Milyen szerepet játszik az írás az életében?
Kiskorom óta szeretek kézzel írni, ez részben családi örökségem is. Nagyon szépek édesanyám betűi, és a dédnagyapámtól is maradtak ránk kézírásos füzetek, amelyeket mindig szívesen nézegettem. Számos fontos családi hatás ért tehát az írás, sőt a szépírás területén. A kézírással kapcsolatban később is sok kellemes élmény ért: előfordult, hogy valaki nyomtatásnak hitte a betűimet, annyira szabályosnak tűntek számára. Más esetben egy ajánlott küldemény átvételekor jelezték nekem a postán, hogy évek óta figyelik a kézírásomat, annyira különleges. Ezt a tudást és az ilyen élményeket senki sem veheti el az embertől.
Honnan jött az ötlet, hogy jelentkezzen a „Szépírás a kézírás” versenyre?
Pár évvel ezelőtt, a József Attila Középiskolai Kollégium lakójaként került a kezembe a versenyfelhívás, melynek értelmében egy otthon készített pályamunkával kellett neveznünk. Ennek beküldését követően, egy hónap múlva értesítettek, hogy bejutottam a döntőbe. Tudtommal ez volt a második ilyen megmérettetés. Nyolcadik helyezést értem el. Akkor még nem vettem komolyan a versenyzést – nem véletlen, hogy számtalan kisebb szerencsétlenség ért: otthon hagytam a megszokott írószerem, majd a verseny közben kifogyott a tollam… A következő évben, 2014-ben már akkori iskolámból kaptam meg a felhívást. Ekkor már tudtam, hogy mire számíthatok, és tudatosabban is készültem a megmérettetésre. Ismét döntőbe kerültem, és meg is nyertem a versenyt, sőt – nagy meglepetésemre – Buzogány Dezső kalligráfus különdíját is megkaptam.
Hogyan készült a versenyre?
Nem készültem rá különösebben. Tény azonban, hogy az ember a kézírását egész életen át gyakorolja – velem is gyakorta előfordul, hogy meglátok egy tetszetős stílusjegyet, és igyekszem beépíteni a saját írásomba. A kézírás alakulását számos egyéb tényező is befolyásolja. Számomra például nagy jelentősége van a tollnak, amivel írok. Sokat jelentett az is, hogy a Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Szakközépiskolában tanult szabványírást sokat gyakoroltam otthon.
Ekkor ismerkedett meg a kalligráfiával is?
A létezéséről már korábban is tudtam, de a „Szépírás a kézírás” verseny után volt alkalmam közelebbről is megismerkedni a kalligráfiával, elsősorban Buzogány Dezső révén. Meghallgattam előadását, és természetesen végignéztem szakmai bemutatóját is. Sok ötletet, inspirációt kaptam tőle, amelyek szintén segítenek szebbé varázsolni az írásomat. Ezeket szívesen próbáltam ki otthon is, például ballagási meghívót terveztem magamnak.
Vannak-e további tervei a kézírással kapcsolatban?
A mai napig előfordul velem, hogy például tanulással kapcsolatos vagy egyéb, magáncélú jegyzeteim betűit díszítem. Sajnos én magam is egyre gyakrabban használom a számítógépet, az írás azonban mindenképpen fontos szelete marad az életemnek. Nincsenek konkrét, távolabbi terveim a kézírással kapcsolatban, de rokon területen képzelem a jövőm: díszlet- és jelmeztervező szeretnék lenni, a Képzőművészeti Egyetemre készülök. Biztos vagyok benne, hogy a szép betűk szeretete egész életemben elkísér majd.