Tantervek, tananyagok, tankönyvek

A kerettantervek alkalmazása

A 2017/2018. évi tanévben továbbra is érvényes a kerettantervi rendelet korábbi módosítása, mely szerint az iskola, a pedagógus a tantárgyi kerettanterv helyi alkalmazása során a tematikai egységekben előírt tevékenységektől, ismeretektől, fejlesztési követelményektől – a NAT-ban meghatározott fejlesztési feladatok, közműveltségi tartalmak kivételével – eltérhet, a kerettantervben meghatározott tananyagtartalmakat elhagyhat. Az így felszabaduló időkeretet az adott tanulócsoport szükségletei szerint használhatják fel.


Normál és rugalmas tanmenetek

A tantárgyi tanmeneteket a pedagógiai tervezési folyamat részeként készítik a tanárok. Ehhez az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (EKE OFI) olyan módon nyújt segítséget, hogy a hagyományos tanmenetek mellett – az előző tanévhez hasonlóan – évfolyamonként és tantárgyanként úgynevezett rugalmas tanmeneteket is közzétesz.

Az EKE OFI a korábban közzétett közel 350 tanmenetet (normál és rugalmas tanmenetet egyaránt) a 2017/2018. tanévet megelőző hetekben ismételten elérhetővé teszi a Nemzeti Köznevelési Portálon (portal.nkp.hu) és a tankonyvkatalogus.hu honlapon (utóbbi esetén közvetlenül a tankönyvekhez kapcsolva).

Mivel az elmúlt tanév folyamán a 2., 3., 6., 7. és 10. évfolyamok kísérleti tankönyveit a kipróbálói visszajelzések alapján átdolgozták és véglegesítették, az így létrejött újgenerációs tankönyvekhez már az átdolgozott és az új tartalmakhoz igazított tanmenetek lesznek elérhetőek. A 4., 8., 11., 12. évfolyamok tankönyvei és tanmenetei a következő tanévre készülnek el, ezek esetében jelen tanévben még az eredeti, kísérleti változatok lesznek használhatóak.


Tankönyvkínálat

Az EKE OFI a 2017/2018. tanévre 1365 taneszközt tett megrendelhetővé a tankönyvjegyzékről. 173 kísérleti, illetve újgenerációs tankönyvből, 998 NTK-s és 194 AP-kiadványból választhattak a pedagógusok.

Az elmúlt tanév végével a kipróbálási folyamat lezárult, megtörtént az utolsó kísérleti tankönyvekre vonatkozó tanári észrevételek összegyűjtése és rendszerezése is. 2018 áprilisára az utolsó kötetek átdolgozása és akkreditálása is megtörténik, így a következő rendelési időszakban már valamennyi FI jelzésű tankönyvből az újgenerációs, véglegesített változat lesz hozzáférhető.


Ingyenes tankönyvek

A 1265/2017. (V. 29.) Korm. határozat értelmében a 2017/2018. tanévben az ingyenes ellátás bevezetése egy ütemben történik meg az 5–8. évfolyam tanulói és a középiskola 9. évfolyama számára. Ezen intézkedés értelmében az 1–9. évfolyam valamennyi, a nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulója, valamint a nemzetiségi és a gyógypedagógiai nevelésben-oktatásban részesülők alanyi jogon ingyenes tankönyvellátásra jogosultak.

Továbbra is biztosított a rászorultság alapján járó (a továbbiakban: normatív) ingyenes tankönyvellátás a fenti rendelkezés által nem érintett, 10–12. évfolyamokon minden normatív kedvezménnyel érintett tanuló részére.

Az 1. és 2. évfolyamon megszűnt a tartós tankönyv használata, ezen évfolyamok tanulói minden évben új tankönyvet kapnak, tankönyveiket nem kell az iskola könyvtárába bevételezni, azok a tanulók tulajdonában maradnak.

A tankönyvrendelés 2017/2018. tanévre vonatkozó (még hátralevő eseményeinek) menetrendje: www.kello.hu