A bevándorló gyerekek iskolai integrációja Európában

Történeti és jogi háttér

Az Európai Unióban, illetve korábban az Európai Gazdasági Közösségben az oktatás a tagországok belügyeibe tartozott hosszú időn át. A hetvenes évek második felében változott a politika, és bontakozott ki az az elképzelés, hogy az emberek „európolgárokká” váljanak. Ez a folyamat az oktatás felé irányította az Európai Unió elődjének, az Európai Közösségek Tanácsának politikusait. Alapvetően az 1973-as olajválság kapcsán merült fel az oktatás és képzés vizsgálata. A politikusok körében az is változást eredményezett, hogy ekkor bővült új tagokkal az Európai Gazdasági Közösség. 1976-ban született meg az első olyan munkaterv, amely az államok közötti tapasztalatcserét tartotta fontosnak. Ez volt az első lépés a közös oktatáspolitika irányába.

Az Európai Közösségek Tanácsa 1977-ben foglalkozott először a Nyugat-Európába bevándorlók gyermekeivel. Ennek bizonyítéka az Európa Tanács 1977. július 25-i állampolgársági konvenciója és a77/486/EKG irányelve a migráns munkavállalók gyermekeinek oktatásáról. E dokumentumok célja az volt, hogy minél nagyobb gazdasági egység jöjjön létre az Európai Gazdasági Közösségen belül. A dokumentumokban legalizálják az Európába bevándorló szülők gyermekeinek oktatáshoz való jogát. A VI. fejezet 20. cikke így szól: „A nem állampolgárokra vonatkozó elvek az /a/ pontban hivatkozott személyeknek azonos bánásmódot kell biztosítani a jogutód állam állampolgáraival a szociális és gazdasági jogok tekintetében.” Ezen elv alapján foglalkoztak a bevándorló gyerekek iskoláztatásával, figyelembe véve az indokolt specialitásokat, valamint azt, hogy a gyerekeknek saját nyelvüket és kultúrájukat is meg kell ismerniük. Az Irányelvben így fogalmaznak: „A tagállamok belső körülményeikkel és jogrendszerükkel összhangban meghozzák a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy az 1. cikkben említett gyerekek számára biztosított legyen a területükön a befogadásukat célzó, ingyenes oktatás, ideértve különösen a fogadó állam hivatalos nyelvének vagy egyik hivatalos nyelvének a gyerekek különleges igényeihez alakított oktatását. A tagállamok meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyek az ilyen oktatást végző tanárok képzéséhez és továbbképzéséhez szükségesek.”

Az Irányelvben már ekkor megfogalmazták azt is, hogy e gyerekek számára biztosítani kell anyanyelvük és származási országuk kultúrájának az oktatását is. Természetesen nem emberbaráti segítségről van szó, hanem szigorú gazdasági törvényszerűségek figyelembevételéről, vagyis arról, hogy a vendégmunkásokra rászorult országoknak érdeke, hogy ez az olcsó munkaerő megmaradjon, integrálódjon. Nem mellőzhető az 1957-es Római Egyezmény sem, amely lehetővé tette a munkaerő szabad vándorlását az Európai Gazdasági Közösség országai között. Az Egyezmény II. fejezetének 4. cikke így fogalmaz:

a) mindenkinek joga van állampolgárságra,

b) a hontalanságot el kell kerülni.

A 6. cikk arra utal, hogy a törvény erejénél fogva ezek a gyerekek megszerezzék az állampolgárságot. Ez a dokumentum világosan megfogalmazza azt is, hogy mit jelent az állampolgárság: „Az állampolgárság valamely személy és egy állam közötti jogi köteléket jelent, és nem utal a személy etnikai származására.”^[1]

A jogi tisztázások nagy jelentőségűek, mert csak ezek alapján nyílt lehetőség arra, hogy megszülessenek a további meghatározó dokumentumok, és koncepciót lehessen kialakítani a bevándorló és menekült gyerekek iskoláztatása és nevelése területén. Érdemes ezt a folyamatot áttekinteni: a következő dokumentum 1999. május 1-jén született, ez az Amszterdami szerződés. Az Európai Unió ettől kezdve kötelezettséget vállalt arra, hogy biztosítja az egyenlőséget, és megtilt minden faji és etnikai diszkriminációt. A szerződés tulajdonképpen harmonizálja a tagállamok között a bevándorlás és tartózkodás, valamint a menekültstátus feltételeit. Létrehozták a migrációval és menekültüggyel foglalkozó magas szintű csoportot, amelynek egyik fő feladata a migráció okainak megszüntetése. 1999. október 15-én az Európa Tanács ülésén, Tamperében a résztvevők újabb dokumentumot írtak alá. Megfogalmazták a migrációs politika alapkövetelményeit, amelyekből talán a legfontosabb a közös európai menekültügyi rendszer és a tisztességes eljárás a harmadik ország állampolgáraival szemben. Kimondták a harmadik világból érkezők tanulási jogát. Ezzel is erősíteni kívánták az Európai Unió integrációs politikáját. Az integráció alapját az emberi jogok érvényesítése, a demokratikus intézményrendszer léte és működése, valamint a jogállamiság jelenti.

A következő fontos lépés 2000-ben a lisszaboni csúcsértekezlet, amelyen az Európai Unió állam- és kormányfői vettek részt, és megállapodtak abban, hogy milyen legyen a jövő Európája („a legversenyképesebb, legdinamikusabb, több, jobb munkahely, erősebb társadalmi kohézió”…). A lisszaboni gondolatok között alapvetően fontos volt még a szociális kohézió kialakításának szükségessége. Ennek elemei: diszkrimináció, kirekesztés, faj-, idegengyűlölet megelőzése, tolerancia és az emberi jogok tiszteletben tartása.

A dinamikus Európa elképzelhetetlen az oktatás fejlesztése és átalakítása nélkül. Éppen ennek felismeréseként 2000 februárjában az Európai Unió tagállamainak oktatási miniszterei elfogadtak egymunkaprogramot, amely a lisszaboni célok gyorsabb megvalósítását szolgáló oktatási stratégiát tartalmazza. 2000-ben Brüsszelben fogadták el az élethosszig tartó tanulásról szóló memorandumot is. Az ezredforduló tehát – felkészülve a 21. század várható kihívásaira – fontos megállapodásokat és elveket „termelt ki”, igyekezvén erősíteni Európa pozícióit a világgazdaságban és a politikában.

Kronológiánkban a következő állomás 2002. március, Barcelona. Itt fogadták el Az európai oktatási és képzési rendszerek célkitűzéseihez kapcsolódó részletes munkaprogramot. A munkaprogrammal szoros összefüggésben született meg a nyitott koordináció rendszere. Olyan módszerről van szó, amely a tagállamok autonómiáját tiszteletben tartva lehetővé teszi a tapasztalatok cseréjét, és könnyíteni próbál a közös nehézségeken, törekedve természetesen a konvergenciára. A program elérendő célként jelöli meg a magasan képzett, mobil munkaerőt, reményt adva arra, hogy Európa a legdinamikusabban fejlődő, legversenyképesebb régió legyen. A célokhoz feladatokat is rendelnek:

„– Európa az oktatás és képzés területén a legmagasabb színvonalat képviselje, hogy oktatási és képzési rendszereinek, intézményeinek minősége referenciául szolgáljon szerte a világon;

– az európai oktatási és képzési rendszerek kellően kompatibilisek legyenek ahhoz, hogy az állampolgárok számára lehetővé váljon sokszínűségük kihasználása és az átjárás közöttük;

– az Európai Unió bármely tagállamában különféle végzettséget, tudást és ismeretet szerzett állampolgárok karrierjük vagy további tanulásuk során képesek legyenek ezeket az egész Európai Unió területén elismertetni;

– az európai polgárok minden korosztálya előtt nyitva álljon az élethosszig tartó tanulás lehetősége;

– kölcsönös előnyök érdekében Európa legyen nyitott a más régiókkal való együttműködésre, és váljon a világ más pontján élő diákok, tudósok és kutatók legkedveltebb célállomásává sokszínűségük kihasználása.”^[2]

Vagyis az új Európa alapja az általános demokratizálás, és ennek alapvető területe az oktatás. Ez azonban nemcsak az oktatást, hanem az életszínvonalat, a szociális szférát is érinti. A dokumentumokban megfogalmazódik a személyes sorsok fontossága. Csak kiegyensúlyozott egzisztenciájú emberekkel építhető a 21. századi Európa. „Fontos szerepet játszanak a szociális kohézió kialakításában, a diszkrimináció, a kirekesztés, a faj- és idegengyűlölet megelőzésében, és ezáltal elősegítik a toleranciát, valamint az emberi jogok tiszteletben tartását. Az oktatási és képzési rendszerek szerepét az európai társadalmak közös, alapvető értékeinek terjesztésében kiemeli az oktatási és képzési rendszerek konkrét jövőbeli célkitűzéseiről szóló jelentés és az élethosszig tartó tanulásról szóló Közlemény is. Mindkét dokumentum hangsúlyozza, hogy a társadalom által az oktatási és képzési rendszereknek tulajdonított általános célok nem csupán arra korlátozódnak, hogy felkészítsék az európai polgárokat szakmai pályafutásukra, hanem ezen túlmenően különös tekintettel vannak az állampolgárok jobb élet eléréséhez szükséges személyes fejlődésére és a demokratikus, a kulturális és nyelvi sokszínűséget tiszteletben tartó társadalmakban az aktív állampolgári szerepvállalásra.”^[3]

A lisszaboni csúcs óta rendszeresek az Európai Unió különböző szerveinek ülései, megbeszélései, tárgyalásai. Az oktatási miniszterek rendszeres konzultációkat tartanak. A programok kidolgozása gyorsan, igen dinamikusan történik. Erre szükség is van, hiszen 2010-et jelölték meg az oktatási és képzési célok megvalósulásának határidejeként. Ebbe a folyamatba illik a 2004 novemberében az Európai Bizottság által létrehozott Eurydice-hálózat (információhely [www. eurydice. org]) dokumentuma: L’ intégration scolaire des enfants immigrants en Europe, azaz Az Európába bevándorló gyerekek iskolai integrációja. Sajnálatos módon ez a dokumentum még nem jelent meg magyarul, pedig sok hasznos információt tartalmaz. 27 évre volt szükség ahhoz, hogy egy ilyen áttekintés megszülessen. Az előzményekhez tartozik az is, hogy az Európa Tanács 2004. április 29-én kiadta a 2004/83/EK irányelvét, amely az alábbi hosszú címet viseli: A harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és e státusok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról.

Természetesen az összes gyermekre vonatkozik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 26. cikke, „A neveléshez és oktatáshoz való jog”, és az Egyesült Nemzetek Gyermekjogi Egyezménye 28. cikkének 1. pontja:

1. Az Egyezményben részes államok elismerik a gyermekeknek az oktatáshoz való jogát, és különösen e jog gyakorlásának fokozatos, az esélyegyenlőség alapján való gyakorlása céljából:

a) az alapfokú oktatást mindenki számára kötelezővé és ingyenessé teszi.

A bevándorló gyerekek három csoportja különböztethető meg jogilag:

• harmadik országot elhagyó szülők kiskorú gyermekei hosszú tartózkodási engedéllyel;
• menekültjogot kérő kiskorú gyermekek;
• illegális bevándorlók kiskorú gyermekei.

A jogi szempontokon kívül szocializációs, kulturális, vallási tekintetben különböző gyerekcsoportok kerülnek Európába. Egyelőre a globalizáció még nem hatotta át olyan szinten az oktatást, hogy ne különböző oktatási programokkal rendelkezzenek a régiók. A különböző országokból érkezők különböző fejlettségű és hagyományú területekről érkeznek.

Fontos kérdés, hogy hol, milyen mértékben áll a bevándorló szülők rendelkezésére megfelelő információ és orientáció az adott ország iskolai lehetőségeiről. Az Eurydice-dokumentum erre vonatkozóan is érdekes adatokat közöl. Ennek alapján az oktatási rendszer általános leírásában szerepel a bevándorló gyerekekkel kapcsolatos minden információ Belgiumban (flamand), Dániában, Németországban, Görögországban, Franciaországban, Írországban, Litvániában, Luxemburgban, Magyarországon, Hollandiában, Ausztriában, Portugáliában, Finnországban. Külön értelmezéseket, magyarázatokat adnak a német és vallon Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Írországban, Olaszországban, Finnországban és Svédországban. Külön megbeszéléseket tartanak a bevándorló szülőkkel Belgiumban, Észtországban, Franciaországban, Spanyolországban, Lettországban, Luxemburgban, Finnországban és Svédországban. Az elemi oktatásról külön is informálnak a flamand Belgiumban, Spanyolországban, Hollandiában, Finnországban és Svédországban. Semmiféle információt nem kapnak a Máltára, Lengyelországba, Szlovéniába bevándorlók.

Az iskolai integráció megvalósítása

Annak a bevándorló gyereknek, aki jogszerűen tartózkodik a befogadó országban, hozzá kell férnie a közoktatáshoz. Az oktatáshoz való hozzáférés teljesülésének feltérképezése volt a cél, amikor azt vizsgálták, hogy az Európai Unió országaiban hogyan oldják meg a bevándorló gyerekek iskoláztatását, oktatását. Ez a nyitott koordináció megvalósulása, azaz megismerni egymás módszereit, tiszteletben tartani azokat, de tanulva egymástól, törekedni a konvergenciára. A cél az integráció. Ma az európai politikában ez a társadalom életében való aktív részvételt jelenti. A bevándorló gyerekek és fiatalok esetében az ehhez vezető út az, hogy átveszik a befogadó ország kulturális értékeit, tradícióit és akár modelleket is találnak a maguk számára. Alapvetően fontos, hogy ugyanakkor megmaradjon és kiteljesedjen saját kulturális identitásuk. Az integrációs programokba azt is be kell építeni, hogy a bevándorló gyerekek kultúrája ismertté válhasson a többségi társadalom számára, és a beilleszkedés során saját szempontjaik is érvényesüljenek. Ne feledjük, hogy amikor bevándorlásról beszélünk, mindig a legális bevándorlókról van szó!

„Az Európába bevándorló gyerekek iskolai integrációja” címet viselő dokumentum bevezetőjében integrációs kihívás szerepel, tehát igen komplex feladatról van szó. A bevándorlás okai különbözőek lehetnek: gazdasági, családegyesítési, menekült, politikai menedékjog kérése stb. Az európai integráció első lépése ebben a kérdésben a jogi harmonizáció volt. Ezután kerülhetett sor az oktatásra. Újabb nagy kérdés, hogy az európai oktatási rendszerek hogyan felelnek meg a bevándorló tanulók integrációjának. Vannak nagy múlttal rendelkező országok Európában, ahol megszokott probléma a migráció, és vannak olyan országok, ahol ez nem probléma, de az integrált oktatás a leszakadt társadalmi csoportok léte miatt időszerű és csupán a kezdeteknél tart. Idesorolandó hazánk is. Nálunk az integrált oktatás a roma és a sajátos nevelési igényű gyerekeket érinti. Magyar adatok nem is szerepelnek ebben a dokumentumban.

2003-ban Thesszalonikiben pontosították az Európai Unió integrációs politikáját a harmadik országbeli illetőségűekkel szemben, azaz összefoglalták az integrációt elősegítő különböző tényezőket. Ezek a tanítás és a nyelvoktatás. Erőteljes törekvés van arra, hogy integrálni lehessen a bevándorló gyereket. Ehhez garantálni kellett e gyerekeknek a befogadó ország gyerekeivel azonos jogait. Az európai országokban sok törvény született ezzel kapcsolatban. A törvények születésének időpontját tartalmazó listán ismétlődnek az országok nevei, ugyanis a törvények igazodnak a gazdasági, politikai, szociális realitásokhoz és a törvényalkotás egyébként is hosszú folyamat. A bevándorlás problémája szinte minden európai államot érint.

Az európai oktatási rendszerbe különböző módon történik a bevándorló gyerekek integrációja. Ez természetes is, hiszen a különböző országokban különböző a demográfiai, gazdasági, politikai helyzet, és nem utolsósorban különbözőek az oktatási tradíciók is.

A bevándorló gyerekek iskoláztatása két alapvető célból történik:

• a nyelvi hiányosságok kompenzálása,
• a tanulási hiányosságok kompenzálása.

Ez történhet:

• a nyelvre irányuló intenzív tanulás keretében személyre szabottan, kis csoportban, a normál tanítás keretein belül;
• a tananyagrészek pótlásával;
• az osztálylétszám csökkentésével.

Minden állam a befogadó ország nyelvének elsajátítására adja a legnagyobb anyagi és szakmai támogatást. Vannak olyan országok, ahol kétnyelvű az oktatás: Finnország, Svédország, Ciprus, Észtország, Lettország. A kétnyelvűség ezekben az országokban nem az afrikai és ázsiai bevándorlókra, hanem a svéd, finn, török, görög, orosz, lengyel, litván, lett, lengyel és héber nyelvre vonatkozik.

A bevándorló gyerekek oktatásának három modellje különböztethető meg:

• közvetlen integráció:
  • a korosztálynak megfelelő normál oktatási keretben (a nyelvtanítás ad hoc jellegű),
  • normál óraszámnál nagyobb óraszámban kötelező jelleggel, az iskolai időkeretben, osztályon kívül;
• szegregált oktatás: az iskolában külön csoportban folyó tanítás, amely lehet átmeneti jellegű, de tarthat az egész tanév ideje alatt (speciális osztályok);
• tanítási órákon kívüli, az életkortól független szervezett támogatású oktatás: ebben az esetben az a fontos, hogy az adott államban működik-e a támogatások intézményes rendszere.

Belgium az egyetlen olyan állam, ahol az oktatási intézmények kötelesek kiegészítő módszereket alkalmazni a bevándorló gyerekek sikeres integrációja érdekében. Belgiumban (flamand), Dániában, Írországban, Ausztriában, Angliában és Izlandon lehetőség van az osztálykereteken kívüli tanulásra is. Sok országban szeparált, átmeneti forma is működik, például: Belgium (flamand), Németország, Spanyolország, Luxemburg, Hollandia, Franciaország, Litvánia, Lengyelország, Szlovénia, Szlovákia, Svédország és Norvégia. A hosszú periódusú forma működik a Cseh Köztársaságban, Németországban, Észtországban, Spanyolországban, Szlovéniában. Az életkortól független nyelvoktatás Dániában, Görögországban, Spanyolországban, Cipruson, Litvániában, Ausztriában, Portugáliában, Lengyelországban, Svédországban és Angliában található.

 

A befogadó ország nyelvének tanulása a különböző országokban

A hagyományos bevándorló célországokban néha könnyebb a helyzet, mert általában a bevándorlók a volt gyarmatokról érkeznek, és ott számukra nem volt ismeretlen a befogadó ország nyelve. Persze ez nem azt jelenti, hogy nyelvtudásuk alkalmas arra, hogy a normál oktatásba kerüljenek.

Angliában egy 2002-ben született törvény alapján a menekültjogot kérők és a bevándorlók számára befogadó központok létesültek, és itt történik a nyelvoktatás is. A Cseh Köztársaságban az oktatási tárca nem köteles a bevándorló gyerekeknek támogatást nyújtani a cseh nyelv elsajátításában. A napi gyakorlatban azonban támogatja. Az iskolák szervezik meg a cseh nyelv oktatását. Szeparált oktatás kereteibe csak a menekültjogi státussal rendelkező gyerekek kerülnek. Mivel ők a szociálisan rászorulók kategóriájába tartoznak, pedagógiai asszisztensek foglalkoznak velük. Észtországban elsősorban az orosz anyanyelvű gyerekek érintettek. Léteznek orosz tannyelvű iskolák, ahol az első évben kötelező az észt nyelv. A normál tanrendű osztályban tanuló észtül nem tudó gyerek minimum négy észtórát köteles felvenni. A hosszú tartózkodási engedéllyel rendelkezők kétnyelvű iskolába járhatnak. Lettországban az orosz, ukrán, lengyel, litván, észt, belorusz, roma, zsidó gyerekek lettnyelv-oktatásáról van szó. Mindenki tanulhat a saját anyanyelvén, azonban a lett nyelv tanulása kötelező, amit heti két alkalommal a tanítási időn kívül is megtehetnek.

Norvégiában 2004-től az általános iskolában joga van a tanulónak szeparált oktatásra norvég nyelven. Ezt addig veheti igénybe, amíg nem tud elég jól norvégul ahhoz, hogy a normál rendszerben tanuljon. Ha a tanuló kívánja, akkor az anyanyelvén is tanulhat. Az iskoláskor előtt kétnyelvű asszisztensek segítik a nyelvtanulást a nevelési központokban. Németországban^[4], ha egy normál osztályban 20%-nál több a bevándorló gyerek, számukra speciális osztályt nyithat az iskola. Vannak előkészítő osztályok, ahol heti 10-12 németóra van (45 perces). A normál osztályokban ezek a gyerekek heti 6-8 órában tanulnak németül. Ezt a munkát a speciális oktatásra szakosodott óvópedagógusok és tanárok végzik. Görögországban maximum két évet kap a bevándorló gyerek arra, hogy görögül megtanuljon. A tanítás intenzív, heti 14 óra. Speciális végzettségű, kisegítő tanárok vesznek részt ebben a munkában. Ausztriában is két évig lehet a korosztályon kívüli oktatást igénybe venni. A heti óraszám: minimum 5-6 óra, maximum 12 óra.

Lengyelországban heti két óra áll rendelkezésre. Portugáliában egyénileg, minden iskola saját programmal működik. Szlovéniában és Szlovákiában évente 184 nyelvórát vehet igénybe a tanuló, heti 4 órás bontásban. Hollandiában már feltételeznek bizonyos nyelvtudást, és így a gyerek normál oktatásba kerül, de vannak átmeneti megoldások is, úgy nevezett nemzetközi osztályok, azonban minimális nyelvtudása itt is kell. Olaszországban az iskolák maguk szervezik meg az intenzív nyelvtanfolyamokat, nyelvenként, kis csoportban, maximum 5 gyerekkel.

Cipruson a görög nyelv tanítására háromszintű intézményrendszer alakult ki:

• heti 40 perces óra
• ha az osztályban 5 más nyelven beszélő diák van, akkor heti 3 óra
  ha az osztályban 6–10 más nyelven beszélő diák van, akkor heti 6 óra
  ha az osztályban 11–15, más nyelven beszélő diák van, akkor heti 9 óra
  ha az osztályban 16–20 más nyelven beszélő diák van, akkor heti 12 óra
• kétnyelvű oktatás

Spanyolországban differenciált programok léteznek a nyelvi hiányosságok pótlására. A kereteket a helyi önkormányzatok állapítják meg. Ne feledjük, hogy Spanyolországban történelmi hagyományai vannak az önkormányzatiságnak. Franciaországban a bevándorló gyerekek először beszélni tanulnak franciául, majd ezt követően tanulnak írni, olvasni. Finnország a legliberálisabb, legelfogadóbb, mert a bevándorló gyerek számára az oktatási törvény biztosítja, hogy a kéttannyelvűség keretein belül anyanyelvén tanuljon.

Tekintsük át egy kicsit részletesebben Belgium példáját. Belgium tradicionális befogadó ország. A bevándorló kifejezést is több értelemben használják:

• irodalmi értelemben a bevándorló olyan személy, aki más ország területén született;
• jogi értelemben idegennek számít az, akinek nincs belga állampolgársága;
• az 1985. december 15-i törvény szerint bevándorló az a személy, aki Belgiumban él, de nincs állampolgársága.

Belgának számít az a gyerek, akinek a szülei is Belgiumban születtek. Belgák azok a gyerekek is, akiknek az édesanyjuk belga. Az állampolgárság kódját 1984-ben alkotta meg a belga törvényhozás. Ennek értelmében, akik 2000. március 1-jéig Belgiumban éltek, egyszerű deklarációval belgák. A belga alkotmány 3. § 24. cikkelye alapján alapvető emberi jog a tanulás. A kötelező iskolalátogatás ingyenes. A bevándorlók kategóriájában bevezették az elsőként érkezettek fogalmát. Ők egy 2001. június 14-i határozat alapján szervezett és szubvencionált oktatásban részesülnek két és fél éves kortól tizennyolc éves korig. Íme a példa a pozitív diszkriminációra! 2002. januári adatok szerint Belgiumban 10 309 725 lakos él, közülük 846 734 az idegen, a lakosság 8,2%-a. Ebben az adatban természetesen nem szerepelnek az illegális bevándorlók. Az ország 648 962 tanköteles gyermekéből 68 778 külföldi. Az Eurydice-adatok alapján 47,5% európai uniós, 13,8% a Maghreb-országokból (Tunézia, Marokkó, Algéria) való, 12,2% Afrikából érkezett, 5,2% török, 12,3% más európai országból való. A bevándorló gyerekek beiskolázási ügyeit az Integrációs Tanács intézi. A középiskolás tanulók francia nyelvterületen heti 15 órát vehetnek (50 perces órák). Ezt az óraszámot tetszőleges módon használhatják ki. A német nyelvterületen a gyerek részt vehet az integrált oktatásban, de külön tanárt is igényelhet. Lehetőség van a szeparált oktatásra is egy éven át, ahol elsősorban németül tanul a bevándorló gyermek. A flamand területen egy tanéven át heti 12 alkalom áll rendelkezésre az általános iskolában és 28 alkalom a középiskolában nyelvtanulásra. Ha ezt az évet sikeresen befejezi, akkor átkerül a normál oktatásba.

 

A saját kultúra megőrzése

Sok országban a kormányok arra törekednek, hogy a bevándorló gyermekek ne felejtsék el azanyanyelvüket. E tekintetben kiemelkedő Dánia, Hollandia és Norvégia. Természetesen ehhez nem elég az elhatározás, mert anyanyelvi tanárok nélkül ez reménytelen. Sok körülmény befolyásolja ezt a törekvést. Általában az a gyakorlat az Európai Unióban, hogy tanítási órákon kívül, heti néhány órában szervezik meg a gyerekek anyanyelvi oktatását. Vannak országok, ahol fakultatív keretekben van erre mód, például Franciaország, Luxemburg, Ausztria, Finnország, Svédország, Anglia. Az anyanyelv oktatása rendkívül fontos, mert csak így lehet a szülőhaza kultúrájáról, hagyományairól és történelméről átadni bármit is. Több országban ezeken az órákon a szülők is részt vehetnek, például Cipruson és Izlandon. Cipruson az állam finanszírozza ezeket a délutáni órákat. Van olyan ország, ahol az adott államok kulturális missziói teljesítik ezt a feladatot, mint például: Lengyelországban.

Minden országban tiszteletben tartják a vallási ünnepeket és tradíciókat. Olaszországban a zsidó gyerekek szombaton nem látogatják az iskolákat az Olasz Zsidó Közösségek Szövetsége és az olasz állam között kötött megállapodás alapján.

Igen érdekes kérdés az öltözet. Írországban és Angliában iskolai egyenruhák vannak. A francia Belgiumban vitatott politikai kérdés, amellyel már a kormány is foglalkozott, egyelőre az iskolák kompetenciája. Franciaországban 2004 februárjában a törvényhozás elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja a vallási hovatartozást kifejező öltözet és szimbólumok viseletét. A törvény 2004. szeptember 1-jén lépett életbe. Hollandiában fel sem merül ez a kérdés. Ha valaki ezt felveti, az a felvető toleranciaküszöbét jelzi. Svédországban tilos bármilyen tiltás.

Az iskolai étkezés is a legtöbb országban plurális. Többféle menü van, disznóhúsmentes, diabetikus, vegetáriánus, allergiás, lisztérzékeny. Válogathat a gyerek igényei szerint Franciaországban, Luxemburgban, Spanyolországban, Finnországban és Svédországban.

A demokratikus állampolgárságra nevelés

Az Európai Unió minden tagállamában alapvetőnek tartják az interkulturális nevelést. Ezt bizonyítják a kétnyelvű iskolák is. Ma minden állam multikulturális, így a fiatalok nem is kaphatnak mást, mint multikulturális nevelést. A multikultúra fogalma, az interkulturális nevelés, a tolerancia, a nyitott koordináció, az aktív társadalmi részvétel a 21. századi demokratikus Európa alapjai. Nem véletlen, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2005-öt jelölte meg „A Demokráciára Nevelés Európai Évének”, és nem véletlen, hogy ez a II. világháború befejezésének 50. évében fogalmazódott meg. Ennek szellemében minden tagország elfogadta a Miniszterek Bizottsága 2002/12. számú ajánlását, amely a demokratikus állampolgárságra nevelésről szól. Az ajánlás azzal a céllal is született, hogy a tagállamok oktatáspolitikájába épüljenek be olyan projektek, amelyek a demokráciára nevelésről szólnak, fejlesztik az állampolgári tudatot, és megtanítják a jogállamiság funkcióit. Magyarországon is vannak ilyen programok, de sajnálatos módon még nincsenek tudatosan beépítve az oktatásba.

Minden dokumentum leszögezi: a demokrácia tanulási folyamat. Ennek alapvetően fontos területe a bevándorlás. A bevándorlás megállíthatatlan. Csak a demokráciát értők lesznek képesek arra, hogy ennek a folyamatnak a pozitív oldalait lássák, és szélsőséges nézetek ne hálózzák be őket.

Irodalom