„…valójában az élet értelmére kellene választ adnunk”

Miben mások az Ön által szerkesztett tankönyvek, mint a korábbiak?

Sokszor halljuk, hogy a biológiához kapcsolható tudományterületek felívelőben vannak, a high-tech szektor egyre nagyobb részét fedik le, azonban az általános és középiskolai oktatásba mindebből érthető módon nagyon kevés szivárog csak le. Erre példa a mitokondrium eredetét magyarázó elmélet frissítése (úgy tűnik, nem létezett mitokondrium nélküli sejtmagvas sejt, jóllehet évtizedekig így tanultuk) vagy az újraélesztés mai protokolljának bemutatása (képzetlen elsősegélynyújtónak ma már nem tanácsolják a lélegeztetést, csak a folyamatos mellkaskompressziót). Mindezzel együtt tartalmi forradalomról nincs szó, amiben újítani tudtunk, az a könyv látványvilága, struktúrája és módszertana.

A változások nyilván egymásból is következnek, gondolom, ha változik a módszertan, akkor azt a grafikának is követnie kell.

Így van. Elsőre talán fel sem tűnik, de komoly erőforrásokat fordítottunk a szöveges tartalom infografikus kiegészítésére, ami a szöveget több helyen teljesen fel is váltotta. Akkor mondhatjuk, hogy sikeres egy infografika, ha nem szúr szemet, hogy néhány ezer karakternyi tartalmat egyetlen ábra közvetít, vagyis paradox módon akkor dolgoztunk jól, ha nem tűnik fel.

Ilyen ábra például a stresszel való megküzdés két útjának összehasonlítása a 12. évfolyamban. Egy teljes bekezdés tartalmát összegzi az ágrajz, egyetlen pillantással átlátható és könnyen befogadható az üzenet.

Mondana példát a strukturális változtatásokra?

A genetika témakörének elhelyezését sok vita övezte, de végül kitartottunk a kísérleti megoldás mellett, így egy kötetben szerepel most a molekuláris genetikától a klasszikus genetikán át a populációgenetikáig mindhárom nagy tudományterület. A molekuláris genetikát ugyanis általában egy évvel korábban a sejttannál tárgyalják a könyvek, aminek szintén megvan a maga logikája, de a 11. évfolyam így is túlterhelt. Ennek a gyakorlatban az a következménye, hogy a szaporodás témaköre átcsúszik év végéről a következő év elejére, pedig annak ott volna a helye a 11. évfolyamos tananyagban, az ember élettanához szorosan kapcsolódva.

Mit tart a könyvek legnagyobb újításának?

Jelentős újításnak tartom, hogy a szexualitással egzaktabbul és őszintébben foglalkozik mind a 8., mind a 11. évfolyamos könyv. Ebben az esetben egyszerre beszélhetünk strukturális, módszertani és tartalmi változásról. Ebben a fontos témában sajnos sokszor összemosódnak olyan témák, amelyeknek nem volna szabad, és néha még a tananyag szintjén is ódzkodunk a mindennapi életben letagadhatatlanul jelen lévő témákkal foglalkozni. Tipikus jelenség, hogy a női nemi működésnél tárgyalják a könyvek a fogamzásgátlást és akár még a szexuális úton terjedő betegségeket is. Ezzel azt az üzenetet kapják a tanulók, hogy egy párkapcsolatban mindez csak a nőkre vonatkozik. Akkor is ez az erősebb üzenet, ha egyébként a tankönyv szövege helyesen van megfogalmazva. Ugyanígy alapvetően hibásnak tartom azt a megközelítést, amikor a családtervezési eljárásokat egyes egyedül a Pearl-index szerinti értékük (megbízhatóságuk) alapján kategorizáljuk. Ezért az újgenerációs könyvekben a női nemi működés leckéje csak a női nemi működéssel, a férfi nemi működés leckéje pedig csak a férfi nemi működéssel foglalkozik. A betegségek és a családtervezés önálló leckében jelenik meg, a módszerekkel kapcsolatban pedig hangsúlyt kapnak a mellékhatások és a lelki vonatkozás is.

Milyenek a tanári visszajelzések?

A többség elégedett volt, a számszerű értékeléseknél ötös skálán rendre 4,5 körüli átlagok jöttek ki. Ha ezt nézzük, a kísérleti verziót akár át sem kellett volna dolgozni, év végén az iskolában ilyen átlagra jelest kapna egy tanuló. De a szöveges részeknél kritikát is megfogalmaztak, és ez volt igazán nagy kihívás, ugyanis a legtöbb esetben egymásnak, sőt akár önmaguknak is ellentmondó észrevételeket kaptunk. 

Mi volt a legjellemzőbb kritika?

Tipikusan az anyag mennyisége volt problémás. A tanárok többnyire úgy érezték, hogy vállalhatatlanul sokat kell megtanítani, nincs idő kísérletezésre, szemléltetésre, terepmunkára – ugyanakkor a legtöbb esetben további kiegészítésekre kaptunk csak javaslatot, törlésre a legritkább esetben. Ez számomra azt az üzenetet hordozza, hogy a biológiaoktatás egyrészt erőforráshiánnyal küzd az idő, leterheltség és eszközök terén, másrészt, hogy ezen nem egy újabb biológiakönyvvel lehet segíteni. Az iskolákban ott van a szertár, ami ha megfelelően felszerelt, óriási segítség, akármilyen a tankönyv, ráadásul sok nagyon jól használható külföldi anyag is elérhető. Így egy biológiatanár könnyen megoldja maga is a taneszközszintű finomhangolást – feltéve, hogy nincs túlterhelve. Egy magyartanár sokkal korlátozottabban használhatja a külföldi forrásokat, jobban rá van utalva a tankönyvekre. Mindenesetre úgy érzem, amit lehetett, azt az átdolgozás során kihoztuk a könyvből.

Mi volt a legnagyobb kihívás a munka során?

Évekkel ezelőtt az egyik diákom – teljesen jogosan – feltette a kérdést, hogy miért érdekel bennünket egy távoli, lakatlan sziget behurcolt patkányok okozta ökológiai katasztrófája. Mi értelme dollármilliókat költeni az élővilág helyreállítására? Ha egy biológiai kérdés mélyére ásunk, akkor valójában az élet értelmére kellene választ adnunk. Ennek alapján a tananyag 99%-a felesleges – és ezt tulajdonképpen minden más tantárgyra is érvényesnek tartom. Megtalálni azt a határt, hogy mi fontos, és mi nem, több ezer, mint említettem, egymásnak ellentmondó visszajelzés áradatában, az nagy kihívás volt. Az élet értelmére továbbra sem ad egyik évfolyam biológiakönyve sem kész választ, de itt-ott fel tudjuk rá hívni a diákok figyelmét, hogy hahó, nézzetek egy kicsit jobban a felszín alá!

Mire a legbüszkébb a tankönyvekkel kapcso­latban?

Több olyan külsős szakembert és szervezetet is be tudtunk vonni, aki vagy amely valamely részterület szakértője. Büszke vagyok arra, hogy az újgenerációs könyvekbe a nagy tapasztalatú tananyagfejlesztők mellett a frontvonalban dolgozó tanárok és oktatási rendszertől független orvosok, mentálhigiénés szakemberek, gyógyszerészek, genetikusok, ökológusok munkáját is integrálni tudtuk, ez szerintem példaértékű. Meggyőződésem, hogy a jövő tananyagát és az oktatás követelményrendszerét is ilyen alapra kellene helyezni – csak ennél jóval szélesebbre. Tegyük ki a rideg valóságba a rendszert, hogy hatni tudjon rá a szelekció, és beinduljon az evolúció. Mondják el az orvosok, mit kellene jobban tudnunk. Mondják el a cégvezetők, mitől jó egy munkavállaló. Mondja el bárki, mi az ő tapasztalata. De mondják el a szülők és a tanulók is, szerintük mi reális mindebből.