Széchenyi szelleme újra az Akadémián
Stádium-Díjátadó ünnepség
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap a 2019-es évben a Kárpát-medencében lévő magyar középiskolák diákságának a nemzeti és a keresztény értékrend megszólaltatása érdekében megalapította a Stádium-díjat. A 2020 óta fennálló járványhelyzet mostanáig nem engedte meg, hogy a díjakat személyesen is átadják, ám a korlátozások kivezetésévvel végül 2022. március 18-án sikeresen megszervezhették a díjátadót a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap közösen szervezték meg a Magyar Tudományos Akadémián tartott díjátadó eseményt, ahol nemcsak a korábbi évek Stádium-díj nyertesei vehették át az elismeréseket, hanem azok a diákok is, akik számára az alapító társaság pályázati lehetőséget írt ki több kategóriában is.
A Széchenyi István szellemiségét szimbolizáló díj a diákság szavazata alapján három kategóriában adományozható azoknak a tanároknak, akik a közéletben, a tudomány és a művészet területén Széchenyi István szellemiségével összefüggésbe hozható jelentős tevékenységet végeztek, vagy kiemelkedő eredményt értek el.
A Stádium-díj fővédnöke gróf Széchenyi Géza, gróf Széchenyi István egyenes ági leszármazottja és Novák Katalin, Magyarország leendő köztársasági elnöke volt.
A díjátadót dr. Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg, aki örömmel üdvözölte a megjelent nyerteseket és kísérőiket, valamint a pályázatra jelentkező diákságot, beszédét pedig a Széchenyi család egyik mottójával zárta, miszerint „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”. Őt a 2013-ban megalapított Széchenyi Alapítvány elnöke, a Széchenyi család örököse, Széchenyi Tímea követte beszédével. Elmondta, hogy ő a legnagyobb magyar öccsén, Széchenyi Pálon keresztül rokona a legendás Széchenyi családnak. Hozzátette, hogy „történelmi pillanatnak” lehetünk a részesei, hiszen évek óta nem volt lehetősége a családnak újra megjelenni az Akadémia épületében, amelyet a család nagyja hívott életre. Végül Fazekas István, a Stádium Hírlap alapítója kapott szót, aki elmondta, hogy mennyire fontos a nemzettudat és a keresztény értékrend pártolása, ezért alapították meg a díjat – és írtak ki pályázatokat –, hogy megszólíthassák a fiatalságot is.
Az elmúlt két évben a világjárvány következtében érvénybe lépő korlátozások miatt nem volt lehetőség a díjak átadására, ugyanakkor az kitűnt a szavazatok alapján, hogy a diákoknak szükségük van a példaképekre, hogy életük adott szakaszán inspirálódjanak egy számukra fontos személy tevékenységéből.
A 2021-es Stádium-díj győztese tudomány kategóriában Dr. Libárdi Péter, a budapesti Szent István Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára lett. A jelöltről diákjai a következőt írták méltatásukban: „A tanár úr szándékában áll a tehetséggondozó gimnázium diákjainál adatolt eredmények és a szakgimnáziumi és a szakiskolai diákok »agyi szótárának« összevetése, ami a kutatótanári tevékenysége tárgykörét jelenti.”
Művészet kategóriában Op Veasna kambodzsai származású pedagógust, a Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola művésztanárát díjazták, akinek Széchenyi Istvánról és történelmi jelentőségű alkotásairól készült olajfestményei díszítik iskolájuk belső falát, melyek napjaink fiatalsága számára is példaértékűek.
Közélet kategóriában Csötönyi Norbert, a pécsi Baranya Megyei SZC Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola tanára kapott elismerést, aki úgy vélte, „a rengeteg tapasztalat és kemény munka után, a tudás, amit eddigi munkái és utazásai során szerzett, a jövő nemzedékét is szolgálhatja.”
További helyezést művészet kategóriában Bóka Gábor és Szecsődi Tamás Leó értek el, tudomány kategóriában pedig dr. Sumi Ildikó.
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap a nemzeteszme erősítése céljából – a 2021-es Széchenyi-évhez kapcsolódóan – több témakörben is pályázatot írt ki a Kárpát-medencében élő magyar diákok számára.
A Milyen Kárpát-medencét szeretnék? című esszépályázaton a diákok arról írhattak, hogy milyen Kárpát-medencében szeretnének élni, és annak megvalósításához milyen feladatok állnak előttük. Az esszében részletesen kifejthették azt is, hogy ezeket a feladatokat hogyan valósítanák meg. A pályázaton első helyezést ért el Dénes Attila Norbert, a szovátai Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskola tanulója. Második helyen végzett Peresztegi Hanna, a budapesti Kőbányai Szent László Gimnázium diákja, és harmadik helyezést ért el Pomichal Jolán, a győri Apor Vilmos Katolikus Gimnázium diákja, valamint Homovics Panna, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának tanulója.
A Széchenyi István reformjai tanulmány- és esszépályázaton a pályázóknak be kellett mutatniuk, hogy Széchenyi István újító javaslatainak milyen konkrét történelmi, szellemi, társadalomlélektani, technikai és egyéb előzményei voltak. A diákoknak továbbá arról is írniuk kellett, hogy kik és milyen módon támogatták Széchenyi törekvéseit; illetve szót kellett kapniuk azon reformjavaslatoknak, amelyek hozzájárultak a modern Magyarország megteremtéséhez. Első helyezést ért el Bodrog Adél, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium tanulója. Második helyen végzett Juhász Kende, az Újbudai József Attila Gimnázium tanulója, a virtuális dobogó harmadik fokára pedig Vajda Ádám, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola diákja állhatott.
A Széchenyi hite esszépályázaton a pályázó diákoknak arról kellett beszámolniuk, hogy Széchenyi István cselekedeteiben miként mutatkozik meg a Krisztus-követő ember hite és bátorsága. A pályázat győztese lett Horvath Dária Antónia, a Soproni Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium diákja. Második helyezést ért el Papp Virág Annamária, a pécsi Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium növendéke, illetve a pályázat harmadik helyezettjének járó díját Králik Krisztina Eszter, a keszthelyi Premontrei Szakgimnázium, Technikum és Kollégium tanulója vehette át.
A Széchenyi emlékhelyek című fogalmazás- és rajzpályázaton valamelyik Széchenyi-emlékhelyről kellett egy-egy rajzot vagy fogalmazást készíteniük a tanulóknak. Az első helyezettnek járó díjat Gólent Dorka, a péteri Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója vehette át. Második helyezést ért el Félegyházi Gréta, a debreceni Hunyadi János Általános Iskola diákja, illetve harmadik helyen végzett Hornyák Barnabás, szintén a péteri Pittner Dénes Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából.
Külön elismerésben 40 pályázó részesült. A díjazottak és a külön elismerésben részesülő diákok az értékes tárgyjutalmak mellett meghívást nyertek a Stádium-táborba, amelyet nyáron terveznek megtartani a szervezők.
Az ünnepség végén Széchenyi Tímea elmondta, örömmel látta, hogy ilyen sok pályázat érkezett be. Hozzátette: „Ezt folytassátok tovább!”, s megkért mindenkit, hogy vigye hírét a díjnak és a pályázatoknak egyaránt. A díjátadó ünnepség lezárásaként egy rövid színdarabot láthattunk Széchenyi életéből Jánosi Dávid színművész előadásában, amelynek szövegét Fazekas István, a Stádium Hírlap alapítója írta.