Világűr a Földről, Föld a Világűrből nézve – Legyél Te is űrhajós, a Föld nagykövete!
Bemutatkozik a SpaceBuzz program
A Nemzeti alaptanterv (NAT) kiemelten foglalkozik a természettudományos képzéssel, ennek érdekében jött létre az integrált természettudományos tantárgy is. A külföldön népszerű STEM (magyarul MTMI) célja a mérnöki, a természettudományi, a matematikai és az informatikai tárgyak közelítése egymáshoz, aminek egyik eszköze lehet a SpaceBuzz program, egy olyan holland kezdeményezés, mely által a diákok jobban megismerik a Földet, a világűrt, klíma- és környezetvédelmi szemléletük felelősségteljessé válik, de kommunikációs és együttműködési képességeik, valamint kreativitásuk is fejlődik.
Szöveg: Zentai István, a SpaceBuzz Hungary alapítója
Mióta ember él a Földön, bárkinek megadatott, hogy felnézve az égboltra, azt tanulmányozza, vagy csak egyszerűen gyönyörködjön benne, különösen derült éjszakákon. Eleinte szabad szemmel, majd különféle eszközökkel (távcsövek, teleszkópok, csillagvizsgálók stb.), ma pedig már az űrbe fellőtt űrszondákkal és egyéb berendezésekkel – sőt űrhajósok az űrből is – tanulmányozzák a világegyetemet.
De mi a helyzet a Földdel? Hányan csodálhatták meg eddig a világűrből? És most nem az űrszondák tudományos célú megfigyelési adataira, illetve egyéb módon továbbított felvételekre gondolok, hanem arra, hogy hány embernek adatott meg, hogy az űrből rácsodálkozhasson a Földre úgy, ahogy mi innen lentről rácsodálkozunk a csillagos égboltra.
Eddig alig hatszáz űrhajós látta bolygónkat az űrből, de mindannyiukat mélyen megérintette a látvány. Az űrből egy gyönyörű kék pontot látnak az univerzum sötétjében, egy színes bolygót, amelyen minden élő ember, állat, fa és növény osztozik. Az államhatárok eltűnnek, és a Föld törékenysége teljesen világossá válik. Légköre papírvékony, és mérete oly jelentéktelennek tűnik a világűrben, hogy az szinte hihetetlen. Holott ez a kis golyó mindannyiunk élettere. Mindazt, ami az űrhajósokban kiváltotta az addig sosem tapasztalt érzéseket és gondolatokat, „Overview Effect” néven ismerjük.
Mi az az Overview Effect?
Magyarul áttekintő hatás. Az a jelenség, amit az űrhajósok tapasztalnak, amikor először látják a Földet az űrből. A kifejezést Frank White azonos című 1987-es könyve ihlette. Az áttekintő hatást olyan tapasztalatként írják le, amely megváltoztatja a Föld és a rajta élő emberiség perspektíváját. Az alapvető jellemzők: a félelem érzése, a földi élet összefüggéseinek mély megértése és a környezetünkért való új felelősségtudat.Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Overview_effect
Többen is célul tűzték ki, hogy ezt a hatást minél több emberrel meg kell ismertetni. Hogy miért? Azért, hogy rádöbbenjenek arra, mennyire sérülékeny és védtelen a bolygónk. Mennyivel jobban kellene rá vigyázni, mennyire fontos kérdés a klíma- és környezetvédelem. Elon Musk, a SpaceX alapítója ezt a célt azzal kívánja elérni, hogy az űrutazás váljon mindenki számára elérhető, hétköznapi eseménnyé. Erre azonban még kicsit várni kell…
Forrás: NASA
Egy a sok csodálatos filmfelvétel közül: https://www.youtube.com/watch?v=ItrO2ACTbFI
Andre Kuipers holland űrhajós úgy gondolta, hogy elsősorban a jövő nemzedékével, a gyerekekkel kell megosztani az élményt. Ötlete alapján valósult meg a SpaceBuzz program, mely már két éve sikeresen fut Hollandiában. Több mint 4000, 10-12 éves tanuló kapott már űrhajós kiképzést és vett részt egy virtuális űrutazáson. A tapasztalatok pedig bizonyították, hogy a gyerekek klíma- és környezetvédelemi szemlélete és gondolkodásmódja sokkal felelősségteljesebbé válik a program hatására.
A SpaceBuzz program megalkotása, az oktatási program validálása és optimalizálása érdekében a SpaceBuzz holland alapítója vezető tudósokkal, többek között Dr. Max Louwerse-sal, a Tilburg Egyetem professzorával működik együtt. Elindítottak egy nemzetközi tudományos kutatási programot a VR által segített tanulás hatékonyságával kapcsolatosan, valamint arról, hogy milyen szerepet játszhatnak a virtuális személyek (avatarok) a tanulás személyre szabásában.
Gyakran ismételt kérdések
Mi a SpaceBuzz Program?
10−12 éves gyerekek számára, az iskolai oktatásba illeszkedő STE(A)M oktatást támogató program, melynek során a gyerekek megismerik a világűrt, a Föld bolygót, klíma- és környezetvédelmi szemléletük felelősségteljessé válik, kommunikációs és együttműködési képességeik, valamint kreativitásuk fejlődik.
Mi az a STE(A)M?
Ehhez előszőr a STEM-et kell megérteni. A STEM egy angol mozaikszó, a Science, Technology, Engineering, Mathematics szavakból. Magyarul használatos az MTMI rövidítés, a mérnöki, természettudományi, matematikai és informatikai szavak rövidítéseként. Mindkettő a reál területek összefoglaló neve. A STE(A)M lényege, hogy a STEM tantárgyakat integráljuk nem STEM tantárgyakkal (All, azaz mind) és így alakul ki az oktatási anyag. (Például a matematikát a történelemmel, stb.)
Hogyan történik az oktatás?
A programnak 3 fázisa van:
1. Repülést megelőző űrhajós képzés révén az érdeklődés, izgalom felkeltése: a. a tananyag megérkezik az osztályba;
b. a küldetésvezető űrhajós (terveink szerint Farkas Bertalan) tájékoztatója;
c. az (osztály)terem átalakul küldetésirányító központtá;
d. megkezdődik az offline és online elemeket tartalmazó oktatás.
2. A virtuális űrutazás során missziós tapasztalatszerzés: űrhajó érkezése, beszállás a járműbe, a SpaceBuzz „felszállása”.
3. Repülést követő aktivitások: az utazók sajtótájékoztatója, ahol megosztják tapasztalataikat iskolatársaikkal, inspirálják szüleiket, rokonaikat és barátaikat a szerzett egyedi tapasztalatokkal, megosztják azokat (online módon) más iskolákkal.
Mennyibe kerül ez az iskoláknak?
Semennyibe, a SpaceBuzz Program nemzetközi, nonprofit alapon szerveződik. A részvétel az iskoláknak ingyenes.
Hol tart most a projekt?
Jelenleg a hazai pilot projekt kialakításán dolgozunk. Ehhez várjuk iskolák jelentkezését, a program honosításához pedagógusok és oktatási szakemberek jelentkezését (angol nyelv és STEM oktatási tapasztalat előny) és végül, de nem utolsó sorban támogatókat anyagi, tárgyi, szolgáltatási vagy egyéb felajánlással. E-mail címünk: spacebuzz@visualtower.hu
Mik a tervek?
Rövid távon, azaz a pilot program keretében 6-800 gyerek bevonását tervezzük. Hosszú távon, amennyiben a források (EU-s támogatás, állami költségvetési keretek, pályázatok, adományok stb.) lehetővé teszik, valamennyi magyar gyerek bevonása megtörténhet határon innen és túl a SpaceBuzz oktatási programba.
Mi az értelme, célja a programnak?
Legalább három:
1. A klíma- és környezetvédelem napjaink egyik legjelentősebb problémája. A program eredményeként a jövő generációjának gondolkodása felelősségteljesebbé válik.
2. A STEM pályaválasztók száma jelenleg csökkenő tendenciát mutat, így már ebben a korban inspiráljuk a gyerekeket a STEM irányába.
3. A jövő nemzedékének tudását gyarapítja, kommunikácíós, együttműködési és kreatív készségüket fejleszti.
1. Repülést megelőző űrhajós képzés
2. Virtuális űrutazás
3. Repülést követő aktivitások
Mérföldkövek
Kezdettől az volt a cél, hogy létrehozzanak egy MVP-megközelítés által inspirált, első SpaceBuzz „rakétát”, a „Hiszem, ha látom!” elv alapján. Az első lépés 2018 végén történt, amikor a gyerekek és a tanárok, a média és a szponzorok lelkes fogadtatása mellett tesztelték és leleplezték az első SpaceBuzz „rakétát”. A pozitív visszajelzések hatására a program további tökéletesítésével, tesztelésével folytatódott a munka. Mind tudományosan, mind funkcionálisan folytak a tesztelések a gyerekekkel és tanárokkal együtt Hollandiában és külföldön is.
Tesztelés
2019 első hat hónapja alatt a programot széles körben tesztelték a gyerekek és a tanárok, ami óriási betekintést engedett abba, hogyan kell tovább javítani mind az oktatási programot, mind pedig az átfogó élményt. Maga ez a tesztelési túra, amelynek során a SpaceBuzz rakétajármű járta Hollandiát, egy iskolai jelentkezési folyamatot indított el, aminek az eredményeképpen iskolai osztályok várólistái alakultak ki - egészen 2021 tavaszáig. Ennek eredménye, hogy már a második jármű is elkészült.
Prof. Dr. Max Louwerse (kognitív pszichológiai és mesterséges intelligencia tanszék) és csapata által a Tiburg Egyetemen indított tudományos kutatási program első kísérletében több mint 200 iskolás gyerek vett részt. Vizsgálták a VR-támogatott tanulás hatékonyságát. Tanulmányozták, hogy virtuális személyek részvétele a tanulásban milyen hatást vált ki. A gyerekek és a tanárok első eredményei és reakciói igazolták azt a meggyőződést, hogy a magával ragadó technológia mélyebb elkötelezettséget és inspirációt vált ki, és ez hatékony tanuláshoz vezet.
Az űrhajósok világszerte megismerik a SpaceBuzz-t
2019 októberében bemutatták a SpaceBuzz programot a világ minden részéről érkezett 125 űrhajósnak és kozmonautának az Űrkutatók Szövetségének (ASE) 32. Csillagászati Kongresszusán, melyet Houstonban (USA) tartottak a holdra szállás 50. évfordulójának tiszteletére. Az űrhajósoktól kapott, túlnyomóan pozitív válasz a SpaceBuzz programra megerősítette azt a célkitűzést, hogy ezt az élményt világszerte minél több gyereknek kell átélnie. A VR-élményt az űrhajósok nagyon valóságosnak ítélték meg. Helen Sherman brit asztronauta szerint: „Ez a SpaceBuzz-élmény valóban olyan érzést keltett bennem, mintha visszamentem volna a világűrbe.” Anousheh Ansari, amerikai-iráni kereskedelmi asztronauta még azt is javasolta, hogy a SpaceBuzz programot a világ vezetői elé kell vinni az ENSZ-ben.
Világméretű bemutató Washington DC‑ben (USA)
Houstonból a SpaceBuzz járművet átszállították Washington DC-be egy globális bemutató céljából az ott tartott Nemzetközi Űrhajózási Kongresszusra. Közel 8000 látogató tekintette meg a SpaceBuzz-t, és több mint 2000 ember – akik közül 1500-an gyerekek – „elrepültek az űrbe” a Spacebuzz rakétával. Az ő lelkesedésük tartja életben az álmot, hogy a SpaceBuzz élmény eljuthasson világszerte a gyerekekhez. Az Űrhajózási Kongresszus a SpaceBuzz-t nevezte meg a kongresszusuk egyik kiemelkedő eseményének a Blue Origin által kifejlesztett Blue Lunar holdra szálló egység mellett. Az első lépések megtörténtek a globális bemutatkozáshoz annak az érdeklődésnek köszönhetően, amely a világ minden részéről megnyilvánult, olyan országokból származó résztvevők révén, mint Brazília, Ausztrália, Kanada, USA, Monaco, Németország, Franciaország, Oroszország és Kolumbia.
Dr. Louwerse professzor vitaindító előadása a Georgia Tech-ben tartott ITU − Akadémiai Partnerség ülésen a „Készségek fejlesztése a digitális korszak számára (SDG)” témában.
A SpaceBuzz program az ENSZ Nemzetközi Távközlési Egyesületnél (ITU)
Dr. Louwerse professzort meghívták, hogy tartson vitaindító előadást a Georgia Tech-ben tartott ITU - Akadémiai Partnerség ülésen a „Készségek fejlesztése a digitális korszak számára (SDG)” témában. Az ITU az ENSZ egy szakosított szervezete, az egyik legrégebbi globális nemzetközi szervezet, amely az információs és kommunikációs technológiákért felel. Az előadás a SpaceBuzz programot mint a STEM tantárgyak, a világűrrel és a Földdel kapcsolatos oktatás és a gyerekek e téren folytatott tanulását ösztönző új módozatok bevált gyakorlataként mutatta be, amely ezt a legújabb virtuális és kibővített valóság (VR, AR) technológiák segítségével oldja meg.
A SpaceBuzz Európában
2020 tavaszán, holland vezetéssel, francia, olasz és magyar részvétellel megalakult a SpaceBuzz konzorcium. Sikeres Erasmus+ pályázatuk eredményként 2020 végén elindult a munka, melynek célja egy olyan komplex anyag, mely lehetőséget ad a részt vevő országoknak, hogy bevezessék a nemzeti sajátosságaikhoz (tanterv, nyelv, kultúra stb.) igazított SpaceBuzz oktatási programot.
A munka 4 területet ölel fel. Egy 12 leckéből, küldetésből álló iskolai tananyag elkészítését, a tanagyaghoz szükséges oktatási segédanyagok, tanári kézikönyvek megírását, a virtuális űrutazáshoz VR-film elkészítését és végül, de nem utolsó sorban a tananyagot támogató STE(A)M oktatási anyagok, módszerek megalkotását.
A munka Magyarországon is megkezdődött, és elvi támogatást kap a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az EMMI és az ITM részéről, valamit a Magyar Asztronautikai Társaságtól, az Óbudai Egyetemtől, a BME-től és még sok más intézménytől, szervezettől és magánszemélytől. Az illetékesek bíznak benne, hogy hamarosan a magyar gyerekek is részesei lehetnek Andre Kuipers álmának, és megismerhetik – ha csak egy oktatási programba illeszkedő virtuális űrutazás során – azt az érzést, amit az űrhajósok élnek át, mikor a Földet látják az űrből.
Nem véletlenül mondják: mi mindannyian űrhajósok vagyunk, és a Föld a mi űrhajónk. Megérdemli, hogy vigyázzunk rá!