Szokták őket net, Y vagy Z generációnak, digitális korosztálynak nevezni. Ők azok, akik képernyők villódzó fényében tanulnak keresni, olvasni, érteni, tájékozódni, egyszóval élni.
Ők a mi diákjaink. Vakációra készül a multitaskoló (egyszerre több feladatot végző) nemzedék, az, amelyik megszokta, hogy mindig többfelé figyel, és jobban bízik készüléke okosságában, mint a sajátjában.
Tudjuk, hogy a 8–14 éves korosztály napi médiafogyasztása egész évben, ráadásul minden készülékén (telefon, számítógép, televízió) nagyon magas: összeadva elérheti akár a napi 12 órát is. Gyerekeink, diákjaink életét magától értetődő erőszakossággal itatja át a média. Szabadságukat, szabadidejüket önként engedik át a technológiának, hogy az szervezze, irányítsa és telítse tartalommal. A ’90-es években otaku zokuknak hívták azokat a fiatalokat, akik szobájukba húzódva, a számítógép előtt töltötték, töltik minden idejüket, odaadva magukat a médiavilág magányt és virtuális élményeket ígérő közegének. Ma már aggódni sem illik értük annyira: hiszen tudják, mit akarnak, és komoly médiapiaci szolgáltatások épülnek érdeklődésükre. A klaviatúra-kezű korosztálynak már nem kell tanulnia a gépek logikáját, a gyors érintések, pittyegő hangok, titokzatosnak tűnő írásjelek különös és sűrű áradatában otthon érzik magukat: „bennszülöttek”.
Ők tudják, hogy mindent rögvest, a történés pillanatában mediatizálni kell, vagyis hozzáférhetővé tenni a médiumokon. A táborban az esti tábortűzről szinte azonnal kerülnek ki a posztok a facebook-ra, természetesen fényképpel, hiszen mindent meg kell örökíteni, mindent meg kell osztani. Mintha a dolgok, események csak akkor érnének és számítanának valamit, ha médiaképesek.
Mert a netgeneráció mindig készen áll a médiára. A vakáció idején sokszorosan. Egykor kulcsos gyerekekről beszéltünk, akiket nyári, magányos vagy csapatos városi vándorlásaikból üres lakások és ételhordók vártak haza. Ma is vannak kulcsos gyerekek, csak nekik a programokhoz van belépőkulcsuk, és nyaranta a lakásból, házból sem kell kilépniük ahhoz, hogy egészen messzire elvándoroljanak. Ez nem a beat-nemzedék, aki lázad, hanem a bit-nemzedék, aki sohasem fárad: 8-10 órákat játszik, elmerülve a gépek által kínált történetekben. A digitális kor Tutajosa nem a naptól ég le, hanem a szellem szoláriumától, a képernyők gazdag ingereit fürdető, kékes fénytől. Kezében mindig ott az okostelefon, amivel letölt és feltölt, fülében a fülhallgató, amelynek vezetéke egy láthatatlan világgal fűzi össze. Szorosabban, mint a valóságossal.
Az ő igazi vakációjuk egy nagy-nagy áramszünet lenne. Olyan táborhely, ahol nincs térerő. Olyan fények, amelyeket nem örökít meg kamera. Olyan könyvek, amelyeket nem lehet 140 karakterben posztolni. Olyan társaság, amely nem információt, hanem szeretetet oszt meg.
Persze, ne áltassuk magunkat. Forralják már a nagy fejlesztőcégek a megoldást minden lehetőségre. De addig, amíg nem találták ki, drukkoljunk diákjainknak, hogy a szüntelen bekapcsoltságból megtanuljanak a szünidőben kikapcsolódni.
Hogy megértsék: az igazi feltöltődést nem a tápegység nyújtja.
