Utazási ajánló
BUDAPEST
A fővárosi Pál-völgyi-barlangot alkotó kőzetek 40 millió esztendeje keletkeztek az akkor még tenger borította tájon. A hegységképző erők hatására a mészkő kiemelkedett, a süllyedés-felemelkedés folyamata többször ismétlődött, a létrejövő törésrendszer hasadékain pedig hévizek áramlottak a felszín irányába. A barlangot ezek a meleg vizes források alakították ki: szépségét függő és álló cseppkövei fokozzák. Kőzetalakzatai és pazar cseppkövei valóságos mesevilágba repítik látogatóit. A körülbelül egyórás, tiszta, pollenmentes levegőjű föld alatti túra 500 méteres távot ölel fel.
BARANYA
Pécs római emlékeinek bemutatása az elmúlt évek szakszerű törekvéseinek és jelentős mértékű anyagi ráfordításainak köszönhetően országos szinten is egyedi eredményt hozott. Valóságos föld alatti várost ismerhetnek meg a látogatók. Sopianae él és virul, egy nekropolisz formájában! A Cella Septichora ókeresztény temető bejárata szarkofágokhoz, sírkápolnához, sírkamrákhoz vezet. A római múlt – ténylegesen – eltemetett emlékei válnak láthatóvá közel kétezer év távlatából.
BÁCS-KISKUN
Az ország legnagyobb megyéjének számtalan látnivalója közül is kiemelkedik a Hajós városának épített örökségét képező barokk kastély. Az épületet a közeli Kalocsa érseke emeltette a 18. század közepén. A 20. század elejétől egyházi fenntartású árvaház működött a falai között. Turisztikai célú hasznosítására 2010-től került sor, ekkor nyílt meg a Hajósi Érseki Kastély Látogatóközpont. Állandó és időszaki kiállításai kastélytörténeti, néprajzi és vadászati tárlatot, valamint kulturális elemeket egyaránt magukban foglalnak.
BÉKÉS
Gyulán járva, ha egy ízletes süteményre, egy forró teára vagy egy jó erős kávéra vágyunk, nincs jobb választás a Százéves Cukrászdánál. A 19. század eleji épület eredetileg patikaként szolgált, a század közepén lett Salis András cukrászmester műhelye. Hangulatát főként biedermeier enteriőrjének, eredeti berendezési tárgyainak köszönheti. Cukrásztermékei zömében egyedi recept alapján készült kézműves termékek. Egykori műhelye ma cukrászati múzeum.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN
A Herman Ottó Múzeum masszív tömbje jól illik Miskolc városképébe, hangulata eltéveszthetetlenül helyi. A természettudományos és szépművészeti vonatkozású kiállítóterek egyaránt szépen felújítottak, de nemcsak a külcsín elegáns, a modern installáció, az interaktív megoldások is a magas színvonalú ismeretterjesztést segítik. A közművelődési intézmény részegységeként működő Pannon-tenger Múzeum mutatja be a látogatóknak a természettudományos vonatkozású kiállítási anyagot. A fő vonzerőt a 7 millió éves mocsárciprusok jelentik, melyek 65 méter mélyről, a bükkábrányi lignitbányából kerültek a napvilágra.
CSONGRÁD
Szeged a napfény városa. Nem véletlen hát, hogy a Napfényfürdő Aquapolis Szeged országos összehasonlításban is az egyik legszínvonalasabb és leglátogatottabb fürdőkomplexum. Egy kilométernyi (!) csúszda, élményelemek sokasága, gyermekparadicsom, valamint wellness-részleg várja a pancsolni, pihenni és felüdülni vágyókat. Mindez színvonalas hoteles szálláslehetőséggel egészül ki, továbbá gyógyászati szolgáltatások is igénybe vehetők.
FEJÉR
A Fejér megyei Gánt országos tekintetben is egyedülálló látványosságát a bányászati szempontból felhagyott Bagoly-hegyi külfejtésben kialakított, gazdag geológiai összetételű Bauxitföldtani Park jelenti kőzetkibúvásokkal, sziklákkal, omlásokkal. Furcsa, de szinte a vörös bolygón érzi magát az ember, mikor végigmegy a gánti tanösvényen. A marsi tájra emlékeztető vöröses bauxitpor lep be mindent: a Földön tapasztalhatjuk meg, milyen érzésük lesz 2050 táján az elsőként a Marsra lépő űrhajósoknak.
GYŐR-MOSON-SOPRON
Nagycenk a Széchenyi família egykori birtokközpontja. Itt találjuk a család mauzóleumát, István gróf egész alakos szobrát, a halála előtti esztendőben „megrendelt”, Ybl Miklós tervezte plébániatemplomot, illetve a gyermekek szívét megdobogtató kisvasutat, valamint a régi mozdonyokat bemutató vasúttörténeti skanzent. És természetesen a főnemesi lét elengedhetetlen tartozékát, az 1758-ban emelt családi kastélyt, előterében szépen karbantartott franciakerttel és kanyargó labirintussal.
HAJDÚ-BIHAR
A Nagytemplom épülete nemcsak szakrális, de városképi és történelmi szempontból is Debrecen jelképe. Helyén a 12. századtól állt istenháza. Többszöri pusztulás és átépítés után a 19. század elején kezdődött meg a mai, klasszicista stílusban fogant templom építése. Az ország legnagyobb protestáns temploma 1823-ra készült el. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején itt mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását.
HEVES
A hazánk legmagasabban fekvő településén, Mátraszentimrén működő Mátra Ásványház Múzeumnak helyet adó épület már önmagában beszédes. A környék közkedvelt építőanyagából, a vulkanikus eredetű andezitből emelték, egykori tulajdonosa egy szabadidejét a tiszta hegyi levegőn töltő, őslénytankutató egyetemi professzor volt. Kiállítóterében a főszerepet hazánk és a történelmi Magyarország területéről származó ásványok játsszák. Különösebb geológiai ismeretek nélkül is lenyűgöző az a formai gazdagság és színkavalkád, mely jellemzi őket.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
Jászberény állatkertje országos összehasonlításban nem a legpatinásabb, nem a legnagyobb, de még azt sem mondhatjuk, hogy felkapott turisztikai célpont lenne. A Jászberényi Állat- és Növénykert ugyanakkor az egyik leghangulatosabb országos szinten is. A ketrecektől megszabadulva kifutóikon sokszor érdekes párosításban is láthatók állatok, valamint érdemes megfigyelni a valóban zöldbe boruló környezetet. Programjai között rendszeres látványetetés és zootábor is szerepel.
KOMÁROM-ESZTERGOM
Tata vára ad otthont a megye egyik fontos kulturális centrumának, a Kuny Domokos Múzeum kiállításainak. Az állandó tárlat a római korral indít, a kőtár és a tárgyak sora mellett a rekonstruált szobabelső van legnagyobb hatással nézőire. A középkori Tata után a város újjászületése és a 18. századi főúri élet bemutatása a kiállítás egy-egy egysége. A múzeum és a vár látogatása után tegyünk egy sétát az Öreg-tó partján, és igyunk egy kávét hangulatos presszóinak valamelyikében.
NÓGRÁD
Nógrád a várak megyéje. Nem is könnyű egyetlen célpontot ajánlani, egy túra keretében egymást követően akár több erődítmény is felkereshető. Drégelypalánk kellemes erdei sétával érhető el. Az oklevelekben első alkalommal 1285-ben említett várat a Hont-Pázmán nemzetség Bozóki ága építette. 1552-ben itt ívta Szondi György várkapitány hősies harcát a török ellen. 50 katonájával négy napig tudott ellenállni a 12 ezres oszmán túlerőnek. Az erődítmény mintaszerű helyreállítása közel fél évezred múltán, 1989-ben vette kezdetét.
PEST
A történelmi Magyarország legjellegzetesebb erődtemplomai Erdélyben találhatóak. Az ország más pontjain fellelhetők védművei korántsem eredményeztek olyan védjegyszerű építészeti megoldásokat, mint az erdélyi szászok vártemplomai. Történelmi és művészettörténeti vonatkozásaik azonban sok esetben jelentősek. Példaként szolgálhat Ócsa temploma, melyet 1195-ben a francia eredetű premontrei szerzetesrend magyarországi papsága emeltetett. Építészetében mind a román, mind a gótikus stílus megoldásai jelen vannak. Helyreállítását Europa Nostra díjjal jutalmazták.
SOMOGY
Somogyban nem akármilyen parkot, hanem a Zselici Csillagparkot ajánljuk sétára, mely Kaposvár központjától 25 km-re délre, Zselickisfalud területén található. Kupoláiban található távcsöveivel a bársonyfekete, zavaró fényektől mentes égbolton a nyári égbolt csodái fedezhetők fel. Az érdeklődők vezetett gyalogtúrákon vehetnek részt, pihenésre, valamint a természettudományos ismeretek élményszerű elsajátítására a látogatóközpont korszerű és minden kívánalomnak megfelelő épülete szolgál.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
Főváros ide vagy oda, 150 év ide vagy oda, sokak szerint Nyíregyházán található Magyarország legjobb állatkertje. Kétségtelen, a családi túrák és osztálykirándulások kedvelt helyszíne, „kedvéért” az ország átellenes pontjából is útra kelnek. A Nyíregyházi Állatpark egy házon belül, valamint egy a közelben található szálláslehetőséggel is várja a távolról felkerekedőket, illetve az állatkert mellett a várost, illetve a környéket alaposabban megismerni szándékozó látogatókat. És ismét van komódi sárkánygyík!
TOLNA
Dunaföldvár vára, a Duna alföldi oldaláról festői látványt nyújtó erődítmény a folyó két partját összekötő hídhoz közel, a korábbi századokban is fontos révátkelőt és kereskedelmi utak kereszteződését őrizve, a parti löszfal tetején nyugszik. Középkori, részben magyarok, részben törökök által emelt falszakaszai mellett legfőbb látnivalója a torony kiállítása, föld alatti zárkájával, súlyos záraival, masszív, egykori foglyainak és őreinek bevéséseivel megjelölt ajtóival, a raboknak a börtönfalra saját vérükkel festett ábráival.
VAS
Kőszegen a Szamos Marcipán Mesegaléria mind a gyermekek fantáziájára hatással van, mind a felnőttek gasztronómiai kíváncsiságát kielégíti. A Jurisics-vár Főnix Házában a meseirodalom közkedvelt alakjai kelnek életre marcipánszobrok formájában, Lúdas Matyitól kezdve a Dzsungel könyve szereplőin át Csipkerózsikáig. A finomságok meg is vásárolhatók az ugyancsak itt található édességboltban.
VESZPRÉM
A trianoni országcsonkítás tudományos alaposságú, ugyanakkor népszerű bemutatására mindössze egyetlen múzeum vállalkozik széles e hazában. Nem is a fővárosban, hanem vidéken, Várpalotán. A Trianon Múzeumnak a város 1725-ben barokk stílusban emelt Zichy-kastélya ad otthont, melyet egy tűzvész után 1863-ban klasszicista és romantikus elemekkel újítottak meg. A kiállítótermek tematikusan kapcsolódnak egy-egy Trianonnal, annak elő- és utóéletével összefüggő témához. Történelmi, építészeti és kulturális szempontból is hasznos utazási célpont.
ZALA
Aki hamisítatlan Tüskevár-érzésre vágyik, annak a Kis-Balaton felé kell vennie az irányt! A könyv és a hangulatos (eredeti!) filmváltozat életérzését egyaránt visszaadja a táj, a vizes élőhelyek változatossága és látnivalói: nádasok, vízimadarak lélegzetelállító valósága. A zalavári Kis-Balaton Ház felkeresése további információkkal bővítheti tudásunkat, gazdag kiállítási anyaga és interaktív elemei a hatékony ismeretterjesztést szolgálják kicsiknek, nagyoknak egyaránt.