Van megoldás a kiégésre!

Mit jelent az, hogy coaching? Csilla, Ön hogyan vált szakértővé, és mely területekkel foglalkozik egy coach?

Csatlós Csilla: A coaching egy egyéni teljesítménynövelő módszertan, az a lényege, hogy kihozzuk az adott emberből azt a többletet, ami benne van, de bizonyos okoknál fogva ez nem érvényesül, nem jelenik meg a munkájában vagy a magánéletében. Alapvetően egy olyan módszertan, ami beszélgetésen, kérdéseken alapul és arra koncentrál, hogy a jelenben mit csinál az adott ember, és mely dolgokon kell változtatnia ahhoz, hogy annak hatása legyen a jövőjére. Nem a múlttal foglalkozik, nem tanácsadás, bár aki az üzleti életben végez coachmunkát, annál előfordul a tanácsadás is. A coaching módszer lényege, hogy megoldásokat segítünk találni annak, aki hozzánk fordul a jelenlegi élethelyzetében lévő problémájával, azoknak az erőforrásoknak a felhasználásával, amelyekkel saját maga rendelkezik.

Én úgy lettem burnout-szakértő, hogy a 2015-ös évtől kezdve igen sokat szerepeltem a kiégéssel és annak prevenciójával kapcsolatban a magyar sajtóban, majd könyvet is írtam erről 2018-ban. Ennek következményeként – mivel azóta is szinte csak ezzel a területtel foglalkozom – szakértőként tart nyilván a szakma és az ügyfelek is.

Péter mentálhigiénés tárgyakat tanít a Pannon Egyetemen. Kiket oktat, és nekik miért fontos tisztában lenniük a témával?

Dr. Farkas Péter: A Pannon Egyetem képzési repertoárjában több helyen megtalálható a mentálhigiénikusi vonal. Egyrészt a pedagógusképzésben is megjelenik, illetve van már egy mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő mesterképzési szak, ahol kifejezetten erre a területre specializálódó tudást próbálunk meg átadni a hallgatóknak. A mentálhigiénié mint szemlélet már a huszadik század végétől megjelent a magyar oktatásban, de csak a huszonegyedik század második évtizedétől kezdett önálló szakmává válni, ezért gondolta a Pannon Egyetem vezetése, hogy e szakmára való felkészítést fontos lenne mesterszakként is elindítani. Ez az egyetemi képzés hiánypótló, mert a segítő szakmákat illetően is vannak lefedetlen területek, mint az oktatás, az egészségügy, ahol megjelennek ugyan a pszichológusok, pszichiáterek, terapeuták, de mégis ezekre a területekre is kellenek még olyan szakemberek, akik a mentálhigiénés többlettudásukkal akár a pedagógusokat, a szülőket, az egészségügyi dolgozókat segítik.

Mi a kiégés definíciója és melyek a tünetei? Milyen lépéseket tud tenni valaki, ha észreveszi a kiégés tüneteit saját magán?

Csatlós Csilla: A kiégés egy több síkon bekövetkező probléma, de ami viszonylag könnyen érzékelhető, az az, hogy a kiégett személy folyamatosan fáradt, és ha elmegy szabadságra, pihenni, akkor sem múlik a fáradtsága. Emellett azok, akik a kiégés állapotában vannak, nem is tudják letenni a munkát, görcsösen meg akarnak felelni, kapaszkodnak a munkába, a feladatokba. Ahogyan a fáradtság egyre jobban fokozódik, azzal párhuzamosan elindul egy viselkedésbeli változás is, ami először visszahúzódásként, fásultságként, elcsendesedésként jelenik meg, majd ahogy halad előre a folyamat, ez átfordul cinizmusba, kötekedésbe, negativizmusba. Sokaknál túlérzékenység is megjelenik, tehát túl érzékenyen reagálnak olyan helyzetekben, amelyek nem annyira markánsak, mint ahogy azt ők észlelik. Hosszabb távon pedig megjelenik az önértékelési zavar, mert az előbb elsoroltak miatt gyakrabban hibázik az adott személy, érzi és szembesül vele, hogy csökken a teljesítménye. A pedagógusoknak ezekhez megvan az a nagy nehézsége is, hogy tükörként ott vannak a gyerekek, tehát azonnal kapnak visszajelzést, hogyha valami nem úgy működik, ahogy korábban. Ugyanis ha a munkateljesítmény csökken, és a gyerekek észlelik, hogy van egy negatív folyamat, onnantól kezdve önértékelési problémák is megjelennek, ezzel az adott személy még negatívabb spirálba kerül. Ezek miatt nagyon fontosnak tartom, hogy a legelején, amikor az érintettek már nem tudnak pihenni, esetleg pszichoszomatikus tünetek jelentkeznek, akkor álljanak meg és kezdjenek el vele foglalkozni. Nem kellene megvárni a munkaképesség romlását, a teljesítménycsökkenést, az esetleges elbocsájtást, felmondást, azért sem, mert a kiégés a korai fázisban nagyon jól visszafordítható.

Dr. Farkas Péter: A mentálhigiéné is azok körében a legnépszerűbb, akik már felfedezték magukban, hogy tenni szeretnének önmagukért, környezetükért. Ebből adódik, hogy az önismeret fejlesztése az, ami első lépésként megjelenhet a kiégés tüneteinek kezelésére. Oktatói munkám során azt a visszajelzést szoktam kapni, hogy ha van például egy jó pedagógusi munkacsoport, akkor az nagyon sokat segít, illetve a vezetők hozzáállása is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyáltalán felfedezzék magukon a tüneteket. De hozzátenném, hogy sajnos sokszor van egy poláris gondolkodás a kiégéssel kapcsolatban, mert sokan már rögtön kiégésre gondolnak, ha fáradtak, vagy éppen nem az elvártaknak megfelelően sikerül egy-egy feladatuk elvégzése. Ezért tegyük hozzá, hogy a kiégés és a kudarcélmény teljesen más szinten jelenik meg. Az önvizsgálatnak és egy közösségnek, amely figyel tagjaira, nagy jelentősége lehet a megelőzésben és a gyors reagálásban.

Csatlós Csilla: Mindennél fontosabb az önreflexió. Az, hogy saját magamra figyeljek, szembesüljek saját magammal és észrevegyem, hogy nem úgy reagálok dolgokra, mint korábban, hogy nem vagyok olyan, amilyen voltam. Ezek mindennél fontosabbak, mert hiába támogató a munkahely, a család, ha én nem vagyok tisztában azzal, hogy mit művelek saját magammal, akkor nagy eséllyel a külső körülmények változása sem fog semmit eredményezni. Vannak visszatérő klienseim, akik már egyszer átestek rajta és megtanulták, hogyan keletkezik a kiégés. Ők sokkal hamarabb észlelik a tüneteket magukon, mint a legelső alkalommal és sokkal hamarabb kérnek segítséget, ha elakadnak. Ez azért fontos, mert sokan már csak akkor kérnek segítséget, ha már drasztikus változások következnek be a személyiségben, teljesítményben, és onnan sokkal nehezebb az út visszafelé. Ezért tartom nagyon fontosnak én is a prevenciót ebben a témában, különös tekintettel arra, hogy még mindig sokan hisztinek és a munkakerülés eszközének tartják a kiégést.

Kik az érintettek? Nagyobb arányban veszélyeztetett a társadalom egy adott csoportja? Amennyiben igen, miért?

Dr. Farkas Péter: Elsőként a szellemi foglalkozásúaknál jelenhet meg a kiégés, illetve olyan szakmabelieknél, akik mindennapi kapcsolatban vannak más emberekkel, hiszen ezek az emberi kontaktok lelkileg nagy veszélynek és megterhelésnek tehetik ki őket, mert nemcsak a foglalkozásukat kell végezniük, hanem eközben a saját személyiségükkel is „dolgozniuk” kell.

Csatlós Csilla: Én sokat coacholok vendéglátási területen is, ott ugyanúgy lehet súlyosan kiégett kollégát találni, mint a szellemi munkát végzők között. A kiégés a tartósan kezeletlen munkahelyi stressz okozta tünetegyüttes – ez a hivatalos leírása –, de ez a megfogalmazás nem foglalkozik azzal, hogy az egyénnek mekkora szerepe van ennek az egész folyamatnak a kialakulásában. Maximálisan tudom igazolni azt, hogy az egészségügy, az oktatás, a segítő szakmák dolgozói a legveszélyeztetettebbek a kiégésben, de persze bármilyen más szakmában is jelentkezhetnek a kiégés tünetei. Vannak kutatások, melyek azt igazolják, hogy veszélyeztetettebbek azok a húszas, harmincas éveikben járó nők, akik első gyermekük után visszatérnek a munkába, és gyakrabban észlelik a kiégést azoknál is, akiknek külső kontrollos a személyiségük, tehát akik szorongóbbak, konfliktuskerülőbbek, zárkózottabbak.

Csilla évek óta coachingol pedagógusokat is. Jellemzően milyen problémákkal keresik meg?

Csatlós Csilla: Általában akkor keresnek fel engem, amikor már észlelik a tüneteket magukon. Nagyon jó tesztek vannak ma már, amivel gyakorlatilag pár tucat kérdés megválaszolásával lehet egy körülbelüli képet kapni arról, hogy tényleg a kiégés tünetei jelentkeztek-e, vagy csak arról van szó, hogy az illető túlhajtotta magát és egyszerűen fáradt. Akik hozzám érkeznek, elsősorban mind azt fogalmazzák meg, hogy megváltozott a viszonyuk a gyerekekhez, merthogy hozzájuk óriási türelem, empátia kell. A kiégés egyik vezető tünete lehet, hogy az érzékenységük mások problémái, gondjai iránt jelentősen csökken. Már nem annyira odafigyelőek, empatikusak mások felé, mint korábban, és a gyerekek azonnal visszatükrözik, ha ez a helyzet kialakul.

A pedagógusok viszonylag jelentős számban produkálnak pszichoszomatikus tüneteket; sokaknak van migrénje, emésztőrendszeri problémája és alvászavara, amelyek már egy előrehaladottabb állapotra utalnak. Nagyon fontos, hogy meglegyen az az elválasztás, amelyre Péter korábban utalt; hogy minden olyan esetben, amikor a pszichoszomatikus tüneteket nem lehet semmiféle betegséggel igazolni, akkor a következő az legyen, hogy ezek lelki alapon keletkeznek és másként kell velük foglalkozni, keresni kell a valós kiváltó okokat. Ha már túl van az illető minden vizsgálaton és még mindig rosszul van, akkor ott kell, hogy legyen az a gondolat, hogy talán ez pszichoszomatikus tünet és ez alapján kellene vele foglalkozni. Emellett gyakori jelenség, hogy nem érzik támogatónak a környezetüket, tehát nincs pozitív visszajelzési kultúra, nincsenek jó csapatok. Amíg egy cég nagy hangsúlyt fektet arra, hogy legyenek csapatépítő tréningek, egyéni fejlesztések, addig egy oktatási intézményben ez általában nem jelenik meg, pedig ebben a munkakörben is nagy szükség lenne rá.

Dr. Farkas Péter: Az önismereti és mentálhigiénikus kurzusokon a hallgatók sokszor felhozzák a fent említett problémákat. Ez természetesen nagyon pozitív hozzáállás, csak az a baj, hogy még ők sem látják, hogyan lehetne egy olyan közösséget támogató szakmai csapatot kialakítani, ahol együtt tudnak gondolkodni a megoldási módokon.

Mennyiben lehet eltérő egy cégvezető és egy iskolaigazgató problémája, tünetei?

Csatlós Csilla: Alapvetően nincs eltérés. Mindegy, hogy az adott illető cégvezetőként vagy iskolaigazgatóként kezd kiégni, gyakorlatilag ugyanazokkal a tünetekkel találja szembe magát. Mindkét munkakörben vezető szerepet töltenek be, felelősséggel tartoznak másokért, gyors döntéseket hoznak, folyamatosan jelentős stressz alatt állnak. Az iskolaigazgató helyzete talán annyiban nehezített, hogy nem állnak rendelkezésére a sokszor egyszerű és jól működő megoldások, mint a meetingek, csapatépítések, azok a dolgok, amelyeket az üzleti életben már réges-régen használnak. Viszont, ha ezek nincsenek is meg egy intézményben, akkor sem akadályozza senki a pedagógusokat, hogy időt töltsenek együtt, szervezzenek délutánokat, két-három hetente időt szánjanak arra, hogy beszélgessenek egy-egy problémáról, vagy megbeszéljenek egy-egy ügyet, érzést. Minden olyan szituáció, amelyben meg tudják osztani a problémáikat, könnyítene a helyzetükön. Arról nem is beszélve, hogy sok esetben, ha benne ülünk egy problémában, arra nekünk nincs rálátásunk; de ha elmondjuk valaki másnak, aki egy másik „székben” ül, az a problémát jobban látja − és azt is, hogy mi a megoldás.

Dr. Farkas Péter: A kurzusaim során gyakorlatorientált feladatokat kell a hallgatóknak elvégezniük, többek között mentálhigiénés projekteket kell megtervezniük és megvalósítaniuk. Ezen projektek célja, hogy a saját közösségükben egy olyan egymásra odafigyelő közösséget hozzanak létre, amely a későbbiekben is együtt tud működni. A megvalósuló projektek visszajelzései alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nehéz „felrázni” a pedagógusokat, hiszen egy olyan rendszernek a tagjai, ahol nagyon kis lépésekkel lehet haladni. Következtetésképpen, ha elérnénk azt, hogy a pedagógusok ezeknek a jelentőségét felmérjék, akkor lehetne a mentális egészségükben jelentős változást elérni, de egyelőre azt látjuk, hogy ezen „kis” lépések megtételeihez sincs energiájuk a pedagógusoknak. A mentálhigiénikusi szemléletmóddal és tudással rendelkező szakemberek lennének – és reméljük lesznek – azok, akik olyan alternatívát, lehetőséget, környezetet teremtenek, ahol tényleg szabadon kibontakozhatnak az innovatív ötletek.

Nemrég elhatározták, hogy 30x1 órás díjmentes coachingot tartanának pedagógusoknak. Pontosan milyen elgondolásból született meg az ötlet és hogyan tervezik véghez vinni?

Csatlós Csilla: A koronavírus-járvány kapcsán elég jól megtanultunk mozogni az online térben, tehát annak, hogy egy időben több tucat emberrel beszélgessünk a kiégés és a megoldások témaköre kapcsán, semmi akadálya nincsen. Innen jött nekem az ötlet, hogy hozzunk létre olyan alkalmakat, amelyek szervezetten, egy-egy alkalommal zajlanak és online be lehet kapcsolódni előre meghirdetett linkeken, melyeket egy weboldalon tervezünk meghirdetni. A cél az, hogy beszélgessünk, foglalkozzunk a témával, és tapasztalják meg a résztvevők, hogy milyen, amikor együtt nekiülünk valaminek, együtt beszélgetünk valamiről, és hogy milyen felszabadító ereje van annak, amikor közösen nekiállunk akár csak egy-egy témának, és onnan mindenki haza tud vinni egy-két gondolatot, amelyet másnaptól be tud építeni a saját életébe. Lépjünk el a problémafókuszból, mert én is azt tapasztalom, hogy a pedagógusok, akik hozzám érkeznek, teljes mértékben problémafókuszban vannak, tehát az egész gondolkodásmódjuk arra koncentrál, amire nincs igazán ráhatásunk. De ha azt néznénk, hogy „mi az, amitől én jobban lennék”, és arra keresnénk a konkrét megoldásokat, akkor el lehetne sajátítani egy másfajta gondolkodásmódot, amellyel meg lehetne találni a válaszokat. Ez nem egy hosszú coachingfolyamat lesz, hanem egy együtt gondolkodó alkalmanként másfél órás workshop, ahol elmondjuk az egész folyamatot, feltehetik a kérdéseiket, és másfél óra után mindenki valamiféle azonnal használható munícióval távozik.

Csilla Kiégés helyett című könyvét a határok meghúzásával kezdi. Mondana néhány gyakorlatban is alkalmazható példát, jó gyakorlatot, módszert a kiégés megelőzésére?

Csatlós Csilla: Nagyon fontos, hogy reálisan lássuk magunkat. Akkor is lássam a sikereimet, ha benne vagyok egy negatív szituációban, azt, hogy mit értem el, és ne azzal foglalkozzak, hogy mi az, ami még nincs meg. Fontos az egyensúlyok helyreállítása is. Tehát ha valaki már a kiégés azon fázisában van, amikor folyamatosan fáradt, nincs kedve bemenni tanítani, akkor vissza kell nyerni az egyensúlyt, vissza kell térni azokhoz a tevékenységekhez, amelyekről tudja, hogy korábban feltöltötték. Mondjuk, ha korábban az illető mozgott, és most már nem, akkor kezdjen el újra mozogni, vagy ha rengeteget olvasott, de már nem olvas, akkor kezdjen újra olvasni. Azok, akik ki vannak égve, egytől egyig arról számolnak be, hogy bizonyos, számukra kedves tevékenységeket az utóbbi hónapokban elhagytak az életükből, legyen szó mozgásról, olvasásról, vagy ami a legrosszabb, a szociális kapcsolataikról. Ami még szintén fontos, az az időmenedzsment. Én mindig leíratom a segítséget kérővel, hogy melyek azok a dolgok, amelyekkel elcsúsznak, és mindegyiknél megnézzük, hogy mi az oka a késésnek, mi az oka annak, hogy halogatnak, vagy nem csinálnak meg valamit, amit megígértek valakinek. Emellett keresni kell azokat az emberi kapcsolatokat is, amelyek építő jellegűek, vagy új dolgokat kell tanulni, képzésre, szupervízióra járni. Ha ezek már nem segítenek, akkor pedig a legfontosabb, hogy kérjenek segítséget.

Dr. Farkas Péter: Apró, de nagyon fontos dolog lehet mindezek felett, hogy ha nap végén leülünk és átgondoljuk, hogy mi az a négy-öt jó dolog, ami történt velünk aznap. Ezzel ugyanis meg tudjuk erősíteni a minket ért pozitív dolgokat és tudatosítjuk azt is, hogy a napunk nemcsak „küzdelem” összessége volt, hanem értek pozitív hatások is. Ha ezt valaki hónapokon keresztül például naplószerűen leírja, majd visszanézi, az is adhat egy olyan erőt, amelyből a rosszabb napokon töltekezni lehet.