló szakemberek, családgondozók, gyermek- és ifjúságvédelmi szakemberek, mentálhigiénés szakemberek).

Úgy gondoltuk, hogy csak együtt – egy közös szemlélettel, közös nyelvvel, egységesen fellépve – lehet hatást elérni, ezért igyekeztünk a különféle szakmák közötti átjárhatóságot, a standardizálást, a kifejezések nyelvi egyértelműségét biztosítani. Éppen ezért sokéves munkánk eredménye is, hogy a bevezetőben említett konferencia megrendezésre került, és hogy a konferencián jelentős számban sorakoztak fel azok a szakemberek, vezetők, döntéshozók, akik valamilyen formában kapcsolatban vannak egyesületünkkel, és maguk is vallják és vállalják céljainkat.

Ezt az elvet tükrözve alakítottuk ki a szekciókat: Egészségügyi; Gyógypedagógiai-pszichológiai; Oktatási; Pedagógiai Szakszolgálatok (Nevelési Tanácsadók, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottságok) Szekciója; Gyermekjóléti Szolgálatok–családsegítők Szekciója; Szakképzési-pályaválasztási; Szabadidő-tábori; Szakemberképzési; Jogi-információs Szekció.

Legfőbb vizsgálódási területeink felölelik a gyerek teljes életútját a fogantatástól a felnőtté válásig:

• kiváltó okok kutatása, rizikófaktorok kiszűrése, családbarát szülés, egészségügyi szűrések a tanulási zavarok megelőzéséért, a korai fejlesztés lehetőségei, eredményei;
• óvodába, iskolába lépéskor komplex diagnosztizálás, kezelés (ambuláns, kórházi, gyógyszeres stb.), valamint a fejlesztés különféle módjai;
• az ellátás különféle módjainak kidolgozása, az integrált nevelés-oktatáshoz megfelelő projektek kidolgozása;
• serdülőkorúak mentálhigiénés védelme, a deviancia felé fordulás megelőzése, drogmegelőzési programok, a gyermek- és ifjúságvédelemi hálózat, gyermekotthonok idevonatkozó lehetőségei;
• pályaválasztás, sorkatonai kötelezettség, párválasztás gondjai, a felnőttkori hiperaktivitás következményei.

Tevékenységeink, szolgáltatásaink

Informálás, tájékoztatás, nyilvánosság biztosítása

Az Egyesület folyamatosan bővülő adatbankot hozott létre, melyben a tanulási, magatartási zavarral küzdő gyermekekkel foglalkozó személyek, intézmények címlistája található.

A szakemberek összefogásán túl, segíteni kellett tevékenységüket is. Kiemelten kezeltük a kis szakmai „szigetek” összekapcsolását, az elmaradottabb régiók felzárkóztatását. A célunknak megfelelően igyekeztünk a rossz beidegződések ellenében a kívánatos alternatívák megmutatásával (SZEMLÉLETFORMÁLÁS) eredményeket elérni.

Már a tv-műsorok felvétele során, majd az általunk szervezett tanácskozásokon, nyílt szakmai napokon, vitafórumokon, országos konferenciákon, az azokat követő gyakorlati bemutatókon, belső tanfolyamainkon, a havi rendszerességgel tartott tematikus és esetmegbeszélő klubdélutánjainkon teret adtunk a széles nyilvánosság számára is, a különféle vizsgálati eljárások, fejlesztő módszerek, terápiákgyakorlati alkalmazásának megismerésére, melyek nagyban elősegítették a prevenció, az egész korai fejlesztés fontosságának elismertetését (SZEMLÉLETFORMÁLÁS).

Ezeken az összejöveteleken egyúttal biztosítottuk a szakemberek számára a bemutatkozás lehetőségét, az egymással való találkozást, tapasztalatcserét, az információk áramlását, a nemzetközi kapcsolatok kiépítését, a tudományos, illetve gyakorlati eredményeik átadását, a különféle témákban közös szakmai véleményük kialakítását, kinyilvánítását, javaslatok készítését ajánlások és cselekvési útmutatókformájában is.

A szakmák kiválóságait pedig felkértük, hogy fogalmazzák meg a témával kapcsolatos legkorszerűbb tudnivalókat és tennivalókat, hogy a közösen kialakított szakmai leírások mielőbb bekerülhessenek az érintett gyerekekkel foglalkozó szakemberek képzésébe, továbbképzésébe, valamint a törvénykezésbe.

Társadalmi hatásunk abban is lemérhető volt, hogy rendszeresen felkértek bennünket is szakanyagok véleményezésére. Szakmai, szakértői csapatunk sok esetben tett javaslatokat a döntéshozó és végrehajtó szerveknél intézkedési tervekre, határozatokra, törvényekre, pályázatok kiírására, vagy véleményezte azokat.

Egyesületünk bekerült az Oktatási Minisztérium által összefogott pedagógiai szervezetek csoportjába is, így például mi is delegálhattuk egyesületünk küldötteit az OKNT-be.^[9]

A törvénykezés során az érintett gyermekek és családjaik, valamint a velük közvetlenül foglalkozó szakemberek jogainak érvényesítése, védelme érdekében minden fórumon eljárunk. Legutóbb a közoktatási törvény módosítása kapcsán rendezett érdekegyeztető és szakmai vitákban vettünk részt, és az Oktatási Minisztérium felkérésére többször is adtunk be javaslatokat, melyek közül jó néhányat viszontláttunk a tervezetben.

Azon túl, hogy segítettük a különféle szakmák közötti párbeszéd és együttműködés kialakulását, nagyon fontosnak tartottuk, hogy meginduljon a szülők és a szakemberek között is a párbeszéd. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy közelebbről – „testközelből” – is megismerjék a szülők a szakma erőfeszítéseit. (Például az alternatív iskolák nyílt napjain tanórákat látogattak a szülők, munka közben láthatták a gyermekklinika neurózisosztályát, személyes kapcsolatba kerülhettek az ott dolgozókkal.)

A szakma pedig ne csak a fehér köpeny misztikumába bújva, az íróasztal mögül tanácsoljon, utasítson, hanem a klubok lehetőségeiknek köszönhetően – átérezve a szülők nehézségeit – baráti hangnemben, egyenrangú segítőtársként, partnerként kezelje őket (SZEMLÉLETFORMÁLÁS). Ezért az egyesület munkájában a Szülői Szekció első helyen áll. Ők minden megmozdulásunkon jelen vannak, kontrollt jelentenek, mert azonnali visszajelzést adnak a szakmai felvetésekre.

A publikáció szintén fontos eszköze a SZEMLÉLETFORMÁLÁSNAK. Éppen ezért lehetővé tettük, hogy a témával kapcsolatos legújabb magyar kutatások, eredmények publikálásra kerüljenek saját kiadványunkban, vagy elősegítettük, hogy ezek a szakanyagok más szakfolyóiratokba is bekerüljenek.

Az említett tv-műsoron túl rendszeresen megjelenünk a médiában is szakértőként, a szülői csapatunk pedig riportalanyként.

Negyedévente Hírlevelet adunk ki, amely szintén az információhoz jutást könnyíti meg, s egyúttal a SZEMLÉLETFORMÁLÁST segíti. Rendszeresen gyűjtjük a témában megjelenő nemzetközi és hazai írásokat, melyeket válogatás formájában a Hírlevelekhez mellékelünk. Válogatást adunk a tagok legújabb dolgozataiból, programjaikból, a különféle szakmák terápiás eredményeiből, szakirodalmi tallózásokból és a szülők által beküldött segítő szándékú híranyagokból is. A Hírlevelekre egyre nagyobb az igény,különösen az elmaradottabb régiókban. A legjobban rászoruló, vidéken élő családok vagy az ott dolgozó szakemberek számára nehéz anyagi körülményeik miatt – ingyenessége révén – szinte ez az egyetlen hozzáférhető információs, szakirodalmi tájékozódást biztosító lehetőség. A hírlevelek az iskolák tanári szobájának faliújságjára is kikerülnek, vagy az érdekelt intézmények, szervezetek saját körben sokszorosítják a többi kolléga, illetve a szülők számára.

1997-ben stabil irodát rendeztünk be. 1998-ban költségvetési támogatásból számítógépet, telefaxot, nyomtatót, fénymásolót vásároltunk, javítva infrastruktúránkat. A számítógépes adatbank, a gépre vitt könyvelés és az e-mail gyorsítja munkánkat. 1999-ben pedig már az internetről tölthetjük le például a pályázatokat, sőt egyik tagunk felajánlásának köszönhetően 2002-től saját honlappal is rendelkezünk.

Szakmai könyvtárunk, szakanyagaink tagjaink rendelkezésére állnak. Sokszorosítunk és küldünk szakanyagokat, tájékoztatókat az érdeklődőknek.

Megalakulásunk óta nagyon fontosnak tartjuk, hogy tagjaink számára vizuális formában is hozzáférhetővé tegyük a témában megjelent szakanyagokat, filmeket (pl. a POZITÍV, avagy nehezen kezelhető?! sorozat mintegy 100 adását is). Kameránkkal referenciaanyagokat készítünk a legjobbnak tartott, példaértékű intézményekről, módszerekről, fejlesztő terápiákról, szabadidős tevékenységekről, táborokról, illetve a konferenciákra meghívott, a szakma legjobbjait képviselő előadókról. Ezek az anyagok tagjaink és az érdeklődők számára is térítésmentesen hozzáférhetőek. Szintén jó hasznát vesszük a kamerának a tanácsadáshoz fűződő esetmegbeszéléseinken, illetve a szülői gondozói tanfolyamokon. Beépítettük szolgáltatásaink közé a videotréning módszerét is, mellyel a családok jobb kommunikációját segítjük, illetve az óvodákban, iskolákban dolgozó kollégák munkáját tudjuk hatékonyabbá tenni e szupervíziós lehetőség felkínálásával.

Ezek mind a SZEMLÉLETFORMÁLÁS fontos eszközei.

Közvetlen segítségnyújtás

Az Egyesület a hozzá forduló rászorulóknak közvetlen segítséget is nyújt.

A Szülői Szekció 1998-tól Família Klubot működtet. Szolgáltatásai között szerepel:

• felvilágosító, jogi és a gyermek állapotára vonatkozó tanácsadás, szülői gondozói programok(családterápia, önismereti, mentális, gondozói tanfolyamok).
• ályázati támogatások függvényében az érintett gyerekeknek önismereti tréning, viselkedésterápia.
• szabadidős programok, táborok az érintett gyerekeknek, vagy csak szüleiknek, vagy szülő-gyerek részvétellel.

A Família Klub a krízishelyzetbe került családok számára azonnali segítséget tud nyújtani,kimozdítja az egyedül maradt, elszigetelt szülőket, és alkalmassá teszi őket a terhek viselésére, illetve segíti visszailleszkedésüket, munkába állásukat, hogy ismét talpra állhassanak.

Az Egyesület adatbankját felhasználva soklépcsős projekt szerint működő rendszeres és ingyenestelefonos és jogi tanácsadást végez.

A stabil iroda lehetővé tette, hogy a televíziós műsorok után a telefonos tanácsadások rendszeressé váljanak. Kidolgoztuk A súlyos tanulási, magatartási zavarokkal küzdő gyermekeket, családjaikat és a velük foglalkozó szakembereket, intézményeket segítő tanácsadó szolgálat című projektünket, melynek keretében a Família Klub felvállalta a napi telefonos, levelezős tanácsadás első fokozatát, azaz a tanácsért forduló szülők első meghallgatását, a Família Klub szolgáltatásainak felajánlását. Szükség esetén bevontuk szakembereinket is, akik tovább követték a tanácsot kérő családok sorsát, és segítették őket, amíg helyzetük valamelyest rendeződött. Helyszínekre is elutaztunk. Zalakomári, agostyányi táborunkban, valamint az egri és debreceni regionális központok létrejöttéhez szükséges összejövetelek alkalmával személyesen végeztünk tanácsadást.

A Família Klub tanácsadó szülői csapata és szakembereink napi négy-öt telefonhívást fogadnak, így a nyolc év alatt több ezer kétségbeesett szülő és kolléga gondjait hallgatták végig, és segítettek a lehetőségeken belül.

Az Egyesület Szabadidő-tábori Szekciója különféle táborokat is szervez tanácsadást és egyéb nevelői munkát vállaló szakemberek biztosításával. A POZITÍV Komplex Fejlesztő Tábor című projektben lefektetett integrált nevelésre vonatkozó elvek szerint több száz nehezen kezelhető és más fogyatékos gyereket, velük együtt családjaikat és vállalkozó szellemű pedagógusaikat tudtuk elég jelentős költségtérítés mellett nyaraltatni. Mindezt a személyi jövedelemadó számunkra felajánlott 1 százalékából finanszíroztuk.

Az Egyesület segíti az érintett szülői és egyéb társadalmi szervezeteket is, melyek ezeknek a gyerekeknek a minél jobb ellátásán fáradoznak, éppen ezért támogattuk a regionális tagszervezetek megalakítását.

A gyerekek ellátása – ahogy ez a konferencián is kiderült – a fővárosban az utóbbi években sokat javult. Vidéken, az elmaradottabb régiókban azonban még mindig nehéz a helyzet. Örvendetes tény, hogy ezekből a régiókból egyre többen keresnek minket. S bár tagjaink révén tevékenységünk az ország egész területére, sőt a határon túlra is kiterjed, tagságunk visszajelzéseiből úgy éreztük, hogy nagy szükség lenne arra, hogy egyesületünk komplex megsegítő programja szervezett keretek között helyben jusson el az érintettekhez.Nem lehet az egész ország gondját Budapestről megoldani!

Ennek az igénynek (újabb hiányterület!) eleget téve 1998-ban kidolgoztuk a Regionális tagszervezetek, központok létrehozása című projektünket, melynek hatására egyre több vidéki tagunk jelentkezett, hogy szeretne helyi követő szervezetet létrehozni. Az ország nyolc különböző területéről írtak alá szándéknyilatkozatot, illetve a már működő szervezetek együttműködési nyilatkozatot tettek. Belső pályázatot írtunk ki, hogy a jelentkezők gondolják végig, hogyan valósíthatják meg a projektben rögzített elveket, tevékenységeket. Három csapat adott be nagyon jó pályázatot, így Egerben, Miskolcon, Debrecenben elindulhatott a szervezőmunka. 1999-ben ezeken a helyszíneken ismerkedő és tagtoborzó összejöveteleket rendeztek, aminek eredményeképpen – nagy örömünkre – Debrecenben 1999 decemberében 21 fővel megalakult a Hajdú-Bihar Megyei és Debrecen Városi Regionális Tagszervezet, és azóta még négy követő szervezet jött létre.

Tagságunk

Az Egyesület nyolcéves fennállása óta állandó, intenzív munkát végez. Programjaink országszerte egyre több szakembert és szülőt mozgósítanak. Megalakulásunk óta tiszteletbeli tagjaink, az aktív és csendes tagok létszáma a hússzorosára nőtt, azaz 50 főről 1000 főre szaporodott. Regiszterünkben 1800 szakember, intézmény, illetve érintett szülő szerepel. Az utóbbiak regisztrálása a nyomon követéses vizsgálatok miatt fontos. Ma már 150 fölött van a jogi személyként befizetett intézmények, szervezetek száma is. 1998-ban öt köztiszteletben álló személyiség vállalta el Egyesületünk tiszteletbeli tagságát (Göncz Árpádné, Meixner Ildikó, dr. Ormainé Huba Judit, Porkolábné dr. Balogh Katalin, dr. Weiss Mária), majd 1999-ben újabb tiszteletbeli taggal gyarapodtunk dr. Barlai Róbertné személyében.

Összejöveteleink, programjaink, napi telefonos tanácsadó szolgálatunk teszik lehetővé, hogy mind a szakmai, mind a szülői oldalról naprakész gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezzünk, így SZEMLÉLETFORMÁLÓ tevékenységünk során objektív és a realitás talaján mozgó elveket közvetítsünk tagjaink és a széles nyilvánosság felé.

Mindezt miből?

Az Egyesület céljainak, programjainak megvalósításához komoly erőforrások kellenek, melyekelőteremtése nem kis feladat.

Az Egyesület a törvényes előírásoknak megfelelően kénytelen tagdíjat szedni. Éves tagdíjunk 2000 Ft, a vezetőségnek 500 Ft, de az általunk képviselt csoport nehézségeire való tekintettel az Egyesület sok esetben nem kívánhatja meg tagjaitól a tagdíj befizetését, illetve nem kérhet túl magas tagdíjat. Így ez kiadásainknak csak töredékét fedezi.

Szintén előírás a banki folyószámla fenntartása, de a tagdíjfizetéssel, a könyveléssel és a banki folyószámla vezetésével járó adminisztráció több vesződéssel és kiadással jár, mint haszonnal.

Humán erőforrásunkat a mi esetünkben is azon támogatóink jelentik, akik évek óta önkéntes munkájukkal és felajánlásaikkal segítik az Egyesületet. A Statisztikai Hivatal megkeresésére adott kérdőívből derült ki – számunkra is meglepő módon –, hogy az Egyesületben végzett önkéntes munka évente több ezer órát tesz ki. Ezért tudtunk működni anélkül, hogy magas működési költségeink lettek volna.

Ezzel az elkötelezettséggel azonban vissza is élnek. Míg a hasonló feladatok ellátását egy állami intézmény évente sokmilliós költségvetésből oldja meg, addig a civil szervezetek jó, ha a pályázati pénzekből dologi kiadásaikat részben tudják fedezni.

Egyesületünk legfőbb bevételi forrását a pályázati támogatások jelentik. Nyolc év alatt 69 pályázatot nyújtottunk be, ebből 49 nyert. A civil szférában ez nagyon jó aránynak számít. A nyolc év alatt összesen 13 millió Ft-ot kaptunk programjainkra és a működésre, miközben csupán egy évben 8-10 milliós programot valósítunk meg nyilvánvalóan úgy, hogy tagjaink elkötelezettségből (Az elkötelezettség kialakítása a SZEMLÉLETFORMÁLÁS fontos része!!) áldozzák – az Egyesület céljainak megvalósítására és az ezzel együtt járó adminisztrációra – idejüket, energiájukat, munkaerejüket és sokszor saját pénzüket is.

A pályázati kiírások pedig egyre bonyolultabbak, nehézkesebbek, egyre több terhet jelentenek. Néha a pályázatokra fordított igen tetemes időt, másolási és postaköltséget sem fedezi a végül „elnyert” támogatás, a teljesítésigazolások, elszámolások, a sokszor formai igazoláskérések idő- és költségráfordításáról nem is beszélve. Az adminisztrációra több energiát kell fordítani, mint magára a támogatandó programra. Mondhatni, hogy mára már az is kétségessé vált, hogy a civil társadalom megsegítését hivatott pályázati rendszer betölti-e szerepét, hiszen sok pályázatnál a feltételrendszert – annak dacára, hogy a közhasznú szervezetek közfeladatot látnak el – inkább büntetésnek, mint támogatási szándéknak érezni.

A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásaiból is lehet bevételre szert tenni. Egyesületünk esetében azonban a tagok, pártolók jó része érintett, így inkább a gyerekek óvodája, iskolája megsegítésére létrehozott alapítványok javára teszik meg felajánlásaikat.

Míg a szervezetek egy részénél elég jelentős támogatást nyújtanak a szponzorok,^[10] a mi szervezetünk esetében ez sem nagyon működik. A nehezen kezelhető, súlyos magatartási, beilleszkedési, viselkedési zavarokat mutató, sokszor ellenszenves, nyíltan opponáló,^[11] agresszív gyerekeket nem szívesen támogatják.

Mindennek ellenére az 1997-es közhasznú törvény lehetőségeivel élve beadtuk kérvényünket a közhasznú minősítés elnyerésére, mert a pályázatok kiírásánál sok esetben feltétel a közhasznúság megléte. Így Egyesületünk 1998-tól közhasznú szervezetként működik. Ez lehetővé teszi, hogy

• az egyesület a közcélok érdekében megszerzett bevételei után adómentességet élvezzen,
• az egyesület támogatói nagyobb adókedvezményben részesüljenek,
• az egyesület által támogatásban részesülő érintett családok is adómentességet élvezzenek.

A természetbeni juttatás (pl. eszközajándékozás) esetében is vigyázni kell, mert az eszközt fel kell értékelni, leltárba kell venni (tehát a szervezet vagyonát fogja gyarapítani!), és vezetni kell róla az amortizáció mértékét.

S mindez mi végre?!

1993-ban beemelték a közoktatási törvénybe a beilleszkedési zavar, tanulási nehézség, magatartási rendellenesség, illetve a más fogyatékos kifejezéseket. A fogyatékos rendszerbe való bekerüléssel ez a csoport jelentős anyagi és intézményes megsegítéshez jutott. A megemelt normatívának és az azóta is folyamatosan bővülő kiegészítő normatíváknak, egyéb támogatásoknak, kedvezményeknek, törvény által is megerősített pedagógus-továbbképzésnek köszönhetően egyre több szakember, módszer, eszköz, intézmény (különösen a civil szférából) kerül be a rendszerbe. Persze mindez nem elegendő, de legalább ma már van!

Eközben a társadalom megismerte a diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia, hiperaktivitás, figyelemzavar, autizmus, más fogyatékos, tanulási, magatartási, beilleszkedési nehézség, zavar, rendellenességkifejezéseket és azok tartalmát. Bekerültek a köztudatba.

A szakmában ma már fel sem merül, hogy ilyen probléma nincs is. Ismertté váltak a Betegségek Nemzetközi Kézikönyve (BNO) által is megfogalmazott tünetegyüttesek, szindrómák. A szakirodalomban erre vonatkozó tanulmányok sora található a tudományos kutatások eredményeinek leírásaival, a különféle terápiákat, módszertanokat bemutató szakanyagokkal, könyvekkel.

Beindult a magyar viszonyok „nyomorán” megedzett szakma kreatív tenniakarása. Miután nem volt elegendő anyagi erő például a külföldi módszerek átvételével együtt járó jogdíjak megfizetésére, ezért a hazai lehetőségek figyelembevételével a legkülönfélébb módszereket, rendszereket, ellátó formákat kísérletezték ki, nagyon sokszor a civil szférából indulóan.

Gomba módra szaporodtak az ellátást segítő vizsgáló, a terápiás és a nevelést-oktatást felvállaló intézmények, leginkább alapítványi formában. Sajnos – miután az eddigieknél is jelentősebb támogatást nem tudtak eddig kiharcolni, ezek a lehetőségek elég komoly anyagi megterhelést jelentenek az érintett családoknak. De legalább már vannak! És a tendencia afelé mutat, hogy előbb-utóbb a várva várt plusztámogatás is megjön. (Lásd a Fővárosi Önkormányzat jövő évi költségvetési tervét, mely szerint az ilyen problémákkal küzdő gyermekek nevelését-oktatását szakszerűen felvállaló iskolák pályázati úton olyan mértékű fővárosi támogatásban részesülhetnek, melyből megoldható végre a fővárosi más fogyatékos gyerekek ingyenes ellátása.)

A „nehezen kezelhetőség” témaköre erjesztően hatott a pedagógus-továbbképzésre, majd ma már az alapképzésre is. Az ELTE Gyógypedagógiai Főiskolai Karán, de sok más egyetemen, főiskolán indított tanfolyami, illetve szakvizsgát adó továbbképzések foglalkoznak ezzel a témával. Az alapképzésbe is – pl. a Budapesti Tanítóképző Főiskola – egyre inkább bekerül a differenciáló pedagógia. A frissen végzett óvodapedagógusok, tanítók ma már nem úgy jönnek ki a főiskoláról, hogy a tanulási, magatartási zavarokról még sohasem hallottak.

A tanulási, magatartási zavarokkal küzdő gyerekek nevelésének-oktatásának hiányosságait felismerve (újabb hiányterület!) a civil szféra kezdeményezte egy erre a problémakörre specializálódott új szakterület, egy új pedagógusi munkakör létrehozását, a fejlesztőpedagógusét. Ma már ezres nagyságrendben mérhető a különböző akkreditált tanfolyamokon képzett fejlesztőpedagógusok száma. Ha minden jól alakul, az oktatási törvény – kullogva a civil kezdeményezések és az élet diktálta fejlemények után – legújabb módosításába végre egy tízéves küzdelem eredményeként beemeli a fejlesztőpedagógust és a fejlesztőpedagógusi munkakört.

Az érdekérvényesítés terén is jelentős fejlődés mutatkozik.

• E problémakör állandó napirenden tartása is hozzájárult az Oktatási Miniszteri Biztosi Hivatal felállításához, mely már az első éves működése után ezt a témát jelölte meg egyik kiemelten vizsgált területének.
• A SZEMLÉLETVÁLTOZÁST jelző öntudatra ébredés, érdekérvényesítés eredményeként sok helyi csapat kezdett szervezőmunkába szülői vagy valamely lelkes szakember „ügy iránti elkötelezettségének” köszönhetően.
• Megerősödtek és önállósodtak, önálló szervezeteket hoztak létre azok a szakmai csoportok is, amelyek kezdetben a helyüket, szerepüket keresték a rendszerben. Pár hete alakult meg a Tanulási Képességeket Vizsgáló Bizottságok Egyesülete, amely most már a 44 bizottságot összefogva saját érdekeit képviseli. Ennek első lépéseként elhatározták, hogy egységes vizsgálati protokollt dolgoznak ki.
• Nagyon készülődik a fejlesztőpedagógusok önálló szervezetének alakulása is, mely így egységes fellépést, érdekérvényesítő tevékenységet tesz lehetővé.

Befejezésül

Ezek az eredmények ma már természetesnek tűnnek, és persze számtalan új kérdést, megoldandó problémát vetnek fel. Tehát van még mit tenni, de úgy gondolom, hogy elsődleges célunk – a SZEMLÉLETFORMÁLÁS – megvalósításában – a többi hasonló célokat kitűző civil szervezettel együtt és sok esetben konkrétan velük összefogva – jelentős lépéseket tettünk.

A társadalmi tudat pozitív irányban történő formálása nagyon hosszú folyamat. Az, hogy az egyének tudatába tartósan beépüljenek olyan értékek, melyek a társadalmi együttélést jobbá, humánusabbá teszik, nagyon sok fáradsággal járó, sziszifuszi munkát kíván.

Egyesületünk céljainak megvalósítása éppen ezért hosszú, több évre kiterjedő sokrétű folyamat, mely megkívánja a fokozatosan, kisebb lépésekben történő haladást, mert – meggyőződésünk szerint – csak ennek van komoly HATÁSA.

Évek kellenek, amíg az emberek megismernek egy szervezetet, annak céljait, és már tudják, hogy mire használhatják. Idő kell ahhoz is, hogy a szervezet is megtapasztalja, mire képes, milyen HATÁST tud gyakorolni azokra, akik követik, és azok érdekében, akik megsegítésére szövetkezett.