Author

Világító baktériumok – Aranyérem a DNS-laborban

Bényei Éva Bernadett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának végzős tanulója, aki úgy rendezi át a baktériumok DNS-ét, mint más a könyvespolcát. Nemrég aranyéremmel tért haza a Baliban rendezett Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciájáról. A Debreceni Egyetem kutatólaborjában PhD hallgatókkal dolgozik együtt, szórakozásként pedig bioinformatikával és biostatisztikával múlatja az időt.

Kezdetben a matematika és a fizika iránt érdeklődtél. Ezek a tárgyak mára háttérbe szorultak?

Nem mondanám, az érdeklődés továbbra is megmaradt, de komolyabban már a kémiával és a biológiával foglalkozom. Versenyezni harmadikos koromban kezdtem, már akkor nagyon szerettem a matekos példákat, főleg a logikai feladatokat. Ötödikben indultam a Jedlik Ányos fizikaversenyen, ahol bejutottam a döntőbe is. A feladatok többsége fizikán alapult, de matekos megoldással lehetett eljutni a jó eredményig. Később egyre inkább a fizika felé tolódott az érdeklődésem, majd nyolcadikban a kémia kezdett foglalkoztatni.

Ezek szerint már egészen fiatalon is vonzottak a tanulmányi versenyek. Mi ösztönzött a folyamatos megmérettetésre?

Egy versenyen nem pontosan azt kell csinálni, amit a mindennapokban az iskolában megszoktam. Minden alkalommal olyan problémát kell megoldani, amivel korábban nem találkoztam, ezért igazi kihívást jelent. Aktívan kell gondolkodni és koncentrálni, ami persze adrenalinnal is jár. Jelenleg a szeptember 26-i TALENTn Konferenciára készülök, ahol előadást tartok arról, miért érdemes a tudományokkal foglalkozni.

Nem ez lesz az első ilyen jellegű megjelenésed, áprilisban Balira utazhattál, ahol részt vettél az Ifjú Kutatók Nemzetközi Versenyén. Hogy érezted magad a távoli országban?

Az, hogy egy nemzetközi zsűri figyelte az előadásom, hatalmas élmény volt, és nagyon büszke vagyok rá, hogy aranyérmet nyertem. Külföldön, főleg ilyen távol az otthonomtól teljesen más a közeg, de valahol mégis hasonló. A kultúrák találkozása nagyon izgalmas, mert ilyenkor lehetőség van nyitni a világ felé és kicsit kiszélesíteni a látásmódunkat. Balin is azt tapasztaltam, hogy a diákok egy része hasonló problémák iránt érdeklődött, de attól függően, hogy ki honnan érkezett, különböztek a megoldási javaslatok, hiszen mindenkinek más volt a gondolkodásmódja. Sok diákot megismertem, a magyarokkal azóta is tartjuk a kapcsolatot.

Min dolgozol, amikor nem versenyre készülsz?

A világító E.coli baktériumokkal kapcsolatos kísérletek során tavaly bejuttattam egy DNS-szakaszt a baktériumokba, amiről olyan fehérjék szintetizálódtak, amik reakciójában fény keletkezett. Tavaly megváltoztattam a baktériumok biológiai rendszerét, és össze tudtam állítani egy hosszú távú tervet is, aminek célja, hogy kiszűrjem az eddigi hibákat, például a reakciók esetlegességét. Idén szeretném átalakítani azt a DNS-szálat, amit eddig használtam, hogy a fehérjék reakciója ne véletlenszerű legyen, hanem pontosan megtervezett. Ez nagyon izgalmas folyamat, próbálok rájönni a korábbi pontatlanságokra. A Debreceni Egyetem kutatólaborjában dolgozom, ahol egy mentor, Dr. Bálint Bálint László felügyeli a munkám és PhD-hallgatók is segítenek.

Debrecenben szeretnéd folytatni a felsőfokú tanulmányaidat is?

Még nem szeretnék elköteleződni egy konkrét irány vagy intézmény mellett, de orvosi pályára készülök. Az emberi szervezet működése foglalkoztat, a két terület, ami leginkább lenyűgöz, az a genetika és a neurobiológia. Itt szinte összefutnak a természettudományok: a fizika, a matematika és az informatika is szerepet kap.

Ha bárkivel lehetőséged volna együtt dolgozni egy laborban a magyar tudósok közül, kit választanál?

Valószínűleg Somogyi Péter neurobiológus mellett döntenék, aki a központi idegrendszer és az agy szerkezetét tanulmányozza. Az emberi viselkedés, a magasabb szintű gondolkodás, a memória nagyon izgalmas kutatási irányok.

A La femme magazin 50 tehetséges fiatal programjában is részt vehettél. Mik az eddigi tapasztalatok, miben fejlődtél a program által?

Olyan pozitív megerősítést, önbizalmat kaptam, ami nagyban hozzájárult a tavalyi sikereimhez. A mentorom Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója volt, akivel, bár más a szakterülete, nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Sokat tanultam tőle a tudatos kommunikációról, hogy tudományos eredményeket hogyan érdemes egy laikusnak, illetve egy szakmabelinek előadni. A vezetéssel kapcsolatos tanácsait is kiemelném, mert azt hiszem, nagyon fontos volt megtanulni, hogyan lehet jól koordinálni egy csapatot.

Melyik az a díj, amire eddigi pályád során a legbüszkébb vagy?

Természetesen a Balin nyert aranyérem az egyik, aztán tavaly szintén az Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáján Hollandiában második helyezést értem el, ami azért is fantasztikus érzés, mert akkor még csak tizedikes voltam, és az volt az első nemzetközi versenyem. Aztán 2013-ban a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Felfedezettjeink fődíját vehettem át, mint kutatóbiológus. Illetve, ami nem díj, de nagyon fontos elismerés volt számomra: idén megválasztottak a Kutató Diákok Országos Szövetsége alelnökévé.