Olvasási idő: 
13 perc

Tanulási és szociális zavarok azonosítása és kezelése iskoláskorban

Interjú Lakatos Anett iskolapszichológussal

A különféle tanulási és szociális zavarok felismerését segítheti, ha a pedagógus jól ismeri mind a rá bízott tanulócsoportot, mind pedig az egyes zavarok jellemzőit. Bizonyos helyzetekben, amikor nem elegendő a szülők és a pedagógusok figyelme, érdemes iskolapszichológus segítségét kérni. Az Új Köznevelés kérdéseire Lakatos Anett iskolapszichológus válaszolt.

A gyermek- és ifjúkori szocializációs zavarok közé sokféle állapotot, helyzetet sorolhatunk. Hogyan lehet csoportosítani a zavarokat, és milyen esetekkel találkozik leggyakrabban az iskolapszichológusi munka során?

A szocializáció zavarainak több területe is létezik. Klinikai szempontból megkülönböztetjük az autizmus-spektrumzavart, a kötődési zavarokat és a viselkedészavarokat. Az autizmus spektrumzavar korán felismerhető, a tünetek a fejlődés korai szakaszában megjelennek, a gyerekek legtöbbször nem létesítenek szemkontaktust, kevés szociális megnyilvánulást mutatnak, gyakran a mások számára érdektelennek tűnő részletek iránt mutathatnak érdeklődést. Kötődési zavarról beszélünk, amikor a gyermek vagy képtelen kapcsolódni másokhoz, nagyon visszahúzódó és zárkózott, vagy túlságosan, szinte válogatás nélkül képes bárkihez ragaszkodni. A viselkedészavarok fő ismérve a gyermek viselkedésében megnyilvánuló agresszivitás, mely a külvilág felé irányul. Gyakran úgy tűnhet, hogy a gyermekek nem képesek a társas normák és szabályok betartására. Egyébiránt beszélhetünk a családi szocializáció diszfunkcióiról, ahol megemlíthetjük a válást, a közeli hozzátartozó halálát és a családon belüli bántalmazást. Az iskolai nevelés és oktatás területén jelentkező diszfunkciók közé sorolhatjuk a tanulási zavarokat és a rejtett tantervet, a kortárs kapcsolatoknál pedig megjelenhetnek társas kapcsolati zavarok. Az iskolában a fent említett esetek széles palettája fellelhető, én is találkoztam velük a munkám során. A legfontosabb, hogy ha a gyermek igényli, közösen tudjunk neki segítséget szervezni a felmerülő probléma kezelésében.

Az egyedüllét, a csoporton kívüliség megnöveli a gyermekkori szocializációs és személyiségfejlődési zavarok kialakulásának esélyét. Mit tehet a pedagógus, ha a magány vagy kitaszítottság jeleit fedezi fel egy tanuló esetében?

A diákkal való beszélgetés mellett osztályszinten is érdemes feltérképezni a probléma okait, illetve hasznos lehet bevonni az iskolapszichológust és a többi pedagógus kollégát, hogy mind a tanórák keretein belül, mind pedig csapatépítő vagy konfliktuskezelő foglalkozások során igyekezzenek közös erővel integrálni a peremre szorult tanulót az osztályközösségbe. Fontos, hogy biztosítsuk őt a támogatásunkról, arról, hogy fordulhat hozzánk, adhatunk neki fontos feladatokat, hogy a diákok lássák, megbízunk benne, lényeges szerepe van az osztályban, valamint segíthet, ha elfogadó és támogató társak mellé ültetjük, és minél több csoportfeladatban biztosítunk neki szerepet.

Milyen korai jelei lehetnek a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségeknek? Mire érdemes odafigyelnie a szülőknek és a pedagógusoknak?

Későbbi beilleszkedési nehézségeket mutathat, ha a gyerek új közösségben nehezen teremt és tart fenn kapcsolatokat. Az óvodai nevelés segít a gyerekek szocializációjában, hiszen megtapasztalhatják, milyen egy közösség részeként létezni, megtanulják, milyen szabályokat kell betartani és pontos napirend segíti őket az eligazodásban. A tanulási zavarok egyik korai tünete lehet, ha a gyerek beszédfejlődése késik, ha nem szeret rajzolni, verset, mondókát tanulni, nehezen fejezi ki magát, mozgása rendezetlen, bizonytalan, nem tudja követni a mozgásokra vonatkozó utasításokat abban az esetben sem, ha azokat megmutatják neki, de árulkodó jel lehet a rossz ceruzafogás is. Magatartási problémákat vetíthet előre az alacsony önkontroll, a szabályok betartásának nehézsége.

Fontos megjegyezni, hogy időben el kell különítenünk, átmeneti zavarról van-e szó, vagy olyan tünetekről, amelyek időben való felismerésével későbbi súlyos problémák kialakulását előzhetjük meg. Fejlesztéssel és aktív foglalkozásokkal sokat segíthetünk, az óvodai nevelés pedig hozzájárul a szocializációhoz, a szabályok elsajátításához. Amennyiben óvodáskorban észlelünk tüneteket, érdemes iskolakezdés előtt iskolaérettségi vizsgálatra vinni a gyerkőcöt.

Hogyan ismerhető fel az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar), illetve a különféle „disz”-es elváltozások?

Az ADHD egy idegrendszeri fejlődési zavar, amelynek esetében fontos, hogy más-más tüneteket figyelünk hiperaktivitás, illetve figyelemzavar esetén. Figyelemzavarról árulkodik, ha a gyerek nem figyel a részletekre, gondatlan hibákat vét, úgy tűnik, nem figyel, miközben beszélnek hozzá, csak rövid ideig foglalkozik egy-egy dologgal, nem köti le a figyelmét huzamosabb ideig ugyanaz a tevékenység, nem fejezi be a feladatokat, nem szereti a kitartó figyelmet igénylő feladatokat. Gyakran elveszíti a dolgait, a környezet könnyen eltereli a figyelmét, gyakran feledékeny a napi tevékenységeit illetően. Hiperaktivitásra utalhat, ha folyton babrál valamivel, fészkelődik, elhagyja a helyét olyan helyzetekben, amikor az ülve maradást várják el tőle, ugrál, szaladgál akkor is, ha ezt kifejezetten nem szabad. Nehézséget jelent neki az önálló, nyugodt, csendes játék, nagyon sokat beszél. Impulzív tünet, ha közbeszól, félbeszakít másokat, gondja van a várakozással.

A diszgráfia, diszlexia és diszkalkulia tanulási zavarok. A diszgráfia felismerhető a rendezetlen írásképről; a szavak egymás közötti távolsága változó, a gyerkőc nem tudja követni a füzet vonalait, hol alá, hol fölé csúszik az írott szó. Gyakoriak a helyesírási hibák, a központozás elmaradása, a ceruzafogás sok esetben görcsös, hibás. Diszlexia estén a gyermek az átlagos ütemnél lényegesen lassabban sajátítja el az olvasni tudást. Olyan olvasástanulási zavarról beszélünk, amelynek hátterében nem az alacsony intellektuális képességek, hanem sok esetben családi feszültségek, az oktatás alacsony színvonala vagy a gyakori hiányzás áll. A diszlexiás gyerekeknek nehézséget jelent az olvasás, a helyesírás, problémát jelentenek nekik a nyelvtani feladatok, többüknél megfigyelhető a nyelvi képességek alacsony szintje, mozgásos ügyetlenség vagy jobb-bal iránytévesztés. A diszkalkulia esetében a zavar a számokkal, a matematikával kapcsolatban jelentkezik. Tünete lehet, ha a tanuló felcseréli a számokat, nem érzékeli, melyik szám vagy mennyiség nagyobb, nem ismeri fel a matematikai szimbólumokat, nem veszi észre, ha ellentmondó eredményre jut. Az ADHD esetében szükség lehet a pszicholó­giai segítés mellett gyógyszeres terápiára is, a tanulási zavarok korrekciójára pedig sokféle fejlesztő foglalkozás áll rendelkezésünkre.

A serdülőkorú fiatalok számára biológiai változások és a felnőttkor közeledtével növekvő társadalmi nyomás is többletterhet jelenthet. Hogyan segíthet a pedagógus és a szülő a szerepkonfliktusok, szocializációs nehézségek feloldásában?

A serdőlőkor remek alkalmat biztosít a fiataloknak, hogy kipróbálják magukat különféle szerepekben, kísérletet tehetnek személyes identitásuk kialakítására az iskola és a család – jó esetben – biztonságot nyújtó keretei között. Nehezítő tényező azonban, hogy az iskola és a szülők gyakran várnak el olyan mértékű engedelmességet a tinédzsertől, ami inkább kisgyermekkorban mondható magától értetődőnek, miközben felnőttekre jellemző önállóságra és felelősségteljességre biztatják őket. A kettő egyszerre nehezen teljesíthető a serdülő számára. Segíthetjük azonban az ellentmondó elvárásokból fakadó feszültség oldását azzal, ha konkrét szabályokat fektetünk le, a megvalósításban önállóságot biztosítunk, és úgy bízunk a gyerekben, hogy ezt kommunikáljuk is felé.

További konfliktusforrás lehet, hogy a serdülő egyszerre feleljen meg a szüleinek és a barátainak, főként akkor, ha ez a két „fél” merőben más elvárást fogalmaz meg az irányába. Arra is van példa, hogy a szerepkonfliktus abból fakad, hogy a gyereknek valamely személyes meggyőződését, hitét kell feláldoznia, hogy megfeleljen bizonyos elvárásoknak, amik jöhetnek a kortársaktól, szülőktől egyaránt. Fontos, hogy minél többet beszélgessünk, segítsünk kialakítani egy erkölcsi és lelkiismereti zsinórmértéket a serdülőben, hogy később határozottabban tudja felismerni, mi az, ami még belefér számára, és hol van az a határ, ahol már kényelmetlen neki a kompromisszum, amit meg kell hoznia. Bátorítsuk arra, hogy nyugodtan fejezze ki, ha valami kellemetlen a számára, és merje vállalni a véleményét bármely helyzetben.

Milyen segítségeket vehet igénybe, kihez fordulhat a pedagógus vagy a szülő, ha önmagában már nem tud segíteni egy helyzetben? Meddig tart a szülő, és meddig a pedagógus hatásköre, mikor szükséges iskolapszichológus segítségét kérni?

Úgy gondolom, akkor érdemes segítséget kérni, amikor akár a szülő, akár a pedagógus úgy érzi, további eszközökre lenne szüksége a problémakezelésben, illetve akkor is, ha úgy gondolja, hogy a gyerek érdekét ez szolgálja a leginkább a fejlődése és lelki jóléte szempontjából.

Ha erre van lehetőség, mindenképp érdemes egyeztetni az iskolapszichológussal. Egy 6−10 alkalmat felölelő konzultációs folyamaton keresztül feltérképezzük a helyzetet, és ha ezt a probléma jellege lehetővé teszi, megpróbálunk megoldást találni az elakadásra a szülővel és a pedagógussal való kapcsolattartás mellett. Fontos, hogy mindannyian részei legyünk ennek a megoldásnak, így biztosítva minél támogatóbb közeget a tanulónak. Ha nincs iskolapszichológus az adott intézményben, érdemes lehet felvenni a kapcsolatot a területi pedagógiai szakszolgálattal, ahol további segítség szervezésére is lehetőség nyílik.

Számos esetben a családi környezet nem megfelelő mivolta miatt alakul ki zavar a gyermekeknél. Milyen jelek alapján lehet ilyen helyzetekre következtetni?

Ez a kérdés nagyban függ attól, milyen probléma áll a háttérben. Ha a család komoly szociális nehézségekkel küzd, arra következtethetünk a tanuló megjelenéséből, ruházkodásából és ápoltságából. Ilyen esetben felajánlhatunk segítséget, amiben rendelkezésünkre állnak az iskolai szociális segítők is.

Előfordulhat, hogy a fent említett tünet elhanyagolást vagy bántalmazást takar. Ilyenkor a gyermeknél jelentkezhet alvás-, evészavar, különféle pszichoszomatikus tünetek (hasfájás, hányinger), bevizelés akkor is, ha a gyerek már szobatiszta, koncentrálási nehézségek, visszahúzódó vagy agresszív viselkedés, kapcsolatépítési gondok, ugyanakkor láthatjuk azt is, hogy a gyerek feltűnően készséges, alázatos vagy korának nem megfelelő viselkedést tanúsít. Fontos azonban feltérképezni, hogy a gondokat nem egy – a családot aktuálisan – megterhelő esemény okozza-e, mint a válás, haláleset, munkahely elvesztése.

A generációk váltakozásával együtt a szocializációs zavarok gyakorisága és egymáshoz viszonyított aránya is változik. Milyen zavarok kerültek előtérbe a jelenlegi gyermekek és serdülők esetében? Milyen tényezők állhatnak ezek hátterében?

Úgy gondolom, a családi szocializációban fellelhető zavarok – mind a válások gyakorisága és a kivédhetetlen traumák, mind a halálesetek – ma is előtérben vannak. Ugyanakkor az internet térhódításával az online térbe is áthelyeződnek azok a dolgok, amik kialakíthatnak szocializációs zavarokat. A gyerekekre nézve veszélyes és nehezen nyomon követhető tényező az úgynevezett cyberbullying, vagy internetes zaklatás, ahol a gúnyolódás, sértegetés nem csupán egy osztályon, netán iskolán belül marad, hanem több millió ember számára elérhetővé válik, és nincs rá garancia, hogy valaha eltűnik a világhálóról. Ehhez kapcsolódóan, napjainkban egyre kutatottabb téma a serdülők problémás internethasználata, ami a weben töltött hosszú órákkal hozzájárulhat a szociális izolációhoz, társas kapcsolati zavarokhoz, nem beszélve arról, milyen jellegű tartalmakkal találkozik a gyerek, amik kedvezőtlen irányba befolyásolhatják az érzelmi és mentális fejlődését. A média ezen felül nagyban befolyásolja a tinédzserek testképét, önmagukról alkotott benyomásaikat, ami az általa közvetített, nehezen elérhető szépségideállal hozzájárulhat evészavarokhoz és testképzavarokhoz egyaránt.