Szülőket kérdeztünk…
Mi alapján választanak óvodát a gyermeküknek?
Az általunk megkérdezett édesanyák leginkább az intézmény közelségét, az óvodapedagógusok hozzáállását, a nevelési programot és az udvar kialakítását emelték ki. Budapesti, szegedi és balmazújvárosi szülőkkel beszélgettünk.
Móricz Nikoletta kisebbik gyermeke a szegedi Katona József Utcai Óvodába jár, szeptembertől lesz középső csoportos. Nem ismeretlen számukra az intézmény és annak nevelési programja, ugyanis a nagyobbik gyermekük is itt volt óvodás.
– Mi alapján választottak óvodát a gyermeküknek?
– Már jól ismertük az intézményt, a nevelők személyiségét és munkáját, ugyanis a nagyobbik gyermekünk is ide járt. Fontos hangsúlyt kap a környezeti nevelés, a környezet megismerése és védelme. Rendszeresen szerveznek az óvodában zöld napokat, és ha az időjárás is engedi, nagyon sok programot az udvaron tartanak. Fontos emellett a gyermek önállóságra nevelése, az iskolára való felkészítés, illetve nagy szerepet kap a játéktevékenység a mindennapokban. Az óvodaválasztásunkat nagymértékben befolyásolta még, hogy közel van a lakóhelyünkhöz, tömegközlekedéssel és kerékpárral is könnyen megközelíthető, ha pedig autóval megyünk, könnyen találunk parkolót.
Fontos a gyermek önállóságra nevelése.
– Milyennek tartja az óvónőket?
– Nagyon lelkiismeretes óvodapedagógusok és dadusok dolgoznak ebben a szegedi intézményben, úgy gondolom, a gyermekeink a legjobb kezekben vannak. Ami nagyon tetszett már korábban is, hogy a gyerekek fejlődését önmagukhoz képest is figyelik, odafigyelnek az egyéni eltérésekre, és ehhez igazodva terhelik őket.
– Kivel beszéli meg a problémáit, kinek mondja el a kéréseit?
– Legjobban azok az óvónők ismerik a gyerekemet, akik nap mint nap foglalkoznak vele, így velük beszélem meg, ha problémám vagy örömöm akad. Az óvoda a lehetőségeikhez mérten maximálisan figyelembe veszi a kéréseimet, én is hallgatok az óvodapedagógusok tanácsaira. Mindkét fél kezdeményezi a találkozót, a gyakoriság pedig attól függ, hogy milyen teendők adódnak. Hetente egyszer mindig beszélünk.
Jellemzően egy-egy probléma vagy siker esetén ugyanazon az állásponton vagyunk. A vezetővel is jó a kapcsolatunk, hozzá inkább adminisztratív jellegű dolgokkal megyek. Külön pszichológus nincs az óvodában, alkalomadtán tart fogadóórát, de ha ilyen jellegű problémánk adódna, egyénileg keresnék szakembert.
– Van esetleg olyan körülmény, amin változtatna?
– Sajnos nem elég tágas az óvoda udvara, bár kellően fel van szerelve játékokkal, és sok a növény is.
Sajnálom, hogy leállítottak néhány különfoglalkozást; jó lenne, ha a lányom angol és ének-zene foglalkozásokon is részt vehetne itt az oviban. Bár ezek a foglalkozások pluszköltséggel járnak, de tudnánk vállalni.
Molnárné Zavaczki Mariann kislánya, Emili a balmazújvárosi Nyitnikék Óvoda Margaréta csoportjába jár. Ez a legrégebbi ovi a városban, fontos hangsúlyt kap a nevelés során a szabadidős napok szervezése.
– Mi alapján döntöttek a Nyitnikék Óvoda mellett?
– Azért ezt az óvodát választottuk, mert egyrészt közel van az otthonunkhoz, barátságos környezetben található, másrészt a nagyobbik lányunk, Noémi is ide járt. Már annak idején is elégedettek voltunk az óvodával és az óvónőkkel, ezért nem volt kérdés, hogy a kisebbik gyermekünket is ide fogjuk beíratni.
Szeretem az intézmény tágas udvarát, nagy gondot fordítanak a parkosításra, az udvari fa-, fém- és műanyag játékok beszerzésére. Van fedett homokozó, ami pedig nagy öröm! És veteményeskert, ahol már ovis korban megismerhetik a gyerekek a növénytermesztés alapjait. Nagyon tetszik, hogy mindig próbálnak újdonságokat kitalálni a gyerekeknek. Minden évben szerveznek szabadidős napot az óvodában, amelyen a szülők is részt vesznek. Az óvodapedagógusok odafigyelnek minden gyerekre, babusgatják őket – de ha kell, akkor kellő szigorral fegyelmezik őket. Én ezzel a nevelési elvvel teljes mértékben egyetértek.
– Van valami, amin változtatna?
– A futballedzés és a drámafoglalkozás mellé játékos angol tanulást szerveznék, valamint jó lenne, ha néptánc foglalkozás is lenne. Korábban, amikor idejárt Noémi lányunk, nagyon szerették ezeket az órákat a gyerekek.
– Kihez fordul, ha kérése, kérdése vagy problémája van?
– Ha Emilivel kapcsolatban van valami, azt bármikor megbeszélhetem az óvónénikkel, vagy egy előre egyeztetett időpontban nyugodtan bemehetek az oviba. Eddig úgy tapasztaltam, hogy ha valamilyen kérésem, problémám volt, odafigyeltek rám és igyekeztek segíteni. Megfogadom a tanácsaikat, hiszen ők vannak vele egész nap. Azt tapasztalom, hogy megfelelő a gyerekek fejlesztése, illetve felmérése, felkészítése az iskolai életre. Folyamatosan tájékoztatnak bennünket, szülőket az eredményekről.
Nagyobbik lányunk, Noémi, aki most lesz harmadikos az általános iskolában, könnyen veszi az akadályokat a tanórákon. Emlegetik is mindig az iskolában a Nyitnikék Óvodát és annak felkészült óvodapedagógusait.
Az ötéves Frigyes a budapesti Csupa Csoda Tagóvoda „piros” csoportjába jár. Édesanyja, Perczel Enikő egyedül neveli. Nem volt egy leányálom megtalálni a megfelelő intézményt – mondja az anyuka.
– Mi alapján választották ki az óvodát? Mi volt a döntő érv?
– Az óvodakereséskor több körzetes óvoda nyílt napjára is ellátogattunk Frigyessel. Szándékosan vele mentem, bár volt olyan intézmény, ahol ennek nem örültek. Pedig azt gondolom, neki is van beleszólása a saját életébe, és miután egyedül nevelem, így minden döntést átbeszélünk: elmagyarázom neki az adott dolog előnyeit és hátrányait. Arra is kíváncsi voltam, miként lakja be az ovikat, hogyan fordulnak felé az óvodapedagógusok, illetve a leendő társai.
Tárt karokkal fogadták Frigyest.
Anyaként elsősorban az ösztöneimre hallgatok, és mindig hosszú távú perspektívában gondolkodom. Az óvodaválasztásban a legfontosabb szempont az óvónő személye volt, emellett az óvoda területe, főként az udvara, elvégre a gyermekem ennek a három évnek jelentős részét itt fogja eltölteni. Amikor beléptünk a Csupa Csodába az intézmény nyílt napján, azonnal barátságosan üdvözölték, tárt karokkal fogadták Frigyest.
Emlékszem, minden csoport az udvaron volt, egy tágas, fás-bokros, sokhomokozós, trambulinos, „autópályás” udvaron, ide nézett a legtöbb csoportszoba ablaka, előttük pedig nagy terasz… Azt hiszem, abban a pillanatban tudtuk, hogy ez a megfelelő hely.
– Milyenek a Csupa Csoda Tagóvoda pedagógusai?
– Az óvónők pótanyukák, játszótársak, sokat mesélnek és énekelnek, mindig jókedvűen végzik a munkájukat.
– Az óvoda figyelembe veszi-e az ön személyes kéréseit? Kire hallgat leginkább?
– Maximálisan figyelembe veszik a kéréseimet. A rendhagyó időbeosztásom miatt, a sűrűbb időszak előtt mindig átbeszélem az óvónőkkel, mi lesz a menetrendünk, ilyenkor mindig jobban odafigyelnek Frigyesre. Hallgatok az óvónők véleményére, és igyekszem változtatni, ha szükséges.
– Említette, hogy egyedül neveli a fiát. Milyen plusz költségei vannak az óvodai létnek?
– Születése óta egyedül nevelem és tartom el őt, de a kivételesen összetartó, csodálatos családom segít a mindennapok gondjaiban, a plusz költségeket a segítségükkel tudom csak vállalni. Az angolóra és a futballedzés, valamint a korcsolyázás több forrást igényel. Továbbá itt vannak az alkalmi kiadások is, így a színház- és hangversenyjegy, valamint a kirándulások költségei.