Olvasási idő: 
12 perc

Vízivást népszerűsítő országos program fiataloknak

A gyermekkori elhízás a 21. század egyik legsúlyosabb globális népegészségügyi kihívása. Mindössze 40 év alatt az elhízott iskoláskorú gyermekek és serdülők száma egy 2016-os becslés több mint tízszeresére, 11 millióról 124 millióra nőtt. A túlsúlyos és elhízott gyermekek akár 80%-a felnőttkorában is súlyproblémákkal küzd. Hazánkban 2016-ban a hétévesek körében a túlsúly előfordulási gyakorisága 13,5%, míg az elhízásé 9,5% volt, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által koordinált Gyermek Tápláltsági Állapot Vizsgálat adatai alapján. Az egészséges életmódnak, különösen a táplálkozásnak és az elhízás megállítása érdekében tett intézkedéseknek nagy szerepe van abban, hogy felnőttkorban az életminőség minél jobb, az egészségben eltöltött évek száma minél több legyen. A HAPPY (Hungarian Aqua Promoting Program in the Young) az első olyan program Magyarországon, amely a magas energiatartalmú italok háttérbe szorítása és a vízfogyasztás népszerűsítése, ezáltal a gyermekkori elhízás és túlsúly csökkentése céljából jött létre 2007-ben.

Szöveg: Szilfai Nikolett dietetikus, Alkalmazott Táplálkozástudományi Osztály, OGYÉI 

 

Fulókércsi Óvoda, Süni csoport

Sajka Városi Óvoda, Mazsola csoport, 2019


Modellprogram

Az Európai Üdítőitalipar Egyesületének (UNESDA) adatai alapján a cukrozott üdítőitalok fogyasztása Magyarországon évről évre nő. 2018-ban már elértük az évi 132,8 liter/fő fogyasztást[1], míg az EU-átlag 95,3 liter volt. A magas cukortartalmú italok túlzott fogyasztása bizonyítottan növeli a túlsúly, elhízás kialakulásának kockázatát.[2] A HAPPY azért jött létre, hogy már az óvodákban, iskolákban felhívja a gyermekek figyelmét a rendszeres üdítőfogyasztás kedvezőtlen egészségügyi hatásaira, és a vizet mint egészséges alternatívát megismertesse és megszerettesse velük. A pedagógusok a program részét képező edukációs anyagokat, plakátokat és a megvalósításra javasolt programötleteket szabadon felhasználhatják, növelhetik a gyermekek egészségtudatosságát és elősegíthetik a helyes folyadékfogyasztási szokások kialakítását.

2007-ben, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) és az Egészségügyi Minisztérium közötti együttműködés keretében zajlott le egy pilot program 6 budapesti általános iskolában, összesen 397, 1−4. osztályos gyermek részvételével. Az intervenció oktatásra és az ivóvíz mosdón kívüli, ingyenes biztosítására épült. Az OGYÉI (a korábbi Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet jogutódja) dietetikusai iskolai tanóra keretében, 45 perces játékos, interaktív előadást tartottak a gyermekek számára, akik megtanulhatták többek között, hogy mennyi a napi folyadékszükségletük, mi a legjobb szomjoltó számukra, mi az a dehidratáció és ennek mik a tünetei.

A program keretében készült szórólap egyik oldala a szülőknek szólt, és a megfelelő folyadékfogyasztás fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint gyakorlati tippeket tartalmazott a megfelelő minőségű és mennyiségű folyadékfogyasztáshoz. A részt vevő osztályokban szénsavmentes ásványvizet tartalmazó, ballonos vízadagoló automatákat is kihelyeztek, melyekből a gyerekek igény szerint fogyaszthattak. A vízfogyasztást osztályonként, naponta megmérték.

A vizsgálatba bevont kontrollosztályokban kizárólag oktatásra került sor. A két hónapos program elején, végén és egy évvel a program után a gyermekek kérdőívet töltöttek ki folyadékfogyasztási szokásaikkal kapcsolatban, majd szintén kérdőív formájában, a program végén a szülők és tanárok is nyilatkoztak a modellprogram során szerzett tapasztalataikról, véleményükről.


A modellprogram eredményei

Az eredmények alapján a kezdeményezés hatékonynak bizonyult: az intervenciót követően a gyermekek ásványvízfogyasztása átlagosan több mint napi 3,7 dl-rel nőtt; a szénsavas, cukrozott üdítőitalok fogyasztása pedig átlagosan napi 2 dl-rel csökkent, és többen adtak helyes választ arra a kérdésre, hogy mennyi folyadékot kell fogyasztani egy nap. A pozitív hatások hosszú távon, 1 évvel később is mérhetőek voltak.

A gyerekek, szülők és pedagógusok egyaránt pozitívan értékelték a HAPPY-t. A szülők 98%-a elégedett volt a programmal, 60%-uk úgy gondolta, hogy gyermekének folyadékfogyasztási szokása megváltozott, és 20%-uk szerint az egész családban kedvező változás volt észlelhető ezen a téren. Az OGYÉI által létrehozott vízfogyasztást népszerűsítő program egyértelműen jó példa arra, hogy oktatással és az egészségesebb választás elérhetővé tételével rövid idő alatt is hosszú távú, pozitív változás érhető el a gyermekeknél.

Debrecen, Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskola

Budapest XXI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskola


HAPPY-hét

A 2007-es modellprogram során szerzett tapasztalatokat felhasználva, 2010-ben az Egészségügyi Minisztérium támogatásával már országos szinten hirdették meg a HAPPY-hetet, melyet minden évben a víz világnapjához (március 22.) kötődően rendeznek.

A részt vevő óvodák és iskolák saját maguk szervezik meg a tematikus egészséghetet, melynek során különböző aktivitásokkal, játékokkal hívják fel a gyerekek figyelmét a vízfogyasztás fontosságára, illetve a cukros üdítőitalok rendszeres fogyasztásának káros hatásaira.

A HAPPY-héthez való csatlakozás feltétele legalább egy – az OGYÉI által ajánlott vagy az iskola/óvoda által kidolgozott – vízfogyasztást népszerűsítő programelem megvalósítása. Az OGYÉI által kidolgozott programok közt szerepel többek között a „vízpróba” sportverseny, a „vízizsaru-szolgálat”, a „csíííz-víííz fotópályázat”, és „Vízbár” kialakítása (a mosdón kívüli ingyenes vízvétel biztosítására). A merőkanál.hu weboldalon (https://merokanal.hu/happy-het/) ingyenesen letölthetők a programelemek részletes leírásai, számos, korcsoportspecifikus edukációs anyag, színes plakát és egyéb segédlet, melyek megkönnyítik a pedagógusok számára az oktatást és a HAPPY-hét izgalmassá tételét.

A részt vevő intézményeknek a korábbi években a regisztrációt követően lehetőségük nyílt rajz-, fotó-, reklám-, dalátírás- és képregénypályázaton indulni értékes nyereményekért (elsősorban élményprogramokért).

2019 októberében, a HAPPY 10 éves fennállásának alkalmából A gyermekkori elhízás és megfékezésének lehetőségei címmel konferenciát rendeztek, ahol – a szakmai előadások és a HAPPY-pályázatokra beérkezett gyerekrajzokból nyílt kiállítás mellett – egy díjátadó ünnepségre is sor került. Többek között az öt legelkötelezettebb iskolát is díjazták, melyek a program kezdete óta minden évben megtartották a HAPPY-hetet:

  1. a Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Géderlaki Szent László Általános Iskolája
  2. a Cecei Általános Iskola
  3. a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium − Petőfi Sándor Tagiskolája
  4. a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola
  5. a Balatonszabadi Kincskereső Általános Iskola

2020-ban a járványügyi helyzetre való tekintettel a programot nem hirdették meg, azonban – amennyiben a körülmények lehetővé teszik – az idei évben folytatódni fog.


HAPPY programokon részt vevő intézmények és gyermekek száma


A HAPPY már nemzetközi szinten is jó gyakorlatnak számító prevenciós program. Az együttes fellépés a táplálkozás és fizikai aktivitás terén (Joint Action on Nutrition and Physical Activity, JANPA) projekt – amelynek célja a gyermekkori túlsúly és elhízás növekedésének megállítása – 2016-ban beválasztotta az európai jó gyakorlatok közé. Továbbá az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatósága (European Comission, Directorate-General for Food and Health Safety) által életre hívott jó gyakorlat portálon is szerepel, teljesítve a Főigazgatóság egészségfejlesztési programokkal szemben támasztott kritériumrendszerének elvárásait. Jó példaként a WHO 2019-ben publikált, iskolai dolgozóknak szóló információs csomagjába szintén bekerült, melynek témája a tiszta vízhez és higiéniához való hozzáférés pozitív hatása az egészségre és a tanulásra.

Az iskolák, óvodák visszajelzései kiemelkedően fontosak annak érdekében, hogy a HAPPY folyamatosan, az intézmények és a gyerekek igényeinek megfelelően fejlődjön, megújuljon, és ezzel a program hatékonysága javulhasson. Ezért a program végén a részt vevő intézmények egy kérdőív segítségével küldhetnek visszajelzést a HAPPY-hét tapasztalatairól, tanulságairól és fenntarthatóságáról.

A korábbi évektől eltérően 2019-ben már középiskolák is csatlakoztak a HAPPY-héthez, így összesen 171 300 gyermeket ért el a program (lásd táblázat).

A HAPPY-hét sikerességét bizonyítja, hogy a program végén kitöltött kérdőív eredményei alapján 2017-ben a válaszadó iskolák 44%-a korlátozta a cukrozott üdítők árusítását az iskolában, 68%-a jelezte, hogy kevesebb cukrozott üdítőt fogyasztanak a gyermekek, 95%-uk szerint több vizet isznak a gyermekek, és 100%-a szeretne a következő évben is csatlakozni a programhoz.


Köszönetnyilvánítás

Az óvoda, az iskola tekinthető a gyermekek második otthonának. Az itt tanultak és a tapasztalatok meghatározóak a későbbi életmódjuk kialakításában. Ezért is olyan fontos, hogy a nevelők és pedagógusok jó példával járjanak elöl, az egészséges életmódra, az egészséges táplálkozásra nevelést pedig a mindennapok szerves részévé tegyék. Szeretnénk köszönetet mondani azon iskolák és óvodák pedagógusainak, akik évről évre részt vesznek a HAPPY-ben, és segítenek egy egészséges és tudatos nemzedék felnevelésében. Mindezek mellett minden intézményt arra biztatunk, hogy a jövőben csatlakozzanak a HAPPY-programhoz.

Felhasznált irodalom:

  • Taking Action on Childhood Obesity, WHO, 2017
  • Ward, Z. J. − Long, M. W. − Resch, S. C. − Giles, C. M. − Cradock, A. L. − Gortmaker, S. L. (2017): Simulation of Growth Trajectories of Childhood Obesity into Adulthood. N Engl J Med.; 377(22):2145-2153. doi:10.1056/NEJMoa1703860 (Letöltés: 2021. 02. 01.)
  • Erdei G. − Bakacs M. et al. (2017): A túlsúly és az elhízás prevalenciája a 6−8 éves gyermekek között a WHO Európai Régió – Gyermek Tápláltsági Állapot Vizsgálat alapján. Népegészségügy, 2017; 95:2
  • https://www.unesda.eu/consumption/ (Letöltés: 2021. 02. 01.)
  • American Dietetic Association Evidence Library, 2009
  • European Joint Action on Nutrition and Physical Activity (JANPA), ANSES, 2016
  • https://webgate.ec.europa.eu/dyna/bp-portal/practice.cfm?id=244 (Letöltés: 2021. 02. 01.)
  • Improving health and learning through better water, sanitation and hygiene in schools, WHO, 2019
  • https://merokanal.hu/happy-het/ (Letöltés: 2021. 02. 01.)

 

Footnotes

  1. ^ https://www.unesda.eu/consumption/
  2. ^ American Dietetic Association Evidence Library, 2009