Új Nemzeti Kiválóság Program
Ösztöndíjrendszer a kutatói, alkotói életpályát választó tehetségek számára
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) a középiskolát befejező tehetségektől egészen a kiemelkedő tudományos teljesítménnyel rendelkező posztdoktorokig nyújt támogatást. A felsőoktatási tanulmányaikat megkezdő, országos középiskolai versenyen kiemelkedő helyezést elért fiatalok számára indított „Tehetséggel fel!” ösztöndíjról és az ÚNKP működéséről Gulyás Tibor innovációért felelős helyettes államtitkárt kérdeztük.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program az egyik legsikeresebb hazai felsőoktatási ösztöndíjrendszer, mely 2016 óta támogatja a felsőoktatásban részt vevő hallgatókat és kutatókat. Milyen céllal és háttérrel jött létre a program?
Az ÚNKP célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók munkáját. A program 2020. évben meghirdetett ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktori hallgatók, doktorvárományosok, posztdoktorok, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatásokat és az innovációt. A fogadó felsőoktatási intézmények a saját nyertes pályázóik ösztöndíjösszege 40%-ának megfelelő intézményi kutatási-működési támogatásban részesülnek.
Az ÚNKP-t 2019-ben vette át az Emberi Erőforrások Minisztériumától az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH). A 2019/2020‑as tanév pályázatait az ITM írta ki, az NKFIH volt a szakmai közreműködő. A 2020/2021‑es tanévi pályázatok szakmai irányítója az ITM, kezelő szerve az NKFIH.
Mely intézmények hallgatói pályázhatnak az ÚNKP ösztöndíj kiírásaira?
Az ÚNKP ösztöndíjra a programban részt vevő 24 magyarországi felsőoktatási intézményben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, tehetséges alap-, mester- (osztatlan), a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktori képzésben részt vevő doktori hallgatók, doktorvárományosok, illetve posztdoktorok, valamint a kiemelkedő kutatási eredményeket felmutató, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók pályázhatnak. A „Tehetséggel fel!” kategória esetében a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, meghatározott középiskolai tudományos tanulmányi versenyeken eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves tehetséges hallgatók pályázhatnak az ösztöndíjra. A fogadó felsőoktatási intézmények listája megtalálható a www.unkp.gov.hu honlapon.
A 2019 tavaszi pályázati kiírással új elemként jelent meg a „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj. Milyen feltételekkel pályázhatnak erre az ösztöndíjra a középiskolai tanulmányaikat befejező fiatalok?
A „Tehetséggel fel!” kategóriában bármely tudományterületen kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók nyújthatnak be pályázatot. A pályázáshoz szükséges egyrészt, hogy a leendő hallgatók az ÚNKP-ban részt vevő felsőoktatási intézmény adott tanévére az általános felsőoktatási felvételi eljárás keretében meghirdetett alapképzésére, osztatlan mesterképzésre felvételi jelentkezési kérelmet nyújtsanak be. Másrészt az ösztöndíjas jogviszony létesítésekor igazolni tudják első évfolyamon teljes idejű (nappali) aktív hallgatói jogviszonyukat. Harmadrészt vállalják, hogy az ösztöndíjas időszakban – témavezető közreműködésével – a fogadó felsőoktatási intézményben kutatási tevékenységet végeznek, valamint az ösztöndíjas időszak alatt a fogadó felsőoktatási intézmény számára a tudományos kutatási, fejlesztési munkájuk eredményeit hozzáférhetővé teszik. Ezen kívül a pályázóknak vállalniuk kell, hogy az ösztöndíjas időszak alatt havonta legalább egy magyar vagy idegen nyelvű szakirodalmat feldolgoznak, és azokból szakirodalmi összefoglaló tanulmányt készítenek az ösztöndíjas időszak végéig, valamint részt vesznek az intézményi ÚNKP rendezvényen.
Amennyiben − művészeti pályázat esetén − az ösztöndíjas időszakban megvalósítani tervezett tevékenység során szakirodalom feldolgozása nem lehetséges, úgy a kötelező vállalás a tanulmányi kötelezettségen túli művészeti alkotás létrehozása, valamint az alkotófolyamat leírása, művészettörténeti aspektusba helyezése. A pályázóknak emellett rendelkezniük kell bizonyos középiskolai tanulmányi, művészeti és szakmai versenyeken elért helyezéssel, minősítéssel vagy ösztöndíjjal. Ilyen lehet például az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) 1−10. helyezése, vagy az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 13. helyezése. A pályázat során elfogadható versenyek felsorolását a pályázati kiírás tartalmazza.
A „Tehetséggel fel!” ösztöndíjra nemcsak tudományos kutatással, hanem művészeti, illetve műszaki alkotással is lehet pályázni. Milyen tapasztalatokkal szolgált a „Tehetséggel fel” ösztöndíjprogram első két pályázati időszaka? Jellemzően milyen pályaművekkel pályáznak a fiatalok?
A „Tehetséggel fel!” pályázatra a 2019/2020-as, illetve a 2020/2021-es tanévben is jellemzően tudományos területen nyújtottak be pályázatot a tehetséges végzős középiskolások. A tudományágak közül a legnépszerűbbek a természettudományok és a társadalomtudományok voltak, mely területekre a pályázatok több mint fele érkezett. A műszaki, illetve a bölcsészettudományok kategóriáiba minden tizedik pályázat tartozott, valamint az orvostudományok és az agrártudományok is előkelő helyen állnak a pályázatok között. A művészeti területekről egyelőre kisebb volt az érdeklődés.
Milyen hosszú időszakokra lehet elnyerni az ÚNKP ösztöndíjakat és mekkora havi juttatásban részesülnek a nyertes pályázók?
Az ÚNKP támogatást alap-, mester-, doktori hallgatói és a „Tehetséggel fel!” kategóriákban 5, 7 vagy 12 hónapra, a „Tudománnyal fel!” doktorvárományosi kategóriában 6 vagy 12 hónapra, posztdoktori és a Bolyai+ fiatal oktatói, kutatói kategóriákban pedig 12 hónapra lehet megpályázni. Az ösztöndíjak összege alap-, mester-, doktori hallgatói és „Tehetséggel fel!” kategóriákban 100.000 Ft/hó, amíg a „Tudománnyal fel!” doktorvárományosi, illetve posztdoktori, valamint a Bolyai+ fiatal oktatói, kutatói kategóriákban 200.000 Ft/hó.
Hogyan tudnak segíteni a pedagógusok a pályázatra történő felkészülésben?
A pedagógusok abban segíthetnek, hogy felhívják azon tehetséges diákjaik figyelmét az ÚNKP ösztöndíj lehetőségére, akik a „Tehetséggel fel!” pályázati kiírásban meghatározott középiskolai versenyeredményekkel rendelkeznek, az ÚNKP-ban részt vevő felsőoktatási intézmények valamelyikébe felvételiznek, és segítik őket a pályázat elkészítésében. Annak érdekében, hogy a fiatalok és a pedagógusok is tudjanak a pályázatról, az NKFIH célzottan keresi őket. Ennek keretében az Oktatási Hivatallal (OH) együttműködve minden OKTV 1−10. helyezett és felkészítő tanára tájékoztatást kap a pályázati lehetőségről. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács pedig Tehetségútlevelet állít ki az OKTV 1−10. helyezettek és az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 1−3. helyezettek részére, amiben szintén felhívják a figyelmet a pályázat benyújtására. Az NKFIH emellett 2020-ban első alkalommal különdíjat ajánlott fel a matematikai, természettudományos, műszaki vagy informatikai (MTMI) területeken az OKTV első helyezetteknek, amelyek átadására – a járványügyi helyzetre való tekintettel – ősszel kerülhetett sor.
Várható további bővítés, illetve fejlesztés az elkövetkező időszakban?
Az ÚNKP a 2020/2021-es tanévben új kategóriával bővült: a „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatását célozza, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD, DLA) megírása. Az új konstrukció szinte teljessé teszi a kutatói életpálya finanszírozását. A jövőben is tervezzük az idén bevált hat kategória megtartását. Az elmúlt négy tanévben egyaránt 4-4 milliárd forintos keret állt rendelkezésre, amelyből a nagyszámú sikeres pályázónak köszönhetően évről évre mintegy 2.000 tehetség támogatását finanszírozzuk. A modell bevált, így a fogadó felsőoktatási intézmények saját nyertes pályázóinak ösztöndíjösszege 40%-a mértékében továbbra is kutatási-működési támogatásban részesülnek majd.