Olvasási idő: 
20 perc
Author

Természetes élőhelyünk, ami életben tart minket

A környezeti nevelés és a fenntarthatóságra való nevelés egészen kisgyerekkorban elkezdődik. A 21. század megannyi lehetőséget, ugyanakkor számos problémát is tartogat az ember számára, ezért kiemelt fontosságú a környezetvédelem szerepe. A természet ismeretéről, a természetes élőhelyek jelentőségéről Halász Gergellyel, a Kecskeméti Katona József Gimnázium tanárával beszélgettünk.

Emlékszik arra, hogy kinek vagy minek a hatására kezdte el érdekelni a környezetvédelem?

Szerencsésnek érezhetem magam, ugyanis olyan családba születtem, ahol a környezet és a természet szeretete evidens volt. A múlt évezred ’80-as éveiben születtem, amikor még nem voltak digitális eszközök, a családom részben tanyán lakott, ebből adódóan pedig a természet nagy hatással volt rám már gyerekkoromban is. A testvéreimmel szinte mindig a természetben voltunk, ott fociztunk, nagyon sokat kirándultunk, ez idő alatt pedig jól megismerhettük a minket körülvevő élővilágot, tudtuk minden növény nevét, ismertük az állatokat, és megtanultunk együtt élni a természettel. A természet iránti szenvedélyemet az is erősítette, hogy 1956 óta a családom méhészettel is foglalkozik. Tizenkét éves korom óta van saját méhészetem, mindehhez pedig jól kapcsolódik a biológia–kémia tanári szakma. A tanári pálya szintén adott volt, hiszen a felmenőim közül többen is a tanári hivatást választották, jómagam a nyolcadik vagyok a sorban.

Miért fontos a környezeti nevelés?

Tulajdonképpen azért, mert a fiatalabb generációknak az értékrendet, szemléletet át kell adni. Azt látom – de bizonyára ezt mindannyian látjuk –, hogy az emberek nagy része bevonul a városokba, és egyre kevesebben lesznek, akik közvetlen kapcsolatban maradnak a természettel. A tanórákon gyakori problémaként szembesülök azzal, hogy a gyerekek egyes háziállatokat már nem ismernek. Mindemellett sajnos a természetben megjelenő élővilággal kapcsolatos ismereteik is felszínesek. Például a táplálékláncok tanításakor szembetűnő, hogy mennyire szegényes fajismerettel rendelkeznek egyes tanulók. A különböző szintekhez nem tudnak példaként fogyasztókat vagy csúcsragadozókat megnevezni.

Biológiatanárként folyamatosan azon dolgozom, hogy közelebb vigyem a diákokat a témához, azonban a természetet az intézményi keretek között megismertetni nehézkes. Ki kell őket vinni a szabadba, ahol megfigyelhetik az élővilágot, ahol megtapasztalhatják, hogy az emberi hatások hogyan érvényesülnek a környezetünkben.

Vannak-e olyan órák, iskolán kívüli programok, amikor nem intézményi keretek között zajlik a környezeti nevelés? Hogyan néznek ezek ki?

Többet is tudok mondani. Először kiemelném a mára hagyománnyá vált iskolai gólyatáborunkat. Ezt az iskolavezetés az augusztus 20-ai hétre szokta megszervezni, a helyszín pedig évek óta a börzsönyi Kisinóci Turistaház. Kilépve az épületből rögtön a természet – az egyébként is természetvédelmi területnek nyilvánított helyszín – fogad bennünket. Az ötnapos tábor során a csapatépítő foglalkozások mellett túrákra is sor kerül. Az erdei séták alkalmával a gyerekek megismerkednek a környező élővilág fontosabb szegmenseivel. A tábor ideje alatt a gyerekek csoportokba vannak beosztva, így pedig kialakul az a rendszer, hogy amíg a csoportok egy részének csoportfoglalkozást tartunk, addig a csoportok másik része túrázik és ezidő alatt környezeti nevelésben részesül. Fontos kiemelnem még, hogy a csoportfoglalkozások – egy-két kivételtől eltekintve – mind a szabadban zajlanak.

Másodszor a testnevelés szakos kollégák által szervezett sokéves múltra visszatekintő Vízitúrát említeném meg. A kollégák a nyári szünet idejére szervezik meg a többnapos programot. A helyszín változatos hazai folyószakaszokat érint. A program a diákok körében nagy népszerűségnek örvend. A környezeti nevelés szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hiszen a diákok a természetben töltik idejük jelentős részét. A szakaszok leevezése mellett a túrát szabadtéri tevékenységek, sátrazás, főzőcskézés, esti zenés programok színesítik.

Be tudna számolni esetleg olyan táborokról, erdei iskolákról, ahol az ökológiai nevelés szempontként megjelenik?

Igen. Az ökológiai nevelésre több lehetőségem is adódik. Régóta foglalkozom kutatópályázatok megírásával, melyek a környezeti nevelés színterei is egyben. Évente több is készül, ennek pedig az az oka, hogy biológiai és kémiai jellegű pályázatokat egyaránt írok. A pályázatok bizonyos pénzösszegek elnyerésére adnak lehetőséget. Kiemelném ezek közül a Szegedi Tudományegyetem Kutatóiskola Pályázatot, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Út a tudományhoz című pályázatot.

A biológiai projektek többségében méréseken alapulnak, ami annyit jelent, hogy a gyerekekkel terepi vizsgálatokat végzünk, például Tiszaalpáron vagy a családom tanyáján, Móricgáton. Az elvégzett vizsgálatokról a diákok egy-egy ppt-prezentációt készítenek, amelyeket kecskeméti és kiskunfélegyházi általános és középiskolákban mutatunk be. A felkészültebb diákokat elviszem a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Ökológiai Tanszékére is, ahol egyetemi oktatók előtt prezentálják vizsgálati eredményeiket.

A kémiai kutatások során a különböző kémiai technológiákat vesszük górcső alá az érdeklődő diákokkal. Például üveg- vagy műanyaggyártással kapcsolatos technológiákat vizsgálunk üzemlátogatás keretein belül, de van, amikor borászatba vagy sajtkészítőmesterhez látogatunk el, hogy megszemléljük a termék előállítási folyamatát. A technológiák tanulmányozása során kitérünk a keletkező hulladékok kezelési vagy újrahasznosítási eljárásaira is.

Kiemelném továbbá a környezeti nevelésre adódó lehetőségek közül a már évek óta általam szervezett – bár épp a koronavírus-járvány miatt sajnos két éve elmaradó – iskolai horgászversenyt. Ez is egy olyan tevékenység, ami kimozdítja a gyerekeket az intézményi keretek közül. Lehetőséget biztosít számukra ahhoz, hogy a természetet odakint, az életteli világban fedezzék fel. A versenyen fogott halakat a mérlegelést követően visszaengedjük az otthonukba. A diákokban tudatosítom, hogy a horgászat nem csak arról szól, hogy kapásom lehet, foghatok szép halakat, amelyeket vagy hazaviszek, vagy visszaengedek, hanem arról is, ha éppenséggel nem kap a hal, megfigyelhetek egy gémet, nézhetem a fákat, érezhetem a tiszta levegőt és az illatokat.

Ezenkívül minden évben megrendezem a móricgáti biológia–kémia tábort. A tábor célja – hasonlóképpen az előzőekhez – a folyamatos vizsgálódás, a kutatás, a felfedezés. A terepi vizsgálatokat a rendelkezésünkre álló eszközökkel végezzük el. A mérések szakszerű kivitelezését a táborra külön meghívott egyetemi vendégoktatók segítik. A gyerekek nagyon szeretik ezeket a táborokat, és nekik köszönhetően a program évről évre népszerűbbé válik.

Mennyire ismerik a gyerekek az iskolában a klímavédelem, a klímaváltozás jelenségét? Szoktak-e erről beszélni?

Valamennyire ismerik, ugyanis a gyerekek az általános iskola 5–6. osztályában egyes leckékhez kapcsolódóan már tanulnak a klímaváltozás jelenségéről. A 7. osztályosok számára kiadott tankönyvben pedig számos környezetvédelemhez kapcsolódó tananyag található, ami alapot nyújt segítségképpen a téma feldolgozáshoz. A 9. osztályos tankönyvben megjelenik az ökológia, ahol ismét előkerülnek a korábbi környezetvédelemmel kapcsolatos ismeretek. Ebben a tankönyvben külön fejezetet kap a fenntarthatóság.

A klímavédelemről és magáról a jelenségről tanórai beszélgetések alkalmával bővítjük a tanulók meglévő tudását. Az ehhez kapcsolódó feladatmegoldások pedig jó alapot adnak arra, hogy a diákok empatikusabban álljanak környezetük védelméhez.

Mi a különbség a környezeti nevelés és a fenntarthatóságira nevelés között?

A fenntarthatóságra nevelésről elmondható, hogy mindenképpen különbözik a környezeti neveléstől, ugyanis elsősorban arra összpontosít, hogy a rendelkezésre álló forrásokkal való takarékoskodás kiemelt fontosságúvá váljon. Például a környezeti nevelésben a diákoknak megtanítjuk, hogy a szemetet a kukába kell dobniuk. A fenntarthatóságira nevelés azonban arról szól, hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot, ezzel pedig lehetőséget teremtenek arra, hogy ezt újrahasznosítsák.

Hogyan jelenik meg a fenntarthatóságra nevelés a különböző tanórákon?

Egyrészt a tananyag során beszélgetünk a fenntarthatóság fontosságáról. Másrészt a tanórákon tettekben is odafigyelünk erre. Érdemlegesen a spórolás, az energiával való takarékoskodás az, amit mi iskolai keretek között meg tudunk valósítani. Például takarékoskodunk az árammal, csak annyi világítást használunk, amennyi szükséges. Ha süt a nap, a függönyökkel szabályozzunk a terem fényviszonyát. A mosdókban lévő csapokat elzárjuk. A röpdolgozatok írásakor gyakran régi füzetekből tépek ki lapokat, hogy a tanulók külön erre a célra feleslegesen ne vásároljanak írólapot. A diákok és jómagam is addig használunk egy tollat, amíg az ki nem fogy. A táblakrétát csak azután dobom ki, ha már a körmöm is éri a táblát. Az asztali fertőtlenítőszerrel és törlőpapírral is takarékoskodunk.

Miből áll pontosan iskolájukban a Fenntarthatósági Témahét? Hogyan épül fel?

A Fenntarthatósági Témahétnek iskolánkban még nincs nagy hagyománya. Négy éve kapcsolódtunk be először a programba. A témahét keretében ezidáig faültetés, valamint rendhagyó órák megtartása volt a jellemző, illetve két alkalommal indultak tanulóink a ZöldOkos Kupán. A koronavírus-járvány miatt a programok kiszélesítése nem történt meg. Az idei témahéten az óratervem alapján rendhagyó órákat tartok az iskola dísztermében, ezen felül a diákokkal közösen az iskola udvarán és a közvetlen környezetében végzünk hulladékgyűjtést. A jövőben szeretnénk bekapcsolódni az Iskolakert programba is, ami azért várat magára, mivel jelenleg az iskolaudvaron sportcsarnok épül, emiatt a kert kialakítása még nem lehetséges.

Honnan vetődött fel az ötlet, hogy bead egy óratervet a Fenntarthatósági Témahét keretében megszervezett pályázatra?

Tavaly is írtam már egy óratervet, ami felkerült a témahét oldalára. Idén adott volt újra a lehetőség, hogy ismét írhassak egy pályázatot. Előző pályázatomnak azt a címet adtam, hogy Ültess egy fát, és lesz egy erdőd, mivel az erdősítéssel kapcsolatos ismereteket dolgozta fel. Az idei pályázat pedig a vízre fókuszált. Az óraterv az ivóvíz minőségi követelményeivel, a természetes vizek szennyező anyagaival és a fontosabb hazai vizeket érintő katasztrófák bemutatásával foglalkozik.

Hogyan épül fel ez az óraterv? Milyen kiemelt elemeket tartalmaz?

Az óraterv címe Víz, víz, tiszta víz…, ami természetesen a mondókára való rájátszás: „Tíz, tiszta víz. Ha nem tiszta, vidd vissza, ott a szamár, megissza!”. Ez jelölte meg frappáns módon, hogy a víz minőségének témakörét járom körbe ebben az óratervben. Az óraterv 9–12. évfolyamos diákok számára íródott. Időben négyszer 45 perces intervallumot jelöltem meg, tematikailag azonban három részre tagolható.

Az első rész 45 perces, és a vízminőséggel foglalkozik. Ebben a részben a gyerekeknek jártasságot kell szerezniük, hogy valójában milyen módon szabályozza a törvény a vízminőséget. A diákok 4–5 fős csoportokba rendeződnek. A csoportok feladatlapokat húznak, amelyekben egy-egy, a víz minőségét meghatározó tényezőről kell információt gyűjteniük. Az adatokat a megadott linken elérhető vízminőséggel kapcsolatos kormányrendeletben találják meg. A témát közösen feldolgozzák, megbeszélik és a csoportból egy szóvivő összefoglalja a kapott feladat megoldását a többi csoport előtt.

A második rész a vízszennyezéssel foglalkozik, ami kétszer 45 perc időkeretben valósul meg. Először a csoportok különböző környezetszennyezéssel kapcsolatos képeket húznak. Minden képhez megadott szempontok tartoznak, amelyek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a csoportok kielemezzék a képen látható jelenséget. Végül a csoportok egy tagja bemutatja az elvégzett feladatot. Ezt követően a csoportok a hazai fontosabb vízszennyezésekkel ismerkednek meg. A szennyezésekről videóbejátszásokat tekintenek meg, majd a megadott szempontok szerint elvégzik és a többi csoport előtt bemutatják a feladatot.

A harmadik, egyben utolsó rész pedig újra egy 45 perces óra, amely egy szerepjáték során eleveníti fel a vízzel kapcsolatos tudnivalókat. A szerepjátékban a csoport tagjai szerepkártyákat húznak. A szerepek a következők: helyi lakos, helyi gazdálkodó, környezetszennyező cég képviselője, környezetvédelmi hatóság szakembere és az újságíró. A játék úgy indul, hogy minden csoportban a szennyező cég képviselője egy akciókártyát húz. A kártyán az általa okozott szennyező tevékenység szerepel. Például egy vágóhíd úgy dönt, hogy az állati maradványokat beleönti a csatornába. Ezen felháborodik egy helyi lakos, akit zavar a szag és egy helyi gazda, aki azzal a vízzel öntözi a növényeit. Kihívják a környezetvédelmi hatóság szakemberét. Ebből elindul egy pereskedés, amiben részt vesz egy objektív tudósító, az újságíró. A szerepjáték lényege valójában egy vita, amelyben részt vesz a szennyezést okozó cég képviselője, egy helyi gazda, egy helyi lakos és a környezetvédelmi hatóság szakembere. Az újságíró külső szemlélőként figyeli a vitát és menet közben jegyzetet készít arról. A vita lezárása után a csoportok újságírói sajtótájékoztató keretén belül bemutatják a csoportokban elhangzó vita folyamatát és eredményét.

A foglalkozás egy 15 feladatból álló Kahoot-teszttel zárul, amit a versengő csoportok közösen oldanak meg.

Szoktak arról beszélgetni a diákokkal, hogy Magyarországon kívül, a világban miként jelenik meg a környezetvédelem?

Természetesen. A tananyagban is vannak ezzel kapcsolatos információk, ugyanakkor a tanórákon elsősorban a nagyvilágban bekövetkező környezetkárosítások kapcsán foglalkozunk a témával.

Kémiaórákon többször szóba kerül a csernobili atomreaktorban bekövetkezett baleset, vagy akár a fukusimai atomerőmű-baleset. A vegyi üzemekben történt balesetek közül elsősorban a bhopáli és a libanoni katasztrófát emelném ki.

Biológiai vonatkozásban a trópusi esőerdők pusztulása kapcsán beszélünk a környezetvédelemről. A téma tárgyalásánál szóba kerülnek a veszélyeztett állatfajok, a fajmegőrzéssel kapcsolatos általános problémák, vagy az emberi tevékenységek által kipusztított fajok. A tanulókban tudatosítom azt, hogy egyes fajok a kipusztulás szélén állnak, és csak évtizedek választanak el bennünket attól, hogy a gyerekek ezeket az élőlényeket a saját természetes közegükben már nem figyelhetik meg. Mindezek mellett sort kerítünk arra is, hogy tanórai kereteken belül beszélgessünk a fontosabb nemzetközi környezetvédelmi és természetvédelmi egyezményekről.

Hogyan érdemes odafigyelnünk a környezetünkre? Milyen hasznos tanácsot tud adni nekünk?

Sokszor hallhatjuk a híradásokban azt, hogy már elkéstünk. A társadalomnak számos területen kell javulnia, ha azt szeretnénk, hogy a környezetünk a természetes állapotok felé mozduljon el. Szerintem a legfontosabb dolog az, hogy észrevegyük, hogy az a környezet, amelyben élünk, egy sérülékeny rendszer. Ennek a jelei már megannyi területen megmutatkoznak, meglehet, a leglátványosabb ebben a szélsőséges időjárás. Abban, hogy a jövő generációi egy élhető környezetet kapjanak örökül, minden embernek megvan a maga felelőssége. Egy ember felelőtlensége is óriási károkat eredményezhet az élő környezetünkben és a kár megszűnését követően – már, ha meg tudják szüntetni – az élővilág megújulása nagyon lassú folyamat. Minden károkozás az élővilág rovására történik. Nem a környezetünk van értünk, hanem mi vagyunk a környezetünkért! A környezetünk tart bennünket életben. A mi felelősségünk az, hogy ezt fenntartsuk, és visszavezessük a természetes egyensúlyi állapotába, az életszínvonalunk javulásával párhuzamosan.

Nyilvánvaló, hogy csökkenteni kellene az ökológiai lábnyomunkat. Kerüljük a pazarlást és a felesleges termékek megvásárlását! Ezzel takarékoskodhatunk, illetve csökkenthetjük a felesleges csomagolóanyagokból származó hulladék mennyiségét.

Legyünk igényesek magunkkal szemben! Ha a saját otthonunkban megköveteljük azt, hogy tisztaság és rend legyen, a természetet járva miért nem vagyunk erre képesek? Egy túra a természetben akkor élvezetes igazán, ha nem szeméthegyek mellett sétálgat az ember. Egy falevelet, ha beviszünk a cipőnkkel a lakásba, az kosznak-szemétnek számít. De ha ugyanezt a levelet megfogjuk és elvisszük egy erdőbe, majd ott eldobjuk, onnantól kezdve az az erdő részét képezi. Megfordítva a gondolatmenetet, ha a túrázás során kiürül a vizespalackunk és eldobjuk az erdőben, az ott hulladéknak számít, de ha hazavisszük és letesszük a konyhaasztalra, ott már az otthonunk részét képezi, amit bármikor beledobhatunk a kukába, hogy megszabaduljunk tőle. Ezzel ugyanakkor van lehetőség arra, hogy a palackot újrahasznosítsuk. Vagyis a hulladékot, ha szabadtéri tevékenységet végzünk – és nincs kihelyezett szemetes a közelben –, ne dobjuk el, hanem vigyük haza magunkkal, majd otthon bedobjuk a hulladékgyűjtőbe. Ez szerencsére már sok helyen működik. Például ahol horgászegyesületi tag vagyok – Jászszentlászlói Sporthorgász Egyesület –, ott ezt régóta alkalmazzuk, s mondhatni, nincs hulladék a horgásztó környezetében.