Ülve, állva, fekve –figyeljünk a gerincünkre!

– Gyermekeink a legtöbb idejüket az iskolapadban töltik. Milyennek kell lennie a helyes ülésnek, a székek és padok méretének, elhelyezésének, hogy a gerincet, derekat óvjuk és a fejtartásra is odafigyeljünk?

– Az első legfontosabb a helyes ülés megtanítása és szokássá tétele. Ennek lényege, hogy a szék támlája támassza meg a medencecsontunk tetejét és a derekunkat, mert így az alsó csigolyaközti porckorongok terhelése kisebb, mintha görbén, azaz lógó derékkal ülnénk. A szék méretének is meg kell felelnie a gyermek méreteinek, erre különösen gyermekkorban kell odafigyelni. A gyermek talpa támaszkodjon a talajon, a szék tehát ne legyen túl magas. A szék ülőfelülete illeszkedjen a gyermek combhosszúságához, hogy a gyermek egészen hátra tudjon csúszni a széken, mert csak így támaszthatja meg a derekát. Alsó tagozatban ezen túl arra is figyelni kellene, hogy a kistermetű és a nagyobb növésű gyermek – ha lehet – ne egyforma széket kapjon, hanem mindegyikük a testméretének megfelelőt. (Ha új székeket vásárol egy iskola, az itt említett szempontokra is figyeljenek oda, ne csak a szék árára!) Az óvodákban sajnos általában nagyon rossz méretű és alakú székeket szoktam látni, jó lenne, ha ott is tudatosan törekednének az egészséges, jó megoldásokra.

A másik fontos dolog, hogy bizony időnként mondjuk azt: „Na gyerekek, most pihenünk: mindenki tegye hátra a kezét!” Ilyenkor a kezünkkel megtámasztjuk az ágyéki gerincünket és a medencecsontunk tetejét, és ha addig rosszul ültünk, ebben a testhelyzetben felüdülhet a derekunk. Ezt a trükköt felnőttkorunkban is alkalmazhatjuk bárhol, ha rossz széken kell ülnünk.

A harmadik pedig, hogy a tanév során változtassuk meg a gyerekek helyét az osztályban. Cseréljenek helyet a padsorokban, vagyis aki eddig az egyik oldalon ült, azt ültessük az ellenkező oldalra. Így a fej és a nyak nem kényszerül egy egész tanéven át az egyik oldalra fordulni.

– Szükség lenne a mozgásra a tanórák közti szünetekben is. Láttam példát arra, amikor az egész iskolát megmozgatták iskolarádión keresztül az egyik nagyszünetben az osztálytermek nyitott ablaka mellett, állva végezhető gyakorlatokkal. Mit javasolna szakemberként az iskolák számára?

– Az említett példát mindenképpen követésre érdemesnek tartom. Én is ismertem olyan iskolát, ahol videóláncon mutatták naponta az osztályteremben végzendő tartásjavító tornagyakorlatokat, amelyeket minden tanuló egyszerre végzett. A mai korszerű informatikai eszközök is biztosan tudnának segítséget nyújtani ahhoz, hogy egyes tanórák elején frissítő gyakorlatokat végezzenek a diákok. A www.gerinces.hu honlapunkon is találhatnak ilyeneket a pedagógusok. A szüneteket szintén jó lenne mozgásra használni, mert szegény gyerekek elgémberednek a sok ülésben. A mindennapos testnevelés bevezetése óriási eredmény, de még mindig kevés az Egészségügyi Világszervezet által javasolt napi 60 percnyi mozgáshoz képest! Tehát a testnevelésórák mellett más mozgásalkalmakat is be kell építenünk valahogyan a gyerekek mindennapjaiba. 

– Az egész napos iskolai oktatás során gyakran viszik a pedagógusok a gyerekeket az iskola udvarára vagy játszóterekre, illetve versenyszerűen futtatják őket az iskola körül, mert például a tornaterem foglalt. Milyen tevékenységeket javasol a futáson kívül; egyáltalán, egészséges a futás a városi járdákon, a betonon?

‒ A betonon, aszfalton futás az ízületeknek és a gerincnek sem a legjobb, tehát ha megoldható, inkább puha talajon fussunk. Ha erre nincs lehetőség, akkor inkább fussunk ott, ahol tudunk, mint sehol! A mozgáshiány sokkal nagyobb bajokat okoz, mint a kemény felületen történő futás.

A „tornaterem-hiány” kérdése a mindennapos testnevelés bevezetése óta az egyik kedvenc témája mindazoknak, akik a mozgásszegény életmódhoz szoktak. Örülök annak, hogy ismét lesz tornaterem-építési akció, sőt tanuszoda-építés is, de azért gondoljunk bele: ha elkészülnek az új tornatermek, vajon minden osztály minden nap tornateremben végzi majd az órai gyakorlatokat? Valószínűleg nem. Akkor ne mozogjanak a gyerekek? Ne legyen minden nap testnevelés óra? Szerintem legyünk reálisak, és induljunk ki abból: nem minden órát tudunk megtartani tornateremben. De ez nem is baj! Annyi más tevékenységhez adhat ötleteket az órai anyag, amihez nem kell tornaterem, viszont amihez szükség lehet a testnevelő, a gyerekek, esetleg a szülők alkotókészségére, ötleteire. Rengeteg előny származhat ilyen helyzetekből! Így érdemes, sőt így kell szemlélni a testnevelést, ha komolyan javítani akarjuk a gyermekeink egészségét.

– Hogy látja, a mindennapos testneveléssel kapcsolatban megvalósultak a legfontosabb elvárások?

‒ Jó lenne azt mondani, hogy igen. Tudom, sok fontos és jó dolog történt annak érdekében, hogy a mindennapos testnevelés teljesítse az egészséghatásokhoz szükséges egészségfejlesztési kritériumokat. Szeretném kiemelni a megvalósult, értékes kezdeményezések közül a Kölyök Atlétika Programot, melynek során több ezer testnevelést tanító pedagógusnak tartottak továbbképzést az alsó tagozatos gyerekek testi-lelki egészségét elősegítő atlétikai módszerekről. Nagy jelentőségű az is, hogy a Magyar Diáksport Szövetség számos anyagot dolgozott ki a testnevelés megújításához európai uniós forrásból; valamint valós, reprezentatív tanulói mintán végzett kutatások alapján létrehozta a NETFIT mérési módszert; és mintegy 7000 testnevelő pedagógust ismertetett meg a legújabb, szemléletük módosítását célzó gondolatokkal és módszerekkel. A NETFIT-et több szempontból is jónak tartom. Egyrészt a gyerekek számára szinte háziversenyt jelenthet az alkalmazása; a korábbi hosszú, unalmas futás helyett már ingafutás szerepel. Másrészt a tesztgyakorlatok végzésekor végre ügyelnek a gerinckíméleti szempontokra is, amelyre sok-sok éve vártunk. Újdonság az is, hogy a teszteket végre nem osztályozásra szánják, hanem kiemelik, hogy minden tanulót a saját korábbi teljesítményéhez, azaz saját magához kell hasonlítani, sőt a teszteredményeket a tanulók és a szülők részére hasznos és érthető magyarázattal értékelik is.

– Korábbi interjúnkban (Új Köznevelés, 2013. október – a szerk.) kiemelte:„a gimnasztikának vissza kell kerülnie a tanórai foglakozásokba, és ezen belül kell elhelyezni azt a speciális tartásjavító tornát, amelyre mérhetetlen szükség van, mert a mozgásszegény életmód miatt a gyerekek gerince veszélyeztetett”, valamint hangsúlyozta a néptánc rendszeres tanításának fontosságát már az első osztálytól. Vannak-e országos tapasztalatok ezeknek az elvárásoknak a megvalósításával kapcsolatban?

– Mindkét terület a továbbképzéseket igénylő speciális szakmai módszerek közé tartozik, akárcsak a stresszoldás, amit szintén elengedhetetlennek tartok. Tapasztalataink esetlegesek, hiszen a nyomon követés még nem működik, de az az érzésem, hogy igen sok tanuló nem részesül e módszerekben, pedig mindegyiküknek szüksége lenne rá.

– Ha belegondolunk, az iskolatáskák cipelése is felér egy sportteljesítménnyel, főként az alsó tagozatosok számára!

‒ A táska cipelése akkor jelent jó terhelést, ha megvan hozzá a gyerekek kellő izomzata, de még ekkor is tartsuk be a szabályt: a gyermek testsúlyának 10%-át ne haladja meg a bepakolt iskolatáska. Legyen szekrény az iskolában, ne kelljen mindent hozni-vinni naponta, dolgozzon ebben a kérdésben együtt a szülő és a tanító. Igen sokat segít, ha a védőnő időnként szúrópróbaszerűen megméri egy-egy osztály tanulóinak a táskáját – mindenki meg fog döbbenni! 

– A kormány nagy hangsúlyt helyez a közétkeztetésben is az egészséges táplálkozásra. Hogyan csökkenthető a mészhiány, a csontszerkezet romlása, illetve hogyan javíthatók a gerincproblémák a táplálkozással? 

– A csontok kellő mésztartalmának kialakulásához kellő mennyiségű kalciumot és D-vitamint kell kapnunk, ehhez egészségesen kell táplálkoznunk. De ez még nem elég! Azt is el kell érnünk, hogy a táplálékkal bejutott kalcium a csontokba be is épüljön. Ennek fő ingere a gravitáció ellenében végzett mozgás. Ezért fontos a mindennapos, önálló – nem pedig összevont – testnevelésóra és ezért jó a tánc, a lépcsőn járás, a le- és fölfelé gyaloglás, és a nem túl nehéz táska cipelése is. A táplálkozás a gerinc betegségeivel annyiban mutat összefüggést, hogy a túlsúlyos tanulók között több a tartáshibás diák, és a túlsúly a felnőttkori porckopásos gerincbetegségeknek is kedvez.

– Az egészségfejlesztő, prevenciós tevékenység csak a szülőkkel közösen valósítható meg. Mit tehet a szülő? Milyen a helyes testtartás az otthoni tanulás során? Jó-e a hason fekvés, esetleg a járkálás vagy néhány tornagyakorlat végzése tanulás közben?

– Igen, a szülők sokat tehetnek. Nekik is oda kell figyelniük gyermekük otthoni bútoraira, az iskolatáska súlyára, a helyes ülésre. Hason fekve lehet egy ideig olvasni, főleg, ha a has alá párnát tesz az ember, de azért hosszabb ideig ez nagyon kényelmetlen.  A hosszabb ideig tartó ülés után fel kell állni, szünetet kell tartani a tanulásban (de ne másik ülő-foglalkozás, pl. „kütyüzés” legyen a pihenés!). Felállni, járni egyet, néhány tornagyakorlatot végezni – ez mind hasznos. A szülőknek arra is oda kellene figyelniük, hogy a gyermek minél kevesebb időt töltsön a képernyő előtt ülve, pláne, amíg kicsi. Minél gyakrabban csináljunk közös családi mozgásprogramot: kiránduljunk, gyalogoljunk, biciklizzünk, táncoljunk, hiszen ez a gyerekeknek és a felnőtteknek is (!) remek mozgásforma.