Újra az Egisben találkozott a Magyar Fiatal Tudósok Társasága

A Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) 2023. október 6-án – négy év kihagyás után –, újra megrendezte országos találkozóját az EGIS Tudományos és Technológiai Központjában. A MAFITUD-ot 2005-ben alapították az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny jogutódjának, az OTIO-nak a díjazottjai Visegrádon, a rendezvény immáron 19. alkalommal biztosított lehetőséget a tagoknak a kapcsolatépítésre

A találkozó moderátora Ivánka Gábor, MAFITUD elnök volt, aki köszöntőjében kiemelte, hogy a jövő generációjának nem is lehetne jobb példaképet találni, mint Karikó Katalin, aki első magyar nőként Nobel-díjban részesült. A hősök köztünk járnak, hiszen a professzorasszony a 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia díjkiosztó gáláján inspiráló beszédet mondott a jelenlévőknek és a díjkiosztásban is segédkezett, ezzel életre szóló élményt nyújtva a versenyzőknek.

Ivánka Gábor után Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Pakucs János tiszteletbeli elnök és Ivánka Gábor, MAFITUD elnök megköszönték Pomezanski György, távozó zsűritag állhatatos munkáját, aki a kezdetektől kísérte és segítette az ifjú tehetségek fejlődését.

Az esemény fénypontja közé tartozott Dr. Volk Balázs, az Egis Gyógyszergyár Zrt. hatóanyagfejlesztési igazgatójának előadása, amelyben kiemelte a tudományos kutatás és innováció fontosságát a gyógyszergyártás területén. Dr. Volk Balázs egyébként többek között a 1. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottja volt.

Ezután Laskai Szilveszter, a 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia 1. díjasa, Balázs Gábor Gergő, a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 1. díjasa, Hegyesi Donát, a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 1. díjasa, valamint Lám István, a 17. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 3. díjasa, a Tresorit társalapítója, igazgatósági tagja is ismertette az eredményeit.

Ivánka Gábor

Bódis László

Dr. Volk Balázs

Lám István

A Társaság elkötelezett az ifjú tehetségek támogatása és ösztönzése iránt, és hallgatva ezeket a sikeres fiatalokat, okkal reménykedik, hogy a jövőben további kiemelkedő eredmények születnek a hazai tudományos és innovációs közösségben, folytatva a magyar tudósok nemzetközi sikereinek hagyományait, mint azt a 2023. évi Nobel-díjak odaítélésénél is bizonyított.